I. Világháborús emlékmű
[...] Az általános kegyeleti megemlékezéseken túl azonban a világháborúban az egy csapategységben harcolók több-kevesebb rendszerességgel összegyűltek az ország minden tájáról, s így idézték az elesett bajtársaikat. A közös hadsereg volt losonci 25-ös gyalogezredének tagjai Salgótarjánban tartották ezeket a megemlékezéseket. A zöld hajtókáról, fehér gombokról ismert ezredet 1672-ben Serényi Já- nos-Károly altábornagy, császári kamarás, udvari és valóságos belső titkos tanácsos alakította, ki egyidőben a haditanács elnöke is volt. Több mint kétszáz éves fennállása alatt a Habsburgok legtöbb háborújában részt vett az ezred: harcoltak a török ellen Buda visszavételénél, Belgrád alatt és Zentá- nál; a spanyol és az osztrák örökösödési háborúban; a Sziléziáért folytatott harcokban; Napóleon ellen Itáliában, majd az 1810-es évek nagy csatáiban, később pedig az olasz egység- mozgalom ellen.
Az ezredtörzset 1883-ban helyezték Losoncra és ekkor lett hadkiegészítési területe Nógrád, Gömör és Zólyom megye egy része. Az I. világháború kitörésekor a galíciai harctérre vezényelték, 1916-ban pedig az olasz frontra.
Az ezred tagjainak 1929-ben tartott összejövetelén Básthy László üveggyári tisztviselő javasolta, hogy hétezer halottjuknak külön állítsanak emléket. Mivel Losonc már nem tartozott Magyarországhoz, a legközelebbi városra, Salgótarjánra esett a választás. A Munka című újságban közzétett felhívásban Dr. Tibor Sándor 1929. november 10-ére a városháza nagytermébe hívta az érdekelteket az „emléktábla létesítésének megbeszélése tárgyában”. Itt húsz tagú intéző bizottságot választottak, mely az előkészületeket és az országos gyűjtést szervezte. A kivitelezéssel Bóna Kovács Károlyt bízták meg.
1931 szeptemberében a szobrász több elképzelést nyújtott be, amelyek közül „a bíráló bizottság két katonaalakos, a régi és az új hadsereg egybekapcsolódását érzékeltető dombormű tervezetet ajánlott az emlékmű bizottságnak elfogadására, illetve kivitelre.” A Munka tudósítása szerint az utóbbi testület szeptember 26-ai megbeszélésén „a két dombormű közül a géniuszos tervet fogadta el kivitelezésre, mint amit a budapesti szakértők is ajánlottak”. Ekkor már az emléktábla helyét is kijelölték az 1931 nyarára elkészült támfalban, a déli katolikus templom előtt.
Tovább folyt a gyűjtés a még hiányzó anyagi fedezet előteremtésére. Förster Kálmán polgármester visszaemlékezése szerint a Bécsben élő Lehár Ferenc is jelentős összeget küldött és megírta a 25-ösök indulóját. Többek között ez is szerepelt az 1932. január 30-án, a salgótarjáni ipartestület összes termeiben rendezett estély műsorszámai között. A rendezvény jelentőségét mutatja, hogy a Munka aznap megjelent számában vastag betűvel szedve figyelmeztették a közönséget az esti programra. Pedig az újság teljes terjedelmében egy másik fontos eseményről számolt be: a város fennállásának tizedik évfordulójának ünnepségeiről.
Február végén az emlékmű bizottság megtekintette a gipszmintát. „Az impozáns méretű anyagminta, mely pregnánsan tükrözi vissza a művészi elgondolást, úgy eszmei, mint művészi kivitel tekintetében mély benyomást gyakorolt a megtekintőkre, elannyira, hogy az az egyértelmű óhaj fejeződött ki, hogy a sikerült és valóban művészi relief a műkőtervezet helyett méltán megérdemelné a bronzbaöntést.”
Ezt a javaslatot azonban a jelentős költségtöbblet miatt végül is elvetették. Az április végére elkészült emléktábla meg- mozdítása így is csak az acélgyártól kölcsönzött csigák segítségével volt lehetséges, s - mint ahogyan egy szemtanú beszámolt róla- a szobrászművész házának oldalát szét kellett szedni, hogy a hatalmas alkotás elszállítható legyen.”
Ugyanekkor jelentették be, hogy József főherceg altábornagy elfogadta a felkérést az emléktábla leleplezésére.
Májusban eldőlt az időpont is: a főherceg kérésére az eredetileg tervezett június 5. helyett 19-ére helyezték a leleplezést. A szervezők az ünnepi program bevezető részét már nem tudták megváltoztatni, mivel június 4—re hívták meg már korábban Csortos Gyulát, aki Zilahy Lajos Tábornok című darabjának főszerepét játszotta volna. A neves színész még sem érkezett meg, de a bemutató így is nagy sikert aratott. Egy hét múlva
közkívánatra megismételték a helyi műkedvelők produkcióját.
Június 19-én az emléktábla avatására felvonult a vármegye és a város egész vezetősége. Ott volt Soldos Béla főispán, Baross József alispán, a salgótarjáni kerület országgyűlési képviselője: Sztranyavszky Sándor, Förster Kálmán polgármester. Veres Zoltán főszolgabíró, és megjelentek a gyárak képviselői és a sok érdeklődő mellett a volt 25-ös ezred katonái hozzátartozóikkal. József főherceg avatási beszédében hangsúlyozta az ezred hősiességét saját fronttapasztalatai alapján, majd az aktuális revíziós gondolatokat fejtette ki. Ez után elhangzott az ezred hívó jele, s lehullt a lepel az emléktábláról.
Bóna Kovács domborműve azt ábrázolja, amikor a haldokló katonától társa veszi át a zászlót. Alatta felirat: „A losonczi volt 25-ös hősi halottak emlékére emelte a bajtársi kegyelet. 1932"-, s a Nógrádi Papp Dezső által írt jelmondat: „Mi elestünk, de él az eszme, a feltámadás nincs már messze!” Az ünnepség záróakkordjaként a helyi katonai alakulatok, a lövészegylet, a cserkészek és a leventék díszfelvonulása következett, melyben a volt 25-ösök Dietrich Ede ezredes, az utolsó parancsnok vezetésével vettek részt. (forrás: Nógrád Megyei Hírlap 1992. augusztus 15-16. 7.old.)