Felhasználói eszközök

Solti Károly

Solti Károly, született Kiskunfélegyháza 1910. április 27., elhunyt Budapest 1990. április 27.

Foglalkozás

Magyar énekművész, nótaénekes

Iskolák

Zenei tanulmányait a budapesti Nemzeti Zenedében Lajtha László tanárnál végezte.

Díjak, kitüntetések

  • 1983 - a rádiótól nívódíjat kapott
  • 1988 – Jákó Vera – emlékdíjat kapott
  • 2010 – Kiskunfélegyháza díszpolgára

Művek

Események

Édesapja asztalos mesterségét folytatta. 1937–ben édesanyja halálát követően Salgótarjánban telepedett le. A salgótarjáni acélgyárban fizikai munkát vállalt, a gyár dalárdájában és színjátszó egyesületében énekelt. 1940-ben a Magyar Zeneszó című folyóirat szerkesztősége nótaénekes versenyén első díjat nyert, de szerződés hiányában kénytelen volt visszamenni. A salgótarjáni SBTC edzője bemutatta Tihaméri Károlynak és a budapesti Szeifert kávéház tulajdonosától rögtön négy hónapnyi szerződést kapott. Baross és az EMKE kávéházban, majd csaknem tíz évig a Rózsafa, 1961-től kezdve pedig hat évig a Kulacs étteremben énekelt. 1942. december 22-én, Farkas Jenő zenekarának kíséretével szerepelt először a rádióban. Több száz felvétele és számos hanglemeze készült. Tíz alkalommal énekelt Amerikában. 1985. év elején hathetes körutat tett az Egyesült Államokban és Kanadában. 1976-ban Ausztráliában szerepelt.

Források

Online források

This website uses cookies. By using the website, you agree with storing cookies on your computer. Also, you acknowledge that you have read and understand our Privacy Policy. If you do not agree, please leave the website.

More information