Felhasználói eszközök

Füst Antal

Füst Antal, született Salgótarján 1940. március 16., elhunyt Budapest 2020. január 28.

Foglalkozás

Bányamérnök, akadémikus, történelmi regények írója

Iskolák

  • 1958 – ban a salgótarjáni Madách Imre Gimnáziumban érettségizett
  • 1963 – ban a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen bányamérnöki diplomát szerzett

Díjak, kitüntetések

  • 2016 – ban Szeder Fábián Életmű Díj

Művek

Események

Bányamérnökként dolgozott, a Bányászati Hivatal elnökhelyettese volt. Kandidátusi és akadémiai doktori vizsgát tett, környezetinformatikus és geostatisztikus címzetes egyetemi professzorként tanított a Gödöllői Egyetemen. Publikációi nagy számban jelentek meg a Bányászati és Kohászati Lapokban, a Magyar Tudományban. Nyugdíjazását követően figyelme szülőföldje felé fordult, a Baglyasalja Batátainak Köre által kiírt szépirodalmi pályázatra nevezett be. 23 olyan történelmi regényt írt, amelyben népszerűsítette a történeti Nógrád megye várait, nevezetes helyeit, feldolgozta a vidék mondáit, regéit: A hazatérés legendája, Koronás hegyek, A zagyva- völgyi várak regéje, Pécskő, Szentkút, A föld ölében, Baglyaskő regénye Zagyvafő várának regénye stb. Omlásban című regénye önéletrajzi ihletésű, az 1950 –es évek ellentmondásos időszaka jelenik meg a bányaüzemek történetében.

Források

Online források

This website uses cookies. By using the website, you agree with storing cookies on your computer. Also, you acknowledge that you have read and understand our Privacy Policy. If you do not agree, please leave the website.

More information