Felhasználói eszközök

Madách Imre

Madách Imre született 1823. január 20-án (egyes források szerint 21) Alsósztregován, elhunyt 1864. október 4-én Alsósztregován.

Foglalkozás

Magyar költő, író, ügyvéd, politikus

Iskolák

  • Magántanárok készítették fel a Váci Piarista Gimnáziumban letett vizsgákra
  • 1837–ben a Pesti Egyetemen bölcseletet, majd jogot tanult. Magánúton fejezte be az egyetemet, 1841–ben ügyvédi vizsgát tett. Nyelvtudása: német, francia, szlovák, angol, latin, ógörög.

Díjak, kitüntetések

  • 1863–ban a Magyar Tudományos Akadémia tagja lesz

Művek

Események

Magyar középnemesi családba született, felmenői között több neves személy is volt. Testvérei: Pál, aki Kossuth futára volt, Mária, akit második férjével együtt meggyilkoltak utazásuk során, Károly, Anna, akikről kevesebbet tudunk. Fiatalon jelentős tisztségeket kapott: tiszteletbeli aljegyző, királyi táblabíró, élelmezési főbiztos, teljhatalmú választmányi tag volt Nógrád vármegyében a reformkor utolsó éveiben és 1848–1849–ben. Felesége Fráter Erzsébet, akivel 1845–ben kötött házasságot, és akitől 1854–ben elvált. Gyermekeik: Imre, aki egynaposan meghalt, Aladár, Jolán, Borbála. 1852–1853 között, miután rejtegette Gracza Antal és Záhonyi István felkelőket, illetve Rákóczy Istvánnak, Kossuth Lajos titkárának erdőkerülő állást biztosított, börtönbe került. Fő művét Szontagh Pál barátjának olvasta fel, majd Arany János véleményét kérte, aki a Kisfaludy Társaság előtt ismertette Az ember tragédiáját. A több nyelven tudó Madách korának klasszikus és modern irodalmát is jól ismerte. Íróként fő műve Az ember tragédiája, a magyar drámairodalom egyik legismertebb darabja, számos nyelvre lefordították, színpadi változatát Magyarországon és külföldön is rendszeresen műsorra tűzik. 1964–ben Nógrád megye centenáriumi ünnepséget tartott, megalapította a Madách – díjat. 1964–1989 között a megyeszékhelyen, Salgótarjánban, 1990–től Balassagyarmaton adják át Madách Imre születésnapjához közeledve. Az elmúlt évtizedekben a Madách Irodalmi Társaság, Andor Csaba és Bene Kálmán vezetésével évente Madách Szimpóziumok rendezésével, a Madách Könyvtár – Új folyam kiadásával őrzi Madách Imre emlékét.

Források

  • Kiket bújtatott Madách Imre? In memoriam Francisci Johannis Pál / Andor Csaba in.: Palócföld, 27. 1993. 5. 450 - 453. l.
  • Madách Imre mint természetbúvár / Andor Csaba in.: Természet világa, 126. 1995. 2. 69 - 71. l.
  • Újabb Madách - dokumentumok / Andor Csaba in.: Palócföld, 29. 1995.3. 274 - 278. l.
  • Baja Benedek díszletterve Madách Imre: „ Az ember tragédiája ” című drámájához. in.: Magyar iparművészet, új folyam. 1994. 3. 18. l. (Városi Színház, színes fotó 1926–ból)
  • Harminc éves az alsósztregovai Madách Múzeum / Balázs Béla in.: Szabadság, 7. 1995. jan. 12. 7. l.
  • Madách Imre személyiségéről / Benes Istvánné in.: Palócföld, 28. 1994. l. 46 - 54. l.
  • „A tragédiában mindent eljátszottam …” Beszélgetés Bessenyei Ferenc színművésszel in.: Szín - Világ, 3. 1994. 2. 8 - 9. l.
  • Emléktáblák, emléknapok az Ipoly mentén. / Csáky Károly in.: Honismeret, 24. 1996. l. 26 - 33. l.
  • Kommentárok a Tragédia Űrszínéhez / Cserjés Katalin in.: Acta historiae litterarum Hungaricarum 26. 1990. 53 - 79. l. Irodalomtörténeti dolgozatok 175. (utolsó elérés: 2021.12.11.)
  • Comenius a századvégi Magyarországon / Csongrády Béla in.: Nógrád megyei hírlap, 6. 1995. febr. 25. 6. l.
  • Az éjféli Madách in.: Új Lámpás, l. 1994. nov. 3. 6. l.
  • Ahol elkártyázták Madách leányát / Farkas Ottó in.: Nógrád megyei hírlap, 6. 1995. márc. 30. 6. l.
  • Madách és a centralisták / Fenyő István in.: Palócföld, 29. 1955. 2. 182 - 193. l.
  • Vállalt sors, vállalt történelem / Göncz Árpád in.: Balassagyarmati honismereti híradó, 15. 1993. 1 - 2. 3 - 5. l.
  • Az ember tragédiája szereplőinek és motívumainak bibliai és világirodalmi előzményeiről / Horváth Károly in.: Irodalomtörténeti közlemények 97. 1993. 3. 3. 301 - 337. l.
  • Születésnapon Madách Imre sírjánál / Hrubik Béla in.: Új Ipoly, l. 1993. dec. 10. 19. l.
  • Madách segített átlátni a szitán, Beszélgetés Hubay Miklós drámaíróval / Riporter: Székely Anna in.: Népszava, 125. 1997. márc. 14. 17. l.
  • Madách szava / Jókai Anna in.: Balassagyarmati honismereti híradó, 15. 1993. 1 - 2. 6 - 9. l.
  • Az ember tragédiája, Bejrou Kainja és Madách filológia / Kádár Judit in.: Irodalomtörténeti közlemények 97. 1993. 5 - 6. 600 - 620. l.
  • A megye jól sáfárkodik Madách és Mikszáth szellemi hagyatékával / Kerényi Ferenc in.: Heti Mo. / Nógrád megyei melléklet / 1993. szept. 24. 7. l.
  • Mondottam, ember: küzdj és bízva írjál ! / Beszélgetés Kerényi Imre rendezővel, Riporter: Márok Tamás in.: Kurír, 5. 1994. jún. 15. 11. l.
  • Madách - értelmezések Erdélyben / Kozma Dezső in.: Palócföld,28. 1994. l. 67 - 75. l.
  • Mikszáth - dokumentumok nyomában Madách után. / Beszélgetés Leblancné Kelemen Mária levéltárossal Riporter: Tóth Elemér in.: Nógrád megyei hírlap, 5. 1994. szept. 24. 5. l.
  • Madách életének tanúja Csesztvén in.: Nógrádi krónika, 2. 1995. szept. 8. 6. l.
  • Madách szellemének megidézése in.: Nógrádi krónika, 2. 1995. okt. 9. l. 3.
  • Madách Imrére emlékezett tegnap a megye in.: Nógrádi krónika, 3. 1996. jan. 20. 6. l.
  • Madáchra emlékeztek in.: Nógrád megyei hírlap, 4. 1993. okt. 9. 3. l.
  • Madách emlékünnepség Balassagyarmaton: Madách rokonok találkozója in.: Balassagyarmati honismereti híradó 14. 1992. 1 - 2. 11 - 18. l.
  • A Nemzeti tragédiája: Madách Imre: Az ember tragédiája / Magyar Judit Katalin in.: Színház, 27. 1994. 5. 17 - 19. l.
  • Emlékbeszéd - papírra téve ( Madách Imréről ) Mészöly Dezső in.: Palócföld, 29. 1995. 3. 266 - 269. l.
  • A világ piacán. Gondolatok egy Madách ünnepségre / Mezey Katalin in.: Balassagyarmati honismereti híradó 15. 1993. 1 - 2. 10 - 12. l.
  • Nógrádi előadás a csehországi tanácskozáson. Comenius és Madách „találkozásai” in.: Nógrád megyei hírlap, 4. 1993. dec. 24. 6. l.
  • Madách ünnepség Balassagyarmaton / Oroszlánné Mészáros Ágnes in.: Nógrádi krónika, 2. 1996. l. 3. l.
  • Madách - arcmások Balassagyarmaton / Praznovszky Mihály in.: Balassagyarmati honismereti híradó 15. 1993. 1 - 2. 17 - 19. l.
  • Madách Tragédiájának Tizenharmadik színe / Rónai Zoltán in.: Távlatok, 1994. 3 - 4. 466 - 469. l.
  • „Az ember célja - a küzdés maga” / Ruth László in.: Nyugati Mo. 12. 1994. 2. 8. l.
  • Hódolat Madáchnak / Salvat Richárd in.: Palócföld, 28. 1994. 3 - 4. l.
  • Felújították a Madách - kastélyt Sztregován / Szokács László in.: Nógrádi krónika, l.1994. máj. 6. 7. l.
  • Madách - konferencia a Várszínházban / Tamási Orosz János in.: Új Magyarország, 7. 1997. márc. 17.
  • Madách Imre három orvosa / Tarjányi Eszter in.: Palócföld,28. 1993. l. 55 - 66. l.
  • Ismeretlen epizódok Madách életéből / Andor Csaba . - Budapest, Madách Irod. Társ. 1998.
  • Két világ közt választhatni: világkép és többszólamúság Az ember tragédiájában / S. Varga Pál. - Budapest, Argumentum, 1997.
  • Tanúvallomások a Madách - birtokon rejtőzködő Rákóczy Jánosról / Zólyomi József in.: Palócföld, 27. 1993. 454 - 465. l.
  • Madách Imre: Az ember tragédiája / Vörös László in.: Tiszatáj, 51. 1997.3. ( Diák melléklet )
  • Visszatekintő. Az ember tragédiája a Nemzeti Színpadán in.: Szín - világ, 3. 1994. 3. 11 - 12 l.
  • A Madách házaspár szerelmei / Valachi Anna in.: Népszava, 125. 1997. márc. 24. 11 l.
  • Költő - e Madách Imre? Érettségi dolgozat / Vajda Mihály in.: Világosság, 37. 1996. 8 - 9. 98 - 109. l.
  • Az ember tragédiája. Rendező: Ricard Salvat / Tóth Éva in.: Palócföld, 28. 1994. l. 5 - 6 l.
  • Madách - levél nyolcvanezerért / Tóth Elemér in.: Nógrád megyei hírlap,5. 1994. dec. 17. 3. l.
  • Madách homlokán túl / Tóth Elemér in.: Nógrád megyei hírlap, 4. 1993. nov. 6. 7. l.
  • Madách irodalmi nap Csesztvén / Tóth Elemér . - Nógrád megyei hírlap, 5. 1994. okt. l. 5. l.
  • Karinthy Frigyes Kötéltánca és Az ember tragédiája / Dörgő Tibor in.: Irodalomtörténeti közlemények 99. 1995. 5 - 6. 533 - 541. l.
  • Az ember tragédiája CD-n in.: Nők lapja, 9. 1997. jan. 29.
  • Be kellene mutatni a Tragédiát Bulgáriában / Gjurov Alexander in.: Nógrád megyei hírlap, 5. 1994. okt. 22. 6. l.
  • Az ember tragédiája mítoszi utalásai / Váróczi Zsuzsa in.: Jelenkor, 36. 1993. 725 - 742. l.
  • Madách és Mikszáth nem lehet hecckampány tárgya / Korill Ferenc in.: Nógrád megyei hírlap, 4. 1993. márc. 16. 4. l.
  • Gondolatok egy Madách karikatúráról / Nagy Ervinné in.: Palócföld, 26, 1992. 5. 441 - 444. l.
  • Madách Imre: A helyzethez. Politikai beszéd az országgyűlésre 1861. in.: Nógrád megyei hírlap, 4. 1993. jan. 23. 7. l.
  • Rádióban hallható Az ember tragédiája in.: Nógrád megyei hírlap, 5. 1994. okt. 8. 5. l.
  • Öltözőben: Madách művéről Sinkovits Imrével in.: Színvilág, 3. 1994. 3. 13 - 14. l.
  • Forgácsok. / Radó György in.: Palócföld, 26. 1992. 5. 461 - 464. l.
  • „E machine boldyol, raj hodinij” Madách remeke - cigány nyelven / Sárközi Gábor in.: Tallózó, 4. 1992. jan. 2. 37. l.
  • Kétségbeesés és reménység között. A történelem vége Madáchnál és az ezredvégen / Szabó Ferenc in.: Palócföld, 30. 1996. l. 84 - 92. l.
  • Tiszteletgörcs Madáchnak / Szemere Katalin in.: Népszabadság, 50. 1992. ápr. 13. 10. l.
  • Szemere és Madách / Urbán László in.: Palócföld. 26. 1992. 2. 114 - 117. l.
  • Útravaló verseimmel in.: Nógrád megyei hírlap, 4. 1993. jan. 23. 7. l.
  • Madách Imre különös levélváltása Lónyay Menyhérttel / Andor Csaba in.: Irodalomtörténeti közlemények 95. 1991. 3. 271 - 275. l.
  • Ötvenöt év után újra magyarul / Hemerka Gyula in.: Ipoly, 5. 1993. ápr. 2. 20. l.
  • Madách Imre levele „Az ember tragédiájáról” / Sztregova 1862. IV. 13. in.: Főv. Lapok, 1886. 203. sz.
  • Madách Imre levele Erdélyi Jánoshoz az „Ember tragédiája”-ról in.: Vasárnapi újság s utána Nemzet, 1883. 5. sz
  • Madách Imre Két levele. Pajor Istvánhoz / Közli: Szilágyi Sándor in.: Irodalomtörténeti közlemények 1891.481. l.
  • Madách Imre levelei in.: Vasárnapi Újság, 1906. 7. sz.
  • Madách irodalmi hagyatéka / Szana Tamás in.: Életképek, 1876. 24. sz.
  • Madách Imre hagyományaiból in.: Budapesti Szemle, XVIII. k. 180. 398. l.
  • Madách Imre egy kézirata. A vanyarci kastély / Scarron in.: Pesti Hírlap, 1884. 248. l.
  • Madách rajza / P. M in.: Vasárnapi Újság, 1897. 51. sz.
  • Magyar írók albuma / Vutkovics Sándor . - Pozsony, 1873.
  • A magyar költészet kézikönyve II. Kiad. / Toldy Ferencz in.: V. K. 345 - 350. l. Bp. 1876.
  • Madách Imre és „Az ember tragédiája” / Füchsel Ármin in.: Bihar megyei Közlöny, 1876. 32 - 41. l.
  • A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése II. köt. / Beöthy Zsolt . - Budapest, 1878.
  • Madách Imre. Tanulmánykísérlet / Haraszty Gyula . - Budapest, 1912.
  • Madách Imre / Tóth Sándor . - Pozsony, 1884.
  • Madách Imre és Az ember tragédiája / Gerecze Péter in.: Pécs, 1889. 36. l.
  • Madách Imre / Négyes László in.: Pallas Nagy Lexikona, XI. köt. 765 - 766. l. Bp. 1895.
  • Madách és Az ember tragédiája / Alexander Bernát . - Képes Irodalomtörténet, 2. köt. Bp. 1896.
  • Lucifer: Madách – tanulmány / Morvay Győző . - Budapest, é. n.
  • Madách Imre életrajza / Becker Hugó in.: Magyar Szemle, 1899. 21.
  • 1940-ben így írta az Ünnep. Madách boldog évei in.: Magyar nők lapja, 5. 1993. jan. 22. 27. l.
  • Ki volt Madách első szerelme? / Andor Csaba in.: Irodalomtörténeti közlemények, 95. 1991. 2. 188 - 196. l.
  • Ki volt Madách utolsó gyermeke? / Andor Csaba in.: Palócföld, 26. 1992. 5. 433 - 440. l.
  • Mikszáth Madách rokonság / Asztalos Béla in.: Ipoly, 5. 1993. máj. 14.19. l.
  • „Emberkönny csak fájna nékem…” ( Madách Imre sztregovai sírja ) / Csáky Károly in.: A Hét, 37. 1992. ápr. 4. 33. l.
  • A purgatórium lángjai közt ( Madách és Arany kapcsolatához ) / Csűrös Miklós in.: Palócföld, 26. 1992. 2. 124 - 127. l.
  • Madách népszerűsítése / Cz. G in.: Fehér. m. Napló, 1895. 140. sz.
  • Századunk magyar irodalma képekben / Endrődi Sándor . - Budapest, 1900.
  • Otthon lenni Balassagyarmaton / Erdős István in.: Nógrád megyei hírlap, 4. 1993. jan. 28. 7. l.
  • Felújítják a Madách - kastélyt. Még egymillió kellene in.: Pesti hírlap, 1 / 151 / 1992. márc. 25.13. l.
  • Madách Imre életéből: Uránia népszerű felolvasások / Gyulai Ágost . - Budapest, 1903. 16. l.
  • In memoriam „Madách” / Hemerka Gyula in.: Ipoly, 5. 1993. jan. 29. 22 - 23. l.
  • Madách szava / Jókai Anna in.: Palócföld, 26. 1992. l. 40 - 42. l.
  • Madách és Szabó Lőrinc / Kabdebó Lóránt in.: Palócföld, 26. 1992. 6. 552 - 557. l.
  • Koltai Tamás: Az ember tragédiája a színpadon (1933-1968) / Kerényi Ferenc in.: Irodalomtörténet, 73, 1992. 2. 377 - 382. l
  • Amikor Madách Imre Ipolyságon farsangolt. / Kiss László in.: A hét 37. 1992. febr. 7. 14. l.
  • Madách, az Ördögi komédia szerzője / Kovács Anna in.: Nógrád megyei hírlap, 4. 1993. jan. 23. 7. l.
  • Madách Imre időszerűsége Beszélgetés Kovács Anna irodalomtörténésszel / Riporter: Tóth Elemér in.: Nógrád megyei hírlap, 3. 1992. szept. 23. 4. l.
  • Alkalmi gondolatok Madáchról, Csesztvén / Kovács Sándor Iván in.: Palócföld, 26. 1992. l. 43 - 45. l.
  • Egy régi udvarház egykori és mai gazdái / Lipp Tamás in.: Magyarok Világlapja, 3. 1993. 2. 46 - 49. l.
  • A világ piacán. Gondolatok egy Madách ünnepségre / Mezey Katalin in.: Palócföld, 27. 1993. l. 11 - 13. l.
  • Adalékok Madách Imre életéhez / Morvay Győző in.: Beöthy Emlékkönyv, 368 - 374. l. Budapest, 1908.
  • Madách Imre élete és költészete / Palágyi Menyhért . - Budapest, 1900.
  • Az ember tragédiája és a Faust ( A négy fogadás ) / Radó György in.: Palócföld, 26. 1992. 2. 118 - 123. l.
  • Madách Imre élete és költészete / Rakodczay Pál . - Nemzetünk nagy költői, 16, sz. Pozsony, 1901.
  • Madách Imre élete és munkái / Vidacs Aladár in.: Besztercebányai Madách Társ. I. évk. 1906. 11 - 46. l.
  • A History of Hungarian Literature. (Short Histories of the Literatures of the World: XIII) / Riedl Friderick in.: London, Heinemann, 1906. 249 - 261.
  • Die ungarische Literatur ( Die Kultur der Gegenwart : Teil I. Abteilung Ix. ) / Riedl Friderich in.: Berlin - Leipzig, Teubner, 1908. 304 - 305. l.
  • Lantvirágok: Kézirat gyanánt rokonai s barátai számára: 26. költemény / Madách Imre . - Pest, 1840.
  • Tiszai László, gr. Széchényi Dénes és Madách Imre máj. 28 - án tartott beszédei a Magyarország 125. száma után közölve . - Pest, 1861.
  • Gondolatok Az ember tragédiájából / Halász Gyula . - Budapest, 1899.
  • Az én tragédiám ! / Élmények, emlékek egy pécsi előadásról / Praznovszky Mihály in.: Palócföld, 26. 1992. 6. 558 - 562. l.
  • Forgácsok / Radó György in.: Palócföld, 27. 1993. 3. 246 - 254. l.
  • Madách saját művéről ( Madách levele Alsósztregova , 1862. IV. 13. sz. ) / Palágyi Lajos - Farkas Pál . - Új idők, 1907. 2. sz.
  • Két levele Pajor Istvánhoz / közli: Szilágyi Sándor in.: Irodalomtörténeti Közlemények, 1891. 481. l.
  • Madách Imre levelei in.: Vasárnapi Újság, 1906. 7. sz.
  • Madáchról / Róna Béla in.: Ország - Világ, 1897. 16. sz.
  • Magyar remekírók / R. B. in.: Politikai Heti szemle, 1895. 23. sz.
  • Madách Imre / Riedl Frigyes in.: Vasárnapi Újság, 1890. 44. sz.
  • Madách Imre és Az ember tragédiája / Riedl Frigyes in.: Vasárnapi Újság, 1883. 28. sz.
  • Madách / Riedl Frigyes in.: Budapesti Hírlap, 1882. 49. sz.
  • Tanulmányok Madách Imréről: Kivonat. / Riedl Frigyes in.: Magyarország, 1880. 68. sz.
  • Madách írói hagyatéka. A Nemzeti Múzeumban fekvő hagyatékát ismertette / Vértesy Jenő in.: Irodalomtörténet, 1914. május.
  • Réti Zoltán akvarelljei Madách Mózeséről / Nyéki Lajos in.: Balassagyarmati honismereti híradó 15. 1993. 1-2. 102-104. l.
  • Emeric Madách si „Tragédia omului.” / Négyes Ladislaus in.: Ungaria 129 - 135.
  • Madáchról, mint költőről és politikusról / Ábrányi Kornél, ifj. in.: Pesti Napló, 1897. 146. sz.
  • A Madách - kérdés tisztázásához / CRYX in.: Magyar Szó. 1988. 12. sz.
  • Madách Imre / Simkó József in.: Alkotmány, 1899. 270. sz.
  • Madách / Sebestyén Károly in.: Budapesti Hírlap, 1900. 100. sz.
  • Madách Imre / Bodnár Zsigmond in.: Új Világ, 1901. 1 - 3. sz.
  • Madách / Bárány Zsigmond in.: Népiskola. 1909. 26. sz.
  • Madách Imre / Wohmuth Ernő in.: Népművelő, 1911. 23. sz.
  • Madách és „Az ember tragédiája” / Jankó László in.: Pápai Jókai - kör évk. XV. 50 - 57. l.
  • Adalékok a Madách család tragédiájához / Czeglédy Imre in.: Békési Élet, 1977. 1. sz.
  • Sztregovai Madách Gáspár versei. / Radványszky Béla in.: Irodalomtörténeti közlemények 1901. 129 - 152. l. (utolsó elérés: 2021.12.11.)
  • Madách Imre ősei / Zilahi Kiss Béla in.: Budapesti Hírlap, 1903. máj. 10.
  • Madách Imre hadbírósági perének nyomában / Szemelvények a szerző hasonló című megjelenés előtt álló munkájából / Spáczai Hedvig in.: Palócföld, 1983. l. 16 - 22. l.
  • A Madách - család származástörténete I - II. / Kelenvári László in.: Heti Magyarország, 5. 1993.
  • Radó György: Madách Imre / Győrffy Miklós in.: Irodalomtörténet, 71. 21. 1990. l. 192 - 196. l.
  • Ádám álma. Madách Imre: Az ember tragédiája / Róheim Géza in.: Helikon, 36. 1990. 2 - 3. 310 - 313.
  • Mózes népe - az erdélyi pusztában / Metz Katalin in.: Népszava, 118. 1990. jún. 13. 6. l.
  • Madách visszatér in.: Népszabadság, 63. 1990. jan. 20. 9. l.
  • Madách Balassagyarmaton / Nagy Ervinné in.: Gyarmati napló, 2.1990. jan. 18. 3. l.
  • Legyen - e Madách ünnepség Balassagyarmaton? in.: Gyarmati napló, 2. 1990. jan. 5. 5. l.
  • Az ember tragédiája, keletkezése / Bakonyi H. R in.: Uránia, 1905, 9. sz.
  • Madách Imre és Szontágh Pál barátsága ( Madách Luciferje ) / Palágyi Menyhért in.: Magyar Szó, 1904. 145. sz.
  • Arany és Madách / Gálos Rezső in.: Temesvári Hírlap, 1911. 56.
  • Madách bevezetése a Kisfaludy Társaságba / Arany János in.: Kisf. Társ. Évk. új. f. I.
  • Pajor István viszonya Szemere Miklóshoz és Madách Imréhez / Abafi Lajos in.: Figyelő, XXVI. 351 - 358. l.
  • Intimitások Madách éltéből / R. P. in.: Pesti Napló, 1913. 242. sz.
  • Madách Imre (1823-1864) / B.S. in.: Nógrádi népújság, 3. 1958. jan. 22. 7. l.
  • Horváth Károly: Madách Imre / Csongrády Béla in.: Palócföld, 20. 1986. 4. 88 - 91. l.
  • Légszesszel ellátva. Az ember tragédiája első, 1884 - es miskolci bemutatójáról / Kerényi Ferenc in.: Napjaink, 24. 1985. 10. 37 - 38. l.
  • Madách Imre végrendelete / Kovács Lajos in.: Nyelvünk és Kultúránk, 1982. 46. sz. 45 - 47. l.
  • Imre Madách (Twayne's world authors series. 617. Hungary) / Lotze, Dieter . - Boston, Mass. 1981.
  • Madách a lírikus. Titkok Madách körül / Németh Tibor György in.: Új Auróra, 1985. 2. 64 - 69. l.
  • Madách és Viktor Considerant / Nyéky Lajos in.: Palócföld, 22. 1988. l. 81 - 86. l.
  • Madáchról és a Tragédiáról. Egy szlovák nyelvű kiadás ürügyén. / Hemerka Gyula in.: Nógrád, 44. 1988. okt. 24. 4. l.
  • „Madách Imre emlékezete” / Pásztor Emil in.: Nógrád, 22. 1966. febr. 6. 7. l.
  • Eredeti Madách - dokumentumok Brazíliából / Pataki László T. in.: Új. N. 2. 1991. febr. 16. 6. l.
  • Kivel járkált Madách ? / Pataki László T. in.: Új. N. 2. 1991. márc. 13. 4. l.
  • „Unokáink leborulnak” / Pataki László T. in.: Nógrád, 38. 1982. okt. 30. 5. l.
  • A Faust és a Tragédia / Radó György in.: M. Nemzet, 39. 1983. jún. 16. 5. l.
  • Madách „Szép új világ” - a / Seres Péter in.: Palócföld,24. 1990. 5. 32 - 46. l.
  • „Enyésszen az egyén, ha él a köz…”/ Szabó József in.: Nógrád, 1971. szept. 19. 7. l.
  • Szerelmem Madách / Sulyok László in.: Nógrád, 39. 1983. febr. 2. 4. l.
  • Máig ható gondolatok. Tudományos tanácskozás Madáchról és a Tragédiáról. / Sulyok László in.: Nógrád, 39. 1983. febr. 5. 7. l.
  • Lucifer - Szentgyörgyi István. Adalék Az ember tragédiája színháztörténetéhez / Végh József in.:Nógrád, 39. 1983. ápr. 26. 5. l.
  • Madách Imre levelei fivéréhez. A hónap műtárgya / Tóth Elemér in.: Nógrád, 39. 1983. jún. 29. 5. l.
  • Madách homlokán túl: Versek a költőről és a tragédiáról / Praznovszky Mihály . - Veszprém, 1993.
  • A legújabb Madách – irodalom: 1993 – 2003. / Bódi Györgyné . - Budapest, 2004.
  • A legújabb Madách – irodalom: 1973 – 1992. / Bódi Györgyné . - Salgótarján, 1993.
  • Az ember tragédiája: műbibliográfia / Kozocsa Sándor, rögzítette kéziratból és mutatózta Bódi Györgyné . - Budapest, 2012.

Online források

This website uses cookies. By using the website, you agree with storing cookies on your computer. Also, you acknowledge that you have read and understand our Privacy Policy. If you do not agree, please leave the website.

More information