Felhasználói eszközök

Antal Károly

Antal Károly, született Alsótold 1921. november 30., elhunyt Szécsény 1989. június 18.

Foglalkozás

Helytörténész

Iskolák

Hat elemi, majd felnőttként 1951-ben SZÖVOSZ-iskolát végzett

Díjak, kitüntetések

1989-ben a Szécsényi Szó című helyi újság felhívására a lakosság nagy része Antal Károlyt választotta az év emberének. Az utókor 2003-ban a könyvtár falán felavatott emléktáblával emlékezik és tiszteleg a város helytörténeti kutatójára.

Művek

Események

Földműves családból származott, az elemi iskola befejezése után 1941-ig paraszti munkát végzett. Már ez időben cikkei, versei jelentek meg a Kelet Népében, a Szabad Szóban. 1943-tól az orosz fronton katonai szolgálatot teljesített. A földosztás után, 1945-től gazdálkodott és földművesszövetkezeti iskolát végzett. 1951-ben költözött családjával Szécsénybe így lett 1951-ben a szécsényi földműves szövetkezet járási központjának munkatársa, majd 1954-től az EÁFÉSZ osztályvezetője. A háziipari szövetkezet műszaki vezetői munkakörét 1971-től, nyugdíjba vonulásáig (1981) töltötte be. A Szécsényi Háziipari Szövetkezet műszaki vezetőjeként a népművészeti textilipar egyik legjobb szakembere volt. Szécsény közéletébe is bekapcsolódott. Megalakította a Szécsényi Honismereti Kört és 1978-tól haláláig az ő szerkesztésében jelent meg a Szécsényi Honismereti Híradó. Nevéhez fűződik a II. világháború áldozatainak emlékműve, amelyet 1988-ban avattak fel a temetőben. Rendszeresen publikált a Tanulmányok Szécsény múltjából című sorozatban. Régi parasztházakat és kúriákat, népviseletet és szerszámokat fényképezett a balassagyarmati Palóc Múzeum számára. Tagja volt Nógrád megye műemléki albizottságának. Szorgalmazta a Cserhát-völgyi Honismereti Kör megalakulását. Régészeti és ásványgyűjteményét a megnyíló Kubinyi Ferenc Múzeumnak ajándékozta.

Források

Online források

This website uses cookies. By using the website, you agree with storing cookies on your computer. Also, you acknowledge that you have read and understand our Privacy Policy. If you do not agree, please leave the website.

More information