Ugrás a fő tartalomra

Czinke Ferenc emléktábla

digifoto_088.JPG

Kattintson a képre további információért.

Czinke Ferenc (Nagyrozvágy, 1926. november 4. – Salgótarján, 2000. november 23.) Munkácsy Mihály-díjas magyar grafikus- és festőművész.

Szülei: Czinke András és Pálóczi Erzsébet. Nagyrozvágy-Meszesketanyán született, elemi iskoláit a tanyavilágban végezte, közép- és felsőfokú tanulmányokat Sárospatakon folytatott, a pataki Tanítóképzőben 1947-ben diplomázott. 1961-1964 közt a Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíj segítségével rajztanári diplomát szerzett a Képzőművészeti Főiskolán és tanulmányokat folytatott az MLEE esztétikai tagozatán. A Képzőművészeti Főiskolán nagy hatással voltak rá meseterei, Szőnyi István, Jakuba János és Marcall György.

1964-ben a Római Magyar Akadémia ösztöndíjával kijutott Olaszországba tanulmányútra, 1972-ben szintén több hónapot töltött Rómában, majd 1978-ban elnyerte az olasz kormány támogatását is. Ausztriában, Törökországban, Csehszlovákiában, Lengyelországban, a Szovjetunióban és Bulgáriában is járt tanulmányutakon. 1964-től Salgótarjánban élt, a helyi középiskolákban (Madách Imre Gimnázium, Bolyai János Gimnázium) tanított rajzot, a Bolyai Gimnáziumban iskolagalériát létesített, Derkovits Gyula Iskolagaléria néven. Életének utolsó két évtizedében csak a művészettel foglalkozott, köztéri alkotásokra is kapott megrendeléseket (mozaikok, seccók, muráliák), jelentős Városköszöntő térplasztikája, amelyet 1983-ban készített Salgótarjánnak; I. és II. világháborús bronzból készült emlékművét Pácin állították fel 1992-ben.

Munkáiban a népművészet szellemi és formai világából is merített ihletet, főleg sokszorosított grafikai lapokat, rézkarcokat, litográfiákat, fametszeteket, kollázsokat, zománcképeket, később komputer-grafikákat készített. (forrás: Wikipédia)