Ugrás a fő tartalomra

"Zenei attitűd"

digifoto_097-2.JPG

Kattintson a képre tovább információért.

"Elmondták, hogy nagyon örülnek, hogy megélhették az iskola felújítását, amely az utóbbi években az egyetlen ilyen projekt volt. Tervezői valamennyien az építész és mérnökkamarák tagjai, kivitelezői pedig valamennyien tarjániak. Hozzátették, hogy a városban 25 év után ez az első olyan épület,
ahol az építészek munkája mellett képzőművész munkája is megjelent.
Bobály Attila szobrász, akinek alkotásai díszítik az iskolát lapunknak elmondta, hogy a bejárat fölötti, krómlemezből lézervágóval kialakított mű kék színe a kontrasztja a sokak szemében bézs színű épületnek. A körablakot pedig a mezopotámiai pecsétnyomó henger felnagyított változatát ábrázoló, A Nap dalnoka című alkotás díszíti." (forrás: Nógrád Megyei Hírlap)