Felhasználói eszközök

Platthy József

Platthy József, született Karancskeszi 1900. december 17., elhunyt Budapest 1990. december 20.

Foglalkozás

Díjugrató, a lovassport szakértője

Iskolák

Elemi iskoláit Zagyvapálfalván végezte, majd Losoncon, Nagyváradon, Pécsen tanult középiskolában

Díjak, kitüntetések

  • Toldi Miklós emlékérem ezüst fokozata
  • 1937 - Lovas erényekért
  • 1936 - Osztrák aranylovas jelvény
  • Olimpiai bajnok jelvény arany tölgylevéllel ékesítve
  • gróf Széchényi István Emlékérem

Művek

Események

Földbirtokos családban született, 6 éves korától lovagolt. A Ludovikán szerzett képesítést, rendfokozata alezredes volt, posztumusz ezredesi rangot ért el. A Kisbéri Lovas egyesületet képviselte 1936–ban Berlinben az olimpián. Tartalék lovával, Sellővel, 8 hibaponttal harmadik lett díjugratásban. 1934 -1941 között nyolcszoros magyar bajnok volt. A második világháborúban részt vett, Szálasira nem esküdött föl, a Csallóközben rejtőzködött. Angol hadifogság után tért haza, a Honvédelmi Minisztérium igazolta, de vezetői tisztségre nem javasolta. Kétkezi munkásként dolgozott, majd Alagon, Bőszénfán, Kisbéren dolgozott belovagló edzőként. Emlékét Karancskesziben az Általános Iskola őrzi. A Platthy József – emlékverseny és a Platthy József – Nagydíj szintén tisztelgés munkássága előtt.

Források

  • Mindent a lóért és a lovasért. - Nógrád megyei hírlap, 29. 2018. aug. 17. 16. p.

Online források

This website uses cookies. By using the website, you agree with storing cookies on your computer. Also, you acknowledge that you have read and understand our Privacy Policy. If you do not agree, please leave the website.

More information