Felhasználói eszközök

Molnár György

Molnár György, született Budapest 1949. február 25., elhunyt Salgótarján 1992. hó nap.

Foglalkozás

Pedagógus, iskolaigazgató

Iskolák

Szerencsen érettségizett, Debrecenben a Kossuth Lajos Tudományegyetemen diplomázott matematika – fizika szakon. 1984–1987 között ugyanitt elvégezte a számítástechnikai kiegészítő szakot.

Díjak, kitüntetések

Művek

Események

Feleségével Barcsa Rózsával 1972–ben a salgótarjáni Bolyai János Gimnáziumban kezdte pályáját. 1974–től a KISZ Nógrád Megyei Bizottságán dolgozott, majd 2 évet oktatástechnológus volt a Nógrád megyei Továbbképzési Kabinetben. 1980–1987 között a 211. sz. ISZI nevelési igazgatóhelyettese volt. 1987. január 1–től megbízatást kapott az új Madách Imre Általános Iskola és Gimnázium megnyitásához szükséges munkálatok elvégzésére. Ezt a munkát Simon Andrással és Fekete Lászlóval végezte. Megalakította az új tantestületet, létrehozta az új intézményi működési rendet, fölelevenítette a régi hagyományokat. Együttműködést alakított ki a SZÜV salgótarjáni számítástechnikai központjával, hogy a gimnázium a legkorszerűbb ismereteket adja át a diákoknak.

Források

  • Madách Imre Gimnázium: Emlékkönyv / szerk. Horváthné Szabó Ágnes, Szluka Pálné. Salgótarján. 2003. p. 41 - 43. arcképpel
  • „Bit” – nemzedéket szeretnénk. Beszélgetés Molnár Györggyel / T. Német László. - in: Nógrád, 44. 1988. febr. 20. 4. p.
  • Jubilál a Madách gimnázium . - in: Nógrád, 44. 1988. nov. 29. 8. p.

Online források

This website uses cookies. By using the website, you agree with storing cookies on your computer. Also, you acknowledge that you have read and understand our Privacy Policy. If you do not agree, please leave the website.

More information