Felhasználói eszközök

Kojnok Nándor

Kojnok Nándor, született Karancsalja 1935. március 22., elhunyt Salgótarján 2000. február 18.

Foglalkozás

Népművelő, könyvkiadó, főszerkesztő, igazgató

Iskolák

Az elemi iskola négy osztályát Karancsalján, a felső tagozatot Kisterenyén végezte.1949-1952 között a Madách Imre Gimnázium tanulója volt. Az érettségi vizsga után az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar magyar-történelem szakos hallgatója lett, 1957-ben diplomázott.

Díjak, kitüntetések

  • 1968 Madách–díj
  • 1995 Balassi–díj

Művek

Események

Az egyetem elvégzése után Salgótarjánban egy általános iskolában tanított. 1962-ben a megyeszékhely városi tanácsa művelődési osztályának vezetője lett. 1965-ben a megyei könyvtárigazgató helyettese, 1969-73-ig a könyvtár igazgatója. 1975-tól osztályvezető helyettes a megyei tanács művelődési osztályán. 1977-től ismét a könyvtár igazgatója lett, nevéhez fűződik az új könyvtárépülettel kapcsolatos igények, belső terek, szolgáltatások terveinek megfogalmazása, megvalósítása. A Palócföld alapító tagja, szerkesztőségi tag majd 1967-73-ig főszerkesztő. Könyvtárigazgatóként nagy figyelmet fordított a kortárs írókra, költőkre, kiadta Bódi Tóth Elemér, Endrődi Bella János, Marschalkó Zsolt, Tamási István, Szepesi József köteteit. Kelemen Gáborról és Gerelyes Endréről, Paróczai Gergelyről bibliográfiát jelentetett meg.

Források

  • Kojnok Nándorról, kissé szubjektív módon / Bozó Gyula in: Palócföld, 51. 2005. 1. p. 50–59.
  • Egy lokálpatrióta emlékezete: Kojnok Nándor / Pál József in: Palócföld, 46. 2001. 1. p. 61–62.
  • Kojnok Nándor sírja fölött / Oroszné Katona Anna in: Könyv, könyvtár, könyvtáros, 9. 2000. 4. p. 44–46.
  • Egy igazságkereső / Pomogáts Béla in: Kojnok Nándor emlékkönyv, Salgótarján, 2006. p. 32–34.
  • Kojnok Nándor emlékkönyv / szerk. Gyetvainé Szorcsik Angéla. - Salgótarján, 2006. fotókkal

Online források

This website uses cookies. By using the website, you agree with storing cookies on your computer. Also, you acknowledge that you have read and understand our Privacy Policy. If you do not agree, please leave the website.

More information