Felhasználói eszközök

Id. Szabó István

Id. Szabó István, született Cered 1903. augusztus 29., elhunyt Benczúrfalva 1992. július 5.

Foglalkozás

Szobrászművész

Iskolák

Díjak, kitüntetések

  • 1959 – ben Kossuth-díj
  • 1971 – ben és 1987–ben SZOT–díj
  • 1976 – ban Salgótarján díszpolgára
  • 1987 – ben Magyar Népköztársaság zászlórendje
  • 2003 – ban Bátonyterenye díszpolgára posztumusz

Művek

  • Fába faragott esztendők / Szabó István. - Salgótarján, 1969

Események

Édesapja kádármester volt, műhelyében ismerkedett meg a fa megmunkálhatóságával. Bóna Kovács Károlynál tanult. Elkészítette Mátranovák és Cered első világháborús emlékművét. Kőből, bronzból, műkőből, mészkőből, bazaltból készültek köztéri szobrai. Már 1934-től kiállításai voltak a Műcsarnokban, majd főleg Észak-Magyarországon, Nógrád megye területén felállítandó köztéri szobrok megalkotására kapott megrendeléseket. Legnagyobb műve egy sorozat „A magyar bányászat 200 éve” címmel. 1965-ben faragta körtefából Palóc Madonna c. szobrát, köztéri szoborként bronzból öntötték ki és Balassagyarmaton nyert elhelyezést. Alkotói tevékenységet főleg a köztéri szobrászat területén fejtett ki. Salgótarjánban található a Mikszáth portré kőből, 1961 - ben lett átadva a Mártírok úti iskola előtti parkban, Partizán emlékműve, acéllemezből 1969 – ben lett átadva a Meszes – hegyen ( Pipis – hegy ). A szobor a rendszerváltás éveiben támadások kereszttüzébe került, eltávolították és 2002 – ben a Baglyasaljai szoborparkba állították fel. Halálát követően Kisterenyén – ma Bátonyterenye Solymosi kastélyában helyezték el műveit. Cereden általános iskola viseli a nevét.

Források

  • „ Palócföld - fában „Idős Szabó István emlékkiállítása / Tóth Elemér. - in: Nógrád megyei hírlap, 4. 1993. szeptember 11. 7. p.
  • Életmű - kiállítás idős Szabó István műveiből / Tóth Elemér. - in: Nógrád megyei hírlap, 3. 1992. szeptember 13. 3. p.
  • ” Tulajdonképpen nem is partizán …” / Gáspár István Gábor. - in: Polgár, 1. 1990. június 28. 5. p.
  • Aki „ életre kelti ” a fát / T. L.. - in: Szabad Nógrád, 12. 1956. október 3. 5. p.
  • A hatvanéves „ Pista bácsi ” / Barna Tibor. - in: Nógrádi Népújság, 1963. augusztus 28. 3. p.
  • Id. Szabó István / K. S. - in: Művészet, 4. 1963. 7. 40 - 41. p.
  • Véső - görcsök a fában / Váci Mihály. - in: Kortárs, 10. 1966. 3. 465 - 471. p.
  • Szobrot avattak Salgótarjánban. - in: Nógrád, 1967. november 3. 6. p.
  • Id. Szabó István / Rövid életrajz. - in: Palócföld, 1967. belső borító
  • Fába faragott élet… / Csukli László. - in: Palócföld, 1967. 2. sz. 50 - 51. p.
  • Idős Szabó István első nagy útja / Orosz Béla. - in: Nógrádi népújság, 15. 1959. augusztus 19. 7. p.
  • Tiszafa, körtefa, vasfa. Műterem látogatás / P. L.. - in: Nógrád, 1968. december 15. 4. p.
  • Idős Szabó István kiállítása. - in: Nógrád, 1969. november 7. 12. p.
  • Id. Szabó István partizán emlékművének részlete. - in: Palócföld, 1969. 4. sz.
  • Idős Szabó István Kossuth - díjas művész. - in: Nógrádi népújság, 15. 1959. március 14. p.
  • Beszélgetés Benczúrfalván / Kojnok Nándor. - in: Palócföld,1969. 3. évf. 3. sz. 51 - 54. p.
  • Fába faragott esztendők / Regény részlet. - in: Palócföld, 1969. 3. sz. 54 - 60. p.
  • Partizán emlékmű / Baranyi Ferenc. - in: Nógrád, 1969. december 23. p.
  • Id. Szabó István kiállítása / Pogány Ö Gábor. - in: Palócföld, 1973. 2. 28. p.
  • Id. Szabó István kiállítása a Műcsarnokban. - in: Palócföld, 1973. 1.
  • Szemben a világ legnagyobb hordójával Műtermi látogatás / Sulyok László. - in: Nógrád, 1974, május 19. 3. p.
  • Készül a világ egyik legnagyobb fahordója Benczúrfalván. - in: Nógrád, 30. 1974. 115, május 19.
  • Ismerkedjünk meg a város szobraival / Tóth Elemér. - in: Nógrád, 1976. április 15. mell. 3. p.
  • Id. Szabó István kiállítása Salgótarjánban / Tóth Elemér. - in: Nógrád, 32. 1976. június 27. 4. p.
  • Nógrád az én szülőföldem. Id Szabó István kiállítása. / Tóth Elemér. - in: Nógrád, 1982. január 9. 8. p.
  • id. Szabó István szobrászművész / Baranyai Mária. - in: Propagandista, 1980. 2. 190 - 193. p.
  • Benczúrfalván a „ dinasztia ” - alapítónál / Barna Tibor - Kulcsár József. - in: Nógrád, 37. 1981. február 22. 8. p.
  • Megszépülnek a fák / Szabó Gyula. - in: Nógrád, 39. 1983. január 15. 4. p.
  • Id. Szabó István nyolcvan éves / Pogány Gábor Ö. - in: Hevesi szemle, 11. 1983. 3. sz.
  • Id Szabó István kitüntetése. - in: Nógrád, 39. 1983. augusztus 30. p.
  • „Művészete nemzeti kincs…” Nyolcvanéves Id. Szabó István kiállítása Salgótarjánban. - in: Nógrád, 39. 1983. augusztus 6. p.
  • Mindig felkeltem a nap előtt… Látogatás Id Szabó Istvánnál SZOT - díj másodszor / Tóth Elemér. - in: Nógrád, 43. 1987. május 9. 5. p.
  • Fába faragott élet / Tóth Elemér. - in: Nógrád, 43. 1987. szeptember 9. 4. p.
  • Üzemek a művészetért Nógrádban / Vincze János. - in: Munka, 37. 1987. l. 26 - 27. p.
  • Salgótarján díszpolgárai. - in: Nógrád. 1978. szeptember 27. St. mell. 2. p.
  • Film Id. Szabó Istvánról. - in: Nógrád, 1980. március 12. 8. p.
  • Állandó feszültségben, lobogásban. Új díszpolgárunk / Kiss Mária. - in: Nógrád, 1976. szeptember l. St. mell. 1. p.
  • Kitüntették Id Szabó István Kossuth - díjas, érdemes szobrászművészt. - in: Nógrád, 33. 1977. március 5.
  • Emberfa Id. Szabó István faszobrász műhelyében / Gárdos Katalin. - in: Lobogó, 1977. 12. sz. 16. p.
  • Pista bácsi / Boros Gábor. - in: Palócföld, 1978. 4. 7. p.
  • Szobrok fából / Lóska Lajos. - in: Művészet, 1976. 5. 8 - 9 . p.
  • „Megegyezés, mely köttetett…” / Pataki László T. - in: Új Nógrád, 1990. július 21. 4. p.
  • Id. Szabó istván szobrászművész: 1903 - 1992 / Peák Ildikó, fotók Buda László. - Salgótarján, 1993. fotókkal, bibliográfiával

Online források

This website uses cookies. By using the website, you agree with storing cookies on your computer. Also, you acknowledge that you have read and understand our Privacy Policy. If you do not agree, please leave the website.

More information