Felhasználói eszközök

Gerhauser Albert

Gerhauser Albert, született Kőszeg 1896. szeptember 26.

Foglalkozás

Középiskolai tanár, igazgató

Iskolák

  • Budapesten tanult az ELTE Bölcsészettudományi karán magyar – német szakon
  • 1914 – 1918 között Eötvös kollégista
  • Irodalomszociológusként diplomázott

Díjak, kitüntetések

Művek

Események

Édesapja törvényszéki bíró volt, a budapesti egyetem elvégzése után Gerhauser Albert csatlakozott a Szegedi Fiatalok Művészeti kollégiumához. Igen gyakran publikált, mindenekelőtt Madách Imre fő művéről 20 éves kassai, pozsonyi, gyöngyösi, szarvasi, egri tanítói pálya után 1939–1941 között az átalakuló salgótarjáni gimnázium igazgatója lett. Feladata volt a magángimnázium és az állami kereskedelmi középiskola együttes irányítása. Folytatta az évkönyvek kiadását és az 1939/1940–es számban publikálta Juhász Gyula Prológus című versét, amelyet a költő a salgótarjáni fiataloknak írt. Aktívan részt vállalt a város kulturális életében. 1941. április 16–án távozott a salgótarjáni középiskolából, mert a kereskedelmi jelleg miatt csökkent a bölcseleti órák száma.

1942–ben megismerkedett József Jolánnal, József Attila testvérével, Kétbodonyba költöztek, ahol egy 50 holdas birtokon gazdálkodott. Több alkalommal meglátogatták Radnóti Miklóst és Gyarmati Fannit és élelmiszercsomagokkal segítették őket a második világháború idején. Felajánlotta saját iratait is Radnóti Miklósnak. A háború után feleségül vette József Jolánt és Budapesten középiskolai tanárként tanított.

Források

  • Dr. Gerhauser Albert / Bódi Györgyné. - in: Salgótarjáni lapok, 1999. április 2.:arcképpel
  • József Jolán, az édes mostoha: Egy önérvényesítő nő a huszadik század első felében / Valachi Anna. - Budapest, 1998

Online források

This website uses cookies. By using the website, you agree with storing cookies on your computer. Also, you acknowledge that you have read and understand our Privacy Policy. If you do not agree, please leave the website.

More information