Felhasználói eszközök

Dóra Ottó

Dóra Ottó, született Gödöllő 1962. június 1., elhunyt Budapest 2015. november 29.

Foglalkozás

Politikus, közgyűlési elnök, polgármester

Iskolák

Az általános iskoláit Kállón végezte. A budapesti I. István Közgazdasági Szakközépiskolában érettségizett. 1990–ben az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolán történelem–népművelés szakon diplomázott.

Díjak, kitüntetések

  • 2016 – posztumusz Salgótarján Díszpolgára

Művek

Események

Érettségi után Kállóban a községi tanács ügyintézője. Sorkatonai szolgálatát követően 1986–tól a Nógrád Megyei KISZ Bizottság alkalmazottja volt. 1989–1991 között a salgótarjáni Medves Hotel igazgatója. 1994–2002 között a Magyar Szocialista Párt Nógrád Megyei Szervezetének ügyvezető alelnöke, parlamenti szakértő. 1998–tól tagja volt a Nógrád Megyei Közgyűlésnek. 2002–2006 között a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke, a Nógrád Megyei Területfejlesztési Tanács elnöke, 2004–től a Regionális Területfejlesztés Tanács soros elnöke. 2006–tól Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata MSZMP – frakció vezetője. 2014. október 12–től 2015. november 29 –ig Salgótarján polgármestere. Súlyos betegség következtében hunyt el. Rövid polgármesteri ideje alatt támogatta a Tarjáni Tavaszi Tárlat megrendezését, ajánlást írt több helyi évfordulós kiadványhoz, irodalmi munkához. Nagyon fontosnak tartotta Salgótarján gazdasági életének fejlesztését

Források

  • Dóra Ottó: 1962 – 2015. - in: Tarjáni Városlakó: információs lap, 2. 2015. 23. 1. l. arcképpel

Online források

This website uses cookies. By using the website, you agree with storing cookies on your computer. Also, you acknowledge that you have read and understand our Privacy Policy. If you do not agree, please leave the website.

More information