Felhasználói eszközök

Borbély Lajos

Borbély Lajos, született Csóka_(Szerbia) 1843. december 01., elhunyt Budapest 1923. szeptember 29.

Foglalkozás

Kohómérnök, iparszervező

Iskolák

Reáliskolai tanulmányait Pozsonyban és Budán végezte. Mérnöki tanulmányait Selmecbányán és Pribramban (Csehország) végezte.

Díjak, kitüntetések

1884. Ferenc József-rend 1915. A Magyar Tudományos Akadémia Wahrmann-díja

Művek

Események

1867-ben a pénzügyminisztérium tisztviselője volt, majd a diósgyőri vas- és acélgyárhoz került. 1875-ben a salgótarjáni vasfinomító társulat műszaki igazgatója, 1881-ben a rimamurányi és salgótarjáni vasművek ipartelepeinek műszaki vezérigazgatója lett. Az 1881-be átadott részben fogaskerekű, szenet szállító vasút szellemi atyja. A kohászatban meghonosította a Siemens-rendszerű gáztüzelést. Felismerte a Martin-acélgyártás jelentőségét. 1872-ben elsőként ismertette a regeneratív tüzelésű kemencéket, és Salgótarjánban építtetett is egyet. Ugyanott alkalmazta először az általa szerkesztett kettős munkaterű, regeneratív tüzelésű kavarókemencét, mely a szakemberek előtt nevét külföldön is ismertté tette. Kiemelkedő munkái voltak : a likéri kohótelep (1883) , a Salgótarjáni Thomas acélmű (1888) , az ózdi Martin acélmű ((1894) Az 1910. és 1918. között az országgyűlés tagja, nemzeti munkapárti programmal. A műszaki kérdések mellett sok egyébbel is foglalkozott, a szakképzést rendkívül fontosnak tartotta, egyik kezdeményezője és támogatója volt a salgótarjáni Iparostanonc Iskola 1889. évi megnyitásának. A dolgozók és családtagjaik részére sportpályákat, kultúrházakat, műkedvelő egyesületeket, zenekarokat, dalköröket hozott létre illetve támogatott. Kórházat, árvaházat, könyvtárat, a kor viszonyai között modernnek számító lakótelepeket építtetett. Ez a kiváló elméleti és gyakorlati szakember a késői utókornak is példát mutatott segítőkészségből és szociális érzékenységből.

Források

Online források

This website uses cookies. By using the website, you agree with storing cookies on your computer. Also, you acknowledge that you have read and understand our Privacy Policy. If you do not agree, please leave the website.

More information