Felhasználói eszközök

Balás Károly Antal, sipeki

Balás Károly Antal, sipeki született Balassagyarmat 1877. január 4., elhunyt Körmend 1961. október 10.

Foglalkozás

Közgazdász, egyetemi tanár

Iskolák

Középiskolai tanulmányait Lőcsén és Vácott végezte. A budapesti, bécsi és genfi egyetemen folytatott tanulmányokat. 1899-ben budapesti tudományegyetemen a jog-, 1901-ben államtudományi oklevelet szerzett. Ügyvédi vizsgát tett Budapesten 1902-ben. Magántanári képesítést 1909-ben szerzett nemzetgazdaságtan tárgykörből.

Díjak, kitüntetések

  • 1919-ben a Szent István Akadémia tagja lett
  • Az Országos Statisztikai Tanács és a Magyar Statisztikai Társaság elnöke
  • A Kassai Magyar Társadalomtudományi Egyesület alapító tagja (1909)
  • A Turul_Szövetség ún. primus magistere.

Művek

Események

1901-1903 között a budapesti kereskedelmi és váltótörvényszék, majd a pest-vidéki törvényszék gyakornoka, aljegyzője. 1903-1906 között Nógrád vármegye tiszti alügyésze, főügyésze. A kassai jogakadémián a nemzetgazdaságtan, a pénzügytan, a pénzügyi jog és a statisztika r. (1906–1914), a pozsonyi Erzsébet Tudományegyetemen a nemzetgazdaságtan, a pénzügytan és a statisztika ny. r. tanára (1914–1918). 1909-1918 között a budapesti tudományegyetem magántanára. 1918-1946 között a Pázmány Péter Tudományegyetem Közgazdaságtan és Pénzügytan Tanszék ny. r. tanára, egyúttal a magyar pénzügyi jog ún. jogosított tanára (1930–1931) és a Jog- és Államtudományi Kar dékánja (1940–1941), a II. vh. után megfosztották ny. r. tanári állásától (1948). 1909-ben megalakította a Kassai Magyar Társadalomtudományi Egyesületet. 1939-ben a Magyar Élet Pártja programjával országgyűlési képviselő (Nógrád vármegye, 1939–1944) és az Országgyűlés Közoktatási Bizottságának elnöke (1939–1944). A magyar–csehszlovák vegyes döntőbíróság tagja (1922–1938).

Források

Online források

This website uses cookies. By using the website, you agree with storing cookies on your computer. Also, you acknowledge that you have read and understand our Privacy Policy. If you do not agree, please leave the website.

More information