Dalos mezőn pingálgat
a Bogarak piktora,
Meleg ellen egy nagy gomba:
Napfogó sátora.
Sátor alatt jókedvében
Vígan dudorászgat,
Festi, festi, festegeti
A tavaszi tájat.
Váltogatja az ecsetjét
Sorba, egyre-másra:
Vadrózsába, kikiricsbe,
Nefelejcsbe mártja.
Hipp-hopp!
Egyszercsak ott terem
A nagybajszú cincér:
„Piktor uram, engemet is
Pingáljon le ingyér’!
Hanem aztán a bajuszom
Hegyesre pingálja,
Mert én vagyok a bogarak
Vitéz kapitánya!
Azt is mondom: karcsú legyek,
Akárcsak a nádszál,
Még a szél is csodáljon meg,
Hogyha erre átszáll.
Azt se mondom, hogy nem adok
Egy kis bajuszpedrőt,
Kihúzhatja véle bajszát,
Akár mind a kettőt.”
„Hipp-hopp!… Én is itt vagyok ám,
Elhoztam a kótát!
Pingáljon le! – szól a tücsök –
Húzok majd egy nótát”
„Engemet is, kérem ‘ássan!
– Szöcske kiabálja. –
Míg muzsikál, tücsök koma,
Táncolok majd rája.”
„Én meg! – szól a szitakötő
Piktor uraságnak –
Majd szitálok egy kis lisztet
Túrós haluskának!”
„Jól van, jól van! – szól a piktor –
Álljatok hát sorba!
Csak aztán a sok állásban
Ne bukjatok orra!”
S előveszi az ecsetjét,
Pingál egyre-másra…
Vadrózsába, kikiricsbe,
Nefelejcsbe mártja.