15 10 313 https://digitaliskonyvtar.bbmk.hu/palocfold/files/original/6e17948b1c02c08e48dce428fe5c925c.pdf f29847f2c036b2bfe4e0db2e003d0d18 PDF Text Text �� Dublin Core The Dublin Core metadata element set is common to all Omeka records, including items, files, and collections. For more information see, http://dublincore.org/documents/dces/. Title A name given to the resource Palócföld - irodalmi, művészeti, közéleti folyóirat Creator An entity primarily responsible for making the resource A Palócföld szerkesztősége Source A related resource from which the described resource is derived ISSN 0555-8867 Rights Information about rights held in and over the resource Balassi Bálint Megyei Könyvtár Format The file format, physical medium, or dimensions of the resource application/pdf Language A language of the resource HUN Type The nature or genre of the resource Folyóirat Identifier An unambiguous reference to the resource within a given context ISSN 0555-8867 Text A resource consisting primarily of words for reading. Examples include books, letters, dissertations, poems, newspapers, articles, archives of mailing lists. Note that facsimiles or images of texts are still of the genre Text. Text Any textual data included in the document https://dkvt.bbmk.hu/pf/992ef472183483f1e15b707bd93ab335.pdf Dublin Core The Dublin Core metadata element set is common to all Omeka records, including items, files, and collections. For more information see, http://dublincore.org/documents/dces/. Contributor An entity responsible for making contributions to the resource A folyóiratot alapította : Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése Coverage The spatial or temporal topic of the resource, the spatial applicability of the resource, or the jurisdiction under which the resource is relevant Nógrád megye Creator An entity primarily responsible for making the resource Palócföld szerkesztősége Dr. Praznovszky Mihály Date A point or period of time associated with an event in the lifecycle of the resource 2003 Format The file format, physical medium, or dimensions of the resource application/pdf Identifier An unambiguous reference to the resource within a given context ISSN 0555-8867 Language A language of the resource hun Publisher An entity responsible for making the resource available Balassi Bálint Megyei Könyvtár Rights Information about rights held in and over the resource Balassi Bálint Megyei Könyvtár Subject The topic of the resource Irodalom Művészet Közélet Társadalompolitika Title A name given to the resource Palócföld - 2003. Költészet napi különszám Type The nature or genre of the resource folyóirat 2003 folyóirat Irodalom Közélet Művészet Nógrád megye Társadalompolitika https://digitaliskonyvtar.bbmk.hu/palocfold/files/original/ec69f97f71516809515e8e2043d08041.pdf aca150d4b770dda6922f7ed1fa8475b7 PDF Text Text �� Dublin Core The Dublin Core metadata element set is common to all Omeka records, including items, files, and collections. For more information see, http://dublincore.org/documents/dces/. Title A name given to the resource Palócföld - irodalmi, művészeti, közéleti folyóirat Creator An entity primarily responsible for making the resource A Palócföld szerkesztősége Source A related resource from which the described resource is derived ISSN 0555-8867 Rights Information about rights held in and over the resource Balassi Bálint Megyei Könyvtár Format The file format, physical medium, or dimensions of the resource application/pdf Language A language of the resource HUN Type The nature or genre of the resource Folyóirat Identifier An unambiguous reference to the resource within a given context ISSN 0555-8867 Text A resource consisting primarily of words for reading. Examples include books, letters, dissertations, poems, newspapers, articles, archives of mailing lists. Note that facsimiles or images of texts are still of the genre Text. Text Any textual data included in the document https://dkvt.bbmk.hu/pf/92cb1767d5f0711f837119fe7b5a0538.pdf Dublin Core The Dublin Core metadata element set is common to all Omeka records, including items, files, and collections. For more information see, http://dublincore.org/documents/dces/. Contributor An entity responsible for making contributions to the resource A folyóiratot alapította : Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése Coverage The spatial or temporal topic of the resource, the spatial applicability of the resource, or the jurisdiction under which the resource is relevant Nógrád megye Creator An entity primarily responsible for making the resource Palócföld szerkesztősége Dr. Praznovszky Mihály Date A point or period of time associated with an event in the lifecycle of the resource 2002 Format The file format, physical medium, or dimensions of the resource application/pdf Identifier An unambiguous reference to the resource within a given context ISSN 0555-8867 Language A language of the resource hun Publisher An entity responsible for making the resource available Balassi Bálint Megyei Könyvtár Rights Information about rights held in and over the resource Balassi Bálint Megyei Könyvtár Subject The topic of the resource Irodalom Művészet Közélet Társadalompolitika Title A name given to the resource Palócföld - 2002/6. szám Type The nature or genre of the resource folyóirat 2002 folyóirat Irodalom Közélet Művészet Nógrád megye Társadalompolitika https://digitaliskonyvtar.bbmk.hu/palocfold/files/original/265ffd2395fece433d373016a3e13af0.pdf 28bd829870b357d6fcccd7869a21ef6a PDF Text Text �� Dublin Core The Dublin Core metadata element set is common to all Omeka records, including items, files, and collections. For more information see, http://dublincore.org/documents/dces/. Title A name given to the resource Palócföld - irodalmi, művészeti, közéleti folyóirat Creator An entity primarily responsible for making the resource A Palócföld szerkesztősége Source A related resource from which the described resource is derived ISSN 0555-8867 Rights Information about rights held in and over the resource Balassi Bálint Megyei Könyvtár Format The file format, physical medium, or dimensions of the resource application/pdf Language A language of the resource HUN Type The nature or genre of the resource Folyóirat Identifier An unambiguous reference to the resource within a given context ISSN 0555-8867 Text A resource consisting primarily of words for reading. Examples include books, letters, dissertations, poems, newspapers, articles, archives of mailing lists. Note that facsimiles or images of texts are still of the genre Text. Text Any textual data included in the document https://dkvt.bbmk.hu/pf/60ae4d84dc5e2c6d49bee91d1e83e2af.pdf Dublin Core The Dublin Core metadata element set is common to all Omeka records, including items, files, and collections. For more information see, http://dublincore.org/documents/dces/. Contributor An entity responsible for making contributions to the resource A folyóiratot alapította : Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése Coverage The spatial or temporal topic of the resource, the spatial applicability of the resource, or the jurisdiction under which the resource is relevant Nógrád megye Creator An entity primarily responsible for making the resource Palócföld szerkesztősége Dr. Praznovszky Mihály Date A point or period of time associated with an event in the lifecycle of the resource 2002 Format The file format, physical medium, or dimensions of the resource application/pdf Identifier An unambiguous reference to the resource within a given context ISSN 0555-8867 Language A language of the resource hun Publisher An entity responsible for making the resource available Balassi Bálint Megyei Könyvtár Rights Information about rights held in and over the resource Balassi Bálint Megyei Könyvtár Subject The topic of the resource Irodalom Művészet Közélet Társadalompolitika Title A name given to the resource Palócföld - 2002/5. szám Type The nature or genre of the resource folyóirat 2002 folyóirat Irodalom Közélet Művészet Nógrád megye Társadalompolitika https://digitaliskonyvtar.bbmk.hu/palocfold/files/original/b511e8abc817bc50a129ffe26d6345e0.pdf 8287c03dff1e0cd827f2be5c2b5a06d9 PDF Text Text �� Dublin Core The Dublin Core metadata element set is common to all Omeka records, including items, files, and collections. For more information see, http://dublincore.org/documents/dces/. Title A name given to the resource Palócföld - irodalmi, művészeti, közéleti folyóirat Creator An entity primarily responsible for making the resource A Palócföld szerkesztősége Source A related resource from which the described resource is derived ISSN 0555-8867 Rights Information about rights held in and over the resource Balassi Bálint Megyei Könyvtár Format The file format, physical medium, or dimensions of the resource application/pdf Language A language of the resource HUN Type The nature or genre of the resource Folyóirat Identifier An unambiguous reference to the resource within a given context ISSN 0555-8867 Text A resource consisting primarily of words for reading. Examples include books, letters, dissertations, poems, newspapers, articles, archives of mailing lists. Note that facsimiles or images of texts are still of the genre Text. Text Any textual data included in the document https://dkvt.bbmk.hu/pf/6008cb93701a07742289b75be1bbf5c0.pdf Dublin Core The Dublin Core metadata element set is common to all Omeka records, including items, files, and collections. For more information see, http://dublincore.org/documents/dces/. Contributor An entity responsible for making contributions to the resource A folyóiratot alapította : Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése Coverage The spatial or temporal topic of the resource, the spatial applicability of the resource, or the jurisdiction under which the resource is relevant Nógrád megye Creator An entity primarily responsible for making the resource Palócföld szerkesztősége Dr. Praznovszky Mihály Date A point or period of time associated with an event in the lifecycle of the resource 2002 Format The file format, physical medium, or dimensions of the resource application/pdf Identifier An unambiguous reference to the resource within a given context ISSN 0555-8867 Language A language of the resource hun Publisher An entity responsible for making the resource available Balassi Bálint Megyei Könyvtár Rights Information about rights held in and over the resource Balassi Bálint Megyei Könyvtár Subject The topic of the resource Irodalom Művészet Közélet Társadalompolitika Title A name given to the resource Palócföld - 2002/3-4. szám Type The nature or genre of the resource folyóirat 2002 folyóirat Irodalom Közélet Művészet Nógrád megye Társadalompolitika https://digitaliskonyvtar.bbmk.hu/palocfold/files/original/8865e539e589742eaf26d2852fc5166d.pdf 7245ea8a24daf1e7e97d99e9ba006e65 PDF Text Text �� Dublin Core The Dublin Core metadata element set is common to all Omeka records, including items, files, and collections. For more information see, http://dublincore.org/documents/dces/. Title A name given to the resource Palócföld - irodalmi, művészeti, közéleti folyóirat Creator An entity primarily responsible for making the resource A Palócföld szerkesztősége Source A related resource from which the described resource is derived ISSN 0555-8867 Rights Information about rights held in and over the resource Balassi Bálint Megyei Könyvtár Format The file format, physical medium, or dimensions of the resource application/pdf Language A language of the resource HUN Type The nature or genre of the resource Folyóirat Identifier An unambiguous reference to the resource within a given context ISSN 0555-8867 Text A resource consisting primarily of words for reading. Examples include books, letters, dissertations, poems, newspapers, articles, archives of mailing lists. Note that facsimiles or images of texts are still of the genre Text. Text Any textual data included in the document https://dkvt.bbmk.hu/pf/acf146b2f29b8433517acc4bcd64c7c5.pdf Dublin Core The Dublin Core metadata element set is common to all Omeka records, including items, files, and collections. For more information see, http://dublincore.org/documents/dces/. Contributor An entity responsible for making contributions to the resource A folyóiratot alapította : Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése Coverage The spatial or temporal topic of the resource, the spatial applicability of the resource, or the jurisdiction under which the resource is relevant Nógrád megye Creator An entity primarily responsible for making the resource Palócföld szerkesztősége Dr. Praznovszky Mihály Date A point or period of time associated with an event in the lifecycle of the resource 2002 Format The file format, physical medium, or dimensions of the resource application/pdf Identifier An unambiguous reference to the resource within a given context ISSN 0555-8867 Language A language of the resource hun Publisher An entity responsible for making the resource available Balassi Bálint Megyei Könyvtár Rights Information about rights held in and over the resource Balassi Bálint Megyei Könyvtár Subject The topic of the resource Irodalom Művészet Közélet Társadalompolitika Title A name given to the resource Palócföld - 2002/2. szám Type The nature or genre of the resource folyóirat 2002 folyóirat Irodalom Közélet Művészet Nógrád megye Társadalompolitika https://digitaliskonyvtar.bbmk.hu/palocfold/files/original/0142e63d0177c0156ebc1554ff515d23.pdf fffac6f62d59dc2063b8d2350a21a005 PDF Text Text �� Dublin Core The Dublin Core metadata element set is common to all Omeka records, including items, files, and collections. For more information see, http://dublincore.org/documents/dces/. Title A name given to the resource Palócföld - irodalmi, művészeti, közéleti folyóirat Creator An entity primarily responsible for making the resource A Palócföld szerkesztősége Source A related resource from which the described resource is derived ISSN 0555-8867 Rights Information about rights held in and over the resource Balassi Bálint Megyei Könyvtár Format The file format, physical medium, or dimensions of the resource application/pdf Language A language of the resource HUN Type The nature or genre of the resource Folyóirat Identifier An unambiguous reference to the resource within a given context ISSN 0555-8867 Text A resource consisting primarily of words for reading. Examples include books, letters, dissertations, poems, newspapers, articles, archives of mailing lists. Note that facsimiles or images of texts are still of the genre Text. Text Any textual data included in the document https://dkvt.bbmk.hu/pf/717b3d921676a35c538818ddc2d3675f.pdf Dublin Core The Dublin Core metadata element set is common to all Omeka records, including items, files, and collections. For more information see, http://dublincore.org/documents/dces/. Contributor An entity responsible for making contributions to the resource A folyóiratot alapította : Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése Coverage The spatial or temporal topic of the resource, the spatial applicability of the resource, or the jurisdiction under which the resource is relevant Nógrád megye Creator An entity primarily responsible for making the resource Palócföld szerkesztősége Dr. Praznovszky Mihály Date A point or period of time associated with an event in the lifecycle of the resource 2002 Format The file format, physical medium, or dimensions of the resource application/pdf Identifier An unambiguous reference to the resource within a given context ISSN 0555-8867 Language A language of the resource hun Publisher An entity responsible for making the resource available Balassi Bálint Megyei Könyvtár Rights Information about rights held in and over the resource Balassi Bálint Megyei Könyvtár Subject The topic of the resource Irodalom Művészet Közélet Társadalompolitika Title A name given to the resource Palócföld - 2002/1. szám Type The nature or genre of the resource folyóirat 2002 folyóirat Irodalom Közélet Művészet Nógrád megye Társadalompolitika https://digitaliskonyvtar.bbmk.hu/palocfold/files/original/2c7e1333e5a4af17abbf20c9b60b1d25.pdf 646f06173cbeb86797da5e60194cc108 PDF Text Text A TARTALOMBÓL 80 éve város Salgótarján Szerzőink: Kiscseri M ihály, Paróczai Csaba, Handó Péter, Kupcsalik Ágnes, Király Gábor, Dukay Nagy Adám, dr. Csongrády Béla, dr. Szvircsek Ferenc, Vertich József, Pásztor Ferenc, Tóth Anna, dr. Homáth István, R. Várkonyi Ágnes, T. Pataki László, Erdős István, Gréczi-Zsoldos Enikő, Várkonyi Gábor, dr. Gyurkó György, Györfjy Dezső, Nagy Pál, Kovács Bodor Sándor, dr. Baráthi Ottó, Pájer Marianna, Sulyok László, Sulyok Bernadett, Nagy Zoltán, Bódi Katalin Illusztrációk: Buda László, Hibó Ta?nás, Szujó Zoltán, Kovács Bodor Sándor, Gelencsér János Buda László: Sárból született �Névjegy KISCSERI MIHÁLY Salgótarjánban élő költő. A Palócföldben publikált először, verseskötete megjelenés előtt áll. PARÓCZAI CSABA salgótarjáni költő, tanár. Kötetei: Közelítések (1997), Háton vitt sark csillag (2000). HANDÓ PÉTER Sóshartyánban élő író. költő. Képek egy feledhető jelenből című verseskötete 1992-ben jelent meg. KUPCSULIK ÁGNES költő, a salgótarjáni Balassi Bálint Asztaltársaság tagja. Rendszeresen pub likál lapunkban. Salgótarjánban él. KIRÁLY GÁBOR salgótarjáni költő, az ELTE BTK szociológia szakos hallgatója. DUKAY NAGY ÁDÁM író, költő, publicista. Több folyóirat rendszeres szerzője, szerkesz tője. Legutóbbi kötete Szobrok az esőnek cím mel 1998-ban jelent meg. Interjú- és verseskö tete kiadás előtt áll. Budapesten él. DR. CSONGRÁDY BÉLA bölcsészdoktor, a Nógrád Megyei Hírlap felelős szerkesztője, Madách-díjas. Legutóbbi kötete: „Remény a csillag... ” címmel a nógrádi Madáchkultuszról 1999-ben jelent meg. Zsinórpadlás nélkül című kötete a salgótarjáni színjátszásról kiadás előtt áll. Salgótarjánban él. DR. SZVIRCSEK FERENC muzeológus, a Nógrá di Történeti Múzeum munkatársa. Legutóbbi kötete Bányászkönyv címmel 2000-ben jelent meg. Salgótarjánban él. VERTICH JÓZSEF salgótarjáni helytörténész, PRO URBE-díjas. A salgótaijáni Acélgyári Olvasóegylet Színjátszó Csoportjának szervezője és ve zetője volt. Legutóbbi kötete A kétezredikre várva címmel jelent meg 1999-ben. PÁSZTOR FERENC Salgótarjánban született, Budapesten él. 1958-tól nyugdíjazásáig a Ma gyar Televízió munkatársa, szerkesztője, több útikönyve látott napvilágot. TÓTH ANNA a Táncsics Mihály Közgazdasági és Kereskedelmi Szakközépiskola tanára Salgó tarjánban él. DR. HORVÁTH ISTVÁN történész, muzeológus. A Nógrádi Történeti Múzeum nyugalmazott igazgatója. Tucatnyi kötete látott napvilágot. Salgótarjánban él. R. VÁRKONYI ÁGNES történész, egyetemi tanár. Fő kutatási területe a XVIII. századi magyar történelem. Budapesten él. T. PATAKI LÁSZLÓ író, rendező, a PAT-PRESS Bt. alapítója. Legutóbbi kötete: Békák és bo londok (2001). Salgótarjánban él. ERDŐS ISTVÁN Salgótaijánban élő író. Madách-dijas, a Nógrádért Emlékérem birtokosa A ’70-es évek végén Cigánykerék címmel mutatta be játékfilmjét a Magyar Televízió. Párkányjárás című kötete a Pa lócföld Könyvek sorozatban jelent meg. Legutóbbi kötete: „Messze kéklika Duna... ”(2002) GRÉCZI-ZSOLDOS ENIKŐ nyelvész, a Miskolci Egyetemen tanít. PhD-ösztöndíjas. Salgótar jánban él. VÁRKONYI GÁBOR történész, az ELTE Művelő déstörténeti Tanszékén tanít. Budapesten él. DR. GYURKÓ GYÖRGY nyugalmazott orvos, érsebész. Salgótarjánban él. GYÖRFFY DEZSŐ a salgótarjáni Madách Gimná zium néhai tanára. Emléktábláját szülőfalujá ban. Köveskálon a múlt évben avatták fel. KOVÁCS BODOR SÁNDOR salgótarjáni doku mentumfilmes, fotós. E számunkban a Nagy' Pálról készült portréfilmje egy részletének szö veges változatát közöljük. NAGY PÁL Párizsban élő író. Az Ünnepi Könyv hétre jelent meg visszaemlékezéseinek 2. kö tete Journal in-time címmel. DR. BARATHI OTTÓ közgazdász, közíró, a Nógrád Megy>ei Hírlap külső munkatársa, la punk rendszeres szerzője. Salgótarjánban él. PÁJER MARIANNA szociológus, a salgótaijáni Nem zeti Család-, és Szociálpolitikai Intézet Képzési Központ egykon munkatársa Budapesten él. SULYOK LÁSZLÓ Salgótarjánban élő újságíró, tanár. A haláltábor néhány foglyáról szól Recs ki rabszolgák című kötete (1990). SULYOK BERNADETT salgótarjáni születésű, jelenleg a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa. Budapesten él. NAGY ZOLTÁN nyugalmazott zenetanár, néprajzkutató. Legutóbbi kötete Angyalbárányok címmel 2000-ben a Móra Kiadó gondozásában jelent meg. Salgótarjánban él. BÓDI KATALIN salgótarjáni születésű. Jelenleg a Debreceni Egyetem Magyar és Összehasonlító Irodalomtudományi Intézetének doktori ösz töndíjas hallgatója. DR. PRAZNOVSZKY MIHÁLY a Mikszáth Társaság elnöke. Új kötete Időről időre címmel az Ünnepi Könyvhétrejeient meg. Nemesvámoson él. �Tartalom Kiscseri Mihály Paródiái Csaba Handó Péter A helyi elégiákból (vers) A ragaszkodásról valami; Záróra (versek) Lucifer vigadt; Ki?; A Paradicsom elhagyása; Ars poetica (versek) Kupcsulik Ágnes Hogy legyen melletted valaki; Jaj (versek) Király Gábor Demian (vers) Dukay Nag)>Adám Randevú (esszé) Csongrády Béla „Fényrehozni a napot”, avagy a költészet „mint tettestárs” (esszé) Syyircsek Ferenc „A föld égésgödre”. Emlékezet és valóság (tanulmány) Vertich József Volt egyszer egy fogaskerekű (tanulmány) Pásztor Ferenc A placc (emlékezés) Tóth Anna Háttér - kép nélkül (esszé) Horváth István Karrier az újkori történelemben (esszé) R. Várkonyi Ágnes In memóriám Wabrosch Géza professzor (1929-2000) T. Pataki László Árnyékot vet a dél (regényrészlet) Erdős István XXXVI. Rácz Laci (regényrészlet) Grécyi-Zsoldos Enikő Jobbágypanaszok a XVII. századi Nógrád megyéből, avagy történelem determitálta nyelvhasználat emlékei (tanulmány) Várkonyi Gábor Rákóczi Erzsébet (1654-1707) élete férjéhez írott leveleinek tükrében (tanulmány) Dr. Gyurkó György Orvosi szemmel a magyarság néhány időszerű gondjáról (tanulmány) Györfy Deyső Önéletrajz Nagy Pál Monológium. Kovács Bodor Sándor portréfilmje. I. rész: Salgótarján (űlmkönyv) Baráthi Ottó „Almok, mesék, játékok nélkül az élet színtelen és üres”. Beszélgetés Erdős Istvánnal Pá/er Marianna „Hidegen verik a vasat”, avagy a pletyka lélektana (tanulmány) Sulyok László Purparlé a holt lelkekkel (esszé-riport) Sulyok Bernadett Világképek és motívumok Kodolányi János tatárjáráskori trilógiájában (tanulmány) Nagy Zoltán Kodály és a felvidék (tanulmány) Bódi Katalin A visszatekintés varázsa (Szajbély Mihály könyvéről) Post scriptum (p. ni.) 355 358 359 361 362 363 364 369 375 381 387 391 398 403 409 419 430 443 448 460 466 472 485 493 504 509 512 E számunkat Buda László, Gelencsér János, Hibó Tamás, Kovács Bodor Sándor és Szujó Zoltán művei illusztrálják. A borítón Buda Fásuló: Sárból s Híletett című alkotásának részlete. �Irodalmi, művészeti, közéleti folyóirat XLVIII. évfolyam 2002. salgótarjáni különszám Szerkesztőségi fogadóórák: csütörtök 1 1 - 1 6 óra között A szerkesztőség levélcíme: 3101 Salgótarján, Pf. 270 Főszerkesztő: PRAZN OVSZKY MIHÁLY Főmunkatárs: N AG Y PÁL (Párizsi Magyar Műhely) A szerkesztőség tagjai: MARSCHALKÓ ZSOLT szerkesztő DR. KO VÁCS ANNA tanulmány D U K AY N AG Y ÁD ÁM szépirodalom BAKO S FERENC művészet Telefon: 32/416-777/112-es mellék Fax: 32/316-482 Interneteim: www.bbmk.hu/palocfold E-mail: palocfold@bbmk.hu Terjeszti a Balassi Bálint Megyei Könyvtár, előfizethető ugyanitt. Folyóiratunk megvásárolható az írók Boltjában Budapest VI., Andrássy út 45. 2002-ben megjelenik 6 alkalommal. A Nógrád Megyei Közgyűlés folyóirata. Kiadja a Balassi Bálint Megyei Könyvtár, Ára: 200 Ft 3100 Salgótarján, Kassai sor 2. Előfizetési díj egy évre: 900 Ft Felelős kiadó: OROSZNÉ KATON A ANNA Kéziratokat és rajzokat megőrzünk, és nem küldünk vissza. Készült: POLAR STÚDIÓ, Salgótarján Lapunk megjelenését támogatta: a NEMZETI KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG MINISZTÉRIUMA és a NEMZETI KULTURÁLIS ALAPPROGRAM ISSN: 05555-8867 NEMZETI KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG MINISZTÉRIUMA INDEX: 25925 �Kiscseri Mihály A HELYI ELÉGIÁKBÓL )yAz egész tárosban minden ember egész nap Más városban kóborol” (Köbért Pinsky) Eklektikus műkő oromzatok, hulló stukkók, szecessziós cserepek, rézcsatornák, rizalitok, Erkélyt tartó ilyen-olyan mellű nők, kedélytelen atlaszok, Kávéházak, galériák, rejtett bordélyok és metróállomások nélküli, Csökkenő terű-számú gyárkémények, könyvtárak városában élek. Sűrűn álmodom, vagyis városom szidott tömbjeit példátlan erőfeszítéssel egybetartom. Végső erődenségemben naponta látom: költő támaszkodik főteremen bronzlódenben tölgykorlátnak. És találni még méltadan öntvényalakokat is, a történelemből - az ismert rosta - kihullottakat. 355 — �És éjszaka, úgy kettő felé, tömítetlen tárnákból rémek kísértenek: újranyitnák. És sújtólég törölte csillések, csatlósok, vájárok álma fordul REM-fázisba bennem. És patkányok otthonoskodnak a sétálóutcámon, ahogy én talán soha nem. És olykor még „jószerencsét”-tel köszönnek rád. Vallód, így illendő a válasz is. És hiszed: ez a félelemalapú cinkosság - a mindig ropogó főtegerenda fölötted is másként nyújtat egymásnak kezet. Itt számolatlan hegyoldalak mézelő akácosai költöztek a mélybe. Tudható, másképp pihensz ilyen földben. * Addig is, korahajnalokon, urbanizált feketerigóid kiolthatadan életdühe. M ert nekik nem kell hozzá még a gymnáziumod szétmálló tetője fölül sietősen kibomló fény sem. Suvadó aknák, némán berogyó járatok fölött, biztosnak vélt utakon, ismeretlen erők megfeszült tektonikai réteghullámain, tenyérnyi birodalmamon át kamionok húznak északnak és délnek. Áldásommal. 356 �Ajánlás polgármestereknek: Mert, ugye, az idő, amint tudjuk: Róma, Siena, Firenze, Becs, Krakkó stb. Talán a borostyán úton végig. A fontos közbülsők. És akik nincsenek rajta. De a kapaszkodás, fohásszal ! Se borostyán, se szén, se selyem, csak a mi időnk, a sokszögű. Amszterdamban - mondják - másként összegzik az első pillantást. Tudom. Salgótarján, 2002. április 22. G elencsér János rajza �Paróczai Csaba A RAGASZKODÁSRÓL VALAMI látja Kedves így vagyunk mi ragaszkodunk valamihez aztán a valami a mindig változó eltűnik s csak a ragaszkodás marad mondhatni a ragaszkodáshoz ragaszkodunk kérdezem Kedves emlékszik még a lift kattogására hogy milyen volt amikor fékezve megállt emlékszik-e még a gyöngyház fényű burkolásra s hogy kézzel kellett becsukni az ajtót látja Kedves magunkra húztuk azután lementünk és kiszálltunk és nincs késleltetés csak forgalom a rögtön elhívás hekdkussága elhívták a liftet és mi már nem megyünk fel gyalog pedig azt is tudnánk kettesével szedni a lépcsőket és emlékszik sohasem álltunk le a fordulókban mert ez egy teljesítmény túra volt mondhatni a kihívás évei a kihívás és elszólítás mígnem eljött a szólítás napja is és mi már nem akartunk maradni mert más szabadságot és más korlátokat akartunk más szomszédok deszkapalánkját háza falát rajta nagyra nőtt tujafák árnyát és új orgonabokrokat és meg kell mondani szép a fehér fal jól mutat rajta az árnyék és még az is szép Kedves ha hold van éles a domb karéja a belevetettség mögül valami elrendezettség dereng elől út van kétirányú balra lejt jobbra visz már hajnali öttől autók járnak de a levegő jó hátulról a domb felől szinte csak gondolni lehet de mindig fúj valami gyenge szél 358 �ZÁRÓRA a kamrát már bezártam s most van néhány pillanat míg átmegyek itt az udvaron mint jó gazda megnézni mi rendben lehet úgy van-e és persze hogy úgy van Kedves nem is lehet ez soha másként szertartás kell belakni a házat sok ráolvasás nézni sarkokba villanyfénynél ugrasztani démonainkat vagy más sosem várt látogatót s ha tényleg senki sincs meg lehet állni szemközt az orionnal s mi ott harcra emelt kéz itt csöndes megadás megadottan telnek itt az idők csak a fák rönkjét számoljuk és nem a baltacsapást s hogy félre ne értse mindez jó nekem belül a választás megélt szabadsága kinn két zárás között az udvaron Handó Péter LUCIFER VIGADT Jártad a táncot. Fénylő borzongásod árnyékosabb lett. Ismerős volt a nóta. Ördögtalpalávalóra pokolian kellett. Vígult a szíved, gyermek. De az Isten se ismer kegyelmet, ha nem hívják a táncba. Magad miatt hiába reszketsz. Tenyered hasztalan nedvedz a homlokod repesztő ráncra. Elhagytak, s elhagytad magad. S e szúrágta parkettán az árva világ minden átka rád szakadt. 359 �KI? Ki lehel belém lelket parazsas táncot járni? Ki segít a szerelem szabad egébe szállni? Ki vezet át a tűzön hajnali ködök közepette? Ki ölel és csókol rózsaszirom-ágyban remegve? Ki fogja ernyedő testem egy táguló világegyetemben egy pillanatig megtartani? Ki lesz, aki önmagamért megment? Ki? Ki? Ki? A PARADICSOM ELHAGYÁSA Arccal a virradatnak. Harmata hűs hajamnak. Hajnal - csillagot töröl az égről. Hangtalan vigasszal kilépek Isten tenyeréből. ARS POETICA egy berogyott karosszékegy önmagára eszmélt házfal egy habzó szájú kutyakotorék foga között megcsontosult világgal egy ülni vágyó ember egy csillagokra nyitott szoba egy vonyításban elnyúló csenddel örökké viaskodó harmónia 360 �Kupcsulik Ágnes HOGY LEGYEN MELLETTED VALAKI indulok az élet fonalán vissza fél évszázad gyom gyom kombájnbúza kaszabúza búzabúza szeme pereg nehezült fejét lesunyja még nem tudtad hogy más vagy utamban koporsód sem állhat hogy kézen fogjalak amikor —Aranyhajúm! — mezítlábas kócos lánykák után bicegve szaladsz JAJ kerekül a hold fürdőm ha jössz vízcsepp tűnődik vállamon szökjön vagy lapuljon remegve hagy ragyogjon nem eresztlek be 361 �Király Gábor DEMIAN Vér a kövön Káin fattyad kiáltása átszel időt és teret Otthontalan lényeged miért örökítetted át? Káin Jeleid arcomon találtak helyet, hogy megtaláljon ami nem keres A félelem hét határán átküzdve magam, találkozom veled, ott ahol hiánytalanok a mondatok és mindig emlékszem az álmaidra. M eddig várjak, meddig küzdjek vállvetve magammal magam ellen? M ondták —Ne kiálts farkast! Mégis kiáltok, üvöltő farkast kiáltok, nevemet kiáltom. Egy apró mag, termőtalajra várva, egy apró mag, melyet sodor a szél Végtelenség vándorai vagyunk 362 �Dukay Nagy Ádám RANDEVÚ az első legyen az itt-lét; vagy: az itt-írás. Mondjuk, mondjuk!, most épp egyik sem, vagy hát: épp-épp. Necces; az itt-létem, meg az itt-írásom is: a hálón épp át - aztán (csak azután!): vissza. Itthonról haza. Ide: ide; oda: oda. Hogy épp hol landolok: nehéz ügy. Nem úgy, hogy valahol is volnék, mert igazán sehol; pedig! Pedig-pedig... Ilyen a jövés-menés. A jövés menésnek az alakulásai, a természete: ilyen. Most épp necces. A hálón mindig épp-épp; hát, kérem, ne necceljenek...! Engem már nem érdemes. Nehezen vagyok fölneccelhető. Csöndesen jövök-megyek; nem dühöngök, őrjöngök (a sok volna-min sem); ketyegek csöndesen, mert a hátralévő, a második, az mindig most kezdődik, csak már nem vacillálok azon: merre esik ez az egész. Ez az Egész hová? „Valahol esik újra.” Tíz éve mormolom ezt naponta párszor; magamban el. Persze, hogy nem tudom: miért? Valahol jó - ahol esik? - , és van, ahol nem? Mert általában ott nem, ahol épp.. hová a necc ejt; ott épp sose, de a a harmadik, a harmadik, kérem, most ez legyen: FINÁLÉ - harmadik vázlat ehhez, a harmadikhoz - „Isten ujjhegyén porszem a szíved, s a redők köpött elbújs^. Ujjlenyomatábafekszel mégis é r j: ?\ed milyen ---Es a Teremtő dúdol és a refrén alatt villanygitár bont akkordot — nem virágot, sjrm ot: akkordot. ” Párhuzam ez? Kezdjük-e - „folytassuk”-e - innen? M ert személyesen van mó dom, miértem rejtekezésre. És városomilag? Van módom? Miértem van-e? Ha ott - akkor ott. Ha ujjbe gyen, ott. És akkor még hol a város? Akkor, m ég... Pedig-pedig... 363 �és a negyedik, a negyedik legyen a bánaté. Ne az emlékezésé, a bánaté. A kamaszváros bánata. M ennyi-mennyi emberre emlékszik; mennyi-mennyi emberre emlékszem. De az ötödiket, az ötödiket azt nem írom meg. Azt nem, az a hallgatásé. Lány város ez; bánata is olyan. És, tessék, legyen még ide egy „űrlapozás”: .................én majd ide írom - majd valamikor, nem mondom meg, mikor és hol - azok nevét, akikét ide akarom írni. Ez egyszer tessenek utánozni - ne necceljük egymást. Van egy város —egyébiránt: heppibörzdéj Neki nem több és nem kevesebb. Sokat látott már, mégis: tinédzser még. Épphogy belövette harmadik fülbevalóját azok mellé, miket születésekor kapott, és a korabéli lányok azt mondják, az a leg fontosabb. („Ez a fülcsi a legfontosabb! H i-hi-hi.. . ”) A legelső, tán igazi döntés; fontosabb - akkor - mint bármi más. És, ha meggondolom, jó kis csaj O. Ha neccesen is: jó bőr. S micsoda szerencse!, otthon sem kell bemutatnom. Már nálunk lakik. Csongrády Béla „FÉNYREHOZNI A NAPOT”, AVAGY A KÖLTÉSZET, „MINT TETTESTÁRS” M indenütt és mindenkiben szövetségest keresek. Olyan embereket, akik vagy már tudják, vagy meggyőzhetők arról, hogy Salgótarjánnak is vannak figyelemre érdemes, megőrzendő értékei. Személyes sértésnek szoktam volt ugyanis felfogni, ha nem veszik észre, ha érvelés nélkül vonják kétségbe, utasítják el, legyintik le elismerésre méltó sajátosságait. Miután a város nem tud védekezni, maga mellett szólni, szükség van egy-egy valakire, aki hangot ad az ellenvéleményeknek is. Ezért mondom hát a magamét írásban és szóban, cikkekben és előadásokon, munkahe lyen, baráti társaságban, rokonok, ismerősök között. Szerencsére nem vagyok egyedül, de túl sokan sem vagyunk, akik önmagáért, fenntartás nélkül szeretjük ezt a várost, függetlenül a mindenkori politikai erőviszonyoktól, konstellációktól. Bár - sajnos - szülővárosomnak nem mondhatom e sajátos sorsú, - megannyi igaztalan, pejoratív jelzővel ellátott - különleges arculatú, „se fent, se lent” - azaz nem hivalkodó, nem rátarti, de nem földhöz ragadt - hangulatú települést, de itt élek, amióta úgymond az eszem tudom. Már óvodás is Tarjánban voltam, valam i lyen emlék, élmény fűz a város minden szegletéhez. Rám is érvényesek, amit Rad nóti Miklós a „Nem tud h ato m ...” című versében papírra vetett: „Itthon vagyok. S ha 364 �néha lábamhoz térdepel / egy-egy bokor; nevét is, virágát is tudom / tudom, hogy merre mennek, kik mennek az utón, / s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyaikor / a hátfalakról csorgó, vöröslőfájdalom / .../ s az iskolába menvén, ajárda peremén, / hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én... ” M ég manapság is - amikor már csak néhány tucatnyian va gyunk a szintén Stécének nevezett csapat megyei mérkőzésein - összeszorul a torkom az egykori SBTC labdarúgóinak évtizedekkel korábbi sikereire gondolva, azokat újra és újra átélve, azokból nosztalgiás érzelmeket merítve. Noha több, mint fél évszázada van módom - akár naponta is - élvezni a város csodálatos természeti környezetét, mégis, amikor hosszabb-rövidebb szünet után is mét a Pécskőről, a karancsi kilátóból, Salgó vagy Somoskő várából látom a környéket, nem tudok betelni a látvánnyal és örülök, hogy itt élhetek. Annál is inkább, mert ne kem tetszik maga a belváros is, hiszen emlékszem rá, hogy gyermek- és ifjúkoromban mi volt itt az úgynevezett Fő utcán. Én nem érzem szürkének, betonrengetegnek egyeden házhoz sem nyúlnék hozzá, hogy színesre fessem —, nem tartom kevésnek a parkosított területeket, mert mindenütt karnyújtásnyira van a zöld, a virágos háttér, különösképpen a modern építészet ellendrukkerei által sokat bírált - mellesleg az or szágban elsőként Hild János-díjjal elismert - centrumban, ahol a legkisebb a város szélessége. (Más kérdés az épületek, a terek és a parkok folyamatos felújításának, rend ben tartásának szükséglete...) Tény, hogy nincsenek klasszikus épületek, műemlékek, tény, hogy nem nagyon volt mit megőrizni a hajdani városmagból, de éppen ez a sa játos városrekonstrukció adja a többi településhez képest Tarján más, semmivel össze nem téveszthető jellegét, karakterét. Köss János grafikusművésszel értek egyet, aki a Palócföld 1968/1-es számában a következőket írta: „Hasonlóan az olasz renestfnsz város államokhoz most a mecénás, a művészetet igénylő, magához vonzó s magából kitermelő - egy olyan város, ahol a% érketfjt az első benyomás, a kibontakozó nagyszerű építészeti egység és táj elemi ereje fogadja és igézj meg. Salgótarján a legszebb itáliai város- és térélmények nagylélegzetű együttesével ajándékozna meg az utast... ” S ez csak a külcsín, a belbecs is szebb, mint sokan gondolni vélik. Az egy lakos ra jutó szobrok, kiállítások, iskolagalériák számát tekintve egészen biztos a nógrádi megyeszékhely vezet az országban. S a köztéri alkotások micsoda jeles szobrászok keze nyomát viselik! Elég csak Borsos Miklósra, Melocco Miklósra, Somogyi Józsefre, Varga Imrére, vagy a helyiek közül Bobály Attilára, Bóna Kovács Károlyra, Bátki Józsefre, Molnár Péterre, id. és ifj. Szabó Istvánra gondolni. S akkor még nem szóltunk a muráliákról, az épületeken belüli képző- és iparművészeti alkotások szintén párat lanul gazdag tárházáról. Szeretem a város intézményeit: az önálló társulat nélkül is magas színvonalú színházi kultúrát teremtő Jó zsef Attila Művelődési Központot, a második világháború óta az országban elsőként itt épült, termékeny tudományos tevékenységet kifejtő múzeumot, a sehol máshol Magyarországon nem látható földalatti bányamúzeumot, az orgonával is büszkélkedő zeneiskolát, a gazdaságtu domány hegytetői őrhelyét, a főiskolát és mindenekelőtt a kultúra szentélyeként számon tartott megyei könyvtárat, hiszen ott nemcsak olvasni, kutatni lehet, de több szellemi műhely - asztaltársaság, irodalmi kávéház, lapszerkesztőség, kisgaléria - 365 �is teszi a dolgát dicséretes módon és színvonalon. Minden évben várom a tavaszt —nemcsak azért mert jó kedvem lesz tőle, mint az emberek többségének, —hanem azért is, mert az „összművészeti fesztivál” - benne a nemzetközi hírű dixieland programmal - mindig feltölt új élményekkel. Hasonló a várakozás bennem az ugyancsak határainkon túl is nevet szerzett - immár nyári és somoskői - ugrógálá val kapcsolatosan. Ebből a hevenyészett és szükségszerűen hiányos felsorolásból is kiderülhetett már a véleményem, amelyet ekképp foglalok össze: aki itt, ebben a városban nem tud önmaga számára értelmes életteret találni, aki nem tud értelmiségi módján gondolkodni és élni, az - megkockáztatom - máshol se nagyon képes erre, hiába van diplomája, akár több is, hiába van hozzá megfelelő anyagi háttere. És most térek vissza a bevezetőben említett szövetségkereséshez, amelyhez a várossá nyilvánításának nyolcvanadik évfordulója kínált apropót. Nevezetesen úgy, hogy a januári díszünnepségen - amely, mint rendesen, egyúttal a magyar kultúra napjáról is hivatott volt megemlékezni - elhangzott Varga Lajos egykori balassa gyarmati tanár „Salgótarján” című verse Hollai Kálmán innen elszármazott színmű vész ihletett tolmácsolásában. Sokan kapták fel rá a fejüket, mert korábbról nem ismerték ezt a költeményt, mert a költő gondolatai jobbára célba értek, az a heroizmus, amellyel a hatvanas évekbeli városépítők munkáját megénekelte, sokak leikéig jutott el. „Mintha egy ro^sdassjnű / nyirkos / csatorna lett volna az égésig város / amelynek bátrai ügy másztak partra / nedvesen / és korhadtan / hogy ebben a sétá ló korom ban / feketére támogassák / és szárítsák / egymást / Mintha a hegyekrőljöttek volna gyárak / s szprongatásukbólminden ebbe a sfjk / szurdokba / menekült volna valamikor... írta Varga Lajos korábbi emlékeit idézve, hogy aztán egyet - 10-15 évet - ugorva az időben teljesen más hangulatú eseményekről, helyzetről „számolhasson be”: )yA nap 24 órából /48 óra lett / a hónap év értékű lett / s az évek évszázadokat léptek / a há zak megemelték beton karjaikat és széttolták a hegyet / ... / Amit betonból, üvegből / kö vekből létre lehetett hozni / az emberfelemelésére / azt itt létrehozták / A gyárak nem lettek kisebbek / de itt vitathatatlanul az ember maradt felü l... ” Nem véleden, hogy „az évek évszázadokat léptek” sor lett az idei ünnepségsorozat találó mottója, noha azt olvasva ugyancsak sokan nem tudták, hogy honnan, kitől származik az idézet. Egy másik vers, amely szintén alkalmas lehet Salgótarján múltjának megismeré séhez s ezáltal jelenének reálisabb értékeléséhez, Csanády János budapesti költő (vajon számon tartják e még Őt az irodalomban?) alkotása, s a „Cigányhegy alatt” címet („Régi salgótarjáni barátaimnak ajánlom” alcímet) viseli. )yA kocsik mintfáradt állatok, / megbújtak a nagy udvar-sötétben. / Pihenni vágytak... / S feszülő erők / törtek egymásra, nem volt megállás: / —A bányászokat szállítani kell, / szakadjon bár bele / min den ember! —...S míg meghajtotta sötét derekát / az éj, szárnyai alatt / aranybogarak villog tak: / a fények. / A hegyekről az egész város / égett, messzi, parányi tüzcsomókban. / S mint amikor a komoly bányász indul, / 0 fényrehozpi indult - a napot... / Mikor csákányát a sziklába vágta, már hajnalodott.” Hát igen, e sorok hajaznak a felejthetetlen bányász múltra, arra, amely - az iparral karöltve - kiemelte Tarjánt az ismeretlenségből és 366 �amelyet csak az érthet meg, aki akár egyetlen erős kezű, kevés szavú bányásszal is parolázott valaha, aki a veszéllyel naponta szembe néző, szúrós, mégis meleg fé nyű, öntudatot sugárzó tekintetükbe akár egyszer is belenézett, aki tudja, érzi, hogy miért köszöntek „Jó szerencsét!”-tel, aki hallotta fájdalmasan szép himnuszukat énekelni, aki valaha is átélte a bányásztemetés súlyos perceit, ahogyan Gerelyes End re fogalmazta: „... mindenkit torkon kapott a% a sugárzó komor és szomorú erő, amely csak a frontkatonákból, tengerészekből s belőlük, a halál szomszédságából élőkből árad. ” S van még egy vers a kedvenceim közül. Harminc éve, Salgótarján várossá nyilvá nításának ötvenedik évfordulója írta az akkor e helyütt élt (most Szentendrén lakó és a szegedi egyetemen oktató) tanárember, Hann Ferenc, aki mára akadémikusi címig vitte a művészettörténet vonalán. „A város” a címe (”Egy legenda töredékei" az alcíme), barátja, a sajnos már néhai Hibó Tamás grafikái illusztrálták a kecses kis füzetet. Bár a költőről sok mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy akkoriban, 1972-ben a hata lom kezéből cseresznyézett, a vers mégis azt igazolja, hogy Őt is elragadta az a hangu lat, amelyet csak itt élve lehetett és lehet tapasztalni. Már a prológusban kimondja a lényeget, amelyet aztán egy-egy évhez (1919, 1929, 1936, 1939, 1945, 1958, 1972) ren delve fejt ki, részletez tovább: „... hol átok vert mindent / s szélgalléros / palástja alatt / bújt meg kifélt / ma város áll / homlokkal hegyeknek forduló / áll keményen /vas-betontürelemmel / s csengő csillagok mögül / néz ússza az ember”. Igazán találóak a vers zárósorai, amelyekből kihallatszik minden, amiért kedvelni lehet ezt a várost, de indirekt utalások olvashatók a jogosan bírált, —az érzelmi kötődést azonban aligha veszélyeztető — jelenségekről is: „szobrok mozdulatában / a Múlt és a Ma póröl / ujjak hegyén galamb pihen / álmos csövek dob bantanak / kábelek vak érrendszere / csikordul / csak áll az ember /feszeng / a csoda percei között / rikoltoznak az acélrögök ”. Persze annyi mindenkitől - a legkülönfélébb műfajokban - lehetne még idézni, indíttatást kapni a tarjáni lokálpatriotizmus erősítéséhez, de nem a kiemelések száma, a megfogalmazások milyensége a döntő tényező. Annyit azonban talán joggal lehet remélni, hogy a líra - éppen érzelmi többlete miatt - hatásosabb, na gyobb nyomatékül szolgál mint a közbeszéd. Nincsenek persze illúzióim, tudom, hogy egy csapásra nem sokszorozódik meg Tarján barátainak a száma, sőt még az objektíven ítélkezni képesek tábora se nagyon bővül egy-egy frappáns verssor hatására, különösen azok körében nem, akik ne tán munka nélküliek, vagy m e gannyi más ok következtében egyik napról a másikra tengetik életüket és kisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy a Palócföld eme számát böngésszék, olvasgassák. M eg egyébként is, egy várost érdek nélkül, önmagáért szeretni éppen olyan, mint a szerelem, megmagyarázhatatlan, némely vonatkozásban irracionális... 367 �Hibó Tamás: Rajz, 1976 368 �Szvircsek Ferenc „A FÖLD ÉGÉS GÖDRE” Emlékezet és valóság A Medves vidék kistáj bazaltplatójának vadregényes vidéke, a mély szakadé kokkal, szeszélyes vonalú, erdő borította hegyhátakkal tagolt középhegység a fiatal, pliocén bazaltvulkánosság mintegy 2,3 millió éves emléke. A fennsík peremének leszakadási fala alatt, a lesuvadt tömeg tetején vizenyős területek alakultak ki. A M edves-hegy 520-570 méter magasságú fennsíkja kelet - nyugati irányban 2-2,5 km széles, észak —déli irányban 6-6,5 km hosszú, 12,8 km2 kiterjedésű, melynek 7,8 km2 nagyságú része jut magyar területre. Lapos felszínének keleti szélén, lapos, dómszerű M edves-magasa /Medvedia vysina/ 659 méteres csúcsa 100-120 méter rel emelkedik a bazalttakaró felszíne fölé s egyben a hajdani legnagyobb kráter helyét jelöli. A 10—100 méter vastag bazalttakaró feküjét miocén széntelepes, agyagos-márgás képződmények adják. A természetes felszínformálást, a kőzetek szél, víz és jég általi aprózódását a 18-19. századi antropogén hatások felülmúlták a Medves-fennsíkon. A vidék la kossága megtelepülése után a termő és legelőterületek nyerése érdekében az ősho nos erdőségek kiirtásával, égetéssel, aszalással egyre nagyobb területet vett birto kába. A csapadékvíz az eróziós barázdákból évszázadok alatt eróziós árkokat ala kított ki. A lakosok az erdők tisztásain legeltették, makkoltatták állataikat. Ez a tevékenység károsan hatott az erdőterületekre, melynek haszonvételében a faki termelésen túl a faszénégetés és a hamuzsírfőzés hatott kártékonyán. A Medves legfontosabb ásványi nyersanyaga, a Salgótarján környéki limnikus eredetű III. telepi barnakőszén - mely édesvízi lápok, mocsarak növényeinek elszenesedéséből keletkezett - kibúvásokból vált ismertté, az öngyulladások hívták fel az erdőjáró emberek figyelmét az éghető anyagra.1 Először a 18. században keltett érdeklődést a vízmosta árkokban, természetes kibúvásokban előforduló, öngyulladásból, vagy az erdő égetése során keletkezett izzásából származó füstjével. Radványi Ferenc tudós megyei jegyző, valószínűleg a század húszas - harmincas éveiben keletkezett munkájában a M edves-fennsík keleti oldalában fekvő Vecseklő (ma Vecelkov) község közelében, de közelebbről meg nem jelölt helyen észlelt természeti jelenségről írta: „Beszéli a lakosság hogy területükön van egy verem, melyben nem tudni, hogy milyen kigőzölgések egykor maguktól meg gyulladtak és sok víz rdöntésével sem lehetett eloltani, mely kiásott hely még ma is látható” Ugyanezt a természeti jelenséget írta le ismét Bél Mátyás 1742-ben megjelent latin nyelvű történeti — földrajzi művében: „Vecseklő.. .Cavemam in montibus ostendurunt 369 �incolae, cuius accensa auapte humus, diutius arsenit\ azaz a lakosok üregeket mutattak a hegyekben, melyekben a föld magától meggyulladt.2 Azonban egyik szerző sem írta le, hogy e helyen szenet sejtenének, csupán, mint érdekes természeti jelenséget tartották érdekesnek megemlíteni. A megyei történeti szakirodalom is megelége dett ezek ismételt közlésével, s a kutatók nem próbálták beazonosítani a kérdéses helyszínt. M entségükre szolgáljon, hogy a terület a trianoni békeszerződés révén ma Szlovákiához tartozik, s korábban a kutatómunkát a politika is megnehezítette. A történész — muzeológus kutató munkájában a véletlennek is nagy szerepe van. íg y történt ez most is, amikor más irányú kutatómunka során egy érdekesnek látszó térképlap került a kezébe, melynek alaposabb tanulmányozása során derült ki, hogy megyénk korai ipartörténetéhez, pontosabban a bányászat történeti kuta táshoz tartalmaz adatot. M indez topográflailag hitelesíti Radványi Ferenc és Bél Mátyás által leírtakat.3 A dokumentumot, a Vecseklő és Zagyva községek között keletkezett peres anyaghoz, egy vitatott terület helyszínrajzát Szalay Péter hites becslő készítette a 18. század végén. A kéziratos, színezett térkép tehát a megfejtés kulcsát adta a szerző kezébe. V ecseklő, ez a kis m agyar falu a történelm i N ógrád m egye keleti szélén, G öm ör m egyébe öblösödő területen fekszik. Délről T ajti /Tachty/, északról Egyházas - Bást /N ová Basta/ fogja közre. A 13. században m ég Somoskő várának tartozéka, 1549-ben Pethő G áspár birtoka 4 portával, s az 1598-as házösszeírásban W echekleo néven Bazsó /Baso/ Péter birtokában szerepelt 4 házzal.4 1720-ban m ár 15 háztartást, az 1784-87-es népszám láláskor 21 házban 258 lakost írtak össze. M ocsáry Lajos m onográfiája 1826-ban 270 lélekszám ú, kicsiny m agyar falunak írja le Vecseklőt, m elynek határa a M edves hegyekre terjed, „már me Ilynek e%en oldalán egy üreg találtatok, mellyben a mint mondatik, hajdan olly nagy tü^ támadott, hogy a%t a% akkori lakosok sok v itte l sem olthatták el: de e% most már tsaknem egészen vízmosássá lett”. Az első közléstől eltelt egy évszázad sem törölte ki a lakosok em lékezetéből a term észeti jelenséget s m ost M ocsáry is fontosnak tartotta m egem líteni, azonban nem gondolt arra, hogy a jelenség oka a felszín közeli széntelep m eggyulladása lehetett.5 A falu földesurai közül az erdélyi eredetű ragyolczi Csorna család 1757-ben nádori adom ányként kapta Ragyolcot. A boldogházi Kiss család csak 1671 táján tűnik fel Vecseklőn, en nek ellenére birtoklása jóval korábbi lehet. Ugyanis Kiss János felesége volt az a csoltói Baso Zsuzsanna, akinek ősei birtokolták V ecseklőt is. Fiuk Kiss Péter örökölte a birtokot. 1696-ban 3 betelepült és 5 elhagyott telek volt Vecseklőn a török hódítás időszakának elm últával.6 Fényes Elek a 19. század közepén nem em lítette a korábban feltűnő term észeti jelenséget. A 20. század közepén m ár 567 lélekszám ról van adatunk Vecseklővel kapcsolatban.7 A kis történeti kitérő után a meggyulladt föld kérdéséhez visszatérve m egálla píthatjuk, hogy az 1773-ban kezdődő s 1815-ig húzódó pereskedés térképmellék lete számunkra döntő bizonyítékul szolgált a rejtéses eset beazonosításához. Az 370 �eredetileg Somoskő, Zagyva és Vecseklő határát a jogosuladan sertés makkoltatás miatt pontosítani szándékozó perben a vecseklői lakosok sérelmezték azt a tényt, hogy a zagyvaiak a vecseklői erdőn is makkoltattak. Ugyanis az erdők értékét a „makkos-bárdos” erdők határozták meg. Radványi Ferenc a megye egykori jegyzője írta, hogy az itteni erdőket a természet a makkoltatás lehetőségével is ellátta bőség gel, az „erdőket elsősorban bükkfákból gazdagította, s egyben ezért korábban alkalmassá tette az állatok makkoltatására”. Csorna Zsigmond és Gellén István kezdeményezte a peres ügyet Prileszky Lajos és leánya ellen. A család Trencsén megyei eredetű s egyik tagjuk, Prileszky Elek vette feleségül Radvánszky Erzsébetet s szerzett ezzel Somosújfalun, Somoskőn és Zagyván birtokrészeket.8 A per során keletkezett kéziratos térképen /Plaga Controversa/, pontosabban a vitatott területen a „Hall gató” és a „Kis Medves” földrajzi pontok közötti erdős területen a „Sávos kút” és a „Szarufa kutyd ’ között található a „ F ö ld é g é s G öd re” melyben a korábban említett öngyulladásból, vagy más külső behatásból keletkezett tüzet a lakosok csak nehe zen tudták eloltani, s ezért is évtizedeken át élt emlékezetükben ez a ritka jelenség. További földrajzi nevek az erózió által keltett földfelszíni változásokra utalnak: „Szakadás Gödre”, „Szarufa Szakadás” stb. Az innen eredő Szarufa-völgyi patak a Gortván keresztül jut a Sajóba. A 18. században előfor duló, s akkor megmagyaráz hatatlan különös természeti jelenség a Medves vidékén máshol is előfordult. 1767. október 31-én a Pressburger Zeitung közölte azt az érde kes hírt, hogy Nógrád m e gyében, Salgó-hegyen a Jankóvich László birtokán a talaj magától meggyulladt és két hónapig erős füsttel égett, s „az elégett fö ld négy ól hosszúságban és két lábnyi vas tagságban kőszénné lett, mely tűzben nagy lánggal, de kénes szaggal ég. ” Ez a hely Vecseklőtől légvonalban, mintegy 6 km-re található délnyugati irányban. A híradást azután a következő évtizedekben sokan átvették.9 M ária Terézia 1766ban, majd 1768-ban megjelent rendeletéi és felhívásai hatására 1768-ban két pesti kádármester, M atussek Vencel és Fischer Antal is bejelentette, hogy Saigon 1766- 371 �ban itt jártukkor szenet találtak. Ez a két iparos tekinthető tehát a barnakőszén igazi felfedezőjének. Az Eresztvényi-patak vagy másképpen Várberek-patak men tén 1967-ben faragott kőből készített kis emlékmű - csak jelképesen - emlékezteti az arra járókat a szénlelésre. A történeti kutatás adóssága még ennek a helyszínnek a pontosítása, bár több forrás támpontot nyújt a behatároláshoz. Ugyanis Michael Klein pozsonyi evangélikus lelkész 1778-ban megjelent könyvében10 pontosan idézte a Pressburger Zeitungban megjelent közlést: Brennende Erde: Berge Salgó Neograder G espanschaft,, címmel.11 M agyar fordításban a következőket írta: )yA fö ld m egfulladásáról, amely a Salgó h efen , Nógrád mef ében, a múlt nyáron keletkezett. A következő értesülést nyertük azoktól, akik ennek a múlt ősszel szemtanúi voltak. Ezt a jeszeniczei Jankovitz László úr területén fek vő h e fe t kelet fe lé e f rohanó hef i patak két magas partra osztja. A talaj itt szilárd és zsíros, kénes kigőzölgésekkel van e f beköt ve. A múlt nyáron magától fu lla d t meg és ÍZZ°^> e™s fü sttel két hónapig. A z imitt-amott előtörő lángok a földműveseknek ételeik megfőzésére szolgáltak. A z elégett fö ld n é f ölnyi hosszúságban, kettő szélességben és két lábnyi vastagságban, kőszénné lett, amely tűzben n a f lánggal, de kénes szaggal ¿¿."M a már tudjuk, hogy a kibúvásban előtűnő szén égett és nem a föld vált kőszénné. D ornyay Béla két patakot jelölt m eg leh et séges helyszínként. Az egyik az E resztvényi-cserm ely, a m ásik a Zagyva forrás vidékének patakjai. Talán jó úton járunk, ha Salgóbánya határában lévő v íz m osta árkokban keressük a kibúvást, m ert potenciálisan itt bukkanhatott a felszínre a későbbiekben a bányászkodást m egindító barnakőszén. H iszen M ár M üller János inászói tanító 1880-ban m egem lítette, hogy yyA ztpedig h o f akad-e szén a h e f ben, minden „inzsinőrködés” nélkül igen könnyen megtudhatták: hiszen ma is számos helyen, a dombok keblét meghasogató vízsz&kadások kaczérkodva feltárják a fö ld eme fek ete titkát: a kőszenet.” Salgóbányán 1868-ban tárta fel a barnakőszenet a Salgótarjáni V asfinom ító Társulat Szilárdy Ödön és Koch Antal birtokán. Az első szénbányákat ism ereteink szerint az 1840-es évek végén /1848/ Z agyva róna határában, Inászó-pusztán W eber Alajos és M oosbrugger H ieronym us nyitotta fel az Ó -M ária táróval.12 Vecseklőn ugyanekkor találkozhatunk az „Égi Gond” nevű bányával. 1867-ben Somoskeöy István szénkiaknázási jogot adott el a Magyar Északi Vasúttársaságnak. 1869-ben bányajárási jegyzőkönyv készült az Árpád és Geysa védnevű bányatelkek ügyében.13 1870-ben már a vecseklői 6-7 láb vastag kőszenet „ e f rendesen ütött, vaspályá val ellátott táróval” művelték. A rossz, járhatadan utak és fuvarosok hiányában a szenet azonban nem tudták értékesíteni. A bányatelket a Cloelo és Schwartz trieszti cég meg vásárolta, s 1874-ben már 14 bányásszal fejtették is a szenet. A bányától iparvasút vezetett a Somoskőújfaluban lévő MÁV állomáshoz.14 A vasútvonal nyomát még az 1950-es években is lehetett látni az erdőben. Hantken Miksa 1876-ban, majd Shvoy Miklós kéziratos munkájában is említést tett róla, hogy a megye gömöri határához közel fekvő Vecseklő kőszénbányájában a lakosok egész évben foglalkozást találnak. Az SKB Rt. 1877-ben több zártkutatmányt jelentett be a határban.15 A bányászkodás azonban nem volt igazán eredményes a területen, 1881-ben szénszállítási nehézségek 372 �adódtak, csak 8 bányászuk volt, akik fát szállítottak. Sok gondot okoztak az időnként fellobanó bányatüzek is.16 Napjainkban már sem Inászó-pusztán, sem Salgóbányán sőt Vecseklőn sem termelnek barnakőszenet. A bazalt és egyéb hasznosítható kőzetek bányászata szempontjából a Medves-fennsíknak volt a legnagyobb jelentősége a Nyerges-hegy (Bagókő) lapos csúcsán Janssen Alfonz által 1878-ban m egnyitott kőbányától kiindulva. 1880-ban már a Medvesen tárta fel a „Macskalyuki-ba^altbanyát”. A ba zalttakaró peremén mintegy húsz kisebb-nagyobb bányaüreget számolhatunk meg, melyek közül a nyugati oldalán lévők hazánk legnagyobb bazaltbányái közé tar toztak. 373 �JEGYZET 1. Jugovics Lajos: Somoskő - Fülek Ajnácskő között települő bazaltelőfordu lások. M. Kir. Földtani Intézet 1939-40. Évi Jelentése. Bp. 1944. 2-3.o. Magyarázó Magyarország 200 000-es földtani térképéhez. Bp. 1966. 108. o. Salgótarjáni Új Almanach. Salgótarján. 1997. 20-21. o. Magyarország kistájainak katasztere. II. Bp. 1990. 931-932. o. 2. Radványi, Franciscus: Collectanea ad históriám comitatus de Nógrád.Codex sec. XVII. 114. o. Bél, Matthias: Notitiae Hungáriáé novae historico geografica... IV. kötet. Vienna. 1742. 92-98. o. 3. Iudicalis delineatio plagae inter Vecseklő et Zagyva controversa. NML. IV. 11.1. 67. d. Fasc. 50. Nr. 2005. 4. Dávid Zoltán: Az 1598. évi házössze írás. Bp. 2001. 238. o. Magyarország birtokviszonyai a l ó . szá zad közepén. Bp. 1990. 521. o. 5. Mocsáry Lajos: Nemes Nógrád Várme gyének Históriai, Geographiai és Statistikai Esmertetése. Pest. 1826.1.k. 213. o. Az első magyarországi népszámlálás (1784-1787.) Bp. 1960. 100-101. o. 6. Kempelen Béla: Magyar nemes csalá dok. Bp. 1912. III. k. 152. o. Nagy Iván: Magyarország családai czimerekkel és nemzedékrendi táblák kal.VI. ltPest. 1860. 250. o. 7. Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára. II. k.Pest. 1851. 285. o. Nógrád vármegye. Szerk.: Borovszky Samu. Bp. 1911. 133. o. A visszatért Felvidék és történelmi Nógrád vármegye. Bp. 1939. 407. o. 8. Nagy Iván. im: IX. k.Pest. 1862. 481., 484. o. Nógrád vármegye, im: 1911. 114., 135., 614.0. Szomszéd András: Cered krónikája. 1989.10., 36.o. 9. Pressburger Zeitung. 1767. október 31. Dornyay Béla: Salgótarján szénbányá szatának története. Tata. 1937. 4-6. o. Gárdonyi Albert: A salgótarjáni szén telepek 150 évvel ezelőtt. Természettu dományi Közlöny. 1919. 1-2. sz. 3234. o. Faller Jenő: Adatok a salgótarjáni szén bányászat kezdeti idejének történeté hez. Bányászati és Kohászati Lapok. 1962. 6. sz. 422-425. o. 10. Dornyay Béla. im: 1937. 4-7. o. Michael Klein: Sammlung merkwürdigen Naturseltenheiten des Königreiches Ungarn. Pressburg und Leipzig. 1778. 39-40. o. 11. Pressburger Zeitung. 1767. október 31. Salgó. Tanárky Mihály: Magyarország termé szeti ritkaságai. Pozsony és Pest. 1814. 71-72. o. 12. Kalecsinszky Sándor: A magyar korona országainak ásványszenei. Bp. 1901. 236. o. Hantken Miksa: A magyar korona or szágainak széntelepei és szénbányásza ta. Bp. 1878. 280-281. o. Müüer János: A salgótarjáni kőszénbá nyászat keletkezése és eddigi fejlődésé nek rövid története. In: Nógrádi Lapok és Honti Hiradó. 1880. október 17., 23. 13. OL.Z. 222. 1. cs. l.sz. 441/1869., 592/1869., 547/1869. OL.Z. 223. 195. cs. 80/1. 14. NML. Filmtár. 238.d. NTM. Adattár. 1631-73. 15. Hantken Miksa: Magyarország széntelepei.Bp. 1878. 286. o. OL.Z. 928. 12. cs. 58. z. Shvoy Miklós: Nógrád megye. Kézirat. 356., 371.o. 16. Belitzky János: Adatok a salgóbányai munkásság életkörülményeihez. In: Nógrád Megyei Múzeumi Füzetek 1. Salgótarján. 1963. 4-10. o. 374 �Vertich József VOLT EGYSZER EGY FOGASKEREKŰ A Salgótarjáni Vasfinomító Társulat igazgatója 1880. május 30-án az éves köz gyűlésen többek között ezt mondta: „...kőszenünk előállítási árának leszállítását még azzal is óhajtjuk elérni, hogy a salgói vasúton a jelenlegi három sikló által költségessé tett kőszénszállítási berendezéseket a siklók kiküszöbölése által egysze rűsíteni és tökéletesíteni igyekszünk. Ezen cél elérésére különféle hegyipályák és iparvasutak megtekintésére, de különösen bányászati célokra berendezett és sike res alkalmazásban álló fogaskerekű, valamint az ezeknél észlelt tapasztalatok ta nulmányozására az elmúlt ősszel Gömöry Sándor bányaigazgatónkat elküldtük és azon leszünk, hogy az általa szerzett tapasztalatokat célszerűen és hasznosan érvé- nyesíthessük.,, Hamarosan meg is épült a vasút és az 1881-es év márciusában megalakult „RIMA” május 2-i, első igazgatósági ülésének időpontjában már üzemelt is. Ez a vasút volt Magyarország első, ipari célt szolgáló, keskeny nyomtávú fogaskerekű vasútja. A RIMA központ által 1932-ben egy állami műszaki ellenőrzéshez készített je lentésből pontosan regisztrálhatjuk a fogaskerekű vasút műszaki helyzetét, adatait, keletkezését. Legérdekesebb részleteit idézem: „ .. . A salgói kőszénbánya látja el az Acélgyár szénszükségletét. A gyár szén szükségletének fedezésére szolgáló szénmennyiséget 1881 előtt lóvontatású pályán, a közbeiktatott siklókon szállították az Acélgyárba. A gyár fejlődésével és a szénfogyasztás növekedésével gőzüzemű szállításra kellett áttérni. Az 1881. évben átadott forgalomnak a jelenlegi gőzüzemű vasút, amely a bánya termékeit szállítja az Acélgyárba, s onnan a bánya szükségletét fedezi, Salgóbányáról az Acélgyárba, tehát felülről lefelé szenet, felfelé pedig bányafát, a bányaüzem egyéb szükségleteit, s a munkások részére élelmet szállít. Továbbá a vállalatok alkalmazottainak a rossz utak miatt majdnem kizárólagosan közlekedési eszközét is képezi. A vasút általánosságban észak-keleti irányt követ. Hossza a gyári kazánháztól a salgói bányatelepi I. sz. rakodóig 5830 méter, mely távolságon 222,6 méteres szintkülönbséget győz le. A kiindulási pont és a végállomás közötti nagy szintkü lönbség legyőzésére egyes helyeken a vasutat már fogaspályára kellett építeni.” Amikor a fogaskerekű pályán 1881 májusában a forgalom megindult, egy darab kéttengelyes, Bécs külvárosában, Florisdorfban lévő gépgyárban készült, bronz fogas kerékkel bíró mozdony lépett szolgálatba. Ezzel bonyolódott a forgalom egészen az 1883. február 2-án bekövetkezett halálos baleset utáni néhány hétig. Ezekben a kezdeti években a fogaspályán elegendő volt egy mozdony is, a forgalom többet nem igényelt. A szóbanforgó februári napon a kora reggeli órákban Salgóra induló szerel vényt vontató mozdony fogaskerekéről két fog letörött, minek következtében a 375 �„Sipka-szoros” mellől az egész szerelvény megállíthatatlanul visszafutott, s a Kútház előtti kanyarnál a lendület az egész szerelvényt kisodorta magával a mozdonnyal együtt. A balesetnek sajnos hét halottja volt. Meghalt a fűtő, valamint az előző napon a községben tartott lakodalomból a vonattal a telepen át közeli községükbe hazatérni igyekvő vendégek hat tagja. Mindössze négy személynek sikerült megmenekülni. A szörnyű esemény után, a vállalat sürgősen kapcsolatot keresett a svájci W interthur városban működött lokomotív gépgyártással foglalkozó üzemmel, amelynek mérnökei alapos helyszíni felmérést végeztek a szintkülönbségek, a ka nyarok és más terepadottságok tekintetében. Ezek alapján rövid idő múlva meg kapta a vállalat az új mozdonyt. Hasonló kivitelben a salgóbányai műhelyben is elkészítettek egy példányt a forgalom megnövekedése után. Ezekkel a m ozdo nyokkal dolgozott a vasút egészen a felszámolásig. Természetesen a bánya termelésének, s ennek következtében a forgalom növe kedésének vonzatában bővült a vasútüzem kocsiparkja, berendezése is. Felszerelt sége is megfelelően fejlődött, a közlekedés korszerűbbé, biztonságosabbá vált. „K útház” Salgóbányáról érkező vonat A vasút végig társulati területen futott, a kanyarok legkisebb sugara 50 méter, a legnagyobb pedig 300 méter méretű lett. A bányákból lefelé jövő szenes vonatokhoz, vagy visszafelé a bányaműveléshez szükséges anyagokat, élelmiszert szállító szerelvényekhez egy-két, személyszállításra kialakított kocsit is kapcsoltak az utazók részére. A szép, változatos terepen kanyargó kisvasút egyes szakaszaira a dolgozók hamarosan jellegzetes neveket ragasztottak. íg y pl. messze emlegetett volt a „Kútház”, ahol az első fogasrész kezdődött és ahol a fogaskerekű és a gyár ba beszállító mozdonyokat cserélték. A mozdonyok itt vételezték a szenet és a vizet, télen a sínekre szórandó homokot. Az első fogaspálya közepe táján hatalmas bevágással kialakított szurdok kapta a „Sipka-szoros” nevet, míg a felső fogasrész déli vége, ahol valamikor a sikló működött, „Brenzalja” néven volt ismeretes. A két fogaspálya közötti lapos terület Zagyva felé eső részéből vett „Angyalhegy” néven volt emlegetett. 376 �A századfordulóra jelentékenyen megnövekedett a személyszállítás. Már nem csak a dolgozók és családtagjaik vették igénybe a vasutat, de egyre több turista, kiránduló járta a vidéket, használta a fogaskerekűt. A vállalatnak személyszállításra külön engedélye nem volt, saját belátása szerint maga adott ilyenekre lehetőséget. Salgóbánya teljes kiépülése után nagyon szép képet mutatott. Az 1930-as évek ben valóságos kis gyöngyszem volt. Az idelátogatók nem győzték dicsérni a tiszta, rendes utcácskákat, a virágos ablakokat, szemet-gyönyörködtető kis előkerteket, mindenfelé a sok-sok virágot. A bányaműhely mellett kis fürdőt is létesítettek (saj nos a jéghideg bányavíz legfeljebb nagyon meleg nyári napokon adott lehetőséget a strandolásra), az élelemtárral közös épületben létesült a kaszinó, mellette kis tekepályával. Ezekben az években az ország messzi vidékeiről, főleg alföldi csalá dok töltöttek itt egy-két hetet. Volt idő, amikor 10-20 fizető vendég üdült salgói családoknál, élvezve a környék szépségeit, a kirándulások örömét, a megnyugtató csendet és persze kihasználva a kisvasúton való romandkus utazás gyönyörűségét. Már 1899-ben megalakult itt az Olvasókör, pár év múlva a zenekar. A tíz évvel később épült Kaszinó „nagytermében” kisebb színelőadásokat rendeztek, a 150-160 főt befogadó teremben a húszas évektől heti egy előadással mozi működött. M ég 1920-ban, Laun Ferenc elnökségével alakult meg a sportkör, a Salgóbányai Football Club. A világháború során ez is megszűnt. Az üzemi műhely mellett egy barakképület átalakításával, a Ferences-rend kez deményezésére 1934-ben kápolnát létesítettek, ahol vasárnaponként istentiszteletet is tartottak. A telepen 1874-ben indult iskolai oktatás, s ami a vállalat jó oktatáspolitikáját jelzi, a salgótarjáni gyártelep iskoláját alig négy év múlva a salgóbányai létesítmény követte. Ekkor ugyan csak egy pedagógus foglalkozott 50 főnyi fiatallal, de 1885-ben már két tanteremben két tanár és 143 tanköteles volt itt. Az ipari oktatást két évvel az acélgyári után, 1891-ben indították be. A RIMA mindig kitűnően képzett, agilis nevelőket keresett telepi iskoláihoz. A Salgóbányán tevékenykedettek közül csak néhány nevet ragadok ki: Gergely János, Lengyel Sándor, Kablay István tanított itt a századforduló éveiben. Róluk és tőlük sokat olvashatunk a korabeli helyi lapokban. Az acélgyári kórház 1871-ben nyűt meg, ettől kezdve a salgói telepet is bekapcsol ták ennek hatókörébe. A salgóbányai lakásépítkezések során (a mai várhoz vezető út mellett épített sorlakásokban) 2 db szoba-konyhás lakást biztosítottak egészségügyi célra. Az egyik lakásban a főnővér, a több mint negyven éven át közmegelégedésre működött „Katica’’-néni lakott, a másik lakás szolgált a váró és kezelő szoba céljára. A salgói bányákból kinyert vizet behozták a gyárba. M ér az 1882-es évben a fo gaskerekű vasút mentén végig, fából V-alakban ácsolt csatornát, a környéken „lutnyi”-nak mondott vízelvezetőt fektettek le. Ezzel a „Kútháznál” épített víz gyűjtőbe hozták le a vizet, innen pedig a csőrendszerű vezetéken a gyárba, egy 60 m3es gyűjtőbe irányították. Ez a megoldás 1885-ig létezett, amikor a „lutnyi” helyett végig öntöttvas-csöveket fektettek le. 377 �A fogaskerekű vasúton kb. a húszas évek közepéig „vonatvezető” működött. Ellenőrizte a rendelkezések betartását, az anyagok megfelelő helyen történő leadását, a beérkező vonatok megfelelő helyre való beállását, a Kútháznál a m ozdonycseréket stb. Fontos feladata volt az üzenetek átadása: afféle házi postás szerepe is volt. A vonatvezető joga volt, hogy a nem társulad dolgozók utazását ellenőrizze, rendhagyó esetekben engedélyezze. Ha éppen fel akartunk ülni a kisvonatra, tü relmesen várakoztunk a „Salgói-kapu”-nál, ahonnan a szerelvény indult, elnéze gettük, miként állítják össze az indítandó vonat kocsisorát, s mikor minden rend ben volt, megérkezett a vonatvezető, megtartotta az ellenőrzést, felmutattuk utazási engedélyünket, ennek hiányában tőle kértünk hozzájárulást - mindig megadták aztán felkapaszkodtunk a vonat végére kapcsolt személykocsira. Indulás előtt mindig elhangzott a figyelmeztetés a balesetveszélyre, a megfelelő magatartásra. A vonatvezető szerepkörét később maga a mozdonyvezető vette át. A szerelvényekben rendszerint öt fékes-kocsi volt, mindegyikben egy-egy ke zelő, a „fékes” vigyázott és ügyködött. Menetrendszerű járat csak a harmincas évek közepe táján alakult ki, addig napjában délelőtt, délután két-két szerelvény indult. Gyakorta előfordult, hogy a kútházi szerelvény sok percet várakozott az ellenvonatra. A menetidő felfelé 30, lefelé 15-20 percnyi volt. A vonat kulcsfigurája a mozdonyvezető volt. Sokat emlegetett, jól ismert m oz donyvezetők nevét sorolhatom fel, akiket a rendszeresebben utazók személyesen is jól ismertek. íg y pl. Lenner István, Zacharidesz Mihály, Verbovszky János, Medves István, vagy a fűtő Bozó István és még sokan mások. A salgóbányai mű helyfőnökségen közismert személy volt Biletter Henrik, Biletter Frigyes és a főmozdonyvezető, Csadós Árpád. A vállalat (ideértve a bányaüzemet is) maga adott engedélyt egyszeri utazásra. Kivételes esetekben fordult elő, hogy az engedély hosszabb, de meghatározott időre szólt. Az engedélyt az Acélgyárban a dtkárságon, később a szállítási osztá lyon, a bányaüzemnél az üzemi irodán kellett kérni. Csoportos utazások esetén írásban, jóval az igénybevétel előtt kellett jelentkezni. Rendkívüli járatot csak nagyon ritkán indítottak. Magam két ilyen esettől tudok. Egyik a menedékház avatása, másik az 1943 őszén a Bányász és Kohász Egyesület rendes évi közgyűlése volt. Rendkívüli járatok esetében, de olyankor is, amikor rimái központi személy, vagy magasabb állami hivatalnok utazott, kényelmesebbé igyekeztek tenni a személykocsikat. Ez abból állt, hogy az ülésekre tiszta, rendes katonai takarókat helyeztek. Csoportos, de nagyforgalmú hétvégeken történő utazásoknál sem adtak ki több engedélyt, mint ahány utast a rendelkezésre állott szem élykocsikkal el tudtak szállítani. 378 �ELFOGY A SZÉN, MEGSZŰNIK A FOGASKEREKŰ A második világháború után, minthogy Salgóbányán a háborús károk —ellen tétben az Acélgyárral - igen kicsik voltak, a termelés elég gyorsan megindulhatott és a fogaskerekű is elkezdhette az üzemelést. A gyár szénigényét meglehetőségen könnyen ki tudták elégíteni. Az államosítások során először a bányák kerültek sorra, de miután Salgóbánya a RIMA tulajdona volt, csak annak állami kezelésbe vétele után, 1949-ben került át a Salgótarjáni Kőszénbányához. Az acélgyár a szenet továbbra is Salgóbányáról kapta a fogaskerekű vasúton 1952-ig, ezután pedig Vízválasztóról —a rónabányai elosztásból adódóan - a zagyvái bányavasút szállításával. 1953-tól a fogaskerekű vasút lényegében már csak személy- és korlátozott mértékben anyagszállításra szolgált. A vasút csendes elmúlásához más, sokkal mélyebben gyökerező okok vezettek. Fokozatosan elöregedett itt minden. A tárók kezdtek kimerülni, legtöbbjét lassan ként bezárták, a még művelésben maradt egynek termékét a megvalósított kon centrációs tervnek megfelelően Rónabányára szállították át. Közel két kilométeres, vida-rendszerű, végtelenített szalagvontatással földalatti úton jutott a szén a róna bányai közös telepre. A gazdaságosság érdekében Rónabányán és a környéken még működő tárók termékét mindenünnen ide gyűjtötték és drótkötélpályán juttatták le a főfogyasz tóhoz, a vízválasztói erőműhöz. Innen kis talbot-csillékben kapta az Acélgyár a szenet a zagyvái rakodón. A fogaskerekű vasút 1953-tól lefelé, termelési célra szolgáló szenet már nem szállított. Nagyon kis mennyiségben a visszamaradt termelésből illetmény céljára kiválogatott szenet, valamint a felgyülemlett szénporból a lőrinci erőmű részére kisebb-nagyobb tételeket küldtek le. Felfelé viszont még ezen keresztül jutott ren deltetési helyére a telepre szükséges élelmiszer, a bányászkodáshoz esetleg még szük séges anyagféleség, de a fogas már csaknem kizárólag személyszállításra szolgált. Jó előre látszott: a fogaskerekűre előbb-utóbb már nem lesz szükség, jövője kilátástalan. A Nógrádi Szénbányáknak csak személyszállításra joga nem volt, mé gis hétvégeken a kirándulók egyre nagyobb számban vették igénybe a kisvasutat. Mint az akkori bányavezetés illetékesei emlegetik, hétfői napokon izgalommal tudakolták, vajon valamiféle súlyosabb baleset nem adódott-e a hétvégeken? A fokozatos, de végül is nagymértékben leromlott vasút állapotára jellemzésül idézhetem a rónai bányaüzem akkori főmérnökének a tröszt igazgatásához 1957. január első napjaiban küldött átiratának egyik részletét: „ .. . A vasútvonalon ellenőrzést tartottunk és megállapítottuk, hogy személyszállítás közben a mozdonyok gyakran kiesnek a sínről, mert a talpfák elhaszná lódtak. Ki kell cserélni betontalpfákra. A minisztertanács idevonatkozó határozata alapján az iparvasutaknál vasbeton-aljakat kell használni, amivel jelen pillanatban fentemlített üzem nem rendelkezik. Az ügy sürgősségére való tekintettel, mert 379 �vasbeton-aljaknak a fogason való átcserélése még nem történt meg, addig is fa talpfákra van szükség a máról-holnapra előfordulható tömegszerencsétlenség elke rülése miatt. Kb. 500 darabra van szükség. ...h áro m év óta az iparvasúthoz szükséges talpfákat a vállalat felettes szerve nem biztosította.” Az 1956-os forradalom idején a fogaskerekű nem üzemelt, viszont 1957-ben az újraindítást a szénbányák már nem tudta vállalni. Alapos számítások szerint a teljes felújítás 20-25 millió forintba került volna, de az éves fenntartási költség is meg haladhatta az egymilliót. Az viszont bizonyos, hogy a személy- és áruszállítás tari fája jelentős költségcsökkentő tényező az ilyen üzemnél. A tröszt az újraindításhoz szükséges összeget előteremteni nem volt képes, de a termelési helyzet sem indokolta a rendbehozás szükségességét, s ebben nyomós okként szerepelt az időközben végrehajtott termelés-koncentráció. Ennek ellenére személyforgalmi, üzemtörténeti és muzeális okokból az illetékesek szerették volna megtartani a 75 éves vasutat. Kapcsolódott ehhez az a korábbi terv, mely szerint a Boszorkánykő és a Várhegy közötti területen egy nagyméretű, a későbbi években nemzetközi méretűvé fejleszthető ifjúsági tábor létesült volna. Kísérlet történt arra, hogy valamilyen szerv, intézmény vegye át a vasutat. Több hivatallal, üzemmel folytak tárgyalások, de ekkor sehol sem tudtak vállalkozni a megoldásra. Tettek lépéseket egy közös összefogásra, több szerv és üzem együttes segítségének megszervezésére, de információim szerint egyedül az Acélgyár vállalt ebben egy kisebb terhet: a gyártól a Kútházig —rendbe tette volna a vasúti pályát. Maga a Közlekedési Minisztérium is elutasító választ adott, viszont nem emelt kifogást a fogaskerekű megszüntetésével kapcsolatban. Miközben folyt az utódkeresés, a bánya szakemberei kidolgoztak egy felszá molási javaslatot, amit az állami és pártszervekhez be is nyújtottak. Néhány hóna pos ném aság után végül 1957 nyarán került a pecsét a javaslatra és ezzel kivégez tetett a fogaskerekű vasút, amely utolsó útját 1956 őszén tette meg. A tröszt vezetése a bontási munkák elvégzésére „külsős”, tehát nem földalatti dolgozókból álló csapatot szervezett. A munkálatokat Salgóbányáról lefelé indí tották és július—szeptember hónapokban végezték: október közepére készültek el. A kiemelt anyagok még használható részét a rónabányai üzembe vitték át, túlnyo mó többségét az Acélgyárba szállították le, ahonnan a MÉH közbejöttével Ózdra került beolvasztásra. A fel nem használható anyagokból, mint sín, talpfa, az üzem dolgozói készpénzfizetés mellett saját szükségletre vásárolhatták. A mozdonyokat ugyancsak az Acélgyáron keresztül, a M ÁV-ot igénybe véve Nagybátonyba szállították. Itt a még elfogadható állapotúakat megjavították, az erre már nem érdemeseket feldarabolva, szintén ócskavasként juttatták el Ózdra. 380 �Pásztor Ferenc A PLACC Nem platz, hanem placc, szóban is és írásban is, az memóriámnak bugyraiban is, sajnos valóságosan már semmi, vagyishát utálatos beton kolosszusok. A placc pedig nemcsak volt, hanem a mi számunkra a Fórom, a Stadion, a Titok helye, egészen pontosan pedig mindennapi bitangságaink és gonosztevéseink színhelye. Hol is volt? Ugyan hol? A legöregebb tarjániak sem böknének rá egyből a térképre, szóval, a városi adaszra mondván: Itt a a hely! Itt volt a Placc! Vegyük sorjába,: Salgótarjánnak volt egy része — Kistarján. A Salgó-vár felé nézve, jobb felől, a régi temető és a Cigány utca közötti lejtő. A Fő-utcától az aká cos erdő aljáig feküdtek a nagy összevisszaságban épült kistarjám házikók. Arról is híre járt, hogy a hegyoldalban vezető úton csak nyáron közlekedhettek a szenet-fát szállító lovaskocsik. Esős időben még Horváth bácsi szamara is elsüllyedt a sár ban. A sárfészek közepén állt nagyanyám, vagyis a moslékos Kanderáné bádogte tejű háza, amit nagyanyámék béreltek. Ettől egy füttyentésre állt a Placc. A Salgónak háttal elhelyezkedvén mögöttünk húzódott egy romlott vakolatú ház. Bolláék laktak az egyik szoba-konyhában, Duba Laciék a másikban. Ennek a Laci nak volt egy húga is, Éva. Nagy szemölcs volt a nyakán. Az akkori pletyós asszo nyok úgy mondták, hogy valahonnan Erdélyből ette őket ide a nyavola. De ez most nem fontos. Szemközt egy jó nagy ház tűzfala védte a Placcot a széltől, bal kéz felől pedig Földiek háza állt, kissé magasabban, mint a Placc, gyerekmagas rézsűn lehetett felkapaszkodni az eresz alá. Nem tudom mitévő lennék, ha olyan nagy városban születtem volna, mint Debrecen, vagy Budapest, mert erről az én kis tarjánomról sem tudok mindent és minden részletet írásba foglalni. Máris kézenfekszik egy-két apróság. Példának okáért, mit jelent az, hogy moslékos Kanderáné? Egy gyári, egészen pontosan a gyármögötd özvegyasszony volt, disznókat hizlalt, a disznainak pedig a város min den fertályáról egy rozoga talyigán hordta haza a moslékot. Nagyon hajtotta magát a pénzért, nem restellte a megalázó, mocskos munkát. Nem érdekelte, hogy ruhája koszos, szakadt, kendője mindig félrecsúszott. Azért dolgozott, hogy a három gyerekét ki taníttassa. A két fiából orvos lett, Joli lányából pedig nagyságos titkárnő kisasszony. Kandera doktorral is találkoztam egyszer a János Kórházban. Igazi úr lett! Fess, elegáns, vajon él-e még? Az is kérdés, miért vették a nyelvükre a pletykás vénasszonyok Duba Laciékat? Azt is mondhatnám: csak! Nem kellett arra ok, elég volt az is, hogy idegenek, m ás képpen forgatják a szót, mint a tősgyökös totocskák, illetve palócok. Csendesen, észrevéden éltek, nem oldódtak fel a kistarjám masszában. Csak később lettek büsz kék Duba Lacira, amikor a fiú díszlettervezővé avanzsált a fővárosi filmgyárban. 381 �Akkor kezdték már, hogy: Nocsak-nocsak, ilyen derék fickók teremnek az agyagos palócföldben. A Placc nem önmagáért volt híres, hanem miattunk, mert mi ott éltük minden napjainkat, ott lettünk „valakik”. Igazi csapat verődött össze a Placcon, amit volta képpen nem is csapatnak neveznék, mert valójában mi is bandának hívtuk. A ban da tagjai egyéniségek voltak, ki-ki tudománya szerint. Ebben a bandában nem volt elégséges, hogy valaki csak ott volt, hoznia kellett valami olyasmit, amivel más nem bírt. Hoztunk is, ki mit tudott! A placc történetét hosszú időre meghatározta az, hogy egy szép napon Bolláék házának a hátára, meg a Rokoszékéra is, kapufát festettünk faszénnel, méghozzá jó vastaggal, hadd látszódjék messziről, hadd maradjon ott sokáig, ne mossa le az eső, ráadásul még a focipálya tökéletes illúzióját is keltse. Ez már a mostani felfo gás szerint való, akkor mi igazinak tekintettük, mint a Pálutcaiak a grundot. Úgy gondolom, ha M olnár Ferenc író úr legalább egyszer járt volna a Placcon, rólunk írta volna azt a gyönyörű regényt. A focipályához hozzátartozott a foci is. Ezt a labdát pedig rendszerint egy kimustrált harisnyából készítettünk, a következőkép pen. Elcsórtunk otthonról egy hosszúszárú flór harisnyát. Már karácsony táján figyeltük, hol vágnak disznót, mert az áldozatról leforrázott, lekapart disznószőr ből lehetett a legjobb focit készíteni. A szőrt rendesen kiszárítottuk, megszabadí tottuk az egyéb haszontalan anyagoktól, úgymint bőrcafat, köröm darabka, szőrös farokvég, szalmapernye, mert abban az időben a disznókat még nem gázos láng szóróval, hanem szalma tűzzel pörkölték. Teletömtük a harisnyát jóféle, száraz, rugalmas szőrrel, rá-rátérdeltünk, hogy tömítődjön, aztán csavarintottunk egyet a harisnyán, visszahajtottuk, megint csavarintottunk és visszahajtottuk mindaddig, amíg a harisnya szépen rágömbölyödött a disznószőr gömbre. A harisnya szélét szépen rávarrtuk a gömbre. Rendszerint Miklós Frici, Földi néni unokája csórta a szurkos fonalat az apja suszterájából. A Placc, mint a tarjáni foci bölcsője is szerepelhetne a helytörténeti dolgoza tokban, márcsak azért is, mert mi nem rongyfocisok voltunk, a disznószőr foci pattogott, dekázni, fejelni, driblizni nagyszerűen lehetett vele, csak érteni kellett a módját. Mi aztán értettük. Hadd kezdjem rögvest saját személyemmel. Én - már mint Feró a négerkapus - a kezdő csapatba kaptam beosztást. Négerkapusnak pedig azért neveztek, mert a galambszürke kötött pulóverem hasán akkora fekete folt virított, mint az egész elejem. Nagyanyám díszítette ki ilyenre, mert a sok koncsorgáskor elrongyoltam, no meg a védés, mert akkoriban a kapus ugrott, vető dött, bukfencezett, mellre fogta a lasztit, a csapatáért akár a nyakát is törte. Ilyen kapusnak hittem magamat és addig-addig mondogattam, amíg csak a többiek is így mondták, aztán ki is bővítettem a nevemet, eléje tettem a Planicska nevet, pedig ez a Planicska soha nem volt néger, csak cseh, de kapusnak akkoriban világhírűnek mondták. Jöttek sorban a többiek. Földi Karcsi, egy velem egykorú colos gyerek mindig csak bekkelt. Őt Vasbekk néven tisztelték azok, akiket fellökött, vagy elgáncsolt. 382 �Az én időmben nem ismertük a technikai fault fogalmat. Tóth Tibi csatár volt és söprögető. A banda törvénye szerint iskola után neki kellett felsöpörni a placcot, nehogy a mezídábas csapat lába megsérüljön egy-egy tüskétől, letört faágtól, m ie gyébtől. Egyszóval: a Placcnak a délutáni kezdésre tisztának kell lenni akkor is, ha cigánygyerekek potyognak az égből. Miklós Fricinek soha nem kellett söpörni és más alacsonyabbrendű munkát végezni — harisnya csórás, disznószőr gyűjtés, a falra festett kapu újrafestése - , mert ő hozta a suszterájból a fonalat, azonkívül ő, mint villám csatár lőtte a legtöbb gólt. Sokra is vitte, mert elég fiatalon felkapasz kodott az elsőosztályú bányász együttesbe, mint Szojka Feró, Lahos Laci, Oláh Géza, Bodon Béla. A bölcső a Placc volt! Itt jeleskedett a nagybátyám, Bolók, vagyis Szalva István, Rokosz Vili, aki később Réti lett és Sztálinvárosban gyárigaz gató. Szó, mint száz, a foci volt a legfontosabb. A küzdőteret csak akkor hagytuk ott, amikor Bolla Lajcsi, meg az idősebbik bácsikám tornászni, meg súlyt emelni jöttek. Menetrend: előbb szép szó = No tűnés, majmok! Aztán keményebb esz köz: Fenékberugás, de olyan akkurátusán, hogy a lícium bokrokban kötött ki a csatársor is, meg a védelem is, meg a kapus is. (Előfordult, hogy bosszúból be kentük zsírral a nyújtó vasát, Puci bácsi, vagyis Szalva Jó zsef pedig emiatt a hátára esett és percekig nem kapott levegőt. De én sem, mert Bolla Lajcsi érdemben gya nakodott rám.) Csuda emberek voltak. Minden áldott nap treníroztak, vagy a nyújtón pörög tek, ágaskodtak, vagy a vasrúdra akasztott két csillekereket emelgették, hol tótágast állva mászkáltak Bolláék ajtaja előtt. Annak örültünk legjobban, amikor nagymamáék háza előtt kunsztoztak, cigánykereket hánytak, szakot ugráltak, egy más kinyújtott kezében álltak tótágast. Volt, amikor elmentek a városi strandra, egész délután ott bohóckodtak, a lányok pedig sivalkodtak egy-egy veszélyesebb mutatvány közben. Nekem ez nem tetszett, mert pojácák voltak, nagyapám sze rint, akkor is, ha mindkettő olyan izmos legény volt, hogy a Czája János elbújha tott volna mellettük. (Czája János akkoriban a leghíresebb birkózó volt.) A foci mellett több nevezetes cselekedetre ingerelt bennünket a Placc és kör nyéke. A nyitott oldala meredeken lejtett a zsidó udvarig, tulajdonképpen a Fő utcáig. A lejtő pedig telistele volt hatalmas lícium bokrokkal, valóságos dzsungelt képezve. Itt sajátítottuk el az indián tudnivalókat, nevezetesen a rejtőzködést a bokrok alatti alagutakban, a nyíl kezelését, de még a készítését is. M ogyoró, vagy szilfa suhángot hajtottunk meg, az ideg suszter fonálból, (Frici hozta), a vessző pedig mocsári nádszálból készült. A Menház utca végén, a Békás tóból szedtük. Ma Arany János utca, a Békás tó pedig elmúlt. A nyilazásból elég sok kellemetlen ségünk támadt, mert a nyílvessző hegyére gombostűt, vagy lópatkó szeget erősí tettünk. Többen vadásztak ránk, ismeretlen tettesekre, azok, akiknek a fenekébe eresztettük ezeket a veszedelmes lövedékeket. Nagyapám kényszerítette ránk a feltétel nélküli fegyverletételt. A hadi cselekmények, olykor a foci rovására, mégis kiújultak. Történt pedig egyszer, hogy Rokosz Vili kijött a Placcra egy jókora németjuhász farkaskutyával, 383 �egy légpuskával és két jó nagy karéj zsíroskenyérrel. (Akkoriban a zsíroskenyerek legalább két arasznyi nagyok voltak. Nem is boti kenyérre kenték a drága jó házi zsírt!) Az egyik kenyeret nekem adta, a másikat Botoknak. Ezzel, ha úgy tetszik, lekenyerezett. Bolókot fegyverhordozónak, engem kutyavezetőnek léptetett elő. O maga megtartotta a fővadász és kukkeros rangot. Az első napon meg kellett tanul nom a kutyának azt parancsolni, hogy zu Fuß, vagyis lábhoz. íg y németül, mert a német kutya nem érti a magyar regulát. Az istennek sem tudtam rendesen megta nulni, de azért nem csapott el, mert korábban már sok hadicselekményben értem el tisztnek is becsületére váló teljesítményeket. Az egyik indián remeklésem emlékére még most is kilel a hideg. Vili közölte velem: Feró, csak akkor lehetsz igazi indián kutyavezető és nyomkereső, ha szert teszel tollas fejdíszre és rendes tomahawkra, a mokaszin nem számít, mert a vér beli indián még a parázson is átgázol mezídáb. Talán ezt is elhittem volna, ha nem égetem össze a talpamat, az előbbieket minden igyekezetemmel megkíséreltem teljesíteni. A galambok elhullajtott tolláiból, a saktertól kapott libatollakból, az erdőben talált madártoliakból olyan díszt rittyentettem, hogy nagyanyám keresztet hányt magára, amikor meglátott a maskarában. A tomahawk csúnyán végződhetett volna, h a ... Elég abból annyi, hogy elcsentem a fáskamrából nagyapám gyujtósvágó kisbabáját, jó éles volt. Felöltöttem a tolldíszt, kötélből készült övembe dugtam a kisbabát és osontam a Placcra. Nem mentem, hanem osontam, mert egy indián az oson! A Placc széliban állt egy vén akácfa, elhátráltam a törzsétől néhány méterre, megcéloztam és dobtam. Sikerült, a kisbaba hegye mélyen bevá gódott a fakéregbe. Egy lépést hátrébb... Az is sikerült. Néhányadik dobás után, amikor egy indián már semmit nem lát, csak a célt, eleresztettem a tomahawkot, majdnem mellészállt, de abban a szent pillanatban felbukkant a fatörzs mellett Bolla néni fejkentős feje. Kérdezhették volna akkor éntőlem, no indián, milyen színű a vér. Azt egy egész életre megjegyeztem magamnak, hogy nem tudunk ki bújni a saját bőrünkből, de ha megkíséreljük, az nagyon sokba kerülhet. Mondtam is Rokosz Vilinek, hogy szívesen leszek továbbra is indián, de toma hawk nélkül, ő beleegyezett, ezt követően gyakran vadászgattunk az akácosban, a nagyerdőn. Puskavégre kaptunk énekes madarakat is, varjúkat is. Felhődén diadalt soha nem arattunk, mert ezeket a vadászatokat gyakran követték csirkefogászatok. Egy alkalommal például varjú húslevest főztünk szabad tűzön, nagymama kedvenc vasfazekában. Büntetésből egy hétig otthon kellett gubbasztanom édesanyám mel lett, naponta sok apró pofon körítéssel, amit soha nem tartottam igazságtalanságnak, gyártottam hozzá elméletet: anyám nyaklevese olyan értékű, mint a simogatás. Visszatértem a Placcra, mert a fiúk nyaggattak, főként a fekete disznőszőr labda miatt, amit én birtokoltam, mert a nagymama nagy kan disznajának a szőrével tömtük. Csak a szurkos fonalat hozta Frici, ezért ő mindig a csatársor közepén futott és rugdosta a gólokat. Iradan szabály szerint minden játékos köteles volt passzolni neki. A visszatérést most már búcsúnak mondanám, mert nemcsak 384 �szezonzáró meccset játszottunk a Cigány-utcai csapat ellen, hanem a Placctól is búcsúztunk örökre, csak akkor még nem tudtuk. M icsoda meccs volt, annyi gólt rúgtunk, hogy a végén már nem is számoltuk. Én olyan hősiesen védtem a kaput, hogy a könyököm, meg a térdem merő karcolás és zúzódás lett. Nagyanyám sze gény kamillával mosogatta ki a sebeket, a súlyosabbakra pedig cickafark füvet, meg kutyatej virág szárát rakott, attól három nap alatt meggyógyult. A labdát is szét rúgtuk, a falra festett kapukat pedig súrolókefével tüntettük el, Bolla Lajcsi fel ügyelete mellett, aki szapora szabadrugároskat végzett el a nadrágunkra. Aztán beköszöntött az ősz, a Placcot birtokba vette a ragadós, agyagos sár, a licium bok rok megkopaszodtak. Ami ezután következett telistele volt meglepetéssel és szo morúsággal. Nálunk is megjelentek a katonák, közvedenül nagymamáék szomszédságában, egy snajdig zászlós, úgy vettem észre, Gál Icának csapja a szelet, pedig azt nem hittem volna, mert Icának már volt hivatalos udvarlója, egy felvidéki tót gyerek. Mivelhogy divatba jöttek a csinos tisztecskék, hát még keresztanyám is egyengette egy szemrevaló zászlós útját. Kellett az egyengetés, mert a mindig mogorva Gál bácsi megmondta, ha tudomására jut, hogy Ica riszálja magát a zászlóskának, hát eltöri a derekát, mármint Icának, a zászlós úrnak pedig szétveri a pofáját még ak kor is, ha ő a hős honvéd és címzetes ágyútöltelék és menjen a tisztecske a keleti frontra és háborgassa a muszkákat, ne az ő lánya körül csapkodja a bokáját. A zászlós úr elment, keresztanyám törölgette a szemét, Ica pedig hátracsapta a szép fekete haj függönyét, hűségesen várta a tót legényt. Ha szép a flaska, könnyen tanálni bele gyugót, mondta Szalva nagymama és ettől kezdve szó sem esett a zászlós úrról. Elég volt a saját gondunk, biztosan gond volt, mert már én is fel fogtam a gyerek eszemmel. Egy napon a padlás lépcsőjén üldögéltem, mert onnan jól láttam a Fő-utca jó részét, így vettem észre, hogy katonák jönnek a kaszárnya felől, a nagy állomás felé. Kiabáltam is: nagymama, masíroznak a bakák! Szaladt az egész pereputty, nagyanyám, keresztanyám, Rudi nagybácsikám, aki éppen eltávo záson volt a kerékpárosoktól, ahol szakaszvezetői rangban szolgált. Engem lepa rancsoltak a deszka lépcsőről, Rudi bátyám jól nyakonvágott és a számba rágta, hogy azok nem bakák, hanem a haza dicső honvédjei. A keresztapám, akit már akkor lekommunistáztak, megjegyezte a bajsza alatt: Dicső ágyútöltelékek, a lovas tengerész ajándéka a Führernek, hogy a nyavola törje ki. Sokáig nem szólt a házban senki. Nagyapám is behívót kapott, a Kárpátokba kellett neki menni, azt mondta vigyázni kell a rendre a piszkos rutének között. Odavitték a legidősebb bácsikámat, Szalva Pált is. hogy, hogy nem nagyapa keze alá került, mert Pali bátyámnak nem volt sarzsija, a nagyapám pedig főtörzsőr mesteri rangon szerelt le az első háború után. Nem szólt minálunk senki, csak sírdogáltak, vártak, rongyosra markolászták a tábori postai lapot. Józsi bátyám, mármint Szalva Puci hozta a híreket, egyebek között azt a hírt is, hogy a zsidók hazaárulók, hogy a zsidókat ütni-vágni kell, hogy az is gazember és kötélrevaló, aki 385 �zsidóval barátkozik. Én bolond, buta gyerek erre megkérdeztem Puci bátyámat, hogy most már a Schiffer Ernőt is utálni kell? Most már a Schiffer Ernő apja, meg anyja is hazaárulók és csak tettették a jóságot, amikor ennivalót küldtek? (Néha tréflire sikeredett a sólet.) Egyszer majd megérted, Ferko, mondta Pucibácsi és másnap reggel ő is elment katonának, csak három év múlva jött haza, de ő legalább hazajött, nem úgy, mint édesapám, aki szintén nem magától ment, hanem vitték és máig sem tudom, hogy Fritz, vagy Szergej verte agyon „Valahol O roszországban...” Nem akarok időben nagyot ugrani, de azt mindenképpen meg kell említenem, hogy a nagy zsidózás minket, gyerekeket is rendesen kiforgatott a jóneveltségből. A nyílvesszőt most már Icig, vagy Mojse ülepébe lőttük, képen lőttük fúvócsővel az öreg Schlézingert, napokig kötés volt a szemén. Az élet azonban tele volt furcsa ellentmondásokkal. Am ikor gettóba zárták a tarjáni zsidókat, akkor nagymama velem küldött ennivalót Schifferéknek, Kelleréknek, Sonenschein úrnak, a rőfösnek. Akkor ez izgalmas kalandnak tűnt az én számomra, csak sokkal később tudtam meg, hogy mindennek mennyire véres, kegyetlen folytatása lett. 386 �Tóth Anna HÁTTÉR - KÉP NÉLKÜL Végül ez is rám maradt. Egy csomó fénykép, pici dobozokban. Ezt nem mondtad, édesapám. Nem mondtad, mi legyen vele. Az ismereden rokonokkal, barátokkal, kövér bácsikkal, komor nénikkel. Nincs szívem kidobni. Hát hadd álljanak itt időm végeztéig. Ezt hagytad rám, a múltad, múltunkat. Ez itt én vagyok. Lehetne bárki. Kerek fejű, kopasz csecsem ő félrebillent nyakkal, családi csipkés pólyában. M ögöttem az Acélgyár. íg y hívta nagyapám , apám, m indenki. A m últkor kedves barátnőm mondta: „Te acélgyári lány vagy.” Hát ezen a képen már látszik. A régi nagy kapu kom orlik fiatal anyám m ögött. Ezt látom majd én is, ha kinézek az erkélyről, mert évtizedeken át ültem lakásunk erkélyén - két óra tájban - am ikor „dudált” a gyár, s elindult az em beráradat. Persze dudált reggel is 1/2 6-kor, am ikor keltem. Ahol mi lak tunk, ez rendes időnek szám ított. A Zoli bácsik, Jóska szom szédék, Feri bácsik kezéből ekkor csúszott ki a kilincs, indult a m enet, 4000 ember. A régi A cél gyárba. A VIRÁGÁGYÁS m ellett állok. Lábam nál szám talan kim últ pöttyes labdáim egyike. Csúnyán nézek. Ahogy elnézem fehér nylonruhámat, ma is megértem. A nylont szlovákiai rokonaink csem pészték át nekünk. Csudaszép költem ény lett belőle, csak hor dani nem lehetett. Csak úgy lenni benne, így kiállítva a kert közepébe. Ebben a kertben nőttem föl. Egy nagy bérházban, ahová nagyszüleim a gyár környéki szoba-konyhás barakkból költöztek. Anyám ide hozott először haza, s későbbi költözéseink néhány m éterre sodortak nagyanyám tól; m ert mi ide tartoztunk. Ezért, hogy m inden kép hátterében a gyári út, a SK SE-pálya, a D olinka, az iskola. A labda előtt a mályvák. Valahavolt Annus nénik, Ilonka nénik májusi kosará ból kerültek ide. Nagyapáink gavallériája jóvoltából: májusfa helyett ezt állították az ablakba. Rózsaszín, sodrott szélű krepp-papírmasni himbálózott a kékes rózsaszínű virág fölött. Hetekig állt a konyhaasztalon, hogy aztán az erkélyre ke rüljön, s végül a gyep szélére ültettük. Ma is ott guggolnak. Hirdetik nagyapáink életét-halálát. Üzennek is: de kinek? A ház megöregedett. Lakói meg kinn ülnek két órakor a kínosan rendben tartott udvaron. A gyárból lassan szállingózik né hány ember. A kocsma élettel telik meg. Az ebédlő kitört, megvakult üvegszemek kel tekint a gazos járdára. A kihűlt ételek szaga még emlékként meg-megérint, földereng. Elmúlt. 387 �Ezen a képen mi, HÁROM LÁN YO K ÁLLTUNK a fel előtt. A fiúk is ott tekeregtek valahol. Talán éppen ezen az almafán. Eszik a zöld almát (körtét?), hogy aztán este hozzánk is áthallatsszék a fakanalak csattogá sa: „Megállj az istenit, adok én neked almát (körtét, szilvát) lopni!” A Ratkó-korszak vagy a gyermekszeretet - hadd higgyem így - nem engedte, hogy egyedül nőjek fel. Csak lányok voltunk hárman, a fiúk rengetegen: negyven osztálytársammal, akik mind acélgyári gyerekek voltunk - még ma is megismerjük egymást. M egbeszéljük ki lett öngyilkos, ki alkoholista, ki merre, hol, miért. Mi, a kisgeneráció tagjai, akik fiatalon nem voltunk elég öregek, hogy ránk bízzanak valamit, manapság meg túl öregek vagyunk, hogy valamit ránk bízzanak. Ez persze ezen a képen még nem látszik. Az ötvenes évek sűrű gyermekáldása itt látható az óvoda udvarán. Az óvoda is itt volt, békebeli nagy, vadregényes udvarral. Vad szőlőn lovagolunk, padláson mászkálunk, viharba kerülünk, minden élénken él bennem. Igen, egyszer a Dolinkában (soha, senki nem hívta Zója-ligetnek) az egész óvoda ázott a gesztenyefák alatt, asztalok tetején pokrócokba bugyolálva nevettünk., hazafelé az agyagos parton a cuppogó sárban bőgtünk. Délután - m e gannyi hős agyagkatona - meséltük, egymást túlkiabálva harsogtuk el végig az acélgyári úton. Szép utca volt ez valaha. Emlékszem, még fogalmazási versenyt is nyertem vele egyszer. „Az én utcám”. Ez volt a cím. A fákról írtam. A hatalmas jegenyékről, amelyeket aztán előbb az egyik oldalon végeztek ki, gyönyörű egés zséges csonkjaik, törött bordaként szegélyezik még most is az utat. Aztán a másik oldalon irtották ki őket. Sokáig nem mertem odanézni, mint egy szörnyű baleset vérző sebesültjei: fájt a szememnek. Azt hiszem, akkor kezdődött az utca halála. M ert meghalt. Szörnyű úgy, ahogy van, a szag, a mocskos szappanos víz bűze lengi be a cigányok által romossá lakott házak járdáit. Hámló bőrű, vak szemű házak között kóbor kutyák, lármás, kócos gyerekek; kiomlott belű díványokon remény telen tekintetű fiatalasszonyok ülnek, balkáni hangulat. Itt ez a kép. persze ott vagyok. A HÁZ ELŐTT lógatom a pádról a lábam. Öregasszonyok között ülök, papírvirágot csinálunk. Imre néni - jut eszembe a neve. Sötét kis árnyékként nap nap után itt ült a mály vák között. Néha felmond tűk neki a verseket, velem egyszer felolvastatta a Rózsa és Ibolyát. Hatalmas könyv volt, év végén kaptam az iskolában, dicsekedve hur coltam mindenüvé, így estem a csapdába; na akkor olvasd föl nekem! Két napig olvastam hat évesen. Csoda, de nem utáltam meg Aranyt. Ez itt mögöttünk A Z ISK O L A . Természetesen az Acélgyári Iskola, itt ugyan még Sztahanov úti, bár az öcsém már a Malinovszkij útiba járt, most talán már megint általános iskola Petőfi néven. 388 �Nézem a különböző fényképeken az egyre nagyobb létszámú osztályaimat, való ban jóban, rosszban? Jónéhányuk arca, neve elmosódott. De ott van a nagy, híres gyermekkori barátság, a testi-lelki jó barátnő. A változó osztályfőnökök, akikre én csak jó szívvel emlékezem, és aki minden képről hiányzik, aki megkönnyítette az életemet itt, annak a nevét ide írom: Rákóczi István. Hogy mit látott bennem, vézna, ügyeden, bátortalan kislányban, de életem négy évét az iskola tornatermében nevettem végig. Itt ülünk mi hatan: mögöttünk a kupák, érmek, egy-egy átizzadt, átugrált év terméke. Ez a kép állítólag harmadik díjat nyert egy országos kiállításon. Nem tudom. Két gyerek elmerülten vizsgál valamit egy kertkapuban. Tudom, hogy ez a régi Sztahanov út, s A K E R ÍT É S M Ö G Ö T T a kert, homokozó, két hosszú bérház, sok gyerekkel. Mónival, Cumival, Zsuzsival. S Katinkával, aki nem jöhetett hozzánk játszani. Szép ruhában, szomorúan olva sott az erkélyen. Olyan „jobb” gyerek volt. Vasárnap kalappal a fején indult a templomba, ránk, megannyi kis pogányra csúnyán nézett, mogorván szorongatta az imakönyvet. Pedig - azt hiszem - mindannyian voltunk szentelt víz alatt. (Én már akkor tudtam, sőt értettem is.) Ebben nagyanyám volt a „bűnös”. Az ötvenes években anyám már nem, apai nagyanyám bizony rendszeresen járt templomba. Nagyanyám - kis, fekete asszony, örökös fekete ruhájában nagy utat tett meg Idegérből, hogy vasárnap elérjen az Acélgyári templomba. Itt mondhatta el a plé bános úrnak, nem nyughatik, egyeden unokája... - sírta el magát. És megszületett az összeesküvés, melynek következménye —orvsétáltatás, babakocsiból való kilo pás, templomba csempészés után - az Anna Borbála névre keresztelt, pogányság tól megszabadított gyermek. És volt még több is. Este imádságtanulás, szlovákiai rokonoknál miselátogatás, hittan tanulása titokban. Összekeveredett bennem m in den. Valami titkos összeesküvést feltételeztem, aminek részese lettem. Valami kedves, jólnevelt közösséget, akik jóindulatú leereszkedéssel befogadnak. M íg ki nem derült. És szorult, talán sírt is nagyanyám. Bizony ez akkor is így működött. Láttam, hallottam egy illetőtől, többen m esélték... És ha egyszer töb ben mesélték, akkor bizony igaz és elítélendő. M ikor nagyanyám meghalt, nem pap temette. A gyávaság vagy az öncenzúra működött? Soha nem kérdeztem apámtól, akinek a sírkövére anyám azért keresztet vésetett. ÁLLUNK A GÉP ELŐTT Csak a fodros kötény (istenem, kötény!) ahol kikandikáló plezúros térdünk, a hurka (!) a fejünk tetején, zavart mosolyunk, mert „Karcsi bácsi mondta, hogy mosolyogjunk”. Hát mosolygunk. Miért van az, hogy télen nem fényképeztünk? 389 �Ez itt a jégpálya, mi pedig Vén Ildikóval korcsolyázni tanulunk. M ég film is ké szült róla. Ildikó szüleié volt a gép, ami gyermekkorunk nagy pillanatait megörö kítette. Tíz év múlva láttuk együtt a besötétített szoba falára szegezett lepedőn. Pipaszár lábunk, mackóruhánk, bojtos sapkánk, mosolygó arcunk jött egyre köze lebb a vásznon. Hirtelen megérintett az idő. Igen, a jégpálya. A két háztömb között nyáron amolyan parkként funkcionált. Kókadt fű, csenevész kis virágok nőttek meg rajta. Télen virult ki igazán. Gyer mekkorom telein nagypelyhű, sűrű hó esett. Reggelenként vastagon állt a járdán. Kicsi, fürge öregasszonyok szórták meleg troszkával, hogy nyolcra az iskolába érjünk. Fényes csúszkák nőttek ki a földből, gyerekkupacok visítoztak. A tanító néni meg az iskola kapujában mosolyogva szidott minket. Műmegbánással, vize sen, boldogan rohantunk: tanulni. Este jött a jégpálya. Már az úton felcsatoltuk a korcsolyát úgy rohantunk végig a gyári úton a pályára. Négy-öt hatvanas égő volt a reflektor. Néha Tesla magnó is szólt, de leginkább sikítozás nyomta el a rekedt hangszórót. Tenyérnyi helyen bógniztunk, életveszélyesen fakutyáztunk, vagy ostort játszottunk. Szaporodtak a hóemberek a pálya szélén. Sűrűsödtek a havazások, s ha nagy ritkán megfáztam, én is a Hannenkam Rennent néztem délelőttönként, akárcsak Esterházy Péter, esténként meg a műkorcsolya EB-t, VB-t bámultam, Almássy Zsuzsa lábáért aggódva. MÁJUS ELEJE VAN Valahol ott rendedenkedtem a tömegben, piros tornadresszben kezemben lab da, karika... Szép az idő (érdekes, régen mindig szép volt az idő). Mögöttünk a Huzalmű dolgozói. Tudom, mert amikor reggel elindultam, láttam a fákra szögezett kis táb lákon az üzemek neveit. Én már csak felnőtt koromban utáltam meg a felvonulá sokat, gyermekként rajongtam értük. Végül is fogalmam sem volt, mire való az egész cécó. Szokás? Csak? De utána majális volt a Dolinkában. Édesapám, te m in dig elláttál bőségesen kétforintosokkal, tombolára, meg horgászatra, lövészetre. Később volt ott egy kis lövészbódé, ahol komoly, véres „mérkőzéseket” vívtunk, míg a vasárnapi kirándulásokon főtt a gulyás vagy a pörkölt. A Dolinka volt a mi nyaralónk, vidéki birtokunk - hétvégi garden partyk, hétköznapi szalonnasütések helye, vadregény, néha állatkert, frissen festett hinták fogadtak, befogadtak. Ezen a másik képen ott áll a „hajóhinta”. Ide pakoltak minket, ördögfiókákat. Mind be fértünk. Olyan örökös darabnak látszott. Ültünk a padlóján, a nagyfiúk álltak az üléseken a vasláncba kapaszkodva hajtották. Az égig szálltunk. Végül leugráltunk a földre, kinyaltuk a bográcsok alját, aztán újra irány az ég. Harsogva énekeltünk, míg anyáink likőrt kóstolgattak, apáink söröztek; állhatato san és rendületlenül söröztek. A délutáni focimeccs a poros salakos pályán zajlott. Mi már kókadoztunk a sűrű por, tűlevél illattal párolgó nyárban. Ittuk a zavaros 390 �(de házi, azért jajdefinom és amúgy is nagymama csinálta) málnaszörpöt. Csak este keveredtünk haza. Néha még láttunk valamit a Futrinka utca történeteiből, de legtöbbször bágyadt mosdások után mély öntudadanság szakadt ránk. A Dolinka pedig a következő héten is várt. Mi pedig mentünk. Vittük az olvadós szalonnát, a méregerős zöldpaprikát. Vittük a gyermekkorunkat, nevetésünket. Néha a festékes vödröket, szögeket, mert apáink, anyáink tartották rendben ezt a helyet. Május elsejére - talán valami brigádmunka, vagy KISZ (?) felajánlás tárgya ként - rendbe rakták, kitakarították; néha új hintákkal leptek meg minket. Aztán elnéptelenedett a liget. Felnőttünk, ti, édesapám megöregedtetek. Az Acélgyár kiürült. Tíz éve nem jártam a Dolinkában. Nem bírnám nézni gyermekkorom porló romjait. A mai gyerekek töredezett köveken, mocskos játszótereken bicikliz nek, a szalonnáról pedig kiderült, hogy egészségtelen. Horváth István KARRIER AZ ÚJKORI TÖRTÉNELEMBEN - NÓGRÁDI PÉLDÁK ALAPJÁN A XX. század utolsó évdzedében lezajlott rendszerváltás folyamata sokféle és lényeges társadalmi mozgást indított el. Jókat is, és kevésbé pozitívokat is. A gaz dasági és társadalmi élet megújulásaként jegyzett eseménysor lényegében visszakanyarodást jelentett egy korábbi modellhez. Az ok ismerős: nincs jobb. Ez érvként racionálisan hangzik. Valószínűnek is tűnik, hogy a gazdasági folyamatok megújí tásához szükség van egy lépés visszakozásra azért, hogy a továbblendítő erő érvé nyesülni tudjon. Előre. Nem vissza, nem oldalra és nem végérvényesen hátrafelé. Mert az emberi fejlődés ilyen természetű. Ebben a folyamatban az előrelépés, a korrekció, a megszilárdulás hármas egységének érvényesülése olyan szabály, amely alól nem térhet ki egyeden erő sem, ahol érvényesül a társadalom természetes fejlődésének elve, ahol a távlatos gondolkodás, és a hozzákapcsolódó államférfiúi magatartás a jellemző, mondhatni az uralkodó. Az ilyesféle szemlélet érvényesülése emelhet túl valamennyi kortársat az aktuál pártpolitíka olykor csapdahelyzetet teremtő gyakorlatán. Mindezen gondolkodva, és az elmondottakat belátva, vagy nem elfogadva, ér demes figyelmünket továbbra is az elindult folyamat más elemeire fordítanunk. így aztán az a kérdés nem kerülhető meg: hogyan reagált a változásokra a rosszul fel készült — olykor olvasmányélményeiből merítkező, ideáiból valóságot képzelő, különösen az értelmiségi szemléletű - ember? Az egyénen túl, a történések miként 391 �hatottak a közösségek életére, kapcsolataik megmaradtak, vagy gyökeresen meg változtak, vagy éppen alig módosultak? Változott-e e két pólus — az egyéni és a közösségi —viszonya, egymást minősítő értékelésük? A megengedhető feltételezés esetén hogyan döntött az egyén, hogyan a közösség a továbblépés irányát tekintve? A kérdések tovább sorjázhatok. Az alábbiakban olvasható írás úgy próbál el igazító segítséget nyújtani a mai olvasónak, hogy a történelemhez fordulva, annak gazdag — nógrádi értelemben is gazdag — tárházából merítve, kiemelkedő egyéni képességű őseink — értelmiségünk — példáját idézi elénk. Életútjuk, pályájuk sok tanulságot hordoz. Döntéseik meghozatala és a körülöttük zajló eseményekre reagálás életük meghatározó élménye volt. Bár különböző történelmi korszakban éltek, mindegyikük megérezte és megélte a változás, a változtatás kényszerét. Le gyen szó szellemi, vagy társadalmi, vagy éppen gazdasági megújulásról, pályájukkal, életútjukkal válaszoltak a kor kérdéseire. Legyen szó arról, hogy életük színterének megváltoztatására is kényszerültek Ez utóbbi közelítést különösen érzékenynek vélem most, az új évezred indulá sának hajnalán, és kiváltképp e tájon. Az ok is elég nyilvánvaló: sokfelé —hangsú lyosan és elsősorban —értelmiségi berkekben, a problémára érzékeny szülők köré ben fogalmazódik meg az aggodalom: mi lesz a sorsa településeinknek, ha tovább ra is intenzív marad az a folyamat, amelynek lényege, hogy felsőfokú tanulm ányo kat befejező ifjaink közül sokan nem térnek vissza szülőföldjükre, korábbi életük színterére. A teljeskörű válaszadás nem a most olvasható dolgozat feladata. Arra nem is alkalmas. Talán arra alkalmas, hogy az olvasójuk gondolatait a kor, a lehetőségek, az egyén szabad életpálya választásának koordináta rendszerébe illesztve, az érzel mek és a ráció megnyugtató közelítését elősegítse. AZ ÉLETÚT, AZ ÉLETPÁLYA KIJELÖLÉSÉNEK SAJÁTOSSÁGAI A felvetődő kérdésekre adandó lehetséges válaszadást néhány konkrét, kiváltó ok megjelölésével indokolt kezdenünk. Az okok között mindenképp első helyen kell említenünk az ipari szerkezet szükségszerű módosulása következtében érvényesülő hatásokat. Ezek döntő többsége abból ered, hogy az itt alkalmazandó szakmák iránti igény mind szerkezetében, mind számszerűségében megváltozott. Vagyis: kevesebb és más tudásalapú szakember-igény mutatkozik a mai és a holnapi fela datok ellátására. E téren is a piaci szükségletek szabályai, kényszerítő hatása érvé nyesül. A helyzetet némiképp bonyolítja az a tény, hogy a különböző fokozatú iskoláinkban folyó nívós munka következtében, no meg a - szerencsére nem csökkenő a számuk — a tehetséges gyerekek létezése folytán, mind a hagyomá nyosnak tekintett, mind az új pályák iránti ifjúi vonzódás a mindennapok szintjén is érzékelhető. Ez a tapasztalati tény jelentheti az életpálya megtervezésére ható befolyásoló tényezők második körét. Vagyis azzal kell számolnunk, hogy a korábbi 392 �történeti korszakokhoz viszonyítva kevesebb a kívánt alkalmazhatási lehetőség, mint az e tájról kinövő tehetség. Miután úgy tapasztaltam Nógrád újkori történe tének ismeretében, hogy ez a jelenség gyakran kísérője volt életünknek, ezt ebből a nézőpontból közelítve nem tartom megélheteden, nyomorúságos helyzetnek, sőt úgy vélem, hogy —a korábbiakhoz képest természetszerűen magasabb társadalmi fokon —a kiegyenlítődés egészséges folyamata mutatkozik meg ebben a ténylege sen jelenlévő ellentmondásban. E folyamatba nem illeszthető, ha a tömeges elván dorlás szubjektív okok miatt — vezetői szűklátókörűség, szakmai féltékenység, anyagi megbecsülés hiánya stb. — következik be. Miután a létező tehetség ide, e tájhoz kötődik, de számszerűsége meghaladja a szakmai alkalmazás lehetőségét, egy újabb feszültségpont keletkezhet: nem történik meg az arra hivatott fórumo kon a helyzet kezeléséhez szükséges, távlatos elképzeléseket tartalmazó elgondolás megfogalmazása, amely hatékonyan képes a jelentkező ellentmondás kezelésére, íg y további feszültség keletkezhet a települések szintjén: a helyzet démonizálódhat, aminek következtében a csüggedés, a kilátástalanság érzése erősödhet fel. Az idő ben szükséges cselekvés elmulasztása veszélyt jelenthet a valóság ismeretét igénylő, életút tervező egyének és közösségek számára egyaránt. M indezek után érdemesnek tűnhet, ha áttekintjük az életpálya megtervezésé hez, vagy egyszerűen csak az életpálya alakításához szükséges feltételeket. AZ ÉLETPÁLYA-TERVEZÉS TARTALMA Valószínűnek tartom, hogy amikor a címben megjelölt témához közelítünk, keve seknek ödik eszébe - legalábbis úgy vélem - egy mai, gyakran használt fogalom, amelynek manapság az irodalma is gazdag: a karrier. Mert amikor különböző életutakat tekintünk át, nem mást teszünk, mint azokat az elemeket kötjük egy cso korba, amelyek az érintett életsorsok meghatározói lettek. A mai felfogás szerint az életpálya (a karrier) alakulását a következő feltételek jelenléte jellemzi. A karrier fogalma hangsúlyosan a sikerre alapozódik. E téren pedig nem mást, mint „gyors, sikeres előremenetelt, érvényesülést jelent”. M in dehhez szorosan kapcsolódik a megelégedettsége a von^ó munkakör víziója is. M anapság a fogalom meglétét mutatja, a versenyképesség, a helytállás, az alkalmazkodás fokának minősége is. Azaz, olyan magatartásbeli tulajdonságokat, személyes pszichológiai, alkad tulajdonságokat feltételez, amely az egyént képessé teszi, hogy „megfeleljen a különböző társas rendszerek tagjai által vele szemben támasztott elvárásainak”. A sikeres életútról a ma irodalma akkor beszél, ha az érintett személy „gazdasági vezetővé válik, ha a szervezeti ranglétrán egyre magasabbra kerül, és ha valakinek minél nagyobb az ismertsége”. Ahhoz, hogy ezekhez a célokhoz eljusson, a sze mélyes képességen túl hasznos, ha jelen van a családi erőforrás, ha a környezet kínál lehetőségeket az előrejutáshoz, ha az egyén személyes szándékai és törekvései akként vannak jelen, hogy segítik az így elhatározónak érvényre jutását. 393 �Az 1993. év őszén végzett Gallup Intézet felmérése szerint a mai Magyarországon a sikeres életpálya alakulása attól függ, hogy az összeköttetés, a protekció milyen mélységű. M anapság az uram-bátyám kapcsolatok, az ügyeskedés, a törtetés, a gádástalanság erőteljesen jelen van, mint meghatározó tényező. A politikai maga tartás, az egyes pártokhoz való viszony éppen úgy számításba veendő döntő té nyezőként, mint az, hogy nő, avagy férfi az illető. Mindezeken túlmenően a tehet ség, a talpraesettség, a keménymunkától való félelem hiánya, a cél eléréséhez szük séges erőfeszítések jelenléte olyan szükséges pozitív töltés, amely nélkül nem kép zelhető el az életpályán kedvező előremenetel.1 A mai felfogás legáltalánosabb, és általam legfontosabbnak tartott jellegzetessé geinek összefoglalása visszavezet bennünket a múltunkba. Ha a XVIII. századtól kiindulva végigtekintünk témánk szempontjából, a fogalom belső különböző vál tozásain, talán közelebb juthatunk a világunkban meglévő természetes elvándorlási jelenségek megértéséhez is. A kora-újkor szemléletében a magyar történelem év százados tradíciója őrződött meg, amikor a katonai pályát, a vitézi magatartást tekinti példaértékűnek. Ezt a gondolkodást a honfoglaló magyar ősök nyomát követő, a lovag királyok katonai sikereit dicsőítő magatartás irodalmi, művészi alkotásokban egyaránt jelenlévő példáinak sokaságával igazolhatjuk. Hosszú ideig tartotta magát az a felfogás, amely a katonai pályát dicsőítve egyoldalúvá tette a nemzeti karakter belső tartalmát. Lényegében az újkor beköszöntésekor érzékel hettük a változást: katona vagy tudós dilemma ekkor oldódott fel. „Költészetünk, irodalmunk, tudományunk története azt mutatja, hogy ha küzdelmes múltunk néha-néha elnyomta is a szellemi élet utáni vágyat, a magyar képes volt a katonai és szellemi erényeket harmóniában összeolvasztani.”2 A folyamat bemutatására, érzékeltetésére ide kell idéznünk Zrínyi Miklós, avagy Széchenyi István alakját, akik a szembeállítást életpályájuk példájával oldották fel. Az életpályák alakulásának sokszínűségét a XVIII. század második felétől ta pasztalhatjuk. A lassú és országrészenként egyenlőtlen fejlődés a városiasodás kibontakozásával, és a polgári értékek folyamatos elterjedésével fonódott össze M agyarországon. M indez pedig megnövelte az új ismeret, a művelődés iránti igényt. A szükséges tudás megszerzésére az addig hangsúlyosan egyházi lehetősé gek kibővültek. A katolikus egyház iskolarendszerének - a piarista, jezsuita közép és felső iskolák —jelenléte mellett, a protestáns egyházak értelmiség nevelő szerepe volt általában is jelentős. Az ország északi részének városaiban, ez utóbbi törekvé sek eredményeképp több nyelvű: magyar, német, szlovák polgárai egyidőben e folyamattal, hasonlóan több nyelvű saját értelmiséget teremtettek meg. E folyamat számunkra és témánk szempontjából különösen jelentős eredmény. Az egyházi törekvéseken túl, a XVIII. század végének felvilágosult abszolutista állama egyre több feladatot kezd ellátni és felvállalni a művelődés, az oktatás területén is. Az iskoláztatás magasabb szintjeinek kialakulása azt vonta maga után, hogy mind több magyar diák került be az egyetemi oktatásba, és sokan közülük az egyházak anyagi támogatásával külföldön —német, olasz egyetemeken —folytathatták tanulmányai- 394 �kát. íg y a tehetséges, de szegény családok gyermekei nemcsak tanulhattak, de szét is nézhettek Európában. M indhárom iskolarendszerben - a katolikus, a protestáns és az állami - nagy hangsúlyt kapott a tanulás befejezését követő, pályára történő felkészítés. A nemes ifjakat a világi, közéled feladatok ellátásához segítették. M ásokat a jogi, az orvosi, a hivatali, illetve a katonai pályák felé irányították. „Egyházi pályára csak a szegények készültek.” „Világosan kell látnunk azonban, hogy mind a katolikus, mind a pro testáns, kálvinista ortodoxiának, az adott feudális rendszeren belül olyan, szigorú an saját szellemében felnevelt és fegyelmének hagyományosan alávetett, szegény értelmiségi utánpódásra volt szüksége, amely gyermekkorától fogva megszokta függő helyzetét, sovány kenyerét, és amely kötelességtudóan elvégezte az értelm i ségi munkát.”3 Az elmondottakból kitűnhet állításunk lényege: a XVIII. század végére a ma gyar társadalmi, gazdasági fejlődés eljutott arra a minőségi fokra, hogy kinyitotta a tudás megszerzésének valamennyi lehetséges kapuját. Az anyagi feltételek megléte esetén mind a tanulás színhelye —az országban, vagy külföldön —mind a választott, magas ismeretet adó pálya tekintetében —megfelelő anyagi háttér birtokában —az egyén döntésén múlott sorsának további alakulása. AZ ÉLETPÁLYA-TERVEZÉS LEHETŐSÉGEI, IRÁNYAI NÓGRÁDBAN, A XVIII-XIX. SZÁZADBAN A nógrádi életpályák reprezentatívnak is minősíthető vizsgálatából kitűnhet, hogy e tekintetben is pontosan felismerhető és leírható viszonyok miatt, korlátok álltak az előbbiekben jelzett szabad választást gyakorolni kívánó ifjú tehetségek elé. Az első és legfontosabb gát a társadalmi, gazdasági viszonyokból következett. Ezen a tájon ugyanis a nagy számban élő, sem önmagát, sem gazdaságát nem - vagy csak nehézségek, eladósodás árán fejleszteni képes - köznemesség jelenléte volt a jellemző. A birtok nagysága, az alkalmazott technika, földművelési technológia alig volt alkalmas távlatos, gazdasági, kulturális, életnívó fejlesztését megcélzó elkép zelések eléréséhez. E körből származó, tehetségben sok értéket felmutató szemé lyiség önerőből alig tudott túllépni az életére hatással bíró családi viszonyokon. A külső segítség lehetősége is korlátozott volt. Ne feledjük: Nógrád nem volt kifeje zetten nagybirtokosairól nevezetes táj. Természetesen a törzsökösnek számító Balassák, Forgáchok, Zichyek mellett kisebb-nagyobb birtoktesttel rendelkező Dégenfeld, Koháry-Coburg, Keglevich, Stahremberg, Teleki, Grassalkovich vagy a Károlyi családhoz benősült Pappenheim jelenléte nem volt elhanyagolható, de arra kevés példát tudunk, hogy ez utóbbiak közül érdemben vettek volna részt tehetsé ges nógrádi fiatalok kiképzésében. A főnemesi hiány, más oldalról közelítve, a kor választható pályairányait is leszűkítette. A korábban említett, a XVIII. század di vatos dilemmája - a katona, vagy tudós irányultság — megoldódott azáltal, hogy 395 �katonai pálya választását keveseknek tette lehetővé, nemcsak az alkalmasság, ha nem az anyagiak okán is. Ez az objektívnek is minősíthető helyzet úgy hatott a későbbiekben is, hogy a snájdig Noszty Feri példáját kevesen kívánták követni, a katonaságot nem választották élethivatásul. Az életpályák alakulását már a felvilágosodás idejének hajnalán is meghatározta az iskolai oktatás szerkezete és minősége. Tény, hogy a megnevezett időszakban Nógrád iskolarendszere részben elhanyagolt, más oldalról szűk volt és befejezet len. Losonc a főiskolaként számon tartott református gimnáziumával a XVIII. század második felétől jelentős, vonzó hatású volt, de elsősorban —bár nem kor látozták más vallásúak felvételét sem - az evangélikus és református fiatalok tudás igényét elégítette ki. Nógrád középiskoláinak híres intézményei a XIX. század második felében létesültek. (A losonci gimnázium 1870-ben válik állami tanintéz ménnyé, a balassagyarmati főgimnázium 1900-ban kezdte meg munkáját.) M inde zek miatt a közhangulatot már ekkor jelentős mértékben meghatározó művelődési igény kielégítésére nem nógrádi iskolák nevelték ifjainkat, már a középfokon sem. Az itteni evangélikusok Ozsgyán, Rimaszombat, Selmecbánya gimnáziumába já ratták gyermekeiket. A katolikusok Rozsnyó, Eger, Gyöngyös középiskoláiba sze rezték ismereteiket. Hasonló jelenségeket figyelhettünk meg a XIX. század máso dik felétől szaporodó zsidóság esetében is. Számukra a rohamosan fejlődő buda pesti tanintézmények adták meg a szükséges korosztályos ismereteket.4 E két tényező hatása beivódott több generáció tudatába, és gyakran akként jelent —jelenik —meg, hogy Nógrádban, a tanulható ismeretet nyújtó intézmények száma oly mértékben korlátozó, hogy a további ismeretszerzés, tanulás jobb esé lyeinek biztosítása érdekében, a lehető legkorábban a nem nógrádi lehetőségeket kell felkutatni, a tehetség lehető legjobb érvényesülése érdekében. A továbbiakban érdem es és szükséges összefoglalnunk azokat a jelensége ket, kapcsolatrendszereket, am elyek a m egjelölt korszakban és jellegzetességek között m eghatározzák az életpálya alakítás minőségi irányait. A két évszázad ban kialakult és fejlődő elem ek és m otívum ok sok tekintetben eltérő, más ol dalról közelítve sok azonos tulajdonsággal rendelkeztek. De m indezek m egléte m ellett egységes egészet alkottak, a történelm i folyam at részét képezték. M íg a XVIII. században az orvos (Perliczi János D ániel), a jogász (Ocsai Balogh Péter), katona (Forgách Sim on), tudós (Katona István) irányultság jellegzetes sége volt a nógrádi személyiségeknek, addig a XIX. század a szabadfoglalkozású értelm iség nagyobb csoportjait (művész, író), a pártpolitikusok nem zedékét, a közigazgatásba bekapcsolódók rétegét, az egyházi szem élyiségek (lelkészek, katolikus papok, rabbik) nagy arányait hozta létre. A különböző csoportok felsorolásából hiányzik a gazdasági érdeklődői kör, am elynek különösen a K arancs-M edves vidékét, a Zagyva völgyét érintő ipari m odernizációs hullám m egjelenését követően, távlatos jelentősége lesz. M agyarán szólva, a tájon élő értelm iségek kirekesztődése a gazdasági folyam atok irányításából, a terület érdekérvényesítésének gyakorlásából ez időszakra vezethető vissza. 396 �Az életpálya alakításában a történelem során kialakult helyi elemek domináltak. Abban, hogy a személyiségeknek megfelelő legyen a választása, abban elsősorban a családi döntés erőssége, az ezt meghatározó anyagi háttér volt a perdöntő. A ké pességek felismerésében a helybéli tanító, a pap, a lelkész, a rabbi bírt különleges jelentőséggel. A család és a - kor nógrádi viszonyaira jellemző falusi - tanító, a pap együttműködésének minősége alakította ki a pálya további állomásait. Nem hagy ható figyelmen kívül az sem, hogy egy közösség —többnyire vallási, egyházi tömö rülésekről tudunk — véleménye, olykor az anyagiak megteremtésében felvállalt szerepe eldöntötte a tehetség fejlődésének mikéntjét. A különböző pályára kerülésnél ez utóbbi tényező már csak azért sem elhanya golható, mert a Nógrádból ezekben az évtizedekben kikerült értelmiségi foglalko zású személyiségek között feltűnően sok az egyházak életébe meghatározó fela datot ellátó protestáns lelkész, katolikus pap és zsidó rabbi. Az akkori általános értékrend és felfogás szerint nő soraikban, de más - világi jellegű - pályán tevé kenykedő értelmiségi között sem található. Ha az elmúlt kétszáz év életpálya-alakulás motívumait összefoglaljuk, úgy vé lem, leszögezhető: az életutakat meghatározó elemek az idők folyamán jelentős változáson mentek át. Készletük bővült és mélyült. Ugyanakkor látható, hogy az alap panelek - úgymint a tehetség jelenléte, a család sokoldalú felkészültsége, a mindezt segítő helyierő, a pap, a tanító, a közösség támogató megléte —a változó történelmi idővel szinkronban továbbra is olyan értéket hordoznak, amelyre fi gyelve, fejlesztéséről nem szabad megfeledkeznünk. Továbbá: azt is könnyen beláthatjuk - túl tekintve az itt leírtakon —, hogy je lentősen, minőségében is bővült az életutat előkészítő, felkészítő meghatározó eszközök tárháza. A témakör felvázolása azt is igazolja, hogy a XVIII. század végétől induló új stílusú gondolkozás és magatartás elsőbbséget biztosított a szakmai előmenetel nek, mint az erre épülő —nem elhallgatott, de mégiscsak másodlagos —gazdago dásnak, anyagi sikernek. Végül azt is be kell látnunk, és ha így teszünk el is fogadhatjuk, hogy az egyre korszerűsödő, az ember által létrehozott új világban a szülőhely és a munkahely közötti távolság nőhet, de a szülőhelyhöz kötődés, annak érzelmi erőssége folytán soha nem szakadhat meg. JE G Y Z E T 1. 2. 3. 4. A z életpálya, a karrier értelmezéséhez Dr. Langer Katalin: Karriertervezés című könyvét használtam. Budapest, 2001. A z idézetek megtalálhatók a 12. o.; a 17. o.; a 38. o. ; a 154. o. Mi a magyar? Szerk. Szekfü G yula. Budapest, 1939. 2 7 2 -2 7 4 . o. K o sáry D om okos: Értelm iség és kulturális elit a X V III. századi M agyarországon. I n A történelem veszedelm ei. Budapest, 19 8 7 . 1 4 0 - 1 4 8 . o. H orváth István: Eszm ék, eszm ények, m agatartások c. kötet biográfiai adatai alapján. Salgótarján, 1995. 397 �✓ R. Várkonyi Ágnes IN MEMÓRIÁM WABROSCH GÉZA PROFESSZOR 1929-2000 Az Erdélyi Múzeum Egyesület támogatására létesített gróf Mikó Imre Alapít vány legutóbbi tanácskozásán a gyász ült és a fájó hiány. Wabrosch Géza orvos professzor, kuratóriumunk tagja 2000. november 25-én befejezte földi pályáját. Megtisztelőén engem kértek társaim, hogy búcsúzót írjak. Úgy érzem, lehetet len. Mert a gyermekkor idődén korától ismerem és gyermekkorunk nem szokott meghalni. Mert könnyű volt Antigonénak, még nem koptak el, nem devalválódtak a szavak. M ert századunk, amellyel együtt élt és amellyel távozott, sok mással együtt, elvette tőlünk a jogot az elmúlás igaz, ünnepi világformáló méltóságának kifejezésére. M ert Wabrosch Géza személyisége, kultúráltsága széttöri a műfaj szabályait, mert ismerem a mozdulatát, ahogy elhárított minden nagy kijelentést, minden formalitást, ahogy viselte a medicina mindentudásának és fegyelmének páncélzatát, m ég az utolsó hetekben, a „mint a forró csontok a máglyán” napjaiban is. Tisztelettel kell megállnunk ezen a küszöbön. Marad, nehéz lélekkel, az emlékezet. Az elmúlás átrendezi az idő dimenzióit, legyőzi a határokat. 1989. december végén az erdélyi lázas hírek között rövid tudósítás jött, az ott élő neves történész válságos állapotban van, operálni kellene, de Romániában nincs gyógyszer és hi ányzanak a megfelelő műszerek. Telefon hajnali hétkor, és délben már önkéntes segítők szállították át a határon küldeményeit, s amatőr rádiósok sugározták a főorvos úr üzenetét, hogy a beteget készen várja az osztály. Az az ember volt ő, aki azonnal átlátta mindig elméletileg és gyakorlatilag is, mikor, mi lehet, mit kell tennie. De sok más is volt. Akkoriban a Szent János kórház urológiai osztályán hirtelenül izgalmas erdélyi központ keletkezett körülötte. 1990 januárjának ködös késő délutánjain jó néhány történész, néprajzos, régész látogatta a lábadozó bete geket, ide tértek be először az odaátról jövők, végeérhetetlen váltólázas diskurzu sok folytak arról, hogy mi történt, mi az esély, s az ő akkori józan diagnózisait azóta ridegen igazolta az idő. Gyógyító munkásságának terrénumait mi történészek nem tekinthetjük át. Biztos nyugalmából mindig is érzékelhettük szakmai felkészültségének magas színvonalát, s kollegái elismeréseiből felmérhetjük a fegyelmezett szenvedéllyel űzött hivatás, a nagy volumenű életpálya roppant dimenzióit. Az orvostudomány és az orvos-társadalom a magyar és az európai urológia ki emelkedő, nagyszabású személyiségét gyászolja. Munkatársai, tanítványai, kollégái a Szent János kórház urológiai osztályával több, mint négy évtizeden át összeforrott, 398 �elhivatott egyéniségtől kellett hogy elbúcsúzzanak, aki ezt a tömegesen látogatott osztályt, mint vezető főorvosa az ország első gyógyintézményei színvonalára emelte. Am int tanítványa és utódja búcsúszavaiban kiemelte, az országban első ként vezetett be szakterületén új gyógyítási eljárásokat, mint például a lézersebé szet, az „extracorporális lökéshullámú kőzúzás”, — de hogyan is követhetnénk a gyógyítás tudományának ma már szédületes fejlődésében, kandidátusi disszertáci ójától a különböző területeket felölelő szakmunkái lapjain, s a nemzetközi konfe renciákon. Nem vehetjük számba az erdélyi magyar orvoslás és az orvostudomány fejlesztését célzó közreműködését, szakmai tanácsait, segítő tetteit, nemzetközi elismerésének tanúsítványait a különböző orvostudományi társaságokban és a hazai díjakat, 1997-ben több évtizedes munkásságát a Batthyány-Strattmann díj ismerte el. Betegei sokaságát határainkon innen és túlról sem mérhetjük fel, de tudjuk, hogy a legtöbbet adta, amit orvos adhatott, hitet, bizalmat, bátorságot, és velük együtt szállt harcba a bánattal is. Azt viszont ismerjük, hogy milyen érték ebben az országban a tudományos iskola, mert generációk építkezéséből jön létre, és itt nevelődik a jövő. M ester dőlt ki, különleges tehetség, aki képes volt rá, hogy a magyar urológiá ban iskolát teremtő Noszkay Aurél szellemét megőrizve, örökségét az új kihívá soknak megfelelően fejlessze tovább, a legjobb nemzetközi színvonalon teljesítse ki, és amikor avatadan kezek megsemmisítéssel fenyegették, sikerrel küzdött meg érte, s mentette át. M egadatott néki az analitikus és szintetizáló tudást egyesítő készség, ez a világ más tájain oly nagyon megbecsült, mert ritka tulajdonság és a közösségteremtő képesség. Szobájában századok, vélemények, tudományágak randevúztak szüntelen. A falakon Hippokratés, Apáczai Csere János, másolat lapon a British Museum híres Sloane-gyűjteményének kódexéből az előd, az urétert metsző 12. századi medikus, névtelenül, mint Babits M ihály Psychoanalysis Christiana versében a gótikus szo bor faragója, és Bartók kékszakállú hercege egy operai kosztüm tervrajzon, az ablak mellett pedig az atyai mester, odébb az utód munkatársaival a kórházkert fái alatt. Összefutottak nála ismert költők, írók, szociológusok, orvosok művésznők és miniszterek, kicserélődtek vélemények, amelyek különben nem találkoztak volna soha, s itt a második emeleti sarokszobájában, ahol a fél város benézett az ablakon, a professzor úr varázslatos szalont vitt, évtizedeken át, beszélgetett nála a széthulló világ. Erdély és M agyarország, a grófnő és a mérnök, M arosvásárhely és az acél gyár Tarjánból. Gyakran magunkra kellett, hogy hagyjon, s amikor órák múlva a műtőből vagy a vizsgálóból visszatért, válaszai olyasféle folyamatos jelenlétet érzé keltettek, amely annakidején a humanisták sajátja volt, akik a Respublika Christiana egységét elvesztő Európában gondolataikkal hidalták át a távolságokat és hordoz ták az értelmiségi pálya elviselheteden terheit. Úgy vélem, hogy sokoldalúsága, nyitottsága, a természettudományok és a hu mántudományok egységét átfogó szemlélet, amelyről ma úgy esik sok szó, hogy a 399 �XXI. század jellegzetessége lesz, családi öröksége volt, pedagógus édesanyja, s főleg a nagyapa hagyatéka. A nagyapa, az acélgyár főmérnöke, W abrosch Béla (1858—1946) emlékét újságcikk és a régi antik óra idézte az unoka otthon-meleget sugárzó kórházi lakosztályában. Gyermekkorának színtere, Salgótarján, a Mátra északi völgyében nyújtózó, ka maszkorú határ menti kisváros, szűk utcákba bekönyöklő hegyeivel, fenyvesekkel koszorúzva, sokféleségével adhatott útravalót, a gyárak, a bányatelepek, a várm e gye, a beköltöző palóc vidék, a változatos lakosság, a négy vallás hívei, a különle ges személyiségek formálták itt a jövő generációt, és mint Erdélyben is, szétválaszthatatlan egységben fonódott itt össze természet és történelem. Egyetemi éveit a porig bombázott Budapesten kezdte. Túlélt világháború, ki fosztott ország nemzedékének meghatározó létélménye volt és értékrendet jelző útelágazás: igazság, erkölcs, kötelességtudat, szakadatlan jobbító igyekezet, s a mégis, és ismét, és mindennek ellenére a megújulásokba vetett remény. Életének táguló körei München, Stuttgart, Párizs, Bécs, Mainz, Kolozsvár, H am burg... Tudjuk, nagyon szeretett utazni és bejárta a világot. Kereste a leg újabb kutatások tapasztalatait, a legkorszerűbb megoldásokat, a hazahozható érté keket. Az Erdélyi M úzeum-Egyesület alapító tagja volt, és 1992. szeptember 23-án, Budapesten a Püski Könyvesházban mint az Egyesület Orvostudományi és Gyógyszerészeti Szakosztályának tagja ő mutatta be az erdélyi orvosok generációi nak szakmai fórumául szolgáló újra megjelenő Orvostudományi Értesítőt: „Nem tartom magam erre méltónak, mégis elvállaltam, mert kötelez erre a hosszú évek barátsága, amely az erdélyi magyar írókhoz tudósokhoz orvosokhoz köt. Ez a barátság egyrészt fehér asztal mellett, nagy együttérzéssel beszélgetve, másrészt munkában, a műtőasztal mellett született és vált tartóssá. ” Az orvoslás az anyanyelvi műveltség része címmel elmondott gon dolatai semmit nem vesztettek időszerűségükből. >yAz 1876-ban alapított és 1948 óta hallgatásra ítélt folyóiratnak ma nemcsak művelődéstörténeti és szakmaijelentősége van, hanem a magyarság megmaradásának sorskérdésében is nagy szerepetjátszik... Reálisan kell értékel nünk ennek jelentőségét. Nem kevés nehézség leküzdése maradt meg mai feladatul. Évszázados tapasztalatok alapján ebben a nehéz helyzetben is történelmi példáinkhoz elődeink bölcsességé hez kell fordulnunk, akik a tudás, a műveltség és kultúra elsajátításának fegyverével védték meg mentették át a magyarságot és tették elismertté világszerte a magyar nevet. Úgy gondolom, ezt kell nekünk is folytatni, tudatosan segíteni, támogatni az erdélyi magyar orvoslást, az or vostudomány fejlesztését. ” Hűséges barát volt és vonzó, igényes, nyugtalan szellem, szerény és közvetlen, de szigorú, szuverén, zárkózott. Ha túlontúl is elárasztottuk történészi munkáink kal, ezt csak az ő meglepően eleven és értő érdeklődése okozta. Merenghetünk, mikor jutott ideje rá, hogy áttekintse az Erdély története három kötetét, Mikes leveleit, az Orszavakat, hogy friss érdeklődéssel lapozzon bele a Kolozsmonostori konvent jegyzőkönyvei súlyos köteteibe és türelme, hogy kövesse Zrínyiről a bo nyolult szövegkritikai fejtegetést az Elvesztett időben. 400 �Már a nyolcvanas évek második felében ismerte a történeti ökológia lényegét, amikor idehaza nagyon kevesen értették, miről van szó. Korán, bizonyos, hogy az elsők között használta az „életminőség” fogalmát és szorgalmazta az élő szervezet harmóniájának megőrzése érdekében az ökobiotikus szemléletváltást. Nem talál koztam még tömörebb és a lényeget jobban megragadó megfogalmazással az or voslás hatékonyságának összetevőiről a különböző történeti korszakokban, mint az ő egyik cikkében: Ökobiotikus tényezők javítása az orvoslásban (1998). M indig tudta, mi történik egykori szűkebb pátriájában. Magas fokon művelte a derűs, játékos társalgás művészetét. Közel álló barátai ismerték széleskörű érdeklődését, s tapasztalhatták tájékozottságát, akár filozófiai kérdések, vagy új irodalmi irányza tok kerültek szóba. A fogalom eredeti gondolatokat kicserélő értelmében lehetett vele valóban megbeszélni úgyszólván mindent, Cézanne befejezeden képeit és a szimbólumok asszociációs világában kifejeződő létélményeket. Evek óta vitattuk, hogyan, és milyen utakon lehetett volna, kellett volna egy szép és igazságos társa dalmat idehaza a Kárpát-medencében szervesen felépíteni, s próbáltuk különböző nézőpontokból beméregetni, hol vesztette el vajon a világ a kultúra megtartó ere jét. Am it még tudtak a nagyapák. És tudott ő is. Különben miért is mondta volna: az utódaimban!" Az idő fénytörésében a tezaurált emlékeink metamorfózisa zajlik. Ferences hit oktatónk annakidején a harmincas évek közepe táján, folytatván rendjének csíksomlyói színjátszó hagyományait, együtt szerepeltetett minket, s amikor nem értettem a rendező intését, hogy el kell hagynunk a színpadot, ő szigorúan rám szólt: „ki kell táncolni. "Létünk véges voltát elfogadó élményét a középkori művész a „danse macubré" képzetével fogalmazta meg, s mi mást mondhatnak már ezután a gyerekkor mélyéről hangzó szavak is, a múlt közös hullámhosszán, az élet felfoghatadan folyamatosságában. Barátok, nemzedéktársak, dsztelők és tanítványok sokaságával együtt úgy érez zük, hogy időnek előtte távozott. Megrendültén vesszük tudomásul, hogy a tele fonvonal végéről nem szól vissza, ajtaja immár a számunkra terra incognita világá ba nyílik. Addig is - Szent Pál apostolnak a korinthusiakhoz írt leveléből - „ megma rad a hity a reményy a szeretet\ e három; ezek közülpedig a legnagyobb a szeretet." 401 �Hibó Tam ás: Vázlatok, 1971 402 �T. Pataki László ÁRNYÉKOT VET A DÉL - részlet — A történet és a személyek összefüggéseikben a fantázián alapulnak —a megírásban ötletadó, kitűnő művek: Varga János - Frideczky La/ös memoárja és Frank Tibor —Egy emigráns alakváltásai c. történeti munkák. Rilke mondja: „Rettenetes, hogy a tények miatt so’sem tudhatjuk meg a valóságot”. Pi linszky pedig e^ • ,A tényeket el kell vezérelni a realitásig. ” A tények külön-külön vagy akár együttnézve őket: nagyon ismerősek. Azonban a tények új összefüggésekben „mást” eredményeznek, de csak azoknak, akik hajlandók f e l is fedezni ezjAm még ebben az esetben se keressen senki „álkategóriákat”. Hogy akkor ez vagy az milyen regény lenne? Igaz aZ esszé(regény)ben szerepet kapott motívumok könnyen felidézhetők, ellenő rizhetők. A történet ezfittal elsősorban mégis kizárólag belső logika szerint működik. Értelmezése az író dolga, aki az olvasóval összejátszva, egy árulás öntransz-anatómiáját kísérletez}, a tudós Milton H. Erickson eseti leírása alapján. A „történhetett volna... ”jelenti magát a történést. Még annyit: a szociológia-politológia, esetünkben elsősorban a lélektan, sajátos kronológia szerint működik. Valami (például az árulás) jóva l előbb létezhet, mint amikor bekövetkezik. Szemben a históriai időrenddel. Rendkívül nehezen mozog ugyanakkor a történeti tudomány. A z „ördögi” részleteket (orto dox-kötelező módszerei miatt) a termékenyítő és gyakorta épfen az ortodox tudománynak is témátjelen tő—feltételezés oldaláról eleve érinteni sem tudja. Am a kőfalakat idővel lebontják a tudósi és a szabad irodalom között. Ha ez ma mégsincs így, talán ideje hozzákezdeni. M it mondott Zerffi? Mintha mindenkinél előbbre láma: a kormányban különkülön, személyenként nagyszerű képességű emberek ülnek. Ugyanúgy csupa tehetsé ges emberből állhat akár az egész népképviseleti nemzetgyűlés is. Alapjában még sem tagadhatják meg a forradalmi dolgokat. Legfeljebb kicsikarni tudunk egymás ból és a történésekből valamilyen közös hasznot. Ragyogó, becsületes szándékú emberek, ám nem az ő ügyük mégsem, aminek az élére kerültek. így nem is na gyon bízhatnak benne. Nem hihetik teljességgel az egészet. Mást tenni sem tud hatnak, mint amit a legtöbb esetben - sodortatják magukat. Hol a népkövetelések, hol az osztrák ármánykodás, hol a felbuzduló nemzetiségiek nyomása által. A po litikusok, így Kossuth is, bele-beleszólnak a hadvezetésbe, ez látszik, a hadvezetők némelyike m eg éppenhogy elpolitizálgatna. Csupa ellentmondás meredezik körü löttünk kezdettől fogva, és ez még mélyülni is fog. O azonban - válaszolta Zerffi eddig majd soha sem megy el a gondolkodásban, ha csak nem kényszerítik rá. „Az 403 �előregondolkodás mindenkinek kötelező” vágta ki Zerffi. Akkor ez a mondat úgy hangzott, mint aki saját igazságát osztogatja. „Gyerünk haza Tereskére, előtte meg még fel, Vácra!” - mondogatja Frideczky valamivel jobb kedvvel önmagának. O a hivatalt is másnak látja, mint ami csupán egyetlen bármekkora nagy épület. A hivatalt nem lehet megostromolni. Az maga a Rendszer, volt, lesz. Lenézi bizony Zerffi cikk-cikkjait. Undorító az egész, amiről azt sem tudja micsoda, mi készül. Vagy mi nem készül. Az biztos, semmilyen ér telemben nem lehet több közös dolguk ebben a megveszekedett életben, meg fogja mondani kereken, hogy mellőzzék végre —innentől legalább —egymás társa ságát. M inek is? Neki nincs szüksége semmire. Aztán meg, lehet itt még kevéske idő. Nem kell elrohanni. Megkeresi a zsurnalisztát, hogy „legalább a végére érjenek annak a valam inek.” Csalódáson és egy kevéske kíváncsiságon felül nem érez semmit. Talán még valami dühfélét tapasztal. Ki nem állhatja, ha a hivatalos ügyek kétséges helyzetbe kerülnek, csak mert nem hozzáértők intézik a dolgokat. És mi lesz a többiekkel is? Ahányan vannak, annyi félék, legtöbbjük kedvetlenné vált az év végére, elbizonytalanodottan téblábol, zavarodottan tervezget. A struktúra! Az állandó szerkezet, azzal ugyan mi lett? Annak kezdettől, az idők végtelenjéig, zökkenőktől mentesen, minden körülmények között biztonságot sugárzó erővel, sőt magávalragadóan működnie kell! Mi ez itten akkor? Időt nyerni, levegőbe kapkodni ő is tudhatna, nemcsak a kormányt helyettesítő honvédelmi bizottmány. M ert nyilván csalás erre a kitelepedés. Ahogy Deák mondta még októberben... Debrecen. Zerffivel az Európában ül össze egy védett sarokasztalnál. íg y legalább két ol dalról fedezékben vannak. A szerkesztő egészen friss nyomdai levonatot mutat. Biztosan erre, az ilyenre mondják - „valósággal lángol a papír”. Zerffi egyenest az országgyűlés helyszínére, a Vigadóba hirdeti lapjában, január első napjára, azt a nagyszabású népgyűlést, amelyre mindenki hivatalos. „Ellenállás! Védelem! Sza badcsapatokat szervezek az Egyenlőségi Társulattal. M agamat Lipótváros kapitá nyának jelö ltettem ...” Frideczky most arra gondol, óvatosan kell közelíteni, talán ő értette félre m in dazt, amit eddig Zerffi elmondott valamiféle jelenidejű kettőzöttségről. Bár két ségtelen, hogy bizalommal közölt vele részleteket, tárt fel szándékokat, terveket, ha sok mindent még most sem ért egészen. Mégis, a mostani helyzetben... egyidőben... ennyi belátás nélküliség, ekkora vakmerő valóság! Ezt nem lehetne másként, csak teljes odaadással... Vagy igen, teljes mimikrivel, annak segítségével. Vérbő szerepjátszással! Most egyszeriben megkísérli olyannak látni a másikat, amilyennek újabban láttatta önmaga előtt. Alakítás lenne? Mi akkor a célja? Újra a kényelmetlen érzés. Viszolygásféle a megrázó tényéktől. Félelem talán. Fel kellene állni és egyszerűen kiballagni innen. Nem érdekes, hogy ki ez az ember. „Városi gerillák kapitánya” Pesten és Budán? Megőrült ez? Ilyesmit a legvérmesebb radiká lis sem javasolna önmagától, persze Zerffin kívül. Ezért kell nyíltan felkérdeznie, amit meg is tesz - önmaga előtt előtte is idegenes hangon szólal meg, mintha üres 404 �hordóba mondaná: „Végül is ... Te most, ezzel a vakmerőséggel látszatot keltve, nemde, a forradalommal konspirálod-fested ki magadat? Vagy nem értettem jól, amiről elég erről velem bizalmasan beszéltél. Most azonban, hogy elmegyek, talán már nem érdekelhet az egész.” Zerffi legyint. Bort rendel Jenő úrtól. Másról kezd beszélni. O itt most igazán nem erőltetheti tovább. Mintha megkönnyebbülne a halasztástól. M ária az utazást tervezgeti a teli poharat megforgatva az asztal lapján. De hát hiába, csak visszakanyarodik puhatolózva, jókora kerülővel. „Nem tudom magam sem, mit tegyek. Lehet, visszatérek Budára Vác és Tereske után. Madách Karcsi is ezt húzza állandóan a fülembe, nyilván az anyja hatása, m égis... Ha igaz, amit régtől mondanak, hogy a cár Varsónál közvedenül negyvenezer, lengyelhonban pedig több mint százezer orosz fegyveressel áll, s ha tudjuk azt is, hogy kezdettől tele vagyunk menekült lengyellel, akik között nem egy hangoztatja nálunk, intervencionálisan is használni kell később a magyar haderőket Lengyelország felé, s hogy ezt a muszka még nálunknál is jobban ism eri... De hiszen érted, mire gondolok! Kossuth most adta ki Bónisnak, vigye a koronát Debre cenbe. Ki jön ide vissza, aki egyszer elmegy? S talán a legokosabb mégis, amiiől nem rég beszéltünk - el sem menni. Hogy ne kelljen visszakullogni. Mert akkor, ki tudja, hogy az hogyan esik kinek-kinek kézre majd? Hatalom-közigazgatás mindig lesz Bu dán is és Pesten is. Mindig lesz, kell valaki, ak i... úgy értem ... ” Zerffin látszik a változás, most nagyon figyel. Mégis meglepődik, amikor hirte len éppen ő kezdi újra azt, amit az előbb a rendeléssel elhesegetett. „Talán valóban úgy fordul, hogy nem találkozunk sokáig. M indent neked sem kell ismerned. Csak a fundamentumokat emelem ki, amelyeken a későbbiek állhatnak. Állhatunk. El mondok egy történetet. Ne várj megoldást. M agadnak kell kitalálnod, mi lehet a dolgod hónapok, évek vagy hetek, napok, vagy akár csak órák teltével ezután. Ha, mint sokan mondják, megfordul az egész, ez rövidesen csak azon múlik, mikor indul az orosz. Megindul, hiába írja reggeltől estig mostanában az Ellenőr „polgártár sak, vihar közeledik, imádkozzunk.” Vagy tán’ senki sem olvasta még a nyáron, amit a budai Bagó nyomdász röpiratban kinyomtatott, terjesztett az orosz veszélytől? Vagy mégsem bukik az ország. Te és én, meg mindenki más, a kedvenced, M a dách, ott lent, vagy fent valahol Csesztvén - hol, kinek tartozik és mivel? Hol és főként kik számíthatunk rá, hová lesz az örök emberi kettőzött könyvelés, a tarto zik, követel —mi legyen vele? Hol az érdek, ami mozgat forradalmat, Kossuthot, Görgeyt, hadvezért, parasztot, téged, engem. Az érdek - az hol rejtőzik, azt kell megtalálni? Sokféle választás nem adatik, legfeljebb egy, a tehetségesebbeknek összesen kettő. Sőt, nekik nagyritkán egyszerre kettő is. M ajd’ tíz éve még szcenikus voltam. Színész, Bécsben, ahol három év után ír tam egy könyvet kedvezőtlen tapasztalataimról, a művészetet megfojtó belső szín házi életről, hivatali túlkapásokról, szövegkönyvek cenzúrázásának fertelmeitől. Megjelent. Persze, kikerülve a profi foglalkozású cenzorális árgusokat. Brockhausnál adtam ki. A rendőrség nyomozni kezdett, gyorsan a közelembe kerültek. Nem volt választásom —szóba állok velük vagy évekig ülhetek a hidegen. Nem tudom elviselni 405 �a hideget, a rossz kosztot. Ezek a gyengéim. Stedtgerttel akkor találkoztam. Fo galmazó volt. Persze csak látszólag. Arra figyelmeztett, hogy mielőbb magamtól induljak valami épkézláb kezdeményezéssel, önmagamat ajánlva, egyenest és főleg határozottan a rendőrfőnök felé. Nem vettem komolyan, te sem tetted volna. Néhány, zsebben még meglévő információval, amikről a könyvemben hallgattam, akkor és ott még kiváltottam magam hirtelen a velem valami miatt láthatóan ro konszervező fogalmazó segítségével. Arra csak fokozatosan jöttem rá, hogy bármit teszek ezután, a Struktúra máris „beépített,, valamilyen szinten. Többé nem enged. Jó l írok németül. Az eset után színibírálatokkal tartottam fenn magam, írásokat közöltem a bécsi lapokban, s eközben ráléptem egy bizonyos valakinek nagyon kedves színésznécske lábára. Ugyanazon személy nyomban lakmotozást kanyarított a nyakamba, saját kezűleg, Sedlnitzky rendőr-kapitány. Nála akkorra már lajst romba voltam véve. A könyv miatt. Mint akire lehet, sőt kell majd számítani. A lig ha tévedek, ha azt állítom, eleve várt rám. A fogalmazó, közvetlenül a könyvügy után, bejelenthetett. Valamit észrevett, ő vagy más, és éppen rajtam. Azt mondják erre „tehetséget, nyugtalanságot”, szerintem - lojalitást és ellenszenvet a rendszerek iránt. Mások, a közelemben élők példáiból jöttem rá sok mindenre. Jobbnak láttam a lakás felforgatás után azonnal levélben meghallgatást kérni a kapitánytól. Sedlnitzky zseniális. Főként a sajtó és a színház érdekli, az utóbbi szenvedélyesen és inkább csak hátulról, a színfalak mögül és persze a banketteken. Bach pedig napjaink nagyszabású rendszervezője. ’M aga kiemelkedően tehetséges, de ezenközben megfoghatatlanul szélsőséges ember - kezdte velem a tanítást Sedlnitzky, aki szerintem nem is osztrák, legin kább sziléziai német vagy lengyel, tudomis én. Az egész nem tartott tíz percig sem. - M agát üldözi a liberális, az ultrakonzervatív, a bigott, de legfőképpen a cenzúra. M aga egyszerűen képtelen arra, hogy középen járjon. Csináljon ebből akkor most erényt! Am it én ajánlok, abból megismerhet egy mindenoldalra működő rendszert. A rendszer hasznos, persze egészen kis részévé is válhatna ön idővel. Sokan va gyunk benne így, mindenki. A kulcs nálam van, ezt majd soha ne felejtse el. Akkor se, ha valahol pogány szokás szerint átmenetileg pajzsra emelik a magyarok, vagy a velem és munkatársaimmal jóelőre egyeztetett! Liberális nagyotmondásainak, vagy az innentől számítva eleve betiltásra tőlünk megrendelt, titkon kiadott könyveinek sikerei nyomán megválasztják Pesten-Budán and pápának.’ Mi a rendszer? A lényeg bennünk van. Vagy nincs, és akkor majd elháríthatatlanul belénk épül, mert mindig belénk építik valahogy. Belénk építik azok, akikkel ugyanazt mások már jóval ezt megelőzően megtették. A rendszer egyik lényege a teljeskörű mindenoldalú és kimeríthetedenül differenciált emberi-humán össze függés módszeres megalkotása. Sok időt pazarolva erre lentről felfelé és viszont, amiből egy idő után áthatolhatatlan háló szövődik. A másik központi eleme, hogy körülöttünk lehet mindenféle zavar időről-időre, láthatnak minket mások ilyennek, meg olyannak is - a végső Magas Ponton ismerik az igazságot! Ha egyszer beke rülsz a fénybe, a figyelem rád esik, onnantól számodra is létezik a Végső Pont. Ez 406 �persze reciprok. A legfőbb fényforrás. Ö egyedül tudja, kik vagyunk. Végső pont — nem az égben, lent a földön. Szemere például önjelölt Végső Pontként most költögeti ki gondosan a tojásból, amit mi tojtunk neki —Alexander Freiherr von Bach eközben rég’ a csúcsokon jár. Kossuth ösztönös, Széchenyi bolondot játszik, Deák okos, sőt bölcs csigaember. Szemere? Intrikus és féltékeny mindenkire. A hadve zetők. Nem folytatom. Nem tudtam volna megcsinálni mindazt, amit elértem, hogy Pesten és Budán ’március idusa’ óta elfogad új ultraradikálisnak mindenki, aki régen szélsőkonzervatívnak olvasott, ha nem lennék cefetül tehetséges. Ha lenne bennem valahol egyeden becsomózható-köthető szál, ami röghöz, vagy ami sokkalta károsabb ideológiához, fenkölt szellemiséghez láncolna. Sedlnitzky művészien, nagy tehetség gel erre a tökéletesnek nevezhető hiányra épített. Ám kellett hozzá a jó szem. Neki volt. Tőlem ’tudósításokat’ várt. Úgy vehettem, akárha egy ultra-konzervatív bécsi lap szerkesztőjének írnék beszámolókat. O így veszi, ez a kellemes benne.” Itt már ő is közbevág, maga is meglepődve azon, mennyire izgatott. „De akkor, miért nem kaptad meg szolgálataid fejében két éve a Honderű német kiadásának szerkesztői székét? Pedig Horváth, a laptulajdonos számodra kérte is. M adáchtól tudom, aki ide a fővárosba írogatott, a Pesti Hírlapnak írói álnéven Timonként, hogy a hivatalosak nem egyeztek bele a személyedet illető en ...” „Na, ja! Egyezte tett játék, semmi más. A kóbor apácák megtévesztése. Magam taszigáltam bele a német kiadásba Horváthot, hogy legyen mire hivatkozni, ő vakon hisz nekem. A látvány! Ami végül ez volt: nem bíznak bennem! Hiába a tőlem megrendelhető konzervatív hang. A hosszú előkészítés az alapja mindenfajta eredményes m unká nak. A látszatokat kell jóelőre megformázni, megfelelő közegbe helyezve később aztán gondosan fenntartani. Hangsúlyt kell tenni rájuk időnként, hogy minden méginkább hihető legyen. Ez a dolog legszebbik része. Egy évre rá megadták az engedélyt Horváthnak, s rajta keresztül nekem, vagy nem így történt? Na, ugye! De a Honderű és vele a Morgenröthe akkor már lefelé tendált. Csak idő kérdése volt. Nekem ezt a szerepet adták Sedlnizkyék, hogy éppen ők nem bíznak meg bennem. Ha kifeszítem maga, akkor sem! Radikál hanggal mégsem indulhattam, nem lett volna olyan jó ... Bécs szerint.” Frideczkynek ez már ismerős. Negyvenhetes megválasztása körül olyan felje lentéssel kellett szembenéznie - rögtön az ülésszak legelején - a Ház előtt, hogy segítői csaltak, törvényt sértettek az ő kampányában. Csak egészen kicsin múlott, hogy azon melegében menesszék. így esett, hogy ma sem keresik a társaságát Pesten, odahaza, Nógrádban sem, habár nyíltan nem vállalja fel senki. M indünk nek lehet egy ügye valahol. „És a Nádaskai féle cikk? Ami a hirtelen jött forradalmi ’fordulatodat’ védte parádésan? M indenki erről beszélt áprilisban. Nádaskai a Honderűben írt rólad olyanokat, hogy igaz irodalmár vagy, és M etternich fekete noteszában a listán az élen szerepelsz!” „Nádaskai hülye. Éppen neki fogalma sincs semmiről. Nádaskaik kellenek. Nélkülük nem lehetne felöltöztetni a puszta vázat, a tények körüli állandó 407 �látszatvalóságot. Rengeteg Nádaskaira van szükség! M ajdnem mindenki Nádaskai, ez a lényeg. Éppen azzal, ahogy ő a cenzorokra, Metternichre hivatkozott - m u tatta meg nekem és Bécsnek, hogy jól dolgozunk. Gyönyörű volt a játék! Olyan, mintha meztelenül járnál oroszlánok között. Sedlnitzky zsenialitása. Landerert is ő fedezte fel Kossuthnak, amikor a hirtelenjében megadott külön lapengedéllyel együtt ab ovo Kossuth szerkesztő úr nyakára ültette és megígértette vele, amint veszélyessé válik Kossuth kezében a Pesti Hírlap, meneszti a vezért. De nem politikai okból ám! Valami bárgyú, hiúságot sértő alapról indulva. Amit megért az egyszerű ember, a Nádaskai, de az igazán ravasz sem tud mit kezdeni vele. Négy évig kivárt Landerer. Gondolkozz! Közben mindent minden nap egyeztetett Sedlnitzkyvcl. Amikor Bécs megadta a jelt, valami jutalékos percent ügyet kreált Landerer: Kossuth várhatóan és konkréten azonnal felugrott a széké ből és azzal el. Megtörtént. Csodálkoztam rajta - hát igen, lehet, ki mint él, úgy ítél - , talán nem lehetünk egészen biztosak abban, hogy maga Kossuth nem tudta-e végig mit, miért csinál? Vagy csináltatnak vele. Nem mondták-e ki neki is a végső, kényelmes megoldást? Bécsben Sedlnitzky nem állt magában az előrelátással. Bach nagy építkező. A birodalom tele volt és ma is tele van tudósítókkal. Egymást ellenőrzik. A reform idők kezdete óta nyugtalanok az urak a bécsi székhelyen. Kényszeredetten látnak előre. Könnyen megy. Itt nálunk, az urak, jó bőtorokkal fecsegnek! Szemere is megtalált engem azonnal, könnyen ment, magyar szokás szerint kiabáltam az ele jén. Őt szorongatják a rendőri szervezet korszerűsítése, a forradalom belső védel me miatt. Részt vettél a megoldás kimunkálásában velem együtt te is a minap. A hatalom, mindenféle hatalom, már a csírájában védekezni kényszerül. A m ég meg sem lévőnek az elhárítására gondol. A javasolt két rendőri osztály, általam is, szer vezés alatt áll. A debreceni kormányköltözködés zavar ugyan, de például a nemzeti táborhoz m ost csatlakozott német-osztrák Leiningen, akinek unokaöccse az oszt rákok egyik kisvezére valahol, már most sem írhat a feleségének levelet anélkül, hogy én, mi ne olvasnánk! Pedig ő naponta ír, a szerelemérzés hajtja. Az a furcsa, hogy szinte méterre, sőt égtáj szerint tudósít minden hadimozgást egy nőnek. Már amibe egyáltalán belelát ugyanis. Ezért sem dőlt még el, hová kerülhetne végül Leiningen. Felesége leveleit éppúgy ismerjük, egy hétig tartjuk vissza valamennyit. Kiadom magam. Habár a történettel semmire sem mennél. Különbeket m on danak, gondolnak rólam, azokra sem figyel ma már senki. Teljesen összezavarod tak az emberek. Ez a mi posztunk, az enyém és a tied, a sajtó és a hivatal, mindig többre lesz alkalmas. Bölcső a felnövőknek. Sajnálom már, hogy nem ezt írtam vezércikknek, de ennek most nincs ideje. Tudósítókra szükség lesz, sőt, máris szükség van.” „Gyönyörű történet, de semmi közöm hozzá. Semmi! Érted? M it kezdhetnék vele, megm ondanád?” 408 �Erdős István XXXVI. RÁCZ LACI A közelmúltbanjelent meg a „Messze kéklik a Duna” című esszé regényem. A roma témájú könyv a híres XIX. századi cigányprímás, Rácz Pali életét kísérli megfeleleve níteni a történeti szociográfia eszközeivel. A virtuóz prímás-zeneszerző zseniális fiainak, utó dainak életét bemutató fejezet terjedelmi okokból kimaradt a könyvből. Ebből a nyilvánosságra nem került fejezetből ajánlom az olvasók szíves figyelmébe a XXXVI. Rácz Laci című rész letet. Pesten a Calvin térnél összeszíjazott könyvcsomóval a hóna alatt nyurga kis di ák siet a Hatvani utca felé. A könyvek között legfelül van Szepesi Imre énekes im a könyve. A zeneakadémista diák misére siet. Igazgató úr szigorú parancsára he tente egyszer reggeli misére megy minden ifjú tanítvány. Itt káromkodó házmester kotorja, takarítja a hajnalra lehullott havat, ott hosszú nyelvű, vadhangú csengőt ráz sürgetően egy szemeteslegény: - a fázós cselédek siessenek már hozni nehéz ládáikban a házak szemetét, hogy mire a kapualjhoz ér a rozoga szemetes bárka, ne kelljen sokat várakoznia. A Hatvani utcánál éppen Rácz Laci kanyarodik a tejes asszony, millimári ko csija. A különös szekér félvak gebéjét szomorú arcú, sovány sváb asszony hajtja. 1884. februárjában mintha semmi nyoma sem lenne annak Pesten, hogy este már a víg farsang hangjai, színei fényesítik az utcákat. Rácz Laci 16 évesen a Soroksári utcai hatalmas muzsikus birodalomban a Ráczház lakója, s még csaknem 60 évnyire van attól, hogy egy másfajta muzsikus tele pen, a szénbányászkodásról elhíresült Salgótarjánban a Pécskő dombra rokonláto gatásokra érkezzen 1943-ban. Salgótarján város képe az 1943-at követő húsz esztendőben gyökeresen megválto zik, de a városközpont, a Pécskő-domb modernizációja csak 1963 körül kezdődik el. Amikor én 1963-ban fiatal tanárként Salgótarjánba érkeztem, a Pécskő cigányhegyén még igen világosan megkülönböztető házak voltak a muzsikus cigányok otthonai. A düledező, vakolatlan vályogviskók, pléh-darabokkal, kátránypapírokkal befe dett putrik mellett ezek a zenész otthonok semmiben sem különböztek a közeli szomszédos polgár-lakásoktól, parasztházaktól. A város modernizáció elkezdett bontásai rövidesen eltüntették a cigányhegyi viskók nagyobb részét, de a falmarad ványok, romok, roncsok együtt éltek tovább a megmaradt nyomorúságos lakó építményekkel. Szeméthegyek, elvadult, gazos, bokros domboldalak vették körül nyolcvan-száz ittlakó cigánycsalád reménytelenül sivár, kilátástalan életét. A muzsikus cigányok családjai, - amelyek a XIX. század derekát követően települ tek az iparteleppé fejlődött Salgótarján Pécskő dombjára, - igen sokféle muzsikus 409 �cigány hagyományt őrizgettek, emlegettek. A családfők, nagy fiúk közül sokan a művészi rangú, szép cigányzenének főfoglalkozású művelői voltak. M egint mások nem tartoztak egyeden bandához sem, de muzsikálni ők is jól tudtak. Azt tartották, nem nagy ész, hosszú iskoláztatás, de öröklött tehetség, nagy vér kell a jó muzsikához. Különösen Fényes M isire, Puru Pistára és Botos Bandi nagy művészi tekinté lyére emlékeztek leginkább, de már igen jó neve volt a sok muzsikust nevelő, né pes Gabora családnak is. A régi pesti muzsikus dinasztiák közül a telepen érthetően nagy híre volt Rácz La cinak, a XXXVI. Rácz Laci királyi néven elhíresült virtuóz cigányprímásnak. Igen sokan emlékeznek rá 1963-ban, hogy Rácz Laci még a világháború idején is sűrűn megfordult Salgótarjánban a Pécskő-dombon, mert a sok-sok leánykát nevelő Rácz családból Rácz Laci valamelyik húga a városba jött férjhez egy jó nevű muzsikushoz. XXXVI. Rácz Laci, s Rácz Laci muzsikája a háborús korszak Magyarországán igen-igen népszerű volt. A rádió rendszeresen emlegette a nevét, naponta játszotta híres nótáit, és királyokra emlékeztető nevét a sztár-muzsikusok dicsfénye vette körül. A salgótarjáni Pécskő-hegyen eseményszámba ment, ha Rácz Laci látogató ba érkezett rokonaihoz. Nemcsak azért, mert soha sem jött üres kézzel, de azért is, mert valódi nagy tisztelet vette körül. Arról viszont sem a tarjáni rokonság, sem maga a látogató Rácz Laci sem tudott semmit, hogy száz esztendővel azelőtt a Salgótarjántól alig 25 kilométerre lévő Gécz községből indult el világot hódítani a kiegyezés korának legnépszerűbb magyar prímása, Rác^Pali, Rác^Laci édesatyja. Rácz Paliról az a hír járta, hogy 36 gyereke volt, s alighanem épp ezért válasz totta ezt a királyi sorszámot magának Rácz Laci. 1885-ben Rácz Pali halálakor a pesti Soroksári utcai cigánymuzsikus kolónián a prímás váci származású élettársa, Balázs Borbála másfél éves gyermeket, utódot ringatott a karján. A Soroksári utcai óriás muzsikustelep a főváros közösségének akaratából, a Közmunka-Tanács gondoskodásából lehetett a híres cigányzenészek otthonainak befogadójává. Fő szerepe volt ebben a tekintélyes Podmanic^ky Frigyes bárónak, a tanács szorgalmas, becsületes alelnökének. A báró olyan főúri családból származott, amelyben az ősök, az elődök Nógrád-, Hont-, Komárom- Esztergom- és Pest-Szolnok vármegyékben Mária Terézia ko rától lelkes hívei voltak a cigánymuzsikának, a kóborló, vándorló életmódú cigány ság letelepítésének, polgárosításának. Száz esztendővel azelőtt, hogy a pesti Sorok sári utcában valóságos muzsikus-negyedet építettek fel, a Podmaniczkyak birtokán Csécsén 1770 körül Berkes Ferenc prímás jobbágytelket kapott, miközben egész Nógrádban és szerte az országban a cigányok a világ legtermészetesebb módján nincstelenek és jogi szempontból zsellérsorúak voltak. Podmanic^ky Ármin báró, Frigyes fivérejs.szódon konvenciós muzsikusként alkal mazta birtokán a cigányzenészeket, azt a Berkes Fajost, aki 1867 után népszerűségben, 410 �s muzsikája művészi hatásában joggal vetélkedhetett a prímáskirályként, a Bihari utáni prímás-nemzedékek legnagyobb tehetségeként számon tartott Rácz Palival. A Soroksári utcai zenészbirodalom első udvarában volt a Berkesek családjának otthona, míg a második udvarban volt Rácz Pali háza. Az óriási udvarú, fecskefé szek módra körberakott, földszintes, szép, modern házakban 4 0-50 jó nevű m u zsikus lakott. Világhíres prímások és hírnévre vágyó zenekari tagok. Rácz Pali igen népes családjában rendszerint tucatnyi nagyobbacska gyerek és két-három totyogó, kisded korú fiúcska, leányka élt, amikor a család 1867-es születésű Laci fia népis kolai értesítők után először vitt haza felmutatni polgári fiúiskolái bizonyítványt, csupa fényes, dicséretes kalkulussal, érdemjeggyel. A gyerekként is tehetséges he gedűsnek ígérkező Laci szerényen hárította el a dicséreteket, felemlegetve, hogy édesatyja ígérete szerint hamarosan ő már úgyis Liszt Ferenc Zeneakadémiájának tanulójává lészen, és ott csakis a muzsikával kell majd neki törődnie, mit számít tehát, milyen fényes a mostani négy krajcáros értesítő. Mégis, erre az alkalomra Laci gyerek m egkapta szobája falára a Gönczy Bergham-féle domború, színes térképet, amely az osztrák-magyar monarchiát ábrázolta. A testvérek sokasága nem győzte csodálni a gyönyörűséges földabrosz-díszt a falon, és nem győzték össze csapni kicsiny kezeiket a leánykák: tényleg 20 forint ötven krajcár lett légyen ezen térképnek az ára? Húsz forint irdatlan nagy pénz! Nem túlzás ilyen ajándékot adni egy gyermeknek? - kérdezte még Borbála asszony is, az édesanya, aki körül éppen mesehallgatásra ülnek le a lányok, a kisgyerekek, miközben Laci a ragyogó színezé sű térképet böngészi. A mesehallgatás már réges-régen nem Laci műfaja, ő nagy fiú, már-már férfi sorba lép, hiszen sűrűn előfordul az is, hogy egy-egy órácskára, egy-egy csendes kávéházi délutánon már muzsikálni is beáll édesatyja zenekarába. Rácz Pali élettársa, Borbála asszony szépsége, varázsa alig-alig változik az évti zedek gyors múlásával, hogy váci otthona nyugalmát a híres Rácz Pali kedvéért Pesten nyugtalan életre cserélte fel. Tizenöt esztendő alatt évenként egyre-másra szülte a híres prímás gyermekeit. Laci, Borbála asszony második gyermekeként született, de magyarországi első szülött fiúként remélte megörökölni az édesatya prímás-királyi rangját. Borbála asszony meséjét hallgatva, Laci nem ült ugyan a leánykák, kisgyerekek közé, de egyre közelebb lopódzva, közönyt tettetve hallgatta a különös cigánymesét, amely egy szépséges szép cigányleányról kerekedett ki a Soroksári utcai prímás-házban. Borbála asszony olyan szép, dallamos hangon ol vasta a mesét, mintha egy óvónőként kisded-óvóban ülne, vagy színházi pódiu mon beszélne... Szép volt, minden falubéli leánykánál is szebb a cigánylány, de mindegyiknél is szegényebb, nyomorultabb, árvább. Családja a faluszéli cigánysornak is a legvégén lakott. A leányka napok óta nem látott már eledelt özvegy édesanyja házában, amikor elindult a falu közepe felé, hogy legalább egyeden tojást szerezzen, egyetlen tojást lopjon valahol a kínzó éhsége csillapítására. - Hagyjál békét nekem, - szólt a tojás, amikor a leányka a ruhája zsebébe rej tette volna, hagyjál békét és én akkor megmutatom neked, hol lophatsz récét. Úgy 411 �is lett. M egvolt a réce. Az meg azt mondja a szép cigány leánynak, mikor az indul na vele hazafelé a cigánysorra: eressz el engem, majd megmutatom neked, hogy hol lophatsz gúnárt! Am ikor a leányka ellopta a gúnárt, az is megszólalt sziszegve: engedj szabadon engem, megmutatom, hogy hol szerezhetsz egy pulykát! M ikor a szép cigányleányka megfogta, vitte volna a pulykát, hát az is megszólalt, könyör göm, eressz el! M egmutatom neked, hogy hol lophatsz egy borjút! De a borjú bőgött, szűkölt. Azt mondta ő is a leánykának, eressz el! Eressz el, és én megmu tatom neked, hogy hol lophatsz egy szép paripát. Úgy történt. De mikor a leány ellopta, és kantáron vezetni kezdte hazafelé a lovat, az is megszólalt szomorúan nyihogva: —eressz el engem szép cigányleányka, és én elvezedek tégedet egy szép, gazdag úrfihoz, aki enni is ad neked, és szép szeretőre is vágyakozik. így aztán a szépséges cigányleányka nem ment többé haza szülei házába, nem vitt tojást, récét, ludat, borjút, lovat, de megkapta az úrfit, és az úrfi megkapta őt társának, szerető jének. Boldogan, szépen éltek együtt két h étig ... Ekkor váradanul az úrfi azt mondta a leánykának: menjen haza, menjen el, mert ő már nem vágyik a szerelemre, szép szeretőre, és már nem is szered a lányt. A szépséges cigányleányka sírva fakadt, sírva mondta: - milyen rossz vagy te, hogy elküldesz engem, pedig mikor én éretted feláldoztam, oda hagytam egy tojást, egy récét, egy gúnárt, egy borjút, egy szép paripát, mindent feláldoztam ... - Igazán, - kérdi a leánykát a fiatal, - te ennyi mindent odaadtál értem, amikor pedig éheztél? - M eghalt apámra mondom, - esküvék a leányka, - hogy mindent, mindent éretted áldoztam fel én, egyiket a másik után hagytam oda, míg te hozzád elértem, és szép szerelemmel szerettük egymást, most pedig elkergetsz engem? - Akkor, Istenemre, - mondta az úrfi, - ha ennyi mindent elvesztettél énmiattam te lány, hát nem küldelek én el, sőt inkább el is veszlek feleségül. Úgy is lett, meg is esküdtek legottan, és boldogan éltek, míg meg nem h altak... Borbála asszony befejezvén a látszatra könyvből felolvasott szép mesét, becsukta az arany-borítású könyvecskét, és odatartotta tíz esztendős Fáni leánya elébe. - Te pedig Fánika csókold meg most ezt a könyvet, és légy hálás a mese bölcs tanúságáért! Rácz Laci hangosan felkacagott a mesehallgató leánykák, gyerekek háta mögött, mert ő jól tudta, édesanyja, Borbála asszony egyáltalán nem tud olvasni, soha egy napot nem járt iskolába Vác városi gyermekeskedése idején, de mert a család le ánykái könyvből felolvasott mesére vágytak, mint a kisded-óvóban, hát olvasott nekik ugyanolyan szépet, ugyanolyan módon, ahogyan azt az óvoda kisasszonya, vagy az elemi iskola tanítója mesét olvasni szokott a gyerekeknek. Rácz Laci megértő gyengédséggel ölelte meg édesanyját, és a frissen kapott ajándék-térképhez, földabroszhoz vezette, hogy elmagyarázza, milyen fontos is egy térkép ... - Ez itten Pest-Buda! Ez itten a kék Duna mellett Vác városa, és ez itten, meg a távolban Losonc mezővárosa lészen a hegyek aljában... Emez nagy város, itten 412 �meg a térkép alján, a sok tornyú Milánó városa, ahol az én Pali bátyám megszüle tett édesatyánk katonáskodása idejében, és ahová az ő édesanyja, az olasz asszony a mai napig hiába várja látogatni imádott fiát és annak feleségét, Arany Jo z e fát... Miért nem megy az én Pali bátyám Milánóba? Én bizony mennék látogatni rögvest, ha engem hívogatna Lombardia leggazdagabb patrícinós családja, afféle beszédekkel, hogy csak jöjjek én oda, és pénz-gondjaim nem lesznek már, amíg csak élek. Rácz Laci már kamasz fiúként élte át azokat a heteket, amikor az olasz asszony egy egész nyarat fia vendégeként próbált Pesten tölteni. Akaradanul is összehasonlítgatta édesanyjával a gazdag, olasz úrhölgyet: egyik szebb, mint a másik, tűnő dött, - és sehogyan sem értette, hogy van az, hogy édesatyja két ilyen tündöklő asszony szerelmét is semmibe veszi, és igen gyakran a Nádor utcai zsidó-asszony házában h á l... Hogyan lehetséges, hogy édesatyjuk semmibe veszi Soroksári utcai háza népe rajongó szeretetét? Rácz Pali, az öregedő prímás legnagyobb gondot arra fordította, hogy ébresztgesse, nevelgesse zseniális muzsikusnak ígérkező Laci fia művész önbizalmát. - Laci fiam, ha igazi nagy művész akarsz te lenni, akkor lelked hatalmával, saját tudásoddal felvértezve, bátran szegjél meg minden ócska szabályt, és a te muzsikád erejével, az üveghangok hatalmával teremtsél új szabályokat, amelyeket aztán majd rövidesen tanítanak is másoknak a zene oskolamesterei az iskolákban... Rácz Pali gyakran elvitte magával Laci fiát Budára, egy régi öreg barátja és an nak szép leányai meglátogatására. Budán, a Kollonics-lépcső közelében volt az az ódon, furcsa ház, a Turner ház, ahol Turner bácsi, a kiöregedett zenekari kornista családjával lakott. Laci, bár sokszor járt itt atyjával, újra meg újra, csak megilletődött. A Turner-ház rikító sárgára volt festve. Boltozatos, nagy kapubejáratán a vasrostély fölött ott lógott egy réges-régi rozsdás, kopogtató kalapács. Jobbra és balra, az ólomkarikás ablakok mögött függöny-fehérje rezdült, és Rácz Laci tű nődhetett, hogy vajon az idősebb Turner leányka leskelődik az érkező vendégekre, vagy a Deák Ferenc halála napján keresztvíz alá tartott fiatalabb, Tinka. A Turner házban tilos volt pipázni, a pipa-bolond és ritka tajtékpipa gyűjteményére oly büszke Rácz Pali legnagyobb bosszúságára... Sok-sok évvel Rácz Pali halála után Rácz Laci szomorúan lépkedett fel a Turner-házba, a lekopott homorú kőlépcsőkön. A szűk, egy ablakos kávéházban, - amelyet Turner bácsi halála után a leányai nyitottak és Három-szerecsen kávéház néven tettek Buda hírességévé, - Lacit szinte rokonként fogadták. Rácz Laci ekkor már nem lakott a Soroksár utcai családdal, mert elvette feleségül a losonci Rácz Rudi leánykáját, Rácz Ilonkát, és a IX. kerületi Malom utcában bérelt lakást. Turner Tinka olyanfajta kitüntető szeretettel, kedvességgel fogadta a Pest-Buda híres-neves prímásává lett Rácz Lacit, mint aki sose felejti el egy pillanatra sem, hogy gyerekkori plátói szerelem fűzi őket egymáshoz. Rácz Laci zavarában a Há rom-szerecsen kávéház boltozatának bizonytalan színére bámult fel, hogy kikerülje a Turner-lány tekintetét. A boltozatra három pogány-fej volt felrajzolva, azokat kellett bám ulni... 413 �A Turner kisasszonyok kávéját, csokoládéját kavargató öreg uraknak, éltes hölgyvendégeknek különös zene varázsolta otthonossá a bántó tisztaságú káváházat. M ost éppen valami furcsa, érzelmes, németes dalt játszik az arany keretes képben elrejtett óra, miközben petróleumlámpát gyújtanak, s az itt bujkáló szerelmes párok még fényesebb mosollyal mosolyognak egymásra. Rácz Laci pedig nehéz kínban meggyónja a régen nem látott Turner-lánynak, hogy ő bizony meg házasodott... Az ifjú Rácz Eaci életében Turner Tinka és a feleségnek választott losonci Rácz Ilonka mellett csak egy ködös emlékképpé változva élt egy londoni lány, Orczy Em ma titkos szerelme. Rácz Laci 13 évesen, 1881 májusában édesatyja mellett Lon donban már segédprímás volt a zenekarban. Orczy Bódog báró londoni színházában muzsikált egy fél esztendeig Rácz Pali bandája, és Orczy Emma, a báró diák egyen ruhás kis leánykája folyton-folyvást csak a magyar cigányzenészek körül akart ta nyázni, és Rácz Lacit angol nyelvre, London rejtelmeire tanítgatni... Barátság, titkos gyerekszerelem lett Emma bárónő látogatásaiból, s a későbbi híres-neves írónő magyar cigányzene iránti lelkesedéséből... Orqy Emma világhírű író lett, de Rácz Laci pesti prímás királyként erről a XX. szá zad fordulója után semmit sem tudott már Magyarországon. Hiába látta egy pesti mo ziban még a bárónő leghíresebb regényéből „A vörös pimpernell”-ből készült filmet is, nem tudta, hogy Emmának köze volna a világhíressé lett történethez... Londoni, Szentpétervár-i utazások, szereplések után Rácz egyre többet be tegeskedett, és 1885-ben öt esztendővel előbb halt meg, minthogy boldog, boldog talan tanúja lehetett volna Laci fia szerelmi házasságának. Rácz Pali már három éve aludta az igazak álmát, Arany János mellett a temetőben, 1888-ban, amikor a két zseniális fia által együtt tartott zenekar, a Losonc városi cipész ifjúság meghívására muzsikálni érkezett. A losonci, losonc-tugári cipészek a Farkas-féle vendéglőben tánc-estét rendeztek, 50 krajcáros belépődíj mellett. Minden meghívó, falragasz úgy hírelte, hogy a táncestély a pesti híres zenekar, Rácz Pali zenekara közreműkö désével lesz megrendezve, gondolván, nincs félrevezetés, mert Rácz Pali fiai köz reműködésével a banda az öreg Rácz Pali nélkül is ugyanaz a híres zenésztársulat maradt. Nos, ezen az 1888. októberi losonci vendégszereplésén pecsételődött meg Rácz Laci es Rácz Ilona közös jövője. Laci 21 éves virtuóz muzsikus, Ilonka 14 esz tendős, virágzó szépségű nagylány. Együtt határoznak; egy-két éven belül összehá zasodnak, és Pesten fognak éln i... Az öreg Rácz Pali már nem lehetett boldog, boldogtalan tanúja ennek a frigy nek. A boldog, boldogtalan tanú szándékoltan sejtelmes szókapcsolat mögött Rácz Palira vonatkoztatva valóságos agyrém rejtőzködik el Rácz Laci későbbi életében. Nem elég, hogy keményen megszántotta, összekaszabolta az élet, a századforduló az ifjú prímás zsenit, de magánéleti csődjein túl át kellett élnie édesatyjával és Lo sonci Ilonkával, feleségével kapcsolatos ostoba színházi botrányt is ... Rácz Ilonkával Laci boldogsága alig egy évtizedig tartott ki. Tragikusan elvesz tették nyolc éves fiú-gyermeküket, majd a házasság válságba, csődbe jutott Laci 414 �sűrű külföldi útjai miatt, válni kellett. Igen nagy szerencse, hogy ezekben az évek ben Rácz Lacinak új védangyala akadt, s így a tragédiák nem törték össze a ragyo gó prímási karrierjét. A Losonci Ilonkától való elválás után Rácz Laci csendben visszaköltözött a millennium idején lebontott Sorokház utcai zenész birodalom szomszédságába, az új Soroksári utca 31. számú házába. Büszke volt rá, hogy ekkoriban százával, ezré vel akadtak pesti polgárok is, Pestre látogató vidéki urak, tisztviselők is, akik pusztán azért ültek be egy-egy fényes kávéházba, hogy a leghíresebb prímás, Rácz Pali fiát, Rácz Lacit hallgathassák m uzsikálni... Ekkoriban már divatba jött a XXXVI. Rác%Laci királyi cím is, már világhírűvé váltak azok a híres üveghangok, és körülötte is anekdoták keltek szárnyra, ahogy egykor édesatyja körül is. Rácz Laci olyan gazdag, olyan öntelt, hogy esténként a kávéházi muzsikálás után külön konflis viszi haza a prímás kocsija után haladva a nagy tiszteletben tartott híres hegedűt... Nem is nagyon szerették Rácz Lacit muzsikus társai, s különösen akkor nem, amikor névjegy-kártyájára is rányomtatta már: XXXVI. Rácz Laci, cigányok kirá lya, öt világrész első fej naturalistája... Amennyire nem szerették őt, s elviselhetetlen különcnek nevezték őt rivalizáló muzsikus társai, annyira rajongott érte a kávéházban süteményeket, kiflit áruló kenyeres lány. M ikor hosszú idő után a tragikus életű Rácz Laci ezt a rajongást bizonyosságnak érezte már, váradanul oda adta lakáskulcsát a szépséges kenyeres lánynak, a Calvin-téri Hunnia kávéházban. —M ától fogva nálam fogsz lakni, —mondta a különös leánykérés határozottsá gával a prímás, és a kenyeres leány, a későbbi gondos, boldog feleség, anya, nagy mama, valóban oda költözött az új Soroksári utcába, és gazdasgságban, nyom orú ságban, békében és háborúkban hűségesen kitartott a legzseniálisabb XX. századi magyar cigányprímás mellett. Rác% Laci bátyja, a milánói születésű testvér, Rác% Pali ekkoriban már maga is öreg Rácz Palinak számított. A Magyar Cigányzenészek Egyesületének elnökeként igen népszerű volt, és keményen dolgozott a cigányság érdekvédelmében. Rácz Laci megmaradt magányos farkasnak, önfejű, büszke cigányprímásnak. 1904-ben muzsikált egyszer Pesten a hírhedt börtönügyi konferenciák egyikén a méltóságos uraknak, amikor két jó pohár bor között, két vállveregetés között neki is elmondták az urak panaszkodva a cigányokra, hogy mi a baj a romákkal. Hogy cigány testvéreinek elég nagy sokasága Márianosztrán, Illován, Szamosújvárott bizony még a XX. század ban is rendszeresen rácsosnak látja a fényes eget, mert börtönben van. M ert különösen a vándorcigányok esetében minden harmadik cigányember rendszeresen újra meg újra börtönbe kerül, és a változásra, a helyzet jobbítására semmi remény nincsen ... Laci határozottan elhárította a panaszokat, a tragikus híreket: - Méltóságos uram, én bizony csak saját családom rendbentartásával foglalkozom az utóbbi id5ben! 415 �Arra sem tud mit mondani Rácz Laci, amikor egy igen előkelő, gazdag zsidó barátja, rajongója figyelmezteti: - Cigánynak, zsidónak egy a sorsa Pest-Budán a kirekesztettségben, és megmutat neki két megsárgult újságcikket az asztalfiókjából. Az egyik írás egy 1882-es októberi pesti lapból származott, a másik egy 1883-as Nógrád vármegyei újságból. A pesti újság ezt írta: „...¿7 szegény nép tán sose tudta volna meg hogy Es^láron a zsidók egy keresmény leányt sakteroltak le, ha ott a falu hakterja a bíró rendeletéből ki nem kiabálja a dobsáé mellett: tudtára adatyik mindenkinek, hogy azért, as^ongya, a %sidók valahol Es^láron egy magyar leányzót lesakterolva meggyilkoltak volna, nem szabad ükét semmi szjn alatt bántanyi, se a faluból kikergetni, mert as^ongya, ha ez a leányzó nem ment volna kösjbék, hát nem sakterolták volna őt itet. .. ” A Nógrád vármegyei hír 1883 őszéről Balassagyarmatról származott, ahol a megye szolgabírájához beállított egy botokkal felfegyverzett tömeg küldöttsége a közeli katolikus falvakból, és kérték, hogy a szolgabíró most már hivatalosan ve zesse őket a zsidók ellen. A szolgabíró lecsendesítette, hazaküldte őket. - Mit szól mindezekhez Rácz Laci, a híres prímás? —kérdezte a Nógrád vár megyéből Pestre felszármazott zsidó úr. Rácz Laci nem rendült meg a régi újságcikkek láttán, a zsidó úr panaszait hall gatván a cigányok, zsidók közös sorsáról, kirekesztességéről. - Nem az én dolgom ezekkel foglalkozni, mert én csak egy muzsikáló cigány zenész vagyok, és nekem csak erre van törődésem ... S úgy is volt. Rácz Laci csak muzsikált, és tragédiák, viharzó, fenyegető vészek után, a szépséges, jóságos kenyeres lány oldalán boldog, elégedett virtuóz prímása lehetett Budapestnek, az első világégés küszöbén... Lárifári, nem kell várni, frissen j ó a csók, Fürge légy, ha rádfonódnak rózsaszín kacsók, Lopható és kapható és visszaadható, Csókolódgni, csókolódzpi, jó, jó, jó ! Az 1912. októberi bécsi zajos premier után hamarosan a pesű Király Színház is játszani kezdi a Cigányprímás című operettet, amely Kálmán Imre varázslatosan szép zenéjével szólal meg, s oly módon, olyan szuggeszív, nagy erővel szólal meg, hogy hetek alatt már Pest-Buda szerte dúdolják, éneklik a híres slágereit, s különö sen a Lári-fári kezdetű betét-dalát, amely talán a XX., XXI. század fordulóján is az egyik legnépszerűbb régi, operett-sláger maradt M agyarországon és Bécsben is. A Cigányprímás című operett Fritz Grunbaum librettó-szerző sajátos alkotói leleménye nyomán a magyar Orfeusz-ról, Rácz Paliról, a világhírű cigányprímásról szól. Rácz Paliról, meg családjáról, családtagjai szerelm éről... A végtelenül csacska operettmese története Rácz Fali, Rigó Jancsi és Rácz valóságos életanyagából lett összegyúrva. A mese szerint Rácz Pali az öreg prímás 416 �világhírét, nagy tekintélyét már komolyan fenyegeti Pesten is, egész Európában is a zeneakadémiára járó Rácz Laci, aki zseniális muzsikus, és egyre több konfliktusba kerül morgolódó, zsörtölődő atyjával, aki a muzsikálásban a szív, az öröklött ősi erő híve, míg a fia, a kottás urak véleményével egyezően a tehetség és a sok tanulás végeredményének tartja a jó muzsikát. Nagyobb baj, hogy az öreg Rácz Pali bele szeret távoli rokonába, unokahúgába, Losonczi Juliskába, akibe viszont Laci fia is gyerek korától titokban szerelmes m ár... A csacska operett-történet szerint a losonci leány tisztelve Rácz Pali világhírét, öregember tekintélyét, igent mond a lánykérésre. Vállalja, hogy a prímás sokadik felesége lesz, noha titokban ő is arról álmodozott, hogy Lacival, Rácz Lacival lesz nek egym áséi... A valóság színpadán, Pesten, Losoncon Rácz Pali halálakor 1885-ben Rácz Ilonka, az unokahúg nyolc-kilenc esztendős elemi iskolás gyermekként él. így a 62-63 éves Rácz Pali Ilonka számára egy aggastyán-korú rokon lehet csupán, de semmiképpen sem szerelmi partner, leánykérő rokon. S a betegséggel küszködő Rácz Pali sem lát hatta másként életében losonci Rácz Ilonkát, mint szép iskoláskorú gyermeket. Az operett-történetben szerepet kap Rácz Pali gyönyörű Sári leánya is, egy párizsi gróffal való szerelme jelenti a történet másik szálát, hogy kiderülhessen a színpadi játék fináléjára, hogy a gróf édesanyja, a párizsi grófnő, Rácz Pali egykori szerelme! Brrr! S az operett-mese szerint a párizsi grófi szalonban kell Rácz Palinak, az öreg édes atyának veszítenie, negatív hőssé válnia, a szerelemben, a muzsikálásban is diadalmas kodó Rácz Lacival szemben. Itt kell a színpad kandallójába vágni a vén hegedát... Rác^Lacz 1913-ban a pesti Királyi Színházban is, később a New York-i M agyar Önképző Egylet előadásában is látja a darabot, a feltupírozott cigány-romantikát, hallja a régi nótákat, s hallja sisteregni családja sötét titkait, amit egy librettó író álmodott meg. Laci igen nagyra becsüli Kálmán Imre zseniális muzsikáját, s így nem szól, nem tiltakozik. De a sikeresnek, gazdagnak mutatkozó amerikai út is különös itthoni kudarccal ér véget Budapesten: az utolsó tűig mindent elvisznek a betörők pesti házából, mialatt ő Amerikában turnézik. Evekig gondolkodott, töprengett erről a rablásról, amely nyomorult szegénnyé tette. A sors bosszúja lehetett ez az esemény, mert ő, Rácz Pali hűséges fia, szódanul tűrte el édesatyja emlékének operett-színpadi m eggyalázását... 417 �Szujó Zoltán: Kislakásépítők, 1975 418 �Gréczi-Zsoldos Enikő JOBBÁGYPANASZOK A XVII. SZÁZADI NÓGRÁD MEGYÉBŐL, AVAGY A TÖRTÉNELEM DETERMINÁLTA NYELVHASZNÁLAT EMLÉKEI 1. A TELEPÜLÉSI ÉS TÖRTÉNELMI HÁTTÉR „A nyelvhasználat bármely szeletének a leírásához hozzátartozik a közösség életének a megismerése is” - írja Kiss Jenő a társadalom és a nyelvhasználat viszo nyáról. (Kiss 1995:40) A Humboldt-Sapir-W orf-hipotézis értelmében az egész kulturális-társadalmi miliő a nyelv által determinált. Hermán József a nyelvtörténet és a történelem kapcsolatáról szóló tanulmányában (Hermán 1983) szintén felhívja a figyelmet arra, hogy a nyelvtani rendszer változásait, egyáltalán a nyelvet társadalmi történelmi közegében kell vizsgálni, ezen adottságoknak, eseményeknek alapvető szerepük van abban, hogy közvetetten módosítsák a nyelvi szerkezetet. A külső nyelvi tények, melyek egy adott korban a történelmi, politikai, gazdasá gi, művelődéstörténeti, vallási, pedagógiai, stb. hátteret képezik, kisebb-nagyobb mértékben hatnak a nyelvhasználatra és befolyásolják a nyelvi változásokat. Zelliger Erzsébet véleménye szerint a külső történelmi események önmagukban nem idéznek elő változásokat, csak akkor, ha népmozgalmakkal járnak, amelyek a kommunikációs igény átstrukturálódásához vezetnek. (Zelliger 1999) Nógrád megye XVII. századi történetét alapvetően a török hódoltság határozta meg. A megye településtörténeti szempontból legfőbb jellemzője végvárrendszere volt, emellett nagyrészt aprófalvas településekből állt. A magyar nyelvterület peremvi dékeit kevéssé érintette a törökdúlás, bár ezeken a területeken is, többek között az egykori Nógrád vármegyében, a török hatalom igen erőteljesen éreztette hatását. A törökök megyénk területéről való kiverése sem hozta meg a megye lakossága számára az igazi békét. Állandóak voltak a váci és a hatvani törökök fosztogatásai és kisebb csatái a magyar végbeliekkel, de önmagában a kettős birtoklás - a magyar és a török földesurak adóztatása - is hozzájárult a megye lakosságának nyomorúságos életéhez. Ezt a bizonytalan időszakot veszélyhelyzetben a váratlan menekülések, békeidőben a visszatelepülés jellemezte. Sokszor csak a közeli erdőbe menekült a lakosság, nagyobb veszély esetén elsősorban északra vonultak az emberek. Mivel a megyében a nagybir tokok voltak a meghatározóak, ezért a birtokon belüli vándorlások, melyek egyéni kezdeményezésre vagy tudatos telepítések hatására történtek, alig észrevehető változá sokat eredményeztek a népesség összetételében. A népesség folytonosságát egy-egy község felégetése vagy a lakosság hosszabb időre való elmenekülése is megszakíthatta. 419 �2. A NYELVI HÁTTÉR ,*A X V I-X V III. század közti időben a magyar nyelvterület település- és népi ségtörténeti viszonyaiban nagy jelentőségű változások történtek, melyek a nyelvjá rások életét erősen befolyásolták.” (Benkő 1957:84) A XVII. századtól megnövekedett a politikai életben a köznemesség súlya, s körükben bizonyos fokú iskolázottság - írni-olvasni tudás, a latin nyelv ismerete erkölcsileg szinte kötelezőnek számított. Nyelvében azonban e tanultabb réteg közelebb áll a parasztsághoz, a tanulatlan réteghez, így érintkezési nyelvük is a magyar. Műveltség, irodalmi olvasottság és nyelvhasználat tekintetében alig volt eltérés a XVII. századi magyar társadalom alsóbb és felsőbb rétege között. A tár sadalom középrétegének (a közigazgatási tisztviselőknek, tanítóknak, jegyzőknek, kántoroknak) műveltségi színvonala egyenetlen, vannak körükben magasabban, alacsonyabban iskolázottak egyaránt. A nyilvánosan szereplő ember számára e korban a latin nyelv ismerete volt fontos, a magyar nyelv bizonyos mértékig hát térbe szorult. 2.1. A LAIKUS LITERÁTUS RÉTEG A XVI. században létrejött a társadalomnak egy új rétege, a laikus literátus ré teg, amelynek tagjait deákoknak nevezték. Ez az egyházon kívüli világi értelmiségi csoport iskolázottságából adódóan, hivatalból használja a latin nyelvet. Nem m in den kommunikációs helyzetben köti a deákokat a latin nyelv, legalábbis nem mindannyiukat köti, hisz a XVII. században műveltségét, tanultságát és alkalmazási körét tekintve, latin tudását illetően sokféle deák létezett. A török deákok a magyar urak és főtisztek zsoldján élve a török leveleket fordítgatták magyarra. A hadi nó tárius vagy seregdeák a végházakban és a kastélyokban működött, a várkönyveket, m ustralajstromokat írta, szolgák elszegődését foglalta írásba. A szám tartó vagy számadó deákok az adószedésnél, a tized beszolgáltatásánál működtek, ezért rend szerint a községek tartottak ilyen deákot. Az úriszékek, seregbíróságok és a tör vénylátó testületek X VI-X V II. századi íródeákjait szék deákjának nevezték. Az ún. írogató deák az apróbb-cseprőbb írnivalókat végezte bizonyos helyeken. Az úri módnak elengedhetetlen feltétele volt a jó tollú deák: minél több deákja akadt valakinek, annál nagyobb volt a tekintélye. Volt olyan úr, aki külön magyar, latin és német deákot is tartott. A prókátordeákok a városi latin iskolák deákjai, akik az íródeáki tisztre és a perekben való írói munkára is alkalmasak voltak. A latinul nem tudó ún. parasztdeák a kisebb iskolákban a vallásra, az énekre és az írás-olvasás mesterségére tanította a gyermekeket. A laikus literátus réteg kialakulásának, a deákság megjelenésének hatása bizonyos értelemben haszna, más szempontból - különösen a latin nyelv terjesztése miatt kára a magyarnyelvűségnek, hátráltatója az egységes magyar nyelv kialakulásának. 420 �Több nyelvész ezzel ellentétben úgy gondolja, hogy a deákok a nyelv egységesítő folyamatának egyik legfontosabb résztvevői. Pais Dezső (Pais 1954) és Benkő Loránd (Benkő 1957) kiemeli azt a sajátos helyzetet, hogy az új literátus réteg, a „tanult em berek” az ország északi részére, a Felvidékre tömörültek, innen indult ki az egységesülő irodalmi nyelvre gyakorolt jelentős hatásuk. Nem véleden tehát, hogy mai irodalmi nyelvünk, köznyelvünk alapjává az északi-északnyugati nyelvjá rástípus vált. 2.2. A REGIONÁLIS NORMÁK Nyelvészeti sablonként idézhetem több dialektológusunk, nyelvtörténészünk megállapítását, mely szerint a magyar nyelvtörténet nyelvjárások története. A XVI. században már feltételezhetően kialakult a mai nyelvjárásterületeknek viszonylag a maihoz hasonló elhelyezkedése, és ekkor indul el nyelvünk az egységesülés útján. (Vannak vélekedések, melyek szerint előbb, mások szerint később. M indegyik vélemény lehet helytálló, attól függően, hogy milyen tényezőket veszünk figyelem be.) A normalizálódás kezdeti lépéseinek művelődéstörténeti, történeti, társadalmi, települési, gazdasági, vallási, pedagógiai-neveléstörténeti, azaz külső nyelvi hatásai ismertek a nyelvtörténettel foglalkozók számára. Az ország három részre szakadá sa, a török uralom, ennek kapcsán a telepítések, a népmozgalmak a nyelvjárások keveredését idézték elő, egyik területen honos nyelvi jellegzetességek kerültek más vidékek nyelvjárási közegébe, melyek folyton változó kiegyenlítődéseket és eltéré seket eredményeztek a magyar nyelvterületen. A nyelvi-nyelvjárási helyzet alakulását a politikai, az egyházi és a gazdasági bir tokhatárok, sőt a megyehatárok is befolyásolhatják. Hont és Nógrád vármegye közigazgatási képviselői bizonyára a palóc regionális köznyelvet beszélhették, hisz származásuk és hivataluk is ide kötötte őket nyelvileg. Török Gábor szerint ez a XVIII. századra kialakult - rétegnyelv közelebb állhatott a nyelvjáráshoz, ezért konzerválólag is hatott rá. (Török 1964) „Aki irodalmi nyelvünk, írott nyelvünk egységének kezdeteivel foglalkozik, el kerülhetetlenül szembetalálkozik a nyelvjárások problémájával; aki a magyar nyelvű írásbeliség nagyobb tömegű emlékeit a nyelvjárások történetére vonatkozóan akarja megszólaltatni, óhatatlanul belebonyolódik az egységesülési folyamat kérdé seibe.” (Papp 1961:10) Hiába tehát a területhez kötöttség, a regionalitás, a kutató mégsem tudja elke rülni a XVI. századtól egyre erősebben alakuló norma hatásának vizsgálatát a kor szövegeiben. Ettől az időszaktól kezdve a magyar nyelvterület egyes régióiban kezdenek kialakulni a regionális vagy provinciális irodalmi nyelvek, amelyek a helyi nyelvjárások, nyelvjárás területek egységesültebb nyelvváltozatai. Bárczi Géza jól érzékelteti ezen nyelvváltozatok átmeneti helyzetét: „a köznyelvnek kevésbé mű velt változatai, melyeken mind erősebben mutatkozik tájnyelvi színeződés, szinte 421 �észrevétlen átmenetekben vezetnek a másik pólushoz, a népnyelvhez. Ezek a vál tozatok kuszán fonódnak egymásba, elhatárolni őket sem egymástól, sem a két szélső pólustól nem lehet/’ (Bárczi 1947.b:93) A XVI. században még több, kisebb területeket átfogó regionális norma léte zett, a XVII. századra csökkent a számuk, egy-egy egységesültebb nyelvtípus már nagyobb területre terjedt ki. A XVII. századi Nógrád vármegyében a beszélt nyelv még mindig a palóc nyelvjárás, az írott nyelvben azonban a keleti-északkeleti regi onális norma jelenségei mutatkoznak. A keleti-északkeled terület XVII. századi normáját az í-zés kerülése jellemzi (néhány ingadozó alaktól eltekintve); az egytagú szavakban szóvégen az ú, //helyett ó, ő áll (pl.: ló, kő); normatívak a tött, vötty lőtt alakok. A többes szám harmadik személyű birtokos személyjel az -ok, -ök, -jók, -jök, -ék, -jek. A határozóragokat az in gadozás jellemzi: egyaránt létezik a középzárt magánhangzójú -ból, -bői és a zártabb magánhangzójú -búi, -búi típus. A magyar nyelv XVII. századi alakulása kétirányú: egyfelől integrálódó a fo lyamat, egy egységesült nyelvváltozat felé haladnak a nyelvjárások fölé rendeződő regionális normák; másfelől differenciálódó a hatás, ugyanis ez az a nyelvi korszak, amikor megindul a visszanyelvjárásiasodás folyamata. A XVII. századi nyelvemlé kek vizsgálata tehát alapos körültekintést igényel a nyelvtörténésztől, a történeti dialektológustól. Az itt bemutatott jobbágylevelekből is nehéz kihámozni a palóc dialektus sajátosságainak és az északi-északkeleti regionális normának a jelenségei re utaló vonásokat. 2.3. A LEVÉLÍRÓ SZEMÉLYÉBŐL ADÓDÓ NYELVI PROBLÉMÁK Deme László felveti tanulmányában (Deme 1953) a „fej és a kéz” problémáját, a szöveget fogalmazó és lejegyző személy azonosságának, illetve eltérésének a problémáját. A levéltárakban ma megtalálható levelek többsége diktálás útján ke letkezett irat, hisz a magas rangú urak, a hivatalt is vállaló nemesek, földesurak, még ha tudtak is írni, leggyakrabban deákokat alkalmaztak; a jobbágyleveleket pedig jószerivel szintén a deákok jegyezték le, mivel az alacsonyabb társadalmi rétegből származó emberek nagy része írástudatlan volt. Ez pedig felveti azt a kérdést, hogy a levél írójának vagy diktálójának kell-e tulajdonítanunk a nyelvi elemzés útján kikövetkeztetett nyelvállapot sajátosságait, az élőnyelv hiteles vizs gálata-e ez vagy csupán írásvizsgálat. A lokalizálhatóság előnyt jelent, mégis buktatót rejthet akkor, amikor a levél szerzőjének anyanyelvjárására akarunk következtetni. A szöveg keletkezési helye ugyanis nem mindig azonos a levélíró anyanyelvjárásának területével. Ennek oka egyrészt a történelmi háttérben rejlik, abban, hogy a török hódoltság idején meg indulnak a népmozgalmak: az etnikumok vándorlása, a telepítések, ennek nyelvi hatásaként a nyelvjárás-keveredések, a nyelvi integráció. Másrészt: a levélíró deákok 422 �nem feltétlenül maradtak tanulmányaik után lakóhelyükön, új működési helyre, más nyelvjárási területre kerülve saját nyelvjárásukat, avagy a területi normájukra jellemző nyelvváltozatot használták a szöveg lejegyzésekor. M ivel a levélíró a kor viszonyaihoz képest művelt ember, ezért műveltségéből adódóan igyekszik kerülni a nyelvjárási elemeket, próbál közelíteni valamiféle egységes nyelvváltozathoz. A nyelvjárásiasság feltárásakor ez akadályt jelenthet. Az itt bemutatott levelek íróinak kilétét nem tudjuk megállapítani. Annyi bizo nyos, hogy tanult, a kor viszonyaihoz mérten művelt, az egyszerű jobbágyoknál, akiknek nevében írják a leveleket, mindenképpen műveltebb, latin nyelvtudással is rendelkező egyének. A levelek lejegyzői lehettek a faluban működő deákok, a helybéli papok vagy licentiatusok (latin műveltséggel rendelkező tanult emberek, egyházi személyek). 3. JOBBÁGYPANASZOK A XVII. SZÁZADI NÓGRÁD MEGYÉBŐL Az alább közölt jobbágypanaszok XVII. századi levéltári iratok, melyek az egy kori Nógrád vármegye területén keletkeztek. Öt falu lakóinak panasza abból az időszakból, amikor az állandó bizonytalanság, a magyar és a török földesuraktól sanyargatott nép nyomorúsága jellemezte a jobbágylétet. A kisoroszi bíró, a falu esküdtjei és lakói pénzbeli „szorongattatásik,, miatt fordulnak segítségért a várm e gyéhez, a nagyoroszi bírák és esküdtek aggasztó kérdéseikre várnak választ a vár megye alispánjától. A szalmatercsi jobbágyok a faluban tartózkodó német katonák ellátása miatt fordulnak panasszal a vármegye közgyűléséhez. Lőrinciből négy lakos kér segítséget a vármegye alispánjától a sóvásárlás körül kialakult bonyodalom miatt. Az ecsegi lakosok, hasonlóan a szalmatercsiekhez, a háborús helyzetből adódó, „nyakukon lévő elviselheteden terhek” miatt panaszkodnak a vármegyének. Az állam- és közigazgatási határok változása miatt a XVII. században még Nógrád megyéhez tartozó települések egy része ma más ország vagy megye terü letéhez tartozik. Az egykori Nógrád vármegyei Kisoroszi és Lőrinci ma Heves megye része, Ecseg a mai Nógrád megye déli, Nagyoroszi a délnyugati területén található, Szalmatercs a megye északi részén, a 22. főközlekedési út mentén fekszik. A Nógrád Megyei Levéltár gyűjteményéből származó öt levelet ereded helyes írással közöljük. Az ereded levelekben használt gyakori rövidítések feloldását az átírt szövegben zárójelben adtuk meg. A korabeli írásmódból adódó olvasatbeli nehézségeket, a latin kifejezéseket és a szöveghez kapcsolódó történelmi vonatko zású utalásokat a lábjegyzetben közöljük. A levél szövege után zárójelben m egad juk pontos fellelhetőségi helyüket. A levelek nyelvezetében a latín elemek magyarral való keveredése azt a fentebb is említett helyzetet feltételezi, hogy a panaszok lejegyzői ladn műveltséggel ren delkező deákok. A megszólítási, üdvözlési formulák és a búcsúzó, levelet záró elemek sablonszernek, a kor szokásának megfelelően hosszan kifejtett, sokszor 423 �körmondatos szerkesztésű jókívánságok, melyek csupán tiszteletet kifejező, sablo nos gondolatok, nem pedig a levél tartalmi egységei. Ezek a nyelvi formák iskolá ban elsajátított, tanult írásbeli nyelvi elemek, melyek használata azt feltételezi, hogy ezek írója többé-kevésbé, legalábbis a kor viszonyaihoz képest művelt ember. A lejegyzett szövegben ezeket a stilisztikailag gondosan szerkesztett üdvözlési és búcsúzó nyelvi elemeket kurzív betűtípussal emeltük ki. Az alább közölt szövegek nyelvvizsgálatakor nehezen húzható meg a palóc nyelvjárás és a keleti-északkeleti regionális norma jelenségei közti határvonal. Pél dául e terület XVII. századi normáját a -ból, -bői típusú határozóragok esetében az ingadozás jellemzi. Az itt bemutatott levelek mindegyikében a zártabb alak jelenik meg, s leggyakrabban annak is rövid magánhangzós párja (¿bul, -bül), amely akár nyelvjárási elem is lehet a szövegekben. Az alábbi levelek alapján bizonyítható, hogy a XVII. században az íródeákoktól származó írásművekben félreismerhetetlen bizonyos nyelvi normák jelentkezése, egyes nyelvjárási alakok kerülése. Nem jár ez a törekvés teljes sikerrel, mert az írásokon át-áttör a nyelvjárásiasság. A normaérzék még a század végén sem elég szilárd, a beszélt nyelv még maga a nyelvjárás, bizonyos rétegekben inkább nyelvjárásias, legalábbis nyelvjárásiasabb, mint az írás. A nyelvjárástípusok és a regionális normák kiegyenlítődéséből alakult egységes köznyelv, illetve irodalmi nyelv a XIX. század terméke. KISOROSZI JOBBÁGYOK PANASZA (1692. MÁRCIUS 4.) Címkés: A Tekintetes Nemes Nograd VartnegJj]ének, minekünk Jó k[egye] Imes Ura inknak] eő N[a]gJjságJok[na]k es eő k[egye]lmek[ne]k Lofonc Tekintetes Nemes Nogradvarmegye, Minekünk Jó kjegye] IJmeJs Uraink. El kerűlhetetlen keppen kellet N [a]g[yság]tokat és k[egye]lm eteket Sok Borongattatájink miat Tudoji tanunk, melyetis az két Currenjekbűl12 Bölcsen meg Ítélhet es meg érthet, N [a]g[yság]tok és k[egye]lmetek. Annak okáért alázatojsan kőnyőrgűnk M eltoztajsek prolegalni3 bennünket hogy végfő puztulajunk ne következik. SzolgaBiro Bene András Urfnak] CurrenJeis (...) erkezve hozank, azért nem küldhettük embereinket hamareb; Toábra aj alván a% N jajgjjságjtok es 1 Az J a korabeli helyesírásban az s egyik tipológiai változata. 2 a két korábban írt levélből 3 biztatni, figyelemre méltatni 424 �k[egye] Imetek Gratiajab[a] magunkat kívánjuk iráfunkis talalja N[a]gJjság]tokat es k[egye]¡meteketfarencsés? boldog óráb[an] Jó egéfségben N[a]g[yság]tok[na] k és k[egye]ImetekJne]k, engedelmes f a Igái Dátum Kis Oroszi die 4 mar[cius] 1692 Kis Oroszi Biro tőb Ejkűttivel es Lakojival p. s. Az Nagy Oroszi Nemet Kapitannak fizettünk eddig florenensis45 24 toabra penig mi tevők legyünk az N [a]g[yság]tok és k[egye]lm etek parancsolatjatal va runk. (NMLIV. 1. b. 2. 1692. március 4.) NAGYOROSZI LAKÓINAK LEVELE (1692. OKTÓBER 31.) Mint nagy bizpdalmas s jó akaró Urunk]na]k kőtőllességgel való Szolgálatúnkot ajánlunk k[egyelmedne] k. M inek utánna vettük volna k[e]g[ye]l[m e]d parancsollattyát, mellybűl értettük k [e]g[ye]l[m e]d kívánságát; Tudniillik hogy a’ miket Szolgabíro Ur Öcsitől, ugymind nem igaz úton járotul, elnyertük volt, azokat k[e]g[ye]l[m e]d Parancsollattyara viSza térítenénk; azt a’ mint illendő dolgokban tartozunk ennek utána-is./ mindgyárt meg-cselekettűk: Azon utal egy kis alázatos Írásunkkal tudósítottunk k[e]g[ye]l[m e]d[e]t, hogy méltoztátna k[e]g[ye]l[m e]d tudtunkra adni, gazolhattyae Nemes Varmegye Szolgáia az ő Félsége ujottan kiadatot Nagy és Kis O rosziak[na]k Czimerit s- Adományát? vagy Sem? és következendő képpen áde hellt nemes Varmegye azon ő Felsége maga kegyelmes gratiajábul6 adatot Adomannak? vagy Sem? De mivel nem vettük Sem [m ]i választót7 kegyelmedtől: Újonnan egy kis Írásunk által alázatossan kérőnk kegyelmedet mint nagy jo akaró Urunkot, méltoztassék k[e]g[ye]l[m e]d felől említet dolgokról ezen Emberünk által minket tudósitani, ne talántán mondassák hogy az k[e]g[ye]l[m e]d bölcs taná csával nem élőnk. A mellet arrul-is méltoztassék kgld tudósitani vanne tudtára k[egyelm edne]k, hogy Nagy Oroszit tűzzel, vassal a’ Nemes Vármegyével fenegetik,? úgy gondolnánk mink Édes Vice Ispán Ur hogy még Gomorha és Szodoma Várasinak bűneit Nemes Varmegye ellen nem kővettuk-el. Azért nagy Ala^atossaggal kérünk mint nagy j ó akaró Urunkot vehessük ezen Emberünk áltál k[e]g[ye]l[me]d bölcs valasztyát. Dátum in Nagy Orosz Anno 1692 31 8bris. 4 Az B a korabeli heylesírásban az 5 florenus ’forint’; pénznem 6 jóindulattal 7 választ egyik jele. 425 �KJegyelmedne]k Szomszédságban lévő alázatos Szolgai Nagy Oroszi Bírák es Eskűtek. (N M L IV . 1. b. 1692. október 31.) SZALMATERCSI JOBBÁGYOK PANASZA (1694) Tekintetes Nemes Varmegye! Hogy Ur iften fierencses jo egéfeghel dolgaiban boldogh eló menetellel megh aldgya fiivünk fierent kivanyuk, Ez alazatos Juplicationkakal8 kelletek Nag[yság]tok K[e]g[yelme]tek Jine eleiben folyamodnunk ez elmultt három ejtendóvel Jegyn helyünkben] bizo nyos Jamu9 nemetesegh harmad napigh leven kikre is huszhon hétt forintott kóltótunk, Tavaly Ejtendóben jagon10 leven bizonyos Nemettesegh annak is attunk kétt killa11 TiBen ött kenyereit Ugan Tavai ejtendóben reánk Jalott edgy Compania N em eit annak is attunk kétt Beker Jénát killenczed fel kíla Zabbott, Ugan ez el multt aratáskor Zabbott, Ugan ez el multt aratáskor jagon halvan12 bizonyos Nemettesegh annakis attunk negh killa ab rakott huBon ótt kenyereit, Ugyanezen ejtendóben Kis Hontth Var[me]g[yé]ben menó nemettnek attunk hattot fél killatt melyen is megh kellett volna fizetni de edgy nemett forintot tóbbett nem attak azért kertünk nolyas forintott, mely iránt alazato\san kérjük N[a]g[yságto] kait K[e]g[yelmete]kett mind máj okhoz mutattvan gratiajatt hozunk is melta[ta\sal vagy edgybül vagy ma\bul \ok kölcsegünkett acceptalni kiért az nagy l\tenis megh fizeti K[e]g[yelmetekne]k K[e]gjyelmetekne]k (kétszer leírva!) kivanyuk l\ten elte\se \amos e\tendeig N[a]g[yságto]kátt K[e]g(yelmete]kettfierencse\sen. N[a]g(yságtokna]k K[e]g(yelmetekne]k alazatos legény Jobbágy Jalma Tercsi Lakojok KöBönjégejsen (N M L IV . 1. b. 1694) 8 supplicatio: kérvény 9 számú 10 Ma: Karancsság; a szomszéd község. 11 kila: súlymértékegység, kb. 25, 2 kg 12 hálván, megszállván 426 �NÉGY LŐRINCI LAKOS PANASZA (1694) Címkés: Nem^etes es V itető N: N:13 Nemes Kis Nograd VarMegye Vic^e Ispánjának, nekünk nagyj o akaró Urunknak, ö Urasaganak adassek nagy ala^atossan Uraságodnak mint nagy j o akaró Urunknak ajánljuk ala^atos ßolgalatunkot, es I[ste]n a ígya, eltesse Urasagodat kivanta lelki és fejti ßerencset es Üdvössegesjókkal kívánjuk Mi Lőrinczi lakossak nemelyek közülünk kénBeretettünk Urasagodat mint jo bizodalmas Urunkat alazatossan requiralnunk14 lm az el múlt Napokban történt illyen állapot raitunk, midűn Tokaibul valami kévés sót hoßtunk volna el adny valót, kit a magunk Bűkségére mindenűt mind reveken vamokon es harminczadokon15 igassagossan eleget tettünk Egerbenis be mentünk a Vámra es Harminczadra ottis Bokas Berent a mivel tartoßtunk midenekrűl eleget tettünk, el bocsatotak bekevel a regiakatis16 ki atuk, azon harmadnap múlva rajtunk küldőt az Egri Contra17 le arestaltatta18 a sót, ismét el jöt az Egri sós Ur a Budai Nemes Kam ararul19 vißa jüteben hozank megent ujobban le arestalta ő K [egyel]m [éjért a sót mondván aßt legyen le arestalva a so mind adig miglen föl Babadetom, mert ößve veßet a sós Ur Egri harminczadossal es a Contraval ami hoßtunk so veget, mivel a Contra el bocsajttot bennünkköt a sós Ur hire nélkül, es ez okért mar inquiraltat20 a sós U r a Contra ellen, imar nem tugyuk mi leßßen a ki menetele, mi Bégén emberek leven felünk a kartul hanem kerjü Urasagodat mint bizodalmas Urunkot, mi tanácsot ad Urasagod felöle, avagy meltoßassek Urasagod ha lehet meg orvoslany mihez alkalmaßtassuk magunkot, E^ekutan I[stejn sokáig eltesse Urasagod minden Cselegyevel együt Urasagodnak Maradvan leg kisebjo akaró ßolgai mi U rincsj lakossak Anno 1694 Szabó István Ludany Mátyás Ludany György Nagy Péter & Schriptum in pago Lőrinczi 13 Méltóságjelöló megszólítás rövidítése, vonatkozhat egyaránt a nagyságos, a nemes, a nemzetes szóra. 14 (meg)keresni 15 Révjog, vámjog, harmincadvám: ún. regálék, királyi haszonvételi jövedelmek. A rév- és a vámjog ún. regalia minora (kisebb királyi regálé jövedelem), melyek a XVII. századra városi jogokká lettek. A jura regalia majora (a nagyobb királyi haszonvételek) közé tartozott a sómonopólium és a harmincadvám, amely a királyi kincstár bevétele volt. 16 Valószínű: regálékat, királyi adókat. 17 ellenőri hivatal 18 aresto, arestare: lefoglal 19 A Magyar Kamara a királyi javak tárolóhelye, itt gyűjtötték a regálékat. 20 vizsgáltat 427 �P.S hißem tugya Urasagod hogy tilalma nem volt Tokaibul sót ne legyen az ő Fölsege sojabul hozny ezekre a Varmegyékre, mi ßabagyaban igassagossan jártunk. Jóllehet a regiákat Hatvány Praepost21 Uram föl vete Becsben mondván aßt azon leßen hogy vegben vißi dolgunkot. (N M L IV . 1. b. 1694) ECSEGI LAKOSOK PANASZLEVELE (1694. DECEMBER 15.) Tekintetes Nemes Uarmegye22 Hogy e% reánk köuetkelendő Jl[ént] Innepekef3 érié s eli\ mulassa JlerenÁe\sen s boldogul Nagyságod] es ke[gye]Imetek kiuán[n]yuk Jliue\e[n] Keseruesen kelletik Nag[yság]toknakés ke[gye]lmeteknek ezen nyakúnkon léwö el wijelheteden terhűnknek nagy wóltat jelenteni, a mint hogy lehetetleny nékünk ezen dolgot véghez vinnünk, miuel hogy itt nyomorult helyünkbennij vagyon 14 marha es három Bemély egy Bekér Mesterrel egygyütt, az Szölöjön24 léwö KapitanyiJ pedig ret tenetes paranczolattal és kéréjsel terhel bennünket, az mely úgy annyra meg ijesztet és el kedvedenitet bennünket, hogy az íjten tugygya hogy s mikint léBen uégreij dolgünk, amintij tugygyák az Tekintetes] N[emes] V[ármegye] közinkben varó böcjületes Tijztei miczodás Begény emberek lakiák nyomorült helyünket. Kihez képejt kelleték ezen nyomorúlt igyünben25 N[agyságtokat] ke[gye]lmeket requirálnánk26, hogy tekintvén ezen fellyeb enumerált27 nyomomjagos állápotunkat, méltoztajsek injtantiankat revideálni28, és ezen falunkban léwö marhakat bérejsektül egygyütt uagy el oBlatni az Vármegyében, vagy pedig ingyen való tartájt ne tegyünk nekiek, mert egy áltaban fogwa bizony leheteden Szőlősre if gazdálkodnánk es ezeketij marháj túl tartanúnk, mely Nagjyságjtok és ke[gye]Imetek bokánk mutatandó ke[gye]lmes gratiáiát ba mi meg nem Jlolgalhattyuk a%menybeli I[ste]n meg iutalma^oia lejlen. maradivan kegyes ivála\^ uáro Jlegény Jlolgai N[agyságtoknak] es ke[gye]Imeteknek Ecsek di 15 Decembry Anno 1694 Ecseki Lakosok Jlolgálúnk Jleretettel. (NM L I]/. 1. b. 1694. decem ber 15.) 21 a káptalan feje, elöljárója 22 Ennek a levélnek az írója a kor szokásának megfelelően a v betűt u-v al írja. 23 A levél keletkezésének idejéből következően karácsonyi és újévi ünnepi kívánsággal kezdődik a levél. 24 Ma: Mátraszőlős. 25 ügyünkben 26 megkeresnünk 27 előszámlált, felsorolt, bemutatott 28 kérelmünket ismét megvizsgálni 428 �FORRÁSOK: B Á R C Z I G É Z A 1947. a R egi m agyar nyelvjárások. K ü lönlenyom at a M agyar N épkutatás kézikönyvéből. Budapest 1947. b A történeti nyelvjáráskutatás. M agyar N yelv, X LIII, 8 1 - 9 1 . B Á R C Z I G É Z A -B E N K Ő L O R Á N D -B E R R Á R JO L Á N 1967. A m agyar nyelv története. Budapest B A R T A L A N T A L 1 9 0 1 . A magyarországi latinság szótára Budapest B E L IT Z K Y JÁ N O S (szerk.) 19 7 2 . N ógrád megye története 8 9 6 -1 8 4 9 . 1. kötet. Salgótarján B E N K Ő L O R Á N D 1957. M agyar n y e lj árástörténét. Budapest B O R O V S Z K Y SAM U [1911] N ógrád vármegye. Magyarország vármegyéi és városai. Budapest D E M E L Á SZ L Ó 1953 . A m agyar nyelvjárások néhány kérdése N yelvtudom ányi Értekezések 3. Budapest H E R M ÁN JÓ Z S E F 19 8 3 . N yelvtörténet és történelem: M agyar Tudom ány. Új folyam X X V III, 7 21-30. H O R V Á T H IST V Á N 1997. N ógrád megye történelme. N ógrád megye kézikönyve. Budapest, 2 9 -5 1. ^ K ISS JE N Ő 1995. Társadalom és nyelvhasználat Budapest P Á L M A N Y B É L A 198 8 . N ógrád vármegye újratelepítése, benépesülése és az agrártermelés fellendülése a török kiűzése után 1683-1728: A N ógrád Megyei M úzeum ok É vkönyve X IV . Salg ó tarján, 1 6 7 - 2 4 1 . P A IS D E Z S Ő 1954. A m agyar irodalmi nyelv. A M agyar N yelvtudom ányi Társaság K ia d v á nyai 83. Budapest, 1 2 5 - 1 5 3 . P A P P L Á SZ L Ó 1 9 6 1 . N yelvjárás és nyelvi norma XVI. s z á z a i deákjaink gyakorlatában: N yelvtudom ányi Értekezések 25. Budapest T Ö R Ö K G Á B O R 19 6 4 . A Börzsöny-vidék nyelvjárástörténetének települési háttere N yelvtud o mányi Értekezések 45. Budapest Z E L L IG E R E R Z SÉ B E T 19 9 9 . Gondolatok a m agyar nyelvtörténet szpciolingvisztikai szempontú megközelítéséhez: N yelvjárások. D ebrecen, 5 0 5 -1 2 . 429 �Várkonyi Gábor RÁKÓCZI ERZSÉBET ÉLETE FÉRJÉHEZ ÍROTT LEVELEINEK TÜKRÉBEN (1654-1707) „Betkó” - így becézték szülei a gyereklányt, akit később Thaly Kálmán Sappho és Diana, a költőnő és a vadász tulajdonságaival ruházott fel: „...határozott, erős lelkű, akaratos, dacos fejű úrasszony. ...szarvasok, őzek, erdeik, hiúzok fáradhatadan lövöldö zője...”1 Thaly romantikus pátosza talán még ma is meghatározza a Rákóczi Erzsébetet ismerő kutatók első lépéseit. 1863-ban Ráth K ároly egy addig jobbára ism eretlen Rákócziról, Rákóczi E rzsébetről jelentetett m eg egy rövid tanulm ányt, és kiadta két levelét is.2 K özlem énye nem keltett különösebb visszhangot. Rákóczi E rzsébetet m ajd nem két évtizeddel később T haly Kálm án „fedezte fel” újra. A „nagyságos fejedelem ”, II. Rákóczi Ferenc gyerm ekkorát kutatva talált rá arra a Rákóczi rokonra, aki a családot ért veszteségeket részben pótolva m egpróbált védelm et, tám ogatást nyújtani az árváknak, akihez a fiatal házas Rákóczi várandós felesé gét, m intha hazavinné, elhozhatta. M ár 1881-ben m egjelent „történeti tanul m ányában” olvashatjuk a következő jellem zést: „A Rákóczi-háznak ugyanis ez idő szerint, Ferkón és Juliánkán kívül volt m ég egy élő tagja. Ez, a kistapolcsányi uradalom nak és Hrussó várának férfias lelkületű s am azon term é szetű úrnője: gr. Erdődy G yörgyné, szül. gr. Rákóczi E rzsébet v ala.”3 T haly interpretációjában Rákóczi Erzsébet az elvesztett otthont, a családot jelentette Rákóczi Ferenc szám ára. A határozott, erőslelkű, akaratos és dacos fejű, am a zon term észetű úrasszonyban nem nehéz felfedeznünk az anyát, Zrínyi Ilonát! M erényi Lajos, E sterházy Pál kutatója talált rá arra a levélre, és m ellette egy cím nélküli, de a tartalm ából világosan kikövetkeztethetően Rákóczi E rzsébet ről szóló versre, m elyet azonnal átadott Thaly K álm ánnak. T haly a m ár fent idézett tanulm ányában, egy m ásik verssel együtt, közölte a költem ényt, így tágítva a vadászó D iana képét a költőnővel. A versről később A ngyal D ávid4 bebizonyította, hogy Zrínyi M iklós hatását tükrözi. M indezek után hosszú, majd egy évszázados csend következett Rákóczi Erzsébet újkori életében. 1979-ben Erdődy Ferenc két levelet publikált tőle5, majd 1986-ban a Régi M a gyar Költők T árában ism ét kiadták a két verset^, és röviden rekonstruálták életét. 1989-ben Horn Ildikó7 m egtalálta előbb Rákóczi László naplójának m ásolatát, majd röviddel utána az elveszettnek hitt eredetit is. A naplóból m egism ertük E rzsébet gyerekkori becenevét: Betkó. M ajd a Z rínyi-kutatók következtek, Thaly, M erényi Lajos és Angyal Dávid nyom án haladva Kovács 430 �Sándor Iván8 a verseket Zrínyi M iklós költészetével vetette össze; Uhl G abri ella9 pedig a m ár M erényi Lajos által is jelzett, E sterházy Pállal folytatott leve lezést vette vizsgálat alá. Szaporodtak az apró m ozaikkockák, de a teljes kép m ég közel sem volt kész. Thaly, az általa közölt versnek önkényesen a „Gr. Rákóczi Erzsébet gr. Erdődyné panaszló éneke” címet adta. Ettől kezdve, a közel sem folyamatos ku tatások középpontjában Rákóczi Erzsébet sikertelen házassága állt, anélkül, hogy a kor főúri házasságait alaposabban megvizsgálták volna a Rákóczi Erzsébettel fog lalkozó kutatók. Rákóczi E rzsébet szem élyiségének, életének újabb m ozaikjait férjéhez írott leveleinek elem zése jelentheti. M ár Thaly Kálmán is m egállapította, hogy „Rá kóczi E rzsébet —ez a behatóbb tanulm ányozásra már csak saját, nagyszám ban fenm aradt leveleiből ítélve is igen érdem es, eredeti, régibb úrnőink közt is párját ritkító nőalak, Nem tudjuk, hogy T haly vajon mire alapozta kije lentését, hogy látta-e Rákóczi Erzsébet leveleit, a levelek lelőhelyét ugyanis nem jelöli meg. A jelenleg Pozsonyban őrzött vörösvári Erdődy levéltárban Rákóczi Erzsébetnek 205 m ásodik férjéhez, Erdődy G yörgyhöz írott levelét őrzik.10 A levelek 1672. január 5. és 1707. augusztus 13. között íródtak, és m ost először kerülnek kiadásra.11 Férjének levelei, összesen 239, am elyek 1683. április 3. és 1707. szeptem ber 29. között születtek szintén m egvannak. U gya nitt találhatók a kortársak által írt Rákóczi Erzsébethez szóló levelek is. A le vélírók között van Am adé Ádám , Bakos János, Báthory Zsófia, D esseffy Fe renc, E beczky Im re és m ég sokan mások. M indem ellett tudjuk, hogy Rákóczi E rzsébet az Erdődy rokonság több tagjával is levelézésben állt, és feltehetően ezek a levelek is m egtalálhatók a különböző helyeken őrzött Erdődy levéltá rakban. Csak összehasonlításul, a m áig m értékadónak szám ító családi levelezé sek közül K anizsay O rsolyának 66, férjének, N ádasdy Tam ásnak pedig 70 le velét ism erjük.12 Szilágyi Sándor a két Rákóczi Györgytől valam int Lorántffy Z suzsannától együttesen 680 levelet közölt.13 A korszak legnagyobb, és m ár publikált levelezés corpusait „létrehozó” Bethlen M iklósnak 701,14 Teleki M i hálynak pedig 377515 levelét tartjuk számon. E két utóbbi politikussal kapcso latban term észetesen figyelem be kell venni, hogy teljes pályájuk és hivatali m űködésük levelezését igyekeztek feltárni a kutatók. M indezekkel együtt is m éltán m ondhatjuk, hogy Rákóczi Erzsébet levelezése a legnagyobb és a leg teljesebben m egőrződött m issiles anyagok közé tartozik! Az előbb szándékosan nem tettünk különbséget magán, családi vagy politiku sok hivatalos levelezése között, hiszen a levél megszületése, megírása mögött ugyanaz az értékrend munkált minden esetben, legyen szó politikusról vagy főúri feleségről: a távolságot áthidaló kommunikáció, az információ megszerzésének és továbbadásának igénye. Ilyen értelemben nem lehet kölünbséget tenni női vagy férfi levelezés között sem. Rákóczi Erzsébet leveleit ugyanabban a 17. századi szellemi környezetben kell elemeznünk, mint Bethlen Miklós vagy akár Zrínyi 431 �Miklós leveleit. Viszont a férfi és a női szerepek elkülönülése a levelek tartalmá ban, stílusában könnyen felismerhető. Ebben az értelemben jogosan beszélhetünk női levelezésekről. Nem az arisztokra nők körében mérhető írni, olvasni tudás, egyszóval írásbeliség szintjére voltunk kíváncsiak, amikor Rákóczi Erzsébet leveleit sajtó alá rendeztük, hanem arra, hogy a levelek által bemutatott korszak megisme réséhez mennyiben ad új szempontokat egy arisztokrata nő férjéhez írott levelei nek elemzése? A nők társadalm i szerepének, a társadalom ban koronként elfoglalt helyének kutatása és történeti vizsgálata hosszú m últra tekint vissza, m elynek m ég csak vázlatos áttekintésére sem vállalkozhatunk a jelen keretek között. Száz évvel ezelőtt G eorgina Hill az angol társadalom ban követte végig a nők szerepének és helyzetének történeti változását.16 V izsgálta a családban, a politikában, a m űvelődésben, a kultúrában elfoglalt helyüket; a történeti korszakok során bekövetkezett változásokat egészen a 19. századi politikai m ozgalm akig vezet te. H asonló nagyságrendű elem zést a m agyar kutatás m áig nem hozott létre, de H ill-lel egy időben több tudom ányos dolgozat, könyv, forráskiadás készült el, am ely, a forrásadottságokat is figyelem be véve, a m agyar arisztokrata nők v ilá gának bizonyos szeleteit tárta fel. Deák Farkas egy híján ötszáz levelet tett közzé 148 levélírótól, egy m ásik m unkájában W esselényi Anna 79 levelét adta k i.17 A nők társadalm i helyének, szerepének értékelése szem pontjából tanulsá gosak D eák Farkas W esselényi Anna életrajza elé írt bevezető sorai: „Mind férje a ’nagy’ Csáky István, mind fiai: az első gró f Csáky István és g ró f Csáky László, hatalm as szerepet játsztak a politikában: de ő, bár sokszor igen tevéke nyen, csak m int nő és anya vett részt kedveseinek nagy küzdelm eiben.”18 Nem is annyira a 17. század értékrendje, hanem inkább a 19. század m agyar törté netírásának szem pontjai érvényesülnek ebben a m eghatározásban. Erősen ér ződik a politikatörténet fontossága, és ebben term észetesen a politikusok, ka tonák elsőbbsége. A nők csak hozzájuk mérve kaphattak teret és szerepet a történelem ben. T haly Rákóczi Erzsébetről adott jellem zése — a „férfias lelkü letű” úrnő —is ebbe a szemléletbe illeszkedik. Ezzel szemben Rákóczi Erzsébet, mintha kései kutatóival akarna feleselni többször is így ír leveleiben: „Guzsaly nekem, s csak azt kívánom, te se báncs, én sem bándak s ülnék veszteg egy szeg letbe.”19 vagy máshol: „ ... az asszonyok dolga guzsaly, motolla, ezzel nékem sincs semmi közöm ahhoz,”20 Vajon melyik Rákóczi Erzsébet közelíti meg legjobban a valós képet, a Thaly által felvázolt férfias, vadászó Dianna, vagy a nőkre szabott társadalmi szerep mögé visszahúzódó arisztokrata nő képe? Rákóczi Erzsébet 1654. november 16-án született. Édesapja Rákóczi László, édesanyja Bánffy Erzsébet volt. M ég be sem töltötte 10. életévét, amikor elveszí tette édesanyját, majd röviddel később édesapját. Az árva kislányt Báthory Zsófia vette szárnyai alá. Pozsonyban apácáknál neveltette, majd alig 14 évesen, 1668 februárjában férjhez adta Erdődy Ádámhoz. De, mintha a balsors üldözné pár hét múlva már özvegy. Két év özvegység után Erdődy György felesége lett. 432 �Élete a 17. század utolsó harmadát és az új évszázad első évtizedét öleli fel. I. Lipót német-római császár és magyar király uralkodásának évtizedei korszakváltó évtizedek. A magyar társadalom nagy reményeinek és keserű kiábrándulásainak évei váltják egymást. A magyar politikusok évszázados tervei váltak valóra: Buda, a magyar királyok székvárosa megszabadult az Oszmán Birodalom megszállása alól, de a törökellenes háború belső meghasonlást, az ország népeinek mérhetetlen pusztulást hozott. Rákóczi Erzsébet még gyermek volt, amikor 1663-64-ben Zrí nyi M iklós és W esselényi Ferenc hatalmas energiákkal fogta össze az ország tarta lékait, hogy reményeik szerint a meginduló törökellenes háborúban végső csapást mérjenek az Oszmán ház magyarországi hódításaira. Az 1664. augusztus 10-én megkötött vasvári béke meghiúsította terveiket. 1664 őszén meghalt Zrínyi, majd 1667 márciusában a nádor. Két olyan politikust veszített az ország, akiket Ester házy Miklós nádor mellett szerzett tapasztalataik és tekintélyük emelt az ország vezetői közé. 1670-ben I. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Péter régi reflexek alapján, Bocskai Ist ván, Bethlen Gábor és I. Rákóczi György fejedelmek példáját követve fegyveres fölkeléssel akartak érvényt szerezni a magyar érdekeknek. Elszámították magukat és tévedésükért súlyos árat fizettek. Zrínyi Péternek, Nádasdy Ferenc országbíró nak és Frangepán Ferencnek, 1671-ben, életébe került ez a tévedés; I. Rákóczi Ferencnek hatalmas váltságdíjat kellett fizetnie, és váraiba Habsburg katonaságot kellett fogadnia. Innentől kezdve nincs nyugalom az országban, bujdosók és kuru cok gyülekeznek Erdély és a királyi Magyarország végvidékein. W esselényi Pál, Teleki M ihály majd végül Thököly Imre állt a bujdosók élére. Thököly néhány év alatt, 1681-re meghódította Észak-kelet Magyarországot. A Habsburg udvarnak cselekednie kellett, ha nem akarta elveszíteni a teljes országot: Lipót császár a jól bevált recept szerint hajlandó volt valamit visszaadni a rendi jogokból, és az ország Esterházy Pál személyében a soproni országgyűlésen ismét nádort választhatott magának. A nyugalom azonban nem állt helyre. 1683-ban a török Bécsig vonult, Thököly hiába próbált kibújni a török szövetség hálójából, csapataival biztosítania kellett a nagyvezír seregének a hátát. A török sereg bécsi katasztrófája magával rántotta Thökölyt is. 1684-ben XI. Ince pápa fáradhatatlan munkájának eredményeként létrejött I. Lipót német-római császárt, Sobieski János lengyel királyt és a Velencei államot összefogó török ellenes szövetség, a Szent Liga. A kuruc fejedelemnek nem sikerült a keresztény szövetséges oldalára átvezetnie politikáját. Rákóczi Er zsébet férje, Erdődy György azon politikusok között volt, akik úgy gondolták, hogy Lipót császár ez alkalommal nem fog kihátrálni a török elleni háborúból. Vele együtt Rákóczi Erzsébet is úgy vélte, hogy a kurucok csak kerékkötői a török kiűzésének, és közöttük is sokan inkább a török ellen harcolnának: „Itt a katonák sokan torokszakadva kiáltják sokan, hogy török ellen inkább hadakoznak, vélem csak jőne valami had, sokan odatartanák a ló száját, de addig az szabad prédán amit elkövethet, el nem mulatja, . . . ”21 - írta ekkortájt egy keltezetlen levelében. A 433 �levél egyébként rendkívül határozott, energikus, és pontosan látja, le is írja a kuru cok és a császár között őrlődő magyarság problémáit. A kuruc haderő török ellen fordítása mellett a lengyeleket, és a lengyel királyt tartja a magyarság legfőbb táma szának. „ ...jó volna ha kegyelmed is abban fáradozna, hogy minél hamarébb Bártfát vennék meg, de kevés had ne jöjjön, mert itt is alkalmas noha nem igen sok a ku ruc, de az parasztokat maga mellé ha veszi tehetne kárt az lengyelben, Bártfa meg vételével az lengyel útja jól felnyílnék, azt megvévén beléhelyeztetvén jó népet, azonkívül is kvártélyban lehetne az lengyelség itten, kik miatt az kuruc is nem bát ran kvártélyozhatna itt, mert az krajnya is amennyire megunta őket ellenek támad na, mely dolog végben való viteliben Barkóczi uram, ha maga nem jőne is, valami népet e több Bártfa alá jövendő lengyelekkel jól egyetértvén titkon és sok haloga tás nélkül nyúlnának hozzá az dologhoz, innen ha kiverhetik az kurucot, Bártfát megveszi, könnyű lesz az puszta fődről az kevés kurucot vagy elhódítani, vagy olykor rajtok is menni, mely iránt kegyelmed is fáradna, s én is már megírtam Len gyelországban e javallásomat, . . . ” Azt, hogy kinek írta meg Lengyelországba „javallásait”, nem tudjuk, de az ekkor 29 éves fiatalasszony valóban nagyon határo zott véleménnyel rendelkezett mind katonai, mind politikai kérdéseket illetően, nyoma sincs a „nem konty alá való”-féle fogalmazásnak, amely majd az öregedő Rákóczi Erzsébetet fogja jellemezni. A levélben, mindezeken kívül fontos infor mációkat is továbbít férjének Csonka bég Thökölynél tett látogatásáról, Szirmay Miklóssal való beszélgetéséről, vagy figyelmezteti, hogy legyen óvatos Czobor Ádámmal. Az országot azonban egyaránt pusztították a kuruc katonák, a lengyelek, a tatárok, a törökök és a császáriak. A m ikor a keresztény szövetségesek 1684ben hirtelen m egjelentek Buda falai alatt sokan bíztak abban, hogy az ország fővárosának felszabadulása m eghozza a várva-várt békét. R ákóczi E rzsébet írja: „ ...h a Isten kezünkhöz adja, nem kétlem , kegyelm es urunk, őfölsége m utatja kegyelm ességét azokhoz, akik m egvételekor jelen fognak lenni, ke gyelm ed is, ha akkor jelen lesz, bár valam ely házat solititálna annak idejében m agáért; adja Isten ham arébb Budán lakhassunk, s kegyelm edet is friss egés zségben láthassam , m aradván kegyelm ednek igaz hív társa.”22 V alószínűleg nem R ákóczi E rzsébet volt az egyetlen, aki m ár alig várta, hogy m inél ham a rébb Budán lakhasson. M ár előző levelében kérte férjét, hogy tudósítsa őt „B udának bizonyos mi karban való létéről”23 O rszágos várakozás az, am it itt olvashatunk. Aztán később már nincs szó Budáról, a budai házról, csak a háború pusztításai ról. „Ez elmúlt csütörtökön úgy hallom felrablotta Szerdahelyt a török, alkalmas károkat tett, s rabokat fogott, az mi magyarink megcsatáztak vélek, hallom több veszett az törökben, mint az magyarban, az német nem volt jelen, másutt feküd tek, csak akkor indultak utána az töröknek az németek, amikor az pogány közel járt Újvárhoz.”24 „Csak már az hadak annyit ne járnának, mert télben tartjuk őket, s nyárban sem dolgozhatunk. Csak szalad untalan az nép, elég galibám volt velek, 434 �bezzeg tehetnék én is panaszt az ittvaló com isáriusra...”25 „Az brandenburgus hadok most kőtözködnek az fehér hegyen által, adóznak is rétjeink miattok. Czoborné asszonyom, a jó gazdasszonyság mellett, amint írják, meg akarván előttek tartani az maga rétjeit, vizet bocsátott rájok, mely miatt ott meg nem tele pedhetvén, az hadak az egész tavaszi vetéseire szállottak, semissé tették/26 Bár az országban keresztül-kassul jártak a hadak az emberek mégis a békére készültek: Rákóczi Erzsébet és férje 1692-ben a budai ház helyett Pozsonyban kezdtek épít kezni, felismerve talán, hogy Budára egyhamar nem költözhet magyar család. 1699. január 26-án Karlócán a Szent Liga és a Porta képviselői aláírták a béke okmányokat. Rákóczi Erzsébet nagy lendülettel látott a birtokok rendbetételéhez. Egy indulatos levelében, férje szemére veti, hogy alig segít a gazdaság irányításá ban: „Gazda uram, csak jól van a kegyelmed dolga, nekem füstölög bele az sok pörben, buta gondban a fejem, izzasztópor sem kell, sokszor majd napestig a széna gyűjtők s munkások felett való vigyázás, s fel s alá való járásim, tépelődéseim miatt eleget verejtékezem, s kegyelmed proszanitate pitizál s vendégeskedik, sem segít, sem tart. Én pedig majd veres verejtékemmel keresem ezeket/527 Ugyanek kor intézkedett, hogy bécsi házából a magyar kancellária, ami bérelte a házat, köl töztesse ki a hivatalnokokat, mert ahogy írja „magam is gyakrabban akarok Bécsben járnom ,\28 Érdekes, hogy a békeévek közül az 1701-es évből egyáltalán nem maradt fent férjéhez írott levele, talán kevesebbet voltak távol egymástól, és így fölöslegessé vált a levelezés? Nem tudjuk. Azt, hogy nem volt ez igazi béke, későbbi leveleiből érezhetjük. 1702 decembe rében a következő rövid megjegyzéssel fejezte be levelét: „Híreink olyasok, hazánkbéliek nincsenek, a rettenetes adózások s azok miatt való ínségeken kí vül/529 1703-ban II. Rákóczi Ferenc szabadságharca még ki sem bontakozott, am i kor a megjelenő kurucok elől előbb Pozsonyba, majd onnan férje horvátországi birtokaira, Szávaújvárra menekült. A Dunántúlon átvezető útja alatt megdöbbenve hallgatta a szegénység panaszait: „Innen semmi új hírt nem írhatok az nyugodal mas földről, hanem látom a nép hogy megfélemlett, s sopánkodva szól, tartván az ellenségtől, s másfelől az kemény porciózásokat emlegették, azt is nem különben, hanem mint Pozsonyon túl lévő elszegényedett népnek azaránt való bőv, nyilván való beszédit hallhatja akárki is/*30 Vagy: „Még eddig valahol jártunk torok szakít va szólnak az emberek az portió iránt. Olyakat beszélnek, kirűl én gondolkodni sem mernék. Istenért is, ha lehet, aki igaz híve őfölségének, őfölségek hasznára s híveinek megmaradhatására nézvén alázatos instantiákkal segítse ezen teher megorvoslását, mert bizony itt is merő desperátusnak látszik lenni a nép, s szól szerte széjjel, amit a nyál nyelvére hoz, kit irtózással hallgatunk. Ezeket írom ke gyelmednek csak magánosán biztomban. Másként nem konty alá való állapat/21 Életének utolsó négy évét idegen országban, idegen em berek között töltöt te. A kárcsak otthon, nagy lendülettel látott a gazdálkodáshoz. M ár két hét után V arasdról azt írta férjének, hogy „pusztán, károsan, rendetlenül találtam az itt való jószágot, ... A zért kész vagyok fundam entum bul hozzá fogván, vizsgál- 435 �nőm s rendben vennem az állapatokat, ahol reáérkezhetem , . .Z*32 N égy éven át inventált, urbárium okat ellenőrzött és íratott, gazdatisztekkel vesződött, csak hogy teljen az idő. M indeközben folyton várta az otthoni híreket, várta, hogy m ikor költözhet vissza: „Adná Isten, oly hírt írhatna ne[kem] kegyelm ed ide, hanem én inkább ham arább m ehetnék vissza, s az magam ott kinnlevő dolga im hoz is láthatnék;”33 A kor elfogadott értékrendje szerint a feleség feladata, hogy összetartsa, irányítsa a család gazdasági hátterét szolgáltató birtokokat, egyszerűbben m ondva, hogy jól gazdálkodjon. A kor legfőbb értéke „az jó hír s név” a nőkre és asszonyokra is vonatkozik a következő form ában: „Az férfi ékessen szólá sával, írásával, útonjárásával, hírt nevet szerez m agának. De nem látom az asszonyállat m iképpen m agát nem esíthetné meg, hanem hacsak ... hon ülések kel és otthon tisztekben eljárásokkal, szavokban való eszességgekkel, urukhoz való hűségekkel, jó erkölcsekkel, az szom szédival békességesen való élésekkel, háza népe között tisztességesen magok viselésekkel, és az külső em berek előtt való szem értm etességekkel, mind ez világi éltekben nagy dicsérettel éltének, s m ind holtok után örökké való hírt, nevet hattak az utánuk való em bereknek.^4 A „jó gazdasszonyság” Rákóczi Erzsébet szám ára m agától értetődő. Nem jön zavarba a napszám osok, az aratók, az uradalm akat igazgató tiszttartók között sem. Szülei szám ára ez szintén term észetes volt, apja hátrahagyott naplójában többször olvashatunk hasonló bejegyzéseket: „M entem ki ebéd után az aratók hoz, ... M entem ki jó reggel a szénatakarókhoz, és mind egész nap odaki m u latván, takartattam szolgáim m al is.”35 Nem tudjuk, hogy gyerm ekkorából m ennyi em léket őrzött, de az otthon m eghatározó élm ényei, valam int a kor elvárásai egyaránt arra ösztönözték, hogy ne idegenkedjék a gazdálkodástól. „Én itt cselekszek amire ráérkezhetem , csak lábam ra épülhetnék ki, s teljes erőm vóna. Tegnap sézán kivonattam m agam at, déltűi fogvást sötét estig a pajtában ültem , lencsét, babot, borsót csépeltettem , gabonát, zabot, szénát hordattam , m ásfelöl a tiszttartó dézsm ált.”36 A keltezetlen levelek között olvasható egy terjedelm es feljegyzése, am ely ar ról árulkodik, hogy a birtokok gazdálkodását átgondoltan, tervszerűen irán yí totta. „Ebből [t.i. földből] az úrnak szép hasznot m utathatnék, ha őkegyelme szabadságot ád s fog tetszeni, hogy magunk jószágabéli jobbágyok közé oszta nám. Abbúl juthatna a halászoknak is proportionaliter, m elyektől m áris m a gunk jobbágyi ígérnek dézsm át, m indaz tokokat, mind pedig szobást vagyis adót adni, ott falut építhetni úgy, hogy a jobbágy am iatt m aga előbbeni fundusát abban ne hagyná, úgyis itt egy háznál sok az em ber, sőt am ellett ugyan ott az úrnak m ajorja ahoz földje, rétje elég lehetne, ország útjain lévén, jó korcs m át lehetne folytatni, sőt a vízen hidast tartván attúl is szép haszon lehetne, elvárom azért uram őkegyelme parancsolatját ham arébb, am íg m egszánthatni s nem lesz a földnek fagya.”37 N em csak az éppen aktuális m unkák szám onkéré sét, hanem új falu, vám szedő hely telepítését is feladatának érezte. A bevétele 436 �két nem egyszerűen a jobbágyok szolgáltatásainak, adójának em elésével, hanem a gazdálkodás m inőségének javításával képzelte el. Külön tanulm ányt érdem el ne Rákóczi E rzsébet gazdálkodásának bem utatása. T evékenysége a gazdasági élet szinte m inden területét felölelte: term elt, eladott, kereskedett, bérleti szer ződéseket kötött, pénzt kölcsönzött, hogy csak a legfontosabbakat em lítsük. A fent idézett részlet is bizonyítja, hogy a földesúri földek felosztását saját jobbá gyaik között befektetésnek tekintette. R. Várkonyi Ágnes elem ezte Szirm ay András gazdasági naplóit, feljegyzéseit, és m egállapította, hogy Szirm ay gazdál kodása, hasonlóan Rákóczi Erzsébetéhez, a gazdasági élet széles skáláján m oz gott.38 Term észetesen Rákóczi Erzsébet pár oldalas gazdasági feljegyzései nem hasonlíthatók Szirm ay több m int negyven éven át vezetett gazdasági naplói hoz, de azért az m egállapítható, hogy a kor kívánalm aihoz igazodva irányította saját, később H orvátországban férje birtokait. Rákóczi Erzsébet férjéhez írott levelei nemcsak birtokigazgatásról szólnak. Hétköznapjaiban fontos helye volt a szórakozásnak, a szabadidő tartalmas eltölté sének is. A Thaly által kiemelten említett vadászat különösen kedvelt szórakozása volt. De emellett szerette a zenét, tudott hegedülni, hegedűit nagy becsben tartot ta, gondozásukra, javíttatásukra sokat áldozott. Egy alkalommal, a már korábban idézett levélben, amikor férje szemére vetette, hogy semmiben sem segít, ironikusan megjegyzi, hogy azért akar hegedűin gyakorolni, hogy ha az uraság — értvén ezen férjét —úgy parancsolná nehogy szégyenben maradjon. Hegedűit ké sőbb, bujdosásának idején is kedves barátainak tartotta. Készíttetett orgonát. Kastélya mellett virágoskertet telepíttetett. Szerette a társaságot, gyakran járt ven dégségbe és maga is gyakran fogadott vendégeket. Ezt a rokonság is tudta róla, egy alkalommal Pozsonyban „komédia” nézésre marasztalták, de inkább hazament. O Pozsonyba birtokügyekről akart tárgyalni az Erdődy rokonsággal, de amikor ész revette, hogy nem veszik őt komolyan, távozott.39 Nehéz helyzetekben állt helyt, különösen Szávaújváron, amikor kóborlókkal, ellenséges rácokkal, rablókkal, a központi hatalom meggyengülését kihasználó csellengő katonákkal szemben kellett a birtokokat és saját biztonságát is megvédeni. M indig határozottan döntött. Am i kor azonban érdekei úgy kívánták, vissza tudott húzódni a kor által a nőkre sza bott szerep mögé. „Nem konty alá v a ló ...” - írta, amikor a dunántúli nép szenve déseit ecsetelte; „az asszonyok dolga guzsaly s m o to lla...” - írta máshol, amikor nem akart foglalkozni valamivel. De ez a magatartás már csak az utolsó éveiben volt jellemző rá. Fürdőbe azonban gyakran járt férje nélkül is, és nem m indig csak a gyó gyulást kereste, hanem alkalm anként a jó társaságot is.40 A trencsényi hévízből írta: „Én itten Istennek hála jó egészségben vagyok, de ném elyek, szolgáim és frajcim ereim közül, alkalm asint elkezdték az kornyadozást. Illésházi uram at az asszonnyal mai napon bizonyosan idevárjuk, Csáki Ferencné asszonyom ot is ma, vagy hónap. Pálfl M iklós uram em bere is itt vót, az úr szám ára szállást keresett, de nehezen, ha gyű is el Pálfl uram, m ert itt alkalm asint vagyunk, s 437 �m ég m ennyien leszünk, szállásokat igen elfoglalták. Pálfi uram szám ára alkal m atost nem is kaphatni.”41 O szidőben hazautazott a fürdőből, m ert senkit sem talált ott. Elénk társasági életet élt. Családjával, közeli rokonaival rendszeres kapcsolatot tartott. G yakran látta vendégül „öccsét”, II. Rákóczi Ferencet, akinek születésére annak idején „egy ital borocskát” is köszöntött.42 A m ikor 1688-ban Rákóczi Julianna és Ferenc birtokait központi igazgatás alá helyezték, K ollonich Lipót akkor m ég bécsújhelyi püspök K lobusiczky Ferencet tette m eg a Rákóczi birtokok adm inisztrátorává, Rákóczi Erzsébet saját em berét, M elczer Ján o st bízta m eg az örökösök jogi képviseletével. Talán em iatt a csa ládi összetartás m iatt sem lehetett Bécsben túlságosan népszerű. Az időközben esztergom i érsekké lett Kollonich Lipótnak elég gondot okozott a család fel serdült feje, Ferenc, és m ég Rákóczi grófnővel is m eg kellett küzdenie. II. Rákóczi Ferenc az 1690-es években, am ikor megnősült és birtokaira ha zaköltözött, gyakori vendége volt Erzsébet kistapolcsányi kastélyának. F elesé gét, Sarolta-A m ália hesseni hercegnőt, 1696-ban első gyerm ekük születésekor K istapolcsányban nagynénje gondjaira bízta. Rákóczi E rzsébet igyekezett m in denben kedves öccsének és feleségének a segítségére lenni, akik Z boróról in dulva m ajd hat nap alatt értek el hozzá, K istapolcsányba: „Akarám kegyelm ed nek értésére adnom , hogy kedves öcsém uram és az fejedelem asszony tenap estve szerencsésen ideérkeztenek, m agok lovait mindenestől a felföldön hagy ván, csak postai alkalm atossággal jöttének ide. Az fejedelem asszony terhes lévén, ma egésznap fekszik, fáradt állapattal lévén, főképpen m ég az útban való ijedés árt néki, m ivel valam i nagy hegyről lem enet hintóstúl csaknem m ind nyájan feldültek, alig tartózkodott meg a hintó valam i fácskán, m ásként talám hintóstúl mind összerom lottak volna. E gyébiránt is igen gyenge term észetű a fejedelem asszony. [...] Azonis kérem kegyelm edet, ha valam i confectom a van kegyelm ednek hova ham arébb küldjön ami van, mert generális uram itt létével éppen kifogytam belőle, [...]. Az citrom bul s narancsbul is kifogytam , a feje delem asszony kívánja, főképpen a narancsot . . . ”43 U nokahúga, Rákóczi Julianna és férje, A sperm ont gróf, is gyakran vendé geskedett nála. Soha nem érezte m agát egyedül, ezért is lehetett szám ára külö nösen fájdalm as 1703 végén a H orvátországba való futás. N em csak rokonaitól került távol, hanem m egszokott szolgáit is el kellett, hogy bocsássa. Ekkor bukkan fel leveleiben az eddig szokatlan rövidítés: “kedves öccsét” csak „R .”ként jelöli. M i az oka? Nem tudjuk. Nincs jele, sehol nem árulja el m agát, hogy m ilyen érzelm ekkel gondol II. Rákóczi Ferencre. „Beszélik nyilván R. Pécsre, Szigetre, Siklósra Szentm ihály nap (szept. 29.) tájban küldött p á te n se k e t...’*4 Am ikor m ég az előrenyom uló kurucok elől elm enekült, nem tudhatta, hogy rövidéletű felkelésről vagy kom oly, politikai célokkal rendelkező m ozgalom ról van szó. Férje, Thököly m ellett tett rövid kitérőt leszám ítva, rendíthetetlen császár és király-párti volt. Neki, mint feleségnek nem volt más választása, m int követni férjét. G uevara, D raskovich János fordításában, így fogalm az: 438 �„Az kereszténységbe pedigh mind Isteni s’mind em beri törvény megh engedi, hogy az férfi az ő feleségének tellyesseggel feje legyen es ura.”45 Rákóczi E r zsébet ezt m ásként m ondja: „ ...im m ár nékünk hotig mind jót, rosszat együtt kell szenvedni el.”46 Azt sem tudjuk, hogy mennyit tudhatott az országban zajló eseményekről 1703 után! Férje küldött ugyan híreket Bécsből, sőt nyomtatott újságokat is - amiket rendre megköszönt - de bizonyos, hogy nem Rákóczi propagandáját küldte el feleségének. H orvátországban idegen világ, idegen nyelvű em berek közé került. Eddig m ég soha nem szorult tolmács segítségére, hogy em bereivel, alkalm azottaival érintkezhessen, itt ez is m egtörtént vele. H orvátországból írt első levelei a bizonytalanságot, a félelm et tükrözik. 1703 végén több észak-m agyarországi fam ília tagjai is odahagyták birtokaikat, Pozsonyba, Bécsbe és H orvátországba m enekülve. K oháry Farkas, Csáky Imre és Zsigm ond az ism ertebbek, akik a D ráván túli területeken érezték m agukat csak biztonságban.47 Az akkori m ene kült m agyar nem esek tevékenységéről, de m ég életkörülm ényeiről sem tudunk túl sokat. Rákóczi E rzsébet arról ír, hogy H orvátországban olyan erős a m a gyarellenes hangulat, hogy az odam enekülők élete sincs biztonságban. „M inket pedig m agyarokat erősen fenyegettek az gyalázatos kiűzésekkel, am int halla ni.”48 vagy „A félelem esm ét a bennlakósoktúl nevekedik.” - írta férjének.49 A Csáky grófoknak pedig ő ad kölcsön szénát, hogy a m agukkal hozott lovaikat etethessék. Arra a kérdésre, hogy a H orvátországba m enekült m agyar arisztok rácia m ilyen kapcsolatot tartott egym ással ez a levelezés nem ad választ. R á kóczi E rzsébet nem írt férjének arról, hogy más m agyarországi em berrel, ro konnal vagy baráttal szem élyesen érintkezett volna. A horvát bánná kinevezett P álffy János feleségével egyszer találkozott, és segített a Csáky család néhány H árvátországban „bujdosó” tagjának, ez m inden, am it ottani társasági életéről tudunk. A korábban jellemző színes társasági életet itt uradalm i tisztek, esetleg katonák és egyházi szem élyek jelentették. Egy pillanatig sem érezte m agát ott hon, m inden percben haza vágyott. „Bú, bánat közt torkig úszom , söpreném inkább m ásutt az istállókat, hogy nem itt vagyok, okait Isten tudja, m ásoknál is nyilván lehet.”50 A szám ára oly kedves „felföld” viszontlátásának öröm e azon ban nem adatott m eg neki. 1707. november 8-án Szávaújváron tért meg teremtőjéhez. Szülőföldjére holtá ban sem térhetett vissza, az Erdődyek klanyeci kolostorában helyezték örök nyu galomra.51 439 �JEGYZETEK: 1. Thaly Kálmán: Gr. Rákóczi Erzsébet mint költő Századok 1900/ 481-494. 2. Ráth Károly: Rákóczy Erzsébet két levele. G yőri Történelmi és Régészeti Füzetek H. kötet 1863. 28-37. 3. Thaly Kálmán: II. Rákóczi Ferenc feje delem ifjúsága. 16 7 6 -17 0 1. Történeti ta nulmány. Pozsony, 1881 67. 4. Angyal Dávid: Rákóczi Erzsébet és Zrínyi Miklós. Századok 19 0 1/ 359-60. 5. Erdődy Ferenc: Rákóczi Erzsébet két levele. Levéltári Szemle 19 7 9 338-339. 6. Régi Magyar K ö ltő k Tára 11. szerk. Varga Imre Akadémia Kiadó, Budapest 19 8 6 73. és 74. sz. versek. 7. Rákóczi László naplója közzéteszi és a jegyzeteket írta H óm Ildikó, az utószót írta R. Várkonyi Ágnes In. Magyar Hír m ondó M agvető Kiadó, Budapest 1990 8. Kovács Sándor Iván: ‘V eri a hab a k ő sziklát...n A költőnő Rákóczi Erzsébet In. Kovács Sándor Iván: “Eleink tündöklősége” Balassi Kiadó, Budapest 1996 9. U hl Gabriella: Esterházy Pál és Rákóczi Erzsébet Irodalomismeret VI. évf. 1-2. sz. 1995 82-88. 10. Szlovák Állami Levéltár Bratislava / Pozsony A rchiv rodu Erdődy / Erdődy család levéltára Correspondencia Juraj Erdődyho / Erdődy G yörgy levelezése Iisty od manzelky Alzbety Rákóczi / Rákóczi Erzsébet levelei férjéhez. Cislo skatule: 143 11. Horányi Emese: Rákóczi Erzsébet leve lei (ELTE 1999) című szakdolgozatában 25 levelet elemzett ebből a gyűjtemény ből. Benda Borbála-Várkonyi G á b o r Rákóczi Erzsébet levelei férjéhez 1 6 7 2 1707. Osiris Kiadó, Budapest, 2001. 12. Károlyi Árpád - Szalay József: Nádasdy Tamás nádor családi levelezése Buda pest, 1882 valamint “Szerelmes O rsi kám...” A Nádasdyak és Szegedi K ő rös Gáspár levelezése. Válogatta, a szöveget gondozta és a jegyzeteket írta Vida T iva 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 440 dar, utószót írta Grynaeus Tamás, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest 1988 A két Rákóczy György fejedelem családi levelezése 1632-1660. szerk. Szilágyi Sándor Budapest, 1875 Bethlen Miklós levelei (1657-1698). Összegyűjtötte, sajtó alá rendezte, a be vezető tanulmányt és a tárgyi jegyzeteket írta Jankóvics József. In. Régi Magyar Prózai Emlékek szerk. Tolnai Gábor, Akadémiai Kiadó, Budapest 1987 Teleki Mihály levelezése I-VTII. szerk. Gergely Sámuel Magyar Történelmi Tár sulat, Budapest 1905-1926 Georgina Hill: Women in English Life from Médiáéval to Modem Times Lon don, 1896 Deák Farkas: Magyar hölgyek levelei 499 db 1515-1709, valamint uö: Wesselényi Anna özv. Csáky Istvánné (1584-1649) életrajza és levelezése Bp., 1875 Deák Farkas: Wesselényi Anna özv. Csáky Istvánné (1584-1649) életrajza és levelezése Bp., 1875 2. o. 117. sz. Szávaújvár, 1704. június 3. 170. sz. Szávaúj vár, 1706. április 17. 201. sz. én. 15. sz. Szomolány, 1684. augusztus 28. 14. sz. Vitenc, 1684. augusztus 18. 25. sz. Szomolány 1687. július 2. 27. sz. Kistapolcsány, 1688. július 4. 39. sz. Kistapolcsány, 1691. június 13. 74. sz. Kistapolcsány, 1700. július 22. Uo. 88. sz. Kistapolcsány, 1702. december 21. 100. sz. Sopron, 1703. november 29. 101. sz. Körmend, 1703. december 1. 103. sz. Varasd, 1703. december 18. 124. sz. Szávaúj vár, 1704. november 16. Draskovich János: Horologii Principum, azaz Az fejedelmek órájának második könyve. Graz, 1610 l a Bibliotheca Hungarica Antiqua szerk. Kőszeghy Péter Akadémia Kiadó, Budapest 1989, 29. o. �35. 36. 37. 38. 39. 40. Rákóczi László naplója közzéteszi és a jegyzeteket írta H orn Ildikó, utószót írta & Várkonyi Ágnes. In. Magyar H ír m ondó M agvető Kiadó, Budapest 1990, 149. o. 199. sz. Szávaújvár, 1707. augusztus 6. 204. sz. én. R. Várkonyi Ágnes: Gazdaság, m űvelt ség, mentalitás a X V II-X V III, század fordulójának köznemesi rétegeiben és a hosszú távú társadalomtörténeti fejlődés kérdései. In. A Nógrád Megyei M úzeu m ok Évkönyve 7 .1 9 8 1 15-39. o. 42. sz. Szomolány, 1692. szeptember 16. A 17. századi fíirdőkultúráról; Várkonyi G á b o r Hévizek és fürdők a 17. századi Magyarországon. In Európa híres kertje. 441 41. 42. 43. 44. 45. 46. 47. 48. 49. 50. 51. Történeti ökológiai tanulmányok M agya rországról. Budapest, 1992 2. sz. Trencsényi hőviz, 1677. május 6. R. Várkonyi Ágnes: A fejedelem gyer mekkora. M óra Ferenc Könyvkiadó, Budapest 1 9 8 9 ,1 1 - 1 2 . o. 54. sz. Kistapolcsány, 1696. január 14. 102. sz. Varasd, 1703. december 6. Guevara, im. 18/ v 3. sz. Trencsényi hévíz, 1677. május 7. Nagy Jó z se f Zsigmond: Egy labanc főúr halála 1704-ben Tiszatáj 6 .1 9 7 4 30-36. o. 114. sz. Szávaújvár, 1704. május 12-13. 205. sz. én. uo. Készült a T 034969. számú O T K A p á lyázat támogatásával �Hibó Tam ás: Menyegző, 1978 Hibó Tam ás: V ak vezet világtalant, 1978 442 �Dr. Gyurkó György ORVOSI SZEMMEL A MAGYARSÁG NÉHÁNY IDŐSZERŰ GONDJÁRÓL A m agyarság már a honfoglalás idején is kevert volt más népfajokkal. Az 1100 év alatt kunok, besenyők, szlávok, szomszédos népek és a törökök keveredtek a magyarságba. Az Osztrák-M agyar Monarchia idejének a homoganizáló szándéka folytán a szomszédos és német elemek a társadalom minden rétegében elkeveredtek. Az Aprádkorban a magyarság benépesítette a Kárpát-medencét, Szlavóniát, Szerénséget, Karintia egy részét, de még Moldvában is voltak magyar települések. Az északi hegyekben laktak ugyan szlávok, és a Szepességbe, illetve Barcaságba telepítettek szászokat, de az országot döntő részben magyarok lakták. Az állandó háborúskodás folytán főleg a török hódoltság miatt a fogyó magyarság helyébe nyugaton az osztrákok, horvátok, északon szlovákok, északkeleten ruszinok, Er délyben és Bánátban románok, délen szerbek, horvátok nyomultak előre a nagy számú német, osztrák betelepülő mellett. Az első és második világháború után az etnikai határokat messze meghaladóan szentesültek - a mi kárunkra - az államhatárok, ezzel mintegy 3 ,5-4 millió magyart idegen államokba adva. Az elmúlt két évszázadban nagyszámú magyar vándorolt ki Amerikába, illetve a világ minden részébe. Az emlegetett 15 millió magyar tehát az alábbiak szerint oszlik el; 1—1,5 millió szerte a világban, 3 ,5-4 millió a szomszéd országokban, 10 millió idehaza. Mi lesz ezek sorsa? A szerte a világban élő szór vány m agyarság 2 -3 generáció alatt teljesen beolvad a befogadó országba. A szomszédos országokban idegen környezetben élő szétszóródott magyarság sorsa is ugyanez. A nagyobb tömbben, illetve a határ közelében élők és egymással, vala mint az anyaországgal szoros kapcsolatot tartók talán 1—2 évszázadon keresztül még megtarthatják magyarságukat. Sajnos bizonyos kivándorlás az anyaországból, illetve a szomszédos országok magyarságából még jelenleg is tart. A vendégm un kások, főleg nők külföldön történő házasságkötése, kintmaradása napjainkban is tartó folyamat. Minden kintmaradó nővel, illetve férfivel egy magyar anyát, illetve apát veszít a nemzet és még azt is hozzáteszem, hogy általában genetikailag nem a legértéktelenebbeket. Mi a helyzet a M agyarország területén élő 10 m illió lakossal, akik közül, m integy 9 m illiót szám lálhatunk a szó szorosabb értelm ében m agyarnak. Egy év alatt 38 ezerrel, egy m agyar kisváros lakosságával kevesbedik. Miből adódik ez? A születések száma 1997-ben, az előző évihez képest majd 7 ezerrel csök kent. 1996-ban 105 ezer volt. Nem akarom itt a születések etnikai m egoszlását szóba hozni, m ert így a kép m ég elkeserítőbb. Az átlagéletkor férfiaknál 66 év, nőknél 75 év. Ez a várható életkor m essze elmarad a fejlett országok színvo 443 �nalától. A halálozások fele (50,7 %) szív- és keringési betegségek, negyedét (23,7 %) a daganatos elváltozások, egy m ásik egynegyedét gyakorisági sorrend ben balesetek, m érgezések, erőszak, (7,5 %) em észtőrendszeri (7,0 %), légző szervi (4,32 %) és egyéb (5,8 %) betegségek okozzák. A szív- és érrendszeri halálozások, különösen a középkorúak, elsősorban a férfiak korai elvesztésé nek oka az érelm eszesedéses folyam at, am ely érintheti a szív, agy, végtagok, zsigerek ereit. K étségtelen, hogy ez részben örökletesen a génekben m eghatá rozott, de az életm óddal, táplálkozással, szakszerű kezeléssel m égis igen sokat tehetünk, am it azon országok statisztikai javulása bizonyít, ahol a megelőzést m ár régebben m egkezdték. A rizikótényezők eléggé ismertek. M elyek ezek? Dohányzás. Hazám ebben saj nos a világ élvonalában van és az évi, fejenkénti 3250 db cigarettával európai rangelső. Am íg az em berek a fő étkezések után egy-egy cigarettát elpöfékeltek, addig kim utatható ártalm at nem okozott. Nem így a mértéktelen dohányzás, am ely egyértelműen kimutathatóan érrendszeri elváltozásokat, valam int dagana tot, főként tüdőrákot okoz. A tüdő és a bőr rugalmas rostjainak károsítása korai öregedést, ráncos bőrt idéz elő. Az alkoholfuggőek száma a világos 120 millió. Sajnos hazánk ebben is élen jár. M íg az alkoholisták becsült száma 1980-ban 220 ezer volt, ez 1995-re 1 millió fölé emelkedett. A belgyógyászati és sebészeti betegek 25-50 %-a alkoholista. A közúti balesetek felében, a gyilkosságok legalább felében, az öngyilkosságok egyharmadában szerepe van az alkoholnak is. Az alkoholfüggőség 1 -2 évtized alatt az illetőt testileg és lelkileg teljesen tönk reteszi, és minden szervrendszere visszavonhatatlanul károsodik. Kiemelném a szív- és érrendszeri betegségeket, a daganatokra való hajlamosságot és az im poten ciát. A betegségek, munkahelyi mulasztások, a családi élet felbomlása, ittas vezetés miatt eljárás stb. teljesen szétzilálja a függő személy életét. Igen nagy szerepe van a magyar ember korai halálozásában. Itt kell feltenni és felvetni az alkoholizmus társadalmi jelentőségét. Az alkoho lista, amíg a saját pénzét issza el, önmagát rombolja, korai halálát okozza, azt mondhatjuk, hogy ez az ő dolga, de korán felvetődik a közösségi probléma is, mivel elkölti a családja pénzét és hozzátartozóit hátrányos helyzetbe hozza. Az alkoholista utódai gyakran szellemileg és testileg károsodottak és ezek a következ mények évtizedekre a társadalomra is hárulnak, mivel a családnak és a társadalom nak kell eltartani, a károsodott utódakat. Az alkoholista gyakrabban szenved bale setet, halála előtt akár évtizedig is orvosi kezelésre szorulhat. Saját magának elő idézte betegséggel évente sok 10 milliárd forintot vesznek el a társadalomtól, gyak ran olyan emberek, akik fiatalkoruk óta a társadalmi elvárásokat sohanem teljesí tették. Érthetőbben fogalmazva, bizonyos emberek munkájukkal alig adtak a tár sadalomnak valamit, korán munkaképtelenné, beteggé válnak és évtizedekig élősködnek a társadalmon. Az egyéni passzió így lesz súlyos közösségi kérdés, amely az egész magyar társadalmat visszaveti. 444 �Az elmondott súlyos szavakat kissé enyhítendő nem akarjuk azt állítani, hogy ivás minden formája tilos. Az emberiség ősidők óta ivott alkalmanként alkoholos italokat és ezeknek olykor kis mennyiségben jótékony hatása is lehet. A tudomány mai állása szerint egészséges férfiak 50 g, nők 30 g napi alkoholfogyasztást észre vehető károsodás nélkül elviselnek. A télen átfázott embernek egy pohárka töményszesz, a nyári izzasztó munkák közben és után néhány híg fröccs vagy egy nehéz nap végén gondűzőnek, mondjuk nyugtató helyett egy pohár jó bor ne tagadtassék meg. Az elhívás a leggyakoribb oka a többi rizikófaktor kialakulásának. A kövéreknél a magas vérnyomás öt-hatszor, a magas vérzsírszint és a cukorbetegség, ill. koszorúérbetegség háromszor gyakoribb. Egy svéd vizsgálat szerint az infarktus veszélyeztetettség a derék és csípő körfogatának arányával van kapcsolatban az elhízottaknál, függedenül a többi rizikófaktortól. Ha a has körfogat meghaladja a csípő körfogatot, ötször gyakoribb az infarktus és az agyvérzés. Az elhízás magas vérzsírszint nélkül is árt a szívnek, s szívelégtelenségre, koszorúér görcsre hajlamo sít. Hazánkban mintegy 3 millió kövér ember van. Már 5—14 %-os testsúlytöbblet is 22 %-os, a 25 %-os elhízás 75 %-os halálozásnövekedést jelent. Idéznék itt egy régi versikét: „Aki mindig csak azt nézi, hol néz ki egy jófalat, megfogja a halál hamar, mint a halász a halat.” M indent lehet enni, csak módjával és kellő változatossággal. Nem fogadom el a kövérséget sorscsapásként, leküzdhetőnek és leküzdendőnek tartom. Az elhízás életesélyt csökkentő hatását bizonyítják a tapasztalatok, miszerint 70-80 éves kor fölött már alig látunk kövér embert. A magas vérnyomás is elsőrendű rizikótényező. H azánk felnőtt lakosságának m integy 10—15 % -a m agas vérnyom ású, m iközben fele nem is tud róla, s az ism ert m agas vérnyom ásúak fele nincs m egfelelően kezelve. A m agas vérnyo más m indenképpen kezelendő, m ert tartós fennállása, m aradandó szervi el változást eredm ényez. A kövér betegek lefogyasztandók, a sófogyasztás korlá tozandó. Ezen túl a rendszeres gyógyszerszedés megfelelő ellenőrzés m ellett, akár évtizedeken keresztül is szükséges. M egem líteném G oethe vélem ényét. „H ogy az em ber m eddig él, azt az Isten határozza meg, de abba hogyan él a jó orvosnak is fontos szerepe van.” Cukorbetegség. Hazánkban mintegy 350 ezer cukorbeteg van, s még kb. ugya nennyi embernél lehet kimutatni cukorbetegség hajlamot. Az inzulin felfedezése, 1920. óta, ezek a betegek évtizedekig életben tarthatók. A betegség legnagyobb problémája ma nem az inzulin hiány, hanem az, hogy a fennálló anyagcserezavar hajlamosít érelmeszedésre és véralvadékonyság fokozódására is. A kisebb agy, szem, szív, vese, végtag erek elmeszesedése igen súlyos elváltozásokat hoz létre. A cukorbetegek jelentős része kövér és a betegség azért alakul ki, mert a hasnyálmi rigy a megnövekedett inzulin igényt nem tudja teljesíteni. Elsőrendű rizikótényező a dohányzás és magas vérnyomás mellett a magas vérkoleszterin s^int is. Szerepe már, mintegy fél évszázada ismert. Sok vizsgálat bizo- 445 �nyitotta, hogy minél több állati eredetű ún. telített zsírt fogyaszt egy népesség, annál nagyobb a koleszterin szint és annál gyakoribb közöttük az érelmeszesedés és ezen belül a szívkoszorúérelmeszesedés. Ahol hagyományosan olajjal főznek, a civilizációs ártalmak ellenére alacsonyabb a lakosság ádagos koleszterin szintje és az infarktus okozta halálozás is. Hazánkban sajnos a zsírfogyasztás igen magas, évi 32 kg s ebből 23 kg sertészsír. Ehhez jön még a szintén állati eredetű zsír, amit elsősorban a húsokban fogyasztunk el, és ennek mennyiségét 18 kg-ra becsülik. Tehát a zsírfogyasztás, évi 50 kg körül van. Sajnos még az elfogyasztott szénhid rátok egyrészéből is a szervezetben zsír, elsősorban triglicerid keletkezik. A magas triglicerid szint a védőfaktor szint csökkentésével szintén hozzájárul az atherosclerosis rizikójához. A közvélemény a stresszt tartja legelső rizikófaktornak. Szerencsére ez nem így van, hiszen a feszített élettempó mellett nem sok esélyünk lenne a túlélésre. A statisztikák szerint a finn favágók körében több az infarktus, mint az amerikai menedzserek között. Ha viszont már az érelmeszesedés kialakult egy konkrét stressz állapotnak szerepe lehet a koszorúér trombosis közvetlen kiváltásában. Számos országban a megelőző rendszabályok hatására az infarktusok száma csök kent, de a stressz állapotok száma biztosan nem. Mozgásszegény életmód. Kedveződenül befolyásolja az elhízást, a vér koleszterin és védőfaktor szintjét, valamint a cukorbetegséget is. A napi fizikai munka, vagy ennek megfelelő sport, mozgás feltédenül szükséges az emberi élethez. Tehát a munka nem csak nemesít, hanem éltet is. A fizikailag is aktív ember testileg és lelkileg biztosan egészségesebb és tovább él. az idősebb korban ez különösen hangsúlyozandó, mert aki - abbahagyja megszokott életvitelét, hamarabb elnyomorodik. Az öröklés adott dolog, amelyen nem lehet változtatni, de azon igen, hogy aki nek családjában fiatal korban infarktus fordul elő, még jobban odafigyeljen az étkezésre, testsúlyra és a többi rizikófaktorra. A rizikótényezők birtokában egy tudományos alapon álló házassághirdetés így festene: M egismerkednék házasság és továbbszaporítás céljából olyan normál test súlyú, normál vérzsír szintű, normális vérnyomású, nem izgulós típusú, nem do hányzó, mozgásaktív nővel, akinek szüleinél atherosclerosis rizikótényezők, vele született rendellenességek, daganat, elmebaj nem fordult elő. Ez persze olyan, mint a viccben az ideális férj, aki nem iszik, nem dohányzik, nem kártyázik, nem udva rol és nem létezik. Az öngyilkosságok számában hazánk még mindig előkelő helyet foglal el. Az 1950-es évek elején az öngyilkosságok száma alacsony volt, ezután ismét emelked ni kezdett 1984-ig, majd azóta lassan csökkent. Jelenleg a szovjet utódállamok egy része már megelőzött bennünket. A bűnözés és erőszak a világon 4 millió áldozatot követel évente és sajnos az utóbbi évtizedben nálunk is rohamosan terjed. Ha a szaporodó baleseteket is ide számítjuk, a halálozásban igen előkelő helyet foglal el -7 ,5 %. Itt említést kell tenni a televízió és videofilmek elsősorban a gyermekeket, de a felnőtteket is durvaságra, 446 �brutalitásra, bűnözésre nevelő hatásáról. Hivatkozom itt Beethoven mondása, idézem: „A javakat, gazdagságot meg lehet szerezni, de erkölcsi érzéseket idejeko rán kell a gyermekbe oltani.” Gyógyszert kábítóserk ént szedők évtizedekkel ezelőtt is voltak hazánkban, de az igazi drogfogyasztás az utóbbi évtizedben terjed. A nyugati társadalmakban ez jelentős probléma és nálunk is az lesz, hamarosan. Erre érvényesek az alkoholiz musnál elmondottak, de a szervezet tönkretétele még látványosabb. A társadalmi kihatásai jelentősek. Szólok m ég néhány szót az elmebetegségekről. Ezek száma, m integy 130 ezer. Ezek eltartása és gyógykezelése nem kis terhet jelent a társadalomnak. Egyrészük az alkoholisták köréből kerül ki. Ez a szám nem tartalmazza a szaporodó dep ressziósokat és kedélybetegeket. Az életkor m eghosszabbodásával az időskori elbutulások száma is növekedni fog. Az öregek ellátása is növekvő gondot jelent, de a munkában m egöregedett emberek gondozása, kezelése, ellátása minden társadalom nak kötelessége. Vegyes érzelmeim vannak a fiatalon, saját szenvedé lyük következtében elbutult, testileg, lelkileg lerom lott em berek ellátási kötele zettségét illetően. Az emberi társadalom történetéhez tartozik, hogy m indig vannak benne norm aszegő, deviáns viselkedésű egyének. A deviencia típusai a bűnözés, alko holizmus, narkom ánia, öngyilkosság, nem szervi mentális betegségek. Az em ber alapvető term észetéhez tartozik, hogy nem vagy nem tökéletes közösségi lény, állandóan lázad a közösség ellen, amelyben mégis élni kényszerül. A társadalom fejlődése szem pontjából szükség van a számára látszólag káros devienciára is. Nagyobb gyakorisága viszont a társadalom működését veszélyezteti. Nem tudni, hogy az em beriség történelme folyamán szétesett, eltűnő társadalm ak hanyatlá sában játszott-e, ha igen mekkora szerepet a deviencia elhatalmasodása. M agya rországon gyakoribb a deviencia, mint a szomszédos országokban, ill. korábbi történelm i időszakban. A m agyarságra jellemző volt a munkaszeretet, szorgalom. Az elm últ 5 évtized alatt ez sajnos megváltozott. Sok a műveletlen földterület, elhanyagolt, elpusztult gyüm ölcsös stb. M indenki rokkantnyugdíjas akar lenni és ostrom olják a fiatalok is az orvosi bizottságokat, csak éppen azt nem tudom, hogy ki fogja megterm elni a nyugdíjukat. A tétlenség az élet és kórtani szempontból testileg, lelkileg nagyon veszélyes dolog és nem kívánatos következményei vannak. Figyelem re méltó Columella bölcs megállapítása, hogy „A semmittevés gonosztevésre tanítja az em bereket”. Van még a magyarságnak több furcsa lélektani sajátossága nevezetesen, hogy nincs egy akaraton, széthúz s saját fajtája helyett többre tart egy idegent. Ezek a történelem folyamán is végigkísérték. Pedig egy tehetséges nép, egyakaraton igen sokra vihetné. 500 év óta nem volt olyan lehetőségünk, hogy sorsunkról dönthessünk, most igen, de attól tartok, hogy nem jól élünk a lehetőségekkel. Idézem itt Arany Jánost „Élni fog a 447 �nemzet, amely összetart, kit önvédke meg nem hódít, nem hódítja kard.” Az emberi kapcsolatok igen meglazultak családban és közösségekben. Pedig ez az összetartó eio igen fontos lenne az anyaországban és a környező országokban egyaránt. Az elmondottak alapján a magyarság jövőképe nem éppen rózsás. A történe lemben már számos nép eltűnt, beolvadt. Ez lesz-e a mi sorsunk is az elkövetkező 1-2 évszázad alatt? Ha a tendenciák így folytatódnak, sajnos könnyen lehet. Györffy Dezső ÖNÉLETRAJZ A szubjektivitás fékjének szabad utat engedve talán könnyebb egy gyerm ek mesét m egírni, mint egy objektív elváráshoz igazodó önéletrajzot. Pedig, ha jól m eggondoljuk, m indnyájunk egyéni élete - legalábbis magunk számára - a gyer m ekm esénél is csodálatosabb titkokat rejteget. M iért mese? Vajon nem feltevé sekbe burkolva ism erjük-e a magunk, a Földgolyó, a Világm indenség keletkezé sét? Nem véletlen-e, hogy költő korunkban is így látja önmagát, az embert: „Va gyok, m int minden ember fenség, északfok, ütök, idegenség: lidérces m esszefény.” De mesebeli titok a Földgolyóra zárt ember számára a V ilágm in denség végtelennek ismert mérete is, melynek napszerű csillagainak bolygóin emberhez hasonló lények jelenlétet tételezi fel, és hogy a Világm indenség égi környezetének m egszem élyesített sugárzó energiái a hívő em ber számára a „ki egyensúlyozó szeretet” energiáját is közvetíti. M indezekre gondolva nem m ese beli titok-e az em beri élet? Igen, keveset tudunk! A hatalmaskodó, büszke homo sapiens csak ennyire vitte vo ln a?... Azért az „egyszer volt, hol nem volt”-tal kezdem én is életrajzom, ahogy szá momra a sors vagy örökölt génkombinációm e titokteljes Földgolyón kijelölte. M ost 86 éves vagyok, talán legidősebb helybeli pedagógus. N em zetünk törté netének a Ferenc József-i korszakkal kezdve minden változását —jót, rosszat — át kellett élnem. A 20. század minden lényeges szellemi áramlata is érintett. Á t éltem két világháborút, két szocialista forradalmat, két „ellenforradalm at”, de velük párhuzam osan ízelítőt kaptam a romanticism usból, realizm usból, natura lizm usból, im presszionizm usból, expresszionizmusból, kubizmusból, szocialista realizm usból, avantgardizm usból, szürrealizmusból stb., mert több mint húsz évig tanítottam művészettörténetet. Ez az oka, és mivel a század első évében, 1901-ben születtem , hogy az emberi morál és a m agyarság létküzdelm ének inga tag mérlegén a 20. században sok élet- és emberism eretet, következtetést raktá roztam fel em lékezetemben. 448 �Hogy hol születtem? Nem „a bakonyi erdő közepében'’, de a mellette fekvő Káli-medencének tényleg a közepén, Köveskál községben. „Köveskál a régi latin oklevelek szerint a kereszténység felvétele után egy szent életű emberről Szent Vitus Kál-ja nevet kapott. Feltehető, hogy később, lakosainak és protestáns hitre való áttérése után vette fel először a Köves Kál-ja”, majd a mai leegyszerűsödött, Köveskál nevet. Birtokos, kisnemesi, református családból származom, melynek a többi Györffy, Pálffy, Fábián és Bodor családokból létesült nemzetsége időnként egyegy ügyvédet, fő- és szolgabírót, jegyzőt, tanárt és orvost is bocsátott a közéletbe. Néhány közvetlen gyermekkori és az idősebbektől vagy oklevelek által közvetített emlékem és értesülésem is van családomról és nemzetségemről. Dédnagyapám szobájában egy külön-talpon álló fegyvertartó fogas volt, rajta függött két vadászfegyver és két régies kard. Róla nekem is önkéntelenül Petőfi költeményének cél zása jut eszembe: „Őseinknek véres kardja fogason függ, rozsda marja. Rozsda marja, nem ragyog. Én magyar nemes vagyok.” De őseim nek más lelki beállítottságát tükrözi szülőfalum nak vidékünkön legnagyobb reform átus tem plom a, tornyán az 1769-es évszám m al. Az évszám M ária T erézia korára utal, am ikoris a protestánsok csak különleges engedély hez kötött helyeken építhettek templomot. M ária Terézia korában m iért kap hattak a köveskáli reform átus nem esek különleges engedélyt ilyen nagyszabású tem plom ép ítésére?... Benne M ária Terézia hálás gesztusa jutott kifejezésre, am iért uralkodása kezdetén sok ellenségtől szorongatva a pozsonyi várban a m agyar rendek fegyveres tám ogatását kérte, m elyre a m agyar nem esség „Vitám et sanquinem !” kiáltással a segítséget m egszavazta. M ária Terézia úgy érezte, hogy az orosz és francia szövetségesek m ellett a m agyar segítségnek volt döntő szerepe trónja m egm entésében. Feltehető, hogy köveskáli nem esek is részt vettek a hadm űveletekben, így az ő és a „m agyar lovagiasság”-nak is szim bó lum a szülőfalum tem plom a, m ely jelenleg is a legm onum entálisabb tem plom az egész K áli-m edencében. De annak idején még Kossuth „regiment”-jébe jelentkezett rokonaim közül egy András nevű ük-nagybátyámról is meg kell emlékeznem, aki, mint főhadnagy a branyiszkói ütközet és a tavaszi hadjárat után Buda várának ostromában vett részt. A császáriak a vár falához támasztott létráról lőtték le. Szülőfalujától távol, valahol a budai temetőben pihen. Kocsin Budára utazott édesanyja már csak kardját, nap lóját és gyűrűjét tudta hazavinni. Most ezek idézik emlékét és a családban egy-egy „András” nevet kapott késői utód. Ha a K áli-m edence 8 Kál földrajzi nevének és Harka dűlőnevének tényét párhuzam ba állítjuk Constantinus bizánci császár történelm i adataival, m ely szerint volt egy Kál nevű honfoglalás kori törzsfő, aki am ellett a kharka nevű legfőbb bírói m éltóságot is viselte; akkor a történészekkel együtt nyilvánvaló lesz előttünk, hogy a stratégiailag is nagyon előnyös helyzetű K áli-m edence Kál kharka nem zetségének településhelye volt. M ivel egy 14. század elejéről kelte - 449 �zett oklevél adata szerint a káli nem esek ősei már Szent István kora előtt is nem esek voltak, azért őket a K ál-nem zetség egyik ágazatából szárm azó utó doknak tekinthetjük. N em csak a családokban tapasztalható enyhe m ongoloid rassz-jelleg is bizonyság még erre, de a közös nem zetségbe tartozó családok birtokainak m ég a m últ rendszerben is felismerhető szom szédos fekvése, vagy egyes birtokaik Kál névvel jelzett dűlőben feküdtek, például Sásdikál rom ja a mi családunk földterületére esett. A földtan és földrajz röviden hogy indokolja a Káli-medence előnyös stratégiai adottságait a honfoglalás korában? A medencefenék meleg tengerből kiemelkedett kéregdarab. Déli pereme egykor kis szigetként ugyancsak tengerből emelkedett ki. A többi oldalon vulkánikus hegyek szegélyezik: bazalttakarók vagy szép bazaltkú pok. Majdnem zárt medence. Keleti kapuja közelében a Várhegy neve igazolja, hogy itt egykor egy erdőbe rejtett földvár védelmezte az ellenségtől a medence lakosságát, talán éppen Kál-kharka nemzetségét. Tehát geológiailag tengert és változatos vulkanizmust, történelmileg pedig a honfoglalást idéző tájon születtem, melynek hitelét pogány sámáni szertartás hely nevei: Bődi forrás, a Bé-kő, a Becs-kő és a Fekete Bács neve is támogatja. Születésemről anyám elbeszélése alapján csak annyit tudok, hogy egy Steinerné nevű, zsidó származású —akkor bábának mondott —szülésznő segített az újvilágra, és hogy Pálffy Károly és felesége lettek keresztszüleim, hogy Földes tisztelendő úr öntötte fejemre a keresztvizet. Mivel nagyon fiatal kisgyerekkoromban skarláton estem át, talán ez indokolja túlságos érzékenységemet és bénító gádásoktól akadá lyozott nehéz életutamat. De ha arra gondolok, hogy akaraterős anyám mindent megpróbált, még a pesti kórházban is többször megfordult csecsemő kisfiával, akkor úgy érzem, hogy döntően neki köszönhetem, hogy életben maradtam, hogy önéletrajzomban őt meg kellett idéznem. Iskola előtti gyermekkoromról csak néhány emlékezetemben felvillanó képpel utalok. - Nemcsak a torzonborz teknős, de a falusi muzsikus cigányoktól is féltem. M ég most is jól emlékszem rá, mikor a szőlőhegyen muzsikájukat meghallottam, messze tőlük a szőlőtőkék közé rejtőztem, de féltem a német - nálunk „trottyosok”-nak mondott — trombitások zenéjétől is. —Nyári reggel felébredve nagyon élveztem az udvaron dolgozó cséplők „szép” négyes ritmusát. Bátyámmal mi is csináltunk csépet magunknak. - Éjszaka néha a „patró” kiáltása ébresztett fel han gos deklamáló versével: „Hallod-e te háznak ura Tizenkettőt ver az óra. Tűzre, vízre vigyázzatok, hogy semmi kárt ne valljatok?” - Lovaink jóllaktak már, hátrahátra nézegetnek. Mikor az istállóajtóban meglátják a kocsist a két vízzel telt „pitli”-vel, hirtelen csodálatos örömmel harsan fel nyerítésük, mintha emberek nevet nének. M ost is rezonálok e kisgyerekkori élményemre. Nem tudom, talán keletről hozott atavizmus, hogy az állatok közül a lovat szeretem legjobban. Mint gyer mekkoromban valóságban, úgy néha álmomban is lovagolok a „Büszke” nevű gyerekkori lovunkon... — Gyerekkoromban egyszer voltam hadvezér is. Bátyám 450 �huszárcsákót és piros sallangos fakardot csinált nekem. Mikor a kis falusi gyerekek meglátták fejemen a piros csákót és kezemben a sallangos fakardot, mindig többen és többen vettek körül, ők is hozták a fakardjaikat. Egyszer csak azt vettem észre, hogy lovon, botparipán ülök, és mint hadvezért egy 15-20 falusi gyerekből álló fegyelmezett kis hadsereg követ harcrakész kitartott kardokkal. Bár akkor is büsz keség töltötte el lelkem, hogy huszárok hadvezére lettem, de most visszagondolva mégis mivel magyarázható, hogy huszárcsákóm látása milyen spontán engedelm es séget, katonás fegyelmet váltott ki falusi játszótársaimból? Erre csak azzal felelhe tek, azzal a hagyományunkkal, ami népünk érzésvilágában a huszárokról korunkig él. Hogy még jobban kiemelhessem: azzal az érzéssel, ami Petőfit János vitéz megírására, ami Kacsóh Pongrácot azonos tárgyú zeneművek megalkotására késztette. Hogy valóban élő hagyomány volt, azt az alkotások csodálatos fogadta tása indokolja. - Egyszer egy kis társammal - zsebünkben pirostojással - a „Hús véti domb”- r a mentünk. Ott véleden kamaszgyerekek közé kerültünk, husánggal a kezükben szinte körülvettek —bennünket. Mi pirostojásainkat elővettük, összeha sonlítottuk, aztán féltve zsebünkbe rejtettük. De váratlanul az egyik kamasz zse bünkre nagyot ütött. Reccs! - a tojás eltörött. M ikor aztán zsebünkbe néztünk, a kamaszok éktelen hahotában törtek ki. Már-már könnyekre fakadtam, mikor az egyik kamasz üvöltve kiáltotta: „Ne sírj, ne sírj! Hisz ez csak húsvéti ’kókányolás’!” De mikor aztán a pukkadozó kamaszok arcára tekintettem, hirtelen megfeledkez tem a sírásról, velük versenyezve én is hahotázva kiabáltam: „Hiszen ez csak hús véti kókányolás!” Hogy mi a „kókányolás”? - nem tudom, csak sejtem, hogy húsvéti gyakorlata valam i pogány világban a tavaszi term észetébredést hirdető negatív m orállal való bemutatás. M ert ezt a feltevést egy gyerekjátékunk is bizonyítani látszik, melyben fakampóinkkal egymás lábát elkaptuk, és jót nevettünk, mikor az a földre hup pant. Ezt a játékot is „kókányolás”-nak mondtuk, melynek lényege szintén orvul végrehajtott támadás. Hogy melyik keleti szellem népi hagyománya aktiválódott, azt itt részletesen nincs módomban bizonyítani. A kók-ány-ol szót „kók-” tőre, és ,,-ány” főnévre, „ol” főnévképzőre és igeragra bonthatjuk. A kók tő tudom, iga zolni - például Kuku nór - , itt jelentése: „kék, Ég, Égisten” lehet, a kók, kak, kik, kék variáns Kók-a, Kak, Kik, Kék, Kék-es magyar helynevekből, a kük és kök pedig főként a török nyelvekből ismeretes. Tehát a keleti „égtisztelet” főis tenének nevét - feltehetően Kóka és Kók alakban - a Kál-nem zetség hozhatta vidékünkre, hogy ott a keresztény idealógia felvétele után ő az ijesztő szellem rangjára süllyedjen le. De más ijesztő szellem nevére is emlékszem. Mikor egyszer egy kis cseléd lánnyal egy képes újságot nézegettünk, fordítás után ámulva egy csúnya szakállas emberre mutatott. „Jaj, itt a Bákász!” - kiáltott fel. „Ez viszi el a rossz gyerekeket!” - toldta meg. Akkor én is ijesztő szellemnek hittem. De most már inkább vizi növények rejtőzött — félig még sámán - halász-vadásznak gondolom, kinek „pákász” neve a népnyelvben p-b hangcsere következtében ijesztő „Bákász” névvé 451 �változott. A fenti tényekre gondolva: a sámánokat és regösöket a keresztény vallás nagyon korán kiszorította a Káli-medencéből a nyugattal szembehelyezkedő Kál és Bulcsu kharka birtokáról, mit a keresztény szentekről elnevezett községei és ro mán, átmeneti és gótikus stílusban épített - már a 13. században misét szolgáltató - templomai nyilvánvalóan bizonyítanak. Még egy otthoni emlék gépesített korunk hajnalhasadásán. A század első évtizedében falunkban csak néha-néha jelent meg egy-egy átsuhanó autó. Itt különleges szenzáció volt. Garaboncot sejtetve berregés és gomolygó porfelhő már messziről jelezte jövetelét. Gyerekek rohantak ki az utcára és lélekszakadva, üvöltve kiabálták: „Motoor! motoorü motoor!!!”. Mai túlgépesített korunkkal ellentétben olyan csodafélének tűnt fel nekünk, hogy ló nélkül ilyen gyorsan futhat egy kocsi. Most pedig azon kell meditálnunk, hogy fel mer-e lépni valaki a világ autó állományának gátlástalan szaporítása ellen. Szülőfalum református elemi iskolájába jártam. Egy tanító 60 gyermeket taní tott —legfeljebb egy nagyobb diák segített neki —például az egyszeregy és számta non kívül alig maradt ideje a többi tárgy elmélyítésére, ami természetszerűen felü letes, bemagolt tudásra vezetett. A bemagolt anyagnak voltak olyan részletei, me lyeknek tudás- és nevelési értékeit igazán csak felnőttkorunkban ismertük fel. A tanító életstílusa külsőségekben sok tekintetben még a táblabíró világ jelleg zetességeit tükrözte. Bent az iskolában hosszú szárú pipát, pipaszurkálót, „pökőládát,,, kendőszerű zsebkendőt és fenyítő pálcát használt. Ha tüsszentett, mind a hatvan tanuló ajkáról harsányan csattant fel: „Kedves egészségére váljéék!” - éneklésszerűen hosszan megnyújtva a mondat végét. A tanulók sorbanállásban kifejezett értékrendjét legtöbbször szüleik vagyoni és társadalmi helyzete határozta meg. Ha valaki jobban tanult, „levetette” az előtte állót - vagyis helyet cseréltek. A régi iskola - korunk haladónak mondott iskolájával szemben - az olvasásban a fokozatos induktív módszert alkalmazta, a számtanban pedig az egyszeregy biz tos tudását követelte meg. A gyenge képességű tanulók kivételével „szótagolva” második osztályban mindenki folyékonyan olvasott, viszont egészségi szempont ból szűk tantermeivel, palatábla használatával, annak nyállal való letörlése miatt sok kívánni valót követelt. Ha más módszerekkel is, de a régi iskolában is olyan nevelési elveket igyekeztek meghonosítani, melyek a társadalmi élet fennmaradá sának és egyensúly keresésének ősidőktől kezdve morális és feszültségoldó alapjai voltak. Itt nemcsak a tízparancsolatra és a kompromisszumokat oldó emberi sze retet gyakorlására, de a materiális természettel való kapcsolatunkra, annak józan, tárgyilagos értékelésére is gondolok. Nem mondtuk, hogy „átalakítjuk a természe tet”, de már azt is tudtuk, hogy az „anya-természet” az úr, az elbizakodott ember engedelmeskedik - vagy megbűnhődik. Nem véletlen, hogy az „anyag” szó fogal mát az „anya” szóból vezették le, de az sem, hogy a tudományos és társadalmi elméleteket az „anya-természet” mindig ellenőrzi. M ég valami: ...p álcát használt régi tanítóm. Itt szerintem egy korunkban tabu szerű kérdéssel kell szembenéznünk. Éspedig, hogy a pedagógus alkalmazhat-e testi fenyítéket? Erre csak kérdéssel tudok válaszolni: vajon a múltban a vallások, 452 �forradalmak és korunkban a nációk idealógusai meggyőzéssel tudták-e kényszerí teni összes ellenfelüket akaratuk végrehajtására? Nem! Nemcsak azért, mert a költők —például a mi M adáchunk —megrázó képekben tárja elénk a természet által belénk oltott ösztönök és a társas morál istenivé magasztosult követelményeinek szélsőségekbe ingadozó vagy egymást kioltó vonzását, de a biológia variációs tör vénye is döntő materialista érvet szolgáltat számunkra: minőségi és mennyiségi szempontból más és más génkombinációt örökölünk. Ezért szokták mondani: minden felnőtt, de minden tanuló is „külön világ”. Visszatérve régi tanítómra: ő csak akkor választotta a testi fenyítést, ha minden jóindulatú figyelmeztetés már csődöt mondott, ahogy a bíróság is az ön- és társadalomellenes felnőttekkel szem ben kénytelen azt alkalmazni. Tehát korunk embere a pedagógiában és társas élet ben állandóan ható biológiai ellentéteket „álhumanizmusból” nem akarja észre venni, de a háborúk tömegmészárlását és az egyetemes életet kioltó atomfenyege tést a hatalmi versengés démonikus érzése fenntartotta. M ásoktól hallottam , hogy öreg tanítóm , Kun bácsi kővágóörsi új lakásán idegennek érezvén m agát, elindul a falu szélére. M egáll a Kőháton és néz K öveskál felé, hol több m int félévszázadig dolgozott, hol m ajdnem m indenkit ism ert. K eresi falunk világosan derengő foltjában azt a m agasan kiem elkedő tem plom ot, ahol a reform átus hívekkel együtt olyan sokszor buzgón énekelte el kedves zsoltárát, a „Te benned bírtunk eleitől fogva ... ” szép éneket. Elképzeli a falu utcáját, m elyen a „Kossuth Lajos a%t i^ente... ” közös varázsától m egittasodva m árcius 15-én három színű zászlók lobogása közben, cigánybandától kísérve végigvezette tanítványait. M ost itt idegen községben kell élnie, m ivel Köveskál m egfelelő nyugdíjas lakást nem tudott biztosítani számára. N ekem is fájt jó tanítóm sorsa, de T rianon után falunk m indig szegényebb lett, anyagilag csalá dom is a m élypont felé haladt. Ez az időszak az első világháború és az első szocialista forradalom után nem csak a „hárommillió koldus”-t, de „Trianon”-t is eszembe juttatja, amikor „Nyu gat” politikai és gazdasági gúzsbakötésre ítélt bennünket, „Kelet” pedig nem tu dott segíteni rajtunk. Ugyanis „hárommillió koldus” mellett — kevés ügyeskedőt leszámítva - a magyarságnak majdnem minden társadalmi rétege csak a vegetálást biztosító gazdasági romlásba süllyedt. Akkor úgy tettük fel a kérdést: mi az oka, hogy mi a Nagyhatalmak vetélkedésének és barátai rokon- vagy ellenszenv szerint való megválasztásának vak eszközei vagyunk, mégis mi „bűnhődtünk” legjobban a kis nemzetek közül? Hiába cseréltük fel egykor a keleti sámánizmust a nyugati kereszténység igazság súlypont moráljával, senki sem segített rajtunk: Trianonban a válogató „racionalizmus” győzött. Miért? Úgy éreztük: itt idegenek vagyunk, magunkra m aradtunk... A magunkra maradottság érzését tükrözték nemcsak az agyonhordott ruhák, rossz épületek, a bebiztosított épületek felgyújtása, mitöbb a menekülés, ha lehet a disszidálás, esedeg öngyilkosság stb. Az is nyilvánvalónak látszott, hogy a megalá zó szegénység fojtogatásával együtt ezt a tájat az egyetemes kultúra súlypontjának - 453 �érintése megint kikerüli: a világ megismerésére irányuló természetes kíváncsisá gunkat el kell fojtanunk. M agunkra maradtunk. De azért úgy éreztük, hogy ahonnét elindultunk messze keleten leheteden, hogy Körösi Csorna Sándor érzéseivel fölfegyverkezve még a vogul-osztyák roko nainkon túl keletebbre ne találjuk meg nagy számú, nagyrészt ősi műveltségű ro konainkat. Még, ha a finnugor nyelvészek berzenkednek is, hogy a MTA Kiss Hazincsiang tartományába már a második kutató expedíciót küldi. A középiskolát a Pápai Református Gimnáziumban végeztem. Itt éltem át az első világháborút, a 19-es forradalmat, majd a Horthy-korszak kezdő időszakát. Apám a szerb harctérre ment, anyám pedig velem és Zoltán bátyámmal együtt Pápára költözött, majd jóval később két húgom is követett bennünket. Otthon a legszükségesebbeket kocsira rakva, egy félig részeg orosz fogoly a cigány táma dástól veszélyes nyirádi erdőn keresztül szállított bennünket Pápáig. Itt megfelelő lakást nem kaptunk. A nagyobbik szobát diákoknak adtuk, a kisebbik szobában pedig a hely szűke miatt nekem egy ideig az asztalra kellett ágyat vetni. -A nyám hazai birtokunk jövedelméből és diáktartásból biztosította életünket. A városi és a gimnáziumi élet először nehéz alkalmazkodást diktált, később megszoktam szép ségeit és nehézségeit. Feleltetéskor „lámpalázom” fokozatosan csökkent. M ár első osztályban tornaórán - mivel a fekvőtámaszt legtöbbször csináltam meg - előtor nász lettem, de mászásban is első voltam, a kérdve-kifejtő magyar órákon is jól szerepeltem. De legjobban szerettem rajzolni, már első osztályban lemásoltam Ferenc Jó zsef arcképét akvarellben. Ebből később is minden osztályban első ta nuló voltam, nyolcadikban legjobban rajzoló-festő tanulónak tartottak az iskolá ban. Általános osztályzatom megfelelt a mai „négyes” fokozatnak. A festészetben szárnyalásomat nagymértékben emelte, felfokozta, hogy itt Pá pán éltem át a legtisztább diákszerelmet Ihász Rózsi varrólány iránt, aki - ha még él - néhány ajándék festményemre és osztálytársaimtól kísért szerenádomra gon dolva talán rossz emlékkel nem gondol rám. M ég két diák - két pápai osztálytársam - emléke is mély nyomot hagyott éle temben: Berkes Lacié és Edelényi Gyuszié, akit családjától kapott beceneve szerint „Muki” néven is szólítottunk. Egyszerűen: igazi jó barátaim voltak. Hosszú életem folyamán sok-sok emberrel volt dolgom, de azóta ennek a tiszta baráti összhang nak rezonanciáját nem éreztem soha. Ha barátot nem találnék, ma is az vigasztal na: ők nem hagytak el, de nem is hagynának el soha. Laci egy uradalmi tisztviselő, Gyuszi pedig egy kisnemesi eredetű vendéglős fia volt, előbbi mérnök, utóbbi kórházi főorvos lett. Már nem élnek. A múltat felele venítve, együttvagyunk egy érettségi előtti bakonyi kiránduláson. A bakonyi bükkerdőben figyelem a sínek között trappoló ölfa szállító lovat, hallom a meredek oldalon a tőlünk megriadó gímszarvas robaját, a sötétben az egyik fán Mózes csip kebokrát idéző világító baktériumok „misztérium”-át érzem. De baráti érzés összekapcsol velük most is, mint egykor a pápai osztályteremben, mint trombitás 454 �koromban a diák-századi masírozáskor, egyetemista, diplomás és újházas korom ban. Bizonyára ők is megérzik, hogy most én is a régi feledheteden lelki rezonanci ával gondolok rájuk ott a pápai temetőben, talán egy pillanatra föl is élednek. Érettségi után Pesten a Képzőművészeti Főiskolán sikeres felvételi vizsgát tet tem. Csók mester növendéke lettem, új örömteljes élményekre vágytam. De jórészt a trianoni béke megaláztatásaival kapcsolatos családi eladósodásunkból származó kilátástalan jövőm alaphangulatát nemcsak barátságtalan tanulótársaim magatartása fokozta, de a Pápáról hozott hitet és művészi szárnyalást végképp megbénította. Csók mester teljesítményemet türelmeden fölényességgel értékelő bírálata. E közös ségben idegennek éreztem magam, egy év után a főiskolát ott hagytam. A következő 1923—24-es tanévre a Budapesti Pázmány Péter Tudom ányegye tem bölcsészeti karára iratkoztam be földrajz-természetrajz szakra. Itt nemcsak hasonló beállítottságú —részben dunántúli —kollégákra akadtam, de a professzo rok nagy része is különösképpen fel tudta kelteni érdeklődésemet a választott ter mészettudományok iránt. Már akkor úgy terveztem, hogy az egyetemen szerzett természettudományi ismereteimet majd felhasználhatom szülőfalum tágabb kör nyékének, a Káli-medencének megírásában. Tanári szakdolgozatomat és később egy a tudományos irodalomban megjelent tanulmányomat tényleg a Káli medencéről írtam, sőt még a képzőművészeti főiskolán szerzett mintázó tanulmá nyaim alapján szép fehér gipsz-domborművet is készítettem róla. Itt az egyetemi természettudományos tanulmányaim folyamán figyelmem min dinkább tudományos kérdések kutatása felé terelődött. Úgy is mondhatnám, hogy az a szellemi feszültség, mely engem egykor a képzőművészet felé sodort, irányt váltva; tudományos problémák megoldására kényszerített; igen kényszerített, mint az eksztázisba eső keleti sámánt. Azért a tudományok mindazon ágát tanulmá nyoztam, ami a magyarság eredetének igazabb megoldásához még közelebb vinne bennünket. A nagyon nehéz elhelyezkedési körülmények ellenére 1929-ben véletlenül m é gis kaptam állást, Szikszón, magán polgári fiú- és leányiskolában. Szikszó nagykö zség jellegű település volt, de az akkori Abaúj vármegye székhelye, szomorú em lé két hordozta —mint Kassa utáni székhely —Trianon után szervezett csonka m a gyar vármegyéknek. Tehát magániskola tanára lettem, ahol tapasztalatom szerint az adott körülmé nyek között igazgatójának sok szervezési és vezetési gonddal kellett megküzdenie. Például néhány évi ottlétem alatt nyolcféle tantárgyat tanítottam, a polgári iskola osztálytermei több épületben voltak elhelyezve, a tanulóknak időnként hurcolni kellett a padokat egyik épületből a másikba stb. Ezeket a gondokat tükrözte persze a maga szemszögéből - Kremniczky nevű tanító velem közölt „szellemeskedő” nyilatkozata, mely szerint magániskolánk: „zug-iskola”. De könnyű volt neki a szellemeskedés az egyházi iskola biztos anyagi pozíciójából. A Szikszóra helyezett Abrudán nevű hadnagy nehezményezte, hogy a fiúknak nincs szakkép zett tornatanára. 455 �M ikor a tanítási munkába már jól belekóstoltam, egy váratlan esemény zök kentett ki mindennapi életemből. Ugyanis egy vidéki városból csomagot kaptam, melyben egy leány, kinek udvaroltam, ajándékaimmal együtt összes hozzá intézett leveleimet visszaküldte. Mi lehetett -a z oka? Mivel nemcsak Szikszón, de a lesze gényedett országunkban másutt is olyan tapasztalatokat gyűjtöttem, hogy beláthatadan ideig nem nősülhetek, azért leveleimet feltűnő érzelmi töltés nélkül kellett megfogalmaznom. Ez az esemény először árvasággal párosult szégyenérzetet, majd elkeseredést váltott ki bennem, végül lassuló fokozatokban meg tudtam győzni magam, hogy tovább nem érdemes, különösen akkor, mikor észrevettem, hogy a szikszói lányok között is akadnak olyanok, akik szívesen szóbaállnak velem. Ezért is, de ettől függedenül, jó emlékkel kell visszagondolnom. Ő apjától örö költ különlegesen szőke északi rassztulajdonságaival fogva és anyjától örökölt, velem rokon keleties alkatánál fogva és csengő hangjával nem mindennapi jelenség volt. Utána, 1932-ben egy Szikszón volt magasműveltségű kartársam az új, akkor pestszenterzsébeti magán leánygimnázium tanárának hívott meg. Az ajánlatot örömmel fogadtam, mert a jól vezetett iskola a balatonhenyei menyasszonyom jó anyagi helyzete mellett biztos létalapot kínáltak, hogy elszegényedett országunkban végre megnősülhessek. Az esküvő 1936-ban meg is történt tantestületem szolidáris jelenléte mellett. Feleségem a tantestület és az iskola diákjai felé rokonszenvet tudott ébreszteni. De felmerülhet a kérdés, hogy emberismeret után miért éppen őt választottam. M ert ő származását, rassztulajdonságait, Balaton menti hagyomá nyait és vallását tekintve nemcsak közelállt hozzám, de azon túl talán vidékünk legigézőbb hatású, legszebb lánya, ezért talán legirigyeltebb személye volt. hogy valóság volt állításom: az irigység keserű poharából nemcsak neki kellett túl sokat innia, de közvetve nekem is fenékig ki kellett azt ürítenem. De rokonszenvkeltő delejes közvetlensége ma is él legalább húsz barátnője szeretetében, egy-egy meg szólított kisgyerek mosolygó-kacagó válaszában, egy-egy ismereden falusi ember bizalmas köszönésében stb. Országunk szegénysége a pestszenterzsébeti tantestületet igénytelenségre, le mondásra, kötelességteljesítésre, munkára, egymás megbecsülésére, szeretetre nevelte, mit az iskola tanulói is átvettek, melynek hatását nemcsak a diáktalálkozá sokról küldött levelek hangulati hőfoka bizonyítja, de az igaz baráti szeretet is, mely egykori igazgatómnak Salgótarjánba költözött sógornőjével és leányával mai napig is összeköti családomat. Főképp anyagi megfontolás következtében 1940-ben a Salgótarjáni Állami Gimnáziumban vállaltam állást. A kezdeti nehézségek után néhány évre jó lakást kaptunk és anyagi továbbgyarapodásunk biztosítottnak látszott. De a németek visszavonulása miatt a hadi helyzet annyira megváltozott, hogy biztonságosabbnak tartottuk, ha feleségem, Piroska kislányunkkal anyósomhoz, Balatonhenyére haza utazik. Nemsokára engem is behívtak katonának Budára a 10-es élelmezőkhöz. Innét 1944-ben megindulva Sopronon és Bécsen át a székely hadosztály maradvá 456 �nyaival az ausztriai demarkációs vonalig jutottunk. Haza nem jöhettünk, mert az oroszok a stokeraui fogolytáborba irányítottak bennünket. Itt három hónapot töltöttem. Itt a gyenge koszt miatt szervezetileg nagyon leromlottam, testhőmér sékletem a normális alá süllyedt. Szabadulás után Sopronban megpihenve Balatonhenyén tartózkodó családomhoz utaztam, ahol feleségem karján újszülött Dezső fiamat először pillanthattam meg. M ivel a háború miatt nehéz anyagi viszonyok közé került özvegy anyósom egész családomra kiterjedő támogatását tovább nem vehettük igénybe, elhatároz tuk, hogy munkahelyemre, Salgótarjánba visszautazunk, ott új életet kezdünk. Nagyon nehéz és kockázatos vállalkozás volt, mert akkor Pestig csak a Balaton déli, somogyi oldalán közlekedett a vonat, meg olyan híreket is kaptunk, hogy ennek a vonatnak utasait orosz katonák megrabolják. Több csomaggal, hátizsákkal, csecsemőjét karján tartó feleségemmel kocsin kezdve mégis kénytelenek voltunk elindulni a bizonytalan útra. Balatonmárián kaptuk meg a pesti vonatot. Egy vilá gítás nélküli, sötét vonat végén tudtunk elhelyezkedni csomagjainkkal. A haladó vonatban egyszercsak orosz katonák támadtak meg, csomagjainkat elrabolták, a vészféket meghúzták, majd a vonatról leugorva eltűntek a sötét éjszakában. A csomagokban lévő összes pénzünket, felnőtt és csecsemőruhát, összes okmányaimat elrabolták. Hiába tiltakoztam magamból kikelve, hiába jajgatott feleségem karján tartva csecsemő kisfiát, könyörtelenek voltak. Mélységesen megalázottnak éreztem magam, hogy mint apa ellenállva nem védtem családomat a rablók ellen, de a fogolytáborban nagyon legyengült szervezetem és a túlerő miatt dőreség lett volna. Jóhiszemű voltam a támadókkal szemben, mert ez a rablás a fegyverszüneti szerződés megkötése után öt hónappal történt: életem legnagyobb szégyenének tartom! M ég ma sem tudok ránk kifejezőbb szót használni: Salgótarjánba, mint „koldusok” érkeztünk, egyetlenegy ruhában, még lakásunkat sem kaptuk vissza. Hálával gondolok vissza Orsi Károly kartársamra és feleségére, akik egy ideig befogadtak bennünket, élelmüket megosztották velünk, amíg szükséglakást utaltak ki számunkra az egykori csendőr iskolában. Ekkor mutatta meg feleségem igazán anyai hősiességét kis csecsemő fia iránt, aki nehéz táplálkozási körülmények között, egy ideig megszo kott eszközök és bútorok nélkül, háromszor is váltott primitív szükséglakásban cso dálatos anyai ösztönnel meg tudta védeni kisfia életét és egészségét. Az 1945-ös tanévet a régi gimnázium épületében kezdtem meg, majd átmene tileg a Rákóczi úti Általános Iskolánál dolgoztam. Annyiban előnyömre vált, hogy itt nyugodt iskolai légkörben élhettem, míg a gimnáziumban a Rákosi korszaknak ebben az időszakában a túlbuzgó haladó szellemű diákok értékelése tanáraik eg zisztenciális helyzetét is nem egyszer veszélyeztette. Négy év múlva - 1950-ben - Kmetyi Ferenc igazgatósága alatt a M adách Gim náziumba kerültem vissza, aholis több igazgató-váltás után, Herold László idejé ben, 1965-ben mentem nyugdíjba. Azóta a 22-ik évet töltöm nyugdíjban, pedig már két évvel azelőtt egy tanár tár sam felesége azzal a meglepetésszerű megjegyzéssel tisztelt meg, hogy „maga már 457 �20 évvel elmaradt a világtól!” Nem vágtam a malomkereket hozzá, mint Toldi Miklós, mintha nem is hallottam v o ln a... Pedig mikor nyugdíjas koromban azt a sok tanulmányt megírtam, nem az önfitogtató csevegési és fecsegési vágy dolgo zott bennem, de az a kíváncsiság, hogy annak a magyarságnak, mely ezen a földön, velem együtt oly sokat szenvedett, eredetét minél mélyebben megismerhessem. Igen, én még huszonkét éves nyugdíjas koromban is - üres csevegés helyett ebben nem akartam elmaradni. „Elmaradtam”, mikor geológiai, ásvány-kőzettani, nyelvészeti, történelmi, néprajzi és beszéd zenei tanulmányaimat megírtam. Legalább 21 kutató célzatú tanulmányt írtam, melyek közül jelentőségét mérle gelve itt röviden csak kettőt ismertetek. Egyik a „Sárkány védi kapunkat” című néprajzi munka, melyben a hazai és erdé lyi néprajzi kapuink keleti eredetében - mongol, kínai rokonságával - foglalkoz tam. Ennek hitelét megerősítve egy tekintélyes régész-néprajzos professzor levelé nek idevágó részletét kell idéznem: „Úgy gondolom, hogy Kolléga úrnak sikerült szemléletessé tennie alaptételét, azt ugyanis, hogy a székelykapu a keleti kapufor mák közé tartozik. Különösen irigylem azokért a felismerésekért, amikor egy-egy hasonló szerkezetre bukkan.” Itt e keletre mutató néprajzi munkámat azért emlí tem, mert annak komoly bizonyító jelentősége lehet a MTA által Nyugat-Kínába, a Hszincsiang-ujgur tartományba küldött expedíció kutatási feladatainak megoldásá ban. Ugyanis korunkban feltételezik, hogy egykor a magyarok ősei törzsszövetség ben álltak - az ujgurokkal. A másik munkám egy 62 oldalas tanulmány, melyet már évtizedekkel ezelőtt megírtam, ellenőriztem, de különösebb visszhangot nem keltett. Legfeljebb két nyelvzenével foglalkozó hivatásos szakember véleményezése alapján „Konkrét bes^éd^enei kutatási módszer” címen 15 oldalra leegyszerűsítve egy vidéki folyóiratban megjelenhetett. Itt róla csak néhány mondatban adhatok ízelítőt. Módszeremre épített konkrét tapasztalat szerint reflexek szempontjából az alapvető zenei skála 8 hangja és a beszéd magánhangzós szótagjai —a szavak sajá tos mássalhangzós hangelemeit leszámítva - megfelelői azoknak az egyszerű bio lógiai reflexeknek - a lélegzés, az ásítás, a tüsszentés, csuklás, nevetés, sírás, szex, szeretet, fájdalom reflexeinek —, melyeken azonos párhuzamos élettani törvénysze rűségek mutathatók ki. Leegyszerűsített megfogalmazásban: minden zenei hang nak és minden zenei beszéd-szótagnak egy-egy jól kimutatható, meghatározott szintű egyszerű reflex felel meg. Lényeg: a reflex-szint a hangmagassággal mindig törvényszerűen egybeesik. Ezért van a zenének —a beszéd gondolati tartalmával szemben - optimista vagy pesszimista érzelmi tartalma és szuggesztív hatása. Ez zel kapcsolatba hozható egy világhírű hegedűművész véleménye: „A zene csak akkor adja a teljes kielégülést, ha a teljes ’érzelmi ciklus’-on végig megy. Egyesek szerint a ’klasszikus érzelmi ciklus’ a haraggal kezdődik, végighalad a gyűlöleten, a szereteten, a szexen, az örömön, végül a hódolaton.” Mivel az alapskála négy összhangzó C-dur akkordos és több egymáshoz viszonyított más disszonáns han gokból áll, ezért a zenei összhang kellemes érzésben, a beszédösszhang pedig állító 458 �mondatok kialakulására vezet. Viszont a disszonáns hangok a zenében szomorú, fájdalmas érzeteket váltanak ki, a beszédben pedig tagadó mondatok dallamát kísérik. A „c” szintre emelkedő vagy eső egészzárlat a felkiáltó vagy kijelentő, vi szont a befejezeden érzetű félzárlat a kérdő mondatok befejezetlenségét indokolja. A többi kölcsönös törvényszerűséget a zene és beszéd között a „Bes^éd^enei kutatá saim” című tanulmányomban írtam le. Címén is megnevezett két fenti tanulmányomat szakkörökben csak kisebb visszajelzés követte, utána meg mély hallgatás következett, mintha meg sem írtam volna azokat. Az volt a benyomásom, hogy a szakemberek szokatlan témájuk miatt mintha mellőzték volna azokat, mintha a véleménynyilvánítás elől kitértek volna. Hogy lelki feszültségemen enyhítsek, az ellenőrző „á” hegedűsípomat már évek óta lefekvés előtt párnám alá rejtettem, majd lefekvés után elővettem, megfújtam, hogy az éjszaka csendjében tudományos hitelét ellenőrizhessem. Sokoldalú kísérlet után a sípot mindig felszabadult érzéssel tettem le, mert mindig azt a következte tést vontam le: hogy a konkrét fizikai rezgés- és élettani törvények a legnagyobb személyi tekintélyű lektornál is biztosabban igazolnak engem. Ezek után kérdezhetem, mi lesz, ha életemben végképpen nem kapok semmi — se jó, se rossz —visszajelzést munkáimról? Erre más feleletet nem tudok adni, mint hogy képzeletben Ady bőrébe bújok, így a következő átélt érzések törnek fel belőlem is: „A Dunatáj egy bús villám há rító, félnépek és félemberek számára készített szégyenkaloda, hol a szárnyakat len yesték ...” Igen mi magyarok szégyenkalodában, lenyesett szárnnyal hogy re pülhetnénk? Utána —a siránkozás helyett —megkérem hallgatóimat, hogy a legvég ső konklúzió levonása céljából a verset tovább együtt mondjuk el. Vajon mi m a gyarok mik lehetünk itt Közép-Európában? Dióhéjban röviden nekem ilyen földi élet „adatott”. De ha már „dióhéjánál tartunk - mivel a mesében minden lehetséges a „dióhéj”-at vegyük járműnek, például Noé bárkájának. Mondókám szereplői „dióhéj”-ba kerekedtek, a Küküllőn leereszkedtek. Holnap legyenek hallgatóim vendégei. Ennyi volt, mese volt! 459 �Nagy Pál MONOLÓGIUM Kovács Bodor Sándor portréfilmje (I. rész: Salgótarján) A Medves fennsíkon vagyunk, Salgótarján mellett. Ez az egyik legszebb termé szeti táj, amit valaha is láttam. Salgótarjánban születtem ugyanis. Hát az embernek a születési helyét és hogy mikor született bizony elég sokszor el kell mondania az élet ben, vagy le kell írnia. Nekem, amikor kikerültem Franciaországba, Párizsba, renge teg bajom volt ezzel a helynévvel Salgótarjánnal, ugyanis a franciák képtelenek voltak leírni, kimondani pedig egész egyszerűen a lehetedenséggel volt egyenlő a számukra. Úgyhogy a végén, amikor be kellett diktálnom hol születtem, akkor elkértem a tiszt viselő ceruzáját, tollát és leírtam nyomtatott nagybetűkkel, hogy Salgótarján. Termé szetesen kitettem az ékezetet is az ó betűre és az á betűre és vártam, hogy respektál ják ezt a két ékezetet. Általában nem tudták kitenni, mert a francia ábécében nincs hosszú ékezetes ó és hosszú ékezetes á. Mit jelent nekem Salgótarján? Azt hiszem, hogy a kiindulópontot, annak a para bolának, annak a félkörívnek a kezdőpontját, amelynek most már a második felében vagyok, a leszálló ágában, de gondolom még sokáig leszek ebben az ágban. Tehát a kiinduló pont az itt van Salgótarjánban és környékén, hogy a végpont hol lesz azt nem tudom. Azt, hogy hol születik az ember, és hol tölti gyermekéveit, ifjúkorának legfogékonyabb éveit, azt hiszem, hogy meghatározó, nagyon fontos. Én egy időben lelkileg rendkívül rosszban voltam szülővárosommal, ezzel a várossal. Hát hogy miért, majd azt talán egyszer később elmondom. Most már kibékültem vele. De természetesen letagadni nem akartam és nem is lehet. A háború. Erről is kell azért néhány szót szólni. Hiába nem lehet elkerülni a kel lemetlen emlékeket sem. Én például emlékszem arra az időszakra, amikor deportál ták a zsidókat. A Füleki utcában laktunk. Szemben lakott velünk a zsidó rabbi, azo kat is deportálták, a volt osztálytársamat egy nagyon okos fiút. Emlékszem, hogy édesapám mindig azt mondta, amikor kézen fogva sétáltunk az utcán és esetleg ta lálkoztunk ezzel a Béni nevű fiúval, aki kitűnő tanuló volt, hogy „Fiam, nem kell ezeket az embereket gyűlölni és ha valami hátrányt érzel vagy kisebbségi érzésed van, igenis fel kell venni velük a versenyt, legyél olyan jó tanuló, mint a Béni.,, Hát Bénit is deportálták családjával együtt, ott voltam, ha jól emlékszem a Nagyállomá son vagonírozták be őket. Hát egész egyszerűen szörnyű volt, szóval az embertelen ségnek ilyen bugyrait addig nem láttam, nem tapasztaltam, nem élhettem meg és amikor láttam, hogy embereket úgy zsúfolnak bele vagonokba, mint az állatokat és 460 �én gyerekként is tudtam, hogy őket hova viszik, hogy a halálba viszik. Nem igaz, hogy a többiek nem tudták, hogy mi lesz ezeknek az embereknek a sorsa. Mindig könnyű kibúvót találni, mi nem tudtuk, nem láttuk, nem hallottuk. Az is egy nagyon hosszú ideig tartó élmény volt, és még ma is hat. Hát itt éltem meg a Rákosi korszakot is. Elég sokat szenvedtem emiatt, mert apám kereskedő ember volt, jómódú kereskedő lett, és aztán tartalékos tisztnek behívták katonának, és Dunaföldváron 1944-ben meghalt. így lettem én egy horthysta katonatiszt fia. Hát azt hiszem ennél rosszabb kategória abban a rend szerben nem volt, és ezért már gimnáziumba sem vettek fel. Nemcsak egyetemre nem vettek fel később, hanem már gimnáziumba sem vettek fel. így kerültem Sárospatakra, a sárospataki református gimnáziumba. Nem bántam meg ezt az egy évet. Egy évig jártam oda, bár azt a rendkívül vallásos és kegyes szellemet én nem szerettem, amely akkor vagy akkor is uralkodott Sárospatakon, de maga a gim ná zium remek volt. Szóval jártunk mendikálni, szuplikálni, nagyon érdekes korszak volt, de vissza kerültem Salgótarjánba és itt érettségiztem. M ég egy apróságot m ondanék el. N agyon fontos em lék volt akkor, am ikor nehéz helyzetbe kerültem vagy külföldön bizonyítani kellett. Ugye közvetlenül a háború utáni években úgy fűtöttük az iskolákat, az osztályokat, hogy kim en tünk az erdőbe, rozsét szedtünk, felraktuk két ilyen hosszú botra, és azt beci peltük az iskolába. És em lékszem , hogy egyszer valószínűleg Bíró Sándor ba rátom m al nagyon m egraktuk ezt a két fát, és ahogy vittük az iskola felé az egyik fa kicsúszott a kezem ből, és az egész rőzseköteg a földre esett, és én nagyon szégyelltem m agam , és akkor elhatároztam , hogy többet ez a rúd nem fog kiesni a kezem ből. És hányszor eszembe jutott, m ikor nehézségeim voltak, vagy a teljesítőképességem határán voltam , hogy nem, nem adom fel, összeszo rítom a fogam at és szorítom ezt a botot, és nem adom fel, azért is m egcsiná lom! M ég egy dolog jut eszembe, hogy sokszor mondják, sokszor kérdezik az em bertől, hogy hát te pesti gyerek vagy-e, vagy vidéki gyerek vagy-e? Hát én vidéki gyerek vagyok. Büszke vagyok rá egyébként és arra is, hogy vidékről mindjárt a világ szellemi fővárosába, Párizsba kerültem. És mivel megakadályozták annak idején ’53-54 tájt, hogy én az egyetemi tanulmányaimat Pesten végezzem el, hát elvégeztem Párizsban a Sorbonne-on. Az ösztönök, érzelmek ébrednek ilyenkor fel az emberben, és ez a kettősség is nagyon fontos, hogy én, aki egész életemben, szinte vad racionalista voltam, mert hiszen a francia felvilágosodástól, azt tanultam meg, hogy bizonyos rémes dolgo kat, háborúkat, vérengzéseket, deportálásokat, minden ilyen szörnyű dolgot egye dül úgy lehet kivédeni, ha az ember racionalizálja a dolgokat, racionálisan gondol kodik, felvilágosultan gondolkodik. Az a kettősség sem zavar, sőt a legnagyobb harmóniában van bennem, hogy egyszerre vagyok a görög istenek gyermeke, és fontosak számomra a mítoszok, a mitológia, a legendák, a szibólumok, ugyanakkor van bennem egy erős racionalizáló hajlam. 461 �Egy kicsit elbam bultam azt időt, m ert egy órakor találkozót beszéltem meg H erm ésszel itt a keresztnél. Érdekes módon nem zavarta őt az, hogy egy ke resztény jelképnél találkozunk. Van itt egy kereszt, de m ár m ajdnem negyed kettő van, az ördög vigye el hát majd valam it csinálunk itt. Sietek, rem élem m egvárt, bár nem szeretni, hogyha késik az ember, ezt lehet, hogy tőle örö költem , m ert én sem szeretem , hogyha késnek a barátaim . Hát a fene egye meg, nincs itt senki, elkéstem , az anyját. De várjál, van itt azért valam i. Jé , lúdtollat találtam . Hát úgy látszik H erm észnek nem volt ideje, nem várt meg, de hagyott nekem üzenetet. M égpedig egy-kettő-három -négy szép lúdtollat. Hát igen. Biztatásnak veszem , hogy írjak tovább, folytassam a m egkezdett m unkát. Hogyan lesz valakiből író? Nem tudom pontosan megmondani, hogy mikor döntöttem el, hogy író leszek. Valószínűleg akkor, amikor egyszer Sárospatakon magyar tanárunk azt a feladatot adta az osztálynak, hogy mindenki írjon verset vagy novellát. Az egyik osztálytársam verset írt, és nagyon megdicsérte őt a tanár. Gondoltam ejnye, ejnye hát ilyen én is tudok írni. És akkor kezdtem el rendszere sen írni, persze ilyen kezdő diákokra jellemző verseket. Párizsban jöttem rá, jöttünk rá ’56 után, hogy tulajdonképpen nem ismerjük a modern magyar irodalmat, fogalmunk sincs Kassák Lajosról vagy Szentkuthy M iklósról, de még olyan írókról is, akiket pedig akkor agyon ajnároztak, még J ó zsef Attiláról is túl keveset tudunk. Hát am ikor egyszer m egkérdezték tőlem fiatal író barátaim , hogy ők lapot szeretnének alapítani, egy új nem zedéki, irodalm i folyóiratot és mi a teendő, azt m ondtam nekik, hogy gyerekek, ha nincs pénzetek, ha nem örököltetek a szüléitektől vagy nincsenek gazdag rokonaitok, ism erőseitek, akkor tanuljátok ki a nyom dászm esterséget. M enjetek el egy nyom dába dolgozni, és csináljátok m eg azt a lapot! M ost persze ez egy kicsit viccnek hangzik, holott nagyon ko m olyan m ondtam nekik, mert mi, ahogy erről talán lesz m ég alkalm unk beszél getni, úgy alapítottuk 1962-ben, Párizsban egy m agyar nyelvű folyóiratot, hogy egy árva fillérünk nem volt, és csak úgy sikerült egészen a mai napig fenntarta nunk, hogy az egyetem elvégzése után kitanultuk a nyom dászm esterséget, és Papp T ibor barátom m al ketten közel harm inc éven keresztül egy nagy Párizs környéki nyom dában dolgoztunk, am elynek kulcsa a zsebünkben volt, ahol este bent m aradhattunk és szedhettük a verseinket, novelláinkat és nem csak a sajátunkét term észetesen, hanem m ásokét is, am elyek a M agyar M űhelybe ke rültek bele. Bemehettünk szombat-vasárnaponként is, és ott töltöttük időnk nagy részét, így aztán természetesen nem lettünk gazdag emberek, nem gazdagodtunk meg, de azt hiszem, hogy itt megint elmondhatom, hogy nem bántuk meg. Hát keresem továbbra is Hermészt, meg vagyok róla győződve, hogy itt van valahol, csak incselkedik velem. A kert alatt Hermész alakoskodik, nem véletlenül hagyta itt nekem ezt a tollat. Hermész, Hermész ott vagy? Hát, ide figyelj csak meg akartam köszönni ajándékodat. 462 �Salgótarján képe az utóbbi harminc-negyven esztendőben persze teljesen meg változott. Emlékszem, hogy gyermekkoromban itt ródliztunk az öreg zsidótemető kerítése mellett, mert itt egyeden egy ház sem állt. Az erdő széléről indultunk és leszaladtunk egészen az útig. Nyáron meg az ide közel lévő Báthory szobornál ját szottunk, a Kisréten, a vasút mentén, a Tarján patakban, úgyhogy a legkorábbi emlé keim ezek. Most már itt a zsidótemető melletti rész teljesen beépült, így a zsidóte metőbe jöttünk be, hogy ezt a részt leforgassuk. Hát ez alkalmat ad nekem arra is, hogy egy kicsit a különbségről, az emberek közötti különbségről elmélkedjem. Na gyon megdöbbentett tegnap, amikor azt olvastam egy komoly tanulmányban, ugye hogy a csirkék, némely csirkefajták gyűlölik egymást. Hogyha a kendermagos csirkék közé betesznek egy fehér csirkét, azt a kendermagos csirkék agyoncsípik és fordítva. Nagyon elgondolkoztató ez a különbség. El nem tudják képzelni, hogy van-e való ban a fajok között valami determináns különbség. Én továbbra is azt hiszem, hogy nincs, hogy mindenféle faji megkülönböztetés és faji gyűlölet az az embernek nem vele született tulajdonsága, hanem kialakult, sajnos kialakult tulajdonsága. Igen, azt hiszem, hogy azok a jó társadalmak, amelyekben még az átlag emberek, azok is akik különben nem hősök, tisztességesek maradhatnak. Salom! Nyugodjatok békében kedves barátaim. E%aföld a tiföldetek is. „Báthory István Erdély fejedelm e, majd Lengyelország egyik legkiválóbb ki rálya”. H át ezt mi akkor gyerekkorom ban még nem nagyon tudtuk, vagy nem nagyon figyeltünk oda, de rengeteget játszottunk itt a Báthory szobornál, hát ez a szobor m ár ötven éve itt áll, kopik, ugye m ég dacolt az idő tám adásaival. Nem m essze laktunk ide, a Füleki utca 42-ben. Ide jártunk ki játszani a hegy oldalba, a K iserdőbe egy barlangot ástunk. Egyszer egyik barátunk Schultz Pityu m ajdnem ott is veszett, m ert az ellenfél bandája - nekünk is volt term é szetesen bandánk, a Füleki utcaiaknak - a bezárta Pityut egy barlangba, és tü zet rakott a barlang bejárata előtt. Mi rohantunk haza a szüléinkhez és segítsé get kértünk, m ert attól féltünk, hogy Schultz Pityu benne ég a barlangban. A ztán sokat fociztunk itt, vagy lem entünk a K isrétre, a patak partjára és rend kívül nagy rongylabda csatákat vívtunk. Hát itt a Polk vendéglőnél jöttünk le ide, itt folyt ki valahol a gőzm alom ból a m eleg víz, itt tocsogtunk, fürödtünk és itt volt a Kisrét. Hát ma is itt van, csak már nem egészen olyan, m int azelőtt volt, harm inc-negyven évvel. Szépen le volt kaszálva a fű és itt rengeteget futballoztunk, hiszen ott van fent, még ma is létezik a régi Sté-cé pálya. Ugye mi nagy Sté-cé drukkerek voltunk: H ajrá Sté-cé! „Kevés hely van a világon, ahol olyan festői környezetben épült volna labdarú gó pálya, mint Salgótarjánban. Itt a tarjáni stadionban csap össze egymással a Sal gótarjáni Bányász és a Sztálinéi Shaktyor együttese. Most Bodon a bal oldalról hozza át jobb oldalra a labdát, szépen gurítja tovább, ott van Jagodics jobbszélső nél. Majd tovább előre Csákihoz kerül, Csáki meredeken szökteti Jagodicsnak, Jagodics száguld a labdával, majd lő. Gól!” 463 �M agyarország egyik legmeredekebben emelkedő vasúd pályája ez. Itt megy el szülőházam előtt. Nagyon sok kellemes és nehéz élményem fűződik ehhez a ház hoz. Most végül is csak annyi fogalmazódik meg bennem, gyakran szokták mon dani, hogy összemennek a gyerekkori házak, kertek, kicsik lesznek az idő múltával, és nekem is az az érzésem, hogy nem csak hogy összement ez a ház, meg a kert, hanem a felismerhetetlenségig pici lett. Ebben a házban is volt egy nagyon jó kis kocsma. A Scholtz-féle kocsma. Aztán itt lakott egy „kurucz” néni, akit egyszer a padláson átfúrt lyukon keresztül meglestünk az egyik barátommal. Vagy például itt a Nemzed tűzfalán sokáig lehetett látni apám üzletének hirdetését. Apám egyébként nagyon felvilágosult, modern gondolkodó ember volt. Például a húszas évek végén, harmincas években Adyt olvasott, és egyik anyámnak írt levelében hosszasan elemzi Ady költészetét. Azután repülőgéppel elment az 1936os berlini olimpiára. A gödöllői dzsemborin vett egy sátrat amerikai cserkészektől és mi ezzel a sátorral jártunk az Ipoly-partra, hát ahogy ma mondanák kempingezni. Övé volt az egyik első gépkocsi Salgótarjánban, egy kis Fiat Topolinó, úgyhogy tőle és anyámtól is nagyon sok mindent tanulhattunk mi gyerekek, és tanultunk is. És hát természetesen aztán itt ébredezett bennem a szexualitás is. Azt hiszem, hogy azzal a mi szüléink abszolúte nem tudtak mit kezdeni, semmiféle szexuális felvilágosítást nem kaptam, még az iskolában sem. Úgy gondolom, hogy az én igazi egészséges szexuális életem az majd Párizsban kezdődik, bizony elég későn, hiszen 22 éves koromban kerültem külföldre. De jó is lenne, ha ezek a szép kis tarjáni lányok, akik itt sétálnak, jönnek iskolából, mennek hazafelé, már más nevelésben részesülnének mint én, és azt a sok felesleges kínlódást, onalizálást, meg minden féle pótszereimet ugye már ki tudnák kerülni és egészséges, felszabadult, szerelmi és szexuális életük lenne, amilyen például a francia fiataloknak van. Akiket jobban ismerek, de azt hiszem, hogy most már idehaza is a fiatalok sokkal felszabadultabbak, sokkal természetesebbek, mint mi voltunk az ’50-es években. GERELYES ENDRE SZOBRÁNÁL Szerbusz Bandi, gondoltad volna 1951-52 körül, hogy 1996-ban majd itt ülünk egymás mellett, te mint szobor, én mint élő ember. Egy osztályba jártunk, mennyit csibészkedtünk együtt. Jó barátok voltunk, te bokszoltál, én szertomáztam. Együtt kirándultunk, udvaroltunk. írni is együtt kezdtünk, van is egy közös írásunk. Én írtam a szöveget, te pedig az illusztrációkat készítetted. 1956-ban te voltál az a pesti diák, aki a Nógrád megyei Munkástanács ülésén elmesélted, hogy mi történt Pesten, beszámol tál a fővárosi eseményekről. Lehet, hogy ezért fizettél olyan súlyos árat. ’56 után felfe deztek, mint fiatal írót. Te hajlandó voltál akkor közölni első novelláidat, amikor min den magyar író hallgatott, úgyhogy fiatal zsenit csináltak belőled. Később Szegeden lettél egyetemi tanár vagy előadó tanár. Elindultál felfelé, amelyről kiderült aztán, hogy lefelé ment ez az út. 464 �M eghasonlottál önmagad dal, és te aki olyan jó ké pű, fiatal, erős fiú voltál, a „9 perc” bokszoló hőse, lassan megkopaszodtál. Rászoktál az alkoholra és amikor Párizsban talál koztunk az már nagyon kínos volt. De ebből ér demes levonni azt a tanul ságot, hogy az író ne kös sön szövetséget a hatalom ördögével. „Csellel leiszom magam a sárga padlószőnyegig, végigheveredem a célegyenesen így se neked, se nekem. Pőre a barna anyateszt, albérletbe kiadott vágy, higany rohan a falvédőben, vezércsere. Sejted miközben hajadat bodorítod, sötét hajadat, kiegyenesíted a derekadat. Ma minden sikerül. Minden hungarocsel. A játszma vége” 1996-97 A portréfilm folytatása 2001-ben Párizsban, Shervey-ben és Marseille-ben készült. A bemutatók 2002 tavaszán Salgótarjánban, Budapesten és Párizsban lessenek. (KBS) 465 �Baráthi Ottó „ÁLMOK, MESÉK, JÁTÉKOK NÉLKÜL AZ ÉLET SZÍN TELEN ÉS ÜRES” - Beszélgetés Erdős Istvánnal Mintegy húsz éven keresetül dolgoztunk együtt a nógrádi megyeházán. Mi, mezei munka társak, kissé különc kollégának könyveltük el, míg a vezetők inkább rebellis, izgága ifjúnak ítélték, akinek majd’ mindig merőben más véleménye van, mint a hivatalos álláspont. Erdős István valóban valahogy kilógott a merev adminisztrációból, a bizalmatlan, bürokra tikus hivatali karból. A társadalmi problémákra érzékeny tanár-népművelő mentalitásával, és a ’60-as évek közepétől megjelenő kritikai írásaival, novelláival sok vihart kavart maga körül. S ha az eltelt évtizedek alatt higgadtabb és körültekintőbb is lett, egész munkássága arról tanúskodik, hogy a bőréből nem bújt ki. Mindig képes valami újjal előrukkolni környezetéről, a társadalomról, szakmájáról, az irodalomról. Eddig megjelent művei sokoldalúságáról tanúskodnak: írt publicisztikát, kritikát, esszét, novel lát,játékfilmet, rádiójátékot, szociográfiát is. Munkája mellett népes családjára a legbüszkébb. —Szeretném, ha nagyjából időrendben tekinthetnénk át életed, pályád jobb állomásait. Elő ször mégis, mintegy bemutatásul azt kérdezem, képzettséged, munkásságod alapján hogyan határozod meg te magadat? - M indenekelőtt nyugdíjas tanárnak, népművelőnek tartom magam. Olyannak, aki értelmiségiként valamiféle irodalmi és tudományos munkásság határán m eg próbáltam hozzátenni valamit ahhoz a reménytelenül sivár és üres szerephez, ami az iskolában pedagógusként, a közigazgatásban népművelőként, a kulturális válla lat és a civil szervezet vezetőjeként rám hárult. Azt gondolom, ezek a szerepek nem tölthették ki igazán az életemet. íg y jött az a belső kényszer, hogy tanulmányt, kritikát, novellát, szociográfiát kell írnom. A baj az volt - legalábbis az 1960-1999 közötti időszakban - , hogy a hivatásszerűen végzett érdemi munka ellehetetlenülése mellett a publikálás sajnálatosan, már-már gyalázatosán a vasárnapi író színvonalán valósulhatott meg. Nem fordítódtak rá azok a kutatói, írói energiák, amelyek szükségesek lettek volna, hogy az ember 6 0 62 éves korában ne két-három könyvvel, játékfilmmel, rádiójátékkal a háta mögött nézzen vissza, hanem a jó művek tucatjaival, amelyek hiányoznak a repertoárból. Ha az ember hatvan éves elmúlt, akkor igazából már csak hiú remény, haogy majd még ezeket megírja. Bizonytalan, ád-e az Isten egyáltalán időt, teret, bölcses séget és sugallatot, hogy ezekhez hozzákezdeni érdemes legyen. 466 �—Zemplén határán születtél, paraszti családból. Milyen örökséget hoztál magaddal? Milye nek voltak gyermekéveid? —1939-ben láttam meg a napvilágot, az akkor még önálló Zemplén és Borsod megye határán fekvő Hernádnémetiben. szüleim parasztemberek voltak, de szigo rú, gondolkodó emberek, büszkék arra, hogy zempléniek. Azt tartották, hogy a zempléni világ a konzekvens paraszű hagyományőrzésé ben, gondos gazdálkodásában, emberibb, okosabb munkálkodásában, őszinte vallásosságában értékesebb, mint a borsodi. Ez egy elfogult, lokális közelítés volt, de én ezt megörököltem, emiatt ma is büszke vagyok zempléni származásomra. Nyolc-tízéves gyermekként szüleim szemével láttam a világ nyomorúságát, ellentmondássosságát. 1948-49-ben az ország hatalmas változások előtt állt. Édes apám, 6 -7 holdas parasztemberként a kisgazda mozgalomnak volt lelkes híve, szavazója. Mi, iskolás gyerekek viszont egyenes parancsot kaptunk a tanítónktól, mondjuk meg szüléinknek, hogy a kommunista pártra kell szavazni, nem tették, de ebből nem lett b ajo m ... Gyermekéveimet egyébként a háború utáni szegénység jellemezte. Cukor he lyett melasz volt az édesítő, minden második nap kását ettünk. Édesanyám minden hónapban sütött négy taligakerék nagyságú kenyeret. Sosem felejtem el a frissen kisült cipó, a tejföllel vagy zsírral megkent kenyérlángos ízét. Hát így éldegélt a mi nagy családunk, amelyben szüleim két nővéremet és egy húgomat is nevelték. Szüleim vallásos emberek voltak, katolikusak. Nemcsak hittanra járattak, de ministrálnom is kellett a miséken, litániákon. Fájdalmas büntetés volt, amikor kölyök-futtballcsapatunk mérkőzése egybeesett a litániával, és nekem foci helyett ministrálnom kellett. — Talán inneny elemista korodból származik legendás futball-imádatod, a sport szeretete, netán a küzdelem feltétlen vállalása is? —Igen, ugyanis iskolánk igazgatója halladanul sokat adott a sportra, a testi kul túrára. A Hernád a falu gyerekeinek természetes fürdőhelye volt. Imádtuk a tiszta, zöld vizét. Az igazgatónk megtanított bennünket úszni, majd kiszuperált verseny kajakokat szerzett Diósgyőrből. Azt mondta, aki tud úszni, kajakos lehet. Csodá latos élmény volt a kajakokiba beülni és versenyezni. Később röplabdapályát épí tettünk, esti világítással. Gondold el, az ’ 50-es évek elején. Hát innen örököltem én meg a sport, a labdajátékok szeretetét. A futballszenvedélyem máig megmaradt. A küzdés kényszere, a játék fontossága ötven éve evi dencia nekem. Tanárként ebből konfliktusaim is származtak, mert hiába pana szoltam: a legnagyobb nevelési ziccer marad ki az iskolában, amikor elhanyagoljuk a testkultúrát. Csak legyintettek rám. Pedig nem agitálni kell a gyerekeket, hogy légy erős, bátor, bajtársias, hanem a csapatban, a küzdelemben kell rászoktatni őket a fair-play szellemére, a becsületes győzelem örömére. —Nagy tisztelettel emlékeztél édesapád emberi tartásáról\ különös szigoráról. Azt mondtad, ezeket örökölted tőle. A z önfejűséget is, mert azt mondják önfejű vagy? 467 �- Édesapám már-már az ésszerűdenség határáig igazság-párti, makacs volt. Ahogy én a magam paraszt eszével gondolom, az úgy jó —vallotta. Ezt is megörö költem tőle. Sőt, az önfejűség mellé nálam párosul a hirtelenharagúság is: bizonyos helyzetekben a józan ész, a realitás ellenére vitázom, ellenkezek. M ár-már az ököl re menésig is vállalom a konfliktusokat, ami a valóság tényeivel szemben értelm et len. Borzasztóan haragszom magamra ezért. - A z elemiben j ó tanuló voltál, természetes volt, hogy tovább lépsz Milyen hatások értek a városi iskolában? - A miskolci Földes Ferenc gimnáziumba jártam be minden nap vonattal. Jó orosz tudásomnak köszönhetően a haladó nyelvi csoportba kerültem, így latint és franciát is tanulhattam az orosz mellett. Egyszer helyettesített az osztályunkban H. Kovács Mihály tanár úr. O egykor Jó zsef Attila diáktársa volt a szegedi egyetemen, és egyben a híres-hírhedt Horger Antal professzor egyik tanúja, amikor az eltaná csolta nagy költőnket az egyetemről. Az óra végén felszólította egyik osztálytársa mat meg engem, famulusokra lenne szükséges az egyetem könyvtáraiban... Ránk gondolt... Képzelheted, mennyire másként néztünk már az irodalomra, amikor bekerül tünk az egyetemi könyvtár világába. Az egyik héten József Attila kötetét, a mási kon Jókai regényeket vittem haza, aztán Tolsztojt, Mikszáthot, Szabó Dezsőt. „Az elsodort falu” regény-élménye ma is bennem él. Nem volt már többé gondom a könyvek hiányával. Olvastam is rendületlenül. így teltek a diákéveim, szinte észre vétlenül. 1956 októberében kitört a forradalom. Ott voltam mindenütt a miskolci ese ményeken. Nagy Attila, fiatal színész szavalatát soha nem felejtem el. Esküszünk, esküszünk! —harsogtuk vele. Tanúja voltam azoknak a lövéseknek, amelyek a mis kolci rendőrkapitányság ablakából vágódtak ki a tüntető tömegre. Gyerekésszel arra gondoltunk, itt vagyunk, merészen tiltakozunk, ez a forradalom, a mi forra dalm unk... - A szülőfaludban hogyan fogadták a forradalmat? - Október 25-én, vagy 26-án, mire hazaértem már tudtak a miskolci esemé nyekről. Különböző rémhírek keltek láb ra... A forradalom fogadtatása a faluban örömteli, szinte mámoros volt, a paraszti világ álma teljesedett be. Persze apám is csak addig lelkesedett, amíg megszűnni látta a beszolgáltatást. Ám, amikor arról volt szó, hogy megyünk tüntetni a diáksággal, megálljt parancsolt, úgy kellett el szöknöm a faluból Miskolcra. Egyébként csak egy hajszálon múlott, hogy magam is nem lettem az esztelen megtorlás balekjává. A falu forradalmi bizottságának elnöke felkért, hogy a naggyűlésen szavaljam el a Nemzeti dalt. Ám én a vonaton huzatot kaphattam az nap, és rettenetes fülfájással, magas lázzal ágyba kerültem. Aki helyettem szavalt, és aznap este ott a forradalmi bizottság diáktagja lett, két év börtönbüntetést kapott... November 4-én aztán minden szép álmunk szertefoszlott. Az égből Népsza badság eső esett... Az oroszok Miskolcra is beköltöztek. A laktanya kerítés mellől 468 �szidtuk őket, kiderült egész jól tudunk oroszul. El is határoztam: oroszból fogok érettségizni. Nem bántam meg, jeles lettem. Zöld utat kaptam az egyetemi felvéte lihez. Kisebb-nagyobb kitérők után 1958-ban a debreceni Kossuth Lajos Tudo mányegyetem hallgatója lettem. Az egyetemen volt egy kitűnő irodalomtörténész tanárom, Kovács Kálmánnak hívták, fiatalon meghalt, ma is áldom a nevét. A XIX. századi magyar irodalom, a magyar nagyepika és különösen Arany János művein át volt rám igen nagy hatás sal. „A nagyidai cigányok” nekem sokkal több lett, mint lecke. Egyébként eleinte úgy voltam vele, hogy az már maga a csoda, hogy én itt állok a fényes egyetem kőkockáin. Én bizonyára csak véletlenül kerültem ide. Nem va gyok én idevaló, kiderül a tévedés, nem lesz ebből semmi. Szinte csak szégyen keztem, pirulgattam a nyakkendős gyerekek mellett. Sok időt töltöttem a focipá lyán, meg a moziban, s aztán már magam is csodálkoztam, valóban jelesre vizs gáztam? Igen, a legelső félév végén hét tantárgyból hét jeles volt az indexembe beírva. így jutottam el az államvizsgáig, s akkor kezdett csak igazán lelkifurdalásom len ni, amikor jelessel fogadták el a sietősen összelapátolt szakdolgozatomat is. Nem csak az ötösért kellene tanulni, hogy éhen ne haljak —jó vizsga, jó ösztöndíj! —, de végre komolyan kellene készülnöm, hiszen nemsokára tanár, történész leszek... Egyszer csak ott volt a diploma a kezemben, hamarosan megéreztem a tanítás ízét. Micsoda remek dolog, hogy harminc fényes szempár szegeződik rám, har minc gyereket érdekel az a vers, amiről beszélek. —Csakhogy e^gel a lehetőséggel, esgel a s^ugges^tióval nem sokáig tudtál élni. Hogy kerültél Tarjánba? - Csík Pál megyei tanfelügyelő eljött Debrecenbe, magyar-történelem szakos tanárt keresett. Megegyeztünk. Letelepedtem Salgótarjánban, hamarosan családot alapítottam. Nagy lelkesedéssel láttam munkához, esküdni mertem volna, hogy amíg élek én mindig egy katedráról fogom nézni a ragyogó gyermekszemeket. Nagyszerű érzés volt tudni: értik amiről beszélek, amit mondok. —Es akkor, egyszer csak megfagyott körülötted a levegő? - Igen, de nem a magyar tanítás, vagy éppen a diákszínjátszó csoport körében sorakoztak a konfliktusaim, hanem a már emlegetett testnevelés tantárgy körül. Azt mondtam, hogy úgy nem lehet, nem szabad testnevelési órákat tartani, ahogy csinálják. Később rájöttem, nemcsak a tornaórával van baj, de majdnem minden csak a látszatokért van az iskolában. Mindenki önös érdekből magyarázkodik. Mellébeszél, és mi tanárok fütyülünk arra, hogy milyen a tanítványok helyzete, hogy mi a gyerekek érdeke. Emiatt jöttem e l... - A közigazgatásba kerültél, ahol ugyanaz volt a helyzet. —M ég rosszabb volt. Elképesztő, hogy milyen szabályok, kötöttségek között kellett lavírozni, amíg megszületett valami viszonylag értelmes dolog. Nagyon nehezen fogadták el, hogy én egy lelkes bolond vagyok a szakmám körében. A művészeti területen dolgoztam. Ma egy szobrászati zsűriben ülök, holnap egy 469 �M adách Tragédia bemutatóján veszek részt. Persze, hogy élveztem, persze, hogy jöttek az új konfliktusok. Szerencsémre irodalmi, képzőművészed, sajtó kapcsolataim kihúztak a közigazgatás kínlódásaiból. Sok mindenről gyökeresen más volt a véleményem, mint a hivatalos álláspont, és nem is hallgattam erről. Nehezen viselték el, de elnézték. A hátam mögött azt mondták, zavarosfejű vagyok... —így húztál le közel negyedszázadot ebben a közegben, amiről egy kötetre való élményanya got gyüjtöttél Ez volt a Te igazi világod, 1987-ben mégis más vizekre eveztél. - Igen, a moziüzemi vállalat igazgatója lettem. Ez nagyon is kedvemre való volt, mert - ahogy említettem - egyetemistaként minden időmet a moziban, meg a focipályán töltöttem, imádtam a filmeket. Azt gondoltam, mozivállalad igazgató ként megvalósíthatom elképzeléseimet, kiélhetem ezt a szenvedélyemet is. Az első években minden rendben volt. Akkoriban még 110 keskeny vetítőhely, és vagy 30 normál mozi működött a megyében. Az ádagos nézőszám 100-200 körül mozgott, még egy ezres lélekszámú kisközségben is. Három évig sikeresek voltunk. Háromszor nyertük el a Kiváló vállalat címet. —Kultúrpolitikai, filmszakmai nézőpontból otthon voltál, de gazdasági ügyekben? - A vállalat gazdasági vezetője jó szakember volt, idővel azonban magánéletbeli problémái miatt gondok jelentkeztek. Sokan biztattak, keressek mást, a változáso kat is jobban követni tudó gazdasági szakembert. Bennem azonban volt valami emberi rokonszenv, talán némi szánalom is iránta, s nem váltam meg tőle. Ez mint később kiderült - súlyos hiba volt. N éhány rossz szervezeti, gazdasági döntés után a vállalat kasszái kiürültek. 1990 körül csőd határára jutott ez a tanácsi vállalat is. Egyébként az ország húsz m oziüzem i vállalata közül a többség így járt. N éhány gazdag m egye, na gyobb város akadt csak, ahol üzleti alapon, vállalkozásban tovább tudták éltet ni a céget. —Te, a korábban mindig „nagyokos ”, magabiztos ember bukásként élted meg ezt a szituációt? — Feltédenül. Fájdalmas volt megbirkózni azzal a tudattal, hogy volt egy jól működő megyei tanácsi vállalat, amelynek ingadan-tulajdona egyszercsak Salgó tarján, Balassagyarmat, Pásztó városok önkormányzatának birtokába megy át, s a béried jogot Salgótarjánban 10 évre krajcárokért kapja meg az INTERCOM, Ba lassagyarmaton pedig egy forint éves bérleti díjért egy helyi vállalkozó... - Két-három évre visszakerültél a korábbi munkakörödbe - most már ugyan a megyei ön- kormányzat hivatalába —, majd 1995-ben már a TIT Nógrád Megyei Egyesületének igazga tójaként szőtted újra szép, színes álmaidat. - Nézd, a TIT korábbi igazgatója megmondta nekem, hogy csőd szélén van az egyesület, s legfeljebb csak nagy erőfeszítések, átszervezések árán lehet talpon tartani. Kihívásnak tekintettem ezt a feladatot. Egy-két évig még sikeresen műkö dött is a rendszer, aztán gyorsan kiderült, hogy már a tudományos ismeretterjesz tés világa is oly módon üzletiesedéit el, hogy csak az tud megélni, aki csal, lop, 470 �m anipulál... A felnőttképzési rendszerben olyan verseny van, amit én magam, mint ambiciózus népművelő már nem tudtam vállalni. —Erre mondják: egy kudarc is elég kettő már sok/k/... - íg y igaz, a depresszió határára kerültem. Egy ideig táppénzes állományban voltam, aztán 60 éves koromban nyugdíjba menekültem. —A%t mondják nehezen viseled el a kritikát, érzékeny, sértődékény ember vagy. Mennyiben játszottak e^ek közre kudarcaidban? - Bizonyára volt benne szerepük. A kritikát egyébként jól tűröm, amennyiben az igazságos. De a kritika, a minősítések realitása nehéz kérdése az életnek. Az viszont való igaz, hogy túl érzékeny vagyok - s mint utaltam rá, hirtelen haragú is. Pedig tudom, hogy az emberi kapcsolatokban legfontosabb a feltétlen tisztelet a másik ember iránt, az emberi méltóság nagyrabecsülése. Függedenül származástól, vallástól, társadalmi státusztól. Sőt, mint nélkülözhetedent, ide sorolom a türelem, a szeretet, a nyájasság szükségességét. Igen nagy hatással volt rám a tolsztojianizmus, abban az értelemben, hogy mi lyen nagyszerű lenne, ha a társadalmakat nemhogy a gyűlölet, a rivalizálás működ tetné, de a szeretet határozná meg. Ha nem az irigység, a féltékenység, a kivagyi ság, a mindenáron való győztesnek lenni helyzet dominálna, hanem a megértés, a méltányosság, a szeretet. - A kudarcaid után gyorsan talpra álltái. Könnyen túlteszed magad a történteken? - Egyáltalán nem, de amikor a TIT-tői megváltam, már jó egy éve dolgoztam a Nagyoroszi című könyvemen. Csak az írásnak élni! - az volt életem következő programpontja. A kutatás, a szorgalmas munka! Újra otthon lettem a könyvtárban, a levéltárban - mindez gyorsan visszaadta az életkedvemet. —Meg a lóverseny talán? Baráti körödben ismert, hogy szenvedélyes szerencsejátékos vagy. Ezt a személyiségjegyedet aligha a családból hoztad. Hát honnan? - Hát, nem családi örökség, az bizonyos! Azt gondolom viszont, hogy az em beri boldogulásnak egyik legfontosabb kritériuma, — a már említett szeretetigény mellett - hogy az élet monoton mechanizmusát, darálóját hogyan viseled el. Ha a kényszer-monotóniát nem színesítik a család szeretet-örömei, a nyitott játékok, az emberi méltóságot megőrző tudatosság apró kis tünetei, akkor értelmi ségiként nem élhetsz elviselhető életet. Almok, mesék, játékok nélkül az élet szín telen és üres. —Hogy épült be személyiségedbe, hogyan vált nálad szenvedéllyé ajáték? —Nézd, az álmokból, a mesékből egy másik élet épül fel az ember fantáziájá ban és gondolatvilágában, akarva-akaradanul is. Na, most a játék, a győzni akarás ebből a fantáziavilágból következhet. A hétköznapi valóságot nekem gyermekko romtól kezdve az álmok, a fantáziák világa egészítette ki. Ez már maga is egyfajta játék. Sajátos izgalom-világ, amelyre újabb és újabb játékok épülnek. Kezdetben csupán a labdák játéka. Éppúgy imádtam a gyerm ekm arokba is el férő kaucsuklabdát, mint a röplabdát, majd a futball-labdát. A futballból auto matikusan következtek a focival kapcsolatos szerencsejátékok elsősorban a totó. 471 �Később a lóversennyel is m egismerkedtem, és ma is szívesen járok az ügetőversenyekre. - M ostfejelted be egy könyvedet. Hallhatnánk erről\ mostani munkádról és terveidről? - M essze kéklik a Duna címmel írtam egy esszéregényt, egy szociografikus kar riertörténetet, amely Rácz Pál XIX. századi cigányprímás életéről szól. A könyv figyelmeztetni akar: rossz úton járunk a roma-problémák megoldásában, ha ma is képtelenek vagyunk a roma-embert egyenrangú partnerként kezelni. Egyébként most egy kísérletező fővárosi kiadó felkérésére anyagot gyűjtök olyanféle művelődéstörténeti munka alapozásához, amely a magyar könyv évszá zadaihoz kötődik, ha ezt a könyvet meg tudom írni 2002-ben, akkor a réges-régen félbemaradt tanári munkámat folytathatom az irodalom, a magyar kultúra megsze rettetése ügyében... Pájer Marianna „HIDEGEN VERIK A V A SA T ’, AVAGY A PLETYKA LÉLEKTANA „ ...ím e olvasóm, kezedbe adom Hatvani Istvánnak biográfiáját. Nekem ezt Pörzse néném beszélte, neki pedig Kati, a pap szolgálója, ki ismét maga szájvallása szerint hiteles embertől hallotta. Ezt azért mondom el, hogy ha valaki kételkedne annak igazsága felől, azt én egyenesen Örzse nénémhez igazítom, ő pedig haladék nélkül Katira, a pap szolgálójára, az megint kétségkívül tovább. Hogy tehát ez a sok lótás — futás elmaradjon: commendálom minden becsületes embernek, hogy inkább csak nekem higgyen, aminthogy lehet is .. Próbáljuk meg kicsit ízlelgetni ezt a szót: PLETYKA. Mi jut róla eszünkbe? Falu - idős asszonyok - általában fekete ruhás kendős öreg nénikék - unalom űzés - időtöltés - jó idő, rossz idő: mindegy - magánélet, m agánélet... persze mindig másoké! Kicsit gondoljuk át az interperszonális kommunikációnak ezt a sajátos szegle tét, amelyről nagyon keveset tudunk, de ez a nagyon kevés csak a tudományos háttér és ismeret vonatkozásában értendő, valójában valamennyien született plety ka szakértők vagyunk. 1 Dr. Kazinczy Sámuel hajdúböszörményi főorvos Töredékek debreceni professzor Hatvani Istvánnak életéből című anekdotagyűjteményének előszavából. 472 �Célom az, hogy megtudjam mi a pletyka, mi a funkciója az interperszonális kapcsolatokban, mi az, ami miatt soha „ki nem vész”. Mi lehet az, ami minden elutasítás ellenére „pletykálásra késztet, kényszerít” minket. Szerettem volna fel tárni, igazak-e a pletykához, pletykáláshoz kapcsolódó sztereotip képek miért van és tükrözi-e a valóságot az, hogy a pletykafészek szó hallatára sokunkban egy idős, unatkozó öregasszony képe jelenik meg, aki mindenkiről tud mindent, és tesz is róla, hogy jól értesültségéből másoknak is jutasson. Természetesen szociológiai, szociálpszichológiai szempontok figyelembe vételével és módszereinek használa tával. Jelen írás ennek a próbálkozásnak az első felét foglalja nagyon röviden össze, így a pletykával foglalkozik. A pletykálás mechanizmusával, szociálpszichológiájá val jelen írásomban nem foglalkozom. Hipotéziseim a következők: A pletykával szembeni általános mértékű elutasítás mellett megfigyelhető a je lenséggel kapcsolatos kapcsolatban élő sztereotípiák erős hatása. A pletykáról bennünk élő sztereotípiák által a pletykával kapcsolatos tényleges viszony empirikus vizsgálatokkal nem erősíthető meg. A pletykálásra való alkalmasság gyökere nem az egyén társadalmi státuszában és demográfiai sajátosságaiban keresendő, hanem a pletykálásra vonzó helyzetek a meghatározóak. A PLETYKA RÖVID KULTÚRTÖRTÉNETE A pletyka történetét nagyon nehéz különválasztani a kultúra, az emberi kom munikáció fejlődésének történetétől. Nagyon érdekes lenne megtudni azt, hogy az ősközösségi társadalomban miről pletykáltak eleink, - „Szerinted Samu azért nem jött mamutra vadászni, m e rt...”. - illetve miről pletykálnak a még létező törzsi jellegű társadalmakban. (Érdekelne, hogy például a busmanoknál „miről folyik a suskus.”) A történeti és nyelvi emlékekből levonhatjuk azt a nem túl újszerű következte tést, hogy amióta az emberek beszélnek egymással, azóta egymásról is beszélnek. A pletyka szó szinonimáinak felsorolása között szerepel afám a szó is, amely az ókori római mitológiából ered. Jelentése: 1. hír, hírnév; 2. s^óbestéd, híresztelés. Az elnevezés Fama, a hír ókori római istennőjének nevéből származik. Természetesen a magyar történelemben is voltak olyan személyek, mint például Báthory Anna, akikről különböző pletykák (valós vagy valótlan állítások) terjedtek és maradtak fenn napjainkra is. Szemezgetve a nyugat-európai kultúrtörténetből, föltehetnénk a kérdést: hogy Casanova valamennyi — számunkra is ismert — ka landja valóság volt? Nagyon érdekes az a korabeli, a történelmi emlékekből fenn maradt szóbeszéd is, amely a Mohácsi csata után a Csele patakba fulladt Lajos király véletlen halálát gyilkosságként terjesztette; olyan gyilkosságként, amelyet a 473 �királyt a trónon követő Szapolyai János testvére hajtott végre. A híresztelés, mely a napjainkban megszokottnál lényegesen lassabban terjedt, mégis súlyos károkat okozott a leendő királynak. Számos népdal, például a „Kiültek a vénasszonyok a padra, a padra. .. ” kezdetű, vagy közmondások, szólások és szólásszerű mondások is tanúskodnak a pletyka meglétéről. Közülük csak néhány: „Nem zörög a hamsat, ha nem fújja a szél"; „Nyelve veri meg az asszonyt „Titkos taná csodat asszony ne tudjaiy; „Nem mindig ég amikor a harangot félreverik"; „S^oms^éd határba ér a nyelve ". Szófia bestédet mond. Könnyű a s%ót megfordítani, mert nem terhes a szekér. Kulcs likán is kirepül a s%p. Minden s%ó szelének és hímek nem j ó végére menni. A borjúból ökör lett, mire a falu végére ért. Megrögzött hazugság idővel igazság. Na valaki megcsúszik, már másnap azt mondják, hogy elesett. A verebek is csiripelik. Nem esik forgács vágás nélkül. Kiről minden szól, kell abban valaminek lenni. Amit sok ember mond, az vagy megvan, vagy meglesz Nem mindig ég amikor a harangot félreverik. Egy-két ember szaván nem lehet várat építeni. Falu farkára köt mindent. Nem kell minden szó szelének hitelt adni. Szomszéd határba ér a nyelve. Azt is tudja, melyik oldalán fekszik a király. A szeméttel mindent kihord a házból. Bársonyt megveszti a zsír, embert a gonosz ^driek veszett neve indul, szél is árthat annak. Nett magától, mintfűrészporból a bolha. " De a versek egy részéből is megismerhetjük a költőket és korukat leginkább foglalkoztató témákat. A kommunikáció csatornáinak bővülése természetesen bővítette azt a kört, aki ről pletykálnak és akik pletykálnak. A telefonos és az Internetes kommunikáció fejlődése és a média szerepének nagymértékű megnövekedése életünkben tovább bővítette a pletyka lehetőségét. Még egy évszázaddal ezelőtt szinte elképzelheteden volt, hogy az egész világ azon nal értesüljön pl. az Egyesült Államok elnökének kalandjairól, a világ különbÖ2Ő részén történt kisebb-nagyobb tévedésekről, ballépésekről, botrányokról, tengerentúli sztárok nem mindennapi életéről. A mobiltelefonok terjedésével és az SMS küldés lehetőségé vel ez a folyamat, országon belül is jelentőssé vált. Nem csak tényszerű dolgok, de viccek - és nem utolsó sorban pletykák —is rövid időn belül körbe járják az országot, hiszen a lakosok jelentős hányada rendelkezik már mobiltelefonnal. A kérdés az, hogy az individualizáció ellenére meddig folytatódik az a folyamat, amelyben az emberek magánélete nyitott könyvvé válik világszerte; és meddig van érdeklődésre számottevő értéke annak, ha valaki nem olyan, mint mások. Mi a pletyka? A szlovák pletka szóból ered, melynek jelentése: „ármánykodás, szóbeszéd, csip-csup, nevetséges dolog, semmiség, kellemetlenség,\ Azonban más szláv nyel vekben is megfigyelhető ez a szó, így a pletka , a lengyel plotka , az ukrán „plítka". Mindezek a sző - fon jelentésű plet - tőnek, illetőleg igekötős alakjának származé kai. A magyar nyelvben az 1700-as évek elejei írott emlékekből olvasható először a pletyka szó, amit a következő mondat bizonyít: 474 �„Azt is mondják: Pálfi azt (!) királyt mégyen keresni. De mi haszna az sok pletykával terhelnem nagyságodot?” A pletyka szó jelentése tehát: 1. a pletyka, 2. a pletykálkodás, 3. heverő, vagy lelógó szárú cserepes futónövény, melynek magyarázatát az adja, hogy ez a növény úgy burjánzik, terjed, mint a pletyka. Megkíséreltem összegyűjteni azokat a szavakat, amelyeket a pletykálással kap csolatban használunk. A 107 összegyűjtött szó, kifejezés és azok tartalmának sok színűsége is bizonyítja, hogy a pletyka milyen nagymértékben van jelen életünkben, és tartalma milyen széles skálán mozog: Hangutánzó és hangulatfestő szavak: bla-bla, csacsogás, csámcsogás, csevegés, csévélj, csicsergés, csivitelés, fecsegés, fracsogás, habratyolás, halandzsa, hanta-banda, kotyogás, kavarás, lefetyelés; letye —petye —lepetye; letye fetye, litty-latty, locsifecsi, locsogás, mende monda, pofacsattogtatás, pofázás, pusmogás, rizsa, sugdolózás, susmogás, susmutolás, susmus, sutyorgás, szarka-piszka, taranda, tere-fere, trecsogás, trécselés, „hidegen — verik a vasat”. Az erkölcsi normaszegést kifejező szavak: a másik bemocskolása, ármánykodás, árulkodás, áskálódás, félrevezetés, félreinformálás, gonoszság háta mögött beszjlés, hazugság hírbe hozás, intrika, kigúnyolás, közszemlére tevés, megszplás, mocskolódás, ócsárlás, rágalmazás, szapulás, titokmegszegés, szájára veszi a másikat. A felsorolásból látható az is, hogy több kifejezéshez további nyomatékosító jelzőt is kapcsolnak, így például: alaptalan híresztelés, alaptalan rágalom, felesleges szóbeszéd. A magyar szókincstárban található még néhány szinonim szó, melyek a követ kezők: Szófia beszéd, aggnőrege, fáma, drót, füles, temonda / temondál, jabdos (táj szó), toplakodik, megszól, nyelvére vesz. M indezek m ellett a pletykás em berre azt is m ondhatjuk, hogy cserfes, szószá tyár, mindent tudó, hetet-havat összehord, szpcsapodár, locsos, falunyelve, megcsuszamodik az ajka, „a szeméttel mindent kihord a házból”; „azt is tudja, melyik oldalán fekszik a király ”; „posta a szája”; vagy a furfang nélküli, legáltalánosabb jelző: a pletykás, és a pletykafészek. A PLETYKA LÉNYEGE A pletyka fogalm át nehéz pontosan, szabatosan m eghatározni. Ez a nehé zség elsősorban az árnyaltságából és a pletykához kötődő am bivalens érzések ből ered. Több beszélgetés során az interjú alanyok felvetették, mi is a pletyka? Ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy mennyire vékony a határ a „hétköznapi beszélgetés” és a 475 �pletykálás, valamint a manipuláció, a rágalmazás és a pletyka között, és az is, hogy többen a rágalmazást és a pletykát a kommunikáció specialitásinak egyazon csa ládjához tartozónak tekintik. Az tehát, hogy egy beszélgetés pletyka-e vagy sem, függ attól is, hogy a beszélgető partnerek erkölcsi normái szerint a beszélgetést mennyire tekintik mások életébe való beleszólásnak, mások magánélete kitárgyalá sának. Összefoglalva: a pletyka a kommunikáció egy formája, melynek témája elsősor ban általunk személyesen „ismert mások”, vagy közéleti személyiségek magánélete; általában „szájról szájra, de ma már azt is mondhatjuk, hogy „mobiltelefonról mobiltelefonra” terjed; alapja lehet valós, vagy nem valós információ, melyhez közvetlenül a „célszemélytől, célcsoporttól”, vagy közvetítő által jutunk. A foga lom meghatározásához többen az „engem hidegen hagy”, „igyekszem kimaradni belőle”, „általában felháborít”y „elítélendőnek tartom” kifejezések valamelyikét illesztették, ami megerősíti a Néprajz} Lexikon szócikkében leírtakat: („a pletyka alkalmi bizalmas közlés, amely a valóságot negatív irányba taszítja. A társadalmi normák fennmara dását segíti, ugyanakkor bomlasztja is a közösséget. Kettős jellege miatt a közösség gyakorolja, de tiltja is. A hallgatóval szembeni bizalom kifejeződése is. A közösség leggyakrabban érintkező személyeinél — asszonyoknál — a leggyakoribb”, melyek szerint az egyébként elfogadott pletykát nyilvánosan hajlamosak vagyunk elutasí tani. A PLETYKA TÉMÁJA • □ általában valakinek (személyes ismerős vagy közismert személy) magánélete, • □nagyon kevés eset kivételével negatív tartalmú, gúnnyal és rosszindulattal párosul, • □általában „szenzációs” elem található benne. Szemezgetve az összegyűjtött véleményekből, a pletykálások leggyakoribb témái a következők: • □ m ások (ismerősök, ismeretlen - közismert emberek) magánügyei, viszo nyok, kapcsolatok, szexuális élmények, kinek-kivel van viszonya és miért, (szerelemből vagy érdekből - persze az utóbbiak a népszerűbbek a pletyka szempontjából), válások, félrelépések; • □ hogyan néz ki ismerősünk barátja/barátnője; férje/felesége, - és miért úgy néz ki, a férfiak általában a nőkről, ki milyen, szép, csúnya - és persze a nők is a nőkről, hasonló témában, a férfiaknál kritikusabban; • □ ki mit vett, hol, mikor, mennyiért és főként miből, milyen a lakása, bútorai, kutyája, stb. és miért olyan; 476 �• □szenzációs eseményekről, vagy olyan történésekről, amelyek felháborítják az embereket, • □ m ások különcségeiről, életviteléről, másságáról. Összefoglalva: minden, ami titok! A PLE TY K A T Á R G Y A - „A CÉ LSZ E M É LY ” A vizsgálat tapasztalatai alapján a következő személyek magánéleti eseményei képezik a pletyka tárgyát: Akiket nem szeretünk, akik nem szimpatikusak, és akiknek a magánéletén szó rakozhatunk; akiket másnak vélünk, mint amilyenek mi magunk vagyunk, vagy amilyennek látni véljük magunkat. „Leginkább olyan emberek, akik hozzánk hasonló helyzetben vannak.” Interjú alanyaim többsége megerősített abban, hogy tétje elsősorban azoknak a pletykáknak van, amelyeket ismerősökről hallanak; azokról, akikkel mindennapi kapcsolatban állnak, személyesen is ismernek. Külön kell tehát választani és elemezni a közéleti személyiségektől, illetve a személyes ismerősökről szóló pletykákat. Ennek oka abban is keresendő, hogy egy jelentős számú sokaság által terjesztett pletykába való bekapcsolódás kevésbé rejti magában a „lebukás”, és a pletykásként való megbélyegzés veszélyét, míg a köz vetlen környezetükben pletykákat terjesztőknek számolniuk kell azzal, hogy ha kiderül szerepük a folyamatban, az magával vonhatja a közösség büntetését. Összegyűjtöttem ötven valós pletykatémát, amelyeket tartalmuk és a megcél zott személy kiléte szerint csoportosítottam. „célszemély” Közéleti személyiség %-os megoszlás 10% Családtag, rokon 10% Ismerős, szomszéd 34% Saját maga Egyéb Összesen A pletyka témája Haláleset, súlyos betegség Viszony, válás, szexuális élettel kapcsolatos kérdé sek Egyéb viselkedés (főként alkoholfogyasztás) Külső megjelenés Egyéb Összesen 32% 14% 100% %-os megoszlás 20% 52% 8% 2% 18% 100% 1. Táblázat: a pletyka célszemélye és a témája az összegyűjtött konkrét „pletykák” alapján A felsorolt pletykák között vannak olyanok is, melyek vágyakat, álmokat is ki fejeznek, ennek gyöngyszeme egy tanuló által hallott, hallani vélt szóbeszéd, mely szerint „felgyulladt a suli”; de az az állítás is, mint „a szomszédom boszorkány”, amelynek hitelessége a tudomány mai állása szerint megkérdőjelezendő. 477 �A táblázat adataiból is látható, hogy a leggyakoribb téma mások magánélete és természetesen párkapcsolatai. Az újságok, folyóiratok, televízió- és rádióműsorok tartalmát elemezve is azt állapíthatjuk meg, hogy akár közismert, akár „ism ereden” emberekről is van szó, a téma mindig a magánélet legtitkosabb szegmense, vagy a „célszemély’’ különcségei, hóbortjai, partnerkapcsolatai, illetve vagyoni helyzete. Általam megkért személyek két hétig folyamatosan figyelték, mitől beszélget nek nyilvános helyen— üzletekben, fodrásznál, kozmetikusnál az emberek. A fod rászüzletben elsősorban a nők, a kocsmában pedig a férfiak beszélgetéseinek sajá tosságait ismerhetjük meg. Megfigyelhető, hogy a téma valamelyest eltért aszerint, hogy az üzlet falun, vagy városban volt. A nagyvárosban a „megfigyelt” fodrászüzletben kisebb valószínűséggel találkoztak ismerősök, —mint falun, ahol még ma is szinte mindenki ismeri a másikat —így a be szélgetések is sokkal általánosabb témáról folytak. Ha beszélgettek egymással a vendé gek, az elsősorban a frizuráról, divatról, a város és a nagyvilág mindenkit érintő esemé nyeiről beszéltek; a pletykálások témája általában közismert személy, politikus, énekes, színész volt. Falun fodrászüzletben a „toplistát” az vezette, hogyan alakul a brazil szappanoperák hőseinek sorsa, párhuzamosan azzal, hogy mi történt éppen a faluban; ki kivel házasodott, kitől válik stb., az éppen ott levők közös ismerősei háza táján mi történt, és eztán következtek —egyéb téma híján a nagyvilág és az ország eseményei. A kocsmában nem volt jelentősebb különbség a falu és a város között. Való színű, hogy oda állandó, egymást ismerő törzsközönség jár mindkét esetben. A leggyakoribb beszédtéma az volt, hogy ki mit csinált a ház körül, a munkahelyén, mi történt a környezetében —a városban / faluban —az országban. Gyakori téma még a sport —élén a focival, a politika, az ahhoz kapcsolódó botrányok, és persze a nők. Ugyanakkor a nőkről és szexuális kalandokról szóló beszélgetéseket a férfi ak inkábban tekintik dicsekvésnek, mint pletykálásnak. A kérdőíves vizsgálat adatainak elemzése során bővebb következtetéseket von hatunk le a pletykálások témáját illetően. Arra kértem a válaszadókat, hogy be csüljék meg, egy héten átlagosan hol, milyen témákról, mennyi időt beszélgetnek. A vizsgált interperszonális kapcsolatok: Családi kör Baráti társaság Munkahely Rokonok között Szomszédsági viszony Felszínes ismerősök Alkalmi találkozások - ismeredenekkel A beszélgetések ádagos ideje A beszélgetés szintjei, tématerületei Magánélet „Közhelyek” Mások — pletyka Ádagos hed beszélgetési idő (perc) Munka Összes hed beszélgetés 138 58,5 33 55,5 26 14,5 12 40 28 47,8 18 9.5 7 6 99 71,8 67 61,4 39 33 28 34 30,7 24,5 22,6 15,4 11 9 311,3 189 172,3 157,5 89,9 65,5 55 337,5 156,3 399,2 147,2 1040,2 2. Táblázat: átlagos beszélgetési idő a különböző társas helyzetekben 478 �A főbb tématerületek időbeli megoszlását nézve látható hogy legtöbbet a „közhelyekről”, legkevesebbet pedig másokról beszélünk. Elképzelhető, hogy ez az eredmény összhangban van azzal, hogy nagyon nehéz megvonni a pletyka és az „általános értelemben vett” beszélgetés határát. Hiszen, ha a „másokat” ismerős és ismeretlen másokra bontjuk, megállapítható, hogy elsősorban az ismerős mások, így szomszédok, rokonok, barátok, munkatársak magánéletéről beszélgetnek. Fel tételezhető, hogy ez a fajta beszélgetés mások magánéletéről, nem minden esetben tekinthető pletykálásnak. Talán alátámasztja ezt az is, hogy másokról csupán né hány perccel kevesebbet beszélnek baráti társaságban és a munkahelyen. Az a kérdés hogy „az elmúlt két hónapban kiről hallott pletykát”, lényegesen konkrétabb szegmense a vizsgált témakörnek. Itt célzottan a személyesen is ismert emberekkel kapcsolatos szóbeszédeket kérdeztem, hiszen az egyén mindennapi élete szempontjából ezeknek nagyobb súlya van. Az eredmények ismeretében az a következtetés vonható le, hogy az ismeretség foka, a találkozások gyakorisága feltételezhetően befolyásolja, hogy kiről szóló beszélgetés jelent pletyka értékű információt a megkérdezetteknek. Ezt támasztja alá az, hogy az elmúlt két hónapban legtöbb pletykát a megkér dezettek szomszédjukról (a megkérdezettek 64,7%-a), barátjukról (64,3%) és saját magukról 42,4% hallottak. A PLETYKA ALAPJA, INFORMÁCIÓTARTALMA Egyaránt lehet valós és valódan. Lehet információ és hírértéke is. Általában szenzációs elemeket tartalmaz. Az információ torzulásának oka lehet egyszerűen véleden félreértés, vagy a té nyek szándékos megváltoztatása, - „ a bolhából elefántot csinálva”. Gyakorta megfigyelhető az, hogy amikor valaki egy szenzációs elemekkel dú sított történetet mesél el, ad tovább, a következő mondatokkal szerez nyomatékot mondandójának: „Nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél.” illetve „Hamu alatt alszik a tűz, vagy lapul a p arázs.. Ez a két szólás is utalhat arra, hogy a pletykának volt —vagy lehet valóságalapja. Ezen dimenzió mentén két csoportját különböztethetjük meg a pletykának: Valós történetből indult ki, de terjedése folytán tartalma módosult. A történet kitalált, nincs valóságtartalma. Fontos kiemelni azt is, hogy honnan származik a pletyka alapját képező infor máció. A forrás lehet: • □ A célszemély bizalmas közlése, • □ M ás személy, akik vagy közvedenül a célszemélytől, vagy másoktól szerezte az információt, mint dolgozatom bevezetőjének első mondataiban Dr. Ka zinczy Sámuel hajdúböszörményi főorvos Hatvani István professzor életé nek különc eseményeiről. 479 �A PLETYKA FUNKCIÓJA A pletykához, pletykáláshoz kapcsolódó, a korábbiakban már vázolt ambiva lens attitűdnek a megfejtéséhez a pletyka funkcióinak megismerésén keresztül juthatunk. Fontos felismernünk azt, hogy milyen okok késztethetnek minket a pletykálásra? • □Frusztráció és szorongás csökkentése: Erre utal az, hogy a megkérdezettek többsége azt vallja „az pletykál, kinek sok problémája van, és azokról akarja elterelni a gondolatait”, vagy egy kényszerű tár sas helyzetben más téma hiányában a kínos néma percek elkerülése a cél. Ugyancsak a frusztráció csökkentést szolgálja a pletykálás azokban a helyzetek ben is, amikor egy közösségben bizonytalan helyzet adódik és ez információ hi ánnyal párosul. A hiányzó információ pódásának egyik hatékony, de nem előre mutató és a helyzet megoldását könnyítő módja lehet, az ilyen helyzetekben meg szaporodó, sok esetben negatív, pesszimista tartalmú szóbeszéd terjedése. • □Irigység: „Általában azokról pletykálunk, akikre irigykedünk.” Ez szoros kapcsolatban lehet a frusztráció csökkentésére való törekvéssel is. • □ E gy adott csoportban, közösségben - kvázi jólinformáltság címén presztízs, kedvező pozíció és megbecsülés kivívása. Gondoljunk a főnök titkárnőjére, aki a számos, a dolgozók által érdekes infor máció birtokosa, és egy kis kedvességért, alkalmasint más szívességért megosztja velük ezen információkat. • □M anipuláció: Valamilyen cél elérése érdekében terjesztjük a pletykát - tehát szándékunk van az elmondott információ hatásával, illetve ennek a hatásnak a következményével. • □ E gy csoporthoz tartozás elérése: Az ember számára fontos vonatkoztatási csoporthoz tartozás elérésének esz köze is lehet a pletyka, bár inkább manipuláció, és a cél elérésben betöltött szerepe is nagyon kétséges. • □Szándékos károkozás másoknak: A pletykálás lehet ártó és rosszindulatú, irányulhat mások megalázására, elle hetetlenítésére is. Ebben az esetben a szándékosság megkérdőjelezhetetlen. • □ Saját magunk és mások szórakoztatása: Célja unaloműzés, a szórakozás, bár nehezen különíthető el a többi motivációs tényezőtől. A PLETYKA TÍPUSAI Négy alaptípusát különböztethetjük meg a pletykának az információ hitelessége és a pletykálás szándéka alapján. 480 �Tartalma módosult az eredetihez képest, noha kiindulásakor volt valóság alapja Tartalma kitalált, a kiinduláskor sem volt valós nem ártó szándékú ártó szándékú I. II. III. IV. Általában valaki hall valamit a másikról, de a kommunikáció valamelyik szintjén zavar történt és az információ torzul, de még nem sértő az illetőre nézve. Ez a pletyka esetében gyakran előfordul, hiszem szájról - szájra terjed, és sok okból előfordulhat az, hogy: „Három Edda szám volt tegnap a disco-ban”-ból „Három medvét lőttek tegnap M iskolcon” lesz. (Ez egy „fülbesúgós” játék vége.) Valakit „rendesen kibeszélünk”, talán olyan embert, akit nem szeretünk, akit irigylünk, vagy aki bosszúságot okozott nekünk. Például a munkahelyünkön dühö sek vagyunk valakire, és amennyi rosszat tudunk, mindent elmondunk róla. Való ságalapja azért van, mert általunk ismert, vagy ismerni vélt személyről van szó. Az információ torzulásának jelen esetben csak egyik oka a kommunikációs zavar, eredményezheü az elvakult düh, és a tények szándékos megváltoztatása is. M anipulációs céllal terjesztett pletyka, a terjesztő szándéka elsősorban nem a károkozás, hanem saját céljainak elérése. A pletyka alapját képező információ már terjedése kezdetén „távol áll” a való ságtól, noha tartalma hitelesnek tűnik. Tartalma ártó és sértő, esetleg erkölcsi és egyéb károkat okoz annak, akiről szól. (Intrika, ócsárlás, rágalmazás, gúnyolás.) Mi az oka a tartalom megváltozásának? A kommunikáció során az adó és a kapó közötti folyamatban zavar támad és az üzenet nem teljes egészében jut el a kapóhoz, azonban a teljességre törekvés elve szerint a kapó saját motivációi, ismerete és fantáziája alapján kiegészíti a nem teljes történetet, elsősorban szenzációs elemekkel. A torzulás mértéke egyenes arányban van az adók és kapók számával. A torzulás egy másik oka lehet a kapó (illetve a majdani adó) konfabulációs haj lama is. A következő képen egy ismert anekdota segítségével megpróbálom model lezni a pletyka terjedésének és a közölt információ módosulásának mikéntjét. A PLETYKA HATÁSA - KÖVETKEZMÉNYEI A PLETYKÁLÓT ÉRŐ SZANKCIÓK A rágalmazással ellentétben a pletykálást az adott közösség informális szankciói követhetik. Amennyiben a pletyka célszemélye a közösség egy tagja (jelen esetben a közis mert emberek nem érendőek ide) a híresztelés kitalálóját a közösség megbélyeg zéssel, kiközösítéssel büntetheti. A „pletykafészek”-ként való megbélyegzés egy közösségben komoly szankciónak minősülhet. A szankció ereje (hogy azt mennyire érzi a megbüntetett büntetésnek) függ az adott közösségben létező informális kötelékek erősségétől is. Ezt támasztja alá az 481 �is, hogy a kisebb településeken, falvakban a pletykáláshoz való viszony és a pletykálással kapcsolatos sztereotípiákhoz való viszony alakulása különbözik a váro sokban, lakótelepeken élők körében tapasztaltaktól. A közism ert em berekről szól pletykákat a célszem élyek, az esetek jelentős részében rágalm azásként ítélhetik meg, így polgári peres eljárás keretében kérik a híresztelők (a téves inform áció kitalálójának és terjesztőjének) jogi úton tör ténő büntetését, am elyet a következőkben felsorolt tényezők határozhatnak meg: • □ a célszemély kiléte (ez a reakció gyakoribb politikusok esetében, míg a mű vészek, különösen színészek, énekesek esetében a pletyka része elehet egy a hírnév és népszerűség növeléséért indított tudatos cselekvéssornak) • □ a pletykában terjesztőként résztvevők száma, a pletyka tartalmáról értesülök körének nagysága, • □ a híresztelés elhangzásának, terjesztésének színtere, • □ a pletyka tartalmának a célszemély becsületét sértő ereje. M ivel a pletykálás az erkölcsi normarendszer megszegésének tekinthető, első sorban informális szankciókat követhetik. Ez az a pont, amely mentén a pletyka és a rágalmazás megkülönböztethető, hiszen a rágalmazás az érvényes jogrend1 sze rint jogi szankciókat, tehát formális büntetést von maga után. A másik fontos kitétel az alapinformáció tartalom valódiságában rejlik, mely szerint a rágalmazás általában kitalált, de hitelesnek tűnő dolgokon alapul. A PLE TY K A C É LSZ E M É LY É T ÉRŐ K Ö V E TK E Z M É N Y E K A híresztelés hatása és következményei elsősorban tartalmától és az arról érte sülök körének nagyságától és a célszeméllyel való kapcsolatuk természetétől függ. A következmények abban a dimenzióban várhatóak, amelyeket a pletyka érint. íg y például a magánéleti kérdéseket érintő pletykák következményei a családban, a partneri viszonyokban várhatóak. A hatásuk függ a kapcsolat erősségétől, és a bizalomtól. Vannak azonban olyan pletykák, amelyek a célszemély jelleméről, er kölcsösségéről szólnak. Ezek függetlenül az érintett dimenziótól az élet vala mennyi területén kifejtik hatásukat. (Gondoljunk például a diplomata kabátlopási esetére.) 482 �A P L E T Y K A T E R JE D É S E • □ nem az érintettek által jut el másokhoz, • □ akkor és úgy hangzik el, hogy az érintett személy / személyek nincsenek jelen, • □ a z érintett személynek általában nincs módja védekezésre és véleményének kinyilvánítására a pletyka tárgyát illetően, • □ a legtöbb esetben szájról —szájra, általában futótűzként terjed, • □ gyakori a pletyka témájának csoportos megvitatása. Összefoglalni nagyon nehéz az eddig leírtakat. Ennek a nehézségnek a gyöke reit részletesen megfogalmaztam. A vizsgálódást nehezítette tehát a pletykával szembeni ambivalencia — a tény (jelenség) elutasítása és a cselekvés elfogadása, továbbá az is, hogy mindannyian a pletyka avatott szakértjének tartjuk magunkat. Hogy ez mennyire nincs így, remélem a fenti következtetések, gondolatok bebizo nyítják. Szándékomban ált ugyanis az, rávilágítsak a pletyka természetének árnyaltságá ra, azért, hogy mindennapi ártó hatásait életünk során ki tudjuk küszöbölni. 483 �Szujó Zoltán: Piac, 1977 Hibó Tam ás: Hazafelé, 1978 484 �Sulyok László PURPARLÉ A HOLT LELKEKKEL Kíváncsisággal, felemás érzésekkel hallgatják az átható tekintetű, „kis nagy em bert”, akit spiritiszta vállalkozóként tartanak nyilván a foglalkozási névjegyzékben. Vendégei szemében titokzatos, furcsa, már-már éteri figura, mert olyasmire képes, amire ők nem. Csak a beavatottak. Csodálat és feszélyezettség keveredik a társasá gában, a látogatók iskolai végzettségétől függedenül. Őseink tekinthettek így a törzsi varázslóra, aki kívánságra esőt fakasztott a tiszta égboltból, szelet hozott vagy fújt el, szegénységet tartott távol vagy megszállott-életeket mentett. * Fónagy Iván A m ágia és a titkos tudom ányok története című könyvében (Pallas A ntikvárium Kiadó, 1999) olvashatjuk az alábbiakat: „Bárm ilyen m essze is m együnk visszafelé a m ú ltb an ... ugyanolyan sűrűén találkozha tu n k ... szerelm i varázslással, fekete m ágiával, mint a középkorban, ha az egyiptom i hieroglifákon túl a kultúra ősforrása körül kutatunk, az akkád ék írásokon is m indenütt okkultizm ussal, m ágiával találko zun k... az akkád vallás ban spiritiszta elem ekre bukkanunk/’ „Szólj, barátom, Enkidu, szólalj! Beszéld el, amit alant láttál! Szólj barátsággal, bizalommal! Az alvilág rendjét beszéld e l!... csak szólj az árnyak életéről!” (Részlet a Kr.e. 19-18. században írt akkád nyelvű, Gilgames című m ezopotá miai eposzból.) Zsidó-keresztény kultúrkörben élünk, olvassuk Herbert Haag Bibliai lexikonját (Apostoli Szentszék Könyvkiadója, Budapest, 1989.). Az ószövetségi könyvek halott-felfogását imigyen összegzi: a halott olyan lény, akiben már nincs benne az éltető erő, vagy a lélek, illetve az élet lehelete, és így már nem képes az élők világá ban mozogni, láthatóvá válni. Az elhunyt további létét illetően mezopotámiai el képzeléseket tükröznek a szent iratok: a halott leszáll a holtak országába, s ott árnyékként a porban és a sötétségben folytatódik élete. Az újszövetség elképzelése abban különbözik ettől a felfogástól, ami lényeges eltérés, hogy halála után ugyan Krisztus is leszállt a holtak országába, de nem legyőzőnként, mint a többi halott, hanem győztesként, azért, hogy szabadulást hozzon majd, hogy feltámadásával végső győzelm et arasson a halál felett. Haag írja a halottidézésről: azon a hiedelmen alapszik, hogy kapcsolatba lehet lépni a halottakkal, s hogy a halottak nemcsak helyzetük, állapotuk felől tájékoz tathatják az élőket, hanem hasznos tanácsokat is adhatnak nekik. 485 �Mózes törvénykönyve szerint a szellemidézés eredetileg kánaáni szokás volt, és rendszerint reménytelen helyzetben folyamodtak hozzá. Sámuel első könyvében szerepel az endori halottidéző asszony, akihez titokban a zsidó királyság alapítója, Saul is ellátogatott, mert Sámuel próféta szellemének megidézésével szerette volna megtudni, hogyan győzheti le a filiszteusokat. „Miért háborgattál, hogy felidéztet tél engemet? - méltatlankodik a próféta Károli Gáspár klasszikus fordítása szerint. —Ugyan miért kérdezel engemet, ha az Úr eltávozott tőled és ellenségeddé Ion?!” Ennek szellemében a törvény tiltotta a halottidézést, s a halottidézőket a közös ségnek meg kellett köveznie, mert kevesebbre tartották Jahve, azaz az Isten szavát, mint a halottakét. * Régi, a tehetősebb családok otthonaira emlékeztető házban él a spiritiszta vál lalkozó. Vendéglátós dinasztia legifjabb sarja, aki továbbvitte a mesterséget. Talán ezért is örökölte a hajdani portát, talán ezért is ragadt itt, Kisterenyén, a palócok földjén, miközben nővére és bátyja más szakmát és más vidéket választott ottho nul. Vendégeit az egyik utcafrontra néző kisszobába invitálja. A legmegszokottabb, legpuritánabb berendezés fogad. A szoba közepén öregedő négerbarna, üveglapos dohányzóasztal, körülötte három, ugyancsak szokványos, kényelmes karosszék, a negyedik oldal mentén heverő. A megrendelők nem kevés szorongással helyez kednek el az ülő alkalmatosságokon. A feszültség szinte tapintható. A vállalkozó meggyújtja a környezethez illő, tehát nagyon is stílszerű gyertyát a szimpla üveg gyertyatartóban, háromlábú pici székét —van, aki asztalnak, vagy asztalkának hívja —többször megforgatja a láng felett, koncentrál, mintha valamit mondana is. Ké sőbb, érdeklődésünkre közli, „tisztította” a széket, vagyis elűzte az esetleg ólálko dó rossz szellemeket. A művelet végeztével az üveglap közepére helyezi a 25-30 centis lábon álló széket. Az üvegre előzetesen felragasztott egy fehér papírlapot, amelyen az ABC betűi és 0-tól 9-ig az arab számok olvashatók, odarajzolt egy szívet, s ráírta az „igen”, a „nem” és az „idegen” szavakat. A székecske egyik lába grafitceruzában végződik —ez teszi nyomon követhetővé a szék útját, betűtől betűig vagy számtól számig, hogy a résztvevők össze tudják olvasni és értelmezni azokat. - Gondoljanak arra, akivel beszélni szeretnének - kezdi szokásos tájékoztatóját a spiritiszta. - Tegyék az egyik kezüket a székre, a másikat az asztal lapjára! Ne nagyon erősen, mert lefogják a széket. Koncentráljanak, és öt percen belül el kell indulnia a széknek... Mindent megkérdezhetnek a szellemtől, csak egyet nem: mikor halunk meg? Ez tab u ... Azt tanácsolnám, hogy lehetőleg magukhoz közel álló rokont, ismerőst idézzenek meg, mert tőlük kaphatják a saját életükre vonat kozóan a legbiztosabb válaszokat. Na és még egy kérésem van: egy icipicit higgye nek a szellem ekben!... Mert aki nem hisz, annak nem mondanak semmit a szelle mek. 486 �A két hölgy - anya és leánya, érettségizett dajka az egyik, főiskolát végzett ta nítónő a másik - végrehajtja az utasításokat. Most még feszültebb várakozásban telnek a percek. Sikerül, vagy nem, a szellemidézés. A szék mozduladan. Nyugta lanság és csalódottság jegyei az arcokon, a lélegzetekben. Te jó ég, kudarcot val lunk? A mester sem így képzelhette el ezt a találkozót. Ráteszi ő is a kezét a székre, pontosabban csak a két ujját. Igyekszik nyugodt maradni, bár meglehet, teljesség gel az. Továbbra sincs eredmény. Az anya keze alatt nedvesen hullámzik fel a pa pír — elhunyt férjét igyekeznek megidézni. Eltelt az öt perc, a hat meg a hét is. Micsoda kóklerség! —jár körbe kimondatlanul a gondolat. A vendégek humbugot gyanítanak, és szó se róla, hitetlenkedik a vállalkozó is. Ilyen vele nem szokott előfordulni. Illetve mégis: kétszer esett meg, hogy sehogyan nem indult el a szék. Azokban az esetekben azonban, mint utána a beszélgetésből kiderült, mindig volt egy külső tényező: aznap alkoholt fogyasztottak a vendégei, és azt a szellemek nagyon nem szeretik. Esetünkben viszont erről szó sincs, a vendégek előre tájéko zódtak a legfontosabb „játékszabályokról”, és dsztában voltak az alkoholtilalommal. A mester egyszer csak megunja a dolgot, végül is az ő tekintélyéről van szó. Az anya kezét tapintatosan levéted a székről, és az ifjabb hölggyel próbál indíta n i... És láss csodát! A szék jó perc múlva elindult. - Először mindig én kérdezek —tudatja a szeánszvezető. —Mert ha idegen, kó bor szellem érkezik, akkor visszaküldöm ... Szervusz, üdvözöllek. (Minden el hunytat tegez, tekintet nélkül életkorra, nemre, mert - mint magától értetődő ter mészetességgel vallja - a szellemek neki barátai.) Jó szívvel jöttél? Ha igen, menj rá a rajzolt szívre, vagy rajzolj egy szívet! A háromlábú székecske elindul, viszi magával a kezeket, az anya-feleségét is, aki —kellő nyugtatások és figyelmeztetések után —újra bekapcsolódhatott a rítus ba, és a szellem magától rajzol egy szívet. Kicsit suta, mint az óvodások ákombákoma, de félreérthetedenül szív. M ost már minden úgy történik, ahogyan történnie kell. - Először be kell azonosítanunk a szellemet, bizonyosságot kell szereznünk, hogy az jött-e, akit akartunk. Először tehát arról kérdezzék, amikről csak ketten tudtak, vagy a szűk család. így a biztos. Abba kívülről képtelen beleavatkozni bár ki. - M eg tudod mondani, hogy kihez jöttél? - segíd át ügyfeleit a kezded nehé zségeken a mester. A szellem a széket arra a területre vezeti, amelyen az „igen” szó olvasható. —A kkor írd le! —És leírja sorban: Andi, Inci, Lala. - Ez ő, ez ő! —ámuldoznak a vendégek, és felbátorodnak, de a spiritiszta most már magától is átadja a terepet. - Emlékszel a kutyád nevére? —kérdezi izgatottan a feleség. A szék rámegy az m, az o, az r, a z, az s, az i betűkre, s aki figyeli, a betűket összeolvashatja: Morzsi. Hihetetlen —támasztgatják állukat a vendégek. De nem árt újabb próbákat tenni, gondolják, és megkérdezik: 487 �- Hogy hívtad az unokádat? - A szellem emlékezik, és az előbb leírt módon tudatja: P ötyörő... Hát igen, fiú az isten adta gyermek, és ez a válasz - amit csak a szűk családban ismernek és értenek - minden kétséget eloszlat, s kezdődhet a minden korláttól mentes, igazi kötetlen „beszélgetés”. Az érthetetlen, korai halál miatt gyötrődő asszony a rátörő érzésekkel küszkö dik, s elfogódottan vallja - kérdezi: —Nagyon hiányzol nekem. Légy szíves mondd meg, én hiányzom-e neked? —A szék rámegy az igen feliratra. Az asszony végképp elérzékenyül, kezdi úgy érezni, mintha élő emberrel beszélne. Pedig mielőtt rászánta magát, hetekig-hónapokig tanakodott magában, eljöjjön-e, mert nem hitt a halottidézés mágiájában. Hol együtt a lányával, hol külön-külön faggatják elhunyt szerettük szellemét. A legkülönbözőbb témakörökről. Például: a másvilágon találkozott-e a szüleivel, bátyjával, anyósával, hogyan érzik magukat ott, abban a másik dimenzióban; szokta-e látni a még élő, földi kérdezőket odafentről, mikor és hol; végül a leggya korlatibb témákat is megpengetik, olyasfélékről kérdezősködnek, hogy mit szól a családi ház csinosításához, hogy eladják-e, és ha igen, akkor kinek, a gépkocsit meg a horgászfelszerelést. A túlvilág „vándora” minden kérdésre válaszol. Annak a szerelőnek a nevét is megmondja, aki egykor az autóját javította, sőt azt tanácsolja, továbbra is csak hozzá vigyék az autót, mert a kisujjában van a szakma. Veje ház körüli javítgatásaival ugyancsak elégedett. Érdeklődő hozzátartozóinak üzeni: leá nya legyen hűséges feleség, veje hűséges férj, földi párja pedig jó gazdasszony... Szó esik aztán nyugdíjba menetelről, lottózásról, és ki tudja még miről az egy óra tíz perces szeánsz ideje alatt. A vendégek a végére teljesen kifogytak: nem könnyű sokat és jól kérdezni. De a szellem sem bánja, ha felkerekednek —mintha lassab ban futtatná ő is a széket - , csak azt kéri, látogassák meg minél előbb, lehetőleg még ebben a hónapban. * A spiritizmust nem tiltja törvény, de nagyon sok ellenzője volt és van napjaink ban is. Am int a bibliai idézetből is kitűnhetett, a két nagy világvallás, a zsidó és a keresztény viszont tiltja a szellemidézést. S bár emberek milliói vallásosak, em be rek milliói fordulnak szellemi-érzelmi segítségért életük egy-egy kritikus vagy tudj’ isten milyen pillanatában a halottlátóhoz, a szellemidézőhöz, végső soron a holt lelkekhez. A Magyar néprajz sorozat népszokásokról, néphittől és népi vallásos ságról szóló hetedik kötetében (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1990) olvashatóak az alábbi sorok: „A halottlátóhoz járás gyakorlata az egyház időnkénti tiltása ellenére a mai napig eleven, különösen a nyelvterület északi és legkeletibb részén.” Főleg nők a halottlátók, akik pedig igénybe veszik a szolgáltatásaikat általában katolikus vallásúak. Az újabbkori spiritizmus 1848-ban Amerikából indult hódító útjára, s öt év múltán már Európában terjedt. Olyan hirtelen és gyorsan, hogy a Hölgyfutár című folyóirat 1853. április 15-i számában már az első sikeres magyarországi asztaltán- 488 �coltatásról tudósít. Sokan talán elképednek, ha azt olvassák, ami a valóság, hogy olyan kiváló, a tudományokban, a lélek rejtelmeiben jártas, ismert és népszerű írók érdeklődtek a spiritizmus iránt, mint például Madách Imre, Jókai Mór, Arany J á nos, Gárdonyi Géza, Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes, Krúdy Gyula, Móricz Zsigmond. Vonzódott ezen okkult tudományhoz a színész Egressy Gábor, Ferenc Jó zsef császár és felesége, Erzsébet királyné, a katolikus papként politizáló Hock János, aki a M agyar Nemzeti Tanács elnöke is volt. (Az információk Tarjányi Eszter A szellem örvényében című könyvéből származnak; Universitas Könyvkia dó, Budapest, 2002.) * Székvölgyi Lajos felszolgálóként szerzett nevet magának a vendéglátásban. Si keres üzletvezető is volt, a balatonkenesei Port Jacht Club igazgatója. M unkája során találkozott a brazil futballcsillaggal, Pelével, felszolgált a svéd teniszező Borgnak, Genscher német külügyminiszternek, Kohl kancellárnak. A világ sok országában megfordult, Európán kívül Ázsiában, Amerikában, Afrikában, s m int hogy mindig érdekelte a jövő, a legtöbb helyen jósoltatott is magának. Aztán vala hogy elhagyta az egészsége, és a kilencvenes évek közepén nyugdíjazták H azaköl tözött a szülői házba. Egyedül él. —Hogyan lettek tegezhető barátai a holt lelkek? —Pesten éltem. Egyik vendéglátós barátom hallott a kolléganőjétől Bujka Antal spiritisztáról (aki már kétszer is megidézte Zámbó Jim m y szellemét — a szerzu.), kíváncsi lett, és elmentünk Újpalotára. A faterjával beszélt, én az édesanyámmal. Kételkedve mentem el, s végül mindent el kellett hinnem, amit ott hallottam. Olyan válaszokat kaptam a kérdéseimre. Aztán egyik lépcsőházi szomszédom barátnője, Vanessza, akiről kiderült, hogy szintén spiritiszta, sőt Bujka tanítványa, lendített tovább a spiritizmus útján. A szellemidézésről sokáig csak annyit tudtam, hogy létezik, de hogy mit csinálnak a spiritiszták, meg hogyan, arról fogalmam sem volt. A szomszéd egyszer felhívott magához egy kávéra, jött a már említett bará tom is, ott tartózkodott Vanessza, s egy idő után elkezdtünk szeánszozni... És a szék nem akart elindulni. Mondja a kisasszony, tegyem rá én is a kezem et... És a szék pillanatokon belül elindult. Hűha, magának hatalmas energiája van; nekem sem indul ilyen könnyen a szék; meg kellene komolyan próbálnia ezt a dolgot, mondta. Mit kellene nekem megpróbálnom? - kérdeztem furcsállva. És akkor Vanessza mesélni kezdett... Tőle tanultam a teendőket, meg Bujkától. Hogyan kell előkészíteni a szeánszot, hogyan kell befejezni, mit szabad és mit nem, például enni, in n i... szóval elég legyen annyi: vannak bizonyos előírások, amelyeknek meg kell felelni, illetve amelyeket el kell végezni a szeánszok alkalmával. Ezek a szakmai titkok. M indent azért ők sem mondtak meg. Menet közben majd rájössz magadtól, biztattak... Csináltattam aztán én is magamnak egy széket. Vanessza intézte. Fo galmam sincs, ki vagy kik készítették, mikor és hogyan, csak azt tudom, hogy m in den szükséges ceremóniát elvégeztek a székkel, mert az én székem v éd ett... Jó, 489 �egy cselekedetről valóban tudok: a széket kivitték a teliholdhoz; azért kellett olyan sokat várnom r á ... akkoriban ugyanis jó ideig nem volt telihold... 250 ezer forin tomba került a szék. De megérte. Nekem most ez a legnagyobb kincsem, ha uta zom, viszem magammal mindenhova. —Honnan tudja, hogy védett a szék? —M indjárt kipróbáltam, ha már olyan sokat fizettem é rte ... Nem vettek palira, gyorsan elindult... Meg aztán az én székemnél nem marad itt a szellem. Ha nem lenne védett, akkor bizony előfordulna, hogy a szeánsz végén hiába köszönnék el, itt maradna, és utána furcsa dolgok történnének. Leesne a kép a falról, a csempe a fürdőszobában, kialudozna a villany, szóval sokféle kalamajka történhetne. - Előfordulhatna az is, mint említette, hogy nem a hívott szellem érkezik... - Igen. De ilyen velem még nem történt. Ha bekövetkezne, visszaküldeném. Ezért kell először mindig ellenőrző kérdésekkel megbizonyosodni arról, hogy az jött-e, akit akartunk, vagy más, egy idegen, kóbor szellem érkezett. Ha a szék elin dult, újabban én már nem is foglalkozom az egésszel, hagyom, hogy a vendégeim úgy kommunikáljanak, ahogy akarnak. Kimegyek, rágyújtok... Az ő dolguk, mit beszélnek, az ő halottjuk. A szellemekben egyébként nincs semmiféle harag, ellen szenv vagy gyűlölet. M ár túl vannak minden földi érzelmen, hiúságon. Nincs semmi okunk, hogy szorongjunk, féljünk tőlük. M ég akkor sincs, ha haraggal vál tunk el tőlük. M ert odaát szinte kicserélődnek. A legzsémbesebb ember is kedves lesz, nem haragszik senkire. Bennük földi indulatok már nem m otoszkálnak... Én egy infarktus után kezdtem el foglalkozni a spiritizmussal, s ma ugyanúgy cigaret tázom, kávézom, mint előtte. Sehol nem olvastam arról, hogy ez tiltott lenne. Vál lalkozói igazolványom van rá. De hát mi is lenne benne tiltanivaló? Ez nem fekete mágia. Ez nem árt, és nem is akar ártani senkinek. Egyszerűen az emberi kíváncsi ságot igyekszik kielégíteni. Nem hiszem, hogy ez bűn... Azt tapasztaltam, hogy itt minden ember megnyugszik. Úgy jönnek, hogy hisznek is, meg nem is. Az em be rek többsége kételkedik, aztán itt bizonyosságot kap, és megnyugszik. Látom gyak ran, hogy nagyon sok emberben él valamiféle rossz érzés, valami lelkifurdalás azért, mert a váratlan halál megfosztotta annak lehetőségétől, hogy elköszönjön a hozzátartozójától, hogy nem volt ideje kellően végigbeszélni vele a problém ákat... A holt lelkek különben mindent tudnak rólunk. Csak egy dolgot említek: ha a srác az apa halála után végezte el az egyetemet, és megkérdezzük az apa szellemét, tude róla, azt kell mondjam, annyira tudja, hogy még az egyetemi város nevét és a diploma érdemjegyét is leírja A spiritizmusnak ez a fajtája nem egyszerűen jöven dölés, legalább annyira pszichikai segítségnyújtás, lelki segélyszolgálat. Azt hiszem, ez az egésznek a lényege. Aki innen kilép, az megnyugodva, elégedetten távozik. Itt sokak tenyere megizzad az asztalra helyezett papír alatt, ebben a szobában a nagyszájú, nagydarab emberek pillanatok alatt nagyon kicsik lesznek. M eghatód n ak ... Szoktam mondani a vendégeimnek, hogy ha valami kellemeden, akkor arról ne kérdezzenek. Én már tudom, hogy a szellemek nem hazudnak, őszintén vála szolnak a kínos kérdésekre is ... Ebből bajom nekem nem volt még soha. M iért is 490 �lenne? Nem én beszélek, nem én jövendölök. Én csak hozzásegítem az embereket a kommunikációhoz. A holt lelkek az esetek túlnyomó többségében nem tévednek, bár olykor olykor fals információkat is leírnak. Tévedés volt például, amikor a nagypapa szel leme két alkalommal is azt közölte érdeklődő tanárnő unokájával, hogy munka helyének új igazgatója egy Fazekas nevű úr lesz. A nagyapa nem boldogult a lottó számokkal sem: nem nyertek a tippjei. A spiritiszta úgy magyarázza ezeket a mellé fogásokat, hogy a kérdezés pillanatában valószínűleg Fazekas tűnt az esélyesnek, a szerencsejátékok nyerési esélyei iránt pedig fölösleges érdeklődni: ha nincs megírva az ember karmájában a nyerés, akkor bizony nem nyer, mondhat akármit is a szel lem. Ellentétben az előbbiekkel, a helyes válaszok sora végeláthatatlan. Az elmon dottak kilencven százaléka bejön - osztja meg sok éves tapasztalatát a szellemidé ző. Csak szemezni tudunk a tengernyi esetből. Az elhunyt pontosan megmondta például kérdezőjének: meddig dolgozik adott munkahelyén, lesz-e unokája és m i kor, együtt fogja-e leélni az életét a férjével, melyik munkatársa lopta meg, hol lelhető fel az ellopott személygépkocsi, kábítószerezik-e még a fia, terhes-e a ba rátnője, ki a szerelmi vetélytársa... — és mindegyik válasz igaznak bizonyult. A nagyapa megmondta, mikor jelent meg könyv a munkahelye történetéről, ki írta, és melyik oldalon említik a nevét, holott amikor a könyv megjelent, ő már közel egy évtizede nem volt az élők sorában. Aztán az egyik apa közölte a fiával, hogy hama rosan jól fizető, vezető állású munkahelye lesz - s nem vigasztalásul, mert a fiú két hét múlva megkapta az ajánlatot, amit természetesen elfogadott. Egy másik apa lopáson kapott lányát figyelmeztette: Ne hazudj, kislányom! - mert a szellemek tényleg nem beszélnek mellé. - A legtöbb információval az őrangyalok rendelkeznek - avat be újabb „titok ba” a spiritiszta. - Minden embernek van őrangyala. A szellemek visszaigazolják a pokol és a mennyország létezését is. Az egyik ismerősömnek az apja például rend kívül nehezen jelent meg, mert - mint elmondta - a pokolból jött. Tudni kell a megértéséhez, hogy a szellemek különleges úton, valamilyen sajátos csatornán jönnek le ide, hozzánk, s ezért is telik időbe, amíg elindul a szék. De visszatérve a pokolból jött öregre, nem is igazán válaszolt a kérdéseinkre, roppant nehezére esett, és a végén azt kérte, inkább hagyjuk őt, ne idézzük meg többet. Az édesany jával éppen fordított volt a helyzet. Nem vele akartunk beszélni, de ő jelentkezett, mert annyira kíváncsi volt a fiára. Mi nem is gondoltunk őrá, hiszen a halála még friss volt, még nem telt el a hat hónap, az a türelmi idő, amennyit a spiritiszta szakmában adni szoktak egy-egy elhunytnak. És ami engem is meglepett nála: a válaszait leírta a papírra, holott életében analfabéta v o lt... O a mennyországból jött. - Szokott beszélni, a spiritiszta, a halottaival? - Természetesen. Igen gyakran. Elmondhatom, nagyon sokat segítettek nekem napi gondjaimban, miről mit, hogyan gondoljak, kitől mit várhatok. Én, ha valami 491 �problémám van, mindjárt megkérdezem a szüleim közül valamelyiket, vagy éppen az őrangyalomat. M indig azt, akitől a legbiztosabb választ remélhetem, vagyis aki a szóban forgó témában korábbi tudása alapján, megítélésem szerint, a legjobb ism e rettel rendelkezik. * A magyarországi spiritizmus egyik legképzettebb, szinte megszállott alakja Nógrád megye szülötte, a világirodalmi rangú Tragédia-költő fia, Madách Aladár. Cikkeket publikált, könyvet írt a témakörben. Szenvedélye miatt környezete kü löncnek, sőt kicsit bolondnak tartotta - amint azt részletesen bemutatja a Palóc föld 1981. évi 1. számában Szabó Károly balassagyarmati irodalmár-tanár A szel lemidéző Madách fiú című tanulmányában. „A lírában megfogalmazott világnézeti-politikai válságból Madách Aladár a spiritizmus tanaihoz m enekült... Nála a spiritizmus egyben flastrom is a kor összes szellemi bajaira” - magyarázza a szenvedélyt Szabó Károly említett írásá ban. Mi vajon, a ma embere, mi elől menekülünk, miféle bajokra keressük a gyó gyírt, a tapaszt? * A szeánsz rendszerint egy-másfél óráig tart. Ekkorra mindkét fél kifárad: az egyik ámulatból a másikba esett kérdezők és a szellem is. A spiritiszta vállalkozó, a holt lelkek barátja ekkor lezárja a földi és az azon túli világ közötti utat, s - mint az elején - csak ő beszél, ő mondja ki az utolsó szavakat: - Köszönöm, hogy itt voltál, hogy válaszoltál a kérdéseinkre - s egyik lábánál megragadva, lapjára fordítja a széket. - Nyugodj békében! És elfújja az apróra zsugorodott gyertyavéget. 492 �Sulyok Bernadett VILÁGKÉPEK ÉS MOTÍVUMOK KODOLÁNYI JÁNOS TATÁRJÁRÁS-KORI TRILÓGIÁJÁBAN ‘ (Julianus barát, A vas fiai, Boldog Margit) A TRILÓGIA KELETKEZÉSI KÖRÜLMÉNYEI, IDŐ- ÉS TÉRKEZELÉS Kodolányi történelmi regényeit „szintetizáló és drámai műveknek” nevezi: a múltba fordulva akarja az egyén és a nemzet jelenbeli kérdéseire a választ megadni. Olyan emberi eszményeket keres, amelyeket példaként állíthat a magyarság elé. A jelen romlottságát kutatva a XIII. századig, a tatárjárás koráig jut el.1 Az 1930-as években két eszme foglalkoztatja különösen: a nemzethalál és az életösztön gondolata. „Egyfelől fenyegetettnek, kiszolgáltatottnak, pusztulásra ítéltnek látja a magyarságot, mely idegen érdekek malomkövei közt őrlődik. M ás felől a nép életösztönében bízik”, a parasztságban látja a társadalom legfontosabb osztályát, amelyben még van teremtő képesség és erő.2 1935 és 1938 között írja meg a tatárjárás korában játszódó trilógia darabjait. Leghamarabb A vas fia iv ú készül el, Budapesten 1936-ban. Folytatását, a Boldog Margitot 1937 tavaszán Finnországban és Budapesten írja. A sorozat tulajdonkép peni első, bevezető részét, a Julianus barátot 1938 szeptemberében fejezi be Helsin kiben. E művekben jelentkezik először a monumentális regényépítkezésre való törek vése, a múlt eposzi méretű ábrázolására vállalkozik. Magasra állítja a mércét önma ga előtt: „a magyar Háború és békét szeretném megírni”.3 A vas fia i megjelenése után 1937-ben Baumgarten-díjat kap. Az alábbiakban néhány összefoglaló m egjegyzés következik a trilógia egyes darabjairól, ahogyan azokat a kritikusok értékelik. Juhász Géza vélem énye az, hogy A vas fia i a vihar regénye, csupa esem ény, az élet gazdagon örvénylő ára data. A Boldog Margit a csönd története, m ely „a nagy lélek kilátástalan helyzetét tü s k é s Tibor, K o d o lá n y i Já n o s, Pécs, 1999. 2. kiad. 159.1. 2Uo. 160.1. 3 Uo. 163. L 493 �festi a hétköznapok alakjai közt.”4 A három regény tárgykör szerint egészíti ki egym ást teljes világképpé: a Julianus barát a város regénye, az európai történe lem tág színpada, A vas fia i a falu arcát m utatja be, amin nyom ot sem hagy a tatárjárás, a m agyar lényeget, kelet diadalát hirdeti; a boldog Margit a kolostor világába vezet, a lélek harcát ism erhetjük m eg a m ennyei üdvösségért.5 Talán koncentrikus körökkel jellem ezhetnénk e regények világát, m íg a Boldog Margit jóform án két kolostori helyszínre korlátozódik, addig a trilógia m ásik két da rabja egész M agyarországot, sőt az akkor ism ert földterületet átfogja. A Julianus barát bem utatja a dunántúli falut, a kolostorokat, az itáliai városállam okat, vé gül a hazánktól keletre elhelyezkedő népeket, országokat. A vas fiainak fősze replői különböző népek, nem zetek, az egyes alakokban a m agyar, a kun, a tatár és az osztrák karakter tárul fel. H angsúlyozottan a szerző, K odolányi ítélete, vélem énye alapján. Csűrös M iklós m eglátása szerint a trilógia végső célja a korszakváltás m eg ragadása. Ha a ciklus elején (II. András uralkodása) m egrajzolt állapotokat M argit és az idős IV. Béla korával összehasonlítjuk, az ország m egerősödése, a különféle etnikai elem ek összeolvadása, a keresztényebbé és európaibbá válás tűnhet szem ünkbe. A nem zeti és az egyéni élet drámai csúcspontjait a lassú, szerves átalakulásnak alárendelve ábrázolja.6 Ez az észrevétel m egfeleltethető K odolányi törekvésével: a történelm i regényekben az örök, változhatatlan élet érzést szándékozott bem utatni, am int egy nép sorsa az idő örök folyam atában áram lik előre. V árkonyi N ándor vélem énye az, hogy az igazi m isztikus, az igazi m agyar szent nem az önsanyargató apáca, hanem Julianus. M argitban a fejlődés átvál tozik az ösztönök, a bűnök, a lélek halála ellen s az elragadtatásért vívott ego centrikus küzdelem m é.7 M argit számára kétségkívül a legfontosabb önm aga m egzabolázása és fegyelem re nevelése, ám ezt nem csak saját üdvössége végett teszi, hanem engesztelő áldozatnak ajánlja az egész m agyarság vétkeiért, népe m egm entéséért. Pom ogáts Béla recenziójában rám utat, hogy Julianus megküzdve önm agával és környezetével olyan m agatartást alakít ki, am elyet a ke resztény erkölcsiség és m űveltség éppúgy áthat, m int a hűség, a ragaszkodás a m agyarság ősi hagyom ányai iránt. A lakja példázatos, a nem zet érdekében tevé kenykedő írástudó jelképe.8 4JuhászGéza, K o d olá n yi Já n o s, B o ld o g M a rgit = Válasz, 1937. 497-499. 1. 3Juhász Géza, Ju lia n u s b a rá t = N apkelet , 1 9 3 9 .1. 540-543.1. 6 Csűrös Miklós, K o d olá n yi J á n o s em lék ez ete = B a ra n ya i M ű velőd ésy 1975. 3-4. sz. 10 1-12 9 . 1. 7Várkonyi Nándor, K o d o lá n y i J á n o s = Sorsunk, 1941. 3. sz. 25 3 -2 7 1.1. * Pomogáts Béla, K elet és/ vagy Nyugat, Ju lia n u s b a rá t = A lföld , 1983. 12. sz. 16-25.1. 494 �Németh László a Boldog Margiío t tartja a legtöbbre a három regény közül, mert „a nyers kritikai látás s az írón erőt vevő meghatottság az ábrázolásban hatalma sabb egyensúlyt tart, mint Kodolányi bármelyik művében.”9 A magyar történelmi tárgyú regények az író máig legolvasottabb könyvei. A NARRÁCIÓ STRUKTÚRÁJA, A MAGYAR IDENTITÁS KERESÉSE, ÉRTÉKRENDEK KONFLIKTUSAI A regényekben történeten kívüli narrátor beszéli el az eseményeket, aki tetszés szerint helyezkedik bele az egyes szereplők tudatába, mindenki érzéseibe belelát. Gyakran a szereplők szemszöge, az ő korlátozott tudásuk érvényesül, így bizony talan atmoszféra teremtődik. A hősök életmódját, gondolkodását alapvetően a kereszténység világképe határozza meg, ám nem képes hegemón uralomra jutni, mivel a m agyarság régi, a pogány hitvilághoz kapcsolódó szokásai is továbbélnek. Ebben Kodolányi nemzetkarakterológiai koncepciójának kettőssége mutatkozik meg: az eurázsiai jelleg (minden olyan népet eurázsiainak tekint, amely a németség tömbjétől keletre foglal helyet, vagyis a szlávokat, a finnugorokat és a különféle török etnikai csoportokat) és a keresztény szellem (ami idegen hittérítők révén terjedt el az államalapítás idején) a trilógiában nem fordul egymás ellen, hanem szerves egységet alkot, ezáltal a középkori magyarság kultúrájában Kelet és Nyugat találkozik. Ám ez az egység nem valósul meg maradéktalanul, sok szereplő a kettős meghatározottság malomkerekei közt őrlődik. Az elérendő cél a keleti örökség és a Nyugat-Európától kapott új szokások, társadalmi és erkölcsi értékek összhangba hozása. Az eltérő értékrendeknek való megfelelés az egyes embereknél, és a különféle népek között konfliktusokat idéz elő, ami A vas fiaiban érzékelhető legerőteljes ebben a keresztény magyarok és az éppen megtérített, pogány kunok együttélésé ben, illetve a tatárok természetvallása teljesen szemben áll az európai katolicizmus sal. Julianus alakjában a gyermekkorában megtapasztalt pogány hitvilág és a ben cés, majd domonkos rendben megismert keresztény miszticizmus nem kerül el lentétbe, a táltos és a Zengő titokban látogatott bálványa elhalványul emlékeiben, míg a Fehérlófia motívum mint a kalandvágy kifejezője, és a testvérkeresés iránti igény a hittérítés munkájával kapcsolódik össze. Árpádházi Szent Margit teljesség gel a keresztény értékrend szerint él, mindazt, ami ettől eltér, ami ettől el szeretné tántorítani, az ördög mesterkedésének tekint, s állhatatosan küzd ellene. 9Németh László, A magyar középkor regénye, In.: Uő., Két nemzedék, Tanulmányok, Bp., 1970. 728-732.1. 495 �AZ IDŐ SZEREPE, IDŐÉRZÉKELÉS A REGÉNYEKBEN A Julianus barát nagyszabású epikus portré, szerkezete Julianus életének egymást követő eseményeiből következik, vagyis az elbeszélés lineárisan halad előre, sem retrospekció, sem prospekció (elkövetkező dolgokra utalás) nem szakítja meg. A cselekmény 1212—1213-ban indul, amire Gertrudis királyné megöletése utal (1213ban történt), ésl235-ben zárul Julianus Magna Hungáriába való megérkezésével (ennek hiteles történelmi forrása Riccardus domonkos rendi fráter 1237-ben kelte zett jelentése IX. Gergely pápához), vagyis negyedszázadot ölel fel. A kronologi kus rendben haladás a regényvilág és ezzel együtt Julianus világképének fokozatos bővülésével párosul: Julianus a Zengő lábánál megbúvó faluból a pécsváradi ko lostorba kerül, ahol megtanul írni-olvasni, a barátok megismertetik a klasszikus stúdiumokkal, majd a székesfehérvári kolostor következik, később eljut Eszter gomba és a budai várba is, míg felsőbb tanulmányait a bolognai egyetemen végzi. Érett férfiként IV. Béla megbízásából útra kel a magyarok őshazáját felkutatni, s Konstantinápolyon, Matrikán, Torgikánon, Bundán és Bulgarin keresztül végül eljut az Urál vidéki Baskíriába. Felcseperedésével párhuzamosan megismerkedik különféle hiedelmekkel és szokásokkal, összes végleteiben feltárul M agyarország és Európa. Először a pa rasztság keresztény és pogány elemeket keverő életmódjával, majd a kolostorok homogén katolicizmusával találkozik. Egyetemi évei alatt a nyugat-európai érték renddel is kapcsolatba kerül, az itáliai mentalitás harsánysága, a nagyvárosok nyüzsgése mellett felbukkan Szent Ferenc és Szent Domonkos, akik a világiassá és bűnös életűvé váló egyházi elöljárókkal szemben az őskeresztényekhez, a krisztusi tanítások hiteles megéléséhez térnek vissza. Julianus egyik diáktársa Paulus fráter, a domonkos rend magyarországi megszervezője, tanúi lehetünk a szerzet hazai m eg alapításának. A vas fia i szintén időrendben halad, ám a lineáris előrehaladást térbeli ugrások kísérik, a narrátor bizonyos eseményekről beszámol, majd hónapokat, esedeg egyegy évet is kihagy. Az epikus anyag egyik szervező elve társadalmi keresztmetszet adása: bepillantást kíván nyújtani minden magyar társadalmi réteg életébe, sőt a kunok, a tatárok, valamint az itt élő böszörmények (vagyis muzulmán hitűek) és zsidók életmódjába is. Másik kohéziós módszere az atmoszférateremtés, a valósá gosban a démoni és a tündéri érzékeltetése, egyfajta mágikus realizmus kialakítása. Julianus barát ebben a regényben egyszer bukkan fel, amikor felidézi a budai vár ban IV. Béla királynak második, 1237-es utazásának eseményeit, s beszámol a tatár hadak készülődéséről M agyarország ellen. A cselekmény így valószínűleg 1238-ban kezdődik, s az „udvari” szál 1242-ben zárul Béla király kényszerű elmenekülésével az országból. Az elbeszélő kedve szerint veszi kézbe és ejd el az elbeszélés fonala it, nehéz középpond figurát találni. Leginkább Benét, az ormánsági paraszdegényt tekinthetjük „főszereplőnek,,) mivel az ő sorsának alakulását végigkíséri a sikerte len leányrablástól a kun táborban töltött évein át a tatár fogságból való szabadulá 496 �sáig, mígnem a történet végén visszatér szülőfalujába. Ez a kört leíró mozgás ke retbe foglalja a művet, a kiinduló és a végpont helyszínének egybeesése szimboli kus jelentőséget kap. A magyar falu az állandóság jelképévé válik, Bene rokonai, szomszédai nem is találkoztak a tatár hordákkal, csak hírből ismerik a „kutyafejűeket”. Az élet megszokott ritmusa, az évszakokhoz kapcsolódó munkavégzés és a nagycsalád megszabta kötelességek kitöltik mindennapjaikat, olyan ciklikusságot biztosítanak, amelyből ugyan nem tudnak kitörni, ám mindez biztonságot, védett séget is nyújt számukra. A Boldog Margit időbeli struktúrája szintén kronologikus szerkezetű, alig van benne idősíkváltás néhány kivételtől eltekintve. A bevezető és a befejező jelenet keretbe foglalja a történetet, hangsúlyosak, szimbolikus jelentőségűek. Kezdőálla pot a kislány M argit nyűgös ébredése, míg környezete, illetve Katerina soror mo solyog. A regény végállapota: most a sororok sírnak, míg Margit eltávozása e vi lágból boldog, a beteljesedést jelenti. Az ellentét szövegszervező ereje a szerkezet egészére kiterjed.10 A külső, világi élet, valamint a gyarló emberi természet szem ben áll a keresztény önfeláldozás és erkölcs eszméjével. A regény három részből áll, ami utalhat a Szentháromságra, M argit egész életé ben az Istennel való misztikus eggyéválásra törekszik. Az első rész Veszprémben játszódik a Szent Katerina-klastromban, Margit kilenc év körüli kislány, ez az egy ség az első áldozáshoz ¡árulásával zárul. Ebben a részben található néhány retrospekció a főhős gyerekkorára vonatkozóan, amikor még a zárda falain kívül élt. M argit emlékképeiben egy nagyúri lakóház elevenedik meg. Prospekciónak, előrevetített végkifejletnek tekinthető a történetet keretező álom motívum, amely az élet, a halál és az álom kapcsolatát különös megvilágításba helyezi. A második és a harmadik rész története a boldogasszony-szigeti kolostorban zajlik, végigkíséri M argitot kamaszkorától egészen a haláláig, ami huszonkilenc éves korában követ kezik be. Az első két részben a narrátor a gyermekéveit és serdülését beszéli el, a királylány-apáca folyton konfliktusba kerül környezetével és próbatételeket kell kiállnia. Ezek az egységek dinamikusabbak és mozgalmasabbak, mint a harmadik rész, ami sok állóképet vonultat fel, az apácák életének lezártságát érzékelteti. A MOTÍVUMOK MINT TÖRTÉNETSZERVEZŐ ELEMEK A motívumok ismétlődő „szövegdarabok” egy adott szövegegészen belül,11 te hát minden olyan esemény, történés, gondolat motívummá válhat, amely többször előfordul egy adott műben. Funkciójuk egyrészt a folyamatosság fenntartása, más 10 Csapó Julianna, A Krúdy-effektus Kodolányi János Boldog Margit című regényében - Híd, 1997. 6. sz. 448472.1. 11 Odorics Ferenc, A strukturalizmus és a konstruktivizmus között\ A szegedi szemiotikái iskoláról In.: Uó. — Dobos István, Beszédhelyzetben: irodalomelméletek között, Bp., 1993. 108-121.1. 497 �részt bizonyos momentumok hangsúlyossá tétele, a regénystruktúra konstruáló tényezői. A keretes szerkezet tulajdonképpen a trilógia mindhárom darabjánál megfi gyelhető. A vas fiaiban az ormánsági falu, mint kezdő és befejező színtér, a leány rablás éjszakáján elpusztuló fa, amibe belecsap a villám, s amikor Bene visszatér, a helyén új fa áll; ez a motívum az élet körforgását, a halált és a születést, a folytonos megújulást jelképezi. Boldog Margit történetében az álom motívum, a Julianus barát esetében pedig a táj hasonlósága: a M ecsek-vidéki domborzathoz nagyon hasonlít a Volga menti magyar vidék leírása. A tatárveszedelem motívuma szintén mindvégig hangsúlyos szerepet játszik. M agyarország közeli vesztének lehetősége a bolognai egyetemi évek alatt merül fel először a szász Hilbertus - aki diáktársa a magyar frátereknek - egy baljós horosz kópjában. A tényleges összecsapásra A vas fiá b a n kerül sor, a Boldog Margit lapjain pedig a tatárjárás nyomasztó trauma az idősebb apácák emlékezetében, M argit és társnői csak hallomásból ismerik. A XIII. századi magyar szerzetes életútján végigvonuló motívum M agna Hungária ideája, amely a régi mondák ködéből sejlik fel, a gyermek Györki a falu beli öregek elbeszéléseiben hall róla. A pécsváradi kolostorba kerülve régi könyvek feljegyzéseiben is találkozik vele. Ifjúkorában szerzetestársaival terveket sző, hogy felkutatja, végül élete delén maga a király, IV. Béla bízza meg az Urálon túli m a gyarok felkutatásával, így valósággá válik régóta dédelgetett ábrándja. Fehérlófia története gyermekkorában szöget üt a fejében, ő is megpróbálja a fák kérgét lehántani (mikor Fehérlófiának ez sikerült, akkor indulhatott útjára kiállni a próbá kat). A küldetését betölteni törekvő Julianus sorsának a mesehős mitikus m egpró báltatásai és küzdelmei népmesei-mitologikus előképévé válnak. Julianus lélektani rajza a tehetség örök ingadozása, a remény és a csüggedés stádiumai közt váltako zik a különböző akadályozó és küldetéséhez közelebb vivő események szerint. Fut is hivatása után, menekül is előle, a sors játéka és az akarat céltudatossága vezérli. A régi források tanúsága szerint az ősök, mikor a Duna-Tisza felé indultak, két részre szakadtak, mert a besenyők rájuk csaptak. A veszély elmúltával sem egye sültek, mivel Jenő, Kurt és Jerm atu törzse keletnek kívánt menni, hét törzs pedig idejött Nyugat bástyájának.12 A magyar lélekben szükségszerűen tör fel a vágy az európai testvértelenség tengerében testvér-keresés után, a barátot ez is motiválja M agna Hungária felkutatásában. „Julianus a testvért kereső és önmaga igazi való ságát felfedező magyarságnak lesz a képe,\13 A fehérvári kolostorban két motivikus, szerencsésen sarkított típuson, Georgius és Ottó fráteren keresztül mutatkozik meg az ellentétes vérmérsékletek és népi indulatok összecsapása. „Ok ketten harcolnak Julianus leikéért: Georgius a nyugati germán világ hívének szeretné megnyerni a fiút, Ottó pedig keleti rokonainkra, 12 Dénes Tibor, Julianus barát = Vigilia, 1938. 825-829.1. 13 Vita Zsigmond, julianus barát - Erdélyi Helikon, 1939. 366-368.1. 498 �M agna Hungáriában maradt testvéreinkre figyelmezteti.”14 Eszméik kialakulásában származásuk is meghatározó: Georgius magyarországi német család sarjadéka, amely a térítőkkel érkezett, Ottó kun ivadék, akiben a tudományok iránti vonzódás a fáradságoktól sem visszarettenő kutatókedvvel társul, mintegy a nomád életmód örökségeként. O vezeti az első expedíciót a magyar őshaza felkutatására, betegsége miatt kénytelen visszafordulni, s itthon meg is hal. Julianus benső hajlandóságára hallgat, és Ottó fráter nyomdokaiba lép. A vas fiaiban a világképek ütköztetése a legszembetűnőbb, ezeket a XX. századi irodalomelmélet a természettudományok fogalmát kölcsönvéve paradigmáknak nevezte el. A paradigma az adott korszakban elfogadott általános tudományos tételek együttese, a kor tudományos világképe. Történetünk idején a magyarok immár több mint kétszáz éve keresztények, a kunok életében éppen paradigmaváltás következik be, áttérítik őket a krisztusi hitre pogány természetvallásukról, míg a tatárok és az általuk meghódított népek sokféle pogány vallást követnek. M agyarországon azonban zsidók és muzulmán hitű böszörmények is élnek, ők főleg a pénzügyekkel foglalkoznak, vagy polgári mesterségeket űznek. Az egyes népeken belül a vallási különbségeken túl a szociális differenciáltság további feszültségeket, ellentéteket szít, például a magyar fourak és jobbágyaik között. Kovács György szerint a nemzeti tragédia —vagyis a tatár veszedelemmel szembeni védtelenség - leggyökeresebb magyarázója a nemzet kétarcúsága, „a nyugati keresztyén műveltség s a keletről hozott erkölcs egymással viaskodó tüzében izzó magyar lelkiség”.15 A legalsó társadalmi osztálynál, a földtúró népnél veszélytelenül, mint öntudadan jelenség mutatkozik ez a kettősség, ám a nemesség esetében, például kürtösi Thúz úr, vagy akár Béla király viselkedésében disszonan ciákat idéz elő. Úgy vélem, az összefogás hiánya, az önös érdekek előtérbe helye zése a közösség érdekeivel szemben, a széthúzás még súlyosabb probléma. A narrátor a magyar, a kun és a tatár jellemet dpikus vonásokkal jellemzi, de ezen belül csupa egyénített alakot látunk. „Mint a jó drámában: igaza van m inde gyiknek.”16 Ez a megállapítás a Bahtyin által bevezetett polifónia fogalmát juttatja eszembe, aki Dosztojevszkij regényeit nevezte polifon szerkezetűeknek. A vas fiaiban is érvényesül a „párhuzamos igazságok” elve. Batu kán magasabb erkölcsi szinten áll, mint az a nyugati világ, amely a magyarságot a kereszténység védőbás tyájául állítja, s közben a velenceiek szövetségi ajánlatokat tesznek a Mongol Biro dalomnak, hogy az ázsiai kereskedelmi útvonalakat használhassák. A mongol tá borban a különféle népek erőit a világhódítás céljának szolgálatába állítja a despo tikus hatalmi szervezet, viszont mindenki szabadon gyakorolhatja vallását s szoká sait. A negatív tulajdonságokkal ábrázolt szereplők költői igazságszolgáltatásban részesülnek: a tatárhoz pártoló Sámuel kamaraispánt a kán nem tartja arra méltónak, 14 Rajnai László: Julianus barát, A vasfia i —Jelenkor; 1963. 4. sz. 373-376.1. 15 Kovács György, A vasfiai —Erdélyi Helikon, 1936. 722-724.1. 16 Benedek Marcell, Kodolányi János, A vasfia i = Száradunk, 1937. 2. sz. 91-92.1. 499 �hogy sátrában fogadja, később megöleti; az osztrák Fridericus katonái csak a véd telen magyar lakosság sanyargatásában vitézkednek, majd Fridericus a menedéket kérő Béla királyt kifosztja, aki felindulásában arcul vágja a hitvány herceget. A bonyolult, kusza elbeszélésmódot sokan kárhoztatták, mert nehezen követ hetővé teszi a cselekményt, és bizonyos szálakat elvarradanul hagy; de ebből szá mos előny származik: enciklopédikus teljességgel bemutathatja a különböző népe ket és társadalmi rétegeket, ezáltal megközelíti eszményét, Tolsztoj Háború és béke című regényét. A kusza elbeszélésmód, az elvarratlan szálak a kompozíció szerves részét alkotják, az egyes szereplők eltévedését, elveszését, a célba nem érést érzé keltetik; ilyen a történelem, az emberi sorsok menete. A történet kiindulópontja: három ormánsági legény egy balul sikerült leányszöktetési kísérlet után (a lány egyik családtagja, és Gál nevű barátjuk meghal) menekülni kénytelen hazulról. „Ok hárman a magyar népi ethosz megtestesítői, a paraszti életerő, találékonyság, humor jeles figurái”17; ennek keretébe ágyazódik a regény nagy, középponti eseménye, a világhódító mongol hadak s a harcban szük ségképpen elbukó magyar seregek tragikus küzdelme. Döme története a Balaton mellett Ukkon bálványánál, a baksával való találkozással elvész még az első kötet végén, Ernye sok hányattatás után királyi vitéz lesz, de sorsa a második kötetben jelentéktelenné válik. A főág a Benéé, aki a kun táborba sodródik, megházasodik, majd a kunok törzsének megtámadása és széthullása után tatárfogságba kerül, végül onnan vissza a falujába. Egy másik meseszál a királyi udvarba vezet, ahol Béla király kontúros alakja mellett a fő tisztségviselők csak elnagyoltan jelennek meg. A királyt hűségesen szolgáló öreg Hlye a nemzet politikumának megtestesí tője, ideális magatartásként állítódik elénk az uralkodó és az ország jövője szem pontjából egyaránt. Az elbeszélői szándék szerint a legtisztább szociális közösség a középkori falu, s még inkább a szerzetesrend, közösségi együttélési formájukat illetően. Ezek ide áltípusait jeleníti meg, ugyanakkor megmutatja ellenpéldájukat is, a Julianus barát ban a züllött életvitelű pécsi kolostor frátereit, A vas fiaiban a földesúrnak kiszol gáltatott falvakat. A néphagyomány nem tárgyi vagy szellemi néprajzként jelenik meg, hanem mint mitológia. Vatai László Naturalizmus ésprófétaság című írásában Kodolányit így jellemzi: „O sámán vagy tálto s... történeti távlatban összegezőjük, szintetizálójuk is.”18 Ha ezzel a véleménnyel egyetértünk, akkor szembetűnőnek tarthatjuk, hogy A vasfiafozn a különféle vallások „papjai” hangsúlyosan jelennek meg. A vándor, hírvivő és bájoló igéket ismerő baksa, a kunokat megtérítő, szintén folyton úton levő ferences barát, valamint a kun tábor „orosembere”, a kám mind-mind szoros kapcsolatban állnak a transzcendenciával. Ugyanilyen kitüntetett szerepe van Batu kán táborában a kataj bölcsnek, Mongnak, aki nemcsak szellemi tanácsokkal látja el a vezért, hanem a gyógyfüvek hatásait is ismeri. 17 Rajnai László: Julianus barát, A vasfia i i. h. 18 Vatai László: Naturalizmus és prófétaság, Kodolányi János = Magyar Elet, 1944. 6. sz. 5-12.1. 500 �Keve baksával először Ernye találkozik Csepel szigeténél, akitől viselkedése miatt megijed, a halak istenkéjének, esetleg a mezők egyik kisistenének gondolja, csak később nyugszik meg, hogy egyszerű útonjáró. Együtt jutnak el a király udva rába, ahol a baksát őrültnek, bolondnak nézik, ezért nem kell dolgoznia a többi legénnyel, és az igazságot is kimondhatja, beolvashat a dőzsölő, dorbézoló főurak nak, a széthúzó nemeseknek. Alakjában a vaskos közönségesség és a prófétai átkozódás hangvétele keveredik. Köcsmeg kun vezér törzsében két mellőzött fivér felkeresi a kámot, hogy ron tást küldjön a jövevényre, Benére. A regény szuggesztív epizódja, amint a kám megidézi Kajár keremetet, a legfélelmetesebb rontó lelket: fekete bárányt áldoz nak, a kám kitépi a szívét, húsát megfőzi egy üstben, s az igéző éneket kántálva transzba esik. A fekete mágia hatására a sátor megtelik állati hangzavarral, a bá ránytetem felemelkedik a sátor tetejéig, s a kám habzó szájjal fetreng. Ám a szer tartás végeztével azt mondja a két testvérnek, az idegenen nem fog a rontás, Kajár ereje megtört, mert a férfi nyakában keresztet visel, amit el kellett volna lopniuk. Iréneusz atya, a ferences fráter hosszú, csontos férfi, aki az alázatosság, jám borság m egtestesítője, egyik kun táborból a m ásikba vándorol hű szam ara hátán s terjeszti Jézus tanait. Bene neki gyónja m eg bűnét, hogy el akart rabolni egy lányt, m ert a szülei nem adták hozzá. Újabb találkozásukkor családi boldogságáról szám ol be neki, Jopár, a kun vezér leánya jó felesége, s gyerm ekük is született, V irágot pedig elfeledte. Az egyik kun aggastyánt, A ltabarszt ke resztény és pogány tem etésben is részesítik, m egfigyelhető a két szem lélet közti különbség: az orosem berek a lélek nyugalm áért, kiengeszteléséért fo hászkodnak, paradicsom i boldogságot kívánnak neki, m íg Iréneusz a bűnök m egbánására, m egtérésre buzdít, s irgalm at kér a gyarló lélek szám ára. Bár a ferences barát tudatában van, hogy m ilyen nehezen változtathatja m eg a kunok gondolkodásm ódját, m égis rendületlenül jár-kel „nyájai” között, és dorgálja a régi hitről m egtérni nem akarókat, a bűnös életbe folyton visszaesőket. M un kálkodását a hit, rem ény, szeretet hárm as erénye hatja át. Mong, a kataj származású mandzi szintén kiváltságos helyzetben van, akárcsak a baksa. Egyedül ő mondhat ellent Batu kánnak, aki haragjában sokszor kalodába záratta, sőt már halállal is fenyegette, de mindig megenyhült iránta, s elgondolko dott véleményén, gyakran megfogadta tanácsait. A mongol tábor tavasz-ünnepén M ong nem hajlandó részt venni, s az új élet sarjadását dicsőíteni, hanem arra em lékezteti a kánt, hogy ez egyben az új halál kezdete sok-sok ártatlan számára. A baksa és a kám a túlvilág, a transzcendencia sötét, rontó pólusaival is kap csolatban vannak, az ő tudatukban a gonosz erőkkel lehet egyezkedni, befolyásolhatóak, nekik is jár hódolat. Iréneusz atya és a mandzi az isteni szférával áll össze köttetésben, az ördög, a gonosz számukra a legfőbb ellenség, akit el kell űzni, kí sértéseit le kell győzni. Ezek a markáns figurák közvetítenek a természetfölötti és a földi világ közt, kivételes képességeiknek köszönhetően megbecsülés, tisztelet övezi őket, ugyanakkor sok irigyük is akad. Rajtuk keresztül válik meghatározóvá a 501 �regény történetében a nemzetek harca mellett az egyes népcsoportok és a transz cendencia sokrétű kapcsolata. A Boldog Margit egyik legfőbb motívuma az álom-keret. Katerina soror megfej tése szerint a hegyen álló, fényes vár az uralkodóval a mennyek országát jelenti, ahol Isten székel. A tenger az evilági kavargások jelképe, a benne hánykolódó holtak és szörnyetegek a bűnösök és a bűnök. Margit elfárad a vár felé vezető úton, hiába kiáltozik, nem jut előbbre - a nehéz út a temérdek szenvedést vetíti előre, amiken keresztül kell mennie annak, aki az Úr székéhez akar járulni. A be fejezésben egy légiessé soványuk alakot, egy aszketikus lélek életének eredményét látjuk, aki vágyik a halálra. Visszatér a kezdet álma, de módosulva: kék a tenger, nincsenek rémek, az út sima és egyenes. A lány sikongó-kacagó extázisbán érzi, megérkezett. Kovács Kálmán interpretációjában a két állapot közti távolságot így értékeli: a mű jellemfejlődése az önnevelés mindent lebíró hatalmát bizonyítja.19 Számomra az élet és a halál felcserélhetőségét sugallja a befejezés. Életünkben egy-egy álmot hajlamosak vagyunk egy másik világból való üzenetként fogadni. M argitnak halála pillanatában önként vállalt keserves élete tűnik rossz álomnak. Ez a feltételezés, hogy az élet csupán álom, amelyből a halállal ébredünk fel, szintén ősi keletű. Az álom tehát közvetítő élet és halál közt, ám azt nem lehet eldönteni, mi a valóság és mi a képzelet szülötte, melyik világ az igazi. M argit két világban él egyszerre: a zárda közegében és abban, melybe víziói révén jut el. Az álom motívum visszatér, amikor egyik étkezésnél a legkisebb, legrosszabb húst követeli, a sororok ezt nem teljesítik, a király leányát látják benne. Környezete úgy veszi körül, mint álmában a tenger. Először részesülvén az Úr testéből újra felbukkannak a karok, amelyeket valahonnan már ismer. Ezek az ismétlődések arra a következtetésre késztetnek, hogy a főhős abból a másik világból jött a Földre, s oda tér majd vissza mint igazi hazájába. A gyermekkori álom akkor is eszébe jut, amikor öccse halálhírét megkapva elmegy atyját megvigasztalni Budára egy fráter kíséretében. Buda az ismeretlen külvilágot jelenti neki, ami tele van kísértéssel, s amelynek szövevényében ő nem ismeri ki magát. Az előző M argit szintén ismétlődő motívum. Az apácajelöltet erősen befolyá solja meghalt nénjének az emléke. Úgy érzi, benne nénje jött vissza, Isten azért küldte, hogy szülei teljesíthessék fogadalmukat. Margit nővérét a fekete halál, va gyis a pestis ragadta el, amit gyermeki képzelete szó szerint elevenít meg. Az egyik esti felolvasáson az élet és a halál párbeszédét hallgatják. Margit hirtelen zokogás ban tör ki, mert maga előtt látja nővérét a koporsóban és mellette a „Fekete H a lált”. íg y válik a feketének képzelt halál is motívummá a másik M argit alakjához kapcsolódva. A harmadik részben is felbukkan a másik Margit motívuma. A vérhasban ki szenvedett soror ágyánál virrasztva újra felötlik benne, hátha ő ugyanaz a M argit, de ezúttal elutasítja ezt a gondolatot. Megtalálja saját sorsát, élete értelmét: ,p t 19 Kovács Kálmán: A lélek regénye, In.: Uó., E stnek és irodalom, Tanulmányok, Bp., 1976. 241-274.1. 502 �Isten magára hagyta a világban, hogy bukdácsoljon, küzdjön, vállaljon és szolgál jon, s Jézushoz hűnek maradva, magára vegye a magyeri nép minden bűnét, sza badon, a maga akaratából.,,2° Vagyis életútját nem határozta meg előre Isten, neki kellett a próbatételeket kiállnia, felismernie küldetését és megvalósítani azt. A testiség kísértő álmai különféle variációkban ismédődnek a második szerke zed egységben motívumhálót alkotva. Margit egy éjjel arra riad fel, hogy vadul csókolja valaki az ajkát. Kétségbeesetten mormolja egymás után imádságait, hogy elmúljon a kellemesen bizsergető érzés. Másnap egy pávaszemes pillangót talál cellájában, amit az ördög megtestesítőjének vél. Egyik társnője azt javasolja M ar gitnak, azonnal gyónjon meg s tartson penitenciát. A leány másnap így is tesz, s megnyugszik lelkiismerete. Néhány hónap múlva újabb csábító álom zaklatja, is mét Benedicta novícia kísérd, ezúttal el tudja űzni a buja gondolatokat. Ezen az éjszakán érik nagylánnyá, tehát az álom összefüggésben van fiziológiai változásá val. Egyik húsvét előtt a kolostor fekete macskája megkölykezik, öt kiscicája szüle tik. Azon az éjszakán álmában megjelenik a macska, hozzá törleszkedik, majd férfivá változik. M argit válasza az újabb kísértésre, hogy egy horgas korbáccsal megfenyíti magát. KONKLÚZIÓK Egy-egy mitológia szimbolikus világképe a valóság sajátos summázata, az em ber létértelmezése és történelemfelfogása. Az irodalom mindig is merített a külön böző mitológiákból, koronként újraértelmezte, megidézte, parafrazálta őket. Ebből a szemszögből tekintve Kodolányi középkori trilógiája a mítosz ősi erejével az útmutatás reménységét adja. Véleményem szerint Julianus és Szent Margit nevez hető nemzeti hősnek, akik eszméikért a mártíromságot is vállalják. Nem olyan héroszok, akik tökéletes képességekkel vágnak neki a próbatételeknek, hanem sok vívódás és kétség legyőzése árán jutnak a megszenvedett igazság birtokába. A szerző arra törekedett, hogy a középkori világszínpad egészét megjelenítse a magyar falu mikroközösségétől az eurázsiai mongol birodalom táborának bem u tatásáig. Enciklopédikus tárháza a különféle népek szokásainak, vallások rituáléi nak, ábrázolja az egymással szembenálló világképek konfliktusait, így az Európá ban hegemóniára jutott katolicizmust és az ázsiai nomád népek természetvallásait. M egismerhetjük mindkét mentalitás pozitív és negatív tulajdonságait. Pogányság és kereszténység harca, égi és pokoli szféra ellentéte behálózza mindegyik regényt. A történelmi események összekapcsolása a transzcendens világ jelképrendszerével, azaz a kultúrával az emberiét örök folyamába helyezi a trilógia történeteit. 20 Kodolányi János, Boldog Margit, Bp., 1976. 5. kiad. 361.1. 503 �Nagy Zoltán KODÁLY ÉS A FELVIDÉK A FELVIDÉK FIA Kodály Zoltán ugyan Kecskeméten látta meg a napvilágot, de már apró gyer mekként a Felvidék fia lett. Galántán és Nagyszombaton nőtt fel. Allomásfőnök apja kitűnően hegedült, édesanyja szépen zongorázott. Nem csoda, ha már gyer mekkorában vérévé vált a muzsikálás. Három hangszeren is tanult: zongorázni, hegedülni és csellózni. Tizenhat évesen a nagyszombati gimnázium tanulójaként az iskolai zenekarra már saját kompozícióját vezényli sikerrel. Az érettségi után mégis vívódik, hogy milyen pályát válasszon. „Nem mertem akkor csak perlésednek lenni, egy részt hiánypott belőlem a virtuópkéspség s így a dolog nagyon kockázatosnak tűnt előttem, másréspt ap otthoniak szemében ep a lépés egyenlő lett volna ap eltűnéssel. ” Úgy döntött vé gül, hogy két legyet üt egy csapásra tanárnak megy, de zeneszerzést is tanul a fővá rosban. A budapesti egyetem bölcsészettudományi karán 1900 - 1905 között elvégzi a magyar-német szakot, a Zeneakadémián a zeneszerzést. Ott ismerkedett meg Bartók Bélával, aki évek múltával egy életre szólóan fegyvertársa lesz. Csak ismer kedésük kezdődik nehezen: )yA Zeneakadémián évekig együtt tanultunk, csak éppen hogy soha nem találkoztunk. Bartók mindig más napokon ment be, mint én. Különben is Bartók igen visszavonult egyéniség volt, még a saját osztálytársaival sem találkozott. Magam sem voltam pajtáskodó terméspetű. ” Nem is az iskolában hozta őket össze a sors, hanem egy ra gyogó tehetségű asszonynál, Gruber Henrikné Sándor Emmánál, aki később Ko dály felesége lett. FELKÉSZÜLÉS A NÉPZENEGYŰJTÉSRE Kodály hamarosan ráeszmél, hogy egy jövendő magyar zeneszerzőnek „kevés a Dankó és a Dócpy nóták magyarsága. ” Gyermekkorában Galántán már magába szívta a magyar parasztdalokat, ezeket kell összegyűjtenie, ez lesz az ő igazi nyersanyaga. „Nincs más penénk, amely a magyar lélekbe mélyebben világít bele, ércnél maradandóbb formá ban, mint a magyar népdal. ” 1906-ban Bartók Bélával elkészíti a népdalgyűjtés nagy tervét. Hivatásos nép rajzkutatók tájékoztatták őket a gyűjtés módjáról, a néppel való érintkezésről, köz ben megismerkednek a fonográffal is. Kodály azt javasolja, hogy először a nyelv határokat járják végig, mert sejtése szerint a peremvidék lakossága őrzi meg leg jobban a hagyományt. 504 �Budapesti ismerőseik fanyalogva fogadják népdalgyűjtő tervüket. fyA^t a zénét, amit mi kezdtünk kiásni, addig egyáltalán nem ismerték" —írja Kodály keserűen. A ku tatásra is alig kaptak pénzt. A Zeneakadémia adott nekik egy ideig kevéske ösztön díjat. Az összeget nem a népdalgyűjtésre, hanem külföldi út címén utalták át nekik. igazgató úgy gondolta, hogy komponálnom kell. Nem értette, miért törődöm olyan dalok kal\ amelyeket csak parasztok és cselédek énekelnek. Nem e~ volt a* amit elvártak tőlem. ” GYŰJTÉSEI FELSŐ-MAGYARORSZÁGON Kodályt az 1906-os esztendő vezeti életének legnagyobb kincsesbányájához, a Nyitra és a Garam folyók között élő észak-nyugati palócok közé. A Zobor-vidék ez, melytől aztán soha nem tud elszakadni. Pár hónappal később már a középpaló cok között találjuk a Nógrád, Gömör, Heves háromszögben. Ezen az útján döb ben rá, hogy a gyűjtésre legalkalmasabb a téli, kora tavaszi időszak, mert akkor falun ráérnek az emberek. Arra is rájön, hogy az öregekhez érdemes bemenni, ók őrzik legjobban a régi népdalokat, a fiatalok inkább csak az új, divatos nótákat éneklik. Kodály élete során továbbra is sűrűn gyűjt a Felvidéken, 1906 — 1918 között szinte minden esztendőben. Termékeny még az 1922 —23—as, majd a 26 —os évi gyűjtése. Utolsó gyűjtőútja 1938, majd 1941. Legkedvesebb falvaiban többször is megfordul: Barslédec, Mohi /Bars megye/, Páskaháza /Gömör megye/, Dorogháza /Heves megye/, Lukanénye /Hont megye/ Ecseg /Nógrád megye/, Béd, Ghymes, Menyhe /Nyitra megye/. Az első években magával hordott egy jegyzetfüzetet, melynek a Magyarországi utazás címet adta. Ebbe a füzetbe írta le felvidéki emlékeit, többnyire keserű ta pasztalatait. HOGY LÁTTA A PALÓC A PALÓC NÉPET? Mindenekelőtt élénk képzeletűnek, babonásnak. , Nagyon különös volna, ha a paló cokban csalatkoznék, akiknek ma olyan nagy fantáziájuk van. Egy egri asszony azt mondta, bog' amikor Kómába ment, látott vi\i lányokat, derékig leány, azontúl hal, azok daloltak. Ezeket leírják az emberek, ebből lesznek a nóták. Másfelé is hallottam ezt. Kész mitosz a Zene eredetéről. ” Istenmezején /Heves megye/ a rózsafűzéres asszonyok vég nélküli imáit hall gatva hangneme ironikussá válik. ,y lz istenmezői templom orgonájánál ülve rózsafüzér alatt eszembe ötlik, milyen hódító, narkotizáló hatású ez a számtalan ismétlése ugyanannak. ” Bárna /Nógrád megye/ látogatása során elítélően nyilatkozik a korai házassá gokról. f>Bárna magyar bányászfalu. Érkezés négy órai bolyongás után a hegek között. Itt az utcán sétálás annyi távolugrássaljá r ; mint lépéssel\ a patak folyja össze. Férfi eleve nincs: a nappalos a bányában, az éjjeles az ágában. Egész életük a kettő között billeg végig. Házasod ■ 505 - �nak... 14—15 éves leány, a 17 éves már vénnek számít. A 17—18 éves fiúk nősülnek, mind katonaminiszteri engedelemmel. A fo ld kevés. Nyáron a megmunkálásra szabadságot kapnak. ” A falvak népét a kemény alkoholizmus viszi a romlásba. Ghymesben /Nyitra megye/ járva jegyzi meg: )yA legtöbb férfi részeges, jó, ha napjában csak egyszer rúg be. A z asszonynépre szakad így a férfimunka egy része is. Volt eset, hogy az asszonyt ment kaszálni, marhát etetni, míg az ura részegen hevert. Még jó, ha csak a vagyonát itta el a gazda, nem az eszét is. ” Nem csoda, hogy a palócság keze alól kicsúszik a föld. „Csitáron a legnagyobb gazda 24 holdas. A zsidó, aki nyolc éve lakik ott, 25 holdas. A gerencséri zsidó a fele falut megvette már 25 év alatt. Néveren egy porosz báró tíz a^att ötezer holdat szerzett ezerhez Galántán 1500 holdas a Zamájszky birtok gazdája, Orosz-Eengye¡országban lakik. Vajon mindenütt ilyen a földbirtok statisztika? Mihamar kirántják alólunk a talajt. ” A legmélyebb undorral az arisztokráciáról ír. Egy gróf Ghymesben /Nyitra megye/ a falu kéj ura. Úgy viselkedik, mintha a legsötétebb középkorban élne. „Nagyban hozzájárult a nép megrontásához a gróf. Újév napján megjelent vagy 30 asszony a kastélyban gratulálni. Ez mind a felesége volt. Hét-nyolc éve házasodott utoljára, most nyolcvan éves. Mindenszentek napján, a cselédfogadás idején odavezetett a sikonicska 3-4 lányt a kas télyba. A g ró f választott közülük, rendesen 14—16 éveset, azt megfogadta szolgának, hivatalos dolga a baromfietetés volt. Egy esztendőnél tovább nemigen tartott egyet se. A következőfarsan gon aztán férjhez adta. Eleinte 1000 forint hozományt is adott. A legények épp úgy törték magukat a grófnék után, mint az anyák versengtek rajta. ” Csoda, ha ezek után feltör az ifjú népzene gyűjtőből a panasz egy istentisztele ten a szalakuszi /Nyitra megye/ templomban? „Doh, bűz homály, ének, morgás. Eent a sok piros szoknya, fehér főkötő, eget mozdító életerő leszorítva, elnyomorítva. Fölszabadul-e még mielőtt elpusztul? ” A nagyon fiatal, tartózkodó népzenekutató jegyzetfüzetében egy megragadóan szép lírai vallomást is olvashatunk. Béden /Nyitra megyében/ 1910-ben elbűvöli egy 23 éves fiatalasszony. „Szép madonnaarc, telt és mégis finom, érett és mégis gyermekes. Huszonhárom éves, az ura egy éve Amerikában. Mennyi finomság mindenében: tartás, beszéd, modor, járás. Tánc közben milyen tartózkodó, tiszta, védekező és elhúzódó. A második tánc után hirtelen eltűnik. Másnap felém sem néz ötmegy, átmegy Szalakuszra litániára. Fél a vénasszonyok nyelvétől? A z anyósa szétfaragta a vőlegény fia ingét miattam, mert Magdolna egész nap nekem énekelt. Úgy látszik, mégsem én vagyok az oka? Hisz ™lam is tudják, hogy nem akarom „szeretnyi”. Csak mikor kimegyek a faluból, találkozom vele a hídon. ” A fiatal népzenekutató dicsérettel ír a tanítókról, akik a legjobban segítik m un kájában. Szól a parasztok megértéséről, de megemlíti bizalmadanságukat is. „Volt rá eset, hogy a parasztok bizalmatlanulfogadtak. A falusi népet a város felől annyi becsapás, csalódás érte, hogy nem csoda. Ha nadrágos idegennel szemben bizalmatlan. Ha gyalogszerrel vándorolt az ember, még hagyján, de mikor a fonográf-feleszereléshez kocsi kellett, mindjárt valami huncutságot sejtette, vagy üzleti szagot szimatoltak... Volt egy akadály a gyűjtésnek. Mi általában az öregekre pályáztunk, hiszen azok ajkán véltük megtalálni a régi dallamokat. Igen ám, csakhogy a falusi illemtan tiltja, hogy az öregek nyilvánosan énekeljenek. Megtudtuk 506 �ennek okát is. A z öregek félnek a más, újabb énekeket ismerőfiatalok gúnyolódásától. Külön probléma volt az asszonyok énekeltetése. azt tartják faluhelyen, hogy a% asszony mások előtt csak akkor éneke, ha részeg. Mi aztán úgy csináltuk, hogy suba alatt, titokban énekeltettük meg a népet. A férfiaknál nemigen ment másként, csak valamijóféle itóka bevételezése után. Viszont kedvelek a népdalgyüjtőnek az olyan csoportos munkaalkalmak, mint a tollfoszjás vágy a kukoricahántás, amikor dolog köbben dalol a nép. "Elmondok egy humorosnak tűnő, de nem is egészen ártatlan kalandot, hogy megvilágosít sam, milyen elképesztő nehézségekkel is találkozott a népkutató, javában gyűjtök egy északmagyarországi falucskában. Egyszer csak hivatalos közeg érkezik, a bíró úr, se szó, se beszéd, be akar vinni a dutyiba.. —Már ugyan miért? —Mert az úr bolondítja a népet, vénásszpnyokát énekeltet. Ha merő véletlenségből nincs a közelben a szomszéd község tanítója, aki ismert és igazolt, bizony irgalmatlanul becsuknak, vagy kitoloncolnak. ” Nem volt könnyű a népzenegyűjtés, Kodály Zoltán egy-egy útjáról mindig holtfáradtan, gyakran betegen tért haza. PALÓC DALLAMOK KOMPOZÍCIÓBAN Kodály ízig-vérig magyar zeneszerző lett, a Felvidéken gyűjtött népdalainak legszebb darabjait is beledolgozta kompozícióba. A Háry János daljátéka a legismertebb. A főhős szép panaszdala Szilicéről /Gömörből/ származik. Eölszántom a király udvarát, / Belevetem hazám búbaját, // Hadd tudja meg király fölsége, / M i terem a magyar szívében / / Búbaj terem abban, búvetés. / A magyar élete szenvedés, / / Áldd meg Isten, király fölségét, / Ne sanyargassa magyar népéti // Zséréből (Nyitra megyéből) került a daljátékba az )rA j ó lovas katonának de j ó l megyen dolga”. Alsószecséről (Bars megyéből) az „ 0 , mely sok hal terem a z nagy Bala tonba” A ,JMátrai képek” vegyeskari mű —mint címe is sejteti - , majdminden dala fel vidéki népdal—feldolgozás. A „1Yidróczky betyárballada, az Elmegyek, elmegyek búcsú zódal Zabarról (Gömörből) származik, a „Sej, a tari réted' Tarról (Hevesből), a „Madárka, madárka” Szuháról (Hevesből). Érdekességként említjük meg, hogy Kodály másik daljátékába, a Szjkelygfonóba belecsempészett egy palóc dallamot: ,yA csitári helyek alatt régen leesett a hó...” A népdal a Felvidékről, Alsócsitárból (Nyitra megyéből) származik! A gyönyörű Esti dal című kórusmű pásztói (Heves megyei) gyűjtésből való. 507 �Erdő mellett estveledtem}Subám fejem alá tettem Összetettem két kekemet, Úgy kértemj ó Istenemet. En istenem, adjál szállást, Mert meguntam ajárkálást, A járkálást, a bújdósást, A z idegen földön lakást. .. Folytathatnánk a sort, de nehezen érnénk a végére... Kodály Zoltán idős korában is sűrűn megfordult a Felvidéken. Szinte minden évben hosszú heteket töltött a M átrában, Galyatetőn (Heves megyében). Pásztóról többször felgyalogolt hozzá barátja és munkatársa: Rajeczky Benjámin, s Kodály olykor-olykor viszonozta a látogatást. 508 �Bódi Katalin A VISSZATEKINTÉS VARÁZSA Szajbély Mihály: „Idzadnak a’ magyar tollak” —Irodalomszemlélet a magyar irodalmi felvilágosodás korában, a 18. század közepétől Csokonai haláláig Szajbély Mihály nemrégiben megjelent kötetének előszavában megfogalmazza mindazon nehézségeket, amelyekkel a felvilágosodás irodalmát kutatóknak min duntalan szembesülniük kell. A korabeli teoretikus irodalom szűkössége, az idegen nyelvű olvasmányok szerves, sőt jobbára kielemezhetetlen beépülése az elméleti diszkurzusokba, valamint az akkori irodalomról való beszéd meghatározóan befo gadó természete egyértelművé teszik a megfontolt és óvatos kijelentések, az alapos kutatások és a körültekintő kérdésfeltevések szükségességét. Annál is inkább elengedheteden ez a figyelmesség, mivel a kérdésekre adható válaszokat a szerző első sorban a vizsgált időszak elméled szövegeiben keresi, s kevésbé kíván támaszkodni a szépirodalmi szövegekből elvonható, vagyis implicit poétikai leírásokra. M inde zen akadályok leküzdése a kitűzött feladat teljesítésének szemszögéből viszont ígéretes hozadékkal biztathatja az olvasót, hiszen a nagy ívű tanulmány a XVIII. század második felétől Csokonai haláláig tartó időszak irodalomszemléletének, kritikatörténetének bemutatására vállalkozik. A könyv egyébiránt a szerző kutatásainak is jelentős állomása, mivel a kezünk ben tartott szöveg egy hosszú időn át alakuló munka lezárása, amely még a hetve nes évek végén indult el, majd első állomásán kandidátusi disszertációként került egy szűkebb nyilvánosság elé. Az azóta eltelt évek persze nem hagyták teljesen érintedenül a szöveget, mivel az időközben publikált hazai és külföldi kutatások eredményei a szükséges helyeken bekerültek a gondolatmenetbe. A kötet eg y figyelmesen kialakított szerkezeten nyugszik, amely korántsem erőltetetten vagy didaktikusán, hanem sokkal inkább diszkréten szövi át az egyes fejezeteket, s majd csak a befejezéssel válik kimondva is rögzítetté. Ez az alap pedig a haszonelvűség fogalma, amelyben Szajbély megjelölhetónek látja a magyar irodalom kritikai vonulatának irányultságát a XVIII. század második felében. A kiindulópont így szinte egyértelműen Bessenyei boldogság-teóriája lesz, amelyben az anyanyelv praktikus feladata a nemzet boldogságához vezető útban jelölhető ki. Nyilvánvaló azonban, hogy ezzel a retorikai fogásként is értelmezhető kezdéssel a szerző nem Bessenyei „világosságot hozó” alakját kívánja kimozdíthatatlanná tenni, hiszen a testőríró törekvéseit hangsúlyozottan nem előzmények nélkülinek találja. 509 �Ezzel a gesztussal együtt jár természetesen számos elfelejtett vagy más szem szögből értelm ezett szerző „leporolása”, többek között Apáczai Csere János, Csúzy Zsigmond, Bertalanffi Pál vagy Tordai Sámuel irodalmi törekvései. A cím adásban szereplő idézettel már egyébként is megtörténik a mindmáig kevésbé ismert és háttérbe szorult szerzők rehabilitása, a figyelemreméltó kijelentés ugyanis nem egy elkoptatott szentencia, hanem egy meglehetősen ismeretlen szerzőtől, Wályi K. Andrástól származik. Az idézet bővebben a 37. oldalon szerepel: „Ideadnak a Magyar Tollak, emelkednek a Magyar írók, *s Fordítók, integetnek a ' kiseb beknek, nem alá^gák-meg ámbár tsekély legyen is a közjóra t%él%ó egyenes igyekezetét.” A teljes mondatba visszahelyezett cím így a könyv gondolatmenetét sűríti, hiszen a hasznosság, a közjó fogalmát jelöli meg a korszak irodalomszemléletének lényege ként, ugyanakkor utal egy megkezdett folyamatra, az irodalom autonóm szerepé nek lehetőségére, amely végül is nem teljesedik be ebben a korszakban. Ez a gon dolat kerül a tanulmány lezárásába is, amellyel a könyv szerkezete és mindvégig meghatározó irányultsága újból megerősítést kap. Visszatérve az első fejezetre, éppen azzal a gesztussal válik mégis rögzítetté és megkerülhetetlenné Bessenyei alakja, hogy a korszak irodalomelméleti irányultsá gáról való beszéd központi helyét ő foglalja el azzal, hogy mégiscsak kizárólag hozzá viszonyítva, az őt megelőző és az utána következő szerzőkről tudunk be szélni a korszakkal foglalkozva. Ezt a csapdát mégsem lehet a szerző hibájának felróni, sokkal inkább utal ez egy általános probléma jelenlétére, a kánonok rögzí tettségének és működésének kérdéskörére. Szajbély egyébként a felvilágosodás korszakának időbeli meghatározásában értelemszerűen ahhoz a periodizációhoz kapcsolódik, amely Bíró Ferenc kutatásai és korszak-monográfiája nyomán vált meghatározó olvasási szemponttá. íg y az irodalomszemlélet értelmezését célul kitűző kötet az alcímben is hangsúlyozottan a XVIII. század közepétől Csokonai haláláig terjedő időszakasz jelöli meg tárgyául. A könyv egyes fejezetei különös érzékenységgel képesek megragadni a tárgyalt periódus elméleti és szépirodalmi gyakorlatának legfontosabb kérdéseit, s körülte kintő alapossággal, illetve forrásismertetéssel jár el a szerző az egyes témakörök tárgyalásában. A horatiusi utile dulci eszméjéből eredeztethető magyar irodalmi hasznosságelvűség megmutatása után a következő fejezet a költészet megítélésé nek témakörével foglalkozik. A vizsgálódás íve a barokk gyökerekből táplálkozó iskolás klasszicizmus ábrázoló és tudományterjesztő költészetfogalmától egészen a modern külföldi hatásokat befogadó, az ihlet szerepét kiemelő és az eredetiség gondolatot megsejtő elméletekig nyúlik. Csokonai, Verseghy, Földi, Göböl és Kármán elméleteit tüzetesen vizsgálva Szajbély körültekintéssel vet számot az egyes szövegekben fellelhető, elsősorban német és francia forrásokkal. Arra a kö vetkeztetésre jut, hogy a magyar munkák alapvetően kompilációs jellegük miatt sokszor ellentmondásosak és jellemzően heterogén jellegűek, jelentősen önálló gondolatmenete egyedül Csokonainak van. M ár itt feltűnik az a szerző által az előszóban hangsúlyozott gyakorlat, hogy az egyes elméleti szövegekből a szoká- 510 �sósnál kicsit bőségesebben idéz, amelyre nyilvánvalóan ismeretlenségük és hozzá férhetetlenségük miatt is szükség van. Ez az adott írók szempontjából azért is lehet szükséges, mert ezáltal kibővíthetővé és pontosíthatóvá válik azoknak az alkotóknak a viszonylag szűkös sora, akikről a magyar felvilágosodás kapcsán be szélni szokás. A versificado és poesis problémájának tárgyalása után a tanult és az ihletett költő kérdéséről olvashatunk, majd a fejezet befejező szakasza az eredetiséggel és a nemzeti sajátosságokkal foglalkozik. Ez a rész a magyar felvilágosodás irodalm á nak rendkívül fontos problémáját járja körül, ugyanis bemutatja, hogy az antik poétikai hagyományok mellett hogyan kerülnek át a korabeli magyar írásbeliségbe a nemzeti kultúrák tradíciói, s miként jelentkezett ezáltal csíráiban az eredetiség eszméje. A következő fejezet címe (Vita Miltonról és a fordítás kérdéseiről) m eg lehetősen lehatárolja tárgyát, ám valójában szintén az egész korszakot érintő problematikát érint, mégpedig általában a fordítás, az eredetiség, az irodalmi élet élénkülése és az elméleti viták kialakulásának kérdését. Az ezután következő műfajelméleti rész is rendkívüli érzékkel mutatja be a ko rabeli poétikai irodalom helyzetét, s amellett, hogy általánosságban elemzi a teore tikus szövegek összességét, felvállal olyan területeket is, amelyek eddig a hátérben maradtak. Ilyenek például Csokonai Vitéz Mihály és Földi János poétikai írásai, illetve fordításai, valamint a XVIII. századi regényre vonatkozó elméleti fejtegeté sek összegyűjtése és alapos elemzése. Ez utóbbi műfajjal való foglalkozás pedig különösen fontos, hiszen a magyar regény éppen ezekben az évtizedekben születik meg, sokszínűségével és újszerűségével kifejezetten nagy szerepet vállal az olvasóközönség kiszélesítésében, valamint az irodalmi élet megélénkülésében. Az utolsó fejezetben pedig ismét egy olyan területe tárul fel a XVIII. századi magyar iroda lomnak, amely jelezte a nyugat-európai irodalmak modernségéhez való kapcsoló dást, a „régiek” és az „újak” vitájának végülis be nem teljesedett lehetőségeit. Talán ez a rövid bemutatás is képes volt érzékeltetni a kötet nagyszerűségét: egyrészt azt a szerkezetet, amely az olvasást befejezve rajzolódik ki, s az alapja a már fentebb említett haszonelvűség fogalomköre és az irodalom tudományos életének legfontosabb csomópontjai, másrészt pedig gyakorlati hasznát a felvilágo sodás irodalmával foglalkozóknak. Hiszen a korabeli irodalomszemlélet alapos bemutatása lehetőséget nyithat az ekkor született szépirodalmi alkotások új ráolva sásában, számos szerző felfedezésében és bizonyos alkotók új szempontú megíté lésében is. Akadémiai Kiadó - Universitas Kiadó, Budapest, 2001. 511 �P.S. Mondják, nem kerek évforduló az, amiről most Salgótarjánban megem lékez nek. Valóban igaz, a 75 vagy éppen a 100 inkább tűnik misztikusnak, ismertnek mintsem a nyolcvanas szám. De hát könnyű annak beszélni, akinek a környezeté ben van egy 1000 éves vár, egy 600 éves templom, 350 éves gimnázium, de lega lább egy 100 esztendős újság. Ám mit kezdjen magával egy olyan város, mint Sal gótarján, amelynek történetét, legalábbis számottevő történetét nem mérik ilyen nagy emberiség-évszámok? De mai polgárainak mégis létfontosságú, hogy em lé kezzenek arra, mit jelenthet számukra múlt s még inkább: mit tudnak ebből m eg fogalmazni a jövő számára. A Valócföld ezt a kettősséget kívánja megjeleníteni most ezzel a különszámával. Szakítunk a tradicionális jubileumi megemlékezésekkel, nosztalgiázásokkal. E szá munkban alig esik szó magáról a városról. Hanem - és elsősorban —lakói szere pelnek; a teremtő, értéket létrehozó polgárai mutatkoznak meg. Azt szeretnénk ilyetén módon újra megfogalmazni: elég volt a közhelyekből, az egyhangú ítélkezé sekből. Ez a város éppúgy, mint megannyi magyar település-testvére, igenis érté kek hordozója és létrehozója. És nem is kell ahhoz feltédenül itt születni vagy élni, hogy valaki salgótarjáni legyen. Ugyanakkor azt is tudjuk, nem könnyű szeretni ezt a várost. De a város, a táj, a szellem mindenkit megragad. Valami részlete, vagy maga az egész megköti az embert. Egyszer már jó lenne, ha valaki meg tudná fej teni a dtkot: miért nem lehet elszakadni ettől a várostól. Amelyet szidnunk, átko zunk, lenézünk, s közben benne élünk valóságosan vagy csak virtuálisan. De hát ezt soha nem fogja senki megmagyarázni, talán éppen ez a jó a rejtélyben. Most Györffy Dezső tesz rá kísérletet. A Madách Gimnázium hajdani tanárának vissza emlékezése éppen azt magyarázza kimondadanul. íg y hát e szám olvasói nagy ívű kalandozás követői lehetnek. A szerzők között van pályakezdő egyetemista és nagyhírű történész. Van a kilencvenedik életévében járó megbecsült városlakó és a városban végleg megragadt értelmiségi. Vannak költők, írók, művészek, tudósok. Láthatjuk, hogy e város senki tehetségét nem béklyózza le. Igaz, nincs egyeteme, nincs nagy múltú bibliotékája, hatalmas archí vuma (de még intercity vonata sem) s mégis jelentős életművek formálódnak itt napjainkban is. A magyar tudománynak nincs olyan szakterülete, amelyet ne kötne e városhoz valaki. Aki itt él vagy Szegeden, Budapesten, Veszprémben, Szom bat helyen, Pécsett —s akkor még a világegész távolabbi pontjait nem is említettem. Egy nyolcvan éves városnak még nem lehet nagy múltja, csak izgalmas jövője. Ám a múltat és a jövőt mindig a jelenben élő tehetséges alkotó emberek határoz ták, határozzák meg. Olyanok, mint a Palótfóld e jubileumi számának szerzői. (p.m.) 512 �2 0 0 - Ft 9 � Dublin Core The Dublin Core metadata element set is common to all Omeka records, including items, files, and collections. For more information see, http://dublincore.org/documents/dces/. Title A name given to the resource Palócföld - irodalmi, művészeti, közéleti folyóirat Creator An entity primarily responsible for making the resource A Palócföld szerkesztősége Source A related resource from which the described resource is derived ISSN 0555-8867 Rights Information about rights held in and over the resource Balassi Bálint Megyei Könyvtár Format The file format, physical medium, or dimensions of the resource application/pdf Language A language of the resource HUN Type The nature or genre of the resource Folyóirat Identifier An unambiguous reference to the resource within a given context ISSN 0555-8867 Text A resource consisting primarily of words for reading. Examples include books, letters, dissertations, poems, newspapers, articles, archives of mailing lists. Note that facsimiles or images of texts are still of the genre Text. Text Any textual data included in the document https://dkvt.bbmk.hu/pf/b68c411109f9129fbfab5e037765ddf8.pdf Dublin Core The Dublin Core metadata element set is common to all Omeka records, including items, files, and collections. For more information see, http://dublincore.org/documents/dces/. Contributor An entity responsible for making contributions to the resource A folyóiratot alapította : Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése Coverage The spatial or temporal topic of the resource, the spatial applicability of the resource, or the jurisdiction under which the resource is relevant Nógrád megye Creator An entity primarily responsible for making the resource Palócföld szerkesztősége Dr. Praznovszky Mihály Date A point or period of time associated with an event in the lifecycle of the resource 2002 Format The file format, physical medium, or dimensions of the resource application/pdf Identifier An unambiguous reference to the resource within a given context ISSN 0555-8867 Language A language of the resource hun Publisher An entity responsible for making the resource available Balassi Bálint Megyei Könyvtár Rights Information about rights held in and over the resource Balassi Bálint Megyei Könyvtár Subject The topic of the resource Irodalom Művészet Közélet Társadalompolitika Title A name given to the resource Palócföld – 2002. Salgótarjáni különszám Type The nature or genre of the resource folyóirat 2002 folyóirat Irodalom Közélet Művészet Nógrád megye Társadalompolitika https://digitaliskonyvtar.bbmk.hu/palocfold/files/original/69bb4935a511e4e30807bd08eb4ff250.pdf f1533bafc53e6dff7dede5500c7a90e4 PDF Text Text �� Dublin Core The Dublin Core metadata element set is common to all Omeka records, including items, files, and collections. For more information see, http://dublincore.org/documents/dces/. Title A name given to the resource Palócföld - irodalmi, művészeti, közéleti folyóirat Creator An entity primarily responsible for making the resource A Palócföld szerkesztősége Source A related resource from which the described resource is derived ISSN 0555-8867 Rights Information about rights held in and over the resource Balassi Bálint Megyei Könyvtár Format The file format, physical medium, or dimensions of the resource application/pdf Language A language of the resource HUN Type The nature or genre of the resource Folyóirat Identifier An unambiguous reference to the resource within a given context ISSN 0555-8867 Text A resource consisting primarily of words for reading. Examples include books, letters, dissertations, poems, newspapers, articles, archives of mailing lists. Note that facsimiles or images of texts are still of the genre Text. Text Any textual data included in the document https://dkvt.bbmk.hu/pf/0f647e6584fb85bdc7e55dba8b09df1b.pdf Dublin Core The Dublin Core metadata element set is common to all Omeka records, including items, files, and collections. For more information see, http://dublincore.org/documents/dces/. Contributor An entity responsible for making contributions to the resource A folyóiratot alapította : Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése Coverage The spatial or temporal topic of the resource, the spatial applicability of the resource, or the jurisdiction under which the resource is relevant Nógrád megye Creator An entity primarily responsible for making the resource Palócföld szerkesztősége Dr. Praznovszky Mihály Date A point or period of time associated with an event in the lifecycle of the resource 2002 Format The file format, physical medium, or dimensions of the resource application/pdf Identifier An unambiguous reference to the resource within a given context ISSN 0555-8867 Language A language of the resource hun Publisher An entity responsible for making the resource available Balassi Bálint Megyei Könyvtár Rights Information about rights held in and over the resource Balassi Bálint Megyei Könyvtár Subject The topic of the resource Irodalom Művészet Közélet Társadalompolitika Title A name given to the resource Palócföld – 2002. Költészeti különszám Type The nature or genre of the resource folyóirat 2002 folyóirat Irodalom Közélet Művészet Nógrád megye Társadalompolitika https://digitaliskonyvtar.bbmk.hu/palocfold/files/original/f433ec5032efbfbdc8d2cd1e52102ef6.pdf d96872a9dc2ad2495fec08ba88e0f804 PDF Text Text �� Dublin Core The Dublin Core metadata element set is common to all Omeka records, including items, files, and collections. For more information see, http://dublincore.org/documents/dces/. Title A name given to the resource Palócföld - irodalmi, művészeti, közéleti folyóirat Creator An entity primarily responsible for making the resource A Palócföld szerkesztősége Source A related resource from which the described resource is derived ISSN 0555-8867 Rights Information about rights held in and over the resource Balassi Bálint Megyei Könyvtár Format The file format, physical medium, or dimensions of the resource application/pdf Language A language of the resource HUN Type The nature or genre of the resource Folyóirat Identifier An unambiguous reference to the resource within a given context ISSN 0555-8867 Text A resource consisting primarily of words for reading. Examples include books, letters, dissertations, poems, newspapers, articles, archives of mailing lists. Note that facsimiles or images of texts are still of the genre Text. Text Any textual data included in the document https://dkvt.bbmk.hu/pf/249efc020558d351a5b989dafc98023f.pdf Dublin Core The Dublin Core metadata element set is common to all Omeka records, including items, files, and collections. For more information see, http://dublincore.org/documents/dces/. Contributor An entity responsible for making contributions to the resource A folyóiratot alapította : Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése Coverage The spatial or temporal topic of the resource, the spatial applicability of the resource, or the jurisdiction under which the resource is relevant Nógrád megye Creator An entity primarily responsible for making the resource Palócföld szerkesztősége Dr. Praznovszky Mihály Date A point or period of time associated with an event in the lifecycle of the resource 2001 Format The file format, physical medium, or dimensions of the resource application/pdf Identifier An unambiguous reference to the resource within a given context ISSN 0555-8867 Language A language of the resource hun Publisher An entity responsible for making the resource available Balassi Bálint Megyei Könyvtár Rights Information about rights held in and over the resource Balassi Bálint Megyei Könyvtár Subject The topic of the resource Irodalom Művészet Közélet Társadalompolitika Title A name given to the resource Palócföld - 2001/6. szám Type The nature or genre of the resource folyóirat 2001 folyóirat Irodalom Közélet Művészet Nógrád megye Társadalompolitika https://digitaliskonyvtar.bbmk.hu/palocfold/files/original/336887f558c5cbb39afd23765df92667.pdf 478fc0701e83ca0deaab61b75aa07a99 PDF Text Text A TARTALOMBÓL Lőrinczy Huba, Czetter Ibolya, Botka Ferenc tanulmányai Márai Sándorról Turczi István, Turcsány Péter, Béki István, Romhányi Gyula versei Tóth Anna, Szigethy Gábor írásai az 1956-os forradalomról Interjú dr. Barta Lászlóval a régiók jövőjéről Esszék Rimay János, Dsida Jenő, Szabó Lőrinc Nemes Nagy Ágnes verseiről Dukay Nagy Ádám beszélgetése Földi Péterrel Földi Péter: M ad áritató �Névjegy Salamon István Lőnnczy Huba Czytter Ibolya Botka Ferenc Pienták Attila Turrsány Péter Turcsi István Béki István Tóth Anna Scygethy Gábor Dukay Nagy Adám Kovács Sándor Iván Borbély Sándor Buda Attila Oláh András Romhányi Gyula Erdős István Dr. Baráthi Ottó Dr. Csongrády Béla Sulyok Bernadett Földi Péter A Magyar Rádió munkatársa, interjúkat, riportokat készít. Irodalomtörténész, kritikus. A szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskola tan székvezető főiskolai tanára. Kutatási területe a századforduló magyar epikája és Márai Sándor életútja. Legutóbbi műve: Búcsú egy kultúrától (Márai Sándor A Garrenek műve), 1998. Irodalomtörténész, a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskola adjunktusa. Legutóbbi kötete: A stílus és a formák (Tanulmányok a nyelvművész Márai Sándor ról), 1999. Irodalomtörténész, a Petőfi Irodalmi Múzeum ny. főigazgatója, 1993-tól a Képzőművészeti Főiskola tanára. SZOT-díjas (1983), Dér}' Tibor-jutalomban részesült (1993). Déry Tibor életművének kutatója. ELTE-n végzett irodalomtörténész, jelenleg PhD-ösztöndíjas, Babits-kutató. Költő, műfordító. A Kráter Műhely Egyesület elnöke és kiadó vezetője, a Polisz főszerkesztője. Kölcsey-díjas (1997). József Attila-díjas író, költő, műfordító, a Parnasszus főszerkesztője. Költő. Legutóbbi kötete: Rabszpdia (1998). A salgótarjáni Táncsics Mihály Közgazdasági és Kereskedelmi Szakközépis kola tanára. Ebben a számunkban egy nagyobb tanulmányának részletét kö zöljük. 1971—1976 a Kritika c. folyóirat főszerkesztő-helyettese. 1976-1992 az ELTE adjunktusa 1993-1997 a veszprémi Petőfi Színház rendezője. A Ruttkai Éva Emlékszoba igazgatója. Költő, publicista. Legutóbbi kötete Szobrok az esőnek címmel 1998-ban jelent meg. A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi tanára. Szerkesztő, kritikus, irodalomtörténész. 1976-1991 a Móra Könyvkiadó fő szerkesztője, 1994-től a Lord Könyvkiadó ügyvezető igazgatója. Címzetes főiskolai tanár. A Művészeti Alap irodalmi díjasa (1988). Legutóbbi kötete: Ady Endre (2001., Mikszáth Kiadó). Irodalomtörténész, könyvtáros. 1993-tól az ELTE BTK Irodalomtörténeti Intézetének könyvtárosa, vezetője. A Babits Kritikai Kiadás munkatársa. Mátészalkán élő költő, magyar-történelem szakos tanár. írásait közölte a Kortárs, a Vigilia, a Mozgó Világ, a Polisz, az Új Forrás, a Somogy, a Tekintet stb. Balassagyarmati költő. Első kötete Karomra szárnyat címmel 1993-ban jelent meg. Harmadik kötete Ködben címmel kiadás előtt áll. Salgótarjánban élő író. Madách-díjas, a Nógrádért Emlékérem birtokosa. Párkányjárás c. kötete a Palócföld Könyvek sorozatban jelent meg. Rácz Palkó cigányprímásról szóló könyve karácsonyra jelenik meg. Közgazdász, közíró, a Nógrád Megyei Hírlap külsős munkatársa. Bölcsészdoktor, a Nógrád Megyei Hírlap felelős szerkesztője, Madách-díjas. Legutóbbi kötete: „Remény a csillag...” címmel a nógrádi Madách kultuszról 1999-ben jelent meg. Salgótarjáni születésű irodalomtörténész. A Kossuth Lajos Tudományegyete men végzett, jelenleg a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa. Festőművész. Az egri Eszterházy Károly Főiskola docense. Derkovitsösztöndíjas (1978). Munkácsy-, Magyar Művészetért-díjas. Érdemes Művész, Nógrád Megye Díszpolgára (2001). �Tartalom Turcsi István L őrínry Huba Deodatus - a férfi és egy város tört.én.eime Ismétlődésbe oltott különbözés, avagy .. van egy másik világtörténelem is .. (Márai Sándor Sirály) A Márai-napló mint szöveg-, műfaj- és stílustípus A San Gennaro vérének forrás vidékén (Úti beszámoló - kérdésekkel) Rádióinterjú Márai Sándor sógornőjével A szintézisre várva 384 393 Turcsány Péter Béki István Életnyitány A harmincharmadikra Nyomtávlat 398 400 401 Tóth Anna S^gethy Gábor Seregszámla A salgótarjáni Acélgyári munkástanács, 1956 Novemberi ébredés iyA festészet megint nőni kezdett bennem” (Földi Péterrel Dukay Nagy Ádám beszélget) 402 414 421 Kovács Sándor Iván Borbély Sándor Rimay rímcsipkéi (Felföldi íróportrék) Egy Dsida-vers közelebbről Szabó Lőrinc „gyermekversei” Kettős arckép - példázat a hűségről (A nyolcvan éve született és tíz éve meghalt Nemes Nagy Ágnes emlékére) félúton hajnalok a daloknak nincsen arcuk por és hamu Vagyok Utópia Kezed a fegyver forró vasára égve... Talán lehetnék Kellene még egy szerelem A mundér Régió regula, avagy a regionalizáció szükségessége elvitathatatlan (Interjú dr. Barta Lászlóval, Nógrád megye főjegyzőjével) 432 443 447 452 C^etter Ibolya Botka Ferenc Salamon István Pienták Attila Buda Attila Oláh András Romhányi Gyula Erdős István Baráthi Ottó Csongrády Béla Sulyok Bernadett Magyarország a második otthona (Karol Wlachovsky: Köztes szerepben című kötetéről) A polgári létforma mementója (Unger Emil: A~ Újvilág utcai ház) A borítón: Földi Péter Madáritató E számunk illusztrációit és a mellékleteket Földi Péterfestőművész munkáiból válogattuk. 339 341 360 376 458 458 459 459 460 460 461 462 462 465 473 487 492 �Palócföld Irodalmi, művészeti, közéletifolyóirat 2001. XLVII. évfolyam 5. szám, október Megjelenik kétbavonként. Főszerkesztő: Praznovszky Mihály. Főmunkatárs: Nagy Pál (Párizsi Magyar Műhely). A szerkesztőség tagjai: Marschalkó Zsolt (szerkesztő), dr. Kovács Anna (tanulmány), Dukay Nagy Adám (szépirodalom), Bakos Ferenc ('művészet). Tipográfia: Lipták György. A Nógrád Megyei Közgyűlésfolyóirata. Kiadja a Balassi Bálint Megyei Körryvtár, 3101 Salgótarján, Pf 18. Felelős kiadó: Oroszjié Katona Anna. Készült: Polar Stúdió, Salgótarján. Szerkesztőségi fogadóórák: szerda 11-16 óra között. A szerkesztőség levélcíme: Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Telefon: 32/417—255. Fax: 32/310—838. Interneteim: wivw. bbmk.hu!palocfold. E-mail: palofoldbbmk. hu. Terjeszti a Balassi Bálint Megyei Könyvtár; előfizethető ugyanitt. Folyóiratunk megvásárolható az Írók Boltjában (Budapest, Andrássy út 45.). 2001-ben megjelenik 6 alkalommal. Ara: 200 Ft. Előfizetési díj egy évre: 900 Ft. Kéziratot és rajzokat nem őrzfink meg és nem küldünk vissz?. ISSN: 0555—8867. INDEX: 25925 Eapunk megjelenését támogatta: a Nemzeti Kulturális Alapprogram �Turczi István DEODATUS - a férfi és egy város tört.én.elme A lélek tájképei (I-IV) Az emlékezet helyén történetek állnak. A fények és árnyak feloldják, majd újra összerakják őket, de a repedések nyoma megmarad. Hegek. ím e az ember: szétnyíló és összeforrt hegek, a nincs és nem stigmái, jól láthatóan egybehordva. „Azt mondják, jó élni itt.” Mennyit változott a táj! Bodóhát, Szt. Iván hegye, Látóhegy, Kutyahegy. Még nem unták meg folyton ugyanazt a helyet. Az Öregtó egyre zsugorodik. Sokan jöttek, sokfelől. Betelepült a tó két oldala. Föld kell a jobbágyoknak. Köz munkából duzzadnak az apátság javai: Alsó- és Felsőfalu, Mesterrétsziget, Szt. Margit földe... Malom van tervbe véve, kettő is. Molnárok, halászok, nádazók jönnek családostul. Ha többen vagyunk, a tél sem olyan zord. A szomolai harangozó betűvetést tanul. Már kijelölték az új temető helyét. Mindenki a dolgát teszi, mint sorsa szabta. Firminus, az új apát, mestereket invitál Győrből. A malmok a szívügye. Sokat sürög. Külön kis házat építtet magának, a kertbe halastavat ásat, s bele apró, csillogó halakat ereszt. A juhtized ezüstpénzt fial, abból ekét vesz, és legelöl túrja a földet. Néha Istennel is gondol: hol igát húz, hol igét hirdet. Keresztel, temet, pörös ügyekben ókumlál vagy éppen tanít. Az urak, az a néhány, aki van, szívesen küldik hozzá a gyermekeiket. „Nekem nincs gyermekem.” „Akartuk, de nem lett.” 339 �„Doktorokat hívtunk, hiába.” „Az ima sem segített.” „Másokat szolgál a keresztelő medence.” Evszaktalan a táj. Amióta O nincs, nincsenek színek, illatok. Már nem látni olyan élesen a növények arcát, ahogyan azelőtt. Talán hangafű nő a hant fölött; a dombon lovak legelnek, Távolodó szekerek, emlékek és veszett kutyaugatás. Almok és jóslatok keverednek a bolyongó szélben. Egyedül jönni, egyedül menni el. Előre átélni mindent, s ha megtörténne mégis, már csak emlékezni rá. Nézni az üres eget. Néha ennyi marad a hitből. „Amit nem mondok ki, bűnös vagyok azért is, tudom.” első' pecsét Vörös bársonyba csavart díszes okmány. Zsigmond király ad a formaságokra; üzen kedves városának. Az okmány tartalmánál fontosabb a kék és fehér selyemből sodrott zsinóron függő körpecsét. A város első pecsétje. 1415-öt írunk. írjunk 1415-öt. Egy Deodát nevű fiatal nemes adja át a város elöljárójának, Pál bírónak, a két jegyző, Márton és Domonkos, továbbá a tanácsba választott 12 polgár rezzenéstelen sorfala előtt. SIGILLUM + CIVITATIS + DE TATA A körpecsét felirata akár egy hosszú dallam ereszkedő első sora. Első és állandó. A többit írják majd más kezek. Civitas, terra avilium, oppidum, villa — egyre megy. A lényeg: maga a város. Rajzoljuk le, amit látunk, szavakkal: A hasított pajzs jobb mezeje felső vágatában 3 liliom, alsó vágatában nyolc váltogatott sáv; ahogy még Róbert Károly idején nevezték — nyolc pólyázat. A pajzs bal oldalán �kis állványra helyezett kettős kereszt. Tiszta sor. Csak annyiban tér el az említett Róbert Károly címerétől, hogy az Anjou-liliom és a „pólyák” nem egymás mellett vannak. Szép címer. Anno Nagy Lajos király adakozó kedvéből hasonlót kapott Új-Pest, Kassa, Telkibánya, Brezno- és Körmöcbánya is. Deodát kinéz a lovagterem tóra néző ablakán. Örül, hogy megbízatása csak ide, a vizek városába szól. Olyan érzés fogja el, mintha már járt volna itt valamikor. Lőrinczy Huba Ismétlődésbe oltott különbözés avagy . .van egy másik világtörténelem is...” Márai Sándor: Sirály (Botka Ferencnek) Ez a legelső regény, amelynek készültéről följegyzéseket, kommentáro kat találhatunk a szerző 1943-ban kezdett (s mindhalálig vezetett) diáriumában. A Napló hírt ad a Sirály fogantatásáról és megszületéséről csa kúgy, mint a „kihordás” gyötrelmeiről és örömeiről, az alkotói műhely gondjairól. Kétségek és bizonyosságok, csüggedések és reménykedések közt hányódva írta ezt a könyvét Márai Sándor, és inkább volt vele elégüleden, mintsem elégedett. Híven beszámol minderről a diárium. A regénnyel kapcsolatos első bejegyzés a megvilágosodás ujjongó pilla natát rögzíti: „Csodálatos nap, amikor a »Sirály« témája váratlanul teljes formát és alaprajzot kap —mindaz, ami a témában önálló elem volt, a »hasonlóság« , a »titkos társaság«, a háború légköre, egyszerre összeáll kerek és szerves képletbe, mint a kaleidoszkópban a kristályok. Ki segített ebben? Tegnap még köd és zűrzavar volt az egész, ma szerves egész —»csak meg kell ím i«. S valóban, most már csak meg kell írn i... az elemek értheteden és csodálatos összefüggése, magyarázhatadan kohézió tartja össze az egészet. 341 �Minden művészi alkotás folyamatában van egy pillanat —s ez a döntő, vég zetes pillanat! —, mikor a művész csak végrehajtja a parancsot, mintegy ki vitelezi a tervrajzot, melyet egy égi kéz elébe helyez/’ —Hihetnők: ily lelke sült vallomás után a lendület nem vész el egyhamar, ám már a következő — néhány oldallal későbbi —feljegyzés az ellenkezőjéről, megtorpanásról, ké telyekről, keserves küszködésről tanúskodik. „A »Sirály« nem akar, nem tud felrepülni: valamilyen súlyos, sáros földi anyag tapad szárnyaihoz. // Kínlódva és halálfáradtan írom, apró részekre bontom, s a részeket meg munkálva, dadogva haladok valahogyan, centiméterenként, a részletek ér telme felé. Úgy érzem, az egész nem jelentős, aztán nem őszinte, s a legna gyobb baj és átok, hogy nincs zenéje, nem lebeg... Ez a Sirály a földön totyog, mint egy túzok vagy liba. // Ugyanez az ellenállás, mindenben, amit írok, az újságcikkekben, e naplójegyzetekben is. S egy szándék és akarat, mely erősebb, mint minden gyöngeségem és csüggedésem: nem engedni, odakötözni magam e viharba jutott hajó árbocához, utolsó pillanatig vezet ni ezt a különös ütközetet, mely életem első nagy válsága, a hitedenségnek, a munkámba vetett hitnek válsága. Csak nem engedni a kísértésnek, egy pillanatra sem. Inkább ott dögölni meg, két rossz, süket mondat között.” A krízistudat, a letargia azonban múlékony állapot volt, s tűntével fölröp pent a Sirály is. Két naplórészlet bizonyítja ezt. „Nem akarom és nem me rem megcsalni magam, de az elmúlt héten —mikor azzal a tudattal élek, hogy kizártam életemből mindenfajta újságírást —könnyebben írom a »Sirály«t, felszabadultabban, s azt hiszem, nem is rossz, amit e héten írtam. Mintha visszakaptam volna hangomat”, illetőleg: „Úgy írni, hogy mindig a teljes élet és a teljes látomás sugározzák minden részletből, délibábszerű remegéssel, akkor is, amikor egy tárgyról, vagy egy alak külsejéről beszélsz. Mindig az egész világról és a teljes életről írni.” —A műre vonatkozó újabb bejegyzések elméleti szempontból is fölöttébb érdekesek és fontosak. Kide rül belőlük, hogy —Babitsosai mondva —„Nem az énekes szüli a dalt: / / a dal szüli énekesét”, kiderül, hogy a téma és az anyag (az „égi kéz” átnyúj totta „tervrajz”) a saját törvényeit követi, s fölébe kerekedik az alkotói szándéknak —más szóval: nem a szerző írja a könyvet valójában, hanem inkább a regény írja önmagát. „Soha nem tudjuk, mit akar mondani rajtunk át az Isten! A »Sirály« most, mikor a végét írom, átalakult a személyiség különbözésének problémájává —ez volt a téma egyeden értelme, ide kellett eljutnom a »történet«-en át, logikusan és kérlelhetedenül. Ezt terveztem? Nem, ezt tervezte velem az Isten, mikor rámparancsolt, hogy írjam meg ezt a regényt”, s nyilvánvaló, hogy e gondolatot lombosítja tovább egy későbbi, terjedelmes eszmefuttatás: „Mifajta kaland egy regény! —ha tudnák a jám 342 �bor olvasók s azoknál is jámborabb írók, kik ártatlan biztonsággal haladnak az előre megrajzolt »cselekm ény« keskeny ösvényein... Mifajta kaland, mikor a regény élni és terjeszkedni kezd, akaratunktól és tervünktől függet lenül, a téma eredeti keretein túlárad, önkényes burjánzással, mintha egy gondosan kicirkalmazott, szép és nyájas kertben hirtelen trópusi virágzásba kezdene minden fa és növény! Egy pillanatban veszélyes lesz a regény, a kertből őserdő lesz, titokzatos, vijjogó hangokkal, surranó tüneményekkel, árnyékkal és fénnyel, viharral és szárazsággal, melyet nem is gyanítottunk elébb... Boldog mesélők, akik a regény tájain át egy vicinális sínjein halad nak! Néha térdrebukom (sic!) a dzsungelben, mely elhatalmasodott a téma körül, s négykézláb kúszva haladok tovább.” —Az 1943-as Naplóbán még két följegyzésre bukkanhatunk a Sirálytól. Mindkettő a regény elkészültét, illetőleg a megírásával vállalt kockázatot adja hírül, s szűkszavúsága okán mindkettő (kivált az elsőként citált részlet) többé-kevésbé enigmatikus. „A »Sirály« valahogyan elrepült velem a ködbe... nem bánom, hogy így tör tént, de nem vállalnám mégegyszer (így!) ezt a felelősséget”, illetve: „Befe jeztem a »Sirály«-t — afféle salto mortale lett számomra írás közben ez a könyv. Gyakran nem mernék vállalkozni ilyen halállengésekre; egyszer talán sikerül, de aki gyakran vállal üyest, végül is nyakát szegi.” - Utolszor az 1944-es diárium emlegeti a Sirályt, s nem épp hízelgőén nyilatkozik róla. Az immár A nővér szövegén dolgozó Márai hirtelenül odaveti: „...szeretném megírni ezt a regényt, melyhez őszinte kedvvel fogtam, - nem úgy, mint tavaly ilyenkor a »Sirály«-hoz.” 1 Kitetszik az eddigiekből: az író maga ambivalens viszonyban állott tulaj don művével. Nyaktörő mutatvánnyá, „halálugrássá” vált számára ez a könyv (vajon miért?), izgalmas és tanulságos is volt neki a Sirállyal vívott küzdelem, de kelledenül teljesített feladat is, érzékelte a regény organikus voltát és bizonyos (meg nem nevezett) értékeit, ám vélte jelentéktelennek, nehézkesnek, zeneiedennek úgyszintén, és kétszer is az „őszinteség” hiánya miatt marasztalta el (nem ártana tudnunk, mit értett ez utóbbin, lévén az alkotó és az alkotás „őszintesége” avagy „őszintédensége” teljességgel talá nyos fogalom). Egy bizonyos: ha tán sokat küszködött is vele, elkészültét követően a Sirály tüstént érdektelen lett Márainak, és —bizonyítja az 1944-es naplórészlet —nem csupán azért, mert már újabb témák, újabb művek kö tötték le figyelmét. Ez a felemás viszony, ez a végső elhárítás befolyásolhat ná, sőt, eleve meghatározhatná akár a mi véleményünket is, ám a befogadói értékítélet nem függvénye szükségszerűen az alkotóénak, kivált, hogy tud juk: bármely mű szerzői értékelése (hasonlatosan a szerzői értelmezéshez) egy csupán a lehetséges értékelések közül. Márai (ön)ítélete nem merevülhet előítéletté mibennünk. 343 �Hasznos, ha megőrizzük elfogulatlanságunkat, mérlegelő tárgyilagossá gunkat az egykorú kritikák (többnyire inkább csak recenziók), illetőleg a későbbi, irodalomtörténészek adta interpretációk és minősítések olvastán is. Hasznos, mert végletes, egymást kizáró állásfoglalásokkal szembesülünk. Akadnak, kik szerint a Sirály makuládan remeklés, s akadnak, kik szerint kevés híján fércmű. Elragadtatás és elmarasztalás egyként kijutott e regény nek, s meggondolkodtató: az utóbbi véleményt rendre jóval súlyosabb sza vú ítészek és irodalmárok képviselték, az előbbit pedig mára elfeledett avagy megfakult nevű bírálók. Kínálkoznék hát, hogy a tekintélyelvhez igazod junk, ám ha ezt tennők, vizsgálódásainkat s értékelésünket új fent csak egy előítéletnek rendelnők alá. Az a prejudícium működnék bennünk eleve, hogy a Sirály rossz, elhibázott alkotás, s valójában nem a regénnyel lépnénk kapcsolatba, hanem korábbi, elmarasztaló interpretációival, nem annyira a művet látnok, mint inkább a reá tapadt becsmérlő minősítéseket. Ahhoz, hogy magával a szöveggel találkozzunk, félre kell(ene) tolnunk a róla szer zett előzetes ismereteket, ahhoz, hogy magát a szöveget értelmezhessük és értékelhessük, külön kell(ene) választanunk tőle a korábbi elemzéseket. Persze, bármely mű „megtisztítása” az idők során reá rakódott ítéletektől és előítéletektől jószerével reménytelen és illuzórikus vállalkozás, hiszen az alkotás szinte bonthatadanul összeszövődik azokkal az interpretációkkal, kijelentésekkel, amelyek vele kapcsolatban elhangzanak. Csakis egy módon őrizhetjük meg (relatív) elfoguladanságunkat és tárgyilagosságunkat a Sirály olvasása és értelmezése közben: ha nem vétjük ab ovo szem elől azt az el vet, amelyet Hans-Georg Gadamer „a tökéletesség előlegezésének” nevez.2 A tudatos rosszhiszeműség kizárja az objektivitást, s amíg az ellenkezője be nem bizonyosodik, minden könyvet megillet az „ártadanság” vélelme —a Máraiét is. „A tökéletesség előlegezése” a regényre vonatkozik. Nem jelenti, nem jelentheti azt, hogy máris és végleg a Sirály dicsérőinek táborához csadakozunk, teljességgel elhatárolódván bírálóitól. Annyit jelent, annyit jelenthet csupán, hogy egyelőre —a mű vizsgálata előtt —sem a magasztaló, sem az elmarasztaló véleményeket nem tekint(het)jük érvényesnek. Részrehajlás, igazságtartalmuk latolgatása nélkül ismertetjük őket. A kortársi kritikák közt összesen egy akad, amely szinte minden értéket elvitat a Sirálytól: a hajdani Márai-rajongó Örley Istváné3 - a többi recenzió kritikai észrevétel nélkül hódol a mester új regényének.4 Utóbbiak közös jellemzője a kurtaságból fakadó szűkszavúság (az egyeden terjedelmesebb írás a tragikus sorsú Gönczy Gáboré, a Nobody Nemo szerzőjéé), s az elem zést - kényszerűen is —helyettesítő kinyilatkoztatás. A recenzensek össze foglalják a mű fabuláját, és magasztalják Márai modernségét, a könyv kom 344 �pozícióját, lélekábrázolását, „mágikus” mivoltát, drámaiságát, párbeszédeit, stílusának pompáját - ki ezt, ki azt, ki többfélét is. Nem így Örley István. O vitriolba mártja tollát, s gyilkos — csalódottságtól fűtött — szarkazmusa a Sirályt megelőző művek zömét sem kíméli. Örley vádjai számosak és igen súlyosak. A szerinte is ragyogó tehetségű, noha „...n em különösképpen (sic!) tu d ato s...” s az „idegen” hatásokat mindig is túl nagy készséggel és bőséggel befogadó Márai utat tévesztett, hűtelenné vált önnön alkatához és pályakezdése értékeihez. Egyik legfőbb erénye, „...önkínzó őszintesége” nyomtalanul elveszett (emlékezzünk: a Napló úgyszintén az őszinteség hiá nyát panaszolta...), s mert „...valójában feminin, könnyen befolyásolható művész”, az őt korántsem önzedenül tömjénező kritika és a sznobok feltéden hódolata rengeteget ártott neki. Szólamosságba, gyanús termékeny ségbe csábulva „...példádan gyorsasággal lökte ki m űveit...” A hanyadás a Féltékenyek kel kezdődött, s bár —részleteikben avagy egészükben —értékes művek azóta is születtek, „...bizonyos (...), hogy az író pályájának ez a szakasza egészében süllyedő jellegű. A válság mélypontját pedig az utolsó Márai-regények jelentik. A kórkép a Sirályban még szembetűnőbb és ijedelmesebb, mint az ugyancsak zavarbaejtő (így!) a Gyertyák csonkig égnek ben.” Lesújtó, könyörtelen ítélet, s Örley nem marad adós az indoklással. A Sirály abszolút mélypontja az —addigi —életműnek, mert meséje együgyű és hamis, mert a benne szereplő alakok puszta „Árnyképek, fantomok. Az író lírai áradásának csatornái”, mert a mű a Márai-regények szokványos képle tét ismétli („.. .rövid nyitány után egy hosszú éjszakai beszélgetés.. . ”), mert minden bölcselkedő eszmefuttatása „zavaros és kusza”, oly „...szóáradat (...), mely iránytalan hömpölyög erre-arra”, mert a könyv „végzetmisztiká”-ja hazug, „...m erő köd, gomolygás, zavar”, ráadásként „kínosan szellemes”, afféle „zsurnaliszta-miszticizmus”, „beoltva” Wassermann, Werfel és Kástner „híg, kacér miszticizmusával” (az említett szerzők hatását mindennémű bizonyítás híján tételezi a kritika), mert a szerző —korábban joggal csodált — nyelvművészete felhígult, talmi lett, szólamos, modoros, önismédő, „.. .szerencsédenül ironikus (sic!) és költői”, mintha „a saját stí lusparódiáját” adná, m ert... - szükséges az apróbb kifogások fölsorolása is? „ ...a válság a lehető leghevesebb...” — zárja bírálatát az ítész — az írón „ ...c sak a legkegyedenebb szám vetés...” és önvizsgálat segíthet. Két évtizednek kellett eltelnie, hogy a Sirály ismét szóba kerüljön. A magát marxistának tituláló (s Márai iránti rokonszenwel a legkevésbé sem vádolható) irodalomtörténet-írás Örley István ítéletéhez csatlakozott. B. Nagy László úgy szintén a Féltékenyektől számítja Márai hanyatlását, majd, miután a S^inbád ha zamegy és a Vendégjáték Bolhámban című regényen is alaposan elverte a port, ekként folytatja: „A mélypont az 1944-ben (1943-ban...: L.H.) megjelent 37- 345 �rály. A mese rossz kalandregény, rosszabb, mint a Mésqárvf* —s e sommás ítélet alátámasztásául Örleyt citálja tanúságba.5 Újabb két évtized múltán kezdődött meg Márainak és oeuvre-jének át értékelése, ám ha a szerző és az életmű „rehabilitáltatott” is, e regény a rossz alkotások listáján maradt. A „mélypont” minősítés ugyan már csak elvétve bukkan elő6, a kedvezőtlen megítélés azonban nem veszítette érvé nyét. Rónay László —noha nem osztja mindenben Örley vélekedését, s nagy tapintattal beszél e könyvről - abban látja a Sirály, valamint A% igeiéi és A gyertyák csonkig égnek legfőbb hibáját, hogy Márai a maga létkérdéseit a há rom regényben „ ...n em tudta egységes, elhitető, szilárd kompozícióvá gyúrni.” ' A másik monográfus, Szegedy-Maszák Mihály részletezőbb és szigorúbb kritikát mond ennél. Elutasítja bár Örley hanyadás-koncepcióját, rámutatván: minden termékeny író életműve —ekként a Máraié is —szük ségképp hullámzó színvonalú, e könyv számára viszont ő sem talál mentsé get. Szerinte a Sirályban „ ...az elbeszélés lassú üteme már rossz értelemben vett retorikával, fölösleggel párosul”, ez a regény „.. .valóban gyenge mű”, s „Nem a cselekménytelenség, de a műfaj eldöntedensége okolható a művé szi kudarcért. Az elbeszélés hol színpadi utasításhoz, hol értekezéshez ha sonlít, s közülük egyik sem kapcsolódik szervesen a belső nézőpontú törté netmondáshoz. A regény össze nem illesztett töredékek halmazára emlé keztet.” Márai a nagyepikai alkotásaiban „...olyko r engedett a színpadiasság kísértésének.”8 Nincs mit szépíteni rajta: olybá tetszhet, hogy mivel a mű védelmét „el látó” írások meglehetősen érvhiányosak és sokkalta erődenebbek a vádbe szédeknél, a Sirály sorsa egyszer s mindenkorra megpecsételtetett; épelméjű olvasó és kutató nem a tökéletesség, hanem csakis a tökéledenség előlege zésével közeledhet hozzá. Nekünk azonban úgy tűnik föl: lehetséges, sőt kívánatos a perújrafelvétel, részint azért, mert az elmarasztaló vélemények sem mindig bizonyítják kellőképpen a maguk igazát (inkább kihirdetnek, mintsem argumentálnak), részint meg azért, mert a recenziók és a nagyobb igényű elemzések egyike sem tanúsítja a regény valóban mély megértését. „...másképp értünk, amikor egyáltalán megértünk” — rögzítette a modem hermeneutika egyik alaptételét Gadamer.9 A Sirály interpretálok azonban gyakorta nem a „másképp értés”, hanem a részleges avagy a hiányos értés, némelykor egyenesen a félreértés jellemzi, s ennek egyik (ha ugyan nem a legfőbb) oka —kiderül többük szövegéből - : a vizsgált mű felületes ismere te. Számunkra - eufemisztíkusan mondva - kétes hitelű minden értékítélet (lett légyen magasztaló vagy ledorongoló), amely nem a másképp értő meg értésből kövedcezik. Úgy gondoljuk hát, semmiképp sem fölösleges ismét eltöprengeni a Sirályon , a korábbiaknál tán mélyebb megértés s a szélsősé 346 �geket tán elkerülő újraminősítés reményében. Kísérletünk során mindvégig a tökéletesség előlegezésének gondolata vezérel —másként aligha vehetnők észre a regény esedeges értékeit és érdemeit. Magával a müvei szándékozunk foglalkozni, nem tartjuk így feladatunknak a már ismertetett vélekedések rendszeres és tételes igazolását avagy cáfolását. Okfejtésünkből — olykor közveden, olykor közvetett módon —úgyis kiderül, mit fogadunk és mit vetünk el az eddigi megállapítások közül. A Sirály - nem különbözvén a harmincas-negyvenes években fogant Márai-művek zömétől —tipikus krísjsregény. Kettős, egymással összepántolódó válsághelyzet adja magvát a történetnek, oly kritikus szituáció, amely ben mind a nemzeti, mind az egyéni sors a végzet közelébe sodródik. Az eseménytelen cselekmény időtartama ezúttal is felötlően rövid, néhány óra csupán: egy téli nap kora délutánján indul a história, s messze még a pirka dat, amidőn már véget is ér. Kurta regényidő, mindössze két szereplő, ke vés számú helyszín: egy —meg nem nevezett —minisztérium hivatali szo bája, az egyik Duna-híd, egy eszpresszó, az Operaház és (kétszer is) a szin túgy anonim férfi lakása. S mert a Márai-féle krízisregény tán legállandóbb tartozéka a zárt térben lezajló éjféli szópárbaj (lásd: Zendülők , Válás Budán, Vendégjáték Bolhán óban, A gyertyák csonkig égnek), ez utóbbi enteriőr a díszlete a két protagonista hosszú —a könyv összterjedelmének több mint a felét kitevő —, éjszakai diskurzusának. A férfi és a nő eszmecseréje azonban — szokás szerint —inkább csak formálisan párbeszéd; csupán kevés részlete tartja fönn a dialógus látszatát, igazából egymást követő s egymással alig érintkező hatalmas monológokat olvashatunk. - Nincs kétség: a Sirály mint modell, mint struktúra, nem egyedi, öntörvényű képződmény, hiszen ré gebbi, immár többször is kipróbált szerkezetet, fogásokat, megoldásokat ismétel. Ámde nem kétséges az sem: a műbe zárt világ, a szövegben megjelenülő problematika egészen más, mint volt a korábbi krízisregénye ké. Az alapképlet, a jellegadó sajátosságok majdnem teljes azonossága nem fedheti el a Sirály kérdéssorának, gondolati anyagának egyedi voltát, az is métlődés a különbözést. írásunk címének első fele erre az összefüggésre is vonatkozik. Mivel a regény 1943-ban látott először (s mindmáig utoljára) napvilágot, nem szükségtelen tán kivonatolnunk a benne történtek lényegét. Nem ha szontalan e művelet továbbá azért sem, mert ennek híján elemzésünk „légüres térben” mozogna, s rébuszokban kényszerülnénk beszélni. A Sirály névtelen hőséhez, a negyvenöt esztendős miniszteri tanácsoshoz épp akkor érkezik hívatlan vendég, amidőn a férfi befejezte egy szigorúan bizalmas, az ország szempontjából sorsfordító irat (minden bizonnyal a had üzenet) megszövegezését, s tettének gyászos következményein és tulajdon 347 �életkilátásain mereng. A nem várt látogató, egy fiatal finn nő a lelke mélyéig fölkavarja a tanácsost, hiszen külsejében hasonmása évekkel előbb öngyilkos sá lett kedvesének, elannyira, hogy percekig képtelen szabadulni a kényszer képzettől: maga Ilona kelt ki sírjából, s tért vissza hozzá. A szép, ifjú leány —Aino Laine, vagyis Egyetlen Hullám a neve —vízumhoz, tartózkodási enge délyhez, illetőleg álláshoz szeretne jutni a férfi segedelmével, az pedig, lassan ként fölocsúdván a döbbenetből, meghívja estére az Operába. Együtt távoz nak a minisztériumból, majd, miután szemügyre vették s a maguk módján kommentálták az északról jött sirályok éhes tülekedését a befagyott folyó fölött, elválnak útjaik. A fejét fájlaló férfi egy tömegemberektől zsibongó eszpresszóba tér be, hogy kávézás közben felidézze elhalt kedves rejtélyes históriáját. Ilona - csak az öngyilkossága után derült ki - kettős kötődésben élt: miközben az ő szeretője volt, tanára, egy híres vegyészprofesszor démoni vonzásában vergődött. Kihez tartozott voltaképp a lány? Miért dobta el ma gától az életet? Tán anyjától, nagybátyjától örökölte az önpusztítás hajlamát? —nem tudhatni; a titok vele szállt a sírba, miként az is csupán sejthető, hogy a vegyész különös hatalmát szuggesztív lényének, a megszállottságából sugárzó erőnek köszönheti. Lakására érvén, a tanácsos tovább töprenkedik a küszö bön álló háborúról, Ilonáról és hasonmásáról, arról, hogy a teremtés műhelye mindig ugyanazokat az ősmintákat ismétli gépiesen, testünkben nem, csak a lelkűnkben lehetünk egyediek, s arról, hogy az alakmás, a „másodpéldány” feltűnése neki, az öregedő férfinak ismét a szerelem hívását jelentheti. —A minisztériumban töltött újabb órákra nem kíséri el a regényszöveg a főhőst, az Operaházba annál inkább, ahol is — a mű belső összefüggéseit s egyik kulcsszavát illetően korántsem véledenül —épp Verdi Alacosbál\?X adják. A dalszínházi este —az utalások szerint —előbb étteremben, majd a férfi lakásán folytatódik, s ez utóbbi helyen hangzik el a már említett, hatalmas „párbe széd”. Durván egyszerűsítve: a nő elmondja, mily baljós előjelek után bom bázták le szülőházát Helsinkiben, mint kelt ő útra ezt követően, sokfelé bo lyongva Európában, s mint élte meg a béke utolsó csodapillanatát a mit sem sejtő Párizsban s egy pazar, empire kastélyban egy öreg, magas rangú francia politikus oldalán, ki tudta már, hogy két nap múlva megindul a német hadse reg, s az együtt töltött éjszaka után meg is osztotta ezt a titkot a lánnyal. (A franciaországi história legfőbb elemei —a béke végóráinak ragyogása, a gyanúdanul, mégis szorongva élvezkedő Párizs, az operaházi este, a vacsora, a közös éjszaka a közelgő háború titkát őrző, majd eláruló államhivatalnokkal stb. —oly kísértetiesen hasonlítanak a Budapesten történtekhez, hogy bízvást állíthatjuk: a rész az egészre, az egész a részre mutat, egyik a másikában ismédődik, verődik vissza, s ekként a Sirály öntükröző regénynek tekinthető — mint például Novalistól a Heinrich von Ofterdingen Hessétől A pusztai farkas , 348 �Ottlik Gézától a Hajnali háztetők avagy az Iskola a határon stb. - , az esemény sor és a problematika vonatkozásában is.10A férfi másról beszél. Elébb azt a rögeszméjét akarná bizonyítani és elfogadtatni, hogy Aino Laine másvalakivel (Ilonával) azonos —eközben meg is csókolja a leányt —, utóbb felhömpölygő „áriája” pedig arról szól, hogy az események, helyzetek, személyek örökös ismédődését mindig átszínezi a különbözés, s épp az eltérést, az árnyalatot keressük és szeretjük egymásban, hogy kettejük (újra)találkozását a végzet, valamely titkos törvény parancsolta, s hogy egy férfi akkor lesz éretté a sze relemre, amidőn elhagyja a nyugtalan ifjúság, s megtelik Istennel és a halállal. Aradó magánbeszédét telefoncsörgés szakítja félbe. Valaki — föltehetően elöljárója, a miniszter —valami múlhatadanul fontosat közöl vele éjnek évad ján - minden bizonnyal azt, hogy a hadüzenet érvénytelen, s az ország hala dékot kapott a sorstól. A nő, kinek számos elejtett szava, utalása sejtette már jóval korábban, hogy titkos küldetésben jár a tanácsosnál (hírszerző, ügynök? kalandor? —nem tudjuk meg), félig-meddig kitalálja, miről tudósított a kései telefon, s a férfi, félig-meddig virágnyelven, meg is erősíti föltevését. Ezt kö vetően a házigazda a szomszédos szobába megy, hogy kávét főzzön hirtelen ráérőssé vált vendégének, s éppen eldönti, hogy mégis vállalja az újabb, im máron valódi szerelmet Ilona „árnyalatával”, vállalja a világháború árnyéká ban a másik harcot, a nemek háborúját, amikor meghökkenten észleli: a finn lány, a számára is egy kissé kétes tünemény valamely —neki teljességgel isme retien - nyelven telefonál valakinek. E váratlan fejlemény lehűti, kijózanítja a férfit, ám hiába tér vissza számonkérésre készen. A nő, ki közben fölfedezte az íróasztalon Ilona fotóját, csak azt vallja be, hogy látta már e fényképet —a démonikus vegyésznél, hogy épp a „vetélytárs”, a tanár küldte sátáni ötlettel a tanácsoshoz segítséget kérni, s hogy a történtek után már elhiszi: vannak emberen túli, kifürkészhetetlen törvények, vannak végzetesen elrendelt találkozások, vannak csodák — kilétét, igazi küldetésének titkát azonban nem hajlandó elárulni. Sőt, tovább maradni sem hajlandó, mert megértvén a csodát s kettejük összetartozását, a maga gyanús személyével s rejtélyes missziójával nem akar a férfi ártalmára lenni. Elmegy hát, mert azokhoz is tartozik, akik a még nagyobb csodát: — a szó nem hangzik el — a békét akarják. A „Sirály” eltűnik a sötét éjszakában, s a tanácsos, miután megfür dette arcát a ködös párában és a nedves hópihékbén —ezek a regény utolsó mondatai - : „ ...ú g y érzi, soha nem volt még ilyen egyedül. De ugyanakkor érzi, hogy egy Kéz, mely a sirályok röptét és az emberek lépteit igazítja, vállán nyugszik. Végigmegy a sötét szobában, mint a vak —s mintha mégis vezetné valaki” (222.).11 lm , körülbelül ez volna a Sirályban történtek summázata. Fűzzük még az eddigiekhez: a regény az egyértelmű közlések szerint a szovjet-finn háború, 349 �illetőleg Franciaország német lerohanása után, valamikor 1940-1941 telén játszódik, s férfihőse — szemben Rónay László állításával12 —a legkevésbé sem él „idődenségben”, s számára aligha „megszüntethető” „a valóságos történelmi idő (...).” Nagyon is benne él a tanácsos a történelmi idő zajlásában, nagyon is kötődik ez idő konkrétumaihoz —más kérdés, hogy (ha sonlatosan a leányhoz) bármikor képes elmerülni a belső, szubjektív időben. — Sajátossága a Sirálynak , hogy nem tagolódik fejezetekre. A kisebbnagyobb —cím nélküli —szegmentumokat egy tipográfiai megoldás, a hely kihagyás választja el egymástól, tér-, idő-, nézőpont-, beszédmód-, helyzet változást jelezvén. - S fontos megjegyeznünk: a regény a különféle szóla mok állandó és hirtelen cseréjére, nemegyszer keveredésére épül. A szerzői narráció gyakorta vált át, illetőleg olvad bele énformájú belső monológba, ez utóbbiban többször is feltűnik a válságszituációkra oly jellemző önmeg szólítás,13 a dialógusokban jelen van és kommentál is az elbeszélő, hogy a hatalmas magánbeszédekből szinte teljesen kivonuljon. Legtöbbnyire a fér fihős szólama önállósul, illetve vegyül össze a történetmondóéval, ám akad példa az ellenkezőjére is (17-19. stb.); a szólamcsere —magától értetődőn — mindenkor a perspektíva cseréjével is együtt jár, s a külső nézőpont csupán kevésszer dominál a regényben. A Sirály —ha pusztán az alaptörténet, az ösztövér fabula felől tekintjük merőben kitalált, a személyes vonatkozásokat nélkülöző alkotás, oly fikció, amely semminémű közveden avagy közvetett kapcsolatot nem tart szerzője élettényeivel. Másként kell vélekednünk, ha a benne fölhalmozott gondolati anyag, a szövegen végighúzódó kérdéssor felől pillantunk reá. Ez utóbbi esetben a Sirály személyes vonatkozásokkal teli, erősen szubjektív érdekű regénynek mutatkozik, oly könyvnek, amely alig-alig leplezi a maga vallomásos karakterét. A főhős töprenkedései, vívódásai, dilemmái egyben az író töprenkedései, vívódásai, dilemmái is, elannyira, hogy a mű —némi túlzással — a Márait akkortájt nyugtalanító kérdések foglalataként is értelmezhető. S magánvilág és regényvilág, teremtő és teremtmény igen szoros kapcsolatát nem csupán a rokon vagy azonos gondolatok, tűnődések, következtetések sokaságában, hanem még apró, felületi összefüggésekben is szemlélhetjük. A negyvennegyedik évébe lépő Márai kevés híján egyidős a tanácsossal (a Vendégjáték Bol^anóban Casanovájának életkora megegyezett a szerzőével!), mindketten könyvek garmadáját őrzik polcaikon, mindkettejük létét beár nyékolja a háború, mindketten a békére, messze utazásokra, a tenger partjá ra vágynak, s ha a Sirály főalakja ekként mélázik: „...beérném azzal a sétaúttal, Abbázia és Lovrana között, a babérfák alatt” (72), rímel erre az író 1970-es vallomása: „ ...a z Adria számomra, nyaralási vonatkozásban mindig Lovranánál végződött.”14 De ne folytassuk az efféle bizonyítékok szemlézé 350 �sét, végtére teremtő és teremtmény rokon voltát leginkább a kettejüket foglalkoztató problematika egybehangzásai igazolhatják. Ama kérdések zöme, amelyekkel a regény férfihőse viaskodik, sorrarendre előbukkan Márai 1943-ban írott Naplója bán is, mi több: e kérdések egy része már a Füves kön yvb en benne rejtezett. A hasonlóságok, az átfedé sek oly nagy számúak és meglepőek, hogy akár azon is meditálhatnánk: vajon a Füves k ön yvb ől és a diáriumból nőtt-e ki a Sirály problematikája, avagy épp fordítva: a regényből sarjadt a naplóbejegyzések bizonyos hánya da —melyik előlegezi, melyik termi a másikat? Persze, alighanem a legcélsze rűbb arra gondolnunk: a Márai-oeuvre oly egész, amely — függedenül a műnemtől és a műfajtól —mindig és makacsul ugyanazon témák, gondola tok, kérdések körül forog. Ilyesmit tételezni kizárólag kellő súlyú és menynyiségű érvre támaszkodva lehet. Tér híján csak az 1943-as Napló, a Füves könyVj valamint a Sirály szembesítésére szorítkozunk, mindössze kétszer pillantván túl e három mű vonta határokon. Kezdjük a leglátványosabb példákkal! A diáriumban egy helyütt ez áll: „Maeterlinck (...) Végső követ keztetése: ha mozgóképpel örökítenők meg az évezredekben az ember földi pályafutását, valószínűleg újra és újra ugyanazt az embert látnánk feltűnni és megjelenni a filmen, amint újra és újra fellép, s ugyanazon mozdulatokkal keresi helyét a világban.” 15 A Sirály lapjain viszondátjuk e gondolatot: „Maeterlinck azt mondja, ha mód lenne reá megörökíteni az embert a tör ténelem pillanatain át, a mozgófénykép eszközeivel, mindig ugyanazt az alakot látnok fellépni az apró képeken, amint ugyanazon mozdulatokat vég z i... a milliárd apró kép összegéből egy alak és egy cselekmény állana össze, személytelenül” (163—164. —lásd még: 171.) —Ha a Napló följegyzi: „Az asztrológus, aki a városban működik — öreg mérnök és matematikus — szentül hiszi, hogy (...) Három tény van, (...) melyen az emberi akarat nem tud változtatni: a születés, a halál és a végzetes párválasztás ténye. E három szög sarkain belül az ember, ha öntudatosan él, diszponálhat sorsa felől”16 ,a regény kétszer is visszatér e teóriához: „Az asztrológusok, akik már nem viselnek hegyes süveget, s legtöbbször szorgalmas matematikusok csak, azt mondják, három tény van, melyen az emberi szabad akarat nem tud vál toztatni: a születés, a halál és a nagy párválasztás tényei ezek... Ez a három tény, mely erősebb, mint minden szándék és erő, amivel az ember önkénye sen rendelkezik...” (175.), illetőleg: „A sors (...) a nagy emberi háromszög ön belül, a születés, a halál és a párválasztás tényei között reábízza az embe rekre, hogy döntsenek” (187.). - Ha a diárium nagy egyetértéssel citálja Rilke tanítását „a saját halálról”17, megteszi ugyanezt a Sirály főhőse is, szintén elhárítva „a statisztikai halált” (47-48., 50., 72., 75.), sőt - ez eset ben túltekintünk a „körön”! - , az öreg Márai sem nyilatkozik másként.18 351 �(Csupán mellékesen jegyeznők meg: a regény némileg pontatlanul idézi Rilke híres szavait: ,M an muss seinen eigenen Tód habén . . . ” [47. - Márai ki emelése!]? - helyesen: „dér Wunsch, einen eigenen Tód zu habén, wird immer seltener.”19) —Ha a Napló20é s a Sirály (43—49.) egyaránt viszolygással beszél a tömegvilág divatos gyűlhelyéről, az eszpresszóról s a benne nyüzs gő kétes egzisztenciákról, mindkét szövegrész visszamutat —most hágjuk át másodízben a „határt”! - a három évvel korábbi, remek tárcára, az Eszpresz^ szpra.21 — Ha a regény többször is érzelgés nélkül, megkönnyebbülten bú csúzik az ifjúságtól (14—15., 176—180., 193.), csak azt a felfogást fejd ki bő vebben, amivel a Füves könyvben22 és a diáriumban23 szintúgy találkozhatni. A tán kevésbé mutatós, ám nem kevésbé fontos egybehangzásokról im már csak utalásszerűén szólhatunk. A naplóírót foglalkoztatja — mások mellett — Huizinga, Freud, Talleyrand, Platón és Erósz24, a regényhőst nemkülönben (27. - 23., 78. - 28., 149. - 174., 191. - 46., 175.). A Füves könyv —ironikusan —kifejti, miben hasonlatosak a nők a madarakhoz, jelesül a sirályokhoz^ , a diáriummal összecsengően vélekedik a mindenségben és az emberi élet alján honoló rendről, az örök ismétlődésről, a valóságon átra gyogó csodáról és varázsról26 - a regény úgyszintén tartalmazza eme prob lematikát (12-13., 25., 74-75., 84-85., 162-166., 172., 174., 176., 184., 186., 192., 194., 207—211.). A Napló —egyebek közt —a szerelemről, a szenve délyről, a kötelességteljesítésről, az öngyilkosságról, a sértődés helytelensé géről, a városok egyszerre elviselhetetlen és nélkülözhetetlen voltáról is elmélkedik27 —ugyanezen témák hasonló szellemben térnek vissza a Sirály ívein (23., 34., 43., 48-49., 50-51., 52., 57-59., 65., 68., 70., 73-74., 77., 154., 155., 161., 174—175., 187. —A regény vonatkozó oldalszámait —akár az elébb —ezúttal is csupán fölsoroljuk, nem pedig az egyes kérdéseknek megfelelő bontásban és csoportosításban közöljük!). Folytathamók még egy darabig a szembesítést, ám már csak két dolgot említünk. Lényeges az egyik, a másik jóval kevésbé. Márai későbbi, mind keményebb ateizmusának ismeretében korántsem fölösleges megjegyezni, hogy mind a Füves könyiF , mind az 1943-as diárium29 tényként fogadja el Isten, a Gondviselés létezé sét, számol láthatatlan jelenlétével a világban - s a Sirály sem másként (27., 80-82., 85., 159., 161., 178—179., 222. etc.). Ehhez képest érdektelen (bár kétségkívül beszédes) az az összefüggés, hogy a Napló rögzíti egy „kéksav”val elkövetett gyilkosság, illetve öngyilkosság hírét30, majd a regény Ilonája is ugyanehhez a méreghez fordul (52., 70., 175.). A Sirály - igazolják valószínűleg az eddigiek - megannyi szállal fűződik szerzőjéhez; a Márait személyesen izgató kérdések és gondolatok tárgyia sulnak benne. Mondhatnék úgy is: a vallomásos esszé regényjelmezt öltött magára, az írói szubjektivitás a személytelenített, fiktív alaptörténet álarca 352 �mögé rejtezett. (Ezt értette volna Márai az „őszinteség” hiányán?) S a „jel mez”, az „álarc” szót használván, a könyv egyik kulcsfogalmához, vezér motívumához érkezünk. Nem véletlen, hogy a két főhős épp az Álarcosbált tekinti meg az Operában, nem véletlen, hogy a tanácsos már a mű elején Luther eme mondatát idézi Huizinga híres munkájából, a Homo ludensből: lyAlle Kreaturen sind nur Gottes Harven und Mummereien ”(27 . - Máraitól a ki emelés!). Az álarc, a lárva, az álruha, az álarcosbál több tucatszor bukkan fel a szövegben (az oldalszámok listájától ezúttal eltekintünk), s a szóismédéssel karöltve jár a (jelentés)különbözés. Senki és semmi nem az, akinek és ami nek látszik, mindenki és minden maszkot visel. A személyek és a dolgok lényege megbúvik a vendégarc mögött, s csupán elvétve, kivételes alkal makkor (avagy sohasem) sikerülhet a maszkok mögé pillantanunk. „Mintha valamilyen hátborzongató álarcosbál zajlana az élet alvilági napjain és éjsza káin —bál, nőkkel és férfiakkal, akik gyermekesen rémes, ismerős és riasztó lárvákat viselnek” (83.). Mindannyian a láthatatlan Isten álarcai vagyunk, s „Valami torz és fintorszerű van abban, ahogyan az ember Istenre hasonlít” (27). A földi lét nagyszabású maszkabál, hol a résztvevők valahányan álarcot és jelmezt öltenek magukra (37- 38., 83., 84., 100., 129, 193.), evilági porhü velyünk csak álarc, mit vissza kell szolgáltatnunk a Teremtőnek (99.), s e porhüvely —álarcok állandóan és nem is túl nagy változatossággal ismétlőd nek (27- 28 ., 79- 80., 82., 83., 84., 128- 129., 142., 193., 221- 222 .), a társa dalmi és a magánéleti szerepek sem mások, mint álarcok, ekként a szerelem, a nemek viaskodása sem (23—24 ., 79 ., 84., 99—100., 130., 152, 199.), a hábo rú csupán a „végzetnek” „...egyik álarcos változata...”, s egy nőben is megtestesülhet (193., 199.), de álarc még a név is (25 .)... S mégis, minden nek ellenére, e szövevényes, áttekinthetetlen világban rend honol, mert a „Boszorkánytánc”-ot (158.), a roppant, álorcás kavalkádot „ ...e g y láthatat lan kéz igazgatja” ( 222.). A Sirály Márai káoszélményének is foglalata, s a tegényszöveg csupán a gondviseléselv ismételt hangoztatásával tudja ellen pontozni a zűrzavart, hiszen a józan ész, az értelem —reádöbben a tanácsos is —semmiképp sem alkalmas és elégséges erre. Hol álarcok vannak, ott titkok is vannak, kifürkészhető és (részben avagy teljesen) kifürkészheteden talányok. A mindenségben lakozó rejtély megfejtheteden, s a világot, a népeket és az emberi kapcsolatokat, valamint az egyéni sorsokat igazgató „Végzet” vagy „Törvény” is csak rendkívüli pillanatokban fedi föl valódi arcát —az intuíció segélyével. Ilyen rendkívüli pillanatot él meg a Sirály férfihőse (legvégül a nő is), a bergsoni intuíció eszméje pedig m ár A sziget írásakor nagy szerephez jutott Márai gondolko dásában.31 Titkok sokasága lappang az emberekben s az emberi kapcsola tokban úgyszintén, s ezek megközelítése azért oly nehéz (gyakorta lehetet 353 �len), mivel részint kimondatlanok, részint kimondhatadanok. Önmagunkat is alig ismerjük —hangzik el már a tanácsos legelső meditációjában —, mi ként ismerhetnénk akkor másokat (6.)? Titkainkat vagy tudatosan őrizzük mert „...akinek titka van, annak ereje v a n ...” (145. stb.) —, vagy nem is vagyunk képesek néven nevezni őket. A Sirály a talányok regénye is. Né mely titkok kipattannak, mert végül is elárulják őket (142., 146., 185-188.), mások viszont a narrátor vagy a hősök makacs hallgatása okán fölfejtetlen maradnak, s az elbeszélő némasága bizonyos pontokon a mindentudás hiá nyát jelzi. Ekként a rejtélyek egy részével kapcsolatban csupán halavány sejtéseink, homályos feltevéseink lehetnek. Csak találgathatjuk, mi is volt Ilona öngyilkosságának valódi oka, hogyan került —a tanácsos készítette fényképe a vegyészhez, mi a titka ennek a démoni és zseniális embernek, mit akart a nőtől, miért őrizte meg a fotóját, mit tartalmazott kettejük leve lezése, miért hárult el —ideiglenesen —a háború végzete az ország fölül stb. S a finn leány kiléte, küldetése is talányos marad. A tanácsos aligha véletle nül látja már feltűnésekor „szép kalandornő”-nek (28., 30.), nem véletlenül gondolja róla, hogy tán „...valam ilyen férfifeladata van a világban” (89.), nem véledenül mondja a nő sem: „Mikor egy otthon bajba jut, sokfélekép pen lehet segíteni (...). Van, aki otthon marad. Van, aki elmegy. Én elmen tem (...). Finnországnak vannak barátai a világban, s ezeket a barátokat nem árt felkeresni” (116.), nem véletlenül provokálja diszkréten, de folyto nosan a férfit, titkát kicsalogatni akarván etc. Mindez meglehetősen egyér telmű, a nagyobb összefüggések mégis hiányosak avagy teljességgel elmo sódnak. A leány múltjáról, európai bolyongásáról csupán töredékes közlé sek hangzanak el, nem tudhatni, ki a megbízója, a hírszerzésen túl mi a missziója, miképp került a híres francia politikus közelébe, hogyan vált el tőle, mit tett, hol járt, mielőtt Budapestre érkezett, kivel, miről, miféle nyel ven beszélt telefonon az éjszakában, hová megy a tanácsos lakásáról —ne folytassuk! Az álarcok gyakorta nem hullanak le, a talányok gyakorta meg maradnak talánynak. „Oszkár tudja, de nem m ondja...” - merő véledenségból hangzanék el épp és csupán ez egy mondat az Álarcosbál szövegéből (100). Márai kiem elése!)?... Három - egymástól elkülönülő, egymással mégis laza kapcsolatban álló - „világtörténelmet” tart számon a Sirály. A népek örökkön, törvényszerűen megújuló háborúja az egyik, (184., 186. stb.) de „ ...v an egy másik világtör ténelem is, a csaták és békekötések mögött” (211. - lásd még: 167. stb.), a nemek háborúja, az egymásnak rendelt férfiak és nők szerelmi küzdelme, sőt, akad egy harmadik história, „világháború” is: kinek-kinek a múló élete, „...szem élyes világtörténelme” (14.). Mindhárom világtörténelem a titok zatos végzet parancsainak engedelmeskedik, s mindháromnak legfőbb re- 354 �gúlája az ismétlődés, az örök visszatérés. Az „e\vige Wiederkehr” Friedrich Nietzsche-i teorémája mindig alaptétel volt Márai számára32 —a Sirály kon cepciója is bizonyítja ezt. Az örök visszatérés azonban korántsem mechani kus: az ismédődésbe állandóan belévegyül a különbözés, az azonosságba az eltérés, az „árnyalat”, s eme fölismerést a regény részint verbálisán, részint s ez a művészibb megoldás! - belső megfeleltetésekkel, személyek, helyze tek, kapcsolatok szembesítésével, leginkább pedig az öntükrö^o kompozícióval adja tudtuk Minden visszatér, de minden - többé-kevésbé —másként tér vissza, minden hasonlít, de nem esik teljességgel egybe, a körforgás nem gépies körforgás. Amiként a beszédes nevű Egyetlen Hullám nem azonos, nem lehet azonos Ilonával, akként a tanácsos sem azonos, nem lehet azo nos az öreg francia politikussal, amiként kettejük „viszonya” egyszerre em lékeztet s egyszerre elüt a legendás szerelmespárok históriájára és históriá jától (163-167. stb.), akként mutat egymásra a regényegész és a betét, a bu dapesti este és éjszaka a párizsi estére és éjszakára: hasonlít és különbözik a kettő (varázslatos tavaszban játszódik az egyik, havas-jeges télben a másik, az operaelőadás után kastélyban folytatódik az egyik, legénylakáson a másik, az egyikben beteljesedik férfi és nő kapcsolata, a másikban elmarad ez, „ott” valósággá lett a háború, „itt” haladékot ad még a fátum etc., etc.) — . .az ismédődés törvénye éppen olyan kemény és változhatadan parancs, a jelek szerint, mint a változás törvénye, s aki elfogadja a változást, készüljön föl az ismédődésre ( ...) ” (162.). E két törvény dialektikája - magától értetődőn —az egyéni „világtörté nelemben” is érvényes. Az ifjúságtól búcsúzkodó s a szerelemmel —lega lábbis így hiszi — egyszer s mindenkorra leszámoló tanácsos életébe újra visszatérhetne a szenvedély, amelynek tünetei, eseményei mindenkor ugyanazok (162., 191-193., stb.), ha nem szólna közbe a háború, meggátol ván az ismédődést. S túl az eddigieken: azonosság és eltérés egymásba öltődó problemadkájának még egy vetülete is föltűnik a Sirályban, s éppoly fontos ez, akár a korábbiak. Az Ilona és a finn leány kísérteties hasonlósá gán, mi több: áz emberi porhüvelyek örökös ismédődésén meditáló taná csos, ki találkozott már tulajdon alakmásával is, Párizsban (80.), végül erre a következtetésre jut: „Mint a konfekciós raktárakban a próbabábuk, úgy hevernek az egyforma szabású arcok és termetek valahol (...). A választék nem olyan nagy, mint hisszük (...). Az ember úgy képzeli, egyeden pél dányban készült, s egy napon meg kell tudnia, hogy szokványos és útszéli másolat: volt valahol, valamikor egy modell, melyet a természet közömbö sen és szakszerűen másol, ismétel csaknem gépiesen, az időkön át. (...) a test több példányban is szaladgál a földön (...) minden pillanatban, gyúr és teremt a végtelen műhelyben jellegzetes mintákat a természet, millió és mil- 355 �Hó változatban, s mégis csodálatosan egy kaptafára. (...) S nincs is olyan túl sok minta a földön. (...) Isten nem talált fel tiszteletünkre külön modellt, csak ismételte és kissé másította a bevált és régtől feltalált mintát. (...) Ta lán egy tucat vagy tíz tucat mintát csereberélnek ebben a m űhelyben... ” (79-82., lásd még: 23., 26., 83., 85.). - Ez az elmefuttatás alapeszméjében meglepően emlékeztet Kosztolányi Dezső egyik, kétszer is kifejtett gondo latára. Az Aranysárkány Novák Antalja, látván két ember (apa és fia) nagy hasonlóságát, így töpreng: „Miért folyik a születések nagyüzeme, mikor csak ilyen egymáshoz hasonló, jól működő, de unalmas gyári áruk, ilyen szeretetre méltó, semmis portékák kerülnek ki a műhelyből?”*—a boncolás című novella elbeszélője meg ekként elmélkedik: „...m iért ismédi a természet, már évezredek óta, mindig ugyanazt a mintát oly aggályos pontossággal? Annyira bevált az? Vagy nincs más ödete? (...) némi alázat fogott el. Afféle gyári árunak éreztem magam.”33 —A „modellek” csekély száma, a porhüve lyek állandó ismétlődése persze itt sem jelent teljes azonosságot. „£// tudom, hogy a lelkem különbözik” - hangoztatja a férfihős monológja (80. —a szerző kiemelése! Lásd még: 81., 82 etc.), vagyis legalább az „én”, a személyiség (s vele egyetemben a magánsors) nem tucatáru, hanem önelvű, egyedi tüne mény. Ámde bizonyos, hogy az „én”, a személyiség nem tucatáru, hanem önel vű, egyedi tünemény? A Sirályban két helyütt még ez is kérdésessé és kétsé gessé váHk. „ ...a z emberek semmitől nem félnek úgy, mint (...) a f e lm e réstől - fejtegeti a tanácsos - : a pillanattól, mikor az élet felfedi álarcait, s meg kell tudniok, hogy amit az álarc alatt oly görcsösen és féltékenyen őriztek, az »én «, nem olyan feltétlenül személyes valami, mint gőgös becs vágyukban hitték. »én« várni közös, Aino Laine, valami ismétlődő\ sokszor másolt, örökké vegyülő és újuló, s nem egészen föltétlenül személyes” (128. — a kiemelések tőlünk!), majd meg: 'Emlékszel erre a kalandos időre (a népván dorlás korára: L. H.), kedves rokon? En csak homályosan, abban a mélyebb álomban, melyet nem az agyvelő és az idegek álmodnak , hanem a személy előtti szemé lyiség az ci bizonyos őslény, aki egyforma mozdulatokat végez az emberiség történetének oktató m ozgóképén...” (171. —a mi kiemeléseink!). Ez a nem föltétlenül személyes, hanem közös „én”, ez a mélyebb álom, amelyet a személy előtti személyiség, az őslény álmodik, minket —a Márai előtt sem ismeretlen —Cári Gustav Jung archetípus—teóriájára emlékeztet. A Bevezetés a tudattalan pszichológiájába című, híres munkából idézünk: „A személyes emlé keken kívül mindenkiben adva vannak a nagy, ősi képek, (...) az emberi elképzelés örökölt lehetőségei arról, ami ősidők óta mindig is volt. (...) Ezeket a képeket vagy motívumokat archetípusoknak (vagy dominánsok nak) neveztem. (...) M eg kell különböztetnünk a személyes tudattalant és egy sze 356 �mélytelen vagy személy fölötti tudattalant A z utóbbit kollektív tudattalannak is nevez zük, mivel e^ független az egyéntől és teljesen általános, tartalmát mindenütt megtalál hatjuk , ami a személyes tartalmak esetében természetesen nincs i g ’j . ..) Az ősi képek az emberiség legrégibb és legáltalánosabb képzetformái”34, és — ezt már Buda Bélától citáljuk —„Az egyes ember életében ezek főleg álmokban és fantáziákban kerülnek felszínre”.35 Könnyen meglehet, hogy ama két szö veghelyen csakugyan Jung elméletére visszhangzik Márai, ám bárhogy van is: a Sirály nem a „kollektív tudattalant” fürkésző alkotás, hanem sokkal inkább a különbözés, az öntörvényű, személyes „én”-ek regénye. A vizsgált könyv többször is (7., 8., 50., 171., 175., 191.) varázserőt tulajdo nít a siónak (egy szépíró esetében - gondolhatnék —emez elképzelés nem is oly meglepő), a szónak, amely megelőzi és involválja a tettet, sőt, hatalmasabb is nála. „Nem tudod - kérdi a férfihős - , hogy a szó és fogalom valamikor egy értelmű volt a cselekedettel és a valósággal? Az ember megszólította a világ tüneményeit, szóval és fogalommal, s a világ egyszerre átalakult cselekménnyé és valósággá. A szónak rettenetes hatalma volt, az idő elején, mikor alakot adott a világnak. S ezt a hatalmát, torzabban, de kegyetlen erővel megőrizte a mi időnkben is. Néhány szó elhangzik, s megváltozik a világ”... (131.), majd arról szól a tanácsos, hogy még egy név sem puszta véletlen: „megszólítja” s determinálja viselőjét (132). Az itt kifejtett teória részint a Bibiiára, János evan géliumára mutat vissza („Kezdetben vala az Ige...), részint Ralph Waldo Emerson esszéinek egy gondolatára („A szavak és a tettek az isteni energia nem is annyira eltérő módozatai. A szavak is tettek, s a tettek is a szavak faj tái”36) —e művet Márai olvasta is, igaz, már a Sirály elkészülte után37 —, másrészt viszont előre is mutat, John Langshaw Austin beszédaktus-elmélete felé. 38 Ez utóbbi összefüggést jelezzük csupán; kifejtése nem áll módunkban, s nem is tartozik feladataink közé. Kínálkoznék még néhány szempont a regény vizsgálatához, ám már csak kettőt hozunk elő. A Sirály is —akár A Garrenek müve —búcsú egy kultúrától, egy értékteli múlttól, egy életformától, a békeidők szépségétől, s a szöveg tűnődő, mély nosztalgiával, fájdalmas és lírai futamokkal idézi meg az ope raházi esték és a világutazások csodáit, egy pusztulóban lévő műveltség fényeit (10-14., 72-74., 91-92., 98-99., 135-144., 147-153. etc.).39„Ez volt Európa legmélyebb értelme, mikor is?... Tegnap még, vagy két év előtt” (11). ugyanakkor a Sirályban is benne él a keserűség, amely az Idegen embe rekben szólalt meg először: a magyar csupán lenézett, „vidéki rokon”-nak számít Európa szerencsésebbik felén (136., 171—172.). Mindebből a legkevésbé sem következik, hogy e regény makulátlan remek mű. Nem az, egyebek közt azért nem, mert Márai elköveti benne ama hibát, amelytől Esti Koméi óvja a „kettejük” históriáját megírni szándékozó Kosztolá �nyit: „Össze ne csirizeid holmi bárgyú mesével.”40 Bárgyúnak a Sirály meséjét aligha nevezhetnők, ám vitathatadan, hogy az alaptörténet mesterkéltnek, ki módoltalak, vajmi kevéssé „hitelesnek” tetszik, már első pillantásra. (Légióként az egyik mellékszál, a vegyész, a „fabricator dók” szerepeltetése kelt fölöslege sen vadregényes, erőszakolt benyomást, de akár a fabula egészét is kifogásol hatjuk.) A végső soron igen egyszerű mese túlontúl is csináltnak tűnik föl, il leszkedései úgy hibátlanok, hogy egyszersmind spekulatív voltuk is folyvást érzékelhető. Tudjuk, hogy miért nélkülözheteden ez az „alaprajz”, ez a „kép let” (például a variációs ismédődések „szemléltetése” okán), művi jellegét ta gadni mégis nehéz volna. Az értekező betétek nagy számát és terjedelmét a magunk részéről nem kárhoztatjuk (Márai legtöbb regényében sincs ez más ként!), azt annál inkább, hogy a „sirály”-motívum még allegóriának sem marad meg: túlírttá, teljességgel direktté, —mondjuk ki —didaktikussá válik, s hogy a perspektíva - és szólamváltások nemegyszer váradanok és indokoladanok, némileg szeszélyesek. S vajon csakugyan önnön stílusparódiáját nyújtaná a Sirályban a szerző, csakugyan híggá, szólamossá, modorossá lett hajdani nyelvművészete? Nemigen osztjuk eme vélekedést Kétségtelen, hogy Márai kedvelt és makacsul visszatérő retorikai megoldásai, állandó fordulatai és szó társításai feltűnnek e könyvben is (akkor viszont miért épp ezt az egyet ma rasztaljuk el?), kétségtelen az is, hogy a joggal csodált, mágikus stílus ezúttal né melykor szépelgésbe, negédes futamokba csúszik át (lásd például a csókjelenetet: 120—123. stb.). Ámde szintúgy kétségtelen, hogy a szöveg nagyobbik hányadá ban ez az „irály” megőrzi régi fényét, s példának okáért a két operaházi epizód (86—101., 135—144.) bámulatos nyelvi fantáziáról és erőről tesz tanúságot. Mélypont volna a Sirály? Bizonyos, hogy nem tartozik Márai legértéke sebb, legemlékezetesebb regényei közé. Mindenesetre: ha netán mélypont volna, akkor sincsen oly alacsonyan, hogy az életmű magaslatai felől szem lélődvén, ne vehetnők észre. JEGYZETEK 1 2 3 4 Az idézett szövegeket - a citálás sorrendjében - lásd Márai Sándor: Napló 1943-1944. Akadémiai Kiadó - Helikon Kiadó, Bp., 1990. 35-36., 41-42., 46., 49., 56., 65., 69., 70-71., 124. (A kiemelés a szerzőtől!) Vö.: Hans-Georg Gadamer: Igazság és módszer. Gondolat Könyvkiadó, Bp. 1984. 209. (Fordította és az utószót írta Bonyhai Gábor.) Örley István: KJass%ci~álódás vagy útvesvpés. In: Magyar Csillag, 1944. február 1. (3. szám) 175— 179. V(ass) L(ászló): Márai Sándor. Sirály. In: Híd, 1944. január 15. (2. szám) 28. — Fábián István: Márai Sándor. Sirály. In: Magyar Kuliára, 1944. február 22. (4. szám) 47—48. — Gönczy Gábor: Márai Sándor. Sirály. In: Protestáns Szemle, 1944. február, 61—63. —Hor váth Miklós: Márai Sándor. Sirály. In: Katolikus Szemle, 1944. március, 92. 358 �5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 Vö.: A magyar irodalom története 1919-től napjainkig. Akadémiai Kiadó, Bp. 1966. 721. Lásd például: Grendel Lajos: Janus-arcú Márai? In: „Este nyolckor születtem... ” Hommáge a Márai Sándor. BÁR-könyvek, Szombathely, 2000. 83. Vö.: Rónay László: Márai Sándor. Magvető Könyvkiadó, Bp. 1990. 324—325. Lásd Szegedy-Maszák Mihály: Márai Sándor. Akadémiai Kiadó, Bp. 1991. 38., 56—57. Vö.: Gadamer: i.m. 211. (A szerzótól a kiemelések!) Az öntükrözés kérdésköréről és jelentőségéről lásd: Szegedy-Maszák Mihály: Ottlik Ge\a. Kalligram Könyvkiadó, Pozsony, 1994. 65-70., 77—78., 122-132. stb. A monog ráfia idézi André Gide-et (123.), ki roppant artisztikusnak tartotta ezt a regénykonst rukciót. Most és a továbbiakban is a Sirály 1943-as - a Révai gondozta - kiadására hivatkozunk, s az idézetek helyesírását rendre az ortográfia mai szabályaihoz igazítjuk. A zárójelben szereplő lapszámok szintén ugyanerre az editióra utalnak. Vö.: Rónay László: i.m. 319-322., illetőleg ugyanő: Márai Sándor. Korona Kiadó, Bp. 1998. 145-146. Lásd: Németh G. Béla: A z ónmegszólító verstípusról. In: Németh G. Béla: Versek és korok. Calibra Kiadó, Bp. én.n. 199-201. Vö.: Szőnyi Zsuzsa: Vándor és idegen. Márai-levelek, emlékek. Kortárs Kiadó, Bp. 2000. 73. Napló 1943-1944:50. Uo.:59. Uo.:20. Vö.: Napló 1976—1983. Akadémiai Kiadó - helikon Kiadó, Bp. é.n. (1994.) 29. Vö.: Rainer Maria Rilke: Die Aufzeichnungen des Malte Eaurids Brigge. Verlag Philipp Reclam jun., Leipzig, 1982. 8. Napló 1943-1944: 38-39. In: Vasárnapi krónika. Akadémiai Kiadó — Helikon Kiadó, Bp. 1994. 118—121. — E tárcáról lásd Czetter Ibolya kitűnő elemzését: Ekesszplás az Eszpresszóban. In: Czetter Ibolya: A stílus és a formák. Tanulmányok a nyelvművész Márai Sándorról. BARkönyvek, Szombathely, 1999. 74-86. Vö.: Füves könyv. Akadémiai Kiadó —Helikon Kiadó, Bp. 1991. 126—127. Napló 1943-1944: 35., 43. Uo. 43. - 36., 77., 94. - 8 1 , 83-84. - 5 5 , 5 6 -5 8 , 6 4 , 70. - 2 3 , 64. Füves könyv. 63—64. I. m. 3 7 , 4 4 , 1 0 8 -10 9 , 1 1 1 , 117-118. stbr, Napló 1943-1944: 1 9 , 55-56. etc. Uo.: 6 4 , 100. - 1 7 , 10 2 , 106-107. - 20. - 1 6 , 22. - 3 1 , 3 2 , 80. - 159. Füves könyv. 91—92. Napló 1943-1944: 3 6 , 56. stb. Uo.: 22. Lásd erről tanulmányunkat: „...boldog vagyok, mert öltem?' Márai Sándor. A sziget. In: Műhely, 2000/1. 59-66. Vö.: Szegedy-Maszák Mihály: Márai Sándor. 166. Yjo^TXASccf’Aranysárkány. Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp. 1966. 2 2 6, illetőleg: Kosztolá nyi Dezső elbeszélései. Magyar Helikon, Bp. 1965. 1214. Vö.: C. G. Jung: Bevezetés a tudattalan pszichológiájába. Európa Könyvkiadó, Bp. 1990. 123-125. (Fordította Nagy Péter. —Tőlünk a kiemelés!) Dr. Buda Béla: C. G. jung munkássága a mai lélektan tükrében. In: C. G. Jung: Emlékek, álmok, gondolatok. Európa Könyvkiadó, Bp. 1987. 452. 359 �36 Emersont idézi: Pléh Csaba A. szavánfogott s^ó című tanulmánya mottójaként. In: John L. Austin: Tetten ért szavak. Akadémiai Kiadó, Bp. 1990. 7. 37 Vö.: Napló 1943-1944:257., 262, 2 7 4, 275. 38 Lásd a 36-os számú jegyzetet! 39 Minderről bővebben: Rónay László: Márai Sándor. 1990. 319—324.; Ugyanó: Máraz Sándor. 1998. 146. 40 Vö.: Esti Kornél. In: Kosztolányi Dezsőelbeszélései. 1965. 586. Czetter Ibolya A Márai-napló mint szöveg-, műfaj- és stílustípus A szövegtipológiával foglalkozó hazai szakirodalom rengeteg, a szöveg típusokra vonatkozó tisztázadanságra, ellentmondásosságra s egyúttal a tennivalókra hívja föl a figyelmet.1 Bár az egyes szövegtípusokról készültek részletes leírások"”, a megfelelő elméleti megalapozottságú, átfogó tipológiai rendszerezésnek máig híján vagyunk. S kérdéses, hogy egyáltalán lehet-e (szükséges-e) egységes rendszerbe foglalni, illetve kimerítő módon leírni az úgynevezett intuitív/preteoretikus szövegtípusokat, hiszen a szövegkutatás mai eredményei azt bizonyítják, hogy a szöveg több tudomány eszközeivel, módszereivel közelíthető meg adekvát módon. Az interdiszciplinaritás té nye pedig a tipizálás lehetőségeit megnehezíti. A választott szemléletet és módszert ugyanis a diszciplínák viszonyhálózata és ennek hierarchiája döntően befolyásolja. Bármilyen megközelítésben vizsgáljuk is az adott szövegjelenséget, az adott szövegfajtákat, a pragmatikai szempont érvényre juttatása nélkülöz hetetlennek tűnik föl. A pragmatikai kiindulópont hangsúlyozása azért is nagyon fontos, mert a magyar nyelvészeti és stilisztikai szövegkutatás grammatikai alapokon nyugodott az elmúlt évtizedekben3, s csak az utóbbi időkben tapasztalható a nyitás a nyelvhasználat-központúság, a modem kommunikációs irányzatok befogadása irányába. A nyelvi jelenségek kommunikációs dimenzióinak figyelembe vételére, a szövegkutatásban a pragmatika feltéden érdekeltségére hívja fel a figyelmet többek közt Péter Mihály is: „A nyelvi cselekvés intencionális és szituatív meghatározottságából következik, hogy vizsgálata szükségképpen interdisz ciplináris jellegű. A nyelvi cselekvések termékei, a szövegek történetitársadalmi-kulturális meghatározottságú tudattartalmakat objektiválnak, s a 360 �szövegek koherenciájában e tartalmak (ismeretek, hiedelmek, értékrendek, előföltevések stb.) bonyolult struktúrái tükröződnek.”4 Majd később így összegzi fejtegetését: „ ...a nyelvészeti pragmatika eddigi ismereteinknél mélyebben és teljesebben tárja fel a nyelvnek mint unikális és univerzális emberi adottságnak a teljesítményét.” Ugyancsak a pragmatikus megközelí tés mellett tör lándzsát Fehér Erzsébet, szerinte a „...pragm atikai beágyazottságú szöveg szerveződésében nemcsak a jelek (grammatikai és szemantikai) kapcsolata az, ami »nyelvi«, hanem a kommunikációs szituáció bizonyos elemei is mint absztrakt nyelvi formák (vagy hozzájuk kötődő, általuk előhívott tapasztalati tudás) vannak jelen a szövegben. A »szituáltság« talán legelvontabb példáiként hivatkozhatunk egyebek közt a különbö ző szövegfajtákra (szövegtípusokra, »beszédműfajokra«), amelyek legtöbbje nyelvi jegyekkel is jellemzhető.”5 Fehér a szövegen belül is hangsúlyozza a nyelvi és pragmatikai aspektus egymásra utaltságát, szétválaszthatatlanságát (kimondva ezzel azt is, hogy a szövegen belüli kapcsolódási módok szintek szerinti mechanikus elkülönítése [grammatikai, szemantikai, pragmatikai] voltaképpen értelmetlen: „ ...a szöveg pragmatikai és nyelvi komponensei között korreláció van, tehát nem csupán a pragmatikai elem vezethető le nyelvileg megjelenített összetevőből, de a pragmatikai összetevőnek is kell, hogy legyen nyelvi lenyomata a szövegben.5’6 A szöveg nyelvi szerkezete és pragmatikai összetevői tehát e szerint egymásra mutatnak. Az irodalmi szöveg megértését, befogadását és értelmezését tovább ne hezítik az „irodalmiság” felismeréséből adódó elvárások. Ilyenek például a kanonizált irodalomfogalmak, az adott szöveg esztétikai jellegére vonatkozó elvárások stb. „A stílussal kapcsolatban az irodalmi műtől a mindennapi megnyilatkozásokkal szemben a következő tendenciákat lehet feltételezni a befogadói megértésben: fokozott stílusbeli összetettség, fokozott mértékű egyediség, fokozott mértékű nyitottság, viszonylagos szövegzártság.”7 A szépirodalom nyelve és stílusa több szempontból is sajátos megköze lítést igényel. Egyes kutatók szerint8 nem is tanácsos a többi funkcionális változattal egy sorba állítani, hiszen jellemzői alapján az önálló kategória rangját érdemelné. Egyedi státusát erősítő vonásai közül kiemelhető például a hiperszemantizáció, amely mindenekelőtt a költői nyelvben figyelhető meg, vagy a stílus mint viszonyfogalom összetettsége. Ha a szépirodalmi próza nyelvében kíséreljük meg az elkülönítő jellemzőket felsorolni, első ként a polifóniát, a stiláris sokszólamúságot, illetőleg a nézőpont nyelvi megjelenítésének kérdéseit, a narráció, a modalitás sajátos módozatait kell szem előtt tartanunk. A Beaugrande-Dressler szerzőpáros szövegnyelvé szeti munkájában is hasonló megítélés alá esik az irodalmi szöveg. Meghatá 361 �rozásuk szerint ez „olyan szöveg, amelynek világa az elvi másság (altemativitás) viszonyában van a «való világ» elfogadott verziójával.9 Fejte getésükben külön figyelmet érdemel az a megállapítás, amely szerint a meg különböztető ismérvek taglalásakor nem elégséges feltétele az irodalmiságnak a fikcionális jelleg. Vannak ugyanis olyan szövegek, pl. a hazugságok, amelyek fikciós természetük ellenére sem tartoznak az irodalom kategóriá jába. Elégséges feltételként a szövegvilág és a „való világ” közti eltérés kü lönböző fokozatait képviselő szerveződési elveknek a szándékos tudatát nevezik meg az említett szerzők. Bár a szövegtípus felismerése általában holisztikusán történik: az anya nyelvi beszélő egyszerre képes átfogni az egész szöveget a maga prototipikus jellemzőivel, a szövegfajták mindegyike rendelkezik olyan struktúrával, amely alapján a típusjegyek leírhatók, a specifikumok megra gadhatók. Az irodalomtudomány műfaj definíciói körében két ellentétes tendenciá val kell számolnunk: az egyik inkább formai jegyeket állít előtérbe, a nyelvi közlésforma jegyeire helyezi a hangsúlyt, s közülük válogat valamilyen ide áltípus érdekében. A másik ideáltípusa a nyelvközösség sorsában betöltött funkcióhoz kötődik.10 Michal Glowinski nézete szerint a műfajokat bizo nyos szabály- és direktíva-együttesek jellemzik. Előfordulhat, hogy norma ként meg is fogalmazzák őket. Ezek az irodalmi szöveg megszerkesztését és befogadását egyaránt meghatározzák, s ez a műfajtudat szabja meg a szük ségszerűség és a lehetőség határvonalát. így el lehet jutni a műfaj lényegi vonásaihoz, illetve ahhoz, ami nélkül a műfaj nem az, am i.11 Az eddigiekből következik, hogy a naplóműfaj szöveg- és stüustipológiailag releváns jegyeinek leírásában az irodalomtudománynak a műnemekre, műfajokra vonatkozó leírásait használjuk fel, illetve támaszkodunk a stilisz tikának a különböző stílusok jellemzésében elért eredményeire, tovább a hazai empirikus szövegtípuskutatási tapasztalatait is megszívlelendőnek tartjuk. A napló az énformájú perszonális elbeszélés egyik sajátos változata. Monológikus formájú, egymást időrendben (naponként vagy csak kisebb időmegszakításokkal) követő feljegyzések sorozata; jellemzője, hogy azokat az eseményeket és a hozzájuk fűzött kommentárokat tartalmazza, amelye ket szerzője az adott napra (vagy az utolsó bejegyzés óta eltelt időre) vonat kozóan megörökítésre méltónak ítél. Egyes bejegyzései az időpont feltün tetésével kezdődnek. Közhasználatú formájában a szó legtágabb értelmé ben vett irodalmon kívüli jelenség. A közéleti személyiségek, írók, művé szek s mások naplói azonban a szélesebb körű nyilvánosság érdeklődésére is számot tarthatnak. Az írók által alkotott naplók (pl. a Byroné, Stendhalé, 362 �Tolsztojé, Kafkáé, Illyésé, Rónay Györgyé s másoké) egy része, az úgyneve zett irodalmi naplók eleve a publikáció szándékával, s ennek megfelelő kompozícióval készülnek. Márai naplói ez utóbbi típusba tartoznak, hiszen az irodalmiság kritéri umának maradéktalanul megfelelnek. Anélkül, hogy minden erre utaló jel lemzőt felsorolnánk, elöljáróban csupán jelezzük, hogy milyen sokféle szempont kínálkozik e kijelentés alátámasztására. Mindenekelőtt a magas fokú művésziség, az irodalmi eszközök gazdagsága (gyakran a lírára jellem ző tömörítő-sűrítő eszközök: szóképek, stílusalakzatok, metaforák, metonímiák, hasonlatok stb. használata). A képszerű stíluselemeken túl a szöveg szemantikai dimenzióit növeli a gondolatritmikus prózaszervezés, amely ritmikusságával zenei hatást vált ki. Különleges érzelmeket, hangulatokat, képzettársításokat, konnotációkat ébreszthet a befogadóban. Az emelke dett, választékos nyelvhasználat, a bejegyzések retorizáltsága, a harmonikus kompozíció megteremtésének igénye, a világosság, a hangnemi sokféleség, a mondat- és szövegépítés magas színvonalú kidolgozottsága, a pregnanciára törekvés, a szabatosság, a kiérlelt stílus: egyszóval a műgond mind a szépirodalom magasságába emelik a naplókat. Jules Renard-ról írott megemlé kező esszéjében Márai így vall erről: Az író mindig, minden felelősséggel és következménnyel ír; ugyanazzal a kétellyel és becsvággyal, ugyanazzal a reménytelen eltökéltséggel, tudja, hogy minden sornak önmagáért kell helytállnia, s végül is nem az egyes sorok vagy sikerültebb részletek számítanak, hanem az egész, az a különös és burjánzó egész, amely összeáll majd műnek az időben.12 A művészi jelleg abban is megmutatkozik, hogy Márai bármilyen apró ságot, esendő jelenséget rögzített is, a „valóság’5 mélyebb, elvibb szintű megragadására törekedett, általánosabb, egyetemes mondanivaló megfo galmazása volt a szándéka. Egyebek közt ez adja feljegyzésének erőteljes gondolati, létbölcseleti, meditatív karakterét. Saját vallomása szerint az író feladata: Úgy írni, hogy mindig a teljes élet és a teljes látomás sugározzák minden részletből, délibábszerű remegéssel, akkor is, amikor egy tárgyról, vagy egy alak külsejéről beszélsz. Mindig az egész világról és a teljes életről írni.13 A megkomponáltság pedig egyrészt abból adódik, hogy az utolsó napló kivéve (Napló 1984—1989) minden egyes diárium anyagát célzatosan, gon dosan rostálta, tudatosan szűrte ki, válogatta a publicitásra érdemesített részeket, s kihagyta az általa esetlegesnek, kevésbé érdekfeszítőnek ítélt, többször ismétlődő gondolatokat tartalmazó darabokat. (Erről tanúskodnak az A mi a Naplóból kimaradt kötetek eddig megjelent vaskos példányai, s Márai egyik kései feljegyzése: 1984. június 20-ról: 363 �Postára adtam a „Napló 1976-83” kéziratát, a válogatott bejegyzéseket. Feltehetően ez az utolsó naplókötet, amit életemben kiadnak (...) [A ki emelés tőlünk: Cz.I.]) Másrészt a tervezettségre utaló vonásként kell kiemelnünk azt a törek vést, amely a Márai-naplókat maradéktalanul jellemzi: tudniillik szerzőjük sohasem a hétköznapok hordalékait, banalitásait, esendő tevékenységeket írta meg, s még csak a magánéletnek, az ún. intimitásoknak sem jut figye lemre méltó szerep, hanem elsősorban a lelki, a szellemi élet hű tükre mind a hat kötet. (Bár az utolsó napló „kivételes” alkotás, csak megszorításokkal érvényesek rá az előbbiekre elmondottak. Itt ugyanis Márai föltárulkozik, közel engedi magához az olvasót, életének legféltettebb titkaiba is beavat bennünket.) A hitelességnek az a felfogása vezérelte, amelyet Goethe mon dott ki: „életünk valamely ténye nem aszerint számit, hogy valóság volt-e, hanem aszerint, hogy jelentett-e valamit). A mindennapoknak vagy a törté nelemnek csupán akkor jut szerep, ha létében érintik az események (ha sonlóan André Gide naplójához), bár akarva-akaradanul is visszhangjává válik annak a világnak, amelyben él. Különösen a második világháború kitö rése előtti, alatti események foglalnak el tekintélyes helyet a diáriumokban, vagy pl. az emigrációs évek különböző helyszínein: Olaszországban, Ame rikában ért tapasztalatok hagytak mély nyomot személyiségén, s váltak ily formán egy időre uralkodó témává. A napló nem csupán irodalmi dokumentum, hanem műalkotás is, az író kísérleti műhelye. A naplójegyzetek ugyanis sok vonatkozásban nyersanya gul szolgálnak a készülő regényekhez, mintegy azok előtanulmányaként is felfoghatók. S más szempontból is tanulságos lehet a diáriumoknak az életmű kontextusában való vizsgálata, hiszen a tudat, a gondolkodás azon mozgásai válnak megközelíthetővé, amelyeknek a művek letisztult, elrende zett, megformált végső fázisát jelentik. A napló ezáltal a nyelv minél ponto sabb kifejezőbb használatának a „gyakorló terepe” is. Márainál a naplóírás és az „alkotás” egymást váltó tevékenység, a jegyzetek sokszor beépülnek a regényvilágba vagy a párhuzamosan íródó esszékbe, publicisztikákba. A napló —a tudatfolyamat dokumentumaként —sajátos szövegtípus, a műalkotás és az önéletrajzi írás közötti átmenetiség lenyomata. írója elvben kikerüli a fikciót, a fikció - valóság hagyományos opozíciójánál azonban jóval bonyolultabbnak tetszik a probléma. Nem vehetjük egészen bizo nyosnak, magától értetődőnek a fikcionális — nem fikcionális megkülön böztetését, s kérdéses, hogy valóban mentes-e mindenfajta fikciótól (mint intencionális aktustól) az irodalmi napló. Nyilvánvaló, hogy a műfaj termé szetéből adódóan nagyon sok ún. realitást14 tartalmaz. Bizonyos mértékig benne foglaltatik a szövegen kívüli világ: a tárgyak, a kortársak, a környezet 364 �és még sok egyéb más, de mindezek egy adott szögből értelmezhetők abból a nézőpontból, ahogyan azok az én számára adódnak. Miközben tehát érzé kelhető a leírás mimetikus szándéka, az is egyértelműen látható, hogy a verbalizáció és a percepció nem szimultán jelenség, így az írásban rögzítet tek nem hozhatók közvedenül szinkrónba a valóságos élettel. A naplóban nem csak, nem elsősorban a külvilág jelenik meg, hanem sokkal inkább a naplóírónak a külvilághoz való személyes viszonya: ahogyan az én érzékeli, értékeli, elrendezi, újrarendezi a világot s benne önmagát. „Amennyiben tehát a fikcionális szöveg a valóságra vonatkozik ugyan, de nem merül ki annak jelölésében, akkor az ismédés a fikcionálás egyik aktusa, melyen ke resztül olyan célok tűnnek elő, melyek a megismételt valóságnak nem saját jai.”15 S éppen a szelekció minősége, milyensége teremti újjá, szakítja ki a dolgokat a realitásnak nevezhető összefüggésrendszerből. „Egy irodalmi szöveg mint írói produktum a világhoz odafordulás meghatározott formája. Minthogy ez az odafordulás előzetesen nem létezik az adott világban, amelyre az író magát vonatkoztatja, be kell juttatni ebbe a világba, hogy érvényesülhessen.”16 A szelekció tehát újra kontextualizál, új viszonyban tünteti föl a jelenségeket, mintegy világteremtés módja. Igen találóan álla pítja meg Jonathan Culler, hogy „ ...a z ereje minden egyes szövegnek — legyen az még oly leplezedenül mimetikus is —ott mutatkozik meg, ahol felülmúlja kategorizálási képességünket, zátonyra futtatja interpretációink vezérorientációit, s épp ezáltal érvényesíti a maga sajátszerűségét.”17 Túl azon, hogy a naplókból kirajzolódó eseménytörténeti vonulat is fi gyelmet érdemel, hogy itt-ott szociográfiába illő adatokat kaphatunk (pl. a háborús életviszonyok leírásakor), hogy megismerhetjük a korabeli világnak a légkörét, s a szociokulturális közeg, a származási közösség (az úri történelmi középosztály) hordozta viszonyok természetét, kiolvashatjuk Márai történelem- és irodalomfelfogását, sokat megtudhatunk magyarságképéről, de a magyar írótársadalom különböző rendű/rangú képviselőihez fűződő kapcsolatáról és sorolhatnánk még tovább; a napló a „világterem téssel” együtt önteremtés is, a személyes világ (rekonstrukciója). Márai naplóit az egyes szám első személyű elbeszélés kötöttségeihez, normáihoz való ragaszkodás jegyében alkotta meg. A jellegzetes naplóírói eljárást követi azáltal, hogy igyekszik megőrizni a műfaj intim, önelemző, befele forduló karakterét, de mindeközben szándéka is kiviláglik: „ ...ak i naplójában vagy egy magánlevélben írói eszközökkel megmunkál egy mon datot, titokban számít reá, hogy e bizalmas sorai is odatartoznak majd egy szer művéhez.”18 A napló narrációs sémája a bejegyzések sora, amely eleve feltételezi az egyes szám első személyű megszólalást. Az egységeket az elbeszélő tartja 365 �össze, akit az önmeghatározás vágya hajt. E szövegtípus esetében (s talán még a magánleveleket említhetjük meg) kerülünk legközelebb az én világát megalkotó tudatfolyamat alakulástörténetéhez. Az időben előrehaladva az én önmaga kontrolljában is részesül, kirajzolódik, mi a változó szerep, s mi a determinált személyiségmozzanat. Különösen jól, látványosan igazolódik mindez az utolsó, 1984—89-es Napló vallomásai alapján: A budapesti kommunista hivatalos Népszabadságban egy elmélkedő idéz 1943-44-es naplómból. A sorok szigorú véleményt mondanak a m a gyar középosztály politikai, társadalmi erkölcséről, arról, hogy a liberális reform nemzedéket követő magyar középosztály a két világháború között feladta a minőségi érvényesülés igényét, diploma helyett kereszdevéllel akart érvényesülni, faji minősítéssel árulgatta a repedezett pergamentet, a nemesi levelet. A sorok recsegnek, de ha visszagondolok az időre, mikor írtam, elcsodálkozom, milyen tartózkodó hangnemben írtam mindezt. A személyes világ verbális szövetében az is megjelenik, amiről a meg nyilatkozó éppen nem beszél, nem akar beszélni. Az intertexuális utalások, az áthallások, az implikációk a szövegmű azon tudáskomponensei, amelyek részben a nyelvileg kifejezett részekhez kapcsolódnak, részben pedig az olvasó világismeretéből járulnak hozzá a napló mélyebb értéséhez. Ezek a jelenségek az 1-2-3 mondat terjedelmű aforisztikus jegyzetekben a legfeltű nőbbek; vagy legalábbis gazdagabban jelennek meg, s felismerésük is egy szerűbb. PL: Amerikában az old man\ durva szó, mint a négybetűs trágár szavak.19 Athénban temploma volt az öregségnek.20 Mindkét naplórészlet az öregség megítélésével foglalkozik, s bár elég tá vol esnek egymástól a naplóban a szövegmondatok, így, egymás mellé he lyezve, egymással szembeállítva kölcsönösen értelmezik egymást. Anélkül, hogy bármiféle konzekvenciát fogalmaznánk meg, konzekvencia levonását „sürgetik,,; mindenképpen továbbgondolásra, a kimondadan kimondására ösztökélnek. Békési Imre szerint a második példában „A nyomaték nélkül ejtett (topic szerepű)' Athénban hely- (és időmegjelölés) után az olvasó belső hallása főhangsúlyt hall a temploma volt szerkezet első szótagján. Ettől a hangsúlytól kényszerül (...) saját válaszát kialakítani az egyébként föl sem tett kérdésre: Akkor és ott, ahol az olvasó él, milyen megközelítése van az öregségnek? Intézménye tényszerűen van (kórház, szanatórium, szociális otthon), de tisztelete, amit a templom feltételez, van-e? Márai ebben az egymondatos szövegben mit állíttat szembe az athéni megítéléssel? Csupán azt, ami nincs?”21 Genette kifejezésével élve a naplóbejegyzés a tiszta discours, amely ott van a legfelismerhetőbb formában, ahol az én explicit módon érzékelhető, aki 366 �nem elbeszélője, hanem beszélője, nem elmondója, hanem mondója a szö vegnek. Ezáltal a discours-ban megszólaló én beszédhelyzete lesz a legfon tosabb jelentésképző fókusz.'2 A naplóíró sajátos kommunikációs helyzet ben van, hiszen látszólag (szerepe szerint) csak önmagának kíván jelen len ni, amikor önazonosságát legitimálja; a „másikhoz fordulás” tehát elsősor ban az önmegértés eszköze, amely többféle módon valósulhat meg: pl. a másokban való önmegértés (azonosulás), a mások példájából okulás (elhatá rolódás) hermeneutikai aktusán keresztül, vagy éppen a kívülről, önironikusan történő önmegpillantás lehetőségével élve. A formailag monologikus szöveg ugyanakkor alapvetően dialogikus, egyetértve Bahtyin megállapításával, akinek nyelvfelfogásában a dialógus kulcsfogalomnak te kinthető. Nézete szerint minden szöveg legalább háromféle dialógust foly tat egyszerre: 1. a benne felhasznált nyelvi elemek dialogikus viszonyt foly tatnak egymással, s ezért jelentésük a közlés során folytonosan, visszame nőleg is módosul; 2. a szöveg dialógusban áll mindazokkal a szövegekkel, amelyeknek bármilyen egyedi jelentésmozzanatát, nyelvhasználati módját átveszi és felhasználja; 3. dialógusban áll mindenkori befogadójával.23 A diskurzus vezérelte szövegegységek a történetelbeszélést (ha van) da rabokra tördelik. A szöveg apróbb-nagyobb gondolatfoszlányokra szakad szét, s ez a szétszórt, elaprózott narratív technika folyton lezáródó, újrakez dődő szövegdarabokat eredményez, amelyek önálló szövegként is olvasha tók (ezt bizonyos paratextuális és retorikai elemek eleve elősegítik). A be jegyzések retorizáltsága, a szentenciázás vagy ritka esetben a hely, idő meg jelölése a lezártság, érzetét erősíti. A szándékos paratextuális hiány ugyanak kor a befejezetlenség benyomását kelti (vagy annak következménye is lehet) s a szövegegységek a beszélő változatlansága következtében is egybemo sódnak az olvasás folyamatában. A fragmentált felszíni szerkezet mögött a kontinuitást elsősorban a beszélő kontinuitása jelenti. A naplók rendre kisebb bejegyzésekből építkeznek (akadnak persze eszszével felérők vagy esszémagok is, de a másfél oldal terjedelmet aligha lépik túl), s a műfaj jelölésnek megfelelően a szövegeket a napló által igényelt ha gyományos olvasói stratégiával közelíthetjük meg. A befogadó a szövegtí pus-kompetenciája, a korábbi szövegekből ismert elvárás-horizontja alapján nem összefüggő szövegként, nem célelvűen szerveződő egységekként ér telmezi a naplófeljegyzéseket, így annak is tudatában van, hogy egyik sem szükségszerű előfeltétele, illetve következménye a másiknak. Ezért az ér telmezésben az a befogadói magatartás kerül előtérbe, amelyik számol azzal, hogy a diskurzus vezérelte szövegegységek az esetlegesen kikristályosodó „történetét” elaprózzák, s hogy a szövegépítkezés meghatározó narratív jegye a folyamatos megszakítottság, szaggatottság, utalásokkal, implikációk- 367 �kai átszőve, amely poétikai, recepcióesztétikai következményekkel is együtt jár. Látszólag csupa szerkesztetlenség minden kötet: apró megfigyelések, reflexiók, villanások, állóképek egymás mellé helyezése. A napi egységek mint különálló pontok mégis összefüggő vonalat húznak, kirajzolják a sze mélyiséget, s utólag mégiscsak létrehozható valamiféle folytonosság. A sze szélyesen felhalmozott élményanyagból a „művet” magának az olvasónak kell megteremtenie, s ha a mélyértelmű, apró részletekből kiegyensúlyozott, egységes egészet nem sikerül is alkotnia, az átfogó motívumok, témák (pl. író, írás, irodalom, munka, kötelességteljesítés, egészség, betegség, erkölcs, öregedés, halál, vallás, művészet stb.) bonyolult váltakozása, egymásba fonódása, visszatérése mégiscsak egyfajta rendet teremt. A rövidebb-hosszabb, szövegtanilag önálló, a kötetegész szempontjából mégis összefüggő egységekből felépülő naplók bejegyzéseit tipizálni, árnyalt megkülönböztetésükre vállalkozni alighanem lehetedenség. Annyit azonban meg kell állapítanunk, hogy a Beaugrande-Dressler, illetve a Balázs24 által felál lított szövegtípus-kategóriák közül: 1. érvelő, 2. argumentatív, 3. elbeszélő, narratív, 4. értékelő, reflektív - leginkább az utóbbi típus, a kommentáló, elem ző fordul elő a leggyakrabban. Az említett szerzők a szövegtípusokat a kom munikációban betöltött funkciójuk alapján különítették el. Kétségtelen, hogy a szövegfajta létrehozásában a kommunikációs funkciónak meghatározó szerepe lehet, bizonyos kommunikációs funkciók azonban - úgy véljük —a szövegtí pustól fuggedenül is egymásba mosódhatnak. Ezért célszerűbbnek látszik, ha az arányok vagy a sorrendiség felől kíséreljük meg az elhatárolást. A domináns funkció tagadhatatlanul a reflexív, hiszen az önelemzés, az önértelmezés min den más szándék fölé van rendelve. A napló a szubjektivitás nyelvi konstituálódásának legerősebb példája. Felfedezhetünk a Márai-naplójegyzetek között néhány jellegzetesen elbeszélői intenciójú részletet is, ám azok végső soron a naplóíró szubjektumára reflektálnak. Egyetértünk Dorril Cohn kon zekvenciájával: „minél közelebb jut egy elbeszélés a monológhoz, annál inkább levedli narratív tulajdonságait”, s nem tűn a magyarázó előadásmódot sem, tudniillik „.. .a magánélet fikciója [a naplóírók látszólag úgy írnak, ahogy a monologizálók beszélnek, csakis saját maguk számára] elillan abban a pillanatban, mihelyt elbeszélője (...) önmaga számára elkezdi magyarázni saját egzisztenciá lis körülményeit.”25 Ugyanakkor az is tény (s tovább nehezíti, bonyolítja a megkülönböztetés lehetőségét), hogy a véleményalkotás argumentatív szöveg típusba kívánkozik, míg a már előzetesen megformált vélemény elmondása részben reflexív, részben pedig narratív szöveget indukál. A fenti kategóriák tehát legfeljebb általános mércének tekinthetők, mert a konkrét esetekben a szövegpéldányok a leírás, elbeszélés, érvelés, reflek tálás különféle együttállásait tartalmazzák. 368 �A naplók anyaga tematikai szempontból elképesztő változatosságot mutat, tipizálásukat éppen ezért nem is kíséreljük meg, legfeljebb összefog lalóan jegyezhetjük meg, hogy a privát bejegyzésektől az erőteljes önreflexivitást felmutató darabokon át találkozhatunk: Q gyorsportrékkal kortársakról, irodalmárokról, barátokról, ismerősök ről s másokról 0 művészi alkotásokkal kapcsolatos megjegyzésekkel 0 olvasmányélményekhez kötődő feljegyzésekkel □ úti beszámolókkal Q politikai, ideológiai, vallási témájú megjegyzésekkel D az önálló aforizmáig, szentenciáig □ esedeg anekdotáig. Az arányok naplónként más-más módon váltogatódva adnak sajátos ka raktert az egyes köteteknek. Van a Márai-naplóbeírásoknak egy típusa, melyben a természetélmény kap kivételes hangsúlyt. Ezek általában természeti képpel induló leírások. A külső látvány azonban észrevédenül átmetaforizálódik, interpretált képpé lényegül át. Háromnapos hőguta. Éjjel vad zivatar, mennydörgéssel és villámlással, többórás mennyei légitámadás. Mintha az Isten megmutatná a kontár em bernek, hogy ő is tud valamit.26 Ez a nyár, mikor minden teljesen megérett. És most minden elrothad.27 A táj költészethez hasonlatos lírai hangütésű darabokban gyakori az az eljárásmód, hogy Márai „az irodalom világát vetíti rá ikonikusan a természet e lejegyzett részletére,\28 Őszi napok, amikor a világ olyan, mintha kristályból készült volna. Min den zeng a fényben. Az uszoda vize halványzöld, üvegszerű. Egy fuvallat leszakítja a környező nagy hársak és platánok lombját és aranyesővel szórja tele a medencét. A látvány mitikus, homéroszi.29 Tündöklő ősz. A tenger, a levegő, minden fénylik. A levegőre itt csak a rokokó Himfy-jelző illik: "balzsamos %efír”30 Márai kultúrkeretbe foglalja a természetet: az előbb említett természet irodalom párhuzamán túl az irodalom-képzőművészet-zene „együttlátása”, „összehangzása” az ikonicitás másik eklatáns példája: Éjjel „Toldi estéjé”-ben a sorok: „...jött édes álom / A ki legjobb orvos e^en a világon / A ki legjobb orvos, aki legjobb dajka / vagy tán puha bölcső\ vagy himbáló sajka / Vagy folyam a% élet s halál köpött mezsgyén / Egyik partja innen, másik túlnan esvén. ” Mint egy Brahms-melódia, melyet elalvás előtt hallgat az em ber, a sorok belső zenéje áthallatszik az álomba.31 369 �Az alkonyat kékes-rózsás színei. Ebben a színes ködfátyolban megszűn nek a hegyek vonalai, a domboldal felbomlik, a hegyoldal rajza elmosódik, nem marad más, csak a színesség. Mint Tum er és Monet „absztrakt” ké pein. A szín konstansabb a világban, mint a rajz, a „rajz” csak állvány, amire ráépül a világ ködképe.32 Másutt a költői eszközök, a különböző képek (metafora, szinesztézia, hasonlat stb.) együtthatása teszi líraivá a részletet: Nyár. Az erdőben. Arany fény, a dús lombozat sötétzöldje ragyog, mint a zöld lakk a frissen festett kerti padokon. A nyár teljes hangszerelése zeng a fényben. Gyönyörű Amerika.33 Márai természetélménye rendkívül összetett. A külső látvány a belső ál lapotrajz, valamint a történelmi idő érintkezésének bonyolult szövevénye: Két nap falun. A táj megtelt, megérett. Fájdalmas ez a nyugodt bőség, az emberi nyomorúság fölött kivirult, diadalmas, közönyös, szuverén júniusi érettség. A levegőben valamilyen áldott, édes illat. Róma elesett.34 A képekben: metaforában, szinesztéziában, megszemélyesítésben gazdag leírás elvont tétel hordozójává válik. Szerkesztési, tematikus, szemantikai szinten egyaránt a létantinómiát hordozza a szöveg. Eletigenlést egyfelől: a kreatúra tökéletességével, az örökkévaló, végtelen természet csodálatával — s az élet elvesztése miatt érzett tragikus fájdalmat másfelől: az emberi ha landóság megérzékítésével, az értékét vesztett emberi létezés borzalmainak, a háborúnak az említésével. A szerkezeti jellemzők felől közeledve Márai szövegegységeihez megál lapítható, hogy komponáló módszerében túlsúlyban vannak a kerekre zárt formák, bejegyzései összességükben retorizáltak, szentenciózus berekeszté sük szinte törvényszerű. A naplójegyzetek belső szerkezeti felépítése általá ban ugyanazt a mintát követi: „megemlít valamilyen életeseményt, apropót, melyből kiindulva reflexióit rögzíti, s az azt lezáró szentencia mintegy öszszefoglalja az addigiakat, általános érvényre emeli a mondottakat. Tehát a tárgyiasan leírt eseményt szubjektívan értelmezi, poétikai eszközökkel fejezi ki, majd megfogalmazza az általános igazságot.”35 Márai szövegegységeiben a reflexív jelleg erőteljesen érvényesül; a jelenségek mögött rejlő összefüggéseket szereti kifejteni, feltárni. A szentencia ezért mindig valamilyen konkrét életszituációhoz, megtapasztalt jelenséghez, eseményhez, aktuális olvasmányélményhez, képzőművészeti alkotáshoz kapcsolódik, többnyi re abból nő ki, az adott kontextushoz kapcsolódva (is) jelentéssel telítődik: Három héten át trópusi éghajlat, negyven- és ötvenfokos hőség: minden, amit ez időben írtam, rossz, bágyadt, erőtlen, nem véletlen, hogy Keletnek csak bölcsei vannak, de írói nincsenek. Az irodalom a mérsékelt égöv terméke.36 (A kiemelés: Cz. I.) 370 �D uff Cooper „Tallcyrand”-ja. Kitűnő könyv, a legjobb „regényes élet rajz”, melyet valaha is olvastam. Ez az angol diplomata úgy ír, mint egy XVIII. századbeli hivatásos író. Okos és találó, amit Tallcyrand gyönyörvá gyáról ír, erről a csillapíthatadan és olthatatían gyönyörvágyról, mely végül is a munkában találja meg a kielégülést. Minden igazán szenzuális ember a munkában köt ki, mert itt lobog fel a gyönyör felsőfoka. A kéjenc csak a hulladékot kapja; a gyönyör mestere a munkát, mindennek a tetejét/7 (A kiemelés tőlünk: Cz. I.) Ezek a kiemelt szentenciák itt és másutt is általában egy bekezdésnyi szöveg tar talmának a summázataként hangzanak el, egyszerre kapcsolódnak direkt módon a konkrét szövegszituációhoz de attól függetlenül, indirekt módon, tágabban is értelmeZy hetővé válnak. Magukba foglalják az egyedihez tartozó, referenciálisjelentést, de közben több gondolatsíkon mozogva konnotálódnak, generikus jelleget öltenek. A z elvont, on tológiai és a „konkrét”jelentés interaktív, oszcilláló viszonyban van egymással, kölcsö nösen befolyásolják egymás jelentéskörét, szűkülést vagy bővülést hoznak létre egymás jelentéstartományában. Előfordulhat azonban, hogy elmarad a szentenciához, aforizmához ve zető folyamat említése, s egy-egy hosszabb gondolatsornak ekkor csak a végső láncszemét rögzíti Márai. Mindent lehánt a gondolatról, ami megvilá gíthatná, a befogadó azonban a rövidség ellenére egész folyamatot érzékel het mögötte, tudniillik az ilyen rövid, egymondatos, egybekezdésnyi szöve gek általában vagy tematikusán vagy modvikusan a tágabb kontextus segít ségével értelmezhetővé válnak. Nem maradnak meg a szűk mondatkereten belül, kiterjesztik jelentésüket, kisugároznak az „érvényességi körön” túlra, úgy, hogy kapcsolatban maradnak a naplóvilággal, hiszen annak bonyolult utalásrendszerétől kapják meg mélyebb értelmüket. Tehát csak viszonylago san önálló szövegek a szövegben: Nem igaz, hogy vénkorban az ember „többet tud”. Csak m ás képp emlékezik.38 Az öregség, mint az óceán, mindent sterilizál, ami b eleh u ll39 Nincs többé „Sors”. Csak statisztika van.40 Olyan magányban élni, mint az állatok vagy az angyalok.41 A fentebb elhangzottak alkalmat adnak arra, hogy a bejegyzéseket a szpvegértékűség a szöveg-összefüggés szempontjából is szemügyre vegyük, textológiai vizsgálatnak vessük alá. A szpvegértéküség szorosan összefügg a szövegtípus, műfaj kérdéseivel, s hogy egy nyelvi produktum szövegként vagy éppen nem akként értelmeződik, abban a szöveg alkotónak s a befogadónak egyaránt fontos szerepe van. A szpvegértéküség létrehozásá ban, illetve felismerésében szerepet játszhatnak bizonyos belső sajátságok: mint a válto zatlan téma, a tartalmi-logikai összefüggés, a grammatikai kapcsoltság a stiláris egy eli �nemiség, a form ai s egyéb elkülöníthetőség stb.; s a külsőy pragmatikai jellemzők, ame lyek alapján az adott szöveg a kontextusba/szituációba ágyazódva a világra vonatkozó általános tudásból\ a közös előismeretekből\ a szpciokulturális háttérből adódóan a nyelvi interakció egységének tekinthető, A szövegösszefüggés legalább ennyire összetett jelenség: mindazon sa játosságok ide tartoznak, amelyek egy adott szöveget egységessé, folyama tossá tesznek. Megvalósulásának mértéke szerint a szakirodalom42 kohéziós fokozatokat állít fel. A szövegösszetartó eró minősítése, erőssége szintén a szövegtípus függvénye, ahogy a terjedelem kérdése is természetesen közre játszik a típus behatárolásában. A Márai-bejegyzések szövegségéhez nem fér kétség, s nem csupán a szöveg kritériumának tesznek eleget, hanem művészileg megformált szöve gek. Többségük koherens szövegnek tekinthető, kompozicionális szem pontból a lezártság, tartalmilag a teljesség érzetét kelti. Magából a műfajból következik, hogy a különálló feljegyzések nem minden esetben alkotnak önálló szövegértéket, értelmileg, tartalmilag, logikailag — grammatikáikig több naplójegyzet csak összeszövődve, folytatólagosan alkot „egy egysé get”. A zártság-nyitottság, a közelebbi, illetve távolabbi naplójegyzetektől való kontextuáüs függőség, a naplón kívüli szituatív és/vagy intertextuális beágyazottság az írói intenció valamint a befogadó ismeretanyaga (előisme retei) alapján változhat. Jó l érzékelhető pl. a textuális kohézió megléte az alábbi bejegyzésben: I. Soha nem süllyedt még olyan mélyre egy civilizáció szellemi és erkölcsi szintje, mint a mi időnkben. II. Elég megállani egy újságosstand előtt és megnézni a folyóiratok színes címlapjait; elég felcsavam i a televízió gombját; belépni egy moziba; megbámulni a bestsellerlistának nevezett pellengér szégyentábláját... Elég felnyitni egy újságot és elolvasni egy időszerű editorialt, amely kézdörzsölve magyarázza, hogy a terrorista a valóságban a társadalmi igazságot te szi rendbe, amikor bombát dob és meggyilkol ártadanokat, a való ságban fasiszta merénylő, aki megakadályozza a társadalmi igazság megvalósítását. Elég meghallgatni a Kupecet és a Szatócsot, aki ügynöknek nevezi magát —és a világszínpad számára, [a tömeghülyítés és a nemzetkábítás céljaira], készpénzért szállítja a gladiátoro kat; az írót, a művészt, a politikust, akik tehetedenül engedelmes kednek a politikai vagy üzleti komisszárnak; a tudóst, aki a kataszt rófa lehetőségeinek minden változatát szakmányba adja el a Hata lomnak. III. Felébredni ebben a világban, kidörzsölni egy több ezer éves álom csipáját a szemünkből és körülnézni - egyértelmű a tu datosodással: valami megtörtént. Valaminek vége.43 372 �E naplójegyzet kommunikációs funkciója nem csupán a tájékoztatás: híradás a világ civilizációs „ártalmairól”, hanem felhívás is: elutasítása a konzumvilág értékrendjének. A naplóíró erőteljes explicit vagy implicit mi nősítései (bestsellerlista = szégyentábla; terrorista = nemzeti hős; rendőr = merénylő; író, tudós, politikus = áruló), a nem tiszteleti célból kiemelt fo galmak: Kupec, Szatócs, Hatalom s egyéb szuggesztív eszközök adják az olvasó tudtára: aki ezeket a sorokat „felrótta”, felháborodását, keserűségét, kiábrándultságát akarja megosztani olvasójával, de legalábbis ezt a hatást szeretné kiváltani benne. A szöveg a pragmatikai összefüggőség benyomá sát kelti azáltal, hogy a szövegvilág elemei megfelelnek a való világra vonat kozó ismereteinknek, ítéleteinknek, előítéleteinknek. A kompozicionális konnexitásnak is szép példája ez a feljegyzés. Felépítettsége a szokványos hármas tagolódást mutatja: nevezhetjük az I. részt tételnek, a II. egységet kifejtésnek, a III. szegmentumot pedig záradéknak. A tétel egyúttal tételmondat is, amely a bejegyzés tartalmi summáját foglalja egybe, s a globális kohéziót biztosítja. A gondolkodás kiindulópontjául szolgáló mondat részletes magyarázatát, több szempontból történő megvi lágítását találhatjuk a kifejtő (tárgyalás, jelenségfelsorakoztatás) részben, majd a relatív zártságot biztosító konklúziómondatok következnek. A be jegyzés arányaiban is megfelel a hármas tagolástól elvárható fegyelemnek, ezt tükrözi a szintaktikai széttagolódás jelensége is, hiszen a II. szövegszer kezeti egység szövegmondataiban találkozhatunk többszörös alárendelések kel, valamint mellérendelő viszonyokkal is. A szövegbeli összefüggés szem antikai alapfeltétele a tem atikai egység, s ez az ekvivalencia kapcsolatot teremt a szöveg kisebb egységei között is. A belső jelentésbeli összefüggésből adódóan m egállapíthatjuk, hogy izotopikus folytonossággal rendelkezik a naplószöveg. Bizonyos fogal m ak láncszerűen ism étlődnek (elég), s a textus értelm étől eltérő jelentést is asszociálnak: nem csak az elég „elegendő” jelentést aktivizálják, hanem az „elég valam iből”, tehát a „m egelégel” jelentést is m ozgósítják. A sze m antikai progresszió több fajtájával is él a szöveg, pl. m ellérendelt fo galm akat halmoz (m egállani, m egnézni, felcsavarni, belépni, felnyitni, elolvasni, m eghallgatni), a szövegben ellentétesen használt jelentéseket kapcsol össze: bestsellerlista - szégyentábla; ügynök - Kupec, Szatócs stb., illetve a szinonim kifejezések is az egységességet szolgálják: a mi időnkben - ebben a világban. Továbbá az aktuális m ondattagolás szem pontjából nyilvánvaló: az állandóan változó réma m ellett a téma alig m ódosul. Ezenkívül az utolsó előtti szövegmondatban a grammatikai elem: ebben (pronominali^áció) is fenntartja a témát. 373 �A szöveg művészi jellegét a gondolatritmusos szerveződés határozza meg, amely erőteljesen tagolja a konstrukciót. A ritmikusságot a változatlan anaforikus (valamint a grammatikai formában megmutatkozó: lásd infinitivuszok ismédődések s a hangulati váltást biztosító expresszív rokon értelmű megfelelők használatával éri el a jegyzetíró. A teljes (vagyis minden naplóra jellemző) szövegépítkezés vizsgálatakor Tolcsvai Nagy Gábor arra a következetésre jut, hogy Márai mindig ugyanazt a poétikai eljárást követte: a rekurrenciát, melynek részben az életesemények ismétiődése, részben pedig a megfogalmazással bíbelődő, s mindig a legpregnánsabb/végleges változat kidol gozásán fáradozó etikai magatartás áll a hátterében. Márai mindig új megfogal mazását keresi egy viszonyrendszemek.44 Ezt példázzák a következő idézetek: Indián nyár. A szónak van valamilyen egzotikus, álmatag zengzete. Néhány hete „indián nyár” köszöntött be - a közeli erdőben, a folyóparton a fák szederjes zűrzavarban tarkáiknak (- mint Tóth Árpád írta Shelley-fordításában: „a pestises lombok holt népe ” az uta kon). A nap perzselő, erjedő. És mégsem ősz ez. Csak Európában van „ősz” számomra. Itt Amerikában vagyok, s amit minden hevé vel, pompájával megélek itt, nem „ősz”, hanem „indián nyár”.45 Ha még egyszer az életben verset írnék: a New York-i égről imám. Más ez az égbolt, mint amilyet vakha is láttam: komolyabb, zordabb, nagyszerűbb és félelmetesebb. Lehet, hogy a felhőkarcolók tolják a magasba ezt a mennyezetet. És a színe sem olyan engesztelőén szelídkék, mint volt az oksz ég, hanem sötét, acélos. Az óceán tükrözik benne, a végtelenség, az aránytaknság, az emberfeletti sors.46 Jóllehet vizsgálódásunkat a naplónak mint szöveg-, műfaj- és stílustípus nak a modellálására koncentráltuk, kiemelt szerepet szánva a szövegmegformáltság módjának, elemzésünk szükségképpen hiányosnak mondható. Feltédenül szót érdemelnének a hangnemi összetevők, a modalitás kérdései vagy a naplónak mint tradicionálisan egyes szám első személyű műfajnak a narrációs eljárásai. Ezek a témák azonban részletes kifejtést igényelnek, ezért egy később megírandó tanulmányban foglalkozunk velük. JEGYZETEK 1 Lásd Balázs János 1985: A szöveg. Budapest; Kocsány Piroska 1989: Szövegnyelvészet vagy szövegtípusok nyelvészete? In. Filológiai Közlöny. 35., 25-43.; Petőfi S. János 1994: A jelentés értelmezéséről és vizsgálatáról. In. M agyar Műhely. 41-48.; Tolcsvai Nagy Gá bor 1994: A szövegek világa. Tankönyvkiadó. Budapest..; Uö.: 1996: A magyar nyelv stilisz tikája. Nemzeti Tankönyvkiadó.; Eóry Vilma 1996: A szövegszerkezeti alapegységek és a szövegtipológia. In. R. Molnár Emma (szerk.): Absztrakció és valóság. JGYTF, Szeged.; Szikszainé Nagy Irma 1999: Leíró magyar szövegtan. Osiris. Budapest.. - és mások. 374 �2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 Többek közt pl. a rövidszövegekkel foglalkozott Kanyó Zoltán 1981: Sprichwörter. Analyse ciner dnfachen Form. Budapest..; Kocsány Piroska 1986: A mondás mint szövegtípus. Kandidátu si értekezés; Békési Imre 1986: A gondolkodásgrammatikája. Tankönyvkiadó. Budapest; a dialó gusokról írt Albertné Herbszt Mám 1992: A társalgás néhány jellemzője és szabálya. In. Petőfi S. János —Békési Imre. —Vass László (szerk.) Szemiotikái szövegtan. 5. JGYTF. Szeged; Cs. Jó nás Erzsébet 1992: Gondolatok a dialógus mint szövegtípus vizsgálata kapcsán. In. Petőfi S. János - Békési Imre - Vass László (szerk.) Szemiotikái szövegtan. 5. JGYTF. Szeged.; Kábán Annamária a tudományos szövegekről készített részletes elemzést: Kábán 1993: A magyar tu dományos stílus a kezdetektől afelvilágosodás koráig. MTA Nyelvtudományi Intézete. Budapest.; Ró ka Jolán pedig a publicisztikai szövegekkel foglalkozott behatóbban. Róka 1986: Újságszpvegek szerkesztési ésstílustipológiája. Akadémiai Kiadó. Budapest Vö.: Tolcsvai Nagy Gábor 1996: A magyar nyelv stilisztikája. Nemzeti Tankönyvkiadó. Budapest 13. Péter Mihály 1991: A nyelvi érzelemkifejezés eszközei és módjai. Tankönyvkiadó 173. Fehér Erzsébet 1999: A „nézőpont” a szövegben. In. V. Raisz Rózsa - H. Varga Gyula (szerk.): Nyelvi és kommunikációs kultúra az iskolában. Magyar Nyelvtudományi Társaság. Budapest. Uö.i. m. 166. Tolcsvai Nagy Gábor 1996: A magyar nyelv stilisztikája. 119. Lásd erre vonatkozóan Péter Mihály, illetve Marcus Solomon nézeteit: Péter 1996: Stílusok és stilisztikák. In. Magyar Nyelvőr, 376-377., Marcus 1977: A nyelvi szépség mate matikája. Gondolat Kiadó. Budapest. De Beaugrande, Róbert - Dressler, Wolfgang 1981: Einfüchrung in die Texlingvisták. Niemever Verlag. Tübingen. 238. Részletesebben lásd Szili József 1997: A poétikai műnemek interkulturális elmélete. Akadé miai Kiadó. Budapest. Glowinskit idézi Szili. Lásd az előző jegyzetben i. m. 86. Márai Sándor: Jules Renard naplója. Ihlet és nemzedék. Akadémiai Kiadó —Helikon Kia dó. Budapest.. 1992. 31. Márai Sándor: Napló 1943-1944. 49. A reális a szövegen kívüli világként értendő, amely világ a szöveget adottságként meg előzi s annak vonatkoztatási mezóit képezi. E mezók lehetnek értelemrendszerek, szo ciális rendszerek és világképek éppúgy, mint akár más szövegek, melyekben a valóság nak sajátos elrendezését, illetve értelmezését nyújtották. Iser, Wolfgang 1997 [1993]: A fikcionálás aktusai. In. Thomka Beáta (szerk.): A z irodalom elméletei IV. Jelenkor Kiadó. Pécs. 51-83. Iser: i. m. 57. Cullert idézi Iser: i. m. 63. Márai Sándor: Ihlet és nemzedék. 1992. 28. Márai Sándor: Napló 1976-1983. 86. (A kiemelés az eredeti szövegben!) Uo.: 143. Békési Imre 2000: A rövidszöveg szövegsége. In: Czetter Ibolya - Lórinczy Huba (szerk.): „Este nyolckor születtem. ”Hommage a Márai Sándor. Szombathely. 221-222. Genette, Gerard 1969: Frontieres du recit. Fugures. II. Paris. 61-69. Bahtyin, Mihail 197 6: A szó esztétikája. Budapest. 184. (Fordította Könczöl Csaba) 24 Lásd a 9., illetve az 1. számú jegyzetet! 25 Cohn, Dorrit 1996: Áttetsző tudatok. In. Thomka Beáta (szerk.): A z irodalom elméletei II. Jelenkor. Pécs. 140., 184. 375 �26 Márai Sándor: Napió 1943—1944. 188. 27 Uo.: 203. 28 Tolcsvai Nagy Gábor 1994: Szövegvariációk és szövegglobalitás Márai napló 1943—44 című művében. In. Magyar Nyelvőr 1994/3. 29 Márai Sándor: Napló 1945—1957. 57. 30 Uő.: N apló 1958-1967. 244. 31 Uő.: Napló 1968-1975. 13. 32 Uo.: 16. 33 Uő.: N apló 1958-1967. 112 34 Uő.: N apló 1943-1944. 163. 35 Tolcsvai Nagy Gábor 1994: i.m. 306. 36 Márai Sándor: Napló 1943—1944. 80 37 Uo.: 8 1-8 2 38 Uő.: Napló 1976-1983. 125. 39 Uo.: 195. 40 Uő.: Napló 1958-1967. 91 41 Uő.: N apló 1943-1944.134 42 Weinrcich, Uriel 1969: Problems in the Analysis o f Idioms. Puhvel, J. (ed.): Substance and Structure ofLanguage. Berkeley. Los Angeles. 43 Márai Sándor. Napló 1968—1975. 119 44 Vö.: Tolcsvai Nagy Gábor 1994. I.m. 45 Márai Sándor: Napló 1945—1957. 229. (A kiemelés Máraié!) 46 Uo.: 182. Botka Ferenc A San Gennaro vérének forrásvidékén Úti beszámoló —kérdésekkel Amikor az év elején még csak tervezgettem olaszországi kirándulásunk s benne nápolyi tartózkodásunk programját, muzeológusi kíváncsiságtól hajt va —a legelső helyre tettem a San Gennaro véré-nek , illetve a mögötte meghú zódó élményanyagnak a „topográfiai” felderítését. Ez a kíváncsiság természetesen eléggé sokrétű volt. Egyszerre szólt a dél-itáliai táj egzotikumának, amelyet korábban az egyszerű közép-európai irodalomtörténész legfeljebb csak elképzelhetett; de felcsigázta érdeklődé sem a regény ajánlását követő mondat is, amely azt állította, hogy szereplői - „csak az író képzeletének alkotásai”. Ez a rejtőzködő mozdulat mindig 376 �ingerli az olvasót, én ebben az esetben azért is hatott, mert emlékeztetett az Egy polgár vallomásai második kiadásának hasonló megjegyzésére, amely mö gött az első kiadást követő sajtóviták és az azokban érintett egyházi szemé lyek által kezdeményezett perek húzódnak. E személyes érintettséget elhá rító gesztust olvasva óhatadanul Lőrinczy Huba kitűnő regényelemzése jutott eszembe, amely példák tucatjain bizonyította be, hogy a regény szinte minden mozzanatának, motívumának konkrét előképük van, leírásaik sorra fellelhetők Márai naplójának nápolyi vonatkozású lapjain. E tanulmány, amely a szerző Ambrustól Máraibo% című kötetében jelent meg, mindezen túlmenően meggyőzően mutatja ki, hogy a San Gennaro vére —sajátos és bo nyolult szerkezete ellenére —egyfajta én-regény, amelynek hőse valójában véve Márai; életének azok a konfliktusai, amelyeket az emigráció, a honta lanság váltott ki. —Mindezzel mélyen egyetértve, hadd tegyen hozzá az el mondottakhoz, hogy e személyes érintettség kapcsán hadd tegyen hozzá: a regényt —legalábbis első felét, amely Nápoly egyfajta szociográfiai és társa dalomlélektani leírását adja - az Egy polgár vallomásainak egyfajta folytatásá nak érzem. Amely —előzményéhez hasonlóan —az önéletrajz sajátos válto zatának is felfogható. Olyan vallomások, amely —közvetett formában ugyan —, de a nemzetéből kiszakadt egyén hontalanságáról, új életkezdéséről, szellemi gyökéreresztéséről, majd zsákutcának érzett kudarcáról szól. Többszörös érdeklődéssel fordultam tehát a dél-olaszországi —félig már trópusinak tekinthető - természeti környezete és azon pontjai iránt, ame lyek a görög-római mitológia, az Odüsszeia és Vergilius A eneisének cselek ményéhez kapcsolódnak, s amelyek 1948 októberében Márait fogadták s egyben az európai kultúra kezdeteire emlékeztették. A felsoroltak közé ki tüntetett helyre emelve a Nápolyi körülölelő tengert —mérheteden erejével, gazdagságával és távlataival —, amellyel mint elemei hősünk megmagyarázhatadan és ösztönös vonzalommal azonosult. - Minden együtt volt tehát ahhoz, hogy —öt évtizeddel a háta mögött —megkísérelje újrakezdeni életét, s aminek alapján joggal érezhette az itt eltöltött három és fél évet létezése egyik legszebb időszakának. *** A nápolyi látogatás előkészítése, amely kerek fél évszázaddal később kí vánt szembesülni a San Gennaro véré-nek színhelyeivel, viszonylag egyszerű nek látszott. Aprólékos pepecseléssel kijegyzeteltem a regényből a városré szek, utcanevek, templomok, nevesebb építmények, létesítmények, egyéb földrajzi helyek — s természetesen a hozzájuk kapcsolódó személyek és történések sorát, majd kiválasztottan közülük azt a néhányat, amelyek a 377 �legjellegzetesebbek, s amelyek egy rövid látogatás alkalmával —ha úgy tet szik —kegyeletből felkereshetők. Az első helyre természetesen a ház, a villa kívánkozott, amelyben Márai és felesége lakott, s amely a regényben is kitüntetett helyet foglal el. —Mi sem látszott könnyebbnek: megkértem Mészáros Tibor kollégámat, a Petőfi Irodalmi Múzeumban őrzött Márai hagyaték gondozóját, adja meg az író nak küldött leveleken szereplő címet, s ha a „vegyes iratok” között akad egy korabeli várostérkép, készítsen róla másolatot. Egyik feladat sem okozott gondot. A cím mellé: Via Nicola Ricciardi 7. - térkép is került. Am a Ricciardi utca azonosítása már bökkenővel járt. E térkép szerint —a köz pontban, a főpályaudvar mögött található. Ez a hely azonban semmiképpen sem lehet azonos a regényben leírt zöld, ligetes környezettel. - S ekkor figyel mes lettem a címzés Nápoly mögé (és zárójelben) biggyesztett Posilippo meg jelölésre, amely már közelebbi eligazítást ígért. Azt a Posilippot emelve ki, amely a regényben is többször megemlíttetik, s naplójában Márai Budapest Rózsadombjához hasonlítja. Az egykori térképen meg is találtam a városrészt, amely azonban — Budapestnél maradva - inkább a Jánoshegyhez vagy Máriaremetéhez hasonlítható: már a város peremén fekszik. Határai túl is fut nak a régi térképen, s a Ricciardi utcát is hiába kerestem rajta. —Nosza, irány a térképbolt, s meg is vettem a legfrissebb Nápoly térképet. Am ezzel sem jártam sikerrel: Posilippo már-már félszigetté keskenyedő déli csücske —a tengerhez leereszkedő Marechiare kerülettel - ezen sem volt rajta. Csak egy útikönyvbeli, nagyléptékű vázlatból volt sejthető a helye. Ilyen féltudással indultam úrnak feleségemmel, s azzal a reménnyel, hogy a regény leírásai s a helybenlakók jóindulata nyomán majd csak célba jutok. így is lett: a szerencse ránkmosolyogni látszott. Kocsinkkal átevickéltünk Nápoly reggeli forgatagán, majd a tengerpart mentén ráfordultunk a Via Posilippora, amelyet a regény is említ. Sőt a helyi szent, az oroszlánokat megszelídítő Santo Strato utcatábláját és felfedeztük, s most már megállhattunk kérdezősködni a Posilippoval határos Marechiare iránt, amelynek utcáin a regényben többször is feltűnik az idegen házaspár, illetve az az ember, akiről az a hír terjedt el, hogy „meg akarja váltani a világot.” Fehér ruhás, parafasisakos rendőrnő fogad az így megtalált Marechiare bejáratánál, ám közli: ott most épp búzaszentelés készül Szűz Mária kápol nájában, így a behajtás korlátozott. Nem baj! —lelkesedem —, amíg az lezá rul, felkereshetnénk a Via Nicola Ricciardit, amely itt húzódik valahol a közelben, ahol egy magyar író lakott ötven évvel ezelőtt. - Am ő sem tu dott azonnal válaszolni, de a helyiek között nálunk gyorsabban tájékozó dott. Rövidesen megtudtuk, hogy csak két sarkot kell visszagurulnunk a Santo Straton: a cél itt van karnyújtásnyira. 378 �Ilyen egyszerű lenne? Igen. A jelzett helyen, egy autógumis m űhelynél igazítanak el —m enjünk néhány lépést balra: keresztezzük a keresett ut cát. Itt lennénk hát, az utcatábla is igazol. Most már csak felfelé kell lépkedni a 7-es házszámig. Jellegzetes nápolyi keskeny utca, két gépkocsi alig hogy elfér benne; kifelé tekintő erkélyek, lobogó fehérneműk. S már a szembeödő magyar és olasz nyelvű emléktábla is „igazolja”, hogy jó helyen járunk: EBBEN A HÁZBAN LAKOTT 1949-1952 KÖZÖTT MÁRAI SÁNDOR (1900-1989) MAGYAR ÍRÓ, A XX. SZÁZADI VILÁGIRODALOM KIEMELKEDŐ ALAKJA (Állította 2000-ben a Nápolyi Önkormányzat és a budapesti Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma.) Ezután már ment minden, mint a karikacsapás. A rendőr nénihez viszszatérve, aki láthatta, hogy csak futó látogatásról van szó, megnyílt autónk előtt az út a Marechiare mélyébe is. Perceken belül a tengerparton voltunk, ahol - két más létesítmény mellett —ma is áll az a Finestrella (nápolyisan: A Fenestrella) bár, ahol a regénybeli házaspár vacsorázni szokott, s lábunk alatt csobogtak a hullámok, amelyekben Márai —naplójának tanúsága szerint — reggelente rendszeresen megmártózott. A víz ádátszóan tiszta, a sziklás-homokos partra habosán loccsan. Közelben és távolban csónakok; párák mögött a Sorrentói félsziget és Capri körvonalai. Tíz óra van, ragyog a napfény, olyan giccses harmóniá ban, hogy már-már félek megemlíteni. Majd újabb eligazítás. A parafa-sisakos hölgy iránymutatása nyomán fel felé kanyargunk a regény másik színhelyére, a Parco della Rimembranzára, az első világháború hőseinek emlékhelyére, amellyel nem is annyira a ke gyeleti vonatkozás, hanem a tövében meghúzódó kilátó miatt lenne fontos szembesülnünk. S nem is elsősorban az innen nyíló és lenyűgözőnek várt látvány miatt, hanem, mert ez az a hely, ahonnan a regény hőse —az embe riség megváltásának a szándékával - a mélybe vetette magát. —Itt azonban nem volt szerencsénk. Az egész létesítményt lezárták: felvonulási épületek, építőanyag kupacok — folyik a teljes felújítás. Csak az egyik útkanyarból tudunk kipillantani — százhúsz méterrel magasabbról — a Finestrellánál megismert tájra, majd egy másik pontról nyugat felé: az egykori Baiae és a még távolabbi Cunae vidékére, ahol Vergilius hőse partra szállt és Sybilla segítségével leereszkedett az alvilágba. A már többször emlegetett napló hányszor célzott ezekre a vonatkozásokra! 379 �Ismét kocsiba ülünk és újra legurulunk a tengerhez, Posilippo/Marechiare nyugati partszegélyéhez, amelyet mesterséges útszakasz köt össze a regény ben is megjelenő Nisida-szigettel, ahol kétezer évvel ezelőtt Brutus lakott, s amelynek tövéhez ott emelkedik az a szikla, amelyhez Odüsszeusz kikötöztette gályáját, mielőtt a félszemű Polüphemosz barlangjához indult. Pihe nünk. Idelátszik újra Capri puttonnyal megtetézett púpja, s Baiae déli végén a tengerből kiugró Misenum fog, amelynek tövében Aeneas a partraszállás harcaiban elesetteket eltemettette. Elvont szavakat és vonalakat tudok csak felidézni, amelyekből hiányzik a tenger csillogó felülete, a víz illata, az alat tunk elterülő szabad strand halk moraja s azok a szellős távlatok, - amelyek Ikaruszhoz hasonlóan —a levegőbe emelték az embert. Nem folytatom. Szólhatnék ugyan a közeli Bagnoliról, ahol az olasz ha tóságok annakidején az emigránsok menekülttáborát felállították, a fürdői ről híres Pozzuoliról, s mindenekelőtt Nápolyról, szűk sikátorairól, századfordulós üvegpalotájáról, a Galleria Umbertoról, a templomokról, s azok között is a kincstárában San Gennaro vérét őrző dómról. De az adatok egy bizonyos ponton túl fárasztóvá válnak és elfedik a lényeget. * * * Rövid úti beszámolónkban nem lehet feladatunk a San Gennaro vérének mélyebb elemzése, ám nem tagadhatjuk, hogy a látottak —s természetesen a regény ismételt átolvasása - felvetettek bennünk néhány olyan kérdést, amelyekre még nem figyelt fel az irodalomtörténet; vagy legalábbis nem abban az összefüggésekben, amelyeket e látogatás felszínre vetett. Közülük egyeden egyet emelnék ki, amely —durva leegyszerűsítésben —a következő képpen hangzik: vajon mi lehet az oka annak, hogy Márai - és regénybeli alteregója —hátat fordított e csodálatos világnak, amelynek harmóniáját és szépségét olyan magával ragadó érzéki erővel jelenítette meg írásaiban? Ha a regény felől közelítjük meg a kérdést, a válasz meglehetősen egy értelmű, jól átgondolt, ha úgy teszik: koncepcionális; az egész mű e körül a tengely körül forog. Ugyancsak rövidítve és leegyszerűsítve így hangzik: Ez a csodálatos dél-olasz mikrovilág, amely az európai kultúra egyik bölcsője s bizonyos értelemben az egész emberiség példázatának is tekinthető —olyan mérheteden és kilátástalan nyomorban szenved, amelyből csak egy remélt csoda emelheti ki. Hasonlóan az itt menedéket talált hőshöz, aki azért távo zott hazájából, mert abban az anyagihoz hasonló szellemi-politikai nyomort tapasztalt, amelynek megváltoztatását szintén csak a csoda által tudja elkép zelni. S ő, aki hisz az ember —és anyagfölötd erőkben, elhatározza, hogy a világ (és hazája) megváltása érdekében feláldozza magát, életét. 380 �A gondolatmenet ebben a formában megtámadhatatlan, ám maga a re gény, a szerző is kérdőjelet tesz mögé. Ha nem is szavakban, hanem az el mélet, a világmegváltás meghirdetőjének a tettein keresztül. Azzal az egy szerű momentummal, hogy az önfeláldozást megkérdőjelezve a cselek ménybe olyan szálakat is belesző, amelyek puszta öngyilkossággá fokozzák le a tettet. A hős ugyanis annak a napnak a hajnalán veti magát a mélybe, amelyen a kivándorlási hivatal az ország elhagyására kényszerítette volna, méghozzá olyan lélektelenül, hogy elszakította volna élettársától, aki Am e rikába kapott beutazási engedélyt, szemben ővele, akit a kieden Ausztráliá ba irányítottak. Ha azonban az éppen az elutazásunk előtti hetekben megjelent 19501952-es évek naplójába (vagy annak korábban közzétett változatába) tekin tünk a válasz bonyolultabbnak tetszik. Különösen, ha melléje tesszük a San Gennaro vérének befejező részét, amely a nápolyi szent ereklyéjének csoda ként meghirdetett (s évi háromszori rendszerességgel ismédődő) folyé konnyá válását is megjeleníti. Csoda, megrendelésre? - tehető fel a kérdés, és regényében Márai közvetíenül ugyan nem válaszol, de valamiképpen mégis érzékelteti, hogy az esemény túlvilágisága legalábbis megkérdőjelezhető. Megkérdőjelezhető, mint ahogy egész világunk, az emberiség megválthatósága is. )Visszautalva ezzel az olvasó által levonható pesszimista s végkövetkeztetéssel Lőrinczy Huba tanulmányára, aki először adott hangot ennek a gondolatnak.) A naplók adatai közül talán az a legfontosabb, amelyből egyértelműen kiderül: a valóságban Márai is és felesége is megkapták az amerikai vízumot. A regénybeli férfi és nő adminisztratív kettészakításának tehát nincs valós életfedezete. Egyszerű írói kitaláció, amelyre Márainak „csupán” azért volt szüksége, hogy általa megteremtse az öngyilkosság külső indítékát. S ha ez így van, meggondolandó: milyen méretekben kell komolyan vennünk ezt a sorsdöntő cselekedetet? - A regény belső világában természetesen nem vethető fel ilyen kérdés. Ám Márai életanyagához viszonyítva nem tekint hetjük másnak, mint egyfajta szerepjátszásnak, s amelynek csak szimbolikus jelentősége van. —Megítélésünk szerint azonban így is számos olyan üze netet tartalmaz, amelyre nagyon is oda kell figyelnünk, s amelyek végső soron választ adhatnak a gondolatmenetünk elején felvetett kérdésre: miért is szánta rá magát Márai arra, hogy elhagyja azt a környezetet, amely élete egyik legszebb szakaszát keretezte? A további válaszokat immár az A mi a Naplóból kimaradt 1950—1952 című kiadvány sorai tartalmazzák, amelyek Márai feljegyzéseinek korábbi válto zatával szemben több teret szentelnek az író személyes életének és nem mindig a nyilvánosságnak szánt gondolatainak. Ezekből megtudhatjuk, 381 �hogy a kivándorlásnak egészen prózai okai voltak. Az olasz hatóságok a menekülőnek nem adtak állampolgárságot, csak tartózkodási engedélyt, amelyet folyamatosan meg kellett újítani. A megélhetés is bizonytalan volt. Kezdetben pénzzé kellett tenni a feleség értékesebb ruhadarabjait, ékszereit, bár utóbb a német és olasz kiadók már-már egy-egy régebbi mű fordítását is megjelentették. Mindehhez társult egyfajta politikai félelem is: Márai na gyobb biztonságban érezte magát a távolabbi kontinensen. Gondolatban még arra is vállalkozott, hogy polgári állást vállal; hogy ilyen hagyományos módon biztosítsa felesége és fogadott fia jövőjét. Igaz, azzal a kiegészítés sel, hogy az állampolgárság és az anyagi háttér megteremtése után időnként még vissza-visszatér Európába. Ez mind igen elfogadhatónak hangzik, ám még mindig nem található meg benne az a mag, amely a regénybeli öngyilkosság gondolatát elindította volna. Pedig a válasz fellelhető az említett sorok között, nemkülönben ak kor, ha felidézzük Márainak a háború előtti nézeteit, amelyek az eltömege sedéssel, a szellemileg kiüresedő civilizációval, Európa kultúrájának a pusztulásával függenek össze. S tegyük hozzá: amely értékvesztés és eltö megesedés jellegzetes megtestesülését 1952-ben is elsősorban a kényszerha zának választott Amerikában láthatta. Ezt ugyan a napló ilyen közvedenül és leegyszerűsítve egy helyen sem mondja ki, de számos utalása egyértelmű en érzékelteti. Ugyanakkor ezek a szövegek megrendítően rögzítik Márainak a kivándorlás kiváltotta érzéseinek az ellentmondásosságát. Am i kor kézhez kapja a vízumot - hazafelé tartva sírni kezd az utcán. Kezében érezheti az új élet, a menekvés lehetőségét? Vagy visszaretten attól az élet formától és országtól, amelyet nemrég közönnyel és ellenszenvvel, majd cinizmussal és műveletienséggel vádolt? S ekkor elérkezünk ahhoz a kulcs mondathoz, amely egyértelműsíti feltevésünket: „Nem lehetetlen, hogy belehalok, ha kimegyek A m erikába...” —Ezek a szavak kimondják a lénye get, azt, hogy a regénybeli alterego öngyilkossága —egyfajta leszámolás a múlttal, búcsú az európai kultúrától, mindattól, ami eddig mint embert és írót meghatározott. Nem kívánjuk túlírni a felvetett összefüggést, de feltétlenül idekívánko zik még a naplónak az a bekezdése, amely az irodalom jelentőségének ha nyatlásáról szól, az írásról, amelyre a világnak már nincs szüksége, s amely nek nyomán Márai több helyütt is megemlíti, hogy a jövőben már csak a maga számára, íróasztalfiókjának kíván alkotni. Végül az Amerikával kapcsolatos ellentmondásos érzéshez tegyünk hoz zá még két momentumot. Egyrészről azt, hogy az 1951 őszén beindult Sza bad Európa-adások honoráriuma ugyan megnyugtató anyagi hátteret bizto sított Márai életéhez, ugyanakkor azonban kezdetben elvonta minden al 382 �kotó erejét. Másrészről pedig azt, hogy e kapcsolódással ugyan bekerült a világpolitika áramába, ám ezáltal vaskos kompromisszumokra kényszerült; beszédhelyzete megváltozott, s nem mondhatott ki közvedenül olyan indu latokat, mint amelyek például 1956 nemzetközi elszigetelődése nyomán feltódultak benne, látva azt, hogy a két nagyhatalom kiegyezett egy kis nép szabadságharcának eltiprásában. (A San Gennaro vérét Márai épp ezekben a hónapokban fejezte be. A re gény 1957 nyarán megjelent német fordításában már ott olvasható az a feje zet is, amely az 1956-os forradalom nyugatra távozott ex-kommunistáit elítéli.) Ennyit tehát a Parco della Rimembranza kilátója kapcsán azokról az alkotáslélektani vonatkozásokról, amelyek az emberiség megváltását vállaló hős tettéhez kapcsolódnak. * * * A másik kérdésünk igencsak prózai s az előbbinél jóval egyszerűbb. így hangzik: vajon jó helyen jártunk-e? Jó helyre helyezték-e el az emléktáblát? Hazajövet ugyanis újra kézbevettük a regényt és a már említett napló kiegé szített kiadását. S megdöbbenve tapasztaltuk, hogy sem az egyik, sem a másik nem via, hanem villa Ricciardiról szól, villáról, ami épületet, épületcsoportot, települést jelent. A mi kis utcánk egyemeletes háza nem illik bele ebbe a képbe. A regény egyértelműen településről, bagolyvárról beszél, amelyet kagylómész odúk, lakóbarlangok szegélyeztek, s közepén temp lomtorony emelkedett. A napló is „több házat” - „közös kerítéssel” említ, amely Posilippo „tetőzetén” emelkedett, s az épülethez, amelynek második emeletén Máraiék laktak —e leírás szerint —„szép, enyhe lépcsőzettel emel kedő betonút vezet/ett/ fel, óriási pálmák, szőlőlugasok között.” A Via Ricciardira ez semmiképpen sem mondható. Majd újra kézbe véve az író régi térképének másolatát meg is találom a Villa Ricciardinak jelzett helyet, a mi Via Ricciardinktól légvonalban körül belül négy kilométerrel északabbra (az új térkép viszont már nem tünteti fel). Lehet, hogy ez volt Máraiék igazi tartózkodási helye, az igazi genius loci? Miközben a kérdésről töprengünk, Mészáros Tibor felhívja a figyelmem a napló „Lajosára”, aki Máraiéknak a lakást szerezte, s aki nem más, mint Márton Lajos, Márainé nagybátyja s már jóval korábban a Posilippon élt — mint a Bagnoliban szervezett menekülttábor alkalmazottja. Lehet, hogy a levelek - óvatosságból - az ő címére irányítattak? S így jöhetett létre a cse re? A nápolyi emléktábla-állítók így jutottak volna a Via Ricciardira? 383 �Szép és logikus lenne ez a kombináció. Ám a regényben mégis található néhány olyan részlet, amely mintha a „via” mellett szólna (például az, hogy a főhős reggelente felkereste a tengert vagy a kilátót, amelyek ide elérhető közelségben fekszenek). S itt van még a napló egy további mondata 1949ból, amely így szól: „Lajossal szobát cseréltünk”, méghozzá olyan szobát, amelyet a következő oldalon Márai „új szállásként’’ aposztrofál. Lehet, hogy ez a szobacsere —a „villából” a „viára” való leköltözést jelentette? Lehet, hogy az író időnként itt is tartózkodott? (A naplóban ugyanis a helyiség dolgozószobának való berendezéséről van szó.) Jó lenne mindezt eldönteni. Vagy legalábbis a mai Villa Ricciardit is fel keresni, ha ugyan még megvan. (A hajdani ligetes Posilippot - a Rózsa dombhoz hasonlóan —ma már sűrűn beépítették.) Az utánam jövők talán majd megteszik, s akkor véglegessé és hitelessé válhat az író nápolyi emlékhelyeinek a sora. „Magyarország olyan hely...” Salamon István rádióinterjúja Márai Sándor sógornőjével —Ön mikor ismerte meg Márai Sándort? —Amikor megnősült, rögtön a házassága után, mikor legelőször együtt hazajöttek Kassára. Hát annak már rengeteg éve, én már nem emlékszem pontosan, hogy az mikor történt. Egész fiatalok voltak még. Aztán mentek Németországba lakni. S hazajöttek, otthon voltak talán egy hónapig. —Es hogy ismerkedett meg a% Ön testvérével Márai Sándor? —Az én testvéremet kiküldték a szülei Németországba —inkább nem mondom el, hogy miért, az tisztán magánügy - és tudomásom szerint ott ismerkedtek meg Németországban. És aztán megbeszélték, Magyarorszá gon találkoztak másodszor és akkor volt az esküvő. —Szerelem volt e%? —Szerelem, nagy szerelem volt. —Es a testvére ismerte már Márai müveit? —Hát ő akkor még alig írt valamit, az csak egy pár újságcikk volt Márai még a kezdet kezdetén volt. A szüleim, amikor megtudták, hogy ők Németország ban ilyen jól összeismerkedtek, hazahívták a testvéremet. Nem volt az nekik egy „megfelelő parti”, hát egy fiatal „senki” volt akkor, hogy úgy mondjam. —Es Önök milyen családi háttérrel rendelkeztek, Ön és a testvére? 384 �—Mit mondjak magának, egy jó magyar család voltunk. Jó l szituált, ren des család. Anyám nagyon sok jótékonyságban vett részt, nagyanyám is, én egyetemre jártam. Szóval ők Pesten akkor találkoztak, és amikor az apám megtudta rögtön utánuk ment és meg akarta akadályozni a házasságot. De hát csak tanúnak érkezett meg. —H ol volt a* esküvői —Pesten. Egy szó sem igaz abból, hogy ablakon ugrott ki az én testvé rem, meg ilyen marhaságok, amiket „izé” mesélt. Hát nem tudom, ezt csak magának mondom. Mert ő normálisan elutazott Pestre a szüleimnek az engedélyével, és amikor megtudták a szüleim, hogy ott van Márai is apám utána ment. Nem akarták, hogy hozzámenjen feleségül. Hát ez az egész. —De nagy szerelem lehetett... —Hát igen, nagy szerelem volt! Természetes, hogy nagyon nagy szerelem volt. No, de nem ezt akartam magának mesélni, hanem azt valószínűleg kevesen tudják, hogy ‘45-ben amikor már jöttek az oroszok, akkor mi ott laktunk a fiammal nála, Leányfalun. És az oroszok már egész közel voltak, és ő nem akarta megvárni az oroszokat ott a falun, mert féltette a két nőt, vagyis a feleségét meg engem, hogy az oroszok esedeg erőszakoskodni fog nak. Úgyhogy megrendelt egy autót, de a nővérem nem akart bemenni Pestre semmi körülmények között. Én meg nem mehettem Pestre, mert engem Pesten ismertek, és akkor még üldöztek. Úgyhogy nekem ott kellett volna maradnom. Szóval nem akart bemenni, de ó ragaszkodott hozzá, hogy jobb lesz, ha Pestre mennek és nem marad egy ilyen kis helyen. Öszszecsomagolta a holmiját, kikészítette, megvolt minden, amit be akart vinni, és vártunk. Másnap reggel, amikor kellett volna, hogy az autó jöjjön érte, jött egy óriási zuhogás. Egy fantasztikus eső volt, nem állt meg egy pillanatig se. És álltunk, vártunk, vártunk, és az autó, ami meg volt rendelve, nem jött És erre azt mondta Márai - hát nem akarom mondani, hogy Isten ujja —, de a sors: nem megyünk be. Itt maradtak. És ez nagyon szerencsés dolog volt, mert ót a pesti lakásán aztán a nyilasok keresték. Szerencse volt, hogy nem mentek be. De ez csak egy véleden volt, mert akkor az az esó megakadá lyozta. Különben nagyon jól kijött azután az oroszokkal, eljöttek hozzánk meglátogatni őt elegánsan, két orosz tiszt jött autóval - én tolmácsoltam, mert hát nem tudott velük beszélni —, kikérdezték mindenféléről, tudták, hogy író, nagyon tisztességesen beszéltek vele, nagyra tartották őt. Leültettük őket, kezdtek beszélgetni, én tolmácsoltam, mert ő nem tu dott velük beszélni, és beszéltek mindenféléről, az ő írásairól, meg hogy ő mit csinál, és akkor aztán megemlítette a sógorom, vagyis Márai, hogy: „Em burg”, akkor az oroszok feléledtek s olyan boldogok voltak, hogy va 385 �laki tudja, hogy ki az az „Ernburg”, és olyan barátságosak voltak. Semmi körülmények között nem akartak elfogadni se egy italt, se egy ételt, ott vol tak vagy egy fél óráig és aztán elmentek. —A z oroszok honnan tudták, bog)/ ő egy ilyen híres személy? Mert agt tetszett mondani, hogy nagyra tartották, —Nem tudom. Az oroszok mindent tudtak. Higgye el, hogy mindent tudtak. Azoknak olyan forrásaik voltak, hogy azok mindenről értesülve voltak. Azt tudom, hogy engem behívtak első nap, mikor bejöttek az oro szok. Engem, pedig én ott álnéven voltam, és nem is tudták, hogy Felvidék ről vagyok. Behívtak, és több mint három óráig kérdezgettek, hogy ki va gyok, mi vagyok. Megmondtam nekik az igazat. És akkor elém tettek egy millió írást, hogy fordítsam le nekik. Minden nap kellett nekik fordítani. Mondom magának, hogy az oroszok mindent tudtak. —Ön, aki talán mindenkinél közelebb kapcsolatba került Máraival, el tudná mon dani: valójában milyen ember volt Márai? Mert annyi legenda, monda kering hogy tartózkodó, kissé hideg másokkal szemben. Ön lehet, hogy más szempontból látja, —Nézetem szerint egy nagyon kíváncsi ember volt Nem olyan értelemben, hogy akarta tudni nem tudom milyen titkokat, de kíváncsi volt az embereknek a jellemére. Voltak neki különböző „nőügyei”, ott is inkább a kíváncsiság játszott szerepet, mint szerelem. Ténylegesen csak a nővéremet szerette. Igazán. —Ez végig szerelmi házasság volt, —Végig, igen. És nagyon jól megvoltak együtt. Aztán amikor kimentek, igazán csak ők ketten voltak. Ott volt még a fia, aki adoptáltak. Sajnos ko rán meghalt az a gyerek. —Honnan ismerték a Jánoskát? —Ok adoptálni akarták az én kislányomat, de hát én nem adtam a gyereket oda. Bár adtam volna, talán még most is élne. És mikor aztán mondtam, hogy én a gyerekeimet nem adom oda, a Jánoskát egy öreg asszony, aki hordott nekik élelmiszert, mindig magával hozta. És addig hozta a gyereket, amíg megszerették. Az a gyerek nem volt annak az öregasszonynak a gyereke, hanem valami távoli rokona. Boldog volt, hogy elvitték. Akkor adoptálták és elvitték magúkkal. — Visszatérve Márai és Lola asszony házasságára. Nyugodt légkör uralkodott eb ben a házban, nem volt mondjuk veszekedés, vagy esetleg ez a gyerekhiány nem okozott néma feszültséget? —Én nem tudok arról, hogy ott lett volna feszültség. Az egy jó házasság volt. Ok nagyon jól megértették egymást, és az én nővérem őt nagyon jól is merte, és nagyon jól megértette, és mondom magának az én saját véleményem az, hogy ő ténylegesen csak a nővéremet szerette. Az összes többi „nőügyei”, amik voltak, az inkább csak kíváncsiság volt. Nem voltak komoly dolgok. 386 �—Es a% Ön családja a^tán később megbékült? —Hát, természetesen! Családtagnak elfogadtuk. Én nagyon sokat voltam ná luk. Párizsban voltam minden évben, Berlinben is voltam velük. Még akkor fiatal gyerek voltam, iskolába jártam, hát a szabadidőmet ott töltöttem. És aztán ‘45ben, amikor a bajok voltak, akkor ő elhelyezte az én kislányomat egy intézetben —hamis néven persze —,és a kisfiú velem maradt, és őt is megmentette. —És ügy tudom, hogy kísérletet tett arra is, hogy Önt megmentse. —Hát, meg is mentett engem! —Elmondaná ennek a történetét? —Én elmenekültem Kassáról. Az állomás főnök, aki egy nagyon rendes ember volt üzent nekünk, hogy most utazhatunk, menjünk. Kimentem az állomásra a fiammal, aki akkor 10 éves volt, felültem a vonatra és boldog voltam, mikor már a vonatba ültem, azt hittem, hogy most már nyugalom van. És egyszerre csak megérkezik a magyar kontroll a vonatban, és a vezetője egy kereskedő, akinél én vásároltam állandóan, s aki engem remekül ismert Az úgy ment el mellettem, mintha sose látott volna. így megérkeztünk Pestre. Pesten aztán elmentem a lakásukba, ők nem voltak otthon, csak a nővérem írta, hogy odamenjek. De még mielőtt odaértem, találkoztam az öccsével, Gáborral az utcán és ő rögtön ma gukhoz vett, és aztán elhelyeztük a fiamat egy családnál, és én meg hol itt alud tam, hol ott aludtam, hát valahogy aludtam. És a végén kimentem Tahiba, egy családhoz és ott töltöttem vagy két hónapot, oda a gyereket is elvittem. És aztán vele együtt átköltöztünk Máraiékhoz Leányfalura. És ott vártuk meg a felszaba dulást. De ő nem akarta —ahogy mondtam —, ő be akart menni Pestre. Jól járt, hogy nem ment be Pestre, mert Pesten a nyilasok keresték. És azt is hitték, hogy őt elvitték, mert mikor a férjem megérkezett és keresett minket, akkor Pesten azt mondták neki, hogy Márait elhurcolták. Hála Istennek ez nem volt igaz. De ő annak ellenére elment, mert tudta, hogy Leányfalun voltunk eredetileg és ott megtalált minket. De hát az egy csoda, hogy ott maradt —Milyen volt a magánéletben? —A feleségével mindent megbeszélt. Már a többiekkel, mint velem pél dául nem. —Miért? —Egy kicsit féltékeny volt. Nem szerette, hogy mi olyan nagyon szeret jük egymást a feleségével. —De két testvérről volt s%ó! —Hát, igen. Féltékeny volt. Úgyhogy velem nem tárgyalt, velem előfor dult, hogy megérkeztem hozzájuk és még Párizsba, vagy Berlinbe és már harmadnap összevesztünk valamin. —Sértődé kény volt? 387 �—Nem. Azt nem mondhatnám. —De min vesztek öss%e? —Nekem nem tetszett valami, vagy neki nem tetszett valami. Valamin mindig összevesztünk. —Ön a olvasta müveit Reszeltek egy-egy új írásáról? —Én velem soha. Csak a feleségével mindenről. —Es ha Ön mondjuk elmondta a véleményét? Volt erre alkalom? —Én nem beszéltem vele az ő műveiről. Soha. Mi csak családi beszélge tést folytattunk. —Aztán, mikor ‘48-ban először Kómába ment ki, s utána tovább az Egyesült Álla mokba, akkor milyen leveleket váltottak Ön és a testvére? Hogy érették ők magukat? Mert azért Márainak nagy trauma volt elhagyni Magyarországot és a magyar anyanyelvet —Megmondom magának, ő egy kicsit rossznéven vette, hogy mi nem mentünk el velük. Azt mondta, hogy nem lett volna szabad ott maradni nekünk se. Én vele nem leveleztem, csak a nővéremmel. —Es ebekből a levelekből kiderül hogy éltek, hogy dolgozták f e l ez} az emigrációt? —Hát, ő bizony eleget szenvedett ebbe az emigrációban. Nehezen viselte el, az elején legalább. Elment az én nagybátyámhoz, aki ott élt Olaszország ban, ott voltak sokáig nála, és aztán elmentek Amerikába. Aztán megint visszajöttek, mert a nagybátyám rájuk hagyta a lakását. S akkor visszajöttek Olaszországba és ott éltek talán öt évig. Ott voltunk is őt meglátogatni én meg a lányom, meg a gyerekek. De nem akarta, hogy ott lakjunk nála, mert innen jöttünk és az neki nem tetszett. —Ehhez ci dologhoz makacsul ragaszkodott élete végéig hogy ugye a könyvei nem j e lenhetnek meg addig amíg szovjet csapatok tartózkodnak az országban? —O éppen úgy volt a szovjet ellen, mint a fasizmus ellen. Mind a kettőt utálta, mert mind a kettő erőszak volt. Abszolút liberális ember volt. —Es az amerikai életről mit tetszik tudni? —Hát, nem tudok sokat, mert csak a nővéremmel leveleztem, aztán már elég ritkán és hát tisztán csak ilyen családi dolgokat írt meg. Semmi különö sebbet nem tudok, azt se tudtam akkor, hogy miket írt, hogy hova írt. Könyveket, amit írt elküldte a vömnek Izraelbe. Családi képpel volt egy garnitúrájuk, két csésze meg hozzávalók. És mielőtt öngyilkos lett azt el küldte nekik, hogy az megmaradjon a családnak. —A z Ön fiának? —A vömnek. A vömmel volt jóba. —Ön úgy érzi, hogy ez a gesztusa is arra mutat, hogy ő készült erre az öngyilkosságra? —Természetes. Akkor már tudta, hogy öngyilkos lesz, azért küldte ezt el. —És mi lehetett a végső oka ennek az öngyilkosságnak? 388 �—Nagyon beteg volt. Rákja volt, és állítólag nagyon szenvedett. És a fiának az özvegye akarta, hogy odamenjen hozzájuk lakni, de ó nem akart, ott maradt egyedül San Diego-ban. Hát, hogy ott hogy élt, azt jobban megmondta magá nak, könyv is van róla, hogy milyen elhagyatott életet élt ottan. —A Jánoska felesége mondta, hogy költözőn oda? —Igen, hívta őt, hogy jöjjön hozzájuk, amikor meghalt Lola, akkor hogy ne maradjon egyedül. De nem akart odamenni. —Tehát o tudatosan készült a halálra? —Az még évekkel azelőtt volt, mert ő még vagy két évig utána élt, a Lola halála után. Nem lett rögtön öngyilkos. —És Jánoska hány éves korában halt meg? —János fiatal volt, 40-45 körül. Nős volt és három gyereke van. És ez a felesége, mikor meghalt Lola, akkor meghívta őt, hogy költözzön hozzájuk. De nem akart odamenni. —Itt azért arról is lehet s^ó, hogy o egyedül volt, beteg a feleségét elveszti, a fiá t el veszti. —Hát, a fiát jóval előbb elvesztette már. A felesége elvesztése az biztos, hogy rémesen hatott rá. Tudom, hogy egyszer azt írta, mert kifogásoltam, hogy nem jött a nővéremtől levél, és írtam, hogy mi az, hogy olyan régen nincs levelem, hát akkor ő válaszolt vissza, hogy: „persze, hogy nincs levél, mert Lola már eszméleden állapotban fekszik a kórházban és minden nap ott ülök mellette, és azt mondja az orvos, hogy az hogy ott ülök és fogom a kezét ez jobb neki, mint bármilyen orvosság”. —Utána már nemigen leveleztek? —Nem. Az az én hibám volt, mert amikor meghalt a nővérem, akkor azt írtam neki, hogy tekintettel arra, hogy annyira akadályozta, hogy találkoz zam a nővéremmel —mert én elmentem volna őket meglátogatni —, de ő nem akarta, hogy idejöjjek, innen ne jöjjön senki. Úgyhogy azt írtam neki, és már nagyon bánom ezt, akkor azt írtam, hogy tekintettel arra, hogy m eg akadályozta, hogy én még Lolával találkozzak, hát gondolom, hogy már a mi összeköttetésünk is megszűnt. És ezt most nagyon bánom. —És ha egy kicsit erőszakosabb Ön? —Lehetett volna vele beszélni, mert akkor elmentem volna, nagyon örült volna neki a végén. —Igen, ez azértfurcsa, mert lehet, hogy Önre féltékeny volt, de hát Ön semmiféle p o litikai szerepet nem vállalt —Nem, nem. Csak azt, hogy itt maradtunk. Azt rossz néven vette, hogy mi nem mentünk ki. —És a testvéreivel ő milyen viszonyban volt? 389 �—Érintkezett velük, de nagyon gyatrán, hogy úgy mondjam. Úgy jóba volt velük, szerette ókét. Nézetem szerint egy hibát csinált, mert neki nem írni kellett volna főispánnak, vagy mi a nyavalyának, aki ott volt, hanem el kellett vplna menni Kassára és egész egyszerűen az apámat magával vinni. Az ő apja akkor már nem élt, odaadni az ó apjának az iratait, az én apámon senki a világon nem mondta volna azt, hogy zsidó. Abszolút nem volt zsidó külsejű, magas volt, szőke volt, és akkor megmenekült volna. De ő ahelyett, írt ennek a, aki ott van, tudja, akit most mondott magának, és ez visszaírt neki, hogy sajnos ő nem tud semmit tenni, hogy az a németekre tartozik. —M ost Ön úgy látja ennyi év távlatából hogy a% Ön édesapját Márai úgy menthette volna m eg ha nem ír levelet Kassáraf hanem átho^ga. —Ha elmegy érte. Mert ki lehetett menni a táborból, sokan voltak, akik kimentek a táborból Kassán, a zsidótáborból. És hogyha elment volna sze mélyesen érte, vagy azt írta volna neki, hogy utazzon el, mi elutaztunk, az apám is el tudott volna utazni. Az apám azt gondolta, hogy neki már nem lesz semmi baja, mert ő már egy öreg ember. Pedig éppen az volt a baja. —Elvitték? —Rögtön, igen. Ha ő akkor vagy érte megy, vagy nem írt volna a főis pánnak, az apámnak írt volna, hogy: Gyere! — az apám nyugodtan fölült volna a vonatra, eljött volna Pestre. Az ő édesapja nem élt már akkor, s a Márai apjának a papírjaival ma is élne talán. —Ön volt a híres Mikó utcai lakásban? — Hát, hogyne, sokszor. Hát jártam hozzájuk, akkor, addig-addig míg nem volt semmi baj, ugye. —A ^t a könyvtárat is elvitte a bombatalálat. —Mindent elvitt, igen. Úgyhogy az szerencse, hogy ő nem tudott visszaköl tözni. Duplán szerencse, először is, mert ott keresték a nyilasok, másodszor is, mert a házat bomba érte. Úgyhogy, hogy is mondjam, az olyan gondviselés volt. És ő nagyon hitt a gondviselésben. Ilyen szempontból kicsit babonás volt —A^ ember nem is gondolná róla. —Radványiék ott laktak, ugyanazon az emeleten, ahol Márai. Az az ő há zuk volt. -H o l? — A Mikó utcán, nem tudom hányas szám. Az egyik lakásban laktak Máraiék és ugyanazon a gangon laktak Radványiék, akik nem voltak otthon. Valahol járkáltak. Aztán hazajött Radványi... —A testvér. —A testvér. És elment, és lefeküdt a saját lakásában. És az apám a Márai lakásból —ezt Radványi mesélte, nem tudom, hogy igaz-e —bement hozzá 390 �juk a lakásba. És valaki ottan mozgott, és akkor az apám kezdett kérdezni, hogy: „Ki járja itt, ki vánnya itt?” Mert az én apám nem tudott nagyon jól magyarul, osztrák volt. Radványi kitalálta, hogy az apám kérdezte, hogy: „Ki járja itt, ki vánnya itt?”. De hát Márainak ehhez semmi köze. Elment Gézához meglátogatni, mert megtudta, hogy nagyon beteg. És amikor be csengetett, akkor Géza jött neki vidáman ajtót nyitni. Azt mondja: „Hát, Te jól vagy? Akkor megyek!” — hátat fordított és elment. Arra emlékszem, hogy még a legelején, a házasságuk után volt valamikor. Egyszer csak éjjel csengettek, megérkeztek Lolával Kassára. Hogy miért jöttek akkor haza, azt nem tudom. Akkor körülbelül egy hónapig ott maradtak nálunk. De akkor ő még nagyon „kisember” volt. —Es Ön szerint Márainak miért voltfontos Kassal Annyit írt róla, erről a polgárvilágról —Szerette a várost, és otthon érezte magát. Ott voltak a szülei, ott volt a lakás, benne volt az a családi érzés. —E se^ apolgárság iránti vonzódás? —Hát ez ilyen volt, végig ilyen volt. Gyanúsítják őt, a múltkor olvastam vala hol, hogy fasiszta volt Hát ilyen marhaságot írni! Hát éppen úgy utálta a fasisztá kat, mint a kommunistákat Mert mind a kettőt utálta! Minden erőszakot utált! —Önjá r t a Mikó utcában? —Hát, hogyne. Sokat, sokszor voltam ott. —Hogy volt berendelve? —Volt ott három szoba mellékhelyiségekkel. Neki volt egy külön szobá ja, nagyon szép könyvtárral. Egy óriási, az egyik fal tele volt könyvekkel. Túlnyomóan ott tartózkodott. Ha ott voltam, keveset beszéltem vele. Nem szerette nagyon, hogyha én jöttem. —E%t még mindig nem tudom -p ed ig már több mintfél órája beszélgetünk hogy mért? —Féltékeny volt. Mikor a gyerek megszületett, akkor borzasztóan örült, gyönyörű gyerek volt, nagyon hasonlított az anyjára. És ténylegesen azt lehet mondani, hogy rém boldog volt, és aztán az a gyerek kapott egy járvá nyos betegséget, és hat hónapos korában meghalt. Az egy borzasztó tragé dia volt. S akkor elutaztunk mind a hárman együtt valahova, a Mátrába. Ott voltunk együtt és mondhatom magának, hogy nagyon rossz volt mindnyá junknak. Hát, lassan az ember mindent elfelejt. —Márai milyen névre keresztelte a gyereket? —Kristófnak hívták. Az egy rémes tragédia volt, hogy az a gyerek meg halt. Olyan nehezen született, ilyen rengeteg év után. Azt nem tudom, hány éves házasság után született. De nem nagyon ír arról, egyáltalában. Nagyonnagyon nehezen viselte el a halálát. 391 �—Lehet, hogy Márainak élete végéig e* trauma volt? —Nem hiszem. Az olyan régen volt, és közben adoptálták ezt a másik gyereket, úgyhogy mégis volt egy gyerek. De hát sajnos azt hiszem ez a má sodik gyerek, ez nem volt nagyon sikerült. —Utána Márai azért a csa Iádban, az oroszokról és az á j politikai fordulatról azért csak beszélt? —Nézze, 6 pontosan úgy nem szerette ezt, mint ahogy nem szerette a másikat. —Már úgy értem, hogy valamilyenjóslásba bocsátkozott, hogy most orosz uralom lesz? —Nem, nem arról nem beszélt. Csak hát látta, hogy ó itt nem maradhat. Magyarország olyan hely, ahol ó itt tovább nem maradhat. O úgy írni nem tud, ahogy tőle itt megkövetelnék. Valamit kellett csinálni. O először ki ment csakúgy látogatóba, de hazajött és aztán mentek csak el. —Ez a rejtély nekem , ez az 1948. Hogy akkor hova írt? Mennyire készült arra , hogy o kimegy? —Hát nagyon keveset írt akkor olyasmit, mert nem nagyon volt lehető ség, hogy olyat írjon, ami neki a szája íze szerint volt. S ha írt, akkor köny vet mondjuk, nem cikkeket. —A családnak nem mondogatta, hogy készül elmenni? —Én nem voltam akkor náluk. Én elutaztam Pestre, nem tudtam róla, csak tudom, hogy egy szép napon a nővérem közölte, hogy mennek el. Na gyon kétségbeesetten közölte, hogy mennek el. Mert tudta, hogy én nem fogok tudni velük találkozni. Nem azért volt kétségbeesve, mert Magyaror szágot otthagyja, hanem hogy a családtól elszakad. —Leányfaluról —amikor az oroszok bejöttek —Ön visszament Kassára. —Amikor eljött a férjem, akkor hazamentünk. O munkaszolgálatos volt, sikerült neki túlélni, eljött értünk és rögtön hazamentünk. Mikor az oroszok bejöttek Leányfalura, körülbelül egy hét után betelepítettek hozzánk egy egész csoportot. Azok javították a szerszámaikat az oroszoknak. Volt kö zöttük egy szociáldemokratát, aki nem szerette őket. Az sokat beszélgetett Máraival, én tolmácsoltam mindig. Megbeszélték a dolgokat, és hát el mondta a véleményét az az orosz, hogy mennyire elégededen, hogy meny nyire nem tetszik neki ez a kommunizmus. Hát ott voltak nálunk vagy egy hétig és zavarták őt, nem tudott írni. Akkor azt mondta nekem, hogy: „Hát, Te olyan jóba vagy az oroszokkal, menj el a parancsnokhoz, hogy vigyék el ezeket innen.” Én elmentem a parancsnokhoz, aki egy rettenetes nagy hülye volt, de volt egy titkárnője, az egy remek nő volt, e g y orosz nő. Azzal na gyon jóba voltam, segítettem is neki, mert állapotos lett és én vittem el őt küretre, hát nem tudom, hogy ez érdekli-e magát. Szóval akkor elmentem 392 �hozzá, hogy: „Vigyék el tőlünk az oroszokat, hát annyi üres ház van, miért kell, hogy nálunk legyenek.” Akkor eljött ez az orosz hozzánk, ez a vezető, azt maga nem tudja elképzelni, hogy azok az oroszok, akik ott laktak ná lunk, hogy meg voltak rémülve. Az mindegyik így reszketett. Amikor az a parancsnok eljött, ő csak körüljárt, nem szólt semmit, a vé gén azt mondta nekik: ebbe a szobába, ahol mi laktunk —négyen egy szobába dugva —azt mondta: „Ebbe maguknak nincs bejárása!” Ide egyiknek sem szabad belépni! —mondta az orosz és avval elment. Amíg ezek ott voltak, addig nekünk tényleg békénk volt. Egy szép napon aztán mentek tovább. És akkor azt mondja Márai ennek, akit ismert, mert az első dolog volt, mikor jöttek, hogy fölakasztottak egy Sztálin képet. Azt mondja Márai en nek a szociáldemokratának, hagyd itt nekem ezt a Sztálin képet. Azt mondta a pasas: nem lehet, mert ez inventár. Nincs mit csinálni! Erre el mentek mind, egy perc múlva visszajött ez az orosz és hozta a képet, és mi azt fölakasztottuk. És azután jöttek az orosz csoportok, tömegesen, akik minden házba bementek és kellemedenkedtek. Pláne, ahol nők voltak. Be jöttek és meglátták a falon azt a Sztálin képet. Egyszerre olyanok lettek, mint a bárányok. Nálunk senki, egyeden orosz semmi kellemedenséget nem csinált. Ezt mind a Sztálin képnek köszönhettük. ('Kertesz Gáboméval a felvétel 1997. május 7-én készült. Szerkesztett változat.) Pienták Attila A szintézisre várva Új tanulmánykötet Márai Sándorról: benne a tavaly áprilisban Szombat helyen rendezett centenáriumi Márai-konferencia anyaga. (Vagyis csak kö rülbelül, mint az Előszó tudósít róla.) ftHinni szeretnök: kiadványunk nem mél tatlan Márai Sándor emlékéhez” —fejezik ki ugyanitt reményüket a szerkesztők. Nos, a kötet minden tekintetben méltó Máraihoz, ezzel nincs is semmi baj, sőt talán egyáltalán nincs baj, ha csak az nem, hogy ez a színvonalas gyűj temény ráébresztheti az olvasót a Márai-recepció problematikusságára. Ha nem lássuk először a könyvet, elsősorban, amit dicsérni lehet rajta. Ami puszta ádapozás után is föltűnhetik, az a kötet változatossága, gazdagsága. A huszonhét írás három csoportba sorolható. Az első tizenhat 393 �szöveg nagy része irodalmi elemzés, a következő hét nyelvészeti közelítés, a négy záródarab pedig életrajzi adalékokkal szolgál, vagy éppen a szerző emberi alakját idézi. Különösen üdvözlendőnek tűnik a nyelvtudományi (mindenekelőtt, érthető módon, stilisztikai) nézőpont aránylag terjedelmes megjelenítése: az egzakt módszer fényében állva ugyanis a Márai-szövegek végre csakugyan szövegként, nyelvi produktumként kezdenek viselkedni, függedenül a szerző legendáriumától, mely a köztudatot (az irodalmi köztu datot is!) természetesen mind a mai napig élénkebben foglalkoztatja a textusok megcsináltságánál. Nem-nyelvészként bizonyos jóleső érzéssel olvastam ezeket a fejtegetéseket, lám, akiről olyan bonyolult és szakszerű elemzés születik, mint például Békési Imre tanulmánya, talán mégiscsak író volt elsősorban. Bizony az: ez a könnyűkezű irodalmi mesterember, fölényes és cinikus (vagy ironikus?) európai kultúrdandy, aki élete első felében esztétikai kedvtelésből, második felében történelmi kényszerűségből addig-addig építgette önnön szobrát, amíg —ezt nem mindig veszik észre! - méltóvá is lett ehhez a szoborhoz, nos ez a jelenség azért elsősorban író volt, a nyelv munkása; és ha élne, titokban nagyon örülne, hogy munkásságának legalább néhány darabja a hűvösen precíz nyelvtudomány nagyítója alá került. Bölcs döntés volt tehát e hét előadó meghívása és írásaik szerepeltetése; külön örömet jelent, hogy közöttük találjuk Szathmári István Halotti bestédelemzését, mely —a kötetben egyedenként - Márai költészete felé fordul. Érdekes, színvonalas a négy záróírás is. És szomorú. Hiszen ezek az elő adások választott témájuk szerint kevésbé a művel, inkább az élettel foglal koznak, márpedig Márai élete igazán szomorúnak mondható, mert nincs annál keserűbb, mint ha valaki túléli, olyan soká túléli saját korát, talán ön magát is. Fontosak és nagyon szükségesek az újabb és újabb adatok Márai emigráns-éveiről (hagyjuk az eufemizmust: ez életének majdnem a fele!), de a könyv ekképp —belátható - kellemeden benyomásokat hagy maga után. (Már amennyiben folyamatosan olvassuk, ami persze nem természetes használad módja egy efféle gyűjteménynek. Megjegyezhető még, hogy a csokorból valóban fájdalmasan hiányzik Szörényi Lászlónak a konferencián elhangzott, de a kötetből végül kimaradt előadása.) Az első tizenhat írásból álló egység mutatja a legnagyobb változatosságot. Változatos tematikájában: egy műre koncentráló regényelemzéssel épp úgy találkozunk, mint komparatívval, szóba kerül Márai kisprózája és korai novellisztikája, akad egy egész pályaszakaszt elemző írás, elemzésben részesül nek ritkábban említett művek (A szegények iskolája, Erősítő), némileg kakukkto jásként hat két, inkább az életrajzzal foglalkozó tanulmány (ezeknek inkább a kötet záródarabjai között lett volna a helyük), valamint a Márai művészet szemléletével foglalkozó áttekintés. Változatos műfajában: szabatos műelemzés 394 �mellett nagyvonalú idézetgyűjteményt, komoly elméleti hátteret mozgató ok fejtés mellett szubjektív és kevésbé szubjektív esszét találunk. És változatos színvonalában is. Erről azonban itt és most ne essék szó, aminthogy szükség telennek tartom egyes írások kiemelését is —elég talán annyi, hogy , Márai Sán dor emlékéhez” méltatlan előadás-szöveg nem szerepel a kötetben. Mi az a jelenség tehát, amelyre a gyűjtemény, önmagán túlmutatva, rávi lágít? Két idézet kívánkozik ide, mindjárt a könyv legelejéről. Az első a szerkesztői Előszőból: „a tanácskozás résztvevői [...] sokkal inkább az életmű egyegy részletéről’ kisebb-nagyobb összefüggéseiről beszéltek, mintsem az egészéről, inkább szolgáltattak érdekes és fontos adalékokat, mintsem a teljes oeuvre-ről nyilatkoztak volna (bár akadt, ki ez utóbbit is megkísértette). S alighanem így volt ez rendjén. A szintézisteremtés ideje nem jö tt még el, s kérdés, mikorra várható. ” Egy oldallal ké sőbb pedig Fried István a következőképpen indítja a kötet nyitótanulmá nyát: ,A ligha Márai Sándor rejtőzködő, önlegendásító személyisége az oka annak, hogy pályájáról még csak igen kiváló részmonográfiák, áttekintések születtek , korszerű elemzések és érdekes adatközlések, ám a teljes élet- és írói pályát áfogó, igen alapos, részletes mű még nem. A látványosan megnyilatkozó szerzői »intenciókon« túl részint a századfordulós művészöntudat szj'intelen fölbukkanását egyensúlyban tartani törekvő (ön)kritikus, (ön)ironikus gesztusok szintén igyekeznek a kutatást távol tartani az életrajz es 'mtlfelejtésre ítélt »epizpdjai«-tól, és a művekben lelhető, a szerzőtőljóváha gyott címjegyzék jelöli ki a Márai-oeuvre látásra érdemesített körét. ” Kezdjük ez utóbbi megjegyzéssel. Friednek alapvetően persze igaza van, amikor rámutat a Márai-mű (ön)szelekciós mechanizmusára, de, s ezt elé gedetten állapítom meg, éppen jelen tanulmánygyűjtemény ellent is mond neki, amennyiben —mint utaltam rá —több írás is nagyon hangsúlyos gesz tussal Márai kevésbé ismert műveire, műfajaira irányozza a vizsgálódás fénykévéjét. Ha pedig ez így van, netán a Márai-kutatásban kibontakozó tendenciát jelez, akkor feltehető a kérdés: vajon mennyiben lesznek hatéko nyak ama figyelemterelő-figyelemelterelő szerzői intenciók? Vajon nem foge megváltozni hamarosan egész Márai-képünk? (És egy zárójel erejéig érdemes eltöprengeni azon, milyen „címjegyzék” is az, amit a kötet reprezentál. Ügy tűnik, fölerősödőben a Márai-kispróza iránd érdeklődés; változadanul hangsúlyos téma a Garrenek néhány darabja; három írás is foglalkozik a Vendégjáték Bolzanoban-nal; jellegénél fogva gyak ran idéztetik a Napló is.) A másik kérdés talán még figyelemreméltóbb. Amit Fried István tárgy szerűen megállapít, tudniillik, hogy hiányzik egy átfogó Márai-monográfia, azt az Előszó mintegy jóváhagyni látszik, ismételten idézem: ,A szintéziste remtés ideje nem jö tt még el, s kérdés, mikorra várható. ” Szomorú ilyen olvasni, különösen egy igényes tanulmánygyűjteményben, mely alcíme és az elősza 395 �va szerint tisztelgés kíván lenni (az is!) Márai Sándor előtt. Vajon milyen alapon állítható, hogy nincs még itt a szintézisteremtés, vagyis egy Márainagymonográfia ideje? Talán, hogy a szerző még csak tíz éve halott? Hogy nincs összkiadása? Hogy bizonyos (például német vagy amerikai kiadású) kötetei még legnagyobb közgyűjteményeinkben is egy példányos zárt anya got képeznek? Hogy temérdek gyengét és középszerűt írt, remekművei mellett? Mindez így van, de mindezek nem érvek. Véleményem szerint már az is mulasztásnak tekinthető, hogy a kilencvenes években megjelent három Márai-monográfia (kettő Rónay Lászlóé, egy Szegedy-Maszák Mihályé) egyike sem vállalkozott a teljes életmű figyelembevételére, s csak nagyjából a szerző emigrációjáig követték nyomon pályáját. (Úttörő, tűzoltó és egyéb erényei persze mindhárom könyvnek számosak.) Az pedig végképp érthe teden, miért természetes, hogy azóta sem született meg a monográfia. (De említhetném a bibliográfiát, a biográfiát, a levelezés-kiadást is a Máraikutatás hiánylistájáról.) Jó l tudom persze, hogy mindez nem örömteli arányban anyagi kérdés, s ha meggondolom, hány klasszikusunk esetében lehetne fölemlíteni ezeket a hiányosságokat, bizony meg kell értenem az Előszó szerzőit. Kényszerűen igazuk lehet, de ez a maga helyén nem elegáns. Mint ahogyan nem teszi elegánssá a kötetet magát, hogy „ Tiszteletben tart ván a szerzők autonómiáját, az eltérő helyesírás-, kiemelés-, jegyzetelés- és hivatkozás technikákat nem egységesítettük”. Ez nem szerzői autonómia kérdése ugyanis, hanem gondos és szigorú szöveggondozásé —a tarkabarkaság pedig (mely szégyenszemre, de persze nyilván természetesen, nem csak e kötetet, hanem irodalomtudományunk egészét jellemzi) végtelenül zavaró. Valamint a címül választott idézet is. De ez nyilván csak engem zavar, aki nem értem, miért éppen ezt választották. (Este nyolckor születtem . .. ” Hommage á Márai Sándor, szerk. Lőrinczy Huba, Czetter Ibolya, Szombathely, BÁR, 2000.) 396 �Földi Péter: Szarvasvadász 397 �r Eletnyitány (Triptichon) I. Könyörtelen, éles, kemény vídia-kamasz voltam én, mivé a konok dac tett, jellemem csupán az lett. Szememben a szomorúság volt legősibb fegyverem, ha visszanézek, a jóság ült hullámzó lelkemen. Álltam csak gőgös tévhitek hamisan ácsolt állványain, láttam - mögöttük ház, haza nem nőtt, csak pusztult tovább. Mi tartott mégis erőt ragyogni holdfény-kráteres csendben? Rejtőzködő némaságban hangok kockáit rázni kezdtem. II. Életem nyitánya, 'hatvanhét, erdőnyi kiáltásom hallom még. Nem szűnhet meg az a segélyszó, kórus nélkül is vezényszó, �féltve tömnék el azt a zsákot, mit a szellem lángfoga kirágott, de mint palackból hűség szelleme, kamaszlélekből ömlött hű zene. III. Ti, idó sodorta barátaim, hoztok derűt rám vasárnapin, emlékezni tenger szemekre, pillanat-szemcsék közt szemelgetve: rngyogó léleknek oly ruháját mitfodrai közt szépségjá r át; visszatérni a% örök körbe — hol maga Isten kap f e l ölbe! �Béki István A harmincharmadikra Földből kiszakadtam, hajamat csontig vágtam, arcomat vedlettem s nyelvembe nap, nap, patkószeget vertem. Nem állok háttal a világnak, lenyúzott bőrömet máglya fölé tartom s vakmerőn a csönd, fület hasító csőrébe vérzek. Vértezetem iszappá puhul lépteim mögött s nyöszög, mint gyönge újszülött. Nincs vétkem, nincs kitüntetésem s mint húsevőt, ki saját húsát falja légszomj gyötör s az utolsó pillanat. Mintha hányinger lennék jóltáplált gyomorban, korbács hasító fájdalma, borostyánban éles kavics, mintha szárnyat feszítő keresztszeg. Nincs jogom a szemedbe nézni, nincs jogom ítéletet hozni, összetörni és büszkének lenni, nincs hallgatni és nincs szólni. Vezeklő szolga vagy áldó áldozat? Mindegy. Légszomj gyötör s az utolsó pillanat. 400 �Nyomtávlat Baltával követ, kővel hasítani fát, fa derekát. Talpam alatt talpfa - vaskerekű, fejem fölött fej fa - lombgyökerű. Megragadok, - mint otthontalan - talpa a sárban — nyomot hagyok. Baltával követ, kővel hasítani fát, fa derekát. �Tóth Anna A salgótarjáni Acélgyári munkástanács működése, 1956 Az első ülés A lezajlott viták megegyezéssel zárultak. Az üzemek, irodák által válasz tott küldöttek október 29-én délután megválasztották a Salgótarjáni Acél gyár Nagyüzemi Munkástanácsát. Nem volt akadály a volt párttagság (1956ban az acélgyár 2000 fő párttagot regisztrált, a dolgozók felét!), így rendre utasították mindazokat, akik Berczeli Ferenc és Váraljai László jelölése ellen azért tiltakoztak, mert pártbizottsági tagok voltak. Hupcsik Gyula jelölése ellen viszont szót emeltek, mert „több színt játszott”, és igen csúnya szája volt. Meg kellett választani a munkástanács elnökét, a 14 tagú igazgatósági ta nácsot, s ennek elnökét is. Az igazgatói tanács névsora csak töredékesen maradt fenn. A visszaemlékezések szerint valószínűleg a következők voltak tagjai: Erdődi Kálmán Trezsnyik Ferenc Magos Béla Kovács Andor Godó Tibor Hárs László Horváth Zoltán Széki Miklós Csapó Lajos Óvári János Hargitay Lajos Malik Emil Simon János Válóczi István1 Magos Bélát tiltakozása ellenére választották meg a munkástanács elnö kéül, hiába hivatkozott szembetegségére, s arra, hogy inkább munkást vá lasszanak, ő értelmiségi, a munkások jelölését nem illett visszautasítani, vé gül elfogadta a többség akaratát. A közakarat leváltotta Bérezés Henrik igazgatót, s helyette az akkor ép pen távol lévő Mándoki Andort választották meg. Ő kohómémökként dol gozott a gyárban, ezekben a napokban nem is volt Salgótarjánban, csak november 1-jén tért vissza Budapestről. Még Pesten, a KGM-ben tudja meg, hogy kinevezték - alaposan meg is ijedt - , de itt azt a tanácsot kapta, foglalja el az állást. A munkástanács működésébe nem szólt bele, Magos csupán azt kéri tőle, igyekezzen a tervet teljesíteni, az önköltséget csökken teni. Bérezést képzettsége nem predesztinálta igazgatói állásra, nem volt érettségije, 4 elemi, 1 polgári és 4 év a Vörös Akadémián igazán nem szak 402 �irányú képzés, így a megfelelő végzettségű, korábban a börtönt is megjárt Mándokit jobban szerették volna. (Szakmai hozzáértés, lelki függedenség a két legfontosabb követelmény!) A. munkástanács tagjainak 2/3 rés^e volt párttag, két f ő pedig a pártbizottságnak is tagja volt. Fő feladatukat abban határozták meg: a klikkszellem megszüntetése, a gyár gazdasági irányítása, az igazgató szerepét pedig, hogy: a tanácstól füg getlen gazdasági szakvezető. Tehát a munkástanács nem politikai, hanem gazdasági szervezet. Döntöttek a polgártárs megszólításról - ez lépett volna az elvtárs helyére —, s Magos tiltakozása ellenére a párthelyiséget igénybe vették a munkástanács céljaira. Mintegy demonstrálva, a párt kiszorul az üzemekből, a Művelődési Ház szabadságharcos helyiségében jelöltek ki számukra termet. Október 30-án kerül sor a személyzeti iratok átvizsgálására. Mielőtt a gyári nagykazánban elégetik, Magos néhányat átolvas, s saját visszaemléke zésében írja: tárgyilagosnak minősíti azokat. Megszünteti a személyzeti osztályt, s tagjait ádagfizetéssel más osztályokhoz osztják be. A legnagyobb vihart azonban a pártszervezet megszüntetése kavarta. Valószínűleg Magos mérséklő fellépésének következtében a pártszervezet feloszlatása csendben, sőt közmegegyezéssel folyik. A megalakuló Személyügyi Bizottság feladata lesz a leváltás, az így munka nélkül maradt dolgozók elhelyezése. Ennek a bizottságnak a tagjai Széky Miklós mérnök, Hurgát István lakatos, Éliás István lakatos és Idáiban János. A már korábban leváltott igazgató után leváltják Longauer József üzem főnököt, és Keil nagyműhely üzemfőnököt. Természetesen a párttitkár Buda Ferenc sem maradhat. Az elbocsátottak választhattak képzettségüknek megfelelő beosztást, s az azonos beosztásban dolgozók fizetését kapják. Bányik Mihály osztályvezető előbb a technológiára kerül, majd saját ké résére fizikai munkára helyezik, Miklós Mihályt, a szakszervezet vezetőjét ugyan nem hajlandók felvenni a munkástanácsba, de a szervezetet nem oszlatják fel, a segélyezésnél választások esetén számítanak segítségükre. Leváltják Rákos Jánost, a rendészet vezetőjét, s új fegyveres szervezetet hoznak létre, élén Hárs Lászlóval. A leváltások ellen egyedül Longauer Jó zsef tiltakozott - keresete a felére csökkent —, s indoklásul azt kapta: júdáspénzt kapott (újítási pénzt), s hajszolta, „kizsákmányolta” a munkásokat. A munkások élénken emlékeznek a normavisszahúzásokra, arra, hogy idővel a száz százalékot már csak csalással, a gép gyötrésével, selejtek gyártásával tudtak csak elérni. Ugyanezt mondták Vágvölgyi Tivadarról, aki munkásellátás éléről technikusi munkakörbe került. A DISZ-titkár Cser 403 �nyák öntödei technikus lett. Trezsnyik Ferenc indítványára viszont Buda Ferenc helyettes nagyüzemi párttitkárt, négy gyermek apját csak munka, de nem megélhetés nélkül hagyják, míg a pártszervezet nem függedenedik, a vállalati béralapból kap fizetést. A forradalmat követően fontos vádpont volt, a funkcionáriusok elbocsátása, az érintettek természetesnek vették, a magas beosztást, a képzettségüknek nem megfelelő fizetést. A perben tanúként kihallgatott Jancsár Jánosné, bár munkát számára is biztosítottak, Trezsnyik Ferencet úgy akarta feltüntetni, mintha az rajta, a kiemelt, tehetséges emberen akart volna bosszút állni, mikor megszüntette állását a Nagyüzemi Pártbizottságon. Ezt cáfolni látszik viszont Kovács József esete, aki a Megyei Pártbizottságon dolgozott, mint függedenített funkcionárius, november elején mégis felvették az acélgyárba. Itt az anyagbeszerzési osztályon dolgozott, s miután félt, hogy fizikai munkára helyezik, felkereste Magost. O biztosította a megműtött gyomrú, gyenge fizikumú embert, hogy erről szó sem lehet. Az eljárás kíméletes, alapelve: mindenki képessége, végzettsége szerint kapjon munkát. Magos Béla írja: „ ...a párttagságot vagy a pártvezetőket nem a mi ügyünk kérdőre vo n n i... senkitől kenyeret elvenni nem szabad, és az emberi megbékélés érdekében még a korábbi hatalmaskodókkal és túlkapókkal szemben is megtorlásnélküliséget kell alkalmazni”. Október 30-án gondolnak arra, hogy az acélgyári hangosbemondót igénybe veszik, miután az egész gyártelepen hallható. Magos még a Szabad Európa Rádió rákötését is szorgalmazza. Miközben ezt intézi, széttör egy Sztálin-kantátát tartalmazó lemezt. A későbbi perben mindezt vandál pusz tításnak igyekeztek feltüntetni. A tervből végül is nem valósult meg semmi. A Kultúrház akkori igazgatója, Kovács Gyula ugyan saját hősi ellenállásá nak tulajdonítja mindezt, az ok valószínűbb és egyszerűbb: megkezdődött a sztrájk. Sztrájk Meghirdetik a sztrájkot a szovjet csapatok kivonulásáig, miközben a bá nya napi 40-50 vagonban jelölte meg az „élet fenntartására” szükséges szénmennyiséget. A z előre megfogalmazott követelések nem tartalmaznak újat az előtte megfogalma zott több sz fz követeléshez képest; mégis határkő: a „kisMoszkvának” nevezett ká derváros, megye első lázadása,, Követelik: - A kormány a szovjet csapatok kivonulása után, de legkésőbb január végéig tartson általános és titkos választásokat! 404 �— A kormány a helyi illetékes nemzeti tanácsok részvételével hozza létre a helyi karhatalmi szerveket! — Biztosítani kell a szabadságharcosok részvételét a kormányban! — A kormány jelentse be az ENSZ-nek a semlegességet! — Biztosítsa a szólás-, a gyülekezési- és a sajtószabadságot!2 A Nemzeti Bizottság felhívásához az acélgyár is csatlakozik. A munká sok a gyárban, utcán, otthon azt tárgyalják, mit szól ehhez a Nyugat, van-e esélye az országnak a semlegességre. Magos Béla mérsékelni igyekszik a vérmes reményeket, szerinte a Varsói Szerződés a kor nagy realitása, nem lesz mód a kilépésre, mást, kompromisszumot kell keresni. A munkások között hírek (rémhírek) terjengnek. A Pestről hazatért diá kok a Rádió ostromáról beszélnek, s először hangzik el a baljóslatú kijelen tés, fegyvertelen emberekre is lőnek, vérfürdő volt a Parlamentnél.3 Az em berek hiteles tájékoztatást szeretnének, ezért fogadják örömmel, hogy az Új Nógrád című lap, a Nógrád megyei Forradalmi Bizottság lapjaként jelenik meg. Az október 31-én alakuló Megyei Nemzeti Bizottság első intézkedése a volt tanácsi és pártvezetők telefonjának kikapcsolása. Erre nagy szükség volt, Jakab Sándor pl. Hegedűs Andrással beszél arról, hogy a bányászokat (több ezres létszámot emleget) esetleg felfegyverzik. Majd Fülekre átszökve hívja fel Antonin Novotnyt szintén fegyvereket kérve.4 Miközben a Nem zeti Bizottság a közeli Rétságról kér néhány fős katona egységet a közrend biztosítására. Hajdú október 29-én menekül Csehszlovákiába, az ÁVH feloszlik, a párt szétesik, a Megyei Nemzeti Bizottság a szétesés felé sodródó közigazgatá sát, a megye politikai és gazdasági irányítását veszi át. A 11 fős testület el nöke Mlinarik István lesz. Megválasztásában a város munkástanácsainak küldöttei vesznek részt. Létrehívása demokratikusan történt, ezért ez a me gye törvényes irányítótestülete. Bizottságai a megyei vb. feladatait is átve szik. Ugyanekkor alakul az acélgyárban a közrend védelmére —a legendás s később tragikus események kiváltójaként —a Hadady—Hargitay-féle fegyve res csoport. A forradalom védelméért A szervezők soha nem mondhatták el történetüket, a később általánosan terjesztett történet szerint menekülés közben lőtték agyon őket. A meglévő halotti anyakönyvi kivonat tanúsága szerint mindkettőjükkel tarkólövés végzett. 405 �A csoport tagjai ugyan acélgyári, megbízható munkások, szervezésük, létrehozásuk városi érdekeket szolgált. Szabó István rendőrhadnagy a me gyei rendőrkapitányság vezetője hozza létre azzal a céllal, hogy legyen lega lizált fegyveres erő —nemzetőrség jellegű —a városban. Az innen szervező dött csoport az acélgyári kolóniára felügyelt. A fegyvereket Szabó biztosí totta számukra. Megszervezték a gyáron belüli védelmi apparátust, fel ügyelték az utat a csehszlovák határtól a főúton át a Megyei Főosztályig. Ezzel egyidőben a rendőrparancsnok kísérletet tett arra is, hogy a lakos ságnál kinnlévő fegyvereket begyűjtse, valószínűleg nem nagy sikerrel. Fe hér Gyula5 —az anyagbeszerzési osztály vezetője, a „legvonalasabb” kom munisták egyike - , például 1957-ben a per során bevallotta, hogy a gyárban tartott pisztolyát feleségével csempésztette haza. Magos Béla sem helyeselte a fegyveres csoportok létrejöttét. Sokallta a fegyvert, félt, hogy illetéktelenek is hozzájutnak. A fegyverek jelen vannak, de hallgatnak. Mint egy Csehovdrámában, az utolsó felvonásban, december 8-án sülnek el először. Miután október 29-én Rákos Jánost leváltották a rendészet éléről. 30-án a forradalmi bizottság keresni kezdi a fegyvereket, mintegy 134 puskát, amelyeket Rákos csak részben ad elő. Eközben az új rendész, Hárs László szintén fegyvereket kap. A számukat csak becsülni lehet, hiszen a per során igyekeztek minél kevesebbre emlékezni. Harsék valószínűleg 12 db kispuskát, 12 puskát, 2 géppisztolyt, 2 pisztolyt kapnak. O tagja az igazgatói tanácsnak, itt kapja a felhatalmazást Erdődi Kál mántól a gyár területén tartózkodó fegyveres őrség megszervezésére. A volt rendészet kommunista tagjait leváltották, s az üzemekből azpk létszámának arányában néhány fő t küldtek a csoportba. Nincs állandó létszám, illetve ez 30—80 f ő között változik. Feladatul kapták, hogy figyeljék a volt funkcionáriusokat, üzemi párttit károkat is. Róluk egy listát készíttettek, amiről később az terjedt el, hogy ez egy „halállista"\ mely az általuk kivégzendők neveit tartalmazna *. A Hadady-csoport valószínűleg 3 golyószórót, 6 géppisztolyt, 7 kara bélyt, néhány hadipuskát birtokolt. A két csoport vezetői kiképzett katonák voltak. Hárs László hivatásos katonatisztként szerelt le. 1943-ban vitézzé avatták, s az ezzel járó 25 hold földet a mai Szlovákiában Csalár községben meg is kapta. Hadady is szolgált a hadseregben, szintén német származású, a forradalom után a p er során SS-hadnaggyá „léptették” elő. A csoport létszáma itt is váltakozó volt, magját a következők alkották: Fancsik Jánosf Sótér Pál, Mede Lajos, Márton Imre, Juhász Attila, Ponyi Gyula, Bencsik Zoltán, Polareczjá Ottó, Kükkel Ferenc, Deák László, Godó Tibor; Szprcsik Zoltán, Pokomyi Ferenc, C^gler Gyula, Vits Antal, Mester Gyula, Krubecz József, Szegedi Pál, Zagyi József Jávor Béla, Mester Gyula, Rabéez József Nagy József, Girtl Ferenc, Girtl Emília, aforradalom egyetlen megnevezett női résztvevője. 406 �21—28 éves fiatalok, s ez nem véletlen. A Duna áradása miatt a DISZ brigádokat szervezett a mohácsi károk helyreállítására, de a forradalom hí rére a fiatalok visszatértek, s így egymást biztatva, „heccelve” álltak be a Hadadyék csoportjába. Nem volt puskás ijesztgetés, lövöldözés, randalírozás. Naponta 4 fő a lakótelepet ellátó kútnál, az ún. Nüus-forrásnál állt őrt. November 4-én a somosi országúton őrködtek, tartva az esedeges szlovák beavatkozástól. November 14-én ők indultak a kósza hírek hatására Lapujtőre, hogy akár a harcot is felvegyék a fegyveres bányászokkal, s ők adták a fegyveres őrséget november 15-én a Megyei Főosztályon. A csoport végét a szovjet bevonulás jelentette. Ezekből az eseményekből kovácsolják a forradalom után a két nagyszabású pert: a Hadady-Hargitay és Gird Emí lia perét. Az acélgyár munkástanácsa november 5-re tűzi ki a munka felvételét. Ennek érdekében a gyári „lármafán” többször beolvassák a munkafelhívást. A Szabad Nógrádban, a volt AVH adóján megszólaló Szabad Salgótarjáni Rádióban is közzé tették, de elhangzott a felhívás a Kossuth Rádióban is. Trezsnyik Ferenc többször hangsúlyozta, ha nem dolgoznak, akkor is benn kell tartózkodni. Fél, otthonról egyszerű bárkit is elvinni, a gyárban a közösség „védelme alatt állnak”. A hírek egyeden „biztos” forrása, a Szabad Európa Rádió minden lakás ban szól. A helyi lap, az immár Szabad Nógrád 2—4 oldalon rendszeresen megjelenik. Az október 28-i szám felhívásokat, munkástanács alakulásokat közöl. Itt jelenik meg az első hír az acélgyári munkástanács szervezéséről, de hírt ad a szurdoki bányászok és a Vasötvözetgyár választásairól is. A felhívások cím zettjei: Magyar mérnökök! Magyar műszakiak! Építőipari dolgozók! Bányá szok! Munkásfiatalok! Szakember-minisztert követelnek (Kudnai Józsefet), szakemberek által hozott dön téseket szorgalmaznak. Feltűnően eltér azonban a bánjászok felhívása: vegyétek f e l a munkát! Ellenforradalmi támadásról beszél (október 28.1). Erre később —október 30án —visszatér az újság s cáfolja, hogy ellenforradalmi elemek keveredtek volna a tünte tők közé. Megjelenik a SZOT programja: melyben állást foglal a munkástanácsok megalakulása mellett. A hang őszinte, változtatni szükséges mindenen, ami a forradalom kirobbanásához vezetett: a normákat megszüntetni, a gyermektelenségi adót eltörölni. Béremelést, a termelés feltételeinek javítását szorgalmazza. A sztrájkokat befejezett tényként kezeli. A szakszervezet bejelenti, hogy a sztrájkolok ádagfizetést kapnak, s azoknak, akik mégis dolgoztak, vagy a fegyveres őrség tagjai voltak, fizetésük kétszeresét ígéri. A 407 �lap eddig a Megyei Tanács és a Pártbizottság kiadványa volt, 1956. novem ber 1-jén, már a Nógrád megyei Forradalmi Nemzeti Bizottság lapja lesz, ez a bizottság az előző nap alakult, s ebben a munkástanácsok képviselői is részt vesznek. A széleskörű tájékoztatásra a papírhiány miatt csökkentett terjedelmű lapban nincs mód, a különböző Nemzeti Tanácsok programjai mellett itt jelenik meg az első hír a budapesti eseményekről. Gerelyes Endre - a ké sőbbi ismert magyar író - beszámol a Rádió ostromáról, a Parlament előtti vérengzésről. A Budapestről érkező diákok már eddig is hozták a híreket, de ez az első hivatalos publikáció a történtekről. N ovember 4-én (tehát 3-án íródott) a sztrájk ideiglenes m egszünteté séről a bányász- és nagyüzemi m unkástanácsok küldöttei adják ki a köz leményt. O któber 24. és novem ber 2. a nagy követjárások ideje a Parla mentben. Minden nem zeti bizottság, minden megalakuló m unkásszerve zet m egfogalm azza követeléseit, jórészt azonosakat. Részt akarnak venni az eseményekben, nem arctalanul, de hittel, hogy valóban ők alakítják azokat. M ert úgy látják, a kormány kész teljesíteni az azonnal teljesíthető követeléseket, a sztrájk öncélúvá válva áruhiányt okozna. Ezért lem on danak a sztrájkról, de az ehhez való jogot fenntartják, a sztrájkjog fenn tartása pedig azt jelenti: ha kell, a nemzet védelm éért akár fegyvert fog nak. Az újság egy cikke az A kcióegységet címet viseli, írója Mlinarik Ist ván6, a lap főszerkesztője. Akcióegységet Miskolcon, november 2-án megkezdődött az északkelet-magyarországi megyék forradalmi bizottságainak tanácskozása. Nem kevesebbről volt szó, mint Heves, Szolnok, Nógrád, Borsod és Miskolc megyei jogú város egyesítse erejét katonai, közigazgatási és erkölcsi értelemben. Miben egyeztek meg? Egy tisztultabb, erősebb munkáshatalom létrehozásában. Megállapodtak egy olyan Nemzeti Tanács felállításában, amely a legfel sőbb államhatalmi szerv lenne. Döntöttek az újonnan létesült pártok kö zötti pártharcok visszaszorításáról. A forradalom oldalára átállt szovjet ka tonák sorsáról éppúgy esett szó, mint az akcióegység megteremtéséről, a négy megye és Miskolc rendszeres tanácskozásának megszervezéséről. A termelés irányítását a munkástanácsok vennék át, akik biztosítanák a szak értelemmel nem rendelkezők többé ne avatkozhassanak be a termelésbe. A cikk végtelen hittelfordul a% ENSZ felé. A semlegesség kinyilvánítását a szovjet csapatok rablás nélküli kivonulásának ellenőrzését várják tőle. Ennek reális alapot a% 408 �adotty hogy a kormány november 2-án határozott a* ENSZ-közgyúlésére utazó magyar delegáció összetételéről\ a Biztonsági Tanács pedig a magyarkérdés közgyűlésen történő megtárgyalása mellettfoglalt állást, s az ügyet 4-re napirendre is tűzik. A zt viszont nem tudják, hogy Hruscsov és Malenkov Bukarestben román, csehszlovák és bolgár veze tőkkel tárgyal a szovjet beavatkozást készítve elő. A jugoszláv vezetők beleegyeznek a szovjet beavatkozásba. Eközben már az új vezetés élére szánt Kádár János meg is érke zik a SZU-ba. Miután bíznak Nagy Imre kormányában, az 5 megye a munka megindí tása mellett dönt. Kivel lehet összefogni? Az acélgyár munkástanácsa novemberben háromszor jár Ózdon. Az első látogatás valószínűleg november legelején, 4-e előtt történt. Trezsnyik Fe renc Godó Tiborral, Farsang Jánossal jár Ózdon, miután a gyár anyagellátá sa nagyrészt innen származik, a sztrájk, a termelés megindítása az ózdi ko hászok munkájának is függvénye. Valójában nem politizálni utaznak, de itt hallják a hírt, hogyan kényszeríttették munkára az oroszok Győrben az ott dolgozókat: a gyárat körbezárták, az ott dolgozók nem hagyhatták el mun kahelyüket. Salgótarjánba eddig nem vonultak be az oroszok. Az anyagellá tásban sikerül megegyezniük, Ózd is a november 5-i munkafelvétel mellett foglal állást. A második látogatás november 14-re esett. Mándoki Antal utazik Trezsnyikkel, s velük van az anyagbeszerző Ágoston. Temesszentandrássy Guidó főmérnökön kívül most már a munkástanács elnökével, Antalközi Józseffel is tárgyalnak. Ekkor Ózd már szinte a munkástanácsok központ jaként (legalább is Eszak-Magyarországon) funkcionált. Az ózdi munkásta nács kihallgatási jegyzőkönyvében a diósgyőri, sztálinvárosi, kazincbarcikai, győri, borsodnádasi valamint a budapesti Rákosi Mátyás Művek, a MÁVAG munkástanácsát említik, akik szintén jártak Ózdon.7 Itt kapják azt a tanácsot Trezsnyikék, vegyék fel a kapcsolatot minél több munkástanáccsal. Valószínűleg ekkor, és nem az előző látogatás al kalmával kerül sor arra, hogy fölajánljanak egy rádióadót az Ózdiaknak. A Kádár-kormány már megalakult, ezért a Borsod, Nógrád és Fíeves megye egy ellenkormányt akart létrehozni, amelynek Földvári Rudolf lett volna a vezetője, s a saját rádióadó ennek a kormánynak a céljait szolgálta volna. (Ez a tényanyag a salgótarjáni peranyagban nem szerepel, csupán az ózdi ban.) A harmadik látogatásra a hónap végén kerül sor. Tóth Pál járt ott Óvári Antallal Horváth Károly igazgató és Temesszentandrássy főmérnöknél. A 409 �két munkástanács már külön tárgyal egy, a Kádár-kormány mellett működő csúcsmunkástanács megalakításáról. Az Ózdiak november végén járhattak Salgótarjánban, itt is külön tárgyal a két főmérnök (ill. megbízottai), és a Blakut József vezette munkástanács. A tárgyalásról nem maradt feljegyzés. A termelésről, ill. az anyagszállítás nehézségéről tanácskozhattak. A vasúti szállítás helyett közúti szállításban egyeztek meg. Ezek a tanácskozások voltak azok, amelyekből a Trezsnyik-per nagy ré sze építkezett.8 Összeesküvésnek, kizárólagos, szűk körű összeesküvésnek akarva feltüntetni a történteket, amelyet Trezsnyik Ferenc szervezett volna. A történtek viszont azt mutatják, még mindig az élet konszolidálása, a munka megindítása, az „akcióegység” a cél. A kapcsolatot valószínűleg in kább telefonon tartották, s nem pusztán Ózddal, de - mint a december 8-i nap eseményeiből kiderül —a Nagybudapesti Központi Munkástanáccsal is. A fő cél azonban december elején a gazdaság megindítása. Ezt, belátták, magukra hagyottan, kiépített gazdasági kapcsolatok nélkül, szakértelem nélkül nem lehet. Ennek érdekében a helyi szervezetek megalakulása után azokkal a tanácsokkal veszik fel elsősorban a kapcsolatot, amelyekkel a gaz dasági érdekük érintkezik. Ezért van, hogy az acélgyári munkástanács nem a város gyárainak munkástanácsaival, hanem az északi ipari régió tanácsaival keresi az együttműködés lehetőségét. Egymásnakfeszülések. A kettős hatalom létrejötte 1956. november 4-én hajnalban általános támadás indult Budapest, a na gyobb városok és katonai objektumok ellen. Elhangzott Nagy Imre drámai rádióbeszéde, amelyből vidéken értesültek a budapesti fegyveres harcokról is. A szovjet bevonulás után Magyarország egyre több városa kapcsolódott be a fegyveres ellenállásba. A szovjet katonai jelenlét azonban megpecsétel ni látszott a forradalom sorsát. A forrásokból nem derül ki egyértelműen, Salgótarjánba mikor vonultak be először a szovjet csapatok, minden esetre november 4-én és 5-én nin csenek itt. Talán 6-án vonulnak be nem tűi nagy erővel a városba. Három szovjet páncélos, és egy gyalogososztag fenyegetően körbejár a városban, majd el is hagyják azt. A magyarországi szovjet beavatkozás hírére azonban a volt funkcionáriusok az SZMT székházában gyülekeztek. Megalakították a Forradalmi Munkás-Paraszt Tanácsot Mrázik János vezetésével. Az orosz támadás hírére a nemzeti bizottság elhatározta, ha Salgótarján ba is bevonulnak, nem állnak ellen. Deli főhadnagy alakulata Rétságra vo nult vissza, a Mrázik-tanács viszont Csehszlovákiából és a rendőrségtől is 410 �kapott fegyvert. A céljuk az volt, hogy elfoglalják a megyei tanács épületét, és szétzavarják az ott működő Nemzeti Bizottságot. Ennek az akciónak a vezetője a kommunisták hírhedt „fenegyereke”, Darázs István. A Nemzeti Bizottság nem szűnik meg, hanem tagjai az acélgyárban és a nagybátonyi bányaüzemben működnek. Kettős hatalom jön létre, s a ha talmi viták eldöntéséhez Kádár János sem ad használható tanácsot. A For radalmi Munkás-Paraszt Tanács küldöttségét Pestre érkezése után legelső ként fogadja Kádár János. Először őket ismeri el legális testületként, majd a megjelenő Nemzeti Bizottság vezetőjének, Szabó Ervinnek, a Nagybátonyi Szolgáltató Vállalat munkástanácselnökének teszi azt a kijelentést, a helyi hatalmi harcokat döntsék el egymás között. A kormány úgy érzékelte, hogy a hatalmat leginkább a nemzeti tanácsok veszélyeztetik. A helyzet a városban egyre feszültebb lett. A helyi lap immáron Új Úton címmel, a megye dolgozóinak lapja alcímmel az MSZMP-t és az Ideiglenes Munkás-Paraszt Forradalmi Bizottságot jelöli meg tulajdonosként (novem ber 8.). A hang valóban új. Elindul a közvélemény orientálása, a fasizmus, imperializmus előretörésével való fenyegetőzés. Tények helyett rágalmakat, „pletykákat” vonultat fel. A vezércikk ellenforradalomnak nevezi a történteket. „Vajon nem erre mutat-e, hogy a megyében felütötték fejüket a régi rendszer népnyúzói, volt gyárosok, hogy a kommunista ellenességben, garázdaságban élenjártak a volt nyilasok, főszolgabírók.” A Helytállás című cikkben pedig megdicséri a város gyárai közül azt az egyet, amelyik nem sztrájkol, a Zagyvapálfalvai Üveggyárat. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy már egy rövid sztrájk is az olvasztókemencék teljes tönkremenéséhez vezetett volna.) Az acélgyár igazgatótanácsa úgy határozott, hogy novem ber 9-én fel veszik a m unkát (november 7-én). A következő nap, m iután felm érték az anyagkészletet, s az energiaszükségletet, inkább 12-re halasztották a munka felvételét. Ózd nem dolgozott, ezért nem volt meg a gyár azon nali beindításának feltétele. N yersanyag ezután sem érkezett, csupán egy telefon Ózdról Magos Bélának; a kagylóba nem szóltak bele, csupán beleköptek. A helyzetet a bizonytalanság a feszi'dtségjellemezte. Ennek feloldására, megoldásá ra született meg a terv: Magos Béla a gyárba hívta Mrásjk Jánost, A ndó István, megyei pártbizottság tagat, hogy vegyenek részt a munkástanács ülésén. A tanácskozásra no vember 13-án került sor. A salgótarjáni iparmedence munkástanács-küldötteinek ülését Magos Béla nyitotta meg. A megbeszélés céljaként a kialakult hatalmi válság felol dását nevezte meg. Felszólította a megjelenteket, döntsenek a helyi hata lomról: Nemzeti Bizottság vagy a Mrázik-tanács. Megfogalmazta azt is, ami 411 �szinte hitvallásként hangzott: a szocialista Magyarország építése az egyetlen lehetséges cél. Valamennyi hozzászóló előre bocsátotta, hogy a régi taná csot demokratikusan választották, a Mrázik-tanács pedig fegyverrel vette át a hatalmat. Elemi erővel tört ki a felháborodás, hiszen most vált nyilván valóvá, a szabadság ízét megkóstoló munkások számára a Mrázik-tanács a hatalmat a visszarendezésre fogja felhasználni. Különösen Trezsnyik Ferenc hozzászólása megrázó. Elemi erővel tör fel belőle a munkásság minden sérelme és hite. Szinte tiborci ihletettségű mondatokat fogalmaz. Többé nem tudja egy kis klikk uralmát elfogadni, lehajtott fejjel élni, elnézni azt a tényt, hogy a párttagok tagsági könyvüket karrierjük építésére használják. De megdöbbenésének adott hangot minden résztvevő: Lénár Andor, Beda József, Mlinárik István, Szabó Ervin. Leg fontosabb javaslatuk, az új megyei tanácsot „alulról”, demokratikusan vá lasszák meg. Miután joguk nem volt a Mrázik-tanács leváltására, abban állapodtak meg, „a jelen bizottság a régi bizottsággal együtt csütörtökig, az új tanács megválasztásáig együttműködjék.” A tanácskozás ki nem mondott célja világossá vált a Munkás-Paraszt Forradalmi Tanács előtt is, semmi bizalom nincs azok iránt, akik vezetnek. Magos Béla összefoglalója szerint a termelés helyreállításának legfőbb aka dálya, a nyugtalanság kiváltója a Mrázik-tanács. A demokrácia Nógrádban akkor áll helyre, ha a munkát a Nemzed Bizottság veszi át újra. A másik oldal véleménye ismerősen semmitmondó és fenyegető: a m un kástanácsban nem oda való emberek is vannak, a fehérterror Pesten már elszabadult, a túlkapásokat a munkáshatalom védelmében követték el. Fi noman megfogalmazott vádja után, miszerint a munkástanácsok nem tör vényesek, létrehozásában nem vett részt mindenki, de azért vállalja, az új választásig hajlandók együttműködni a munkásokkal. Ez a kijelentés vágott leginkább elevenjébe annak az acélgyári munkástanácsnak, amely eddig is legmarkánsabban képviselte a dolgozók érdekeit az egész városban. Hiszen ha csak ez a kifogás a munkástanácsokkal szem ben, ezen egy új választás segíthet, de Mrázik sejtetni engedi, a munkásta nácsokban nem odavaló emberek ülnek. Az az arrogáns hatalom szólalt most újra meg, amelytől a forradalom alatt, úgy tetszett, megszabadultak. Egy olyan hatalom firtatja a munkástanácsok törvényességét, a beléjük he lyezett bizalom jogosságát, amely maga is bevallja, nem demokratikus vá lasztások útján került annak birtokába. Miután a tanácskozáson az egymással szemben álló felek nem ismerték el egymás jogát a hatalomhoz vagy a fegyveres erőhöz, azt a kompromisszumot kötötték, hogy új választásokig, közös fegyveres őrség mellett, mindkét szerve zet a megyei tanács épületében fog dolgozni.9 412 �A következő napon —november 14-én —létrejön a Nagybudapesti Köz ponti Munkástanács, szigorúan a szocializmus elvi alapján állva, kijelentve, a termelő eszközöket társadalmi tulajdonnak tekintik, megvédésükért készek harcolni. A 8 pontos követelés tartalma ismerős, Nógrádban már november 11-én megfogalmazódott, s most ennek betartása, betarttatása a fő cél. Az acélgyár röplapokon terjesztette, ugyan a jövőben is a népi hatalmat kíván ják, de nem vérrel beszennyezve, s itt is megfogalmazódik a legfontosabb, a kormánnyal, a megyei vezetőkkel szembeni bizalmadanság. November 13-án és 14-én két alkalom is kínálkozott a fegyveres össze tűzésre, a fegyverek kis híján eldördültek. JEGYZETEK 1 2 3 4 5 6 7 8 9 A névsort a peranyagban találtak, valamint Széki Miklós és Bedegi József visszaemléke zései alapján készítettem. A Nemzeti Bizottság felhívását a Szabad Nógrád november 1-jei száma közli. Salgótarjánban nem volt főiskola, egyetem, hiányzott a diákság, ezért is tolódtak az események későbbre. A Pestről hazatért diákokat a volt iskolájuk pedagógusai hívták meg, hogy beszéljenek a budapesti eseményekről. Erre október 29-én kerül sor a közgazdasági technikumban. Ekkor hozza át Jakab Sándor a Csehszlovák Kommunista Párt lapját, az Új Szót, amelynek számai foglalkoznak az eseményekkel, különösen a nógrádi megyeszékhely „eUenforradalmával”. A lap magyar nyelven jelent meg. Fehér Gyula a perek során ellentmondó vallomásokat tett, igen eltúlozva a fegyveres fenyegetés tényét. Azt állította, lakása ablakán is belőttek. Ellenséges magatartását Ma gos nem tudta megmagyarázni, a Sortűz c. filmben is elmondta, nem voltak rossz vi szonyban. Mlinarik István a Megyei Tanács művelődési osztályának tisztviselője, tagja a Nemzeti Bizottságnak, s az általuk kiadott lap főszerkesztője lesz. Az ózdi munkástanács kihallgatási jegyzőkönyvének Salgótarjánra vonatkozó részét megtaláljuk a Trezsnyik-per anyagában. A Salgótarjáni Acélgyár termelése az Ózdi Kohászati Üzemek termelésének függvénye, s az alapanyagellátásról szóló tanácskozások a forradalmat megelőzően is rendszeresek. A salgótarjáni gyár szakembereinek egy része mindig is az ózdi gyártól került Salgótar jánba. A tanácskozás jegyzőkönyvét A. Varga László közzétette a Heves Megyei Levéltár ARCHÍVUM SUPPE MENTUM 1993. évi különszámában. 413 �Szigethy Gábor Múltkóstoló Novemberi ébredés Dobozokban papírok: bevehetetlen vár a múlt. 1956. november 2-án, pénteken —úgy emlékszem, száraz, derűs idő volt (a korabeli újságokban időjárás-jelentést nem találni) —egész délelőtt a vá rosban bolyongtam. Merre jártam, mit csináltam - nem emlékszem. Talán a Gellért téren vásároltam meg a fellelhető összes napilapot És délután fölolvastam nagyanyámnak a legfontosabb híreket. Talán csak a címeket. Népszabadság: Magyarország semleges!; Népszava: Feltámadtunk, újra élünk; Magyar Nemzet: A történelem parancsa; Irodalmi Újság: 'Lábhoz tettfegyverrel; Igazság: Füg getlenek vagyunk! Semlegesek vagyunk!; Új Magyarország: Pártok és egység; Esti Hírlap: Diadalmas sorforduló; Magyar Világ Ne bántsd a magyart!; Forradalmi Ifjúmunkás: Vérrel vívtuk ki magunknak; Egyetemi Ifjúság: Háború?... Két nappal korábban édesanyám második férje, Kecskeméten élő neve lőapám teherautóval Pestre jött, lisztet, krumplit hozott a fővárosnak, s miközben állva, a konyhában nagyanyámmal megittak egy kávét, halkan megjegyezte: ne legyünk nagyon boldogok, az orosz tankok körbezárták a várost, s a lövegek mind Budapest felé fordítva... Háború? Elolvastam akkor az Egyetemi Ifjúság vezércikkét? „Záhony felől újabb vöröscsillagos acélotrombaságok közelednek főváro sunk felé. A magyar kormány határozott kívánságának ellenére a szovjet csa patok nem hagyják el az országot, ellenkezőleg, folytatják hazánk elözönlését Soha még diktatúra annyi frázist nem fecsérelt világgá, mint a szovjet, so ha még ily gyorsan nem omlott össze egy évtizedes gondossággal plántált hazugság, mint a szovjeté. Amikor a múlt héten szerda hajnalban az első szovjet páncélkocsik lőni kezdték a kábult várost, minden normális ember tudta, hogy itt nemcsak Gerő és Hegedűs ostobaságáról és elvetemültségéről van szó, hanem arról, hogy [a] békésnek és népinek álcázott hatalom kimu tatja népellenes agyarait.” Újabb és újabb tankoszlopok lépték át a magyar-szovjet határt, harcko csik zárták körbe a fővárost, a kormány folyamatosan tiltakozott: ott vibrált a levegőben a végzet. 414 �És az utcán mindenki mosolygott. Nem emlékszem, aznap délelőtt m er re jártam, mit csináltam, de csak csillogó szemekkel találkoztam az utcán. Magyarország reménykedett. Vasárnap reggel, november 4-én ágyúdörgésre ébredünk. Hétfőn este az óvóhelyen szorongunk, a Bartók Béla úton befelé dübör gő szovjet tankok a mi házunkat is megsorozzák. Kedden délelőtt a Móricz Zsigmond körtéren bámészkodom, kerülge tem a szénné égett orosz katonák holttestét: saját tankjaik taposták őket el. Szerdán reggel néma csend: a redőny résein át figyeljük, ahogy a szovjet katonák lassan, óvatosan araszolnak előre a Villányi úton. A teniszpálya nyitott tér. A katonák félnek. Hason csúszva kúsznak a vörös salakon. A Körtéren egy ronccsá lőtt magányos légelhárító ágyú silbakol. Csütörtök: a Fadrusz utca sarkán lecövekel egy orosz tank. Gyökeret ereszt. Vasárnap átmerészkedem Pestre: könnyes szemű emberek a rommá lőtt Körúton, Üllői úton. íróasztalomon újsághalom: szabadságálmunk maradékai. Dobozokban papírok: félévszázada bolyongok a bevehetetíen várban. Amikor először olvastam - valamikor 1956 novemberében — Németh László Vártok és egység című írását (Új Magyarország, 1956. november 2.), nagyon idegenkedtem minden gondolatától. Legfőképpen ettől: „Éppen ezért nagyon fontosnak tartanám, hogy a kormánykoalíció pártjai, de lehe tőleg minden párt közös nyilatkozatot adjon ki, amelyben a szocializmus néhány nagy elve mellett, mint a gyárak állami kézbentartása, bizonyos ala csony (25—40?) holdszám fölötti birtokok vissza nem adása, hitet tennének. Nagyon szép lenne, ha néhány olyan elvben is megegyezhetnénk, amely a szocializmus sajátos helyi jellegét is hangsúlyozhatná, mint pl. a munkásság részesedésének kimondása az ipar és kereskedelmi vállalatok vezetésében és jövedelm ében...” Akkor úgy gondoltam, ma úgy gondolom: Németh László politikai álmo dozó. Amit 1956. november 2-án óhajként megfogalmazott, az politikailag lehetetlen, a gyakorlatban megvalósíthatadan, durvábban fogalmazva: fából vaskarika. A valóságban diktatúra és demokrácia állt szemben, nem az egypicit-szocializmus a teljes-szocializmussal, vagy finomabban: a jó szocializ mus a rossz szocializmussal. Igaz, egységes csak abban volt akkor a nemzet, amit nem akart: Rákosit, Gerőt, ávéhát, téeszcsét, beszolgáltatást, egypártrendszert, orosz-uralmat, elvtárs-vircsaftot. 1956. október 23. —forradalom . A forradalom rombol: eltünteti a régit. Mert nagyon sokan akarják, hogy eltűnjön a régi. De akik a régi nem 415 �akarásában egyetértenek, ritkán egységesek abban: mit építsünk fel a romok helyén. Németh László 1956. november 2-án úgy gondolta: a rossz szocia lizmus helyén jó szocializmust kell építeni. Mások egészen mást akartak. Kamasz voltam, sok mindent nem tudtam a világról. A szocializmus számomra apám erőszakos halálát, édesanyám sokszor könnyes szemét, a napköziben a földön kuporogva elfogyasztott ebédet, a mindennapi filléres gondokat jelentette. És 1956. október 23. azt, hogy ennek a szocializmus nak egyszer s mindenkorra vége lesz. 1956. november 4. hajnala pedig azt: meg kell tanulni álmok nélkül élni. Szovjet tankok dübörögtek az utcán, a házunkban lakó államvédelmi tiszt, aki októberben eltűnt, most pufajkában, gépfegyverrel, öntudattól zsíros képpel tért vissza a házba. (A másik, szép szál buta legény a parla menti díszszázadból, aki két hétig a lichthofban szorongott, leszerelt; haza megyek falura, parasztnak —mondta a lépcsóházban nagyanyámnak.) Kádár János, aki november 1-én este a rádióban még arról beszélt: a szovjet had seregnek ki kell vonulni hazánkból, most azt magyarázza: csak a szovjet elvtársak baráti segítsége mentheti meg, állíthatja talpra hazánkat, mert egyetlen helyes út van —a szocializmus útja . („Népünk vérével bizonyította, hogy rendületlenül támogatja a kormánynak a szovjet erők teljes kivonására irányuló követelését! Nem akarunk tovább függőséget! Nem akarjuk, hogy hadszíntérré váljon az ország! Minden becsületes hazafihoz szólunk! Fog junk össze a magyar függetlenségért, a magyar szabadság diadaláért!” — mondotta volt Kádár János november 2-án a Magyar Rádióban. A Népsza badság másnapi számában megjelent, az előző nap hallott szöveget majd félévszázad múltán most újraolvasva ma sem csodálkozom azon, hogy 1956 novemberében kétszínű gazembernek és hazaárulónak tartottam Kádár Jánost.) És Németh László írását 1956. november 4-én —amikor a legtöbb napi lap, ha kinyomtatták is, utcára már nem k e r ü l t é p p a Népszabadság tartja fontosnak újraközölni, az egyetlen napilap, amelynek 1956 novemberében (orosz tankok által biztosított) kizárólagos joga megjelenni és hirdetni a szocializmus dogmáját. Nem szerettem a szocializmust. Nem szerettem Németh László írását. S bár az évtizedek során gyakran elővettem szekrény mélyén rejtegetett kin cseimet, s némelyik 1956 októberében vásárolt napilapot az első betűtől az utolsóig végigböngésztem, Németh László gondolataival később sem ba rátkoztam meg. Igaz, a forradalom napjaiból származó ítéletem fogva tar tott: úgy emlékszem, soha többet nem olvastam el újra az Új Magyarország vezércikkét. 416 �Kár. Jó tíz éve már, hogy végleg összeomlott a szocializmusnak nevezett egypárti puha diktatúra, folyamatosan kerülnek napvilágra 1956 dokumen tumai, de - szeretném, ha nem lenne igazam — 1956 emléke (átláthatadan belpolitikai csatározások hátterében) a történészek s a mindenféle-fajta ve teránok vitatémájává kopott-szürkült. Nagyon nagy kár. Egy szakmai beszélgetésre készülődve olvastam el Fűzi László Alkat és mű című, nemrég megjelent könyvét. A terjedelmes munka alcíme: Németh László 1901—1975. A 476. oldalon található Németh László egy 1956 no vemberéből származó feljegyzése. Háromszor is elolvasok egy mondatot: „Ha a beavatkozás csak két-három napot késik, az összes magyar pártok közös nyilatkozatban szögezték volna le a szocializmus vívmányaihoz ra gaszkodásukat.” Amit csak remélt Németh László november 2-án, azt november derekán —post festam —már biztosan bekövetkező valóságnak gondolta. Ha a beavatkozás csak két-három napot késik ... Számomra ma is felfogha tatlan, hogy egy megszállt, katonailag letiport, diktatórikusán kormányzott országban miképpen lehet arról töprengeni: mi lett volna, h a ... De most elővettem, újraolvastam Németh László 1956 november elején megjelent két írását. Amivel akkor nem értettem egyet, azzal most sem ér tek egyet. Kamaszként politikai álmodozónak gondoltam Németh Lászlót, öre^ fejjel sem gondolom másképpen. O azt hitte: lehet kommunista közreműködéssel emberléptékű szocia lizmust építeni; én azt: elszégyellik magukat, s kitakarodnak hazánkból a megszálló orosz csapatok. Mindketten tévedtünk. De nem csak én, a kamasz voltam vak 1956-ban. Most újraolvasva Németh László akkor megjelent két írását (Emelkedő nemzet, Irodalmi Újság 1956. november 2.; Vártok és egység,, Új Magyarország 1956. november 2.), azon töprengek: mennyire másról szólnak ezek az írá sok ma, mint 1956-ban. S vajon miért nem jutott eszembe 1989 őszén, rövidröptű politizálásom idején, hogy újraolvassam a régi, 1956 októbere óta őrzött újságokat. (Az eredeti példányok mellett akkor már birtokomban volt az 1986-ban, Giromagnyban negyedik alkalommal megjelent fakszimile kiadás is: A forradalom sajtója .) Amikor 1989 októberében a Magyar Demok rata Fórum II. országos gyűlésén éles vita folyt arról, miképpen történjen a kárpódás és melyik évtől (1945-től, 1949-től vagy 1956-tól?) kezdjük újraír ni a magyar történelmet, bár sokan voltunk, akik úgy gondoltuk, hogy nem lehet visszafelé forgatni a történelem kerekét, de érveink elhaltak, mert gyengék voltak (gyengék voltunk) azokkal szemben, akik tökéletes kártala 417 �nítást, teljes körű kárpótlást követeltek s nyomtalanul ki akartak törölni néhány évtizedet a magyar történelemből. Ha akkor elolvasom Németh László 1956 forradalom-lázas napjaiban keletkezett írását, az ő gondolataival érvelhettem, érvelhettünk volna a népi írók hagyományát örökérvényű politikai jelszóként lobogtató, politikus ambíciójú értelmiségiek politikai álmaival szemben. „...Magyarország az elmúlt évtizedben elég messze haladt a szocializmus útján, voltaképp szocialista álammá vált. Ezt a helyzetet a régi rend lerombolá sának a vágyában számba nem venni, olyan óriási botlás lenne, amilyen a kommunistáké volt, akik a magyar gazdasági élet, főként a mezőgazdaság való ságos állapotát, magasabb fejlettségét számba nem véve, oda rombolták, ahol az orosz állt az októberi forradalom előtt, csakhogy a lenini menetrend szerint láthassanak a felépítéséhez. Intézkedéseinkben a mostani állapotokból kell kiindulni, eltökélve, hogy ami vívmány vagy kis változtatással vívmánnyá ala kítható, azt megtartsuk, s megfelelő irányban továbbfejlesztjük.” 1956-ban a szovjet elvtársak újra „odarombolták” Magyarországot, ahol ők álltak, s lakájaik elkezdhették építeni a kommunista cárizmus kelet európai változatát. Harminchárom év múlva kiderült: a rendszer életképtelen. A szovjet bi rodalom kártyavárként összeomlott. Magyarország népköztársaságból köz társaság lett, a kommunisták átképezték magukat szociáldemokratákká, ma már egypártrendszer helyett sokpártrendszerben élünk, puha diktatúra he lyett kemény demokráciában. Megváltozott, jobb lett a sorunk, a sorsunk: 1990 óta nem kötelező egyféleképpen elképzelni Magyarország jövőjét. Nem a Németh László hivatkozta egy évtized, de négy évtized s tucatnyi szovjet hadosztály sem volt képes Magyarországot életképes szocialista álammá alakítani. Rejtőzködve, álruhában, a felszínen korszínűre maszkírozva, megal kudva, oktondian hősködve vagy megkopóttan-szürkén —de túléltük az elmúlt félévszázadot. Túléltük —de nem ugyanazok vagyunk, akik voltunk, s akik lehettünk volna. A mások s a magunk múltjából sok mindent szeretnénk elfelejteni, meg nem történtté tenni. 1990-ben jó lett volna tiszta lappal indulni. Szép álom: zárójelbe tesszük a szocializmus negyven évét, s ott folytatjuk, ahol 1949-ben abbahagyni kényszerültünk. De már 1956-ban sem lehetett nyom nélkül kitörölni a kommunista rémuralom néhány évét az életünkből. (Egy félbeszakadt mondat Madách Imre jegyzetfüzetéből, 1856-ból: „Demoralizálódtunk. Mitől 50-ben borzadtunk volna, most természetes. Talán, ha n in c s...”) Negyvenöt évvel ezelőtt szeptember derekán szorgalmasan iskolába járó diák voltam, s nem sejtettem, hogy október 6-án a Kerepesi temető bejára 418 �táig sem jutok el a nagy tömegben; nem gondoltam arra, hogyan fogok ré mülten hazáig fúrni este kilenc órakor a Rádiótól október 23-án; elképzelni sem tudtam, hogy néhány hét múlva tankoszlopok vonulnak a Bartók Béla úton befelé, kifelé, befelé. 1956. november 2-án, amikor elolvastam Né meth László írását az Új Magyarországban, nem tetszett, hogy egy általam tisztelt magyar író úgy gondolja: az alakuló politikai pártoknak abban egysé gesnek kell lenni, abban kell egységesnek lenni, hogy egységesen kiállnak a szocializmus alapjai, a szocialista államrend mellett. Ma is ingerel Németh László írásában a „szocializmus útján” kifejezés, s 1962-ben szünetben hazamentem a Katona József Színházból utalás bemutató előadásáról. Nem hittem el Németh Lászlónak, hogy szeretnem kell a Szovjetuniót. A történelem parancsol: nem volt más választásunk, együtt kellett élni a szovjet tankokkal. Egy nemzet az életben maradás érde kében akár földig hajolhat, ha arra kényszerítik. De soha nem szabad elhin nie, hogy természetes tartás a hétrét görnyedés. Igaz, más a politika, más a történelem: egy nagy író lehet politikusként álmodozó, miközben filozófusként bölcs. Ha nem szállták volna meg Magyarországot az oroszok... De megszállták. S akkor nem érdemes — politikusként vagy politizáló íróként — arról gondolkodni: mi lett volna, ha csak két-három nappal később fojtják vérbe szabadságharcunk a szovjet tankok. De negyven év múltán is érdemes eltöprengeni Németh László 1956 november elején megfogalmazott gondolatán: egy ország helyzetét, átala kulásának lehetséges irányát, irányait csak a valóságos történelem során létrejött helyzet alapján lehet megítélni, s elképzelni. 1956 októberében történelmi tény volt a néhány éves kommunista rémuralom, a Rákosi pri békjei által elkövetett szellemi, fizikai és erkölcsi rombolás. Lehet ezt —sze rintem tévesen —úgy értelmezni, hogy „Magyarország az elmúlt évtizedben elég messze haladt a szocializmus útján, voltaképp szocialista állammá lett.”, lehet úgy értelmezni - én így gondolom —, hogy egy dogma lakájai néhány év alatt megpróbálták földig rombolni a magyar kultúrát, az egyéniség megsemmisítésével arctalan, szó fogadó masszává passzírozni a nemzetet, s Magyarországot mindenestül alárendelni a nekik kenyeret s hatalmat adó gazdáik érdekeinek, de figyelmen kívül hagyni bűn, sőt hiba. 1956. november 4. után már nem volt lehetőségünk arról gondolkodni: a Rákosi-szocializmus romjain milyen jövőt képzelünk el, s milyen Magyaror szágot szeretnénk magunknak felépíteni. Viszont 1989 őszén érdemes lett volna Németh László tanácsát megfo gadni: negyven év „szocializmussal” a hátunk mögött, a Kádár-szocializmus 419 �romjain vajon merre, hová s hogyan lehet előrelépni. Mert 1989-ben a Ká dár-szocializmus romhalmaza volt számunkra a jelenidő. 1989-ben egy 1949-ben államosított cukrászdát sem lehet már gond nél kül visszaadni. És akiktől emberöltőnyi időre a szabad, boldog emberi élet lehetőségét rabolták el, azoknak mit lehet „kárpótlásként” visszaadni? A múltat végképp eltörölni—dalolták a kommunisták és eltörölték a múltat. Ma nem dalolnak. Mi többiek meg tudjuk: a múltat nem lehet, s nem szabad eltörölni. .. .a múltat be kell vallani... - s akkor talán megértjük a jelent, akkor talán világosabban látjuk: hol állunk, s merre kell elindulnunk. 1956-ban, 1989ben, 2001-ben. Intézkedéseinkben a mostani állapotokból kell kiindulni... Ebben tökéletesen egyetértek Németh Lászlóval. Csak hát tudják-e mai ítélkező politikusaink, s álmodozó íróink milyenek a mostani állapotok? Földi Péter: Hurok 420 �Seregszámla „A festészet megint nőni kezdett bennem” Földi Péterrel Dukay Nagy Ádám beszélget Kicsi stress^ és várakozás létezett, mióta tudtam, mikor már tudtam: írnom „kell” Róla; illetve Vele; mondhattam volna, persze —akiknek azt kell nem vállalom; mert másoknak úgyse. De így jó ; itt vagyok; most már minden rendben. Teljesen rendben. A zgal fogad, hogy „Életem f ő m ü v e . — és a skótjuhászok (Hetyke meg Huncut) készülő, új óljára mutat. Szép, kényelmes ól les^y még én is látom. Iszunk egy korty pálinkát —ritkán találkozunk és egyébként is — incselkedek a teraszasztal virágjain szpszmöfólő kamikazy-méhekkel (mikor támad, mind az), aztán uzsgyi f ö l a kertbe, a dombra, ahol festeni szokott: „Hogy a helyemen legyek ... ” —magyarázna. A hátam mögött óriási lemez közepén riadt, tán magzatpózban gubbasztó kecske, körülötte lecsiszolva a márfölkent anyag mellettem, egy kisebb felületen, kígyók igyekeznek a még el nem készültfestmény határa felé. Harminc nap sem telt el az új időszámítás óta. Így ücsörgünk. Idefönn, a dombon. A hol a festeni szokott. —A zt mondtad húsz éve —Derkovits-ösztöndíjasként a holnapra kicsi aggodalom mal gondolva —, hogy 45 esztendősen kellene először kiállítani. Nem állítasz ki gya korta, de azért az eddigieket megszámolni nem volna egyszerű. Es —ötvenkét éves vagy. —Akkor a negyvenöt évet azért mondtam, mert elég messzinek tűnt. Elég távolinak. De arra gondoltam, hogy a mesterségbeli fölkészüléshez kellenének olyan tapasztalatok, amihez az embernek — ha tényleg fölké szülten akar a világ elé kerülni —körülbelül annyi idő kell. Aztán pontosan az élet, meg az Új festőiség cáfolt meg engem, méghozzá látványosan és úgy, hogy teljesen „behódoltam” . .. A tény, hogy egészen fiatal emberek ké pesek művészettörténetet létrehozni. Csak ez a New York-i Basquit, aki alig érte meg a 30 évet és művészettörténetet hagyott maga u tán ... Szóval, így ez sem igaz, mert fiatalon az emberben sokkal nagyobb a bátorság, a hófok, gátlástalanabbik fogalmaz, kevesebb előítélettel. Egyszerűen beljebbról jön eló ez a dolog. A tapasztalat persze rettenetesen sokat jelent, az ember előtt vannak példák... Rembrandt öregkorára festette a legjobb képeket. O na gyon korán a kezében tudta a technikának minden csínját-bínját és egyszerű en érzelmileg akkorra lett olyan fokon érzékeny - talán a sorsa révén —, hogy az érzékenyítésnek olyan fokára jutott, hogy több mindent fogott föl az em- 421 �bérről. Több mélységet tudott kifejezni, s ez már nem a technikán múlik, hanem egyfajta bátorság kérdése. Szóval lehet, hogy ádendül az ember és olyan gádástalan korszakba kerül, mikor már megint „mindegy” lesz neki. —Mostjárs% a határán ? —Nem tudom. Most valami olyasminek vagyok a határán, hogy nagyjából azt, amit ezen a pályán, erről a színtérről el lehet érni úgymond - már ugye: a vélt dicsőségek szintjén —, azt elértem. Ez nem azt jelenti, hogy elégedett vagyok. Hanem innentől kezdve, ha úgy tetszik: „meg vagyok csinálva”. Ha most kapok még annyi esélyt, hogy a bennem lévő képeket megcsináljam, akkor, ha volt is valamilyen megfelelési kényszer, vagy szándék, azt most már nem kifelé, hanem befelé építkezve teszem. Jó, nem csináltam sohasem kife lé, de mégiscsak figyelünk arra, hogy milyen a trend, milyen a divat, és ez és a z ... Tulajdonképpen, ha semmi mást nem is fogtam föl, csak hogy megint lemaradtam valamiről, az, valamilyen módon, akkor is ott motoszkált ben nem. Most mintha kicsit azt érezném, hogy nyűt egy ösvény, amelyiken én még nem jártam és nem is láttam, hogy mások jártak volna rajta. Földi Péter: „Süss fel Nap...” 422 �Eddig mindig olyan úton mentem, ami párhuzamosan haladt valamivel. Nem az út közepén, valahol kicsit a bozótosban, de azért lehetett látni a bokrok közül, hogy merre mennek a világban az emberek. Mintha vissza jutottam volna azokba időkbe, amikor nagyanyámmal az erdőben járkál tunk. Elmentem gombázni és ő is elment. Tudtam, hogy ott van az erdő ben, valahol azon a környéken, a bozótos, vagy a csipkés mögött, éppen csak nem láttam ... De amit megtaláltam, az az enyém volt. És amikor öszszeszedtük a gombát, akkor találkoztunk. Az jó dolog volt. Most valami hasonlót. Most valami hasonlót érzek. Hogy valami elindult. De ez is csak egy képzet, tudod, mert ugyanazt festem, amit eddig, csak néha azt érzem, hogy fölkészültebben, néha azt, hogy kicsit barbárabban... és néha még azt is, hogy kicsit érzékenyebben, mint eddig. De, hogy ez igaz-e, azt már nem tudom. Azt viszont tudom, hogy ez mennyi időt igényel; csak borzasztó, hogyha az ember teheteden. Vannak viszont hihetedenül rövid, nagyon intenzív pillanatai a képcsinálásnak, amikor, egyszer csak — magam sem értem, hogy mitől —az anyag elkezd engedelmeskedni a kezemnek; hetekig meg nem engedelmeskedett. —Szabad akarata van. —Abszolút. És nem tudom, melyik az a pillanat, amikor magához enged —és akkor miért. Ilyenkor viszont, mi ketten, olyan szinkronitásban szaba dulunk föl kínjainktól, amiben a fölszabadult mámoron túl a teremtés le hetősége, az élet esélye is ott van. —Ebben a fölfedező utadban nyomaszt a% ami mögötted van? —Nem fölfedező út e z ... dehát a meglévő képek azok valamennyire nyomasztanak, mert azok valamit követelnek. Tulajdonképpen ugyanazokat fogom visszaigazolni, csak... Nagyon érdekes ez az egész szakma. Ahogy figyeltem: van egy pont, amíg egy festő többesélyes. Lehet belőle ez is, az is. Aztán ádendül egy ponton, megcsinál egy képet, ami elkezdi visszaigazolni az előtte lévő kísérleteket. De hogyha nincs meg ez a kép, akkor az egész széthullik. Ha meg jön egy olyan szakasza, vagy alkotói periódusa az életnek — egy svungosabb időszak —, amit fontosabbnak vél, vagy megszületnek fontos munkák, akkor ezek visszamenőleg is tudják igazolni azokat, amiket eddig csinált, vagy keresgélt. És fordítva: előre is ki tudnak jelölni távlatot. És nem úgy, hogy behatárolnak. Nem tudom, mennyire ismered Modigliani életm űvét... Elég nyilvánvaló. Szóval ezek a korai portréi, aktjai ügyeden tanulmányocskák. Mindezek az ügyeden tanulmányocskák szinte majdnem mindegyik művészettörténet kötetbe bekerülnek, mert az életkorszaknak valamilyen módon a jelzései... Tehát le lehet vezetni ezekből az ügyeden keresgélésekből a már megtaláltnak az igazát —és a megtalált igazolja vissza felé ezeket az ügyedenségeket. Vagy Van Gogh parasztjai. Ezek olyan ot 423 �romba, barbár festmények, amiket ha önmagukban látunk, nem mondom, hogy érdektelenek, de igazából a kiforrott Van Gogh igazolja vissza ezeket a műveket. Van egy pont mindenkinél, ahol átlendül... Na most ezek a olyan távlatok, perspektívák, amiket emlegettem, amihez felnőni jó lenne, d e ... de ennek mintájára akár másnál is előjöhet ilyesmi. Szóval én abban bízom, hogy sikerül megcsinálnom még néhány olyan képet, amelyek az eddig érdekesnek tekinthető munkáimat „visszaszippantanák”. Volt Szolnokon egy kiállításom, amitől rettenetesen görcsbe jöttem. Nem is tudom, mikor, de még az ötvenedik születésnapom előtt. Abból pontosan ezek a képek hiányoztak. Festmények voltak egymás mellett és nem állt össze ne kem egésszé; ez egy kicsit megijesztett és kétségbeejtett. Akkoriban három évig a kétségbeesésen kívül nem sok valamit tudtam csinálni... Az sem ment, hogy megfestem ebeket a képeket, hogy azok majd visszaigazolnak dolgokat; vagy nem igazolnak vissza... Hanem egyszer, csak úgy, elkezdett nőni megint a festészet bennem - és az nagyon fontos volt. —A ttól a rengeteg visszaigazolástól —amit mindig kaptál - függetlenül kellett iga zolnod magadnak, hogy amit teszel érvényes? —Én nem tudom, hogy kaptam-e. Ezt igazából sohasem éreztem. —Azt, amit huszonnyolc-harmincéves korodban megcsináltál. .. —Jó, amikor megfestesz egy képet, annak nagyon örülsz... —Igen, de arra amit fölmutattál, minden fórumon egyöntetűen bólintottak rá: ez rendben van. —Nem tudom. Ez lehet, hogy kívülről így tűnt, de belülről ezt nem tu dom, hogyan éli meg az ember. —Vitattad? —Mindig. Folyamatosan. Most is. —Azt, hogy anakronisztikus-e? — Nem, azt, hogy hiteles-e. Mindig van egy belső kép, ami tiszta és őszinte. És akkor ebből létrejön egy kép, ami a technikából, az ügyedenségból, a koncentráció hiányából adódóan esedeges. Legalábbis ahhoz a kép hez képest, ami belül megsegített. Ez az esedegesség néha esendőbbé teszi a festményt és ettől talán hitelesebb. Akkor jó. De mégis van valami olyas mi, ami m iatt... szóval, egy héttel később, amikor bekereteztettem, ne tud tam volna tovább festeni. Szoktam is egyébként átfesteni, eltüntetni már megcsinált képeket. Nem tudtam örülni annak, amit csinálok. Mindig annak örültem, amit éppen csinálok. A már meglévő eredményeket soha nem tud tam úgy bekönyvelni, hogy ez jó. —Nem is szeretsz visszanézni rájuk? Szövegekkel van így az ember. .. —Figyelj, én azokat a festőket szeretem, akik, mikor eljutnak erre a pont ra, ahol én most vergődöm ezzel a mögötted lévő képpel is, azt mondják: 424 �ez így kész. Mert így is kész! Valami ott van benne. De én ezt nem fogom itt abbahagyni. Talán ezért nem lettem úgymond divatos és nem kerültem be abba a vonalba, amit most festészeti fővonalnak neveznek. A spontán kezelés, hogy ügyesen, nagyvonalúan fölkenjük... Hanem valamit belémvert a sorsom. Kitalálhatnám, hogy nagyapám kőműves-igényessége, aki, ha valamit csinált, azt nagyon megcsinálta; nevet most biztosan a ku tyaólam on... Én a képpel dolgozom ugyanígy. Mintha mindig az életem múlna rajta. Ha nem lesz olyan pontos, etikus. Van Gogh egy délelőtt két festményt megcsinált és bele is halt az erőfeszítésbe, a hiheteden koncent rációba. Belőlem meg csúsznak szét a történetek, vesznek el, aztán időről időre - a nem tudom hányadik átfestés környékén —elkezd pontosodni, de az a fajta hamvassága, ami a születés pillanatáé, az már addigra elmúlik és tulajdonképpen úgy születnek meg, mintha már hatvanévesek lennének. Az is egy állapot, de hát nem tudom ... Ezeknek a képeknek a festése közben, de tulajdonképpen majdnem mindegyikben, volt egy Főnix-effektus: hogy ha egyszer elhalt, akkor föltá madt, kétszer elhalt, föltám adt... Most viszont egyre többször hal el és egyre nehezebben támad föl. Ez azért nem olyan egyszerű. Van Gogh ezért döbbenetes. Nekem alapélmény volt. Párizsba azért mentem ki először, mert Magyarországon nem lehetett Van Gogh-ot látni. Az első utam ott a Jeau de Paume-ba vezetett és nézegettem a többi művet is, de már csak azt vártam, hogy jöjjön Van Gogh. És jött egy egészen pici képe, amit igen rossz idegállapotában, kórházban festett. Néztem: ez Van Gogh, ez a kis „vacak”? És ez kis „vacak” egyszer csak elkezdett nem is olyan vacak lenni. Aztán, amikor fölértem és megláttam az önarcképét... Ami érdekes volt, hogy a mostani párizsi úton is az egyeden élmény az Van Gogh volt. Vele lehet beszélgetni. Azt mondom neked —és ezt ne dilinek fogd föl! —, az az önarckép megmozdul. Ha elég sokáig nézed, visszanéz rád; beszélgetni lehet vele. Megnyílik. Olyan mélységben, ahogy Rembrandt, talán Giacometti, vagy V erm eer... Sokkal többeknél nem éreztem, de Van Gogh az, aki úgy fest, hogy a teremtés pillanata, meg a teremtés gesztusa nem válik szét. Megtervezi a képet, mert kijelöli, hogy mit hova húz, de hasonló csak gyerekrajzoknál van. A gyereknek a gesztusa egyszerre születik a gon dolattal. Nem válik szét. Nem egy tervezett szituáció. Nála valami megőr ződött ebből. — nálad is sokszorfölmerül. —Nyilvánvaló. Ez adódik abból, hogy tanítottam őket és hogy ellestem tőlük egy csomó mindent. Egyébként mindenkitől lestem el, akitől el lehe tett valami lesni és ebben, azt hiszem, elég gádástalan voltam, de ezek mind be is épültek. Van Gogh-nál azonban ez olyan hőfokon történik meg, a 425 �letétnek olyan pontosságával, olyan dinamizmusával, az átéltségnek egy olyan mélységével, amit egyszerűen sehol másutt nem látsz. —Ez azért lehet, mert életéből adódóan kevésbé bírta elviselni a tudását? —Nem tudom, hogy mit bírt nehezen. Azt hiszem az egész életét. József Attilánál érzem, hogy azt a fajta tudást, amivel rendelkezett, ép ésszel na gyon nehezen lehetett elviselni. Olyan fokú volt az érzékenysége, olyan mélységeket tárt fö l... Olyan abszolút nyilvánvalóan tudta analizálni ezt a mélységet, hogy az törvényszerűen vezet az összeroppanáshoz, vagy annak határához. Nála ezt inkább érzem. Van Gogh-nál „csak” azt érzem, hogy azonos azzal, amit fest. —Egy tárlatodat fiatal festőkkel néztem végig Ok, amikor végre magunk marad tunk, ledobták minden magabiztosságukat és ugyanazt kérdezték egymástól: hogyan bírod te? —Hegedűs Morgan hogyan bírta, amíg bírta? —Téged mi véd meg? —Az, hogy festek. Előbb roppannék össze, hogyha nem festenék. Az, hogy ki tudom beszélni magamból. Ha most visszamegyünk arra: miért vagyok itt, ahol vagyok? Azért, hogy festhessek. A festészet nekem a meg ismerés eszköze. A képhez értek, azt tudom működtetni. Es addig, amíg föl nem mutatja azt a fajta formaiságát, ami egy képtől elvárható, addig muszáj működtetnem. Ha jó volt a fölvetésem, olyan elemeket raktam föl, ame lyeknek egymás viszonylatában van mondanivalójuk, akkor azok elkezde nek a festészet törvényei szerint úgy rendeződni, hogy számomra ezt a megsejtett viszonylatrendszert értelmezni tudják; mert egy képet én a végén tudok értelmezni. Ez esetleg elvihet olyanfajta fölismerésekhez, ahová egyébként nehezen jutnék el. Egyébként nehéz felfogású vagyok, nehezen nyílnak meg a dolgok, de a képi nyelvet azt nagyjából beszélem, megértem. Másokét is, magamét is. Ebben benne van az, hogyha az ember elég ta pasztalatot gyűjt és azokat a tapasztalatokat nem lúgozza ki folyamatosan magából, akkor vélhetően egy kicsit okosabb lesz útközben. A saját maga felismerései által is. Tulajdonképpen, ha van menedék, vagy mentség, akkor körülbelül ez az: hogy vannak időpontok, amikor muszáj ezeket a dolgokat fölmutatni, kifesteni. —Véd az is, hogy van lakcímed, számla- meg telefonszámod, meg postafiókod . .. ? —Illyés Gyula mondta: arra mindig ügyeltem, hogy ne a művészetből kelljen megélnem. Vannak kollégák, akik ezt nem így érzik és az én kor osztályomban, akik valamennyire számítanak, meg tudnak élni a művésze tükből. Vannak vásárlások így-úgy, keresnek engem is, de ennek nincs egy rendszeressége, szóval a családdal szemben nem tehetem meg, hogy ne tanítsak. 426 �—Es védelmetjelen t —Ez mindenféleképpen; ugyanakkor stresszt is. A fura az, hogy a tanítás azért annyit jelentetett - és ez visszacsatolódik ahhoz, amiről beszéltem - , hogy a képek által megélt tapasztalatok egyszerűen muszáj volt, hogy meg fogalmazódjanak bennem; hogy a tanítványaimnak azokat el tudjam mon dani. Az a kétségbeesés, amit egy tanóra, vagy előadás produkál, hogy ott ül előtted negyven értelmes ember, s várja, hogy valamit mondjál neki, ettől úgy megijedek, hogy kénytelen vagyok valami olyasmit mondani, ami szá momra is lényeges. Ugyanakkor nem lettem az a látványos művész, ezt nem tudtam csinálni. —Ettőlfüggetlenül számos olyan időszak volt, amikor kialakulóban volt körülötted egyfajta slepp. —Ezt mások is mondják, én ezt nem éreztem. —Húztál magadhoz mindenféle értelmet . .. —Lehetséges. Volt, aki mondta, de akkor ez a dolog természetes volt. Most meg, hogy ilyen már nincsen, nem is hiányzik. Ezt nem tudom ... Jó, hát lebzseltünk mi kocsmákban, meg itt-ott, de az, hogy holdudvar; tanít ványaim voltak, de nem is tudnék embereket m ondani... Azt az egyet tu dom, és ezt figyelem a hallgatókon is - lehet, e miatt szeretnek körülöttem lenni —, hogy tudok a képeikről úgy beszélni, hogy elkezdik azokban meg találni és elhinni saját magukat. —E% m itjelent pontosan? —Ha nem erősíted meg az emberben az alkotás képességének reményét, akkor elveszíti ezt a lehetőséget. —Benned mennyire m erülföl a* útnak a helyessége? —Az útnak a helyessége, a hitelességben merül föl. —A rról akkor még nem bes^éls^ nekik? — A képen múlik, hogy m iről beszélek nekik. Nálunk azért komoly tehetségek jelennek meg; m űvészettörténeti léptékűek, bárm ilyen keve set jelent is ez. Szóval ez egy komoly kihívás nekem —és majdnem mind jobb festő nálam. Én egyszerűen több tapasztalattal bírok. A főiskolán ebben az értelemben volt körülöttem holdudvar, azokból a kicsit perifé riára szorult hallgatókból, akik a racionalitás útján nem kaptak visszaiga zolást. —Egyébként meg magány? —Igen, az ő esetükben föltédenül. —A tiédben}a tiédben ... —Az enyém folyamatos és megmásíthatatlan. Tulajdonképpen az a bor zasztó, hogy, amit én föl tudok oldani másban, azt bennem senki nem tudja. —A nagyon régi barátságok? Nem adják e%t ok sem? 427 �—Ebben a szakmában mindenki magával van elfoglalva és ritkán figyel a másikra. Én a hallgatók ürügyén örülök annak, hogy tudok rájuk figyelni. Annak is örültem, amikor itt a környezetemben volt egy csomó fiatal és tudtam rájuk figyelni. Az jó volt, ott éreztem, hogy van valami hasznom. De csak annyi, hogy önmagukban azokat a gádásokat leépítem, amik nem engedik, hogy fölszínre jöjjenek fontos dolgok. — hogy henned ezt nem oldja semmi, az mások képességének a hiánya, vagy a te zárkózottságod? —Ezekben a beszélgetésekben azért magam is szép lassan föloldódom, te hát valami elmúlik belőlem. De ha valakit ideállítok, az én képeim elé, akkor ez nem nagyon múlik el... A festészet mindig individuális műfaj volt. A látványos csoportok... szóval, nem hiszem őket. Voltak kubisták és akkor lett belőle Braque, meg Picasso és eltűnt a csoport. Voltak Nyolcak és maradtak belőle a személyiségek. Aztán meg vannak Csontváryk, meg Gulácsyk, meg vannak Kondorok, meg vannak Tóth Menyhértek, akik mennek a maguk útján. Tóth Menyhért körül is lebzseltek fiatalok... De ez nem népszerűség-keresés; azon már túl vagyok. Valami megerősítés kell ezen a pályán, de nagyon kevés dolog, ami megerősítésként jelen tudna lenni az életedben —talán a család. —A yjalusiság” bujkálás nálad mindegek elől? —Igen. De, hogy ez bujkálás-e? Én ide születtem. De hová kéne álljak? Az EMKE elé tegyem ki a vásznamat és fessek, hogy lássák Budapesten, mekkora festőművész vagyok? Itt van ez az élettér, itt tudom csinálni. —Tartja még az eget egyébként... ? —Muszáj neki. De nem tudom, hogy kinek tartja... —.. .ponyvásodott az ég? —Nem hiszem. Az ég az ég maradt. Azért az távlat. Csak már vasmada rak csapnak le belőle, ami egy kicsit hihetedenné teszi a világot. Legalábbis számomra. Ezekbe az időkbe, amiket élünk, egy kicsit misztikusan nézek. Úgy lettem ötvenéves, hogy a Napfogyatkozás zajlott fölöttünk. Ennek volt valami figyelmeztető jellege: olyan kétségbeesés és olyan nyüszíthetnék fo gott el, ott a fénytelenség idején, amit nem kívánok senkinek. Ha akkor ott pillanatokon belül nem tudok meginni valamit és nincsenek mellettem ba rátaim, akkor lehet, hogy nagyon komoly idegi stresszt okoz. De a XXI. század nekem is ezekkel a „repülőgépekkel” kezdődött. Akinél ezt irodalomban megéreztem, és a feledtetés szintjén tudott azo nosítani a valósággal, az nekem Bodor Adám. Öt tudom úgy olvasni, hogy azt érzem: pengével hántják le rólam a bőrömet és a nyers valóság, az a véres, lüktet előttem. Annak a kiedensége, kegyedensége ilyen megrázó — irodalomban. A valóságban viszont itt derült ki: a világ nem úgy működik, ahogyan azt nagyon sokan képzeltük. Nem a rend felé fog moccanni. 428 �Akármilyen elnyomás, téboly működik benne, annak mindig meglesz az ellenpárja. Valami mindig visszaüt. —A nácizmus és a kommunizmus után következett ez- . • ? —Nézd, hogy melyik volt a legelső, azt nem tudom. Szerintem sok első volt. Az emberiség története valószínűleg arról is szól, hogy nagyon sokszor alázták meg az embert önbecsülésében, létezésében, ha úgy tetszik magá nyában. Az önbecsülésében, magányában megalázott ember pedig vagy önmagát pusztítja, vagy valaki mást, vagy a kettőt egyszerre. Mint ez most bizonyította. Ha végiggondolod, hogy micsoda elszántság kell ahhoz, hogy nekimész egy „repülőgéppel” egy épületnek, amiben te is ott ülsz és tudod, hogy mennyi embert pusztítasz és micsoda drámák, esztelenségek vannak m ögötte... Ezeket igazából nem tudod a helyére tenni. Itt folyamatosan csak arról tudsz beszélni, hogy valami elveszett, ami mértéket adna a tettek nek, mert ezt józanul nem tudod megcsinálni. Mi az a kényszer, ami ezt emberekből kiváltja? —Megmarad az emberiség, vagy nem? —Igen. De ez nem rajtunk múlik, ez Isten akarata, csak ezt sokáig nem lehetett kimondani. Ennek a kísérletnek, ha isteni léptékű is, még nincs vége. Amíg van emberiség, addig van esély. Ha a festészetemnek van valami minimális szándéka, vagy értelme, az nem több mint a létezés fönntartása. Az pedig, hogy a létezés értelmét ki-ki a maga módján miként tudja igaznak hinni, azért önmaga felelős. De vannak negatív válaszok. A vitalitást időről időre el lehet nyomni, de azért az működik, megtalálja a formáját és a buta ságokat le fogja dobni. Földi Péter: Varsa 429 �Ültünk valahol egyszer zsűriben és miután rengeteg rossz képet láttunk és jött egy jó kép, olyan nyilvánvalóan egyszerű vo lt... Talán társadalmat is lehet jót csinálni. Ha mindenki megtalálja a csoporton belüli feladatát és abban működhet, abban erősödhet, akkor egyszer csak kiderül, hogy ott helyén tud lenni. Akkor azzá lesz, ami és azt a minőségét a csoport is elfo gadja. Amíg kényszerpályák vannak és az emberek nem találják a helyüket, csak a vágyaikat sokszorozzák, azzal a rosszul kitalált demagógia-hadjárattal, ami mindenünnen ömlik — úgy, hogy a művészettel nem is találkoznak, mert az én korosztályom még véledenül is találkozhatott olyan mozival, ahol a művészet megtörtént - , akkor tulajdonképpen nem csoda, hogy csak az acsarkodás meg a butaság tör fölszínre. Egy rossz demagógia pedig ké pes arra, hogy olyan áldozatokat „teremtsen”, mint ez a „házrombolás”. Amikor meg azt látod, hogy a politika kiáll a halottak tetejére és ünnepelted magát, a megrendülésnek még csak a látszatát sem színlelve... Azért abban van egy olyan adag mocsok, hogy megint nem tudod: milyen világban élünk. —A művészetet emberi evolúció továbblépésének, vagy mellékhajtásának tartod? —A művészet az első pillanattól jelen volt. Engem mindig izgatott, hogy az ősművészet, hogyan jelent meg. Ki volt az első ember, aki odakarcolta azt az állatot a falra? Milyen valódi szándékkal? Talán a reneszánszban voltak olyan nagyvonalú uralkodók, akik megértették a művészet jelentőségét —a hatalom aspektusából —, ami mindig fontos volna, mert mindig az adott kor művészete menti át az adott kor szellemiségét. Méghozzá a legpontosabban és legteljesebben. A tanulság, hogy, teszem azt, még egyszer ne bombázza nak emberek embereket, nem épül be. A Kondor-féle jelhagyásban ez ott van: ennyi volt ekkor az intelligencia, ennyit tudtunk, ennyi maradt. Nem lehet tehát szétválasztani a művészetet és a társadalom egészét. Mindig ki választódnak azok az érzékeny emberek, akiknek egyszerűen szükségük lesz az, hogy valahol levezessék a valóságból adódó élményeiket. —Kié a szándék? Egy tűzoltóé-e, aki saját magával alig törődve hajlandó másokért tenni, vagy másról van sz? ... ? —A megismerés szándéka vezeti a művészt. Hogy mélyebben tudjam fölfogni a világomat. —És a másokért-valóság? —Az már a következő lépés. Ha én valamit megtudok a világról, a fölis meréseimet meg tudjam osztani velük. Ehhez társul, hogy ennek vannak kifejezési formái, amik olvashatóbbá, érthetőbbé teszik a dolgot. Ami rette netesen izgalmas ebben, és ez nem az én kifejezésem, ezt Makovecztől hallottam, hogy „. . . a szeretet, mint a megismerés egyik formája.” Ez kezd kihalni az emberiség tudatából. Tudniillik, ha én szeretettel viszonyulok 430 �valamihez, akkor az olyan módon tárja föl magát, ami sokkal mélyebb megismerési lehetőséget ad, mint eddig bármi más. Ha ezek módszerré tudnának válni, akkor a mások felismerései is beépülnének. —A szándékra szerettem volna rákérdezni. —Ami engem rettenetesen izgat az a rembrandti meg a Van Gogh-i at titűd. Ok arra voltak kitalálva, hogy fessenek. Ezzel ismerték meg és fejez ték ki a világot. Minél többet ismertek meg, annál pontosabban fejezték azt ki, s ez valahol spirálisan fölfelé haladva és tágulva működött. Nem azon múlik, hogy publicitást kapsz, vagy nem. —Ezen a téren éppenséggel szerencsés voltál —Valamilyen szempontból igen. De ha mondjuk ide benéz egy szajkó és látja, mit festek, nekem valamilyen módon az is jó. De hála Istennek nem csak a szajkók néznek be, mert te is itt vagy, mások is eljönnek... És ez nem szerénység. Ez a pálya természetéből adódik: szemben állsz a deszká val és festesz. És amikor kész egy kép, az egy idő múlva elszakad tőlem. Hogy lőre milyen hatással van, az már majdnem nem tőlem függ. —De érettünk van? —Igazából érettem van. Mert szeretek festeni. Hogy éretted is van-e, azt te érzed. Ebben benne van egy Hemingway-párhuzam, hogy: Mester, mondja már meg, mit keressünk a műveiben? —Ne keressen semmit, mert amit talál, azt úgyis önmagában találja.” Én tehát egy szituációt teremtek, amiben, ha jó a kép, te megmérheted magad. Ha rossz a kép, akkor meg benned sem szól semmiről. Én nem tudom eldönteni, hogy ez, vagy az a kép jó-e, vagy nem, de ha mértéked ad a te önbecsülésednek —vagy mérté ket tud teremteni azon belül - , akkor jó volt a kép, akkor szólt valamiről. Ha ennek a viszonylatában én ember tudok lenni, megerősít erkölcsiségemben, akaraterőmben, hitemben, akkor működött a kép. Nem volt hiábavaló. Saját magamat azzal a pillanattal igazoltam, amikor befejeztem a képet. Sőt, valószínű, miközben festettem azon közben igazoltam magamat, merthogy azok a szellemi energiák belőlem akkor szabadultak föl —ha egyáltalán vol tak - , amikor festettem. Azt hiszem, engem ez most már egy csomó min den alól fölment. A festmény egy olyan objektum, amit ha meditációs ob jektumnak mondasz, akkor az nagyon jó, mert akkor el tudsz mélyedni a kép segítségével... Mert nagyon sok funkciója volt. Hiszek abban, hogy ez a minimális varázserő megmaradt benne, ugyanis ezen ponton dől el, hogy valaki művész lesz, vagy csak képcsináló. —A barlangrajzplókkal egy a szándékod? —A művészetnek ez az eredendő szándéka. Picasso, mikor megkérdez ték, hogy mire való a művészet, azt mondta: arra, hogy riasszuk a gonoszt. —Ez ci tiéd is? 431 �—Nekem arra való, hogy magamból megpróbáljam kiűzni a gonoszt. Ha az ember elég öreg lesz, elkezdi a bűneit, a hibáit... —. ..sokat emlegeted mostanában, nem hiszem, hogy ennyire öregnek éretnéd magad. —De, rettenetesen. Meg fáradtabbnak, mint amennyire kellene. Annyi minden bevallani való volna az ember életében, hogy most már nagyon megpróbálok nem hazudni. Legalább a képben. Számomra ez iszonyatosan fontos. Mikorra ennyi idős lesz az ember, nagyjából minden elkövethető bűnt elkövet. Akár kicsiben, akár nagyban. Amikor aztán ezekkel elkezd szembenézni, akkor kezdi nagyon nem jól érezni magát. De miközben festek, ezek a dolgok kezdenek megoldódni, kezdenek távlatot nyitni... És a kígyók, látod, elmennek. Hogy hova jutnak és mit hagynak maguk után, azt nem tudom. Talán riadalmat. De ebben én vagyok otthon —és ez nem mindegy. Kovács Sándor Iván Rimay rímcsipkéi (Felföldi íróportrék) Szelence —kemence - Velence Nógrádnak köszönhető, hogy az 1980-as évek közepén egy salgótarjáni kon ferencián először próbálkoztam a Rimay-rímcsipkék értelmezésével A Disussiones Nogradienses 1988-ban megjelent, Kovács Anna által szerkesztett kötetében ol vasható az első változat, s majd még kétszer kerítettem sort a Rimay Velencében újabb kidolgozására. Nemes Nagy Ágnes és Lengyel Balázs az IJjhold Évkönyvnek kérte el a Discussiones-bcli szöveg tömörebb változatát, s közreadtam a harmadik átdolgozást is Vágy és em lék eit—Kalauzolásfelföldi írókhoz című könyvemben. Ez a Palócföldnek szánt negyedik újraírás és továbbtömörítés a nógrádi klasszikus írótriász, a Rimay—Madách—Mikszáth szentháromság első tagjának szól. Hódolat a mesteréhez, Balassihoz méltó Rimay Jánosnak, aki rímcsodái nak „csipkéből tekert gúzs”-ával láncolja magához a belémerülőt, s holtáig nem engedi el a „szelence - kemence —Velence” rímkáprázat kelepcéjéből. Rimay János 1590 júniusában a Csáktornya melletti Vidóc nevű falucs kában tűnik fel, s onnan írja Telegdy Pálnak Kisvárdára, hogy „Velencében bémenendő szándéka vagyon”. 432 �A vidóci levél még csak Velencébe „bemenő szándékáról tudósít, annál hitelesebben vallanak Velencéről az En édes Ilonám... kezdetű Rimay-vers híres hasonltai: Mert az te szerelmed engem úgy kömyülvett, mint pézsmát ó szelence, Az én szívem kivel szintén úgy hevük el, mint tűz miatt kemence, Mert te szépségedbe szívem úgy merült be, mint tengerben Velence. A szerelmes vers Science—kemence rímét átveszi Rimay Bolygó János álné ven írt, 1608. évi verses paszkvillusába is: „mint mercuriommal megtöltött szelence, / Hidgyed, hogy keserves leszen az gyümölcse, / Tudod-é, számod ra gyúlt föl egy kemence.” Ha Rimay járt Velencében, az Itáliának s Velencének kijáró áhítattal és készülettel értelmezhette az elébe táruló látványt; nyilvánvalóan utazási taná csok előírásait figyelembe véve. Az itáliai utazások tanának legnevezetesebb akkori teoretikusa Justus Lipsius, a magyar újsztoikusok vezércsillaga volt. Uta zási előírásai (De peregrinatione Italica) Rimay előtt már korábban ismertek lehet tek, hiszen Lipsiushoz írt levele szerint 1592-ben jól ismeri mind Lipsius, mind az éppen Itáliából hazatért ifjú Forgách Mihály báró művét (De peregrinatione et eius laudibus: utalásról és annak dicséretéről). Nagyon is elképzelhető, hogy sze me előtt lebeghettek ezek a lipsiusi intelmek: „a tenger királynő-városában (Velencét nevezem így) nézelődve eltölts egy hetet. O, irigylésre méltóan szép, pompás, boldog város! Mégis kevéssé való a mi szellemünknek, mert inkább kedves Mercnriosnak, mint Minervának/’ Lipsius Mercuriost, a tolvajok és ke reskedők istenét említve, a színlelésben jártas olaszok ravaszságára céloz („Ra vaszok az olaszok” —van ilyen magyar mondás is), s ha beszélhetünk Rimay Velence-motívumainak irodalmi inspirációjáról, „Bolygó JánoE verses paszkvillusának „Mint mercuriommal megtöltött szelence” sora alighanem Lipsius in telmeire megy vissza. Lipsius ugyanis arra sem felejti el inteni az utazót: „lelked egyeden külföldinek se nyíljon meg: mintegy szelencébe zártan tartsd.” Az irodalmi ösztönzések még pontosítandók. A „Velencébe bemenő szándék” nyilvánvaló, de az En édes Ilonám... Velence-motívumainak ta pasztalati valósága és költészete között körültekintően kell mérlegelnünk. Értelmezzük az idézett kulcsversszakot soronként és szavanként. * * * ,fiiért az te szerelmed engem úgy kömyü Ivett}mint pézsmát ó szelence. ” Radvánszky Béla szerint a XVI-XVII. századi Magyarországon „Az erős illatok között közkedveltségnek örvendett a pézsma, melyet [...] zománco 433 �zott arany és ezüst pézsmatartókban vagy pedig úgynevezett pézsmaszagolókban tartogattak”. A Thurzó-kincstár jegyzékében az „ezüstmívek” kö zött találunk például egy sávosan aranyozott és egy aranyozadan „ezüstsze lencét”. én szivem kivel szintén úgy hevült el\ mint ti7%miatt kemence. ” Itt a legközönségesebb kemencéről van szó. Ismerünk több Kemence nevű magyar helységet is, főként a Felföldön. A Nógrádban honos Rimay megfordulhatott akármelyik Kemencén, elsősorban az Alsósztregovához legközelebbi Hont megyein. A Kemence nevű falvakhoz mért hatalmas különbséget fejezi ki a régi magyar mondás: „Kemence, Velence, vagy: „Noha Kemence s Velence”. A „Kemence s Velence” szólásnak Rimay verséhez és ríméhez csak anynyiban van köze, hogy a napi használatú sztereotípia ötletet adhatott a rím hez, és segíthette elfogadhatóvá tenni. Annál is inkább, mert a Velence „nemcsak a Kemence tulajdonnévvel, hanem [...] a kemence köznévvel is” összecseng —mutat rá Csefkó Gyula —; némelyek egyenesen” „ez utóbbival hozzák kapcsolatba, és a Kemence, Velence; Velece - Kemence szólást így magya rázzák: »Kemence, Velence. Nagy különbség. Kemence száraz helyen áll, Velence vízben.«” fyMert te szépségedbe szívem úgy merült be, mint tengerben Velence. ” A Velence ‘Venezia’ jelentését itt sem kell bizonygatnunk, mégis meg jegyzendő, hogy a magyarban a Velence tulajdonnév mellett hasonlóképpen van Velence köznév, mint ahogy van Kemence s kemence. A Velence a régi magyar nyelvben 1. ‘lasnak, pokróc, takaró’ ; 2. ‘ szélvitorla, szélkakas, szélirányjelző zászló’ jelentésű. A Magyar Nyelvtörténeti Szótár idézi ilyen előfordulásait: „Világi szerencse, változó Velence”; „Olyan a szerencse, mint forgó Velence, nem áll soha egy nyomban.” A szótári magyarázatot Csefkó azonban kétségbe vonja, s úgy véli: a forgó Velence a ‘körhinta,’ a ‘ringlispíl’ lehet, mert forgásával mindig változó képet tárt a néző elé, s kellékei - lovak, gyaloghintók, gondolák, lapmionok — Velencét idézhették. Igen ám, de a Velencének ezt a jelentését Csefkó nem tudja adatolni, csak emlékszik rá, hogy „némely nyugati nagyváros vurstliját vagy annak azt a részét, ahol a ringlispílek forognak, a maguk nyelvén Velencének nevezik az ottaniak”. A körhinta „föltehető Velence neve” tehát „olasz mutatványosokra utalna”. Kár, hogy egyelőre nem bizonyítható. Igazolásához az európai és a magyar „vurstlinyelv”, a mutatványos-szókincs tanulmányozása vihetne közelebb. Közelítsünk Velencéhez a Venus, fajtalan hús... kezdetű másik Rimayvers felől is: 434 �Venus, fajtalan hús, csipkébűl tekert gúzs, elméknek bijtorjánja, Szederjtermészető, ragadó beszedő bujaságnak oltványa, Kis gyönyörűséggel, soknak nagy veszéllyel romlásának kormánya! Ki hihet te szódnak, ha nincs semmi jódnak állandó öröksége; Minden, ki követett, tűled nyavalyát vett, romlott is békesége [...] Magadnak tartsad hát azt a bujaságfát körülnyőtt örményeket, kiből terjesztettél s mind széllyel hintettél fajtalan törvényeket. [...] A „Szűz Diana” nevében beszélő Venus, fajtalan bús...a kurtizán arcképe. A Venus, fajtalan bús. ..fajtalan metaforái közül a bojtorján, a szeder, az olt vány s még a bujaságfa is érthető, kettős jelentése a „csipkébűl tekert gúzs”nak lehet. A csipke a vers növényi ornamentikájába úgy illik bele, ha a szótári adatoknak megfelelően ‘csipkebogyó tövises ága’ vagy ‘tövis, tüs ke’,‘tövises ág’ jelentésűnek tekintjük; a „csipkébűl tekert gúzs” eszerint tövisből, tövises ágból font kötél, nyűg, béklyó. A csipke ilyen értelmű hasz nálatára maga Rimay szolgáltat példát. 1629. évi nevezetes irodalmi levelé ben, amelynek szóhasználata ráadásul a két velencés versre emlékeztet: „Ez könyvbeli olvasáskor oly haszonhozó munkálkodás kívántatik, hogy ez in nen gyiijtegethető ámbra, pézsma, balsamum kenetnek gyönyörűséges illatát [...] a közöttük sétikáló s járdogáló személy maga is szagolhatná [...] De héjában, aki szerecsen, ugyan szerecsen az, annyi szappant nem veszteget hetnek, mosogathatnak reája, hogy feketesége fejérséggé változzék bőrinek, s csak úgyis ragadnak s akadnak ez könyv intési, tanítási, oktatási szívébe, elméjébe, mint a tövis, a bojtorján és a csipke ragadhat, akadhat az igen megaszott száraz tökben.” A „csipkébűl tekert gúzs” ily módon a cifrán felöltözött kurtizán bék lyózó hálója, köteléke. Ami a Velence-motívumok életrajzi-élményi hitelét illeti, Eckhardt Sán dor az En édes Ilonám... Velence hasonlatát egyenesen úgy magyarázza: „Rimay 1590. jún. 10-i levelében írja Telegdy Pálnak, hogy Velencébe ké szül átmenni Vidócról (Csáktornya mellől), tehát látta Velencét, és talán ezen útja emlékeképpen használja ezt a hasonlatot.” A Velencére vonatkoztatható utalásokat szem előtt tartva, olvassuk el még egyszer az Én édes Ilonám... és a Venus; fajtalan hús... összehangzó strófáit: Mert az te szerelmed engem úgy kömyülvett, mint pézsmát ó szelence, Az én szívem kivel szintén úgy hevük el, mint tűz miatt kemence, Mert te szépségedbe szívem úgy merült be, mint tengerben Velence. [...] 435 �Szerelem, micsoda tövisből szőtt csoda, hegyével sokakat sért, Mert fogását neki nehezen lelheti, jelesben hol meg nem ért, Idővel peniglen megérhet eszében, kit okosság jól rá mért. Venus, fajtalan hús, csipkéből tekertgú^r, elmének bojtorjánja, Szederjtermészető, ragadó beszédó bujaságnak oltványa, Kis gyönyörűséggel, soknak nagy veszéllyel romlásának kormánya! Az egy ciklusba tartozó két vers kiemelt összefüggései is Velence felé mutat nak. A tövisből s^őtt csoda és a csipkéből tekert gő%s ugyanaz a nyelvi szerkezet, és jelentésük is megegyezik, ha a csipkét ‘tövisnek’ tartjuk. Rimay szerelmes versei közül voltaképpen három túlfeszített megaforát, azaz manierista concettót kell egymás mellé állítanunk, hogy az azonosságok és az eltérések jobban kitessenek: „az szerelemháló felterített kötele” [Szólítván nevemen...)\ „Szerelem, mi csoda tövisből szőtt csoda”; „Venus, fajtalan hús, csipkéből tekert gúzs”. A Szólítván nevemen.. . kezdetű —bizonyos Lídiához címzett —vers „Venus asszony” által mutatott szerelemhálója gyönyörűséges kötelék, s „ésszel, okos sággal, vidám józansággal” megoldható „általmenetele”, azaz átszakítása is. Venus istenasszony Lídia személyében még csak ígér és ajánl „egy kegyest”, fel szólítván a költőt: „légy holtig szerelmese”; itt tehát elviselhető színben kell fel tüntetni a szerelmi köteléket. Az Én édes Ilonám... már nyűt és boldog vallomás, s bár itt a szerelem „tövisből szőtt csoda”, sokakat megsért hegyével, nehezen is lelhetni fogását, „idővel” mégis ,,megérhet eszében” annak, akire jól rámérte „okosság”. A Venusyfajtalan bús... „csipkéből tekert gúzs”-a ellenben „elméknek bojtorjánja”, ragadó és „szederjtermészető”; kivetett hálójából csak szigorú, eré nyes önmegtartóztatással szabadulhatni. Ha a két utóbbi vers megaforájának nyelvi szerkezetét tekintjük, nyilvánvaló, hogy csipke helyett írhatott volna Rimay tövist is —mint ahogy éppen azt írt a másik versben —, és így még alliteráció is erősíthette volna a szavak összetartozását: tövisből tekert gúzs, s lehetett volna amott elhasználni a csipkét: csipkéből szőtt csoda. A szőtt csipke (a csipkeszövés) még közelebb is áll a csipke-előállítás (a csipkeverés) valóságos műveletéhez. Ha nem merő véletlenről, nem ösztönös variációkról van szó, azt kell hinnünk, hogy a költő —akár tudatosan, akár ösztönösen —„nem bízott” a többértelmű csipke ‘szúrós ág’ jelentésében, s biztosabbnak tartotta az egyértelmű tövis használatát. A Szerelemhez tehát tövis került, a Vénáshoz csipke.* * Király Erzsébet egyenesen úgy véli: a tövis és a csipke - a „tövisből szőtt csoda” és a „csipkéből tekert gázj' - mesteri azonosságának-különbségének esete áll fenn: a szerelem (a valódi) fájdalommal jár, a fajtalanság - a csak gerjedelemből születő vagy üzletszerű „sze relem” - pedig puha, hízelgő, hálóba fon, rabbá tesz. Ez tehát a szemtelen, ártó, bojtor jántermészetű viszony; amaz a fájdalom tövisével is sértő igazi kapcsolat. 436 �A csipke itt persze ‘tövis’ jelentést hordoz, de megítélésem szerint bizarrabb asszociációra serkentőn megengedi a ‘csipke’ értelmet is: a fajtalan húsú kurtizán, a csipkébe öltözött csábító kéjnő gúzsba köthet. Van-e különbség a Szerelem és a 1Venus szóhasználat között? Jóllehet Rimaynak amoda három-, emide egyszerűen kétszótagos ‘szerelem’ jelentésű szóra volt szüksége, a Venus mégis vaskosabb-bujább képzetet kelt. Egyrészt mert jó rímel a Mnsal (nem hiába nevezték —állítólag —az öregedő Széchy Má riát, a „Murányi V erni '-1 vén Maiak), másrészt mert Venus a régiségben rend szerint a testi szerelmet, magát a szerelmi egyesülést is jelenti. Eposza nászjele netében Zrínyi a szeretőkkel együtt örül „Venus triumfusán” (XII, 50); Bethlen Miklós még nyíltabb vallomást tesz: „egymás szemérmét nem láttuk, sem fog tuk, nemhogy Venus lett volna, pedig én úgy égtem mind az ágyban, mind itt a kertben, hogy a mag is elment tőlem”. A fajtalan húsú Venus tehát kétségkívül a kurtizán, aki „szederjtermészető, ragadó beszédó bujaságnak oltványa”, akitől „nyavalyát” lehet venni. Ha Rimay János járt Velencében, kurtizánokat látnia kellett; mindig is annyiféle kínálat volt belőlük! Gondoljunk a Bethlen-önéletírás Velenceelbeszélésében szereplő Luciettára, aki „meghallván az Ave Mariára szokott harangozást”, előkapja a párna alól az olvasóját, és odaszól a hasán munkál kodó Istvándi Istvánnak: „Láss ahhoz te, én ehhez”; vagy arra a sziréncortigianára, aki az állhatatos Sándor Istvánt szólongatta énekével egy szá zaddal később: „Jer fel, idegen! Jere fel, én szívem, / Én néked megmondom, mi a szerelem ...” „Io non voglio sapere” (Nem akarom tudni) —válaszolt a tántoríthatadan vándor, pedig nagy kísértésnek volt kitéve, mert a velencei kurtizánok „Estve felé, egészen felfedezett [=kitakart] mellyel, két gyertya közé az ablakjokba helyeztetik magokat, s az idegeneket, kik reájok függesz tik szemeiket, nyájas szavakkal magokhoz édesgetik”. Rimay János sem igen akarhatta megismerni a velencei kurtizánok szerelmét. Tiltották azokhoz a közeledést Lipsius utazási intelmei is. A fajtalan Venust leíró „retorikai gya korlat (Eckhardt nevezi így) festőién pontos, hiszen az akkori Luciettáknak a divatos velencei csipkét is hordaniok kellett. A kurvás Istvándi István Luciettája „távol, fátyolboríték alatt, egy ház szegletinek veté a hátát”, miköz ben Istvándiék elindulnak Velencéből. (Mintha a velencei Carpaccio híres képét látnánk: Két kurtizán) ím e a csipke: a fátyolboríték. A kurtizánok és csipkék Velence attribú tumai. Ha Rimay „csipkéből tekert gúzsa” a „tövis” jelentést akarta is ér vényre juttatni, ezt ma már szinte senki sem hallja ki a versből. Velence valóságos díszletei között különösen nem. Hadd mondjam el, milyen felzaklató pillanatban merült fel bennem ez a Rimay-concetto, a „csipkéből tekert gúzs” Velencében; és hogy a hatalmába 437 �kerítő élmény miként sokszorozta meg a csipkével összekapcsolható kép zettársításokat. Amikor 1982 november elején Velencében bolyongva a kis terekre leszálló esti szürkületből hirtelen elém lobbant a Palazzo Contarini erkélyes tornyának felszökő fehér csipkés lépcsősora, Rimay versével értel meztem a látványt. A Contarini-palota lépcsőtornya, a Scala dél Bovolo mint „csipkébűl tekert' tünemény kanyargóit felfelé, a néma csodálat gúzsába kötve a rátekintót. „Csipkébűl tekert gúzs” (A velencei Contarini dél Bovolo palota lépcsőtornya) 438 �Pogány Frigyes Velence című könyvét idézem: „A Campo Manintól délre, annak közveden közelében a Palazzo Contarini dél Bovolo kérd hom lokzata m eglepetést tartogat számunkra. A XV. század közepéről szárm azó, majd 1500 körül részben átalakított palotához —az udvar felől — G iovanni Candi lépcsőtornyot épített. A korai reneszánsz formálású árkádos csigalépcsőhöz minden emeleten rendkívül könnyed hatású, hasonló típusú loggia csadakozik. A lépcső elrendezése [...] Velencében mégis szokadan, különösen ilyen magassággal kialakítva. Ennek ellenére a könnyed, levegős, árkádos architektúra s nem kevésbé a fehér márvány és vörös tégla élénk színkontrasztja helyivé, velenceivé avatja az alko tást.” Rimay költői sűrítése, a „csipkébűl tekert” képzet éppoly pontosan fejezi ki a látványt és a velencei hangulatot, mint az építészet esztétája. A „csip ke”, a „csipkébűl tekert” nekem a fehér csipkedíszes velencei árkádos lép csőtornyot, a velencei palotákat is jelenti. De nyissuk ki a szelencés sort is: „Mert a te szerelmed engem úgy kömyülvett, mint pézsmát ó szelence.” A szelence mint ékszerdoboz vagy mint s^építos^ert tároló dobozka, ma is az egyik legkelendőbb velencei dísztárgy. Rimay versének velencei ó szelencéje, azaz régi, értékes szelencéje pézsmát „vett környül”. Köztudomású, hogy a pézsma „kenőcsszerű, vörösesbarna színű, átható szagú anyag, amelyet az illatszer iparban használnak”. Ez az illatszer-alapanyag az Ázsiában honos pézsmaál lat egyik mirigyéből nyerhető, a görögök és rómaiak még nem használták, de a kínaiak igen; lexikonadat, hogy „Európában az arabok és Marco Polo révén ismerték meg”. Szelencét magam is vásároltam Velencében; hogyne hozha tott volna haza onnan szelenceajándékot egy muraközi vagy nógrádi Iloná nak, Lídiának Rimay János, aki később is oly leleményes portai bevásádó volt. Konstantinápolyban vásárolt például „egy kerekded skatulácskát”, „szaru szelencéket”, „egy aranyas hímes skatulát”, „másik ezüstös hóldos hímzett skatulát” és „fülbevaló fuggőcskéket”, no meg egy „oculárt”, mert ekkorra már harminc év telt el a Vidócról Velencébe menetel óta. *** Pézsmás illatszerek, szelencék, csipkék, kurtizánok, csipkedíszes paloták: ez Velence, a mindenkori Velence. Aki a város-csodának ezeket a jellemző jegyeit emeli ki, vagy ezekre képes irányítani figyelmünket, az vagy járt Velencében vagy íróasztalánál is tévedhetedenül rálelt a legfeltűnőbb attribútumokra. Ha Rimay netán mégsem tudta véghezvinni „bemenő szándékát”, akkor is többet, lényegesebbet látott meg Vidócról Velencéből, mint Bethlen 439 �Miklósig és a XVIII. századi Kiss Istvánig bárki más a magyar irodalmi régiségben. De még ezektől a remek tollú magyar Velence-leíróktól is elkülönözi a költői hozzátétel, a vízen lebegő városkirálynő rímekkel való felékszerezése: szelence —kemence — Velencei Ennek a hármas aszta rímnek a költészete Velence látványnál titkosabb esztétikumát fejezi ki. Velencerímeivel Rimay költészetté lényegid a várost. Ha poétikáikig fejezte volna ki, amit a Velence-rímek boldog harmóniája sugall, nem juthatott volna más következtetésre, mint A rím védelmében (1603) szót emelő angol kortársa, Sámuel Dániel: „És ami rímünket illeti (mely a mérték mindeme művének többlettökélye még, olyan boldog harmónia, ami felülmúl bármely más, az antikvitásban lelhető arányosságot), a rím több keccsel jár, és több gyönyö rűséget nyújt, mint bármely puszta ütem.” Kosztolányi Dezső is úgy defini álja a rímet, mintha éppen Rimay mesterművéről s annak titkairól szólna: „Csodálatos kábítószer [...]. Eltereli a figyelmet a lényegről, hogy végül igazán a lényegre terelje. Érzéki varázslatával álomba bűvöli a hétköznapi értelmet [...]. Kialszik a felső öntudat, mely csak felületes tényeket vehet észre”; „Egy rím mindig elárulja, hogy az, aki megzengeti, művész-e vagy kontár. Vannak olyan rímek, amelyekben egy egész kedélyvilág, egy egész világszemlélet megmutatkozik. Vannak hősi rímek, édes rímek, keserű rí mek, fanyar rímek, vidám rímek s halálosan szomorú rímek is.” Rimay Velence-rímeit Kosztolányi terminológiájával talán „édes rímek”-nek, mámo ros, bódító rímeknek nevezhetnénk. Édes zenéjük végig is csendült a magyar költészet történetén: öntudatla nul vagy tudatosan követték, felfedezték vagy elorozták (1904-ben ugyanis megjelent a velencés vers a Radvánszky-kiadásban); hatása mindmáig do kumentálható. * * * Négy évszázad magyar műköltészetének folyton gazdagodó Velencerímpéldatárát (a népköltészetből is szemelgetve) írásom korábbi redakcióiban Thordai Jánostól és Nyéki Vörös Mátyástól Keresztury Dezsőig és Kabdebó Tamásig dúsan dokumentálhattam. Hadd idézzem itt csak a XX. századi magyar líra három nagy rímvirtuózát, Tóth Árpádot, Kosztolányi Dezsőt és József Attilát; kiragadott rímek helyett teljesebb szöveggel: Merengés, ó, merengés, mélyén a csöndes éjnek Rejtelmes látcsövünk, szelíd kristályú lencse, Mért néz ma rajtad újra a csüggedt, árva lélek, Kutatva: sorsa éjén arany planéta leng-e? 440 �Merengés, ó, merengés, oly írral telt szelence, Minővel látni kenték szemük varázsló vének, Hogy szirtek rejtett kincsét előttük megjelentse, O, mért mutatsz megint fényt a lélek bús szemének? Merengés, ó, merengés, hisz hazugok a fények, S mint sós lehű lagúnán a cifra, vén Velencef Csak ringasz renyhe tükrén a könnyek tengerének —, A tétlen búsulótól elfordul a szerencse, És meg nem könyörülnek őrajta semmi mélyek, Sem fenn az égi szférák őnéki nem zenélnek... (Tóth árpád: A Merengésbe^ 1916) Farsangban legvidámabb volt Velence, és legvadabbul járta egykoron, Táncolt, dalolt a boldogság kegyence} Álarcban, mint valami víg toron. Mit rejtett még e gyémányos szelence? (Kosztolányi Dezső Byron-fordítása: Beppo, 1920) Engem nem hívnak Párisok, Velencék, Hol mint szökőkút, gyöngyöz életár, Reám hazám tarolt mezője vár O, csak tarolt ne volna! én is mennék. Talán, talán úgy én is ott lehetnék. De itt aszott a tépdesett határ S hiába hullatom könyum le, már Nem sercen fű és nem libegnek lepkék, Mert Istenúr, hogy szántsa, bérre vár És semmim sincsen, amivel fizetnék, És hitem összedől, mint kártyavár: Jaj, Sorsunk elvesztette bús lelencét. És szívem sincs, odaadtam régen már Egy szőke lánynak e fakult szelencét. (József Attila: Szerelmes, keserű ha^afiság, 1922) 441 �Te régi századok lelence. Azúr, aranyló, mély medence. Gyémántokkal rakott szelence. Ha nem leszek, mondd, elfeledsz-e, Velence? (Kosztolányi Dezső: Esti Kornél rímei, 1930) Ezek a rímek „pompázatosak” s olykor díszítő „betoldások” - mondja Kosztolányi Beppo-fordításáról Rába György. Kosztolányi alteregója az Esti Kornél rímeiben oly közel hajol Velencéhez, hogy bizalmasan tegezi a várost. Jékely Zoltán Kosztolányi követője, egyszersmind az első a Nyugat harma dik nemzedékéből, aki a hagyományos Velence rímeket megpróbálja elide genítőn mással helyettesíteni. (A% éjféli Velencébe%1937): Most hát ismerlek, szép Velence, ez az éjfél megmutatott. Vájjon otthon, a nagykredencben érzik-e a képeslapok, hogy ma lettél enyém, Velence —? Erről az idegenforgalmas, nászútcélpontos Velecéről az olcsó anziksz, a postázható látvány, az otthoni üveges nagykredendre kitűzhető levelezőlap az emlék. A Velence —nagykredencben „keserű” rím, szándékosan érdes, csikorgó asszonánc; ironikus köznapiasítás a sok velencés rímédesség után, kísérlet a rímtoposz bűvköréből való kitörésre. De felemás kísérlet, mert Jékely, a tiszta rímnek maga is virtuóza —megint követve Kosztolányit („O, égi rózsa, lágy aroma, / ó, Róma, Róma, Róma, Róma”) ilyen megoldásra képes: „csupa kő, csupa kút ez a Kóma, / csupa sírbolt és csupa rom-aróma!” És megadón, önfe ledten mégiscsak besétál a Velence-rímhagyomány mézes csapdájába: Velence, Velence tengerek lelence^ emléked szívemben gyönyörű szelence. (A velencei noteszból, töredék 1939) Fatális rímmel van dolgunk. Oda érkeztünk vissza, ahol a szelence —kemence — Velence rímek történeti szemléjét elkezdtük: a Velencéhez képest „kemencényi” falucskákhoz, a muraközi Vidócra és a nógrádi Alsósztregovára. 442 �Borbély Sándor Egy Dsida-vers közelebbről A csodagyerekként indult és fiatalon elhunyt erdélyi költő, Dsida Jenő nem volt a Nyugat munkatársa, egyeden sora sem jelent meg a folyóiratban. Tudjuk, fordításaival Gellért Oszkárnál kopogtatott. Ismert még az a levele is, amellyel Babits Mihály előtt jelentkezett. Morbid dolog: a Nyugatban neve nyomdafestéket először Szerb Antal nekrológjában kapott. Egyenesen a Parnasszusra kézbesítették neki a befogadó nyilatkozatot: „költeményei ben mint hűséges és kitűnő tanítvány sorakozott a Babits-Kosztolányivonal mögé.” TEMPLOMABLAK (S^ent-Ivánji Sándornak) Kilc csak az utcán járnak-kelnek szépséget rajta nem igen lelnek, kíváncsi szemmel rá nem tapadnak: csak egy karika, szürke karika, ólomkarika, vén templomablak. Rácsa rozsdás, kerete málló, emitt moh lepi, amott pókháló, — sütheti napfény, sötét örökre, mint világtalan, bús világtalan hunyt szeme-gödre. 443 �De ki belép a tág, iromba, boltozatos, hűvös templomba s belülről pillant ablakára, megdöbbenten áll, megkövültén áll, elbűvölten áll: — Nézz a csodára! Színek zengése! Fények zúgása! Mártír mosolya! Szűz vallomása! Kék, ami békül, piros, mi lázad! Magasba ragad, a mennybe ragad lángtünemény és tűzkáprázat! Ó, titkok titka: a földön itt lent belülről nézzen mindenki mindent, szemet és szívet és harcot és békét! — Áldja meg az Úr, áldja meg az Úr a belülről látók fényességét! Komlós Aladár még 1928-ban, az új magyar líra című, helyzetjelentő ta nulmánykötetében a „szépség költőidként aposztrofálta Kosztolányit, Juhász Gyulát, Szép Ernőt, Nagy Zoltánt, Kemény Simont, Tóth Árpádot. Már akkor lehetett volna folytatni a sort Dsida Jenővel. „A művészi alkotások - írta az elemző - valami magasabb rendű világ a szemükben, emelkedett és fi nom világ, amelybe csak saruinkat levetve léphetünk a hétköznapok porá ból.” Dsida Jenő is ilyen áhítatos tudott lenni, igaz, nem elsősorban az an 444 �tikvitás, hanem a keresztényművészet remekléseivel szemben. Ezt tapasz talhatjuk most is. Választott versünk legelőbb 1936 tavaszán a helyi érdekeltségű kolozs vári Kelet Újság hasábjain jelent meg, a napilap redakciójában dolgozott a költő is. Röviddel utána a Vás^toríü^ közölte 6. számában. Ismeretes, Dsida neve ekkor már nem szerepelt szerkesztőként a jelleg zetes erdélyi folyóirat címlapján. Ezzel kapcsolatosan éppen ez idő tájt feje zett be egy Ionos vitát elvbarátaival. A vers végül 1938-ban Dsida Jenő posztumusz kötetében, az Angyalok citeráján oldalain találta meg méltó helyét. Ahogy tíz esztendővel korábban Tóth Árpád, ő is maga rendezte sajtó alá utolsó könyvét, egyik poémáját még korrigálta, de megjelenését már nem érhette meg. Kiemelt versünk kiadástörténetében még érdekes, ponto sabban nehezen érthető, hogy Dsida verseinek 1966-os bukaresti (!) kiadá sából éppen a Templomablak maradt ki. Ez a költemény pedig nem kifejezetten vallásos alkotás. Nem érezni benne azt a katolikus elfogultságot, am ivel Dsida líráját végletesen és gyakorta jellem ezni szokták. A versgondolat itt inkább filozófiai és etikai természetű. Ezt erősíti, hogy a költő barátai közül éppen a tudós teoló giai tanárnak, az egyébként unitárius Szent-Iványi Sándornak ajánlja so rait. A látszat ellenére, alkotás lélektanilag, élménysűrítő versről van szó, nem egy hirtelen ihletődés pillanatáról a gondolatot már régebb óta hor dozhatta m agában a költő, a tem plom látogatás csak alkalom annak ki mondására. De melyik templom is adja ezt az inspirációt? Úgy tudjuk, a költő hit élete Kolozsvárott a ferencesek templomához kapcsolódott. A vers „vén” építményre utal, az „ólomkarika” pedig a gótikára. Nos, a 15. században, gótikus stílusban épített, eredetileg domonkos rendi kolostor, később fe rences rendház és templom állhatott modellt a költőnek. A belső pompát, katolikus megbízásra, a barokk átalakítás biztosítja. Dsida már nem láthatta, hogy az épületegyüttest később Kos Károly tervei szerint restaurálták. A vers öt egyenlő szakaszból áll. Szerkezete könnyen áttekinthető, mármár didaktikus is. Funkcionálisan: az első kettő a külső, a második kettő a belső térre ügyel. Az ötödik-konzekvencia (és könyörgés). Úgyis mondhat juk, a filozofikus felismerés a felszín és a mélység ellentmondásából, illetve dialektikájából adódik. Dsida a fizikum helyett a lélek felé fordul: ez utóbbi apoteózisa a vers. A költői gondolat forrásvidékének bejárásához nincs igazán iránytűnk. Dsida izgékony tehetsége sok mindent befogadott. 445 �G yerm ekkorától m eghatározó volt a család katolikus hitbuzgalma. Tanulm ányait is a gim názium ban vallásos szellem hatotta át, így a szen tek életéből vett példázatok sorozata adta olvasm ányainak egy részét. Külön említendő Szent Ferenc iránti tisztelete. Feltételezzük, hogy talál kozott a középkori keresztény tanokkal is. M ostani szempontunkból érdekes például Avilai Szent Teréz könyve és sajátszerű fogalma: a belső várkastély ugyanis maga a lélek. Ism eretes, a középkori keresztény m isz tika kizárt m indenféle külső közvetítést az Isten és az ember kapcsolatá ban, elegendőnek tartotta a hitet és a misztikus élm ényt az Istennel való egyesülésre. Ezen vallásfilozófiai összefüggések hatására születhetett meg „a belülről látók” metaforája. Dsida költői m egfogalm azása m egin dító és eszméltető. A tíz soros szakaszok poétikai érdekessége, hogy mindegyikben az utol só négy külön poendrozott. Ezekben ismédésekkel, a megújrázott főnevek mintegy keresett díszítő mellékneveivel elsőképpen is fokozó, de részben refrénszerű hatást ér el. A versszakaszok első hat sorában a második és a negyedik rímel, két szótag mélységben, tompán. A többi vaksor. Mégis érdekes és elegendő rímélményt kapunk. Máskor is előforduló megoldás ez Dsida költészeté ben. Elem zett versünkre legutóbb Nemes Nagy Ágnes hívta fel a figyel met: „M ikor ma D sidát újraolvasom, úgy érzem, mintha egy bekorm ozott színesüveg-ablakot sikerülne lassan letörölnöm a m agyar költészet nagy, zegzugos, pompás palotájában, egy 20-as, 30-as évekből való ablakm o zaikot, amelyen át Edgár Poe-ra látni, talán Traklra látni, talán Em inescura látni és m indenesetre a nagy m agyar N yugat-nem zedékre látni, de az a szín, az a rajz, az ólom karikák pontos, éles körvonala, sőt a besütő túlvilági fény is Dsidáé. (A Tem plom ablak egyébként az ő ver se.)” JEGYZETEK SZERB Antal: Dsida Jenő (1907-1938), Nyugat 1938/11.66-67. KOMLÓS Aladár: Az új magyar líra, Bp. (1928) 83. Lásd ennek egyik dokumentumát: A Pásztortűz baráti köre - Dsida Jenőhöz = Dsida Jenő levelesládája. (Közzéteszi CSISZÉR Alajos, Győr, 1991. 245-247.) A szíves szóbeli tájékoztatásért LÁNG Gusztáv professzornak tartozunk köszönettel. NEMES N AGY Ágnes: Dsida Jenő = N.N. A.: Látkép gesztenyefával, Bp. 1987. 264—265. 446 �Szabó Lőrinc „gyermekversei” Az az igazság, hogy Szabó Lőrinc életében nem jelent meg önálló kötet gyermekverseiből. Halála után annál több. A szerkesztők önkényesen, de ügyes kézzel rostálták meg a költői életművet. Néhány pár excellence gyer mekvers azonban magától válik ki a lírai darabok hosszú sorából —Szabó Lőrinc két alkotói korszakában is. A költő először még figyelmeztetett: Versek a gyerekszobából, 1932-re kel tezve. Alig négy esztendő múltán ezek közül ötnek helyet szorított a pálya alakulásban igen fontos Különbéke című kötetben is. Az úgynevezett halan dzsa útján indul a tejfogyasztásra kapacitáló Hörpento. A találós kérdések modorában fogant az Esik a hó. Játékos, szellemesen antropomorfizáló és meterológizáló a szél meg a nap. Angol gyermekvers átköltése a Veszedelem. A legismertebb versike az öntudattól duzzadó Kicsi vagyok én. Bevallottan a népköltés ihlette: a folklórból ismert első strófa variálása, fokozása a to vábbi öt. Kicsi vagyok én, erős leszek én, világ minden óriását földhöz vágom én. Kicsi vagyok én, nagy úr leszek én, arany szobát adok minden testvéremnek én. S az utolsó versszak, ahol a záró sor párban az egyes szám első személy névmása nyomatéknak élre ugrik: Kicsi vagyok én, vezér leszek én, én leszek a legjobb ember a föld kerekén! Ezek a szótagszámot variáló, ütemhangsúlyos sorok mára mintegy folklórizálódtak, ahogy például Móricz Zsigmond kisgyermekeknek írt m e séi, az „iciri-piciri kis macska” története, vagy „a török tehenek” esete. Szabó Lőrinc verse is, mondhatni, szájhagyomány útján terjed, nemze dékek duruzsolják egymás után kicsinyeiknek, és bizony csak ritkán tudják, kit idéznek. 447 �Erre a kivételes sorsra jutott a Falusi hangverseny is. De ez már egy másik időszak termése: az ötvenes évek első feléből. Zelk Zoltán költőtárs, mint szerkesztő, kért verseket gyermeklapja, a Kisdobos számára. Néhány aztán meg is jelent az 1954-es évfolyamban, majd Szabó Lőrinc 1956-os váloga tott kötetében, a Valami scyp ciklus darabjai között. Ilyen például a hang utánzás és a rímjáték lehetőségeit pazarul kihasználó Vadliba, a tanévet ked vesen búcsúztató Vakáció előtt. Ezekhez kapcsolható a brilliánsan verselő, nagyon üde Országos eső. De a gyerekek szempontjából igazi telitalálat mégis csak a Falusi hangver seny. E gy vidéki udvar verses „szociográfiája”. Háp! Háp! Háp! Jönnek a Kacsák! Hű, de éhes, hű, de szomjas ez a társaság! Bú! Bú! Bú! Boci szomorú! De hogy feszít tyúkjai közt a Kukurikú. Lassan a többiek is sorra előkerülnek: Kucu néni, a disznó; a Liba mama, a Csacsi, a mérges Pulyka. Majd a magánszólamok után a tutti, a teljes ze nekar belép: Bú! Röf! Háp! Sípok, trombiták: víg zenével így köszönt e díszes társaság. Ezekben a sorokban minden benne van, ami a jó gyermekvers kritériu ma. Egyszerre kelt a kis vershallgatóban auditív s vizuális hatást, izgalmat. Elményszerűen, kitűnő ritmusérzékkel, poentírozott asszonáncokkal kí nálja a hangzás és a látvány élményét. A költő nyelvezetében, szóhasználatában tapintatosan igazodik a kicsik szókincséhez: megfontoltan hasznosítja a hangutánzó és a hangulatfestő elemek humorát, vidámságát, könnyen tanulhatóságát. Szabó Lőrinc szülői gyakorlatból is jól tudja, hogy a körülöttünk lévő tarka világ, az állatok, a tárgyak, a dolgok a gyermek szemével mind-mind feltárandó, megnevezendő-csodák. 448 �„Tizenöt vagy tizenhat éves lehettem —emlékezik vissza Tóth Eszter - , mikor Szabó Lőrinc megkérdezett: milyen érzés nagy költő gyermekének lenni? A serdülők önközpontúságával persze azt hittem, hogy én érdeklem a kérdezőt: vajon nekem mint kezdő költőnek nyomasztó-e az apa nagysága, vagy éppen szárnyakat ad, kötődöm-e bizonyos belső örökségekhez, vagy éppen szabadulni igyekszem tőlük. Formás kis fejtegetésemet ingerülten szakította félbe Szabó Lőrinc. Dehogyis rólam volt ott szó! Azt firtatta ő, nem titkolva, hogy a maga életéhez keres párhuzamokat: vajon érzékeli-e a gyermek a mellette élt halhatatlanságot? Úgy szégyelltem a félreértést, amely miatt szörnyen szerénytelennek és nagyképűnek látszhattam, hogy csak annyit hebegtem: »Ezen a kérdésen hosszasabban kellene elgondolkodnom, ilyen hirtelen nem tudok válaszolni rá.«” A fruska lány és az érett költő fent idézett beszélgetése a múlt század harmincas éveinek közepére datálható. A költészetében mind szuverénebb Szabó Lőrinc ekkorra már megfo galmazta a Különbéke című nagy versének utolsó két sorát: „s egyre jobban kezdem szeretni / a gyerekeket.” Ez a befejezés egyúttal rezüméje is a magas ívelésű gondolati költemé nyek mellett született Lóci- és Kis Klára-verseknek. Kisfiáról és leánykájá ról írta a költő ezeket a finom lírai darabokat, a köznapok egy-egy varázsos pillanatáról, az apa-gyermek kapcsolat meghitt mozzanatairól. A gyermekvilág problémáiról szólnak ugyan, de szemléletük, filozófiájuk persze a fel nőtté. Ezeknek a verseknek az elevenségét, egyszersmind az élethelyzetek hi telét a beszédszerű versszöveg adja. Pontosabban: a közbe iktatott gyer mek-felnőtt dialógusok. Szabó Lőrinc nem egyszerűen az utódok impresszionisztikus arcképét festegette, hanem meg is szólaltatja, cselekedteti őket. A diskurzusok felfe dezéseket jelentenek kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A családi idillbe nyers életigazságok ékelődnek, mély titkok tárulnak fel, tabuk törnek dara bokra. „Tizennyolc éve vagyok apa, tizenkét éve pedig duplán az vagyok - me sélte a sajtónak 1941 karácsonyán. - Két gyermekem sok örömöt, sok meglepetést adott. Érzéseket, amelyek nélkül nem teljes az élet ismerete. Különösen kicsiny, még egészen civilizálatlan korunkban tanultam tőlük sokat és érdekeset. (Később inkább már csak hasznosat.) így aztán Wordsmrtb híres verssorának, hogy „a férfi apja a gyermek”, lassanként kettős értelme lett számomra: a gyermekem nemcsak a saját őse, „apja”, de „apám” vagyis nevelőm, alakítóm énnekem is. Két gyermekem érlelt férfivá. 449 �Ennek a sajátszerű lelki-szellemi szimbiózisnak a legfontosabb, meg hökkentő és megrázó, dokumentuma a Lóri verset ír. „Az életet adja, adja egyszerre csak abbahagyja.” Én nagyot néztem: —Ki, Kiről szól a versed? Ennyi az egész? —Hát az istenről, az a címe! — magyarázta a gyerek, és: —Nem kéne még valami hozzá? kérdeztem én kíváncsian. —Nem hát, —felelt ő, —ez az élet, ebben már minden benne van. Szabó Lőrinc emlékezete szerint, a vendégszövegként átvett, kétsoros „gyermekvers” - valódi. Nihilista életfelfogássá az árnyalatosán köré rajzolt jelenet, a dimenziót adó keret emeli. Ha ezeket az alkotás lélektani indíttatásokat figyelembe vesszük, talán könnyebben elfogadható, hogy jó néhány hasonló vers átkerült a gyerekszoba könyvespolcaira, a „gesunkenes Kulturgut” ajándékai közé. A mai kiskamasz befogadó azonosul a Szabó-família kreatív csemetéivel, és megérez valamit ennek a költői univerzumnak az izgalmaiból is, a felnőtt gesztus pedig bőkezű en kínálja (A szomorú tavaszhoz Kis Klára csodálkozik, Téli este, Lóri lázadása, Csir kék, Lóri és a szakadék, A sorsjegy, Kis Klára énekel, A földgömb stb.). Ahogy a gyermekvers-antológiát összeállítók szemet vetettek Kosztolá nyi: A szegény kisgyermek panaszai című kis kötetére, ugyanolyan szívesen dézsmálták meg Szabó Lőrinc 1947-ben önálló könyvként is kiadott Tü csökzene című versciklusát. Természetesen a 370, egyenként 18 soros strófa egyike sem készült gyermekversnek, de a Tajzpk egy élet tájairól alcím azért ígéri, hogy a költő egykori buksi önmagára is visszatekint. Valóban: számos vers ihletődött a „gyermekkor bűvöletében”. Szabó Lőrinc kedvtelve dolgozza fel, mintegy szublimálta emlékeiből a szivárványos miskolci, balassagyarmati, debreceni éveket. A most jelzőként szereplő városok gyermek-és serdülőkorának színhelyei. A mai ifjú befoga dó, már csak az akceleráció miatt is, a lírikus egykori én-jével könnyen azo nosulhat, de ennél azért föltétlenül komplikáltabb a helyzet. Igaz, a gyerekeknek kiválogatható ciklusdarabok (többek között: A termé szetes csoda, Családi kör, Hatodnap, A magas Millió, A nagyhídon, Mozdonyon, 450 �Apám a gépeit) mindegyike kerek történet. A kiskamasz olvasónak fontos ez az elmesélhetőség, az epikusság. Elkapja a ráismerés öröme is. Elfogadható meg feldolgozható neki a familiáris keret, a mindennapiság evidenciája és még extrémitása is. De az itt megjelenített hat-tíz esztendős emberkével már nehezen komázik. Ugyanis: a lírai alanyt mégis csak az ötvenedik élet éve felé közeledő költő teremtette. Ezért akarva, akaradanul benne van ezekben az emlékező sorokban az elmúlt időszak megannyi élettapasztalata, öröme és bánata is. Például a költő vasutas édesapját megformázó versek ben óhatatlanul ott kísért a szülő és fia közötti, biográfiáikig ismert, rideg viszony, ami aztán épp az unoka, Lóci kapcsán úgy-ahogy enyhült. A mai serdülő két dolgot nyilvánvalóan nem érthet: a költő meggondolt nosztalgiáját és racionális önszemléletét. Szabó Lőrinc sóvárgása ezúttal a visszahozhatadanul elmúlt harmóniának szól. Annak, hogy „Egy Volt a Vi lág' amit verseimbe is emelt. Az a naiv összhang, ami gyermek és környe zete között van, megismételheteden. Később beszerezheteden hiánycikk. Szabó Lőrinc mintegy pedagógusként jellemzi itt egykori önmagát. Nemcsak nem elfogult, hanem szinte szigorú is azzal a hajdani lurkóval. Mintegy esettanulmányokat nyújt át a fejlődéslélektannak. Az egyik ilyen epizód azért külön érdekes, mert lélektani magyarázatot vélünk felfedezni benne, hogy miért szerepel a Lóci-versekben többször is holmi óriás. Mert a költő gyerekemberként félve is szívlelte a mesebeli lényt. Mindenütt látja a nyomát, a Debrecenben című versben (folytatása: A természetes csoda), a Piac utcán a vasútállomástól a Nagytemplom felé menet jobboldalon egy üzletben. Cók-mókkal rakva, félve s boldogan, vitt, nyolcéves fiút, első utam Debrecen főutcáján. Mindenütt legendát vártam, hajdúkat s velük törököket, tűzvészt, gályarabot, s hogy jön Kossudi s megint beszélni fog és de-tro-ni-zál... Azt hittem, csupa hős vesz körül... Kisvonat mozdonya pöfögött fel s alá, mesebeli, guruló vaskoca, s kocsijai: micsoda játék!.. .S vágy s való között egyszer csak ádéptem a küszöböt: egy bolt felett cégtáblát láttam és rajta, hogy: „ÓRIÁS és ékszerész”, arany betűket... Megnéztem megint: 451 �Ó -R-I-Á-S?... az Istenem !...Eszerint, gyúltam ki, itt egy Óriás lakik s hirdeti, hogy mivel foglalkozik! A gyermek etimológia halladanul aranyos, az irodalom is örömest játszik vele. Emlékezetes Karinthy Frigyes „gyerekszája”, amikor a „szemöldök” analógiájára azt mondta a bajuszra, hogy „szemöldök”. Lázár Ervin már könyvborítójára is kitette a gyermeki félrehallást: Berzsenyi Dánielről és a Dideki. (Nem másról van szó, mint Berzsenyi Dánielről és a Csigabiga mondókáról.) Azért még mindig Szabó Lőrinc órás-óriás szójátéka a klasszikus példa. JEGYZETEK Lóci óriás lesz (Vál. STEINERT Ágota), Bp. 1974.; Egy Volt a Világ Miskolc.1996. Az egyes versek bemutatásánál végig hasznosítottuk a költő saját kommentárjait: SZABÓ Lőrinc, Vers és valóság (Összegyűjtött versek és versmagyarázatok), Szerk. KABDEBÓ Lóránt, Bp. 1990. TÓTH Eszter: Családi emlékek Tóth Árpádról, Bp. 1985. Karácsonyi beszélgetés a gyermekről, Új Idők, 1941. karácsony, 749. Újabban: Szabó Lőrinc; Könyvek és emberek a% életemben (Prózai írások), Szerk. STEINERT Ágota, Bp. 1984. 611. Úgyszintén ezt a verset emeli ki RABA György: Szabó Lőrinc, Bp. 94. Buda Attila Kettős arckép - példázat a hűségről A nyolcvan éve született és tíz éve meghalt Nemes Nagy Ágnes emlékére Az 1991-ben elhunyt Nemes Nagy Ágnes, a mai magyar költészet je lentős alkotója nehézsorsú pályát mondhatott a magáénak. Munkássága az 1945 utáni években kezdődött, ám ekkor tulajdonképpen csak három-négy évig vehetett aktívan részt az irodalmi életben. 1948 után ugyanis a politikai változások következtében, Mándy Iván találó kifejezését használva, a pálya szélére került: önálló műveket nem publikálhatott, hosszú ideig kizárólag 452 �műfordításokkal, később pedig gyermekversekkel jelentkezhetett csupán. Szuverén költő alkotásaira a korabeli irodalompolitika nem tartott igényt, amire pedig szükség lett volna, azt Nemes Nagy Ágnes nem vállalta. Kire kesztettségét azonban, Pilinszky Jánoshoz és Rónay Györgyhöz hasonlóan, előnyére tudta változtatni: az emberi létezés abszurditásaira érzékeny líráját sajátos tartalommal és kifejezésmóddal telítve, azt a századvég maradandó értékévé tette. Amikor pedig a hatalom szorítása az 1980-as évek közepén lazulni kezdett, még aktívan részt vehetett a korábbi eszmények feléleszté sében. *** Az életében megjelent utolsó kötet A Föld emlékei címet viseli. Ennek végén, majdnem utolsóként olvasható a következő vers: Víz és kenyér Reggel, ébredéskor, hét hangon kérdezem: ki evett a tányérkámból, —kérdezem, ki ivott a poharamból, asztalomhoz ki ült le —kérdezem. A Hófehér, bizony a Hófehér, aki piros vérsejteket kívánna még, s följár - agyagedényből múmia-búzát enni még, egy lány talán, nálam hétszerte magasabb, egy ádátszó katona, terepszín köpenye hóval borítva, végheteden sor, milliók, Te is — én boldogan, én boldogan adom kis étkemet, egyél, igyál, te Több, te óriás birodalom küldötte, melyhez képest e sáv-lét festett zebracsík, vedd a karom, vedd lábam járni, vedd a szemem, mely még fatörzsre, néhány mohos napfoltra lát - 453 �és élsz és élsz és éltek, nincs különbség. S ha van köztünk, már eltéveszthető. Ki ad kinek? Mit ad? Homályos arcom hét arcom Rád emelem, ki milliók helyett arc vagy előttem, szenvedő arc, ki védelmedre késztetsz, készüledent, okozatot késztetsz, ok, indokolásra, hitetve: rámszorulsz. Ez az. Ez az. Igen, igen. Egy szenvedő égbolttá szélesülsz, egy sérült légkörré fölöttem, amely felé még fölemelhetem két tenyerem tálkájában a vizet, kenyeret. E verset, amelynek dedikálása Babits Mihálynak szól, az Osiris Kiadó által közreadott összes versek szerkesztője a ’60-as, ’70-es évekbeli keletke zési dátummal valószínűsíti, nyomtatásban először 1983 novemberében a Jelenkorban látott napvilágot. Szerzője abban is hasonlított arra, akinek ajánlotta művét, hogy köteteit ugyanolyan szigorúan megkomponálta, sőt, későbbi újrakiadások esetén alakított, változtatott azok felépítésén. Emiatt verseinek időbeli egymásutánja nem állapítható meg pontosan, arra vonat kozóan legfeljebb majd egyszer a filológiai kutatás tehet javaslatot, az összes fennmaradt kézirat összevetése és értékelése után. Az egyes versek keletke zésének bizonytalanságai és időrendjük hiánya fontos segédeszközétől fosztja meg ugyan az irodalomtudóst, a versszerető olvasót, viszont meg nyitja előttük az elsősorban a szövegekből kiinduló vizsgálatot és értelme zést. Már első olvasás vagy hallás után is látszik, hogy Nemes Nagy Ágnes e sorokban nem épít a kihagyásos technika elsősorban intuíciót, megérzést kívánó befogadására, arra, amit korábban ő is szívesen alkalmazott. E vers ben egy világosan elbeszélt történet bontakozik ki, amelynek gondolati fel épülése azonban semmiféle kapcsolódási felületet nem talál a megszokott, klasszikus műfaji szabályok alapján kidolgozott és művelt elbeszélő, vagy képalkotó poétikákkal: öntörvényű, de nem ezoterikus nyelven szól. Értel mezése mégis csupán viszonylagos lehet. Mi az oka ennek? Az anyanyelv vagy bármely tanult nyelv szavai önmagukban is felidéznek bennünk egyegy, esedeg több gondolatsort, amelyek kiváltói személyes és műveltségbeli élmények egyaránt lehetnek, s „akinek több szava van egy dologra, több 454 �gondolata is van róla”. Ezek a gondolatok pontossá éppen a szavak egymás közötti viszonyában válnak. Nemes Nagy Ágnes azonban megváltoztatta egyrészt a szavak mögöttes értelmét, másrészt új kapcsolatrendszert fede zett fel és alkalmazott, s mindezzel egyéni színt és jelentést adott a külön böző fogalmaknak. Persze, hiszen ez minden igazi költő feladata. Próba elé állítja azonban e technika az olvasót, az értelmezőt, s más szintre helyezi a megismerést, a befogadást; hiszen, ha az írás is beszéd (én nem csupán le írás), akkor az olvasás is gondolkodás. A kezdő sorok azt a közismert történetet intonálják, amely a Grimmtestvérek megfogalmazásában lett közismertté. A mese, valamint a német romantika fantasztikum népesítette tájai nem voltak idegenek Babitstól sem: Aranygaras címen mesegyűjteményt is kiadott, s verseiben és főleg rö vid prózai alkotásaiban gyakran feltűnnek a képzelet irracionális látomásai. Másféle magányról ad hírt azonban a vers beszélőjének eggyé válása a való ságban nem létező, pontosabban nem a mesei formában létező alakokkal, a kettőstulajdonságú törpékkel, akik gyermeknagyságú- és környezetű felnőt tek, s ez ironikus hangsúllyal ruházza fel a közös viszonyulást. Az irónia, amelyben a szavak és a gondolatok nem fedik egymást, távolságtartást mu tat, s ezt alátámasztja annak érzékelése is, hogy a mesei motívum csupán alkalom valami, a vers kezdetén még ismereden kimondására, felismerésére: hiszen az ereded történetben a törpék nem reggel, ébredés után érdeklőd nek látogatójuk után, hanem éppenséggel este, munkájukból hazatérve. De a kérdések módosulása is megfigyelhető, a Grimm-változat első törpéje ezt kérdezi: „Ki ült én s^ékecskémen?” Am itt a harmadik: „asztalomhoz ki ült le’? Ez az érdeklődés nyilvánvalóan nem ugyanaz, a kíváncsiság a vendéglátás gesztusával bővült. A fikdv elbeszélés még az eredeti mese fonalán nevezi meg a látogatót, de a kicsinyítő képző elhagyása folytatja a kezdeti furcsa villódzást: egyrészt meghosszabbítja az irónia hatáskörét, másrészt azonban hangsúlyozottá teszi a névnek tulajdonságra utaló vonását. Csakhogy ez a Hófehér nem a vadász könyörületessége után érkezett az elbeszélő házába, hanem a lenti világból jár fel, mert élni kíván még s galambként gabonára vágyik. Míto szok találkozását és egybecsúszását látjuk, miközben a szavak nem engedik a fikciót kizárólagosan uralkodni. A vörös vérsejtek terminus technicusa arra utal, hogy a beszéd ténye igenis valóságos, csupán a gondolathoz nincs meg még az egyeden kifejezés. K i hát e Hófehér? Egy asszociációs sornak leszünk tanúi most, amely sorra megnevezi a tudat mélyéről eléje kerülő látványt, a távolról közeledőt, az elmosódottból kiemelkedőt. „Egy lány ta lán” —a nem és a státusz bizonytalan, hiszen a halottaknak nincs nemük, s innen a történet végképp egy másik irány felé lendül; „egy átlátszó katona” - a 455 �második világháborút túlélt nemzedék kínzó, közös emlékének felidéződése a rátalálás felé visz, hiszen a státusz és a ruházat nem rejtett már az érzékek előtt, csupán a test az eltűnő; egy határozadan sokaság, határozott tömeg, s a sor végén a felismerés: „Te is”. A lélek-mélyi cselekvést a tett követi most: az áldozat elgondolása. Az áldozat, amely, mint tudvalévő, és már látható: az étel után a testre is kiter jed. Vagy talán maga a test az étel? Hiszen már Krisztus is azt mondta a borra és kenyérre: „ Vegyétek és egyétek, mert e~ én testem és a vérem.r Persze tudjuk, hogy micsoda lényegi különbség volt ez az élő áldozattal szemben. Mindenesetre az óriásvilág küldötte nem ébreszt félelmet, ahogy az angya lok csak iszonyatot hoznak, sót, e „sáv-!ét”-b en megtestesülve az áldozat is kölcsönössé válik; a világból száműzött, s a feltámadott lét között új vi szony alakul: védő és védelemre szoruló, az érődén s a még erődenebb, a szenvedő s a szenvedésben megkönyörülő. A versszerkesztés érdekessége, ami egyben feszességét is adja az, hogy a sorok, a versszakok követik a gondolkodás rapszodikusságát és motívumainak ismétlődését, ahogy újra s újra fölveszi a már egyszer elejtett szálat, ezért az ismédődés például a há rom középső versszak első soraiban. S e három versszakon átindázó tapo gatózás, bizonytalanság után a végső kapcsolat megértése: „E% a% ” Egy arc felismerése, a hozzá fűződő kapcsolat létezésbeli összetevőinek felfedése, az önértékek belátását hozza meg. A szándék tettre vált, csakhogy az áldozatnak nincs már sok tere. Csak a legősibb két tárgyra, a vízre és a kenyérre terjed ki, de a föltámasztott lét így is új világot ad az elveszett he lyett. Szenvedőt, sérültet és egyedülvalót. * * * Babits M ihály, aki a m agyar irodalom egyik legnagyobb alkotójaként, másokkal együtt szintén több m int három évtizedes szám kivetettségre ítéltetett, ezekben a nehéz években em berség és m esterségbeli tudás egyeden m entsvárát és viszonyítási pontját jelentette az elhallgatottak közül sokaknak, a hozzá hasonló körülmények közé jutottaknak. A ha lála után bekövetkezett évtizedekben persze m egváltozott a világ, átala kultak az em beriség és az egyes ember életét befolyásoló eszmények nyugaton és keleten egyaránt, s jelentősen módosultak a fizikai életfel tételek és a adottságok is. Lehetőség és minőség állapotának m egváltozá sát m utatja Nemes Nagy Ágnesnek egy 1957-ból fennm aradt, Babits M ihálynak cím zett levele is. Ez az írás szintén fikciós, de csak annyiban, hogy kézbesítése fizikailag kivitelezheteden volt. Ebben a következő sorok olvashatók: 456 �„Hát igen. Nem tudtam megoldani az intellektuális élményt a versben. Széttárom a karom: nem tudom. De higgye el: úgy már nem lehet, ahogy Maga csinálta. Hideg, elegáns csillogással kultur-zsámolyokat adni, vagy belegyömködni egy csomó kulturális fogalmat, meg mitológiát, meg értesültséget egy versbe. És könyörgök, ki tudja megoldani?,, Talán így vagyunk evvel mind. Amíg fiatal éveinket tapossuk, elkápráztat bennünket Babits a mindent tudásával. A témáival és a kifejezéseivel. A ritmusával és a gondolataival. A távolságtartásával és a közelségével. A tu dásával és az érzelmeivel. Aztán, önálló életre törve, eltávolodunk tőle. Egyszerűbbek szeretnénk lenni és közvetlenebbek. Ahogyan ugyanott Ne mes Nagy Ágnes írta. És létrehozunk jól-rosszul valamit: életművet vagy életcserepeket. Ki, mit tudott kicsikarni. De a hegyi költőhöz mégis vissza kell térni. Hiszen „voltaképpen ma is bennünk van Babits, együtt élünk vele, mint a gyermek, aki azt hiszi, hogy a cukorperec karácsonyfán terem. Magyar szavaink elkészítettsége, lelki mozgásunk, kételyeink és gondolata ink jókora tömege tőle való, közvedenül vagy áttételeken, vagy ellentétele ken át. Tudjuk vagy sem, tagadjuk vagy sem, öröksége egész huszadik szá zadi szellemi létünk egyik meghatározója. Mi több: kénytelenek vagyunk naponta szembenézni az általa megfogalmazott kérdésekkel az irodalomban és messze túl az irodalmon. Nagy műve körül elintézeden ügyeink garma dája hever.” És végső soron a fenti vers is erről szól. Az égető hiányról, a tétovázó keresésről, a megtalált bizonyosságról. A visszatalálásról, az egzisztenciára törő hatalmakról és a non possumus felemelő szomorúságáról. Mert Nemes Nagy Ágnesre is igazak voltak a kései Babits egyszerű szavai: Már gyermekül vermébe ejtett s mint bölcs vadász gyenge vadat, elbocsátott, de nem felejtett: szabadon sem vagyok szabad. 457 �Oláh András félúton kezemben letépett gomb szemem törött üveg tétován mozdulok s néha betévedek tekinteted könnypárás sikátorába * félúton megállunk arcra bukott árnyékunkra havat kotul a szél s lassan ránk telepszik az ablakokra dermedt jégvirágok némasága hajnalok 1. fehér hajú a csönd követi a madarak röptét hangtalanul matat álmaid morzsái közt 2. jeges kéz markolja éjszakáidat lovak patái dübörögnek valaki érkezik valaki elmegy 3. eggyé olvadnak a hangok —a rozsdálló fényben üres szívű kopjafák a jegenyék 458 �a daloknak nincsen arcuk (Szivén János emlékének) begombolt magányunk horizontján clbitangolt szavak nyomorognak szétmorzsolt percek a múlt szakadékában: a lemetszett szárnyú idő akár egy vonatablak mocskos üveglapja ajtót nyitunk a sercegő gyertya fényének bár tudjuk: a daloknak nincsen arcuk amíg ólmot virágzik a szív — por és hamu harang kondul messzi hegyek mögül szív k(utak - ének) öble szelíd mormolása eml(/yé*)d kutatom nevetésed sza/VAK/ba r(ejtett)álmaim /SZÍV/ár-árnyait de látom: ját/ÉKSZERE/k VAGYUNK Isten /POR/táján ÉS HAMU - 459 �Romhányi Gyula Vagyok Már a bor sem kell az édes-savanyú, már a nóta sem a vidám-szomorú. Már az asszony sem a csókos-haragos, már az álom sem a hullámtarajos. Vagyok, mint madárijesztó a kifosztott földön, mit dolga múltával kényre-kegyre hagytak. Skizofrén létének egyetlen célja már, hogy karját kínálja a röptűkbe fáradt, éhes madaraknak. Utópia Kó követ elmorzsolt régen. Nincs már élet a vedlő ég alatt. Csupán lent, a portakarta mélyben, egy testét vesztette agy álmodja dombról — dombra magát, 460 �kutatva az elveszett Golgotát, hogy a csillagok útján lehessen szabad. Kezed a fegyver forró vasára égve... (Parácsai Csabának) háttal a falnak befelé sóhajtozz: „jó lenne még néhány teli tár hogy madárnyi időre védhesd még magad” mert jönnek jönnek az elfogyhatadanok utolsó golyód magján névjegyed verejtékhűvös aggyal kérdezed magad magad halálos röpte végén kit találjon kit ajálj fel sosem volt isteneidnek egyet a számtalan közül vagy számtalan közül az egyet 461 �Talán lehetnék Elvadult kertemben csavargók, fullaszt a pálló föld szaga, elutasítóan állnak utamba a fák, lábamra ver a gaz ostora. Lopott birsalmát majszolok (savanyú, akár a lelkem), szomorú és tanácstalan vagyok, ha el nem vesztettem, miért kell keresnem mástól itt maradt tavaszi gondom? E burjánzó, idegen vadonban, mi adhatja majd a dolgom? Talán lehetnék madárijesztő, fa tövén bolondgomba, csigaház-gondnok, tücskök hangszerésze... vagy csak egy leveles, virágos ág, mi illatával éjjelente reményt lop a szélbe. Kellene még egy szerelem Kellene még egy szerelem: a szikkadó testnek, a korhadó agynak, a bicegő szívet áltató reménynek, hogy mankóját vesztve még egyszer szaladhat. 462 �Kellene még egy szerelem: elborult szemekre feszülő szivárvány, jelet vető csillag a vakuló éjben, hogy a tévelyedett ne botoljon árván. Kellene még egy szerelem: hogy fészket rakjon odvasodott számba’ és álomtüskével sebzett reggelem dalba bepólyálja. Kellene még egy szerelem: mi melegebb fényt adhat a napnak, reményt az úton jövőnek-menőnek, hogy alkonyaira talán haza juthat. Kellene még egy szerelem: megóvó, szelíd, de kettőnkért bátor, ki értem s nem ellenem jussolja létem holnapját a mától. 463 �Földi Péter: Madár 464 �Erdős István A mundér (részlet a III. fejezetből) Rozsnyó 1841. február 10-ének hajnalában alig látszott a tejfehér sűrű ködben. Pedig ott volt lenn, ott volt a hegyek közé szorult szűk völgyben a bányavároska, ahol a szélmentes hajnalon érezni lehetett a közeli sötét fenyves erdők jó illatát. Rozsnyó főterén már éledt a piac. Mióta világ a világ, itt a sötédő hegyek alatt, Rozsnyó piacterének kövein egyformán éled a vásár. Kövérkés szőke tót lányok, széles arcú palóc menyecskék árulják a gomolyát, a jó sztrapacskához kívánatos csípős szagú juh túrót. Tejfölt, zsendicét, tejet kínálnak nagy csebrekben. Arrébb a cigány asszonyok leterített kötényein, zsákjain százféle gomba színesedik, de van ott fekete és piros áfonya is, néhány kraj cárért lehet venni maroknyi m ogyorót... A tér másik végén mézesbábos mesterek sátrai színesednek, majd a női szabók, bőrösök üzletei. A gyertya kínálók asztalain kisebb-nagyobb színes gyertyák kötegei várnak vevőre... Rácz Palkó boldogsága máris határtalan volt. Erezte, tudta Rozsnyó vá rosában ezen a napon megváltozik az élete. Jó késő délelőttre járt az idő Rozsnyó piacterén, a ködös hegyek hátáról egy órácskára a nap is lenézett a városra, mikor nagy zenekarával megérkezett a toborzók csapata Pitykó Jó zsef prímás harsogó-pattogó, tánchoz való m uzsikálásával... Rácz Palkó nagygéci cigánylegénykc rövidesen ott vonult a gömöri sihederek, parasztfi úk rikoltozó vidám menetében, hogy a piactérről beljebb kerüljenek... Be a rozsnyói Arany Rózsa nagyvendéglő udvarába, ahol az újoncozás hivatali része le fog zajlani. A menet elején a „kékbeli” tiszti egyenruhás ember mellett haladt Pitykó József, a szálfatermetű prímás, majd egy katona a hadnagya mellől parancsra visszalép a menetoszlop közepéhez: —most már aztán legyenek veszteg kendek, mert ott benn az óbester úr igen meg fog haragudni a kurjongatókra... — Ha haragszik az a jó, majd haragszik még jobban is, —kiált vissza a katonának pontosan Palkó mellől egy bortól teljesen elázott, cifra-bundás parasztfiú, —ha engem elvisznek a babám mellől, mit bánom én, ki harag szik, miért haragszik, nem ér már semmi az én rongy-életem, —folytatja a fiú a keserű panaszkodást. 465 �A Palkó csapatához adatott hadfogó hadnagy ekkor már ott állt a nagy étterem ajtókeretében. A bent ülésező bizottsággal együtt munkálkodva kiabált egy nagyot: — Netfenkilenc: Náty Ferkó, ötfen meg ötvenegy: Kovács Guszti és Rácz Palkó. A nekibúsult, bundás parasztfiú pirosló képpel siet immár, hogy könyökével törjön utat magának a hívó szóra. Kiderül, hogy ő helybeli lehet, mert a vendéglő udvar tömegéből vigasztaló szó hallatszik felé, —Ne búsulj Ferkó, nem a világ az a pár esztendő... A teremben az ablak alatt irdatlanul hosszú asztal legvégén ül az ezredes. Széles mellén töméntelen sok érdemrend fénylik, de arca olyan mint az éhes róka-képe. Ritkás hegyes szakállát babrálva emberformát akar azért mutatni az újonc katonák felé... Közveden mellett segédtisztje ül, egy igen kövér kapitány. Aztán egy hórihorgas tiszt, előtte rengeteg lajstrom van. Az asztal közelebbi végénél meg két katonaruhás doktor és egy civil fehér köpenyes orvos ül, éppen az ő szóváltásuk folyik, mikor Palkó belép a társaival. A vénséges-vén őrmester egy nyurga-beteges képű zsidó-fiút ereszt ki a magasságot mérő szerszám alól. Az ezredes türelmedenül rácsap a kardjá ra, a sürgetésre a katonaorvos hangosan kiált a civil-orvosra - Nincs itten semmi kiszuperálás!, ő a negyvennyolcadik, aki megfelelt. Ha zsidó, ha nem a z ... A zsidó fiú foga hangos vacogásba kezd a hidegben, mert para dicsomi meztelenséggel kell várakozni, amíg kimondják a végső szót: megfelelt! —Nagy Ferkó, —kiált most fel az ezredes adjutánsa, hogy elejét vegye bármi további vitának. Nagy Ferkó ugyanolyan szépszál legény, m int Rácz Palkó, nincs vele semmi baj, csak a karját kell mutassa előre nyújt v a ... —Szép legény, és derék szál, - szólal meg a kövér kapitány, - a rézan gyalát, gyorsan besorozzuk... Amikor Rácz Palkó következik a sorban, már maga az óbester is feláll az asztaltól: —Ez a másik is igen szép szál legényke, - mutat rá Palkóra, —ez igen, hat láb, két hüvely, két vonás, ez igen, be van sorozva. És most gratulálok önnek kapitány úr —, ezzel a testőrnek való magyar fiúval megvan a létszám, induljunk ebédelni! Rácz Palkó ily egyszerűen lett besorozva. Ahogy az ebédelni induló ez redes nyitja az ajtót az ímoki szobában lévő reguták ordítozása, nótázása is elhalkul. Palkó mellett egy őrmester igen alacsony növésű tót legénykét vigasztal: ne búsulj, Jankó, fiam, mind úr a baka, gyöngy az élete, majd meglátod, sokkal jobb lesz, mint otthon... 466 �Valaki félhangosan elkiáltja még: a sáju! A kis papír megőriztetik a soro zás utánra is, mikor vonulni kell a város kaszárnyájához, ahol az udvaron újabb vizitálás lesz, mielőtt az újoncok megkapják a m undért... Napos káplárok üvöltöznek. Egy legény —egy cédula. Gyerünk a kan celláriába! A mundér bizony eléggé rongyos-kinézetű! A bakancsok se szebbek, de a vizsgáló-ellenőrző kapitány odabólint az őrmesternek, aki a ruhákat osztja: rendben van. Minden rendben v a n ... Dehogy van rendben m inden... Amikor Rácz Palkó a gyermekkor, az ifjúkor mezsgyéjén Valentin Rácz néven a Gömör vármegyei Rozsnyón katonának állt 3 forint foglaló pén zért, a Bakonyi báróról elnevezett gyalogezredbe, akkor még nem igen tudta felfogni, mit jelent az a tíz esztendő, amelyre a császár zsoldjába szegődött. Még csak meg sem fordult a fejében, hogy egy gyalogos ezredbeli közvitéz nek tényleg annyi kínszenvedést, bajt okozhat az első olaszföldról származó szót: baccancione... azaz: bakancs! Kisuvickolva már úgy ragyog, ahogy a parancsolat előírja, de a hosszú sereg-vonulásokban, gyorsított menetekben a katona átka lesz. Kiderül, nem varrták azt soha úgy, mint becsületes varga szokott csinálni csizmát, bakancsot, de csak összerótták a kiszabott bivalybőrből alkalmas fa- és vasszögekkel. M it számít az, hogy tömi, nyomni fo g... Majd begyógyulnak a sebek... Az ezred regemence, susztere csak kétféle bakancsot ismer: van öreg bakancs, van fia-bakancs! Csakis üyeneket szab! Öreg-bakancs nagy lábra, fia-bakancs kis lábra van szánva. Hacsak alkalmanként tör, sért fel bokát, sarkat a durva borjúbőr, akkor a bakancsos katona belül meghájazza, ne törje fel annyira sarkát. Ha a túl nagy bakan csot már nem sikerül kisebbre cserélni a bajtársak között, akkor ki kell tömni szalma-csutkával, hogy passzoljon. Ha úgy meg istentelenül töri a lábat futólépésben, akkor a bakancsos vitéz leveszi a lábbelit, nyakába akasztja, és mezídáb szalad a mégoly szúrós hidegben is ... Rozsnyó, Balassagyarmat, Pest-Buda volt a vonuló regiment útja. PestBudától Bécsig a Dunán úszott végig az újonc sereg egy gőzhajó által vo natott uszályon. Bécsbe nem ment be a gőzhajó, sem az általa vontatott uszály. A gőzhajók csak Nusseldorfig járhatnak, mert ott el van zárva a Duna a gőzösök elől, ahol a legjobb halászó helyek kínálkoznak. Rácz közvitézt még Nusseldorf előtt gyerekes öröm vidámította fel egy hídnál: kacagva nézte, ahogyan a gőzhajó kéménye méltóságos nyugalom mal meghajlik a hídépítmény előtt. A kikötőből pihenni térni néhány napra a bécsi külvárosi transzport házba kellett. A mocskos-tetves szalmazsákok nem voltak túl vendégma rasztalók. A bécsi állomásig Rácz Palkó feljebbvalóitól már pontosan meg tanulta, hogy panasznak, zokszónak nincsen helye, sőt inkább csak a ve 467 �zénylő őrmesternek, pattogó tizedesnek van oka panaszra, hogy az 1841-es esztendő újoncai is olyanok, amilyenek. Csak arra kell majd 3—4 esztendőt szánni a tízből, hogy egyáltalán embert faragjanak egy-egy újonc magyar legényből vagy egy-egy galíciai, morva, tót legénykéből. Akkor meg további öt év kell, hogy aztán katona váljon belőle. Képezhető legyen, hadra fog ható legyen. S még mindig bizonytalan marad a legegyszerűbb fegyverhasz nálatra nézve is, pedig csak alig maradt a tízből két hasznos esztendő! Merje valaki azt állítani tehát, hogy sok lenne tíz esztendőre bevonultatni az újon cokat! A bécsi főhadi-kormány csak regisztrálta a Pest-Budán véglegesített be osztásokat, és mehetnek az újoncok Majland felé, a 33. Gyulay gyalogezred zászlóaljának kaszárnyáiba... Ahogyan közeledett a vonuló újonc transzport Majland felé, a falvakban úgy egyre jobban dicsérik a várost, e ezt bizonyítván még az étel, az élelmezés is sokkal jobb lett Lombardia fő városának tőszomszédságában. A majlandi külvárosban úgy látta Rácz gya logos közvitéz, hogy ebben a városban, a sok szép torony között csupa feltűnően görbelábú, golyvás nyakú ember él, annyi csúnya járókelőt lá tott. .. Rácz Palkó századának egy kolostorból kialakított dermesztő hideg kaszárnya jutott. A lakóhelyek szűkösek és iszonyatosan zsúfoltak voltak. A nagy közös legénységi étkezőben a falon egy hatalmas festmény volt, amelyen az úr Jézus Krisztus éppen vég-vacsoráját fogyasztja tanítványaival. Pontosan a megváltó lábánál, azaz a lábak között kellett egy ajtónyi lyukat kivágni va lamikor régen a híres képben, hogy a konyhából a barátok a kis ajtónál egyenest az étterembe adhassák be a tál ételeket. Rácz Palkó úgy vélte, elég szerencséden kőműves-munka volt az az ablak-csinálás, meg az amúgy is mocskos, ragacsos Krisztus-kép kilyukasztása. Jézus egy igen hosszú asztal mellett ül tanítványai között, bal keze felfelé mutat, jobb keze lefelé, amikor alighanem azt panaszolja fel asztaltársainak, hogy ő bizony elárultatik, és még leghívebb tanítványai is megtagadják őt félelm ükben... Jézus jobbján János ül, majd Júdás és P éter... Rácz sorgyalog közvitéznek egészen közel kell menni a képhez, hogy jól lássa Júdás gonosz fekete arcát, és hogy mi az ottan az ő jobb kezében. A harminc ezüstpénz lenne abban az erszényben — tűnődik Rácz Palkó, és az előre hajló Szent Péter alakot vizsgálta, vajon Júdáshoz vagy Jánoshoz hajol oda a leghíresebb tanítvány? A kőszikla, akire majd a katolikus egyház ép ü l... Akinek méltóságában ma is pápa uralkodik Itália közepén, Rómában? Meg lehetett szokni néhány nap alatt, hogy efféle híres végvacsora alatt kell vacsoráim a katona-nép közt meghúzódva. V i szont soha nem lehetett megszokni a kaszárnya ridegségét. Hajnali négy óra van. I<ánn alig pirkad még az ég alja, de a káplárok vadul dübörgő bakancsa 468 �már csattog, jelzi: ébredni kell. A parancsnokló altiszt durva kiáltozása ver fel legédesebb álmodból: auf, auf! Ébresztő! Ki az ágyból! Püföld rendbe a csupa törek, poros szalmazsákot, igazítsd ki a fölötte lévő polc rendjét! Pontosan kimért időre kell tisztálkodni, öltözni a jégverem hidegségű ka szárnya falai között. Rögtön láss neki tisztogatni, rendbe venni a bakancsot, a szíjakat, gombokat, felszereléseket, fegyver tartozékokat! Harapj bele ke serű-rossz szájízzel a sódan, sovány katona-kenyérbe... Lenn a kaszárnya udvarán máris verik a dobot. A dobszóra le kell sietni, és beállni a sorba, mert már rögvest indulni is kell kifelé a gyakorlótérre. Habt act! Milánótól, Bécstől Pestig, Géczig mindenütt még a gyerekek is értik ezt a megmagyarosuló vezényszót: katona, haptákba! Két óra lesz a gyakorlat vagy három? Mikor hogy! De egy biztos: lépni is alig bírnak a fáradtságtól, kimerültségtől, amikor vissza kell masírozni a laktanya udvar ba. Megint feltörte a rossz bakancs a sarkadat? Ki törődne itt kisebesült sarkaddal!? Csattog a parancsszó félig németül, félig magyarul. Hordják vizet fel a lépcsőn a konyhának! Fogd azt a hosszúnyelű seprűt, söpörd az udvart! Ha végeztél, akkor vágj fát, törjél rozsét! Korog a gyomrod az éh ségtől? Kongatják már a delet neked. Ebédelj hát ragadós, rossz gombóco kat, keménynek megmaradt, szálkás főtt húsdarabokat. Nehogy elkényelmesítsen az ebéd, máris sorakozz szakaszodba, és izzadni vonulj megint a gyakorlótérre. Négykor térj vissza, sorakozz napiparancs kihirdetéshez, aztán végy jó mély lélegzetet, mert eljött az idő egy kicsit szabadnak érezni magad a laktanyában, a kantinban vagy a laktanyán kívüli Milánó városában. De itt mintha partra vetett halnak kínálnának szabadságot. Mihez kezdjék, ha mindenki elhúzódik tőled, mert cigány vagy, mert füstös-barna a képed? Még egy zsellér gyereke, hitványka testalkatú fia is magasból néz le rád: nem fogok én a kandnban egy cigánnyal malmozni, bort inni, fogok én játszani, inni, csak magamfajtával. A cigány máshol keressen magának pajtásokat. Pedig a tandn faasztalára festett malom-játékban Rácz Palkó is igen szere tett volna részt venni, egy-egy kancsó jó bor mellett, pipázgatva... Efféle módon este kilencig is jól lehetne mulatni baj társak közt az időt, de nem pajtásod. Ha rossz képet vágnál a kirekesztés dolgához? Annál rosszabb, még ki is nevetik az égimeszelő cigányfiút. Egy-egy délután elő lehetne venni a katonaládájába jó mélyre eldugott öreg klarinétot, de belefujni hol lehet? Ki volna kíváncsi itten az ő vén klarinétjára? Senki! El lehet indulni sétálni, kóborolni, magányt keresni a rizsföldek felé. Keresni egy csendes sétáló-helyet, keresni, lelni valami nagy-semmit, ahol rajtad kívül nincs élet, mozgás, csak fűszál van, patakpart, vízmosás, csatorna, mocsár, szél, tü csökciripelés. Egy hely, egy zug, ahol végképpen nincsen semmi talán majd megnyugvást adna - így gondolta Rácz Palkó, - de akárhová akart elbújni, 469 �ott is, mégis minden hol volt valami. Belebotlott valamibe folyton, ami ki zökkentette panaszkodó-keserű magányából. Végtelen hosszúra nyúlt sétái alatt majd mindig találkozott egy hatalmas kutyával, amely ügyet se vetett rá, úgy futott egy nagy kosárral a szájában. Szép kutya volt. Okos állatnak látszott. Utána kellett járni, honnan jön minden nap, és hová szalad olyan nagy sietve. Egy mészáros kutyája volt az ez okos állat, és távoli tanyákra vitte a vásárlók által megrendelt húst a kosárban. Rácz Palkó nem győzött csodálkozni: lám, lám, mire meg nem tanítható ez a háziállat? Szívesen megenné maga is a mészáros által küldött húst, pe csenyét, de nem teszi, mert van önuralma, legyőzni az éhséget, falánkságot. Pedig csak egy kutya, mégis milyen okos tud lenni a gazdája szolgálatában! Naponta, rendszeresen elvégzi a rábízott feladatot. Én meg azért mégiscsak ember vagyok, - ha mindjárt cigány is, — morfondírozott a kutya láttán Rácz bakancsos-közvitéz —, nekem is lehetne tanulni, tudni valamit. Olyas mit, amivel hasznot hajtok magamnak is, meg a világnak is. Lehetne? De hiszen tudok én muzsikálni például, - döbbent rá Palkó, - hiszen én már gyerekként is évekig fújtam a sípot a bandában. Játszottam hegedűn, cim balmon, kisbőgón is a klarinét mellett, ha kellett... Ha a mészáros kutyája képes megtanulni az életéhez feltéden szükséges dolgokat, én miért ne le hetnék képes rá, hogy a katonai előmenetelhez akár írni, olvasni, jó számol ni is kitaníttassam itten magamat. Elhatározta, hogy a muzsikával pénzt fog keresni. Krajcárokat gyújt össze az ezüst-zsold mellé, és megfizet majd egy tanítót, egy oskolamestert, vagy akár egy öreg altisztet, aki a pénzéért kita nítja őt a tudományokra. Vett egy ócska-rossz hegedűt a használt limlomok ócska-piacán, megreperálta, áthúrozta, ádiangolta, és onnantól kezdve, hol a klarinéttal, hol a hegedűvel hóna alatt járni kezdte a városkörnyéki kocs mákat. Rácz bakancsos közkatona, a lenézett, semmibe vett keserű kedvű cigánylegényből néhány hét alatt boldog emberré változott át. Sose fáradt bele a jövés-menésbe, a muzsikálásba. Szívesen gyalogolt kilométereket, mire elért a leggazdagabb városkörnyéki falvak útmenti kocsmáihoz, hogy szóba elegyedjen hangszerei által az ottani lakosokkal, Igen hamar ráismer tek egy-egy kocsma környékén a helybeliek: sürgették, hogy muzsikáljon nekik a közös énekléshez. Nem firtatták honnan jött, fehér-e a képe vagy csokoládébama. Nem kérdezték magánügyeiről, csak hallgatták muzsikáját, majd aztán elkezdték tanítgatni saját dalaikra. Palkó maga is elcsodálkozott, milyen könnyen megért, megjegyez mindent a rokonszenves olaszok kö zött. Aztán meg már az olaszok csodálták a fiú kiváló memóriáját emlékszel az én dalomra? Az enyémre is emlékszel? Nagyszerű! Barátjukká fogadták. Együtt nevetnek tréfás-durva dalocskák helyi változatain, az urakat, papo kat, németeket gúnyoló versikék vaskos tréfáin. A nótázó legénykék kibe 470 �szelték, hogy a rizshántolókból táncolni érkezett leánykák egyszerű ruhács kái alatt nincsen semmi, csak forró izzadtságcseppek ragyognak rajtuk, aho gyan az láthatóan nyakukon, vállukon, gyöngyözik, mint az ékszerek fénye. Ha eljött az este, eljött a vacsora ideje, akkor megkínálták a fiatal cigány hegedűst a kocsma jellegzetes ételével, az ízletes-forró m inestrónéval... Ez az étel babból, borlottóból, —vagyis a környék igen nevezetes, nagy szemű szőlőjéből préselt borából, - zöldségekből, szalonnából lett sűrű levesnek összefőzve. A forró leves fél esztendő alatt Rácz Palkó kedvenc étele lett. Rendszerint fehér toszkánai bort ívott rá, és ezekben a kocsma-órákban magányos-szomorú élete, a kaszárnya-élet minden keserűségét elfejeltette. Igen szépen gyülekeztek a krajcárok is a kaszárnyában megspórolt ezüstzsold mellé, és így az emberek közé készülődések sokféle öröme, jóérzése töltötte el Rácz Palkót. Nem is volnék talán én annyira nyomorult, szegény, porig alázott cigány a messze idegen Majlandban? Fel se vette már, hogy a kaszárnyában, a szakaszában, a században lenézik, vagy nem, ha egyszer a kocsmákban, szerte a város körül a mulatságokban ezek a nyakas, büszke, harcias kedvű, gyakorta erőszakos olaszok barátjukká fogadták. S maguk közé valónak tartják egy olyan világban is, amikor Lombardia-szerte min den olasznak kötelező gyűlölni a Bécsben lakó császár idegen katonáit. S mégis: őt nem gyűlölik, őt szeretettel várják, sürgetik maguk közé, és sértő dötten panaszolják, ha nem megy vagy késve m egy... Egy vastag hangon, moduláladanul éneklő olasz parasztember valamely estén testvérének ne vezte Palkót. Elbeszélte neki félig ittasan, hogy melyik titkos carbonári szervezetbe tartozik, s milyen rosszul esik neki arra gondolni, hogy mikor itten kitör majd a szabadság háborúja a zsarnokság ellen, meg Bécs ellen Itália egységéért, akkor neki muszáj lesz a jó öreg vadász-puskájával Palkó közvitézre lőni a barikádoknál... Amikor végre másfél év alatt Palkó összemuzsikálta azt a tekintélyes summát, amellyel már oda mert állni egy századbeli káplár elé: tessék engem tanítani, tisztességesen megfizetem. Itt van a pénz! Ennek elégnek kell len ni! A Johannes Barredow, Szászországból való kiképző-káplár különös al tiszt volt. Magas termete, iskolázottsága miatt még a század tisztjei is fel néztek rá, de a bakancsos közvitézek egyenesen rettegnek a szigorúságától Különösen is azok a nem magyar nyelvű birodalmi katonák, akiket magya rul a káplárnak kellett megtanítania. Tudjon magyarul, a rutén vagy bosnyák baka, hogy egyáltalában megérthesse a 33. Gyulay ezredben használatos, némettel keveredő magyar-vezénylési nyelvet. Barredow káplár laktanyai magánéletében kíméletlenül büntetgető, pok róc goromba ember volt. A német földről való altiszt nem hitt a szemének, amikor Rácz Pali odaállt elé a pénzzel... Mit akar tőle ez a cigány katona? 471 �Épp egy olyan, akinek ő a milánói két-három esztendő alatt minden nap dupla porciókat szabott ki parancsból, büntetésből, megalázásból a füstös képe miatt, s még éppenséggel azért is, mert hogy a legdurvább altiszti hántásnál is csak mosolygott rá ez a fiú, alig pelyhedzó bajusza alatt, mi közben a hasonló cigánysorú újoncok folyvást vicsorogtak, visszapattogtak, lázongtak, átkozódtak ellene, a büntetés ellen ... A káplár nézte a tekintélyes summát, és elvállalta a tanítást. Kikötötte azonban, hogy ezért a sok pénzért is csak írni, olvasni, számolni tanítja meg a közvitézt, de a német nyelvet, olasz beszédet Palkónak kell egyedül majd rendesen megtanulnia, ha boldogulni akar. Megegyeztek. Egymás tenyerébe csapta. Rácz Palkó egy esztendő alatt, 1844 tavaszára tisztességgel megta nult írni, olvasni, számolni. Hetente egyszer a káplár valahonnan rendremindig előhozott egy-egy 1843. évi magyar nyelvű újságot, hogy a világ folyásáról való gondolkodásra is képezze tanítványát. Egy igen emlékezetes tavaszi napon, - pontosan március 5-én, Palkó születése napján Barredow káplár egy nagy újságlapot terített le megint a fiú térdére. —Ezt most, a leckék végeztével, fiam, immár nem kell nekem hangosan felolvasnod, mert úgyis tudod már a folyékony olvasást, de csak azt paran csolom neked a fizetségpénzed utolsó ezüstjeiért, hogy csak olvasd el csendben, magadnak ezt az újságrészt, és ha befejezted az olvasást, gondol kodjál rajta, és akkor énnekem azt saját szavaiddal írd le erre az árkus papír ra. ¥ le emlékezetből azt, amit elolvastál... Érted? Le kell írni annak vele jét, mibenlétét, ami itt van írv a... Palkó riadtan vette észre, hogy tanítója, a német káplár, lám, csapdát ál lított neki, mert éppen az ő újságolvasása kezdetén belépett az altiszti fegy verszobába Krizs kapitány. Benedek ezredes szárnysegéde, és mint aki ta núnak jött, mosolyogva intett, tessék csak folytatni a foglalatosságot... Pal kó elolvasta az újságcikket, aztán forgatta, lapozta az újságlapot, hogy meg keresse rajta a keltezését. Megtalálta. Aztán rögvest íráshoz látott. Leírta, amit fontosnak tartott. Az írást Barredow káplár odavitte Krizs kapitány elé, aki rábólintott a papír szabályos szép-formájú írás képére, és csendesen azt mondta: no halljuk! Rácz közlegény fennhangon olvasott, a tanító káplár meg fél szemmel ellenőrizte az írást, meg közvitéze szavait: ... „e” az újságlap tavalyról, azaz 1843-ból való, és arról írnak itten benne, hogy a rabszolga kereskedésnek az egész világon vége leszen már rövidesen, mert még az Ausztria-ház is mostan egyezményt kötött az Angol, Burkus és Orosz országokkal, amely paktum az afrikai rabszolgákkal való kereskedés megszüntetése iránt intézkedik...” Krizs kapitány szó nélkül kezet szorított Palkóval, majd a Barredow káplár felé két ujjával szalutálva távozott az al tiszti szobából... Rácz Palkó, a cigánylegény innentől fogva esténként a 472 �kantinban veronai vörös borok mellett hetente három-négy levelet írt haza Magyarországra írástudatlan baj társai nevében. Szülőknek, szeretőknek, keresztapáknak. Rácz Palkót, a katonai adminisztráció szerint Valentin Rátz-ot, — 1844. június 27-én őrvezetővé léptették elő. Csodák-csodája, Péter Pál napján egy parányi fehér csillag került oda a katonazubbony zöld hajtókájára. —Két fehér csillag majd akkor leszen ottan, ugye, —magyarázta Palkó az őt tanító Barredow káplárnak, - ha majd engem tizedessé léptetnek e lő ... - No hiszen, arra te aztán várhatsz, hogy te káplár legyél, —kacagott egy jó ízűt a német altiszt, de lelke mélyén tudta, ha majd egyszer kikerülhetet lenül kitör itt a háború, akkor Palkóból tizedes vagy talán még strázsamester is lehet a 33. Gyulay sorgyalog ezredben... Baráthi Ottó Régió regula, avagy a regionalizáció szükségessége elvitathatatlan Beszélgetés dr. Barta Lászlóval, Nógrád megye főjegyzőjével A z elmúlt évtizedekben a közigazgatásfolyamatos átalakításának, 1990-tőlpedig egye nesen gyökeres változásának, valamint a szakmai és politikai szándékok és kísérletek, kezdeményezések egymást váltó modelljeinek ésfolyamatainak vagyunk részesei és tanúi A z új koncepciók úgy valósulnak meg vagy éppen halnak el, hogy közben a Magyar Köztársaság Alkotmánya 1989-tol e tekintetben jórészt változatlan. Azpz a fundamentális változtatás lehetősége alkotmányosság oldalról nem volt, illetve nincs is meg. Am közismert az is, hogy a közigazgatás egész rendszerén belül’ közigazgatási térszerkezet átfogó korszerűsítésére irányuló korábbi kezdeményezések és törekvések is sorra-rendre elvetéltek , s az ezeréves megyerendszer szilárdan állt a vártán, ma is műkö dik, még ha büszkeségében megtépázva, erejében 1990-től némiképp meggyengítve is. Ugyanakkor a közigazgatás regionális alapokra helyezésével és a választott testülettel rendelkező önkormányzati régiók kialakításával kapcsolatos vizsgálódások és kutatá sok igénye napjainkban ismét előtérbe került. 473 �A z most már egyértelmű, bogy a modernizációs átmenet időszakában és egy, az Európai Unióhoz csatlakozni kívánó országban, nem lehet megkerülni a közigazgatás területi struktúrájának korszerűsítésével kapcsolatos kérdéseket sem. Egyszerűen szembe kell nézni a közigazgatás területi‘ térszerkezeti reformjával is. Mindennek előfeltétele a területi közigazgatási rendszer politikai és államszervezeti alapjait meghatározó alapelvek, nem egy esetben alkotmányosság kérdések, és az állami és önkormányzati igazgatás, illetve a területi és a települési önkormányzatok feladatkörének és viszonyának újragondolása. Mindezekrőlfolytattunk szakmai részletekbe is menő a politikumot sem nélkülöző hosszabb beszélgetést dr. Barta Lászlóval, Nógrád megye főjegyzőjével. Dr. Barta László 43 éves, jogász Eredeti szakképzettsége igazgatásszervező. Pá lyája kezdetétől a közigazgatásban tevékenykedik; Borsod-Abaúj-Zemplén megye több településén VB. titkári feladatokat látott el, 1986-tól Nógrád megyében dolgozik. 1989-től a megyei önkormányzatjogelődjének, a megyei tanács VB. Elnöki Hivatalá nak munkatársa. 1995-től a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése Hivatalának Titkárságvezetője, 1997. március 27-től Nógrád Megye Főjegyzője. Szakvizsgázottjogá sz Jelenleg az Európai Jogi Szakjogász szakirányú továbbkép zés hallgatója. Családjával Salgótarjánban él. Felesége ugyancsak jogá sz két gyermekük van. —Mielőtt központi témánkat, a régió-kérdést górcső alá vennénk, meg kell kérdez mi a véleménye a megyének a megyei önkormányzatnak a közigazgatásban ma betöltött helyéről és szerepétől, gondolva itt az időről-időre fellángoló vitákra? —Való igaz - s a kcrdcs ennyiben indokolt —, az idők során, legutóbb különösen a rendszerváltás idején, az önkormányzati törvény megalkotásá nak „környékén”, sokan megpróbálták a megyék szükségességét megkér dőjelezni. Talán időnként túldimenzionált is ez a megye-kérdés. Mindene setre az tény, hogy a megye, mint közigazgatási egység ezeréves államisá gunk egyik meghatározó pillére, amely az elmúlt évszázadokban nemcsak közigazgatási, de gazdasági és más aspektusból is vitathatadanul meghatáro zó szerepet töltött be, megállta a helyét. —Mégis kikezdték a megyét egyes politikai körök a rendszerváltáskor. A z 1990-es parlamenti választások előtti koncepciók némelyike a megyének nem szánt igazán meg határozó szerepet. —Közigazgatásunk az 1990-es parlamenti választások során, a politikai és hatalmi erőviszonyok függvényében, kompromisszumában nyerte el mai formáját. Úgy a kormánypárti, mint az ellenzéki politikusok hangsúlyozták az önkormányzatiság jelentőségét. Az igazgatási szakemberek egyetértettek abban is, hogy szükséges az új típusú, önkormányzatbarát megyei igazgatás fenntartása. Azonban folytak viták arról, hogyan értelmezhető megyei szinten az önkormányzat. Zgm, 474 �1991 elején történt meg a köztársasági megbízottak kinevezése és hiva talaik megszervezése, felállítása. Ezzel egy új területi szint kezdte meg mű ködését. így a magyar közigazgatás egyik legneuralgikusabb pontja közép szinten alakult ki. A megye az alkotmányból adódóan közigazgatási egység, ugyanakkor a gyakorlatban egységes igazgatási szerepe feldarabolódott. —Ahogy akkoriban emlegették, a ,gyenge megye” koncepáója valósult meg. Volt ebben igazság? —Az önkormányzati törvényből adódóan —néhány esetben —a lehető ségekhez képest vagyontalanabb és eszközhiányosabb, ezért önállótlanabb, gazdaságilag kiszolgáltatott, központból befolyásolhatóbb önkormányzatok képe bontakozott ki, és később ezt csak erősítették az un. működtető és hatásköri törvények. Mind a mai napig igaz, hogy vannak „gazdagabb” és vannak „szegényebb” megyei önkormányzatok. Mi sajnos az utóbbi körbe tartozunk. Az helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. (Ötv.) hatálybalé pésével és a képviselőtestületek megválasztásával Magyarországon a tanácsrendszer helyére olyan demokratikus önkormányzati rendszer lépett, amelynek elvi alapjait az 1990. augusztus 9-én kihirdetett, módosított A l kotmány (1990. évi LXIII. tv.) fogalmazza meg. Az Ötv. szerint a saját közjogi jogállással rendelkező megyei önkor mányzatnak a települési önkormányzatok semmilyen tekintetben nincsenek alárendelve. A megyei önkormányzatnak elsődleges feladata olyan intézmé nyek, illetve szolgáltatások működtetése és nyújtása, amelyek vagy speciális igényeket elégítenek ki, vagy a megye egészére, vagy annak nagy részére kiterjednek. E feladatok közös jellemzője, hogy települési szinten nem, vagy csak gazdaságtalanul, illetve célszerűdenül lennének elláthatók. —A kötelezpfeladatokon túl ott vannak a szabadon választottak is, amelyekről a közvélemény alig tud. —Igen. A megyei önkormányzat törvényi kötelezettségein túl szabadon vállalhat minden olyan közfeladatot, amelyet jogszabály nem utal más szerv kizárólagos feladat- és hatáskörébe, illetve amelyek gyakorlása nem sérti a megye által képviselt községek és városok érdekeit. A megyei önkormány zattal szemben a törvény szigorú követelményeket támaszt a szabadon vá lasztott, illetve vállalható közfeladatok terén, mert megkülönböztetett fi gyelemmel kell lennie a területén lévő községek és városok kompetenciájára és érdekeire. A fenti jogi alapállás biztosítja és erősíti az együttműködéses társulások, kapcsolatok —közös érdekeken alapuló —célszerű és eredmé nyes megvalósulását. —Mindezek ellenére sokan pedig ma is a megyei tanácsjogutódjaként aposztrofálják a megyei önkormányzatot. 475 �- Magam is érzem, és úgy is élem meg, hogy a megyei önkormányzatot sem a települési önkormányzatok, sem a választott testületek, sem maguk az állampolgárok nem tudják igazán hová tenni, közigazgatási középszintű szerepét ádátni. Nincs igazán információjuk az állampolgároknak — és ez egyfajta kommunikációs hiányosság is —, és nem is érnek rá azzal foglalkoz ni, hogy mi is történik a közigazgatásnak ezen a szintjén. Mondok egy konkrét példát: még tíz év elteltével is nagyon sok levelet kapunk —akár a megyei közgyűlés elnöke, akár én magam is —, hogy egy-egy települési problémát „szíveskedjünk” megoldani. Ezeket a leveleket az em ber a jogszabályok alapján természetesen „átirányítja” oda, ahol ez hatáskö r i i g megoldható, ahová az ügy tartozik. Ez önmagában még nem lenne baj - hogy úgy mondjam, benne van a „rendszerben”, - a hiba az, hogy a me gyei önkormányzat nem épült be az emberek tudatába. - A zt is mondják, hogy a települési önkormányzatok nem érzik magukénak a me gyei közgyűlést abban az értelemben, mint ahogy az egykori községi tanácsok érintettek voltak a megyei tanács tevékenysége. - Ehhez tudni kell, hogy ma milyen a választási rendszer metodikája. A választási törvény korántsem egyszerű precesszusa, majd kodifikálása után a megyei önkormányzati testületek legitimitása és ezzel felelőssége lényegesen megnövekedett. A testületek azért is jelentenek fontos politikai és társadal mi erőt, mert valóban alulról felfelé szerveződtek. Ez a rendszer erőssége, pozitívuma. Ugyanakkor nem hozta be a törvény a lakosság és a települé sek, a „településarányok” megfelelő képviseletét, ami legalább olyan mér tékben vitatható —és a rendszer hiányosságának tekinthető —, mint az, hogy a megyei jogú városok lakossága nem vesz részt a megyei közgyűlés tagjai nak megválasztásában. E kérdéskörben módosításra vár a választási rendszer, a képviselet rend szerének és tartalmának még hiányzó meghatározása és rendezése érdeké ben. Mivel a megyei közgyűlés tagjainak megválasztása közvetett módon történik, nincs törvényi szabályozása annak, hogy a képviselettel nem ren delkező települési önkormányzatok hogyan válhatnak részeseivé az őket érintő önkormányzati döntések meghozatalának. Erre vonatkozóan tartal maznak szabályokat, rendelkezéseket, iránymutatásokat a szervezeti és mű ködési szabályzatok. (Például ülésterv megküldése, meghívás a közgyűlésre tanácskozási joggal). Itt jegyzem meg, hogy a megyei önkormányzat részére az Ötv. nem ha tároz meg beszámolási kötelezettséget a települések irányába. Mivel a me gyei közgyűlési tagok egy része esetében ebből a megközelítésből nem egy értelmű, hogy kit képviselnek, a kapcsolattartás nehézségekbe ütközik. És még egy anomália: a megyei önkormányzatok szerepét és valódi tartalmát a 476 �megyék elsősorban önként vállalt feladatokkal tudják alakítani, kiteljesíteni, ami viszont oda vezethet, hogy emiatt a megyei önkormányzatok a jövőben igen eltérő szerepet tölthetnek be térségükben. Ez annál is inkább így lehet, mert ráadásul a megyei önkormányzatok érdekfeltáró, érdekképviseleti sze repének kibontakoztatásához szükséges, a települési és a megyei önkor mányzatok mellérendeltségén kialakuló kapcsolatrendszer nem megfelelően szabályozott. Lényeges kérdés - ez is inkább negatív tény —, hogy ma az önkormány zatoknak a parlamentben nincs intézményesített képviselete. Ennek a meg oldása nyilvánvalóan egy következő alkotmányreform eldöntendő kérdése lehet. —Mintha a megyei önkormányzat kiszolgáltatott lenne, egyre több intézmény fen n tartásáról kell gondoskodnia. így van ez j ó l van ez? —Igen ez így van, hogy jól van-e, az egy más kérdés. A térségi intéz mény-fenntartási feladatok tekintetében az a települések törekvése, hogy azokat a megyei önkormányzat lássa el, az önkormányzati törvény megen gedő rendelkezése alapján. Ezt természetesen nem jókedvükből teszik, ha nem kényszerhelyzetben, forráshiány miatt. Nos, azzal önmagában még nincs gond, hogy egy település azt mondja, hogy én ezt meg ezt a feladatot - legyen az egészségügy, oktatás vagy kultúra —nem tudom, nem akarom ellátni. A probléma ott keletkezik, hogy a feladatellátás átadás-átvételével a jelenlegi hatályos törvények szerint nem jár együtt az ahhoz szükséges va gyon mozgása, a tulajdonjog átadása a feladatot átvevő részére. —Ez eléggé ijesztően hangzik. —Pedig így van, noha ez a működtetésnél „visszaüt”, a mindennapi fela datellátásban gondot okoz. Ráadásul a települések a legtöbb esetben azokat az intézményeket, pontosabban feladatokat - mivel mindig feladatról van szó — adják át, amelyeket elsősorban forráshiány miatt nem tudnak, vagy nem akarnak ellátni. Nagyon leegyszerűsítve, ezeknél a feladatoknál az állami normatíva nagyon sok esetben nem fedezi a működést, amit a megyei önkormányzatnak egyéb bevételeiből kell(ene) fedezni. A nagy ellentmondás az, hogy a megyei önkormányzatnak nincs olyan saját bevétele, mint a települési önkormányzatoknak, egy községnek, vagy egy városnak. Adót sem vethet ki, maximum illetékbevétele van, amely egyfajta plusz bevétel —ha úgy tetszik a normatíván felül —de hát ez nagyon változó és bizonytalan. így keletkezett 1998-ban a feladatátvételek miatt önmagában több mint 100 millió forintos hiány a megyei költségvetésben. Csak reménykedhetek abban, hogy a törvé nyi háttér mielőbb megteremtődik, s hogy a feladatátadást előbb-utóbb tulaj donmozgás is fogja követni, mert addig ezt a szituációt a megyei önkormány zat kiszolgáltatottságként éli meg. 477 �—A középszint szabályozásajelenleg is folyamatban van. A z síről szóló 1052/1999. (V.21.) Kormányhatározatban foglalt célkitűzéseket már értékelték is. Kiemelne ebből néhányfontosabb megállapítási amely egyben átvezetne a regonalizmus témakörébe is? —Az említett kormányhatározat végrehajtásáról szóló beszámoló többek között leszögezi, hogy a helyi közigazgatási rendszer alapvetően bevált, de a hatékony működéshez, például a decentralizáció folytatásához, további lépések szükségesek. Nagyon fontos szempontunkból az a kitétel, miszerint a kidolgozandó regionális igazgatási rendszer koncepciójára figyelemmel kell meghatározni a megyei önkormányzatok lehetséges jövőbeni szerep körét, az államigazgatási és önkormányzati régiók egyirányú fejlesztése ér dekében. (Ettől várok én nagyon sokat!) Mostani témánkat —a megyei önkormányzat és a régió összefüggéseit — illetően a legfigyelemreméltóbb, hogy a közigazgatás-fejlesztési kormányhatározatban foglaltaknak megfelelően elkészült és az országgyűlés elfo gadta a területfejlesztésről szóló 1996. évi XXL törvény módosítását (1999. évi XCII. Tv.). Ennek keretében, többek között sor került a régiók funkci ójának EU-követelmények szerinti rögzítésére, a tanács munkaszervezete székhelyének gyors kijelölését biztosító mechanizmus beépítésére, a regio nális fejlesztési tanácsok megalakítására és ügyrendjének elfogadására, to vábbá a megyei és regionális fejlesztési tanácsok törvényességi felügyelet ének megyei közigazgatási hivatalokhoz történő telepítésére. —Itt álljunk is meg mert elérkeztünk a régókhoz m(*r a kgíjabb fejleményekhez Nyúljunk vissza egy kicsit időben az alaptörvényhez amely először beszél régókról. —A területfejlesztés és a közigazgatás intézményrendszerének elválasztá sa egymástól tudatosan, törvényi szabályozással történt meg (az említett 1996. évi XXI. Tv.). így a területfejlesztési szerepkört el nem nyert megyei önkormányzatok mellett létrejött megyei területfejlesztési tanácsok képez ték a mai régiók alapjait. A területfejlesztési koncepció kétféle régiót különböztet meg egymástól. Egyrészt a tervezési-statisztikai (nagy) régiót, amelynél fontos szempont — és ezt érdemes kiemelni —, hogy az a régiót alkotó megyék közigazgatási határaival határolt. Nem bontja fel, nem osztja meg a régiót alkotó megyé ket. Másrészt a fejlesztési régiót, amely átszelheti a megyehatárokat és alap vetően meghatározott fejlesztési, együttműködési témák megvalósítása ér dekében szerveződik (Lásd: Balatoni régió). A törvény maga határozza meg - többek között —a területfejlesztést és területrendezést ellátó területi szerveket és feladatokat, így a területfejleszté si önkormányzati társulások, a megyei önkormányzatok és a megyei területfejlesztési tanácsok feladatait, de ezekről most itt nem tudunk részleteseb ben szólni. 478 �— Miért fontos nekünk Magyarországon a régók kialakítása, mi is a% a regonalizáció egyáltalán, miijen indítékai vannak, mi a% a sokat emlegetett; de kevésbé ismert NUTS rendszer? —Elengedhetetlen, hogy a modernizációs átmenet időszakában, miköz ben csadakozni kívánunk az EU-hoz, foglalkozzunk a közigazgatás terhied struktúrájának korszerűsítésével és a régióalakítással is. Ez még akkor is igaz, ha nálunk - a tradicionális történelmi megye mellett —ennek nincse nek komolyabb hagyományai. (Kezdemények, kísérletek persze voltak és vannak, de erre most nem térek ki.) Előbb-utóbb —meggyőződésem szerint mielőbb - szembe kell nézni a közigazgatás átfogó területi reformjával, annál is inkább, mert ennek konk rét eredményei csak hosszabb idő után jelentkezhetnek. Legalábbis ami a legitim, választott testülettel működő régiók kialakítását illeti. Ennek ugya nis előfeltétele a területi közigazgatási rendszer politikai és államszervezeti alapjait meghatározó alapelvek tisztázása, az állami és az önkormányzati közigazgatásnak, a helyi —települési és megyei —önkormányzatok feladat körének átgondolása. Ami a regionalizációt illeti, arról itt annyit érdemes megjegyezni, hogy az Európában mindenütt - az EU tagállamaiban különösen — tapasztalható regionalizmus részben politikai és közigazgatási, részben gazdasági és terü letfejlesztési indítékú. Elsősorban a természetes gazdasági egységek területi integrációjára irányul, attól az uniós elgondolástól és törekvéstől motiváltán, hogy a fejlettségben mutatkozó jelentős regionális különbségek mérséklését elősegítse. A NUTS (Nomeclature des Unites Teritoriales Statistiques, jelentése: statisztikai területi egységek nomenklatúrája) létrehozásával az EUROSTAT az országonként eltérő térfelosztási rendszerek valamiféle egységesítését célozta meg. Ez egy elemzési-statisztikai osztályozási rendszer, de ma már alapja a területi tervezésnek és a regionális fejlesztési politikának is. A rendszer a területi egységek egymásra épülő, ötfokozatú struktúráját al kalmazza, három regionális (NUTS 1: ország, NUTS 2: régió, NUTS 3: megye és két lokális NUTS 4: kistérség, NUTS 5: település) szintet m eg különböztetve. (Feljegyzés az iíj NUTS rendeletről: A hetvenes évek elején a NUTS rendszer felállítását az Eurostat kez deményezte, a Bizottság más részlegeivel együttműködve. Az volt a célja, hogy legyen olyan egységes, átfogó rendszer, amelyben elő lehet állítani regionális szintekre statisztikákat. A NUTS-osztályozás jelentősége foko zatosan megnőtt. 479 �Egyesek részére még meglepő is lehet, de való igaz, hogy ezidáig a NUTS-osztályozásnak nem volt jogi alapja, mely e rendszer működtetésé nek, fejlesztésének részletes szabályairól intézkedne. A regionális osztályo zást számos lépésen keresztül vezetik be a tagországokban. Először is elemzik a közigazgatási struktúrát, majd azt vizsgálják, hogy a regionális adatok gyűjtése, kimutatása, tehát a technikai analízis miként történhet. Nálunk ez a következőképpen történt: mivel semmilyen közigazgatási fel osztás szerinti egységet nem lehet megfeleltetni - átlagos lakosságszámuk alapján - semelyik NUTS-szintnek, ezért képeztek „nem-közigazgatási ré giókat”, kisebb, létező (megyék) közigazgatási egységek csoportokba tömö rítésével. Ez bevett szokás a Tagállamok esetében is. Az EU-ban jelentős feszültségekhez vezettek a Bizottság és az érintett nemzed statisztikai hiva talok között némely utóbbi módosulások. A csatlakozókkal ez a konfliktus helyzet csak nőni fog. Mindezek a fejlemények, a jövőben várható feladatok vezették arra a Bizottságot, hogy ideje lenne megteremteni a NUTSosztályozás jogi alapjait. A felismerésben jelentős szerepet kapott az a cél, hogy a régiók meghatározására objektív kritériumokat kell bevezetni, hogy a tagjelölt országoknak legyen mire támaszkodniuk a saját regionális osztá lyozásuk létrehozásakor. A jogszabálytól elvárt volt az összevethetőség és az elfogulatlanság. Az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa a Bizottság javaslatára, a Gazdasági és Szociális Bizottság, a Régiók Bizottsá ga véleményére tekintettel megalkotta a Statisztikai Területi Egységek Nó menklatúrájának (NUTS) létrehozására vonatkozó Rendeletét ez év tava szán. A hierarchikus jellegű NUTS-osztályozás részleteire itt nem térhetünk ki. Annyit talán idézhetünk a Rendeletből, hogy még a „nem-közigazgatási egységek” összevonásánál is tekintettel kell lenni a földrajzi, társadalmi gazdasági, történelmi, kulturális és/vagy egyéb releváns adottságokra is.) —Hogyan alakult ki a három megyét - Borsod-Abaüj-Zemplén, Heves és Nógrád m egyét —magában foglaló észak-magyarországi régió? Milyen motiváció alapján született a döntés, melyek a régió előnyei és hátrányai? M i a véleménye a régiószervezésről? —Az országos területfejlesztési koncepcióról szóló 35/1998. (III. 20.) OGY határozatban az Országgyűlés 7 tervezési-statisztikai régiót jelölt ki, köztük az észak-magyarországit a kérdésekben említett három megye együtteseként. A tervezési-statisztikai régiók kialakítását az EU célrendszere és struktúrapolitikája egyaránt indokolja és motiválja. Az alkalmazott mu tatók (pl. GDP) alapján Magyarország valamennyi területi egysége (régiója) valószínűsíthetően az elmaradott térségek felzárkóztatását szolgáló rendszer hatálya alá kerül majd, mivel az 1 főre jutó GDP értéke nem éri el az EU átlagának 75 %-át. 480 �A fentebb említett OGY határozatot követően jó egy évre, Salgótarján ban a három északi megye területfejlesztési tanácsainak elnökei —akik egy ben a megyei közgyűlés elnökei is —, valamint a három megyei jogú város polgármesterei szándéknyilatkozatot írtak alá a hárommegyés észak magyarországi régió megalakításáról, majd rövidesen megtartották az Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács alakuló ülését is. A régió kialakításánál a fő szempont az volt, hogy a majdani csadakozás előtt és után milyen és mennyi EU-s támogatást kaphat a régió. Nos, tekintettel arra, hogy az észak-magyarországi régióban az egy főre jutó GDP mindöszsze 68 %-a magyarországi régióádagnak, jó esély van arra, hogy hosszú tá von támogatott legyen a régió. Azt gondolom, hogy a három megyét régióba szervező döntés mögött nem misztifikált motivációkat, hanem racionális érveket kell keresnünk és fellelnünk. „Állítólag” az EU nem tudja értelmezni a magyar megyék nagy ságát, népességszámát, gazdasági kapacitását. De vajon akkor a területi no menklatúra miért NUTS 1-től NUTS 5-ig terjed (ország, régió, megye, kis térség, település)? Hagyni kell, hogy a regionális folyamatok szerves fejlődé sén keresztül alakulhassanak azok a hálózatok, ahol a tér és a közigazgatás értelmezni tudja egymást. Ahol a szubszidiaritás, a partnerség, az ádáthatóság és érintettség érvényesül a szolgáltatásokat jó színvonalon igénylő és igénybe vevő polgár szempontjából. A legszemélyesebb véleményem a régiószervezésről tehát úgy összegez hető, hogy a kisebb-nagyobb társadalmak mesterséges lehatárolása, a kap csolatrendszerek figyelmen kívül hagyása, a rideg, monetáris racionalitás nem biztos, hogy a várt eredményt hozza. Egyébként - tudomásom szerint — hosszabb távon nem biztos, hogy végleges a jelenlegi régióbeosztás. —Sokan felvetik , hogy mennyiben volt önkéntes az észak-magyarországi régiós csat lakozás? Hiszen mint szp volt róla, az OGY határozata a tervezési-statisztikai régi ókról előbb megszületett; mint ahogy az y)önkéntes régió” létrejött Vagy mégsem volt ez annyira a felek szándéka szerint való, hanem irányított volt inkább? M ert —mint tud ju k —sokan drukkoltak egy közép-magyarországi régióhoz^ a fővároshoz és környéké hez va^ csatlakozásért is, —Ez egy nagyon összetett dolog. Való igaz, hogy az országgyűlési hatá rozat csak tervezési-statisztikai régiókat jelölt ki. Ugyanakkor a területfej lesztési törvény azt mondja ki, hogy a megyehatárokon túl terjedő területfejlesztési feladatok ellátására a megyei területfejlesztési tanácsok regionális fejlesztési tanácsot hozhatnak létre. Önkéntes alapon, ami ugyan így szó szerint nem jelenik meg a törvényben, de a szelleméből következik, és úgy gondolom, ez volt a gyakorlat is. Tehát önkéntes volt a régióalakítás. Más kérdés, hogy ezt motiválta már a korábbi OGY határozat. Volt egy állami 481 �szervezeti kialakításra vonatkozó döntés, ha úgy tetszik indukció, ami gene rálta a régióalakítást, az önkéntességhez mégsem férhet kétség. Voltak törekvések egy más összetételű régió kialakításra is. Például Nyu gat- és Dél Nógrád a központi régióhoz szeretett volna csatlakozni, s ez részükről teljesen érthető, hiszen sok szállal kötődnek a fővároshoz: akár a munkahelyek tekintetében, akár kulturális kapcsolataikat, más irányú „von zalmukat” illetően. Eszak-Nógrád ugyanakkor egyetértett a parlamenti döntés szerinti régiókkal, így az észak-magyarországi régióhoz való csadakozást támogatta. —A mi lett volna, ha a megyei közgyűlés úgy dönt, hogy az égész megye „an blokk ” a közép-magyarországi régióhoz kíván csatlakozni? Létrejöhetett volna ez a variáns? —Őszintén szólva, ezt nem tudom megmondani. Bizonyos lehetősége ennek elvileg fennállt, hiszen a közép-magyarországi régiónak olyan ki emelkedően magas az egy főre jutó GDP-je, hogy szinte hiányzik neki egy olyan szegény, rossz mutatókkal rendelkező megye, mint Nógrád, amely lefelé viszi a GDP-jét. Ezzel nagyobb eséllyel indulna az EU-s támogatások elnyeréséért. De ez ma már csak fikció, ugyanis a döntést, a mai állapotot már ismerjük. Egyébként még az önkéntességhez annyit, hogy az említett szándéknyi latkozat aláírását jóval megelőzően —sőt még a közgyűlés döntése előtt — széleskörű egyeztetésekre került sor annak érdekében, hogy ne okozzon feszültséget a megye társadalmában, ne ossza meg a településeket. Vala mennyi kistérségben megtörténtek az egyeztetések. Ennek eredményekép pen felhatalmazást kapott a megyei közgyűlés elnöke az észak magyarországi régióhoz való csadakozásra. Természetesen azzal a fontos kitétellel, hogy maximálisan biztosított lesz a megye és minden településé nek képviselete, már minthogy érdekképviselete, és ez utóbbira kell tenni a hangsúlyt. Tehát - még egyszer mondom - a csadakozás így önkéntes volt. A szándéknyilatkozattal kifejezésre jutott, hogy az országos területfejlesztési koncepcióhoz igazodva létrejön a régió és az Eszak-Magyarországi Területfejlesztési Tanács. —A kkor itt már nem is egyszerűen csak tervezési statisztikai régióról van szó, ha nem közigazgatásiról is? —Nem mondanám, hogy közigazgatási régióról van szó. Ez a mostani régió — már utaltam rá - nem több és nem kevesebb, mint tervezési statisztikai régió. Ez még akkor is igaz, ha a fejlesztések koordinációja más egyéb területeken is együttműködést eredményez. Nagyon fontos, hogy létrejött, de sem eltúlozni, sem degradálni nem kell a szerepét és a jelentő ségét. A közigazgatási régió kialakításáig hosszú az út, szerintem néhány választási ciklusnak még el kell telnie, amíg ebben egységes politikai állás 482 �foglalás születik. Mindenesetre ez a régió egy lépés lehet a közigazgatási régiók felé. Visszatérek az eredeti kérdésre, vagyis hogy milyen előnyöket és hátrá nyokat lehet érzékelni a mostani észak-magyarországi régió esetében. Az előny úgy foglalható össze, hogy a viszonylag alacsony GDP miatt tartósan számolhat a régió az EU-s forrásokkal. Ugyanakkor ez az előny —ha úgy tetszik —egyben hátrány is, mert három szegény megye összefogásából be látható időn belül aligha lesz gazdag régió. Valami olyképpen „jöhet ki” három válsággal küzdő megye összefogásából, ahogy a kínai közmondás tartja: a válság veszély és lehetőség. —Kevesen tudják, miijenek is e^ek a magyar tervezési-statisztikai régók? — Nem szeretném sok számadattal terhelni a lap olvasóit, néhányra azonban elkerülhetetlenül szükség van, ha be akarjuk mutatni régiónkat. Az Országgyűlés már említett határozatában foglalt —szerintem többé-kevésbé már ismert —hét magyar tervezési-statisztikai régió ádagterülete valamivel több, mint 13 ezer négyzetkilométer, ádagos népességszámuk pedig közel 1,5 millió fő, jól megközelítve az Európai Unióban kialakult ádagokat. A magyar NUTS 2 régiók tehát e tekintetben adekvátak az uniós régiókkal (Sőt, a megyék is nagyjából megfelelnek a NUTS 3 szintű EU ádagoknak). A magyar régiók között - a főváros miatt különleges helyzetű közép magyarországi régió kivételével —sem-területüket, sem népességszámukat tekintve nincsenek számottevő különbségek. Az egy főre jutó GDP tekin tetében viszonylag nagyok az eltérések, de egyetlen olyan régió sincs, ahol ez az összeg elérné az EU ádag 75 %-át. Ami konkrétan a „mi” régiónkat illeti: az észak-magyarországi régió te rülete 13428 km2, (ebből Nógrád megye 2544 km2), népessége 1269 ezer fő (ebből Nógrád megye 215 ezer fő). Az egy főre jutó GDP a régióban 678 ezer Ft (az országos ádag 997 ezer forintjával szemben), e tekintetben csak az észak-alföldi régiót előzzük meg, ahol ez az érték 675 ezer Ft/fő. Ugya nakkor a közép-magyarországi régió egy főre jutó GDP-je 1774 ezer font. Talán ennyi adat elég is, hogy el tudjuk helyezni magunkat az ország „ré gió-térképén”. — Tervezési-statisztikai régókról beszélünk, miközben sokan azt mondják —még szakemberek is — hogy ez egy nagy blöff. Szó sincs itt egyenlőre semmiféle régiós tervek ről egyáltalán, piacgazdaságban nincs is szjikség a tervezésre, ez egy anakronisztikus, szocializmusbeli kategória. M i erről a véleménye? —Felfogásom szerint aligha nevezhető szakembernek az, aki vitatja a re gionális tervezés szükségességét. Utalnom kell itt a regionális tervezésért felelős miniszterek hannoveri konferenciáján elhangzottakra, illetve megfo galmazott irányelvekre. De hivatkozhatnék több más EU-s dokumentumra 483 �is. Az előbbi irányelvek —amelyek egyébként még elfogadásra várnak, ám lényegüket tekintve aligha változnak - kimondják többek között, hogy a regionális tervezés az alábbi területeken bír különös jelentőséggel: • A területi kohézió elősegítése a régiók kiegyensúlyozott szociális és gazdasági fejlődésével és a nagyobb versenyképességgel. • A városi funkciók által kiváltott fejlődés támogatása, a város és vi dék kapcsolatának javítása. • Egyenlőbb elérhetőség elősegítése. • Az információhoz és a tudáshoz való hozzáférés kialakítása. • A környezeti károk csökkentése. • A természeti erőforrások és természeti örökség értékének növelése és védelme. • A kulturális örökség értékének növelése, mint a fejlődés egyik fon tos eleme. • Magas színvonalú, fenntartható turizmus ösztönzése. • A természeti hatások csapásainak csökkentése. • Energiaforrások hasznosítása a biztonság megőrzése mellett. Mindezt kommentálni sem szükséges, a fentiek önmagukért beszélnek. Akik persze úgy látják, vagy gondolják, hogy sem a regionális tervezés mec hanizmusa, sem módszere, sem pedig intézményrendszere nem felel meg azoknak a kihívásoknak, amelyekkel a magyar régióknak szembe kell nézni ük, és amelyekre az európai normákhoz igazodni akaró regionális politiká nak válaszolnia kell, részben jó látják, részben nem. Én m agam úgy vélem , hogy az európai fejlődésorientált tervezés ki bontakozásának, vagy inkább kiteljesedésének vagyunk tanúi, és akara tunk, illetve képességeink szerinti szereplői. Term észetesen én sem tar tom minden szempontból elfogadhatónak a területi tervezés m echaniz m usát és intézm ényrendszerét, de azt tudni kell, hogy a területfejlesztés ről és területrendezésről szóló, 1996. évi XX. törvény úgy EUkom patibilis ahogy van! A többi a folyamatban résztvevő szereplőkön, a végrehajtáson múlik. —Ha már a regionális tervezés szükségességét kifejtette, ne feledkeznünk meg a piac szerepéről sem . Egyik nyilatkozatában azt mondta: , y í piacgazdaság folyamatokba csak ügy lehet bekapcsolódni, ha a nemzetgazdaság feltételrendszere ehhez igazított; a piackonform regionális politika teret nyer Magyarországon. ” Ez egészen j ó l hangzik, de mit jelent közelebbről „a piackonform regionális politika ”? —Én azt gondolom erről, hogy azok a szereplők, akik legyenek bár poli tikusok, vagy közigazgatási szakemberek, - ámbár inkább elsősorban politi kusokról van szó —, regionális szinten „működnek’’, úgy kell kifejtsék - a 484 �mindenkori játékszabályok adta kereteken belül — tevékenységüket, hogy azzal kijelöljék a régiónak azokat a fejlődési pályáit, amelyek vonzzák, vagy vonzani tudják majd a piacot. Zárójelben jegyzem meg, hogy itt nem pártpolitikai szereplőkről, pártpolitikusokról beszélek. Politika alatt most én a társadalmi közpolitikát értem. Tehát a régió szereplői, ide lehet sorolni a hivatalok szakembereit is, úgy lássák el feladataikat, segítsék elő minden erővel és meglévő eszközeikkel, jogosítványaikkal együtt, hogy a piac megtalálja őket. Hogy egy konkrét példával világítsam meg a fentieket: nyilvánvalóan nagyon fontosak a kü lönböző fejlesztési és egyéb más tervek. Ezek azért lényegesek, mert akár megyei, akár régiós szinten, a tervek képezik a majdani döntések bázisát, alapjait. A döntéseknek a megalapozott tervekhez kell igazodniuk. Tehát megvan a célkitűzés, a terv, tudod mit akarsz megvalósítani, döntéseidet így hozod meg. Na most, a meglévő gazdasági eszközökkel, financiális lehető ségekkel úgy kell sáfárkodni, hogy a piac előtt fölcsillantsuk azokat a remé nyeket, esélyeket, amelyekért „neki” — mármint a piacnak — érdemes az adott régióba „betömi”. A piac alatt, piaci szereplők alatt már a befektető ket, a beruházókat, a tőketulajdonosokat értem. De nem mindig csak a szűk termelési oldalra gondolok, a termelő-beruházásokra, mert nagyon sok esetben rendkívül fontosak az olyan sajátos szolgáltató-termelő egységek is, mint az idegenforgalom, a kultúra, vagy éppen a közművelődés. A piackonformitás azt is jelenti, hogy fel kell ismerni saját lehetőségeidet, reá lisan értékelve adottságaidat. Nem várva arra, hogy valaki majd megmondja, hogy mire kell koncentrálnom, ezt saját magamnak kell megkeresni. Ma gamhoz kell édesgetnem a piac szereplőit —még egyszer mondom —a kü lönböző szférák, területek befektetőit, beruházóit, akiktől — hogy úgy mondjam —előre megy az élet. hát körülbelül ezt értem én a piackonform politika alatt. Egy tőkeszegény térségben ez nem megy, nem mehet m ás képpen. De van még egy lényeges momentum: ha nem ismered fel a lehetőségei det, saját adottságaidat, akkor ugyan csodára várhatsz, de évek múlva is ott tartasz, ahol most vagy. Ha mondjuk én ipolytamóci vagyok, világosan kell látnom, hogy az idegenforgalomban kell gondolkodnom, az idegenforga lom felvirágoztatásához szükséges fejlesztési lehetőségeken kell tömi a fe jem. Ehhez kell pályázati forrásokat szereznem, olyan feladatokat kell ki tűznöm magam elé, amelyek a település sajátosságaira épülnek. Fel kell mérnem, mit tud hozni - milyen befektetéssel, a szolgáltatás színvonalának milyen mértékű javításával - az idegenforgalom. Nyilván nem abban kell tehát gondolkodnom, hogy a településtől, a sajátosságaimtól idegen beruhá zásba fogjak, és mondjuk csavargyárat létesítsek. 485 �— Utoljára tartogattam esd a minden nógrádi embert érdeklő kérdést: miért a me gyékre épülnek a régiók, j*a regionalizáció nem ves^élye^teti-e a megye létét\ fennmaradá sát? Meddig lesz még megyejelesü l Nógrád megye? —Az már az előbb elmondottakból kiderült, hogy NUTS rendszer 3. szintje a megye, tehát —ha az EU nem is tudja vagy akarja értelmezni a me gyét, ami egyáltalán nem valószínű, hiszen akkor nem is építette volna be tervezési-statisztikai osztályozási rendszerbe — számol a megyével, mint közigazgatási egységgel. Nyomatékosan szeretném itt is —a Palócföld ha sábjain is —leszögezni, hogy a régiók létrehozása nem veszélyezteti a megye létét, fennmaradását, legalábbis belátható — vagy inkább beláthatadan — ideig még nem. Soha, sehol ki nem mondták, le nem írták, egyeden EU dokumentumban meg nem jelent, hogy a regionalizáció a megyék meg szüntetésével jár együtt. Azért sem, mert a megyerendszer több EU tagál lamban is működik, ott is ahol a regionalizáció „fényévvel” előttünk jár. Visszatérve a NUTS rendszerre: nem hogy nem zárja ki, de tartalmazza a régiót és a megyét is. A NUTS tehát feltételezi a két térség közötti együttműködést. Azt, hogy ésszerű és szakmai alapokon nyugvó együttmű ködés alakul ki, munkamegosztás jön létre régió és megye között. Valahogy úgy, hogy az EU-hoz való csadakozás, a fejlesztési projektek kidolgozása, a fejlesztési források és támogatások megszerzése szempontjából a prioritás a régióé (ezt a feladatot a megyék nem is tudnák ellátni). A hazai támogatások felosztása, a kistérségi szintű fejlesztési feladatok menedzselése, a települési önkormányzatok tevékenységének segítése pedig olyan megyei feladat, amelyet nem lehet, nem célszerű a régió szintjére delegálni, „feljebb tolni”. És, hogy miért a megyékre épül a régió? Nem azért, mert a megyének hagyományai vannak, hanem azért, mert ez a közigazgatás alkotmányos alapegysége. A megyére vonatkoznak az információk, épülnek fel azok a több évtizedes statisztikai adatsorok, amelyek csak megyei adatokból állnak, településsoros információk hiányában más földrajzi struktúrában nem épít hetők fel. Tehát településekből —hogy leegyszerűsítsem a kérdést —szerin tem nem lehet felépíteni a régiót. Tovább lépve: azok a szakemberek is, akik arról nyilatkoznak, amellett kardoskodnak, hogy meg kell kezdeni a régiórendszer alapján egy közigazgatás-szervezési folyamatot, nagyon vilá gosan tudják - magam is ezt állítom - , hogy akár egy évtizedig, két-három választási ciklusig is eltartó folyamatról van szó, és ez alatt az idő alatt en nek a két struktúrának együtt kell léteznie, és együtt kell működnie. Azt is nagyon világosan meg kell fogalmazni, közvélemény-tájékoztatási programokkal is tudatosítani kell, h o g y a régiószervezés nem sérti, nem érinti a megyei önkormányzatok kompetenciáját. Ma ugyanis - és ez volt benne a kérdésben is —a régió-átalakítást még sokan inkább fenyegetésként, 486 �mint ígéretes jövőképként élik meg. Tartanak a „magasabb szempontok” korábbi rendszerekben megtapasztalt érvényesülésétől. Talán nem is min den ok nélkül félnek az érdekdominancia belépésétől. Csak nehezen érlelő dik és fogalmazódik meg a helyes és racionális válasz, hogy nem szeretni kell egymást - régiónak és megyének —, hanem együttműködni a kölcsönös érdekek alapján. Csak azt mondhatom tehát, hogy mai gondolkodásunk szerint a megye az a szellemi és kulturális egység, amelyre egy adminisztratív térszerkezet, a megyéket integráló — de nem megszüntető! - régió épül. Remélhetőleg konfliktusok nélkül, zökkenőmentesen, energiákat felszabadítva, erőket mozgósítva, szellemet és szellemiséget is gerjesztve. És még talán annyit — bár erről is szóltam már, ha nem is a teljesség igényével - , hogy a közigaz gatás átalakítása folyamatosan napirenden lévő feladat. Legyen bár köz pontosító, decentralizációs, avagy autonómiát hirdető törekvés, minden esetben kísérletek és kezdeményezések irányulnak a térszerkezet megvál toztatására, a közigazgatási szintek felülvizsgálatára, amelyekhez mi is ki dolgoztuk javaslatainkat. Úgy látjuk, hogy a megyei önkormányzatok érin tettek, talán még érdekeltek is a regionális struktúra kialakításában, a közép szintű és regionális területfejlesztési feladatok, célkitűzések és projektek kidolgozásában és megvalósításában, ilyenképpen a csadakozási folyamat erősítésében, felgyorsításában. Csongrády Béla Magyarország a második otthona - Karol Wlachovsky „Köztes szerepben” című kötetéről Véletlen volt ugyan, de feljegyzésre érdemes: éppen aznap este, amikor először ke zembe vettem Karol Wlachovsky „Köztes szerepben ” című, „Párbeszéd a magyar és szlovák irodalommal - közös dolgainkról” alcímű kötetét, arról beszélt a rádió, hogy a magyar parlament által elfogadott státustörvényt bizony a szlovák kormány (is) ellenér zéssel, mondjuk ú g , fenntartásokkal fogadta. Aztán teltek a napok: én haladtam a könyv olvasásával, miközben a médiában eg r e csak azt hallottam, láttam: a M a ga r 487 �Koalíció Vártjának képviselői a kormányból való kilépésüketfontolgatják Szlovákiában az ott élő magyarok számára sérelmes új közigazgatási határok miatt Ez a békéden háttér még inkább megerősítette bennem —de úgymond objektíve is —, hogy Karol Wlachovsky tevékenységének, (csak azért nem írok életművet, mert remélhetően még sok éven át bővül, gazdagodik a most hatvanesztendős szerző munkássága) könyvének felbecsülheteden értéke van a két szomszéd nép közti együttműködés, barátság kialakítása, ápolása szempontjából. A jelenkor számos történése, jelensége is azt bizo nyítja ugyanis, hogy van mit javítani ezen a kapcsolaton, amely sok évszáza don át egyáltalán nem volt rossz. Mint a Valóság című folyóirat 2001/6-os számából, Várdy Béla tanulmányából is kitetszik „a magfarok és a régebben tótoknak nevezett szlovákok majdnem egy teljes évezreden át békésen megfértek egymás mellett az első keresztény millennium végén létrehozott magyar királyságban. .. Bizonyos nemzetiségek —mint például a németek és a magyarok —már a felvilágosodás korában a nacionalizmus hatása alá kerültek ... A szlovák nép csupán a XIX. század vége feléy majd a XX. század elején ... addig egyszerűen nem ismerte és nem érezte a közös szlovák öntudatot” - írja az eredetileg angolul, angol nyelvű közönségnek fogalmazott dolgozatában Steven Béla Várdy. Azóta viszont a szlovákok soraiban is tapasztalni erőteljes nemzeti iden titástudatot, amelyik nem egyszer szélsőséges megnyilvánulásokat is produ kál. Ez viszont — különösen karnyújtásnyira Szlovákiától, a közös határ mentén —mérgezi, de legalábbis alaposan próbára teszi a jó szomszédi vi szonyt. Az egyeden ellenszer - s megint Karol Wlachovskynál vagyunk — nem lehet más, mint a józanul gondolkodók példája, az olyan személyisége ké, akik —mint O —a megbékélés elkötelezett hívei s összekötő szemei tud nak lenni önmaguk és a társadalom, a hazai és az idegen környezet közötti transzformációnak s képesek a közvetítésre, a „köztes szerepre”. Karol Wlachovsky ismeri, érti —Göncz Árpád író, volt köztársasági el nök Beköszöntő-jének gondolatával, fordulatával élve - „két ország lelkét; ennek a két léleknek a kapcsolódási pontjait és különbségeit. Múltját és jelenét. De nem elég tudnia és érteniej szeretnie is kell mind a kettői és ami a szeretet próbája: kritikus szemmel kell összemérnie - egymáshoz mérnie - megint csak mind a kettőt. A feladat tehátj amit a nagykövet vállalj kényesy és bátorságot igényel. A könyörtelen igazlátás képességét, amit talán csak nehezjtj ami e kettőből egyidejűleg következik: az egyidejű igazmondás kötelezettségét is. ” E könyvet, amelyet recenzensként ezúttal méltatni törekszem, valójában meg sem írta a szerző. Hiszen nem összefüggő gondolatfolyamról, mon dandóról van szó, hanem cikkek, tanulmányok, interjúk füzéréről, egy több mint három évtizedes szerkesztői és műfordítói munkásság „hordalékáról”, ahogyan O maga nevezi ezeket a döntő részben az oly időrabló fordítói 488 �tevékenység „melléktermékeiként” megfogant írásokat. Ezen mit sem vál toztat, hogy némelyiket nem is Karol Wlachovsky írta, minthogy vele be szélgetnek, O az alanya a párbeszédnek. A barátok — Kiss Gy. Csaba és Tóth László — válogatásában összeállított kötet valamennyi dolgozatának van azonban egy közös nevezője: nevezetesen a magyar és a szlovák iroda lom. Az utóbbi ismerete, szeretete egy anyanyelvű értelmiségi —aki ráadásul szlovák nyelv és irodalom, valamint könyvtárosi szakot végzett a bölcsé szettudományi karon — részéről természetes, a magyar literatúrához való különleges vonzódás azonban ritkaság számba megy egy határainkon túli, más nemzetiségű ember esetében. Nem véletlen, hogy sokakat izgat, érdekel e kötődés forrása. A Kiss Gy. Csaba által 1976-ban készített, A közvetítés haszna: közös nyereség című inter júban, vagy Brogyáni Judit 1984-ben kelt, Magyarország az én második ottho nom ... című interjújában is erről kérdezgeti Karol Wlachovskyt. A vála szokból kiderül, hogy bár Kassán született, kisgyermekként gömöri - tehát sokféle és türelmes - környezetben, nyitott világban élt, s kora ifjúságától kezdve, úgymond amióta csak az eszét tudja, szlovák és magyar szót egya ránt hallott. Kétnyelvű nagyapja felváltva mondogatta neki Benedek Elek és Pavol Dobsinsky meséit. .yA m ik or megtanultam olvasninem hagytam el a magyar könyveket. Sőt, nagy örömömre szolgált\ hogy olyan könyveket is elolvashattam , amelyek szlovákul vagy csehül még nem jelentek meg {például Veméi)” - nyilatkozta. Amikor egyetemista lett, tanulmányai mellett már az első évfolyamtól kezdve dol gozgatott is: először a Szlovák írók Szövetségében, majd a Slovenskepohl'ady szerkesztőjeként. Ott kapta a feladatot, hogy fordítsa le a szlovakista Káfer István egyik tanulmányát. Ezt követően csehszlovákiai magyar szerzők szlovákra fordításával próbálkozott, s miután a Tátrán Könyvkiadóba ke rülvén a világirodalmi részleg főszerkesztője lett, s mivel ott nem volt kép zett hungarológus, fokozatosan Karol Wlachovsky - aki, mint a fentiekből kitetszik „autodidaktaként szerzett képesítést magyar irodalomból és kultú rából” - gondja lett a magyar fordítások ügye. S innen már bizony nyomon követni sem könnyű milyen és mennyi szolgálatot tett kölcsönösségi alapon a magyar és szlovák irodalomnak. Az életrajzi adatok valamelyest segítenek felmérni e szolgálat nagyság rendjét és jelentőségét. Karol Wlachovsky 1990-ben került az akkor még Cseh-Szlovák Kulturális és Tájékoztató Központ élére Budapestre, majd 1992 decemberétől, az ország kettéválásakor létrejött Szlovák Intézet igaz gatója lett. 1996—1999-ig között szünetelt e megbízatása, de azóta ismét tart. Vezetése alatt - mint Kiss Gy. Csaba írja Egy szlovák európai a Rákóczi úton című esszéértékű míves jegyzetében - Jegenda lett ez az intézmény... Ha majd egyszer végigtanulmányozga [ ...] valaki rendezvényeinek programját\ hogy ki 489 �mindenki szerepelt itt a magyar és a szlovák szellemi életből [...], ha végigrágja magát a dokumentáción [.. .], szinte elképzelhetetlenül gazdag kínálatot vehet szdmba. De még a legszorgalmasabb kutató sem tudja visszaadni a hangulatot, a szellemi atmoszfé rát, azt a j ó érzést, melyet az együttlét, a fesztelen társasági alkalom nyújtott [ ...J A Szlovák Integet fontos találkozóhely lett [ ...] ügyfajta értelmiségi kaszinó, amely a maga területen-kivüliségével semleges hely, ahol a gyakran egymástól szekértáborokban elkülönülő magyar kulturális világ bármely csoportjának a képviselője megjelenhet. Hi szen a házigazda annak a régi közép-európai [ ...] szellemiségnek a megtestesítője, amely becsülni tudja a vendéget, ha nincs is egy véleményem vele, amely hisz az eszmecse re, a dialógus lehetőségében. ” Karol Wlachovsky tanított Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának szláv tanszékén, továbbá Szegeden és Békéscsabán, s jelenleg is vendégtanár a Pázmány Péter Katolikus Egyetem szlovák tanszékén Piliscsabán. Az ország számta lan településén vannak jó ismerősei, barátai, így természetesen a szlovák nemzetiségű polgárok által is lakott Nógrád megyében is. Csaknem félszáz magyar könyvet fordított le anyanyelvére a huszadik századi magyar iroda lomból. S, hogy miként, milyen színvonalon, arról e kötet egyik tanulmánya (Tibor Zilka: Karol Wlachovsky műfordítói munkássága) is tanúskodik, de a szá mos magas kitüntetésben, díjban, - amit részben hazájában, részben Magya rországon kapott —is benne foglaltatik nemcsak a mennyiség, a termékeny ség, hanem a munka minőségének elismerése is. Mindeközben természetesen véleménye —még hozzá elismerő —is kiala kult a magyar literatúráról, amelynek összegzése az Utam az irodalom „belső világossága”fe lé című írásában fogalmazódott meg: „...m indaz amit eddig meg ismertem és elolvastam, rendkívüli örömet szerzett és belsőleg gazdagított. Másképp aligha lenne az egésznek értelme. ” E kötet tartalma is visszatükrözi, hogy külö nösen kedveli Csáth Géza, Kertész Ákos, Kosztolányi Dezső, Ottlik Géza, Szilágyi István műveit, de fordított Balázs Józseftől, Dobozy Imrétől is. Tehát a magyar prózaírók úgynevezett középnemzedéke állt érdeklődése középpontjába, elsősorban az a generáció, amelyik 1945 után kialakította a magyar irodalom arculatát, továbbfejlesztette, illetve meghaladta a múlt örökségét. Igyekezett olyan írókat és műveket választani, amelyeket kifejező nyelvi kolorittal, színnel tudott megjeleníteni. Ebből a szempontból Mé szöly Miklós áll(t) szívéhez, alkatához legközelebb. „Úgy érzem az ő műveiből készült fordításaim sikerültek a legjobban. További kedvenceim: Ottlik Géza, Örkény István és Mándy Iván” - mondta Kiss Gy. Csabának. Persze Karol W lachovsky nemcsak fordításai révén tett sokat a magyar irodalom szlovákiai megismertetéséért, hanem népszerűsítő cikkeivel, re cenzióival, kritikáival is. Irt mások mellett Ady Endréről (Ady és a szlovák irodalom ), Palotai Borisról (Zöld dió), Esterházy Péterről (Két kis érem), be 490 �mutatja —e könyv hasábjain is —a szlovákiai magyar irodalom számos ki válóságát: Cselényi Lászlót, Gál Sándort, Dobos Lászlót, Koncsol Lászlót, Török Elemért, Tózsér Árpádot. A két nép közös dolgairól általa kibontakoztatott párbeszéd természetesen csak úgy életszerű, csak akkor igazságos, ha a magyar érdeklődők figyelmét a szlovák irodalom és kultúra nem eléggé ismert és még kevésbé elismert érté keire irányítja. E törekvésének is megannyi jó példája olvasható e kötetben. Egy árvái ember visszavarázsolt gyermekkora címmel Milo Urban (1904-1982) íróról, a Zöld vér című munkájáról, - amely mintegy ,,félúton van a dokumentarista és a szépirodalmijellegű emlékiratok között”—tesz közzé ihletett sorokat. Érdekes, az irodalmak egymásra hatásának jeleként jegyzi meg, hogy Urban előszere tettel olvasta az erdélyi magyar írók —Méliusz József, Bálint Tibor, Szilágyi István —prózai munkáit, amelyeket éppen Karol Wlachovskytól kapott köl csönbe és amelyeket mindig „belső használatra megírt recenzióval” adott vissza. A THF hullámain című írásból a regényes életű Theo H. Florin (1908— 1973) költő pályaképe bontakozik ki. A huszadik század harmincas éveiben indult Vladimír Reisel szürrealista lírájáról Karol Wlachovsky A ^ új látásmód költészetétől az új valóság költészetéig címmel írt tanulmányt. Idézi Stefan Zary találó sorait Reisel témái és motívumai kapcsán: ,,Tematikai megközelítésben költészetének három jellemzőjegye van: a no, a nosztalgia és a nagyváros látomása, Reisel a szerelem, a nő, az illatos és fájdalmas szenvedélyek poétája, a kicsi, jelentéktelen dolgok ban rejtőző drágakövek felfedezője, a simogató tenyerek, bújtató keblek, szpmorkodó sze mek és a szerelemben büntetlen test költője. Ezek Reisel ültetvényei, ő itt a tökéletes ker tész es sZ^esZ n°ha mindezt a nagyváros kertjébe is belehelyezi. ” Ugyancsak az 1930as években kezdett publikálni a szintén szürrealista Július Lenkó, akit kötet A költészet emberlakta tája címmel mutat be. Több írás is foglalkozik Emil Boleslav Lukác és az 1920-as években indult pályatársai (Ján Smrek, Laco Novomesky, Masa Hal’amová és mások) munkásságával. A költészet házában című, 1986-ban kelt dolgozat az utóbbi évtizedek - úgymond —fiatal szlovák költészetét elemzi, konkrétabban az 1960-as években színre lépett költők első és második hullámát. Az szlovák blokk végén a Ladislav Ballek két regényéről (Pomocnik - A segéd, 1977; Agáty - Akácok, 1981) és az A z 1970-es évek fiatal szlovák prózaírói című tanulmány kapott helyet. Megannyi név, amelyekkel érdemes a határ innenső oldalán is ismerkedni, annál is inkább, mert mint Karol Wlachovsky fogalmaz: „ ... kezüket koruk ütőerén tartják, és együtt haladnak a modem próza fejlődésével,, .Ezek az írók a jö v ő és a szlovák —sőt talán általában a modem —irodalom ígéretét és biztosítékátjelentik. ” Fábry Zoltán nyomán, reflexeim alapján legszívesebben egy újabb „hiúd nak nevezném a budapesti Ister Kft. által a 2001-es esztendő ünnepi könyvhetére megjelentett Köztes szerepben című kötetet, de a szerző arra int, 491 �hogy legyek/legyünk óvatosak e szó használatával. „Meg vagyok győződve róla, hogy kulturális értékek cseréjével s ezen belül a* irodalom fordításával nem építhetők hidak nemietek és országok köpött. A történelmi tapasztalat arról győz meg minket, hogy mindazok tévedtek, akik a kultúra területén ilyen célokat fogalmaztak meg és tűztek ki maguk elé’ Még egy olyan nagy szellem is tévedhet ebben, mint Fábry Zoltán. Hiszen, ha végigpillantunk a csehszjovák-magar kapcsolatok alakulásán, rájöhetünk, b o g ez nem sikerült. Tartós hidakat csupán egyetlen »matériából« lehet építeni, mégpe dig a stabil gazdasági és politikai kapcsolatokból Csak ezután kerülhet sorra a kultú ra meg az irodalom1' —mondja a fentebb már idézett M agarország az én második otthonom... című beszélgetésben. S, ha mint afféle „filosznak” bizony nehéz ezt tudomásul venni, de be kell látni, hogy Karol Wlachovskynak igaza van. Ezzel együtt másokkal egyetemben fenntartom, hogy sokrétű tevékenysége, könyvének szellemisége kulturális értéket jelent és mint ilyen —ha másként nem áttételesen —igenis hatással van, hatással lehet a politikai együttműkö dés alakulására is. Nyilván ezt O sem gondolja m ásként... Sulyok Bernadett A polgári létforma mementója r Unger Emil: Az Újvilág utcai ház Egy német származású pesti polgárcsalád évszázadokon átívelő története elevenedik meg a majd háromszáz oldalas kötet lapjain. Szerzője eredetileg orvosi egyetemet végzett, és haláláig mikrobiológusként dolgozott az Or szágos Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutatóintézetben. Emellett érmek, papírpénzek rendszerezésével foglalkozott, több numizmatikai szakkönyve jelent meg. Végül szépírói vénáját is kipróbálta, 1996-ban adták ki első regényét Szabadság? címmel, amelyben a közelmúlt eseményeit dol gozta fel. A szerző halála után két évvel (2001-ben), posztumusz kiadásban jelent m t g A z Újvilág utcai ház A regény egyedisége mindenekelőtt abban áll, hogy olyan társadalmi réteg életformáját, gondolkodásmódját és értékrendjét mutatja be, amellyel viszonylag kevés magyar író foglalkozott. Témáját te kintve talán Márai Sándor Egy polgár vallomásai (1934) című művével hoz 492 �ható távoli párhuzamba, bár Márai saját életéről számol be, s az események és történések helyett a lelki és szellemi kalandokat, a reflexív, aforisztikus megállapításokat helyezi előtérbe. Unger Emil szabályos családi krónikát ír, az ősök közül fokozatosan az az ág emelkedik ki, amelynek ő is leszárma zottja. A történetfolyam egy esküvő leírásával kezdődik: és egy másikkal végződik, köztük több mint egy évszázad telik el, és generációk váltják egymást. Ez a keretes szerkezet azt jelzi, hogy a magánélet alakulása fősze repet játszik a történetmesélésben. Az első fejezet 1845. augusztus 3-án indul Franz Unger főhadnagy és Josefine Löblich, jómódú bécsi polgárle ány házasságkötésével, a huszadik, utolsó fejezet 1925. április 11-én, Unger Emil gépészmérnök és Kiss Mili tanítónő frigyre lépésével és nászúira in dulásával ér véget. Minden fejezet egy adott időintervallumot ölel fel, így az elbeszélés kronologikus sorrendben halad; egyetlen kivétel a második feje zet, amely id. Unger Ferenc álmán keresztül 1690-től a reformkori kezdő pontig eleveníti fel a család történetét. Ebből kiderül, hogy őseik a XVII. század végén az egyik német választófejedelemségből vándoroltak Budára, azok elődei pedig a családi hagyomány szerint innen futottak a választófeje delem oltalma alá, ezért nevezték őket Baváriában Ungemek, vagyis ma gyarnak. Az álom szerkesztési technikája, a személyek és szituációk gyors váltása kiváló módszer a generációk egymást követésének bemutatására. Minden fejezet egy bizonyos személy nézőpontjából láttatja az esemé nyeket, a férfiak látószöge a domináns, néhol a családba beházasodott aszszonyok véleménye is kiderül. A X. fejezetben a fiatalon megözvegyült, negyvenhatodik évében járó Jozefin nézőpontjából mutatja be a három gyermek, Amélie, Emil és Mimi felcseperedését, az idősebb lány férjhez megy, Emil Brassóba utazik egy vasútépítés ügyében. A XIV. fejezet a m il lennium évében, 1896-ban játszódik, amelyben a legifjabb Emil mint tíz éves kisfiú szempontjából ábrázolódnak az események: rácsodálkozik az országos kiállításra a Városligetben, Paffénak becézett apja mesél neki a technika és a tudomány új vívmányairól, az elektromosságról, a mozgókép ről. (A kinetoszkóp pavilonjában a leírás alapján felismerhető a Lumiéretesvérek egyik legelső opusza, A megöntözött öntöző.) Szemtanúi lehetünk Ferenc József millenniumi látogatásának, s Paffé a nemzetiségek ellenérzé seiről, valamint a szocialisták társadalomfelfogásáról beszél. Az a tipikus polgári életmód tárul fel előttünk, amelynek alapeszménye az apolitikusság és az etikus magatartás, a középosztály tagjaiként a tisztes anyagi jólétre törekvés. A szerző üknagyapja, id. Unger Ferenc kovács mester háztulajdonossá válik, az Újvilág utcai épület bérbeadásából bizto sítja családja megélhetését. Jozefin, az ifjabb Ferenc özvegye az 1870-es évek elején átalakítja háromemeletes és korszerű, vízvezetékkel és gázfutés- 493 �sel ellátott bérházzá. Bár tetemes összeget kénytelen felvenni a felújítás fedezésére, és gyermekeinek még évtizedekig kell a hitelt törleszteni, a ma gasabb lakbérek révén jelentősen megnő a család életszínvonala. Jozefán karaktere a legerőteljesebb nő figura, aki odaadó, férje szerelméért harcolni is képes hitves, majd következetes üzletasszony, és gyermekeinek válasz tottjait is abból a szempontból ítéli meg, milyen egzisztenciát tudnak nyúj tani. Míg az anya és a húg pénzügyi szempontok alapján cselekednek, és a be fektetett tőke révén kívánnak jól élni, addig id. Unger Emil dolgozni akar, s szerelmi életében sem befolyásolja a leány vagyoni helyzete. Diplomát sze rez a Műegyetemen, majd a Magyar Államvasutaknál helyezkedik el, s végül főmérnök lesz belőle. Újabb szerelme Ruisz Mariid, egyik mérnök kollégá jának a házvezetőnője. Ezúttal nem tudja eltántorítani szándékától húga hisztérikus felháborodása sem, harmincnyolc éves korában feleségül veszi a huszonhét éves Matildot. Az író felvázolja azt a folyamatot, amelynek során a kezdetben magát a magyarságtól szigorúan elkülönítő Unger család lélekben és nyelvhasznála tában is magyarrá válik. Unger Ferenc kapitány öccse, Julius még érvénye sülése érdekében beszél hol magyarul (szabadságharc), hol németül (Bachrendszer), és küllemét, viselkedését is a karrier szolgálatába állítja. Apja ha lála után, a passzív ellenállás idején pedig Magyar Gyulára változtatja a ne vét. A családi élet és a párválasztás bonyodalmai mellett a történelmi háttér is fontos szerepet kap, de a politikai rendszerek változása nem hagy maradan dó nyomot az Ungerek világszemléletén és értékrendjén. Valódi meghasonlást Unger Ferenc kapitány kénytelen megélni, akinek az osztrák katona ság hadbírójaként részt kellene vennie gróf Batthyány Lajos miniszterelnök halálra ítélésében. Noha a Habsburg oldalon áll, titkon a magyar üggyel rokonszenvezik, átlátja a birodalmi megtorlás igazságtalan és jogtalan voltát. Azon a napon szándékosan húzza az időt csip-csup ügyek átnézésével az irodájában, így „lekési” a tárgyalást. A regény legmegrázóbb jelenete, ami kor Batthyány és felesége utoljára találkozik, Unger kapitány szemszögéből látjuk a búcsúzást, aki a három felügyelő tanú egyike. A kivégzést követően áthelyezését kéri Stájerországba, ahonnan 1851-ben tér vissza családjával Pestre. A szabadságharc kegyeden vérbe fojtása kiábrándítja a hadseregből, ennek hatására feleségével is megfogadtatja, nem engedi, hogy valaha kato na legyen a fiuk. A Bach-rendszer, a kiegyezés kora és a nyomában kibontakozó gazdasá gi, társadalmi fejlődés atmoszféra teremtő háttér a családtagok beszélgeté seiben, vitáiban. Néhol túlzottan aprólékos az utcák, hidak neveinek felso- 494 �rolása, olykor a plasztikus megjelenítés is hiányzik. Ezeket a részleteket nem tudják élvezni azok, akik nem otthonosak a fővárosban. A lakókörnyezet, a város bemutatása és a tájak, napszakok leírása természettudományos, racio nális látásmódot tükröz. Az 1848—49-es szabadságharc mellett a másik hangsúlyosan megjelenő periódus az 1919—20 közötti zűrzavaros időszak. Az utolsóként szereplő Unger Emil igyekszik távol tartani magát mindenféle politikától, nem tet szik neki sem az őszirózsás forradalom s a Károlyi-kormány, sem a bolsevik hatalomátvétel, de Horthy bevonulása és a fehérek önkénye sem tölti el örömmel; még Bethlen miniszterelnököt becsüli leginkább. A regény erénye a fordulatos családtörténet és a történelmi események felvillantása, ám a folyamatosság érzete, a lét nagy áramlatában való rész vétel hiányzik belőle, folytonosság helyett mozaikdarabokat, kiragadott epi zódokat kapunk, az egyes életutak elválasztottan haladnak egymás mellett. Mindez azt a benyomást kelti, mintha a polgárcsalád a külvilágtól hermeti kusan elzárva élt volna, alig tartottak kapcsolatot más emberekkel, s a m un kán kívül csak a rokonságra szántak néha időt. Mélyebb barátságokkal, drámai konfliktusokkal sem találkozunk, mintha szenvedélymentesen élték volna végig a sors által kiszabott éveket, a polgári morál normáit teljes mértékben interiorizálták s követték. Unger Emil könyve tiszteletreméltó vállalkozás a polgári életforma be mutatására, ám ennek mélyrétegeibe nem tud következetesen leásni, bete kintést nyújtani. 495 �Nógrád Megye Önkormányzata, valamint a Palófóld irodalmi, művészeti, közéleti folyóirat szerkesztősége a 2001. évre meghirdeti a MADÁCH- ÉS MIKSZÁTH-PÁLYÁZATOT. A pályázatokon eddig nem publikált, máshol egy időben be nem nyújtott esszével, tanulmánnyal, riporttal, szociográfiával, interjúval; illetve szépirodalmi művekkel lehet részt venni. Maximális terjedelem: 15 flekk (1 flekk 1350 karakter) A jeligés pályamunkákat 3 példányban 2001. november 15-ig lehet benyújtani a Palócföld Szerkesztőségének címére (3100 Salgótarján, Múzeum tér 1.) A pályázatokat a Palófóld folyóirat szerkesztősége által felkért szakzsűri bírálja. A pályázatok díjai: I. II. III. 120 000 Ft 100 000 Ft 80 000 Ft * * * Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata és a P alófóld irodalmi, művészeti, közéleti folyóirat szerkesztősége a várossá alakulás 80. évfordulóján újra meghirdeti a GERELYES ENDRE-PÁLYÁZATOT. Olyan fiatal alkotók szépirodalmi műveit várjuk, akik 1976. január 1. után születtek. Tematikai és terjedelmi megkötés nélkül benyújtható bármely, eddig még nem publikált írás. A pályázat díjai: I. II. III. 60 000 Ft 40 000 Ft 20 000 Ft * * * A pályázati kiírások részletesen olvashatók a Palócföld folyóirat új folyamának korábbi számaiban. További felvilágosítás kérhető a 32/416-777/112-es telefonszámon. � Dublin Core The Dublin Core metadata element set is common to all Omeka records, including items, files, and collections. For more information see, http://dublincore.org/documents/dces/. Title A name given to the resource Palócföld - irodalmi, művészeti, közéleti folyóirat Creator An entity primarily responsible for making the resource A Palócföld szerkesztősége Source A related resource from which the described resource is derived ISSN 0555-8867 Rights Information about rights held in and over the resource Balassi Bálint Megyei Könyvtár Format The file format, physical medium, or dimensions of the resource application/pdf Language A language of the resource HUN Type The nature or genre of the resource Folyóirat Identifier An unambiguous reference to the resource within a given context ISSN 0555-8867 Text A resource consisting primarily of words for reading. Examples include books, letters, dissertations, poems, newspapers, articles, archives of mailing lists. Note that facsimiles or images of texts are still of the genre Text. Text Any textual data included in the document https://dkvt.bbmk.hu/pf/c28282b032800a67cbe576785b533d0f.pdf Dublin Core The Dublin Core metadata element set is common to all Omeka records, including items, files, and collections. For more information see, http://dublincore.org/documents/dces/. Contributor An entity responsible for making contributions to the resource A folyóiratot alapította : Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése Coverage The spatial or temporal topic of the resource, the spatial applicability of the resource, or the jurisdiction under which the resource is relevant Nógrád megye Creator An entity primarily responsible for making the resource Palócföld szerkesztősége Dr. Praznovszky Mihály Date A point or period of time associated with an event in the lifecycle of the resource 2001 Format The file format, physical medium, or dimensions of the resource application/pdf Identifier An unambiguous reference to the resource within a given context ISSN 0555-8867 Language A language of the resource hun Publisher An entity responsible for making the resource available Balassi Bálint Megyei Könyvtár Rights Information about rights held in and over the resource Balassi Bálint Megyei Könyvtár Subject The topic of the resource Irodalom Művészet Közélet Társadalompolitika Title A name given to the resource Palócföld - 2001/5. szám Type The nature or genre of the resource folyóirat 2001 folyóirat Irodalom Közélet Művészet Nógrád megye Társadalompolitika