https://digitaliskonyvtar.bbmk.hu/palocfold/files/original/e3843a3ba0e380f37f70fc64be4e5f28.pdf 452641dc8cc1cb0b574f9bda61deb236 PDF Text Text �Mustó János: A Dunánál E számunk illusztrálására keresve sem találhattunk volna alkalmasabb képzőművé­ szeti alkotásokat Mustó János Duna-sorozatának lapjainál. A tíz linómetszet mind szándékában, mind a megfogalmazás színvonalában méltó társa a következő oldalak törzsanyagának, a szlovák-magyar, magyar-szlovák sorskérdéseket feszegető történ észi elemzésekn ek. A salgótarjániként számontartott művész a Palócföld tündérkertjének egyik varázsos völgyében megbúvó kis faluból, Lucfa/váról származik. A község bejáratánál a helység­ névtáblán ez is olvasható: Lucina. Meggyőzőjelzéseként annak, hogy itt szlovákok élnek. A falu közepén, ott ahol valaha Mustó János szülőháza állt, vadonatúj oktatási intéz­ mény pompázik, amit a Magyar Kúttársaság kormányfője avatott föl, s aminek felépültét még belügyminiszterként hathatós eszközökkel támogatta. A művész, aki a köznapok emberénél érzékenyebben tartja számon gyökereit, szinte ké­ szen kapta ebben a topográfiai pontban azt a koncentrátumot, ami a Duna-táji népek együttélési gondjainak művészi megfogalmazásához szükséges. Szülői ház, származás, kultúra, a történelem könyörtelen hullámverése, politikai szándékok és emberi jóakarat, múltidézés és a jelen jobbítása: ezek mind-mind megtestesülnek azon a pontosan megje­ lölhető földrajzi helyen, ahol a művész bölcsője ringott, s ahol "hegyipatak csobogáséi nyelven” (Illyés Gyula) énekeltek fölötte altatót. Nem csoda hát, ha az iskola aulájába elkészítette a szlovák ajkú falu történetét feldolgo­ zó pannóját. Egy vonás korunk jellemképén, hogy az összefoglaló igényű, egyetemes távlatokat alkalmazó munka érthetetlen okokból ma sincs a helyén. Változatlanul a mű­ teremben vár sorsára. Nem így Mustó János itt közölt sorozata, amely már számos kiállításon aratott sikert. A linók kiindulópontja kétségtelenül aktuálpolitikai. Közelítésmódja azonban bevallottan József Attilától megörökölt. Lapról-lapra, mint a gondolat stációi, bontakozik ki az a program, amelynek semmi köze sincs a kisnemzeti civakodóshoz, annál inkább az egye­ temes és helyi értékekhez, természet és ember vágyott harmóniájához, égtájak és régióik szerves kapcsolódásához, ember és ember emelkedett viszonyához. Kiáltás és megnyug­ vás, figyelmeztetés és program egyszerre ez a sorozat, amelyet az Életfa örök szimbóluma fo g közre. Óhaj és remény a szigorú itéletű történészi szavak között. L. P. �Tartalom Paróczai Csaba versei 3 Lőrinczy István: Bessy, ne ribanckodj! (színjáték) 9 MŰHELY G. Komoróczy Emőke: Nagy Pál intellektuális művészetéről 27 NEGYVEN ÉV MÚLTÁN Szokács László: Úgy éreztük, tiszta a lelkiismeretűnk 39 SZOMSZÉDSÁG ÉS KÖZÖSSÉG Karol Wlachovsky: A harmadik szlovák-magyar történésztalálkozó... 47 DuSan Kováé: Nacionalizmus, nemzctpolitikai program, nemzetállam 50 Hévízi Józsa: Területi cs egyházi autonómia... Balassa Zoltán: Nemzetállam és/vagy nemzeti identitás 55 62 Milán Podrimavsky: A szlovákok nemzeti identitása... 67 DuSan Skvarna: A szlovákok modern nemzeti identitásának alakulása... 75 Tóth István: Adalékok az alföldi szlovákok... 82 Molnár Imre: A kisebbségi magyar népcsoport identitásának kialakulása... 86 Péter Zclenák: A kisebbségi kérdés és a szlovák autonomista törekvések... 97 Valérián Bystricky: Szlovákia államjogi helyzete... 102 Jozef Zalkuliak: Politikai elképzelések... 110 Hamberger Judit: Szlovák nemzetállami törekvések az 1990-es években 121 A fordítás Avar Hajnalka és Brogyányi Judit munkája. �Nógrád Megye Közgyűlésének folyóirata Főszerkesztő: Pál József Főmunkatárs: Nagy Pál A szerkesztő bizottság elnöke: Dr. Horváth István A szerkesztő bizottság tagjai: Ardamica Ferenc Dr. Bánlaki Pál Marschalkó Zsolt K. Peák Ildikó Paróczai Péter Zsibói Béla Felelős kiadó: Fehér Miklós Szerkesztőség: 3100 Salgótarján Rákóczi út 36. Telefon: (32) 410-022. 314-386 Levélcím: 3101 Salgótarján, 1. Pf. 270 Kiadja: a Balassi Bálint Könyvtár 3101 Salgótarján, Pf. 18 Készült: a Balassi Bálint Könyvtár nyomdájában Salgótarján Szerkesztőségi fogadóórák: kedd 11-16.30 óráig szerda 11-16.30 óráig Számlaszám: OTP: 11741000-15450250 E számunk szerzői: Balassa Zoltán történész (Bp.), V. Bvstricky történész (Pozsony, Szlovákia), G. Komoróczy Emőke irod.tört. (Bp), Hamberger Judit történész (Bp.), Hévízi Józsa történész (Bp ), D. Kováé történész (Pozsony, Szlovákia), Lőrinczv Ist\>án (f) író, költő, drámaíró (Salgótarján), Mol­ nár Imre történész (Bp ), Paróczai Csaba költő (Salgótarján), M. Podrimavsky történész (Pozsony, Szlovákia), D. $k\>arna történész (Pozsony, Szlovákia), Szokács László újságíró (Salgótarján), Tóth Jst\>án történész (Szeged), K. Wlachovsky műfordító, irod.tört. (BpPozsony), P. Zelenák történész (Pozsony), J. Zatkuliak történész (Pozsony) E számunka illusztrációs anyaga: Mustó János festőművész (Salgótarján) A Dunánál című linósorozata. Borítóterv: Orbán György Terjeszti a Balassi Bálint Megyei Könyvtár. Előfizethető ugyanitt. 1997-ben megjelenik négy alkalommal. Egyes szám ára: 120,-Ft, előfizetési díj egy évre: 450,- Ft Kéziratokat és rajzokat nem őrzőnk meg és nem küldünk sissza! Folyóiratunk Budapesten megvásárolható az Írók Boltjában (Andrássy út 45.). ISSN 0555-8867 Index: 25925 �Paróczai Csaba UTAK ha hasonlat kellene mindenképpen akkor én is csak az útnál kötnék ki a végtelent megszövő hajszálkötegck laza simulásánál három szabó legények cipői kavarják a meg nem ülepedő port útkereszteződések titokzatos törpéi a fülbe súgnak erre vagy amarra valaki mindig tudja s meg is mutatja szívesen csak te nem tudhatod mert gonosz törpék is vannak akik visszaintenek az életnek a varasodó sérelmeket mindig felkaparják s gonosz ráncok ülnek szájuk szegletében mosoly gyanánt ők mutatják a legjobb tévutakat melyeken mindazonáltal megélhető a honnan hová ősélménye pikareszk regényhőssé avat a megszenvedett táv talán nincs is különbség menni kell tarisznyával a vállon megéhezni és leheveredni elforgatható jelzőtáblák tövében esik jól igazán a pogácsa az otthon hamuja fűszerezi ízét s aztán cgvre több elhagyott útlchctőség után még vár egy mozdulat a ronggyá szakadt szütyőt szépen kell az utolsó bokorra akasztani 3 �A TÁRSASÁG VISZONYLAGOSSÁGA talán unod hogy magamról beszélek mindig és mindenhol reinkarnálódott mosónő teregetem a padláson a család szennyesét pedig itt minden tudatalatti mint a népmese hiába csukod be a könyvet kiszöknek belőle félelmeid borzasztó fontos dolgok vannak a szavak grafit-palástja alatt s ha alánézel már nincs hova futni nehéz dolog az elveszett ártatlanság kizáró tudattartalmak ismerkednek a marhavagonban talán szcllcmvasútn&k is nevezhetnénk a lényeg a nagy utazás a személyiség vörös óriása s a végső törpe lét NUMERO HORAS már mindent megírtak s én mégis itt vagyok mint kavicsfogú álteknős gyűjtöm a reggel fényeit s csak néha pislogok c végtelenített anakronizmuson hányféle az idő s kinek hogyan telik már minden életet megéltek s én mégis itt vagyok folyton forgatott homokóra oda és vissza mindig ugyanez kitörni képtelen széthulló de csak összetartott rokon-anyag egy rossz mozdulatra vágyom 4 �PEDIG HAT az események pergő egymásutániságába egyszer hiányt éget a vetítőgép lencséje megáll minden hólyagok nőnek aztán a nagy fehérségben összeadódnak a dolgok feketék és fehérek odvas fogak ásító hüvelyek s a bérház falán krisztus-fejet formáz a repedés ujjaid között kutyalefetyelésnyi szél lohol az utakon elgurult igazságok nyomai csillognak a sarkokon a rosszkedv hadonász s padon ülve zavaros verspróféciák gubancos szakálla rezdül hová tűntek boldogtalan szavaink lódulásnyi nekirugaszkodások tördelik kezüket szakítás előtt bennreked az utolsó lélegzet 5 �KÉNYSZER /ÉS AKARAT/ üzennek vagy nem a távollevők arca mindnek krizantémfehér létezni sokféleképpen lehet de élni csak itt érintésnyi távolban kiszorítani pár liternyi űrt a feszített tükrű mindenségbe semmit a semmibe valamit valahová ha figyelsz hallod a csobbanást valahogy úgy mintha várkútba köpsz bele a sötétbe át a sötéten hullámmá alakulni koncentrikus körökként falhoz verődni szembejönni kioltódni de ha a hang vagy a jel el is oszlik vele a jelfogó maga akkor is mi tudjuk hogy volt s hogy talán a múlt idő sem lényeges 6 �TŰZ TŰZ kit érdekelnek már tücsökzsinatos esték lámpalobogásnyi megszőtt éjjelek szomszéd lakások túlvilági hörgéseiben ki keresne manókat ha kiáltanál a csöndben le kellene sütni szemed vagy egyenest a sarokba állni hogy megtanuld végre mi kell vagy nem nézhetnél tévét egy hétig nem találna gyilkosra áldozat szóval borulna a rend hát csitt ne zavard e néma csörömpölést légy illeszthető centrum vagy/és periféria két lábbal benne mindenben az egész álvalóságban ez a szabadulás útja ez a szintetikus boldogság villogjon a fogsor aztán előtt vagy akár helyett duplaviszki jéggel áradjon áradjon a boldog fiatal erő francba a tücskökkel érted 7 �Mustó János: A Dunánál - Hullámok 8 �Lőrinczy István* Bessy, ne ribanckodj! Színjáték 4 képben Vándorméhészeknek, jókedélyű elmeosztályi ápoltaknak és egyéb rendes embereknek Szereplők: WAITLAW őrült földrajztanár, TERESA Waitlaw nem kevésbe őrült felesége, Mr. RONSARD szintén földrajz tanár, ő is őrült, Mrs. RONSARD aki tulajdonképpen férfi, de ő is őrült, POSTÁS aki civilben professzor, az elmeosztály vezetője, HELGA civilben főápolónő, a darabban a Postás felesége, és néhány méhecske Történik napjainkban, Angliában, azaz mindenütt... Halálának első évfordulóján rendszeres szerzőnkre, a salgótarjáni Lőrinczy Istvánra (1936-1996), barátunkra emlékezünk. Váratlan távozása megakadályozta a szöveg véglegesítésében. Kéziratát szerkesztőségünk megőrizte. Az abszurdba hajló, ma is aktuális játékot - amelynek bemutatóját, ha életben marad, Szerzőnk már elérte volna - változtatás nélkül közöljük. (- a szerk.) 9 �Lörinczy Ist\>án Bessy, ne ribanckodj! 1. KÉP Szín: Nappali szoba. A Waitlaw-házaspár várja a Ronsard házaspárt. WAITLAW: Na, ma megint késnek, mint rendszeresen. Pedig ma a Csomalungmára me­ gyünk... Amit némely hülyék Mount Everestnek is hívnak... s nyolcczernyolcszáznegyvennyolc méter magas... TERES A: Hülyeség szivi, hülyeség... Ma a Godwin Austenre megyünk, ami csak nyolcezer-hatszáztizenegy méteres... /Jönnek Ronsardék, Mrs. Ronsard is férfi.../ Mr. RONSARD: Kicsit késtünk, de ma a Jankho Urnára készülünk, ez ugye hétezer-tíz méter magas hegycsúcs - igaz, kis feleségem? Mrs. RONSARD /nőt imitálva/: Hülye vagy, édes, most az Aconcaguára mászunk fel, mert az csak hatczer-kilcncszázötvenkilcnc magas... WAITLAW: Mindenki tcázni akar, biztos, elvégre angolok volnánk, vagy mi a szösz... Itt van hát egy kis francia tea - hozza már a Teresa... TERESA /hozza a teát/: Forró kínai tea, de Indiában is ilyet isznak... /Mindenki elé teás­ csészét tesz/ WAITLAW: Na, egyezzünk meg akkor, hogy melyik hegycsúcsra megyünk, jó? Tehát milyen híres, kékszemű hegycsúcsra indulunk, gyerekek? Mrs. RONSARD: Én és a férjecském rád bízzuk a mai hegyitúra megszervezését, Waitlaw... De cuki a nyekkendőd, szivi... Mr. RONSARD: Te. ne ribanckodj itt nekem, mert nyakoncsaplak, Bessy... Teresa, szerin­ ted hová menjünk? TERESA /leül.közéjük/: Az Ojos dél Saladon még nem jártunk, s az csak hatezernyolcszáznyolcvan méter magas... Elfelejtették, hogy az összes, itt felsorolt hegy­ csúcson már voltunk, édeseim? Mr. RONSARD: Ja, tényleg - mi a fenének menjünk olyan helyekre, ahol már egyszer jártunk? Igaz, drágáim? WAITLAW: Jól van, akkor, gyerünk a McKileyre, az csak hatezcr-egyszázkilencvennégy méter magas... TERESA: Én már unom ezeket a nagy hegyeket, szerintem inkább a Kibora menjünk, ott csak ötezer-nyolcszázkilcncvenöt a magasság... Mr. RONSARD: Teresa, drágám, igazad van, menjünk a Puncak Jayára, ami csak ötezerharcminc méterke, vagy a Puncak Trikorára, mivel az éppencsak négyezerhétszázötven méter... Mr. RONSARD: Akkor már válasszuk Európát, fel a Kanchandzöngára, ott csekély nyolcezer-ötszázkilcncvenhét méter a magasság... 10 �Lörinczy István Bessy, ne ribanckodj! Mrs. RONSARD: Mindig gyengeelméjű voltál, édes. A Kanchandzöngára az nem az olasz focicsapat kapusa, és a Himalájában van, Ázsiában, igen nagy az ázsiója ennek a hegycsúcsnak... De tényleg, állapodjunk már meg a hegyi túra céljában, gyere­ kek... WA1TLAW: Mivel Angliában élünk - abban már megállapodtunk, hogy mértékegységként a métert használjuk, ami ugyan nem angol mértékegység, de így az érdekes... Mrs. RONSARD: Igen, így az érdekes, dekes, dekes... /Csengetés hangzik. Bejön a Postás... Feje körül méhek rajzanak.../ POSTÁS: Már kétszer csengettem, a postás ugyanis mindig kétszer csenget... Most jövök a méhcimtől, ezek a dögök mindig utánam repülnek, követnek mindenhová... /Hessegeti a méheket/ Msr. RONSARD: Na, na postáska, csak meg ne csípjen engem valamelyik méhe a combikámon, mert arra nagyon érzékeny vagyok. /Felemeli a szoknyáját, férje pofonvágja/ Mr. RONSARD: Hányszor mondtam, Bessy, hogy ne ribanckodj folyton... WAITLAW: Na, mit hozott, postáska? POSTÁS: A Földrajzi Társaság prospektusait, a világ legnagyobb vízeséseiről, meg a Föld nevezetes alagútjairól... TERES A: Isteni, a vízesésekhez is elmegyünk ugye, meg az alagutakhoz is, drágáim?... Mrs. RONSARD: Igen. a vízeséseket akarom, meg az alagutakat. /Tapsol/ Jaj, megcsípett egy méhecske, pont a combomon. /Odakap/ POSTÁS: Mutassa, nagysád, ki kell szívni a méhcsípést, én értem a módját. /Lehajol mr.s. Ronsardhoz/ Mrs. RONSARD /élvetegen/'. Szívja ki a combomat, postáska! /A Postás éppen nekikezd a comkiszívásnak, mikor újból csengetnek, a Postás hirtelen felugrik./ POSTÁS: Biztos a feleségem! Az átkozott boszorka, az tart számon minden méhet, az egymillió-hatszázezer-ötszáztizcnkilencből biztos hiányzik az a nyolc, amelyik engem ide elkísért! Jaj, nekem. /Elrohan, a méhek nagy zúgással utána/ Mrs. RONSARD: Micsoda papucs ez a postáska! Hogy fél a nejétől! De te nem félsz tőlem, ugye apuci? /Megcsókolja Mr. Ronsardt/ Mr. RONSARD /elhúzódva/: Hányszor mondtam, hogy minden reggel borotválkozz meg, szúr a bajuszod, na! Mrs. RONSARD: De kényes vagy, apukám! Hát szabad ezt? Egy epekedő, szerelmes aszszonnyal így bánni? /Újból a férjét nvaggatja/ WAITLAW: Kuss, az istenit! Még mindig nem állítottuk össze a mai hegyi túrát! Minek jöttök ide, ha csak zavartok bennünket, mi? Csináljatok otthon programot maga­ 11 �Lőrinczy Ist\>án Bessy, ne ribanckodj! toknak, egy jó kis túraprogramot, ha itt csak nyalakodtok... Máskor már regen valamelyik hegycsúcson vagyunk így dél fele, most meg sehol! TERESA: Igaza van a férjemnek! Mit édelegtck itt, mi? Takarodjatok haza, az ágyba, ha nem kell nektek a mi hegyi túránk! Én is szeretem a férjemet, de Bessy, amit te művelsz, az túlzás... Mr. RONSARD: De az a legjobb az egészben, hogy nemcsak velem műveli ezt, hanem minden férfivel... Most még a postással is kikezd, aztán meg Waitlaw-val is csi­ nálja ugyanezt... Mrs. RONSARD: Na, ha nem tetszem a társaságnak, akkor én cl is mehetek... WAITLAW /mégis meggondolja/: Maradj csak, legfontosabb, hogy a mai hegyi túránkra együtt menjünk! Szóval akkor melyik hegycsúcsban állapodtunk meg, he? Mr. RONSARD: Olyan közepes magasságú hegy kellene, mint mondjuk a Citlaltépetl, amit Orizabának is hívnak - az csak ötezer-hétszáz méter magas... TERESA: Akkor inkább a Kirkpatrick - az csak négyczer-ötszázhuszonnyolc méteres... Mrs. RONSARD: És a Puncak Mandala, az meg éppenhogv négyezer-hétszáz méter... WAITLAW: Ökörség! Ha már mászunk, másszunk a legmasabbra, gyerünk a Csomolungmára! /Csengetés... Újból jön a Postás.../ POSTÁS: Bocsánat, a feleségem pontosan megszámolta a méheket, és csak egymillióhatszázezer-ötszáztizennvolcat talált, tehát egy méhecske itt maradt! Érte jöttem, mert el kell vele számolnom... Már így is kaptam a fejemre a sodrófával. /Mutatja a dudort/ Mrs. RONSARD: Szegényke! Némely asszony borzasztó brutális, de én nem, postáska! /Cirógatni kezdi a postást/ WAITLAW /ordítva/: Elég, elég! így sose jutunk fel a Csongmolungmára! Bessy, nálad van az a méhecske, amit a postás úr keres? Mrs. RONSARD. Mit képzelsz, Waitlaw? Nem vagyok én niéhtolvaj! ML RONSARD: Micsoda? Waitlaw, te lopással vádolod a feleségemet? Na. ezt nem úszód meg szárazon. /Ráönti a teáját Waittawra/ TERESA /teáját Mr. Ronsardra löttvinWe/: Nesze, Ronsard, ezt tőlem kaptad! /Mrs. Ronsard se rest, telezúdítja teával Teresa arcát.../ /Nem nézheti ezt tétlenül Waitlaw se - ő meg Mrs. Ronsardt önti le teával./ POSTÁS: Kész bostoni teázás... Innen kéne számítani az Egyesült Államok megalakulá­ sát... TERESA: Micsoda? Maga még humorizál itt? /Felkapja a teáskancsót, és a benne lévő folyadékot a postásra loccsantja/ /Afost már mindenki törölgeti magát, csengetés, berobban Helga, a postás felesége./ 12 �Bessy, ne ribanckodj! Lőrinczv István HELGA: Mi van itt? Hol a méhecském? Az cgymillió-hatszázezcr-ötszáztizenkilencedik, mi? Nekem ő kell, senki más, mert mindig kísérte a férjemet... Arnoldkának hívják a méhecskémet, na, rögtön adják elő az ártatlankát, mert mindent szétve­ rek itt... Mit törölgetik itt egymást? /A férjéhez lép /És te, Alfréd miért törölgeted magadat? POSTÁS /Mrs. Ronsard-ra mutat/: Ez a nő leöntött teával... /Helga Afrs. Ronsardhoz rohan.../ HELGA: Ez a maskara? Te merészelted leönteni a férjemet, te madárijesztő! /Kezdi lerán­ gatni Afrs. Ronsard parókáját/ Mrs. RONSARD /visít\fa/: Férjecském, te hagyod, hogy ártatlanul bántsanak? Hiszen Teresa öntötte le a Postást, nem én! Na, nesze, szemtelen perszóna. /Jól behúzott Helgának/ WAITLAW /ordítva/: Csend legyen! Mi van itt, zsibvásár? Maga, Postás úr és a kedves neje azonnal takarodjanak a lakásomból, különben rendőrt hívok! HELGA /tapogatja Afrs. Ronsardt/: Ez a nő dugta el a méhecskémet, Arnoldkát, csak ő lehetett... Mrs. RONSARD: Jaj, ne nyúlkáljon a bugyimhoz, csiklandós vagyok. Ne, ne hagyjad ezt, férjecském... Mr. RONSARD /jól képen vágja Helgát/: Hagyja rögtön békén a feleségemet, maga trampli! % HELGA /elengedi Afrs. Ronsardt, Teresához rohan/: Akkor biztos ennél a nőnél van a méhecském, az Arnoldka! POSTÁS /elrántja Helgát Teresátóll: Te, lehet, hogy rosszul számoltál! Hisz tegnapelőtt csak cgymillió-hatszázezer-ötszáztizennyolc méhünk volt, te! Igen, most jut eszembe, hogy egy idegen, betévedt méhecskét is hozzászámoltál a többihez, te! Megvan hát minden méhecskénk, az Arnoldka is biztos otthon van a kaptárban! HELGA: Biztos ez, Alfréd? POSTÁS: Mint a halál. Helga! Tudod, én sose hazudok neked... HELGA /bájosan/: Hát akkor elnézést kérek ezért a kis incidensért... Mi akkor megyünk is... Hiába, maguk nem tudhatják, hogy mit jelent nekem az Arnoldka... WAÍTLAW: De, tudjuk asszonyom, tudjuk... Most azonban megkérem, hogy szíveskedjék távozni, a férjével együtt... /fíelga és a Postás hajlong\>a távoznak, a Ronsard és a Waitlaw házaspár döbbenten néz egymásra./ TERESA: Te kezdted az egészet, Ronsard, miért kellett Waitlawt leöntened indiai teával? Mrs. RONSARD: Még hogy indiai? Hiszen kínai tea volt, és ez nagy különbség... 13 �Bessy, ne ribanckodj! Lőrínczv István WAITLAW: Na, vcgrc a tárgyra térhetünk... A hegymászásra, aminek okából minden héten egyszer összejövünk... Szóval akkor ezen a héten hová mászunk fel, melyik havas hegycsúcsra? Mr. RONSARD /hirtelen felüvölt/: Álljon meg a menet! Itt repked valahol az az átkozott dongó, hallom a döngicsélését... Mrs. RONSARD: Az Arnoldka lenne? Na, akkor visszajön a Postás buggyant felesége, mert észleli a kaptárban a hiányt, ha majd átszámolja az egvmillió-hatszázezerötszáztizennyolc méhet, menten rájön, hogy egy hiányzik a készletből... WAITLAW: Ugyan már, hiszen a Postás már megmagyarázta neki a hiány okát... De addig is tüntessük cl azt az átkozott dongót... /Mindenki a méhecskét hajkú rossza, a zümmögés azonban továbbra is hallatszik./ TERESA: A fenét, hiszen már mink zümmögünk... Hát ebbe bele lehet dilizni, na üljünk le, másszuk már azokat a hegycsúcsokat! Mrs. RONSARD: Csakhogy én már nem akarok hegycsúcsokat mászni, aranyoskáim! MIND: Nem? Hát mit akarsz? Mrs. RONSARD: Én a világ legnagyobb alagútjaihoz, meg vízeséseihez akarok most menni, tehát ezt játszuk, mert a hcgycsúcsosdi olyan unalmas... Mr. RONSARD: Tényleg, játszunk vízesésdit, meg alagutasdit... WAITLAW: Hát jó. nem bánom, játszunk most alagutasdit, meg vízesésdit... /Hirtelen sziréna búg fel, a szereplők mozdulatlanságba dermednek, a szín elsötétül.../ 2. KÉP A nappali szoba. A színen mozdulatlanságba dermedt Waitlaw és Ronsard házaspár meg­ elevenedik. .. WAITLAW: Na. fiúk, lányok, akkor megy ünk a vízesésekhez? Mrs. RONSARD: Olvassuk csak el azokat a prospektusokat még egyszer! WAITLAW /mindenkinek átnyújt egy-egy prospektust/’. Megyjegyzcm. Bessy, hogy te java­ soltad a vízeséseket, meg az alagutakat, de azért csak tanulmányozzuk át a pros­ pektusokat... TERESA: Na, én már átfutottam az enyémet, akkor kezdhetjük is. A Churun folyó vízesése a legmagasabb, kilencszázhctvenkilcnc méter, oda menjünk! Mr. RONSARD /nézi a prospektust/ Baromság! A Livingstone vízesés a legnagyobb, évi átlagos vízmennyisége harmincötezer-száztíz köbmétcr/secundum! 14 �Lörinczv István Bessy, ne ribanckodj! WAITLAW: Hülye vagy, Ronsard, nem vízmennyiség szerint, hanem magasság szerint merjük mi a vízeséseket! Mr. RONSARD: Engem csak a Niagara érdekel, az közismerten a világ legnagyobb vízesése... TERESA: A Niagara? Az a szar kis vízesés? Hiszen csak ötvenkilenc méter magas, hol van ez az Itatingához viszonyítva? WAITLAW: Vagy a Cuquenánhoz képest, mi? Ezek mind hatszáz méter felett vannak! Mrs. RONSARD: A Sete Qedas évi átlagos vízmennyisége tizenháromezer-háromszáztíz köbméter másodpercenként, a Boyomáé pedig hatezer-ötszázötven köbméter má­ sodpercenként, a Khoncé tizenegyezer-hatszáztíz köbméter/secundum... /Csengetés hangzik.../ WAITLAW: Na, itt a dongós Postás... POSTÁS /Belép a Postás, feje körül méhek rajzanak/: Megint hoztam valamit! TERESA: Remélem a kedves neje nem keresi már az elveszett méhecskéjét, az Amoldot, mi? POSTÁS. Nem keres az már semmit, teljesen nyugodt már az én kis feleségem... Mrs. RONSARD: Hogy-hogy, cukorpofám? /A Postáshoz lép, cirógatja/ Mr. RONSARD: Ne ribanckodj. Bessy, ne ribanckodj, mert ideges lesz a balkezem... POSTÁS: Be kell vallanom önöknek, hogy agyonütöttem a feleségemet, legalább is azt hiszem... WAITLAW: Azt hiszi? Hát agyonütötte, vagy nem? POSTÁS. Ma reggel megint eltűnt az Arnoldka! Tudják az egymillió-hatszázezerötszáztizcnkilcnc méhecske... Mrs. RONSARD: Jaj, de édes... Szivi, tényleg agyonütötted azt az utálatos feleségedet? /Újból cirógatni akarja a Postást/ Mr. RONSARD: Te. ha folytatod a ribanckodást, én ütlek téged agyon... TERESA: Csak nehogy idejöjjön nekünk az agyonütött felesége a sodrófával, Postás úr! POSTÁS: Nem jön az, hiszen éppen sodrófával vágtam fejbe, amikor elaludt a dühösségtől. Mert tetszik tudni, mindig elalszik a drága a dühöngései után... WAITLAW: Érthető, kipiheni a fáradalmakat... De mit hozott Postás úr? POSTÁS: Ja, persze, persze... Itt vannak az új képes könyvecskék: a világ legfontosabb hajózó csatornái, a Föld leghosszabb folyói, a Föld legnagyobb szigetei, a Föld legnagyobb félszigetei... Mrs. RONSARD: Isteni, ezekhez mindhez cl megyünk, ugye? /Csöngetés. Berobban Helga, a Postás felesége... Fején hatalmas kötéssel/ HELGA: Á, megint együtt a kupaktanács... Maguk mindig együtt vannak? Azt hiszik, hogy agyonütött a férjem, mi? Nem megy az olyan könnyen, kérem... Persze átvert a férjem, igenis hiányzik az Arnoldka, és még három másik méhecském is, az egymillió-hatszázezer-öts/áztizenkilencből... 15 �Lőrinczy Ist\>án Bessy, ne ribanckodj! WAITLAW: Mondja, asszonyom, miért ragaszkodik maga ehhez a bűvös számhoz - egymillió-hatszázezcr-ötszáztizcnkilcnc minek a száma ez? Valamelyik volt kommunista ország hadseregének, vagy a jelenlegi párttagoknak? HELGA: Uram, ez az én méhecskéimnek a száma, ennyi méhem van, a leltár szerint, ké­ rem szépen... Mrs. RONSARD: És ki leltározta fel a méhecskéket, csak nem a férjecskéje? HELGA /odarohan Mrs. Ronsardhoz/: Te átkozott madárijesztő! Megint a férjemmel fog­ lalkozol? Kellene neked a délceg Postás, mi? /Jól képen nyalja Mrs. Ronsardt/ Mr. RONSARD /őt se a gólya költötte, piszokul szájon vágja a tanácstalanul álldogáló Postást.../'. Maga az oka mindennek! Minek jár ide a dongóival? Hülye krapek... POSTÁS /az ütés helyét simogatja/. Én kapok megint a feleségem helyett... TERESA /aki eddig szótlanul figyelt, hirtelen hatalmas pofont ken le a Postásnak/'. Igen, maga az oka mindennek, minek jár maga ide, csak botrányt hoz, meg prospektusokat... HELGA. Megbolondultak maguk? Az én féijecskémet verik itt? Na, van itt néhány szép kis teáscsésze, hadd verjem csak szét a fejükön. /Felkapja a kis asztalról a teáscsé­ széket, Teresa felé hajít kettőt, de csak a tükrösszekrényt találja el/ POSTÁS: Helga sosem tudott célozni... WAITLAW /rezignáltan/: Amíg ez a hülye postásházaspár bejár ide, addig nem tudunk az utazásainkkal foglalkozni... POSTÁS /méltósággalV: Már elnézést uram, de én hivatalos kötelességemet teljesítem, én csak kézbesítek... Mrs. RONSARD: Úgy van, a Postáska csak kézbesít... HELGA: Postáska? Gyere csak. te rozzant kanapé, adok én neked a kis asztallal... /Ez emlí­ tett bútordarabot félkézzel felkapja, zúdítaná Mrs. Ronsard felé/ /Mr. Ronsard elgáncsolja Helgát, az asztal nagy robajjal a tükrösszekrénynek repül, Helga mozdulatlanul fekszik a földön.../ /Általános döbbentség../ POSTÁS /lehajol a feleségéhez, bánatosan néz fel/: Sajna, él... HELGA /lassan feltápászkodik/: Hülye egy banda ez, nem engedem, hogy továbbra is kézbesíts neki... Vegyék meg a hülye prospektusaikat a könyvesboltban! Még hogy te hordod ki nekik!? Ökörség, nonszesz - ahogy jobb körökben mondják.. WAITLAW: Nonszensz - asszonyom, ez nem pálinka.. Ez abszurdum, ez értelmetlenség, képtelenség, ostobaság - angolul... HELGA: Maga idióta, hát azt hiszi, hogy én nem ismerem az angol szavakat, mi? Nonszesz - az annyit jelent, hogy nincs szesz! Engem akar maga átvágni, maga őrült földrajzkukac...? Mert elmondta ám nekem a férjecském, hogy maguk min­ denféle folyókhoz, meg vízesésekhez, hegyekhez utaznak, amiket csak olvasnak azokban a rospektusokban, amit a férjemmel hozatnak maguknak... De többet nem teszik... garantálom... 16 �Bessy, ne ribanckodj! Lőrinczy Ist\>án HELGA /folyt/'. És most azonnal adják ki Arnoldkát, a kedvenc méhecskémet, meg a másik hármat is, mert nagy botrányt csapok - ha nem lesznek meg a bogárkáim! /Valami bútorféleség után néz, amit a tükrösszekrényhez vághatna.../ TERESA /a férjéhez/: Waitlaw, ne engedd már, hogy az az ütődött nőszemély az egész lakásunkat szétrombolja, csapd le őt, mint a villanyórát szokás... /Waitlaw lecsapja Helgát, aki mozdulatlanul fekszik a földön.../ POSTÁS: Hát uram, ez sikerült magának, gratulálok, nekem sosem megy ennyire... Mr. RONSARD/a feleségéhez/: Bessy, menjünk haza, itt ma úgy sem lesz utazás... Mrs. RONSARD: Menjünk, édeském, nem való nekünk az ilyesmi... Még az is lehet, hogy soha többé nem jövünk ide! HELGA /hirtelen felordít/'. Megfogtam, megfogtam! TERESA: Te jóisten! Mit fogott meg az ütődött nő? HELGA: Arnoldkámat, a méhecskémet fogtam meg! Itt van a drágám, a kezemben, a sző­ nyegen fogtam meg, biztos ebből a maskarából esett ki. /Mrs. Ronsardra mutat/ Fő az, hogy megvan, jaj végre megpuszilhatom a drágámat. /Megteszi/ Mrs. RONSARD: Azt állítja ez a nő megint, hogy én loptam el a méhét? Juj, de közönséges perszóna. a sáros cipőmet se törölném belé... POSTÁS /nejéhez/: Menjünk most már haza, elegem van az egészből.. TERESA /az ajtóhoz megy, kitárja/: Úgy bizony! Takarodjanak innen a méhcikkel együtt! Intézkedem majd, hogy ebben a körzetben ilyen postás többet ne kézbesítsen! POSTÁS: Asszonyom! Én pontosan kihozom maguknak a küldeményeket, arról nem tehe­ tek, hogy itt mi történik! Mrs. RONSARD: Úgy van! A Postáska nem tehet semmiről, mindennek ez a közönséges nő az oka! /Helgára mutat/ HELGA /karonragad\>a férjét/: Gyerünk innen, és ide többé be nem teszed a lábad, érted? /.Megvetően köp egyket, távozik a Postással együtt/ /A postásék távozása után Teresa sír\>a nézi a betört tükrösszekrényt, temeti a fejét... Ronsardék útra készen állnak a szoba közepén... Waitlaw kezébe WAITLAW: Megint minden emiatt a hülye Arnoldka miatt történt - ide többet postás be nem teszi a lábát! Mrs. RONSARD: Hát lőttek a mi szép kis utazásainknak! Nem is megyünk mi már többet sehová! Mr. RONSARD: Dehogynem, szivem, dehogynem! Majd csak rendbejön minden! Tcrcsáék vesznek új tükrösszekrényt, meg széket, nem lesz itt semmi baj... Bár az egész­ nek - szerintem - az volt az oka, hogy megint nem tudtunk megegyezni abban, hogy hová is utazzunk! WAITLAW /vigasztalja Teresát/: Ne sírj, te drága! Veszek én neked akkora tükrösszekrényt, mint egy ház, és acélból lesz a tükre, azt senki be nem törheti 17 �Bessy, ne ribanckodj! Lőrinczv István többe! Ezt a Postást pedig kitiltom innen, s akkor semmi sem zavarhatja az uta­ zásainkat! TERES A /hüppögve a férje karján/: Jól van, édes, de akkor ki hozza nekünk a prospektusa­ inkat, ha nem lesz Postás? WAITLAW: Postás lesz. csak nem az, aki eddig volt... Majd fogadunk magunknak egy külön postást, aki csak nekünk kézbesít? /Hirtelen szirénabúgás hallik, mindannyian mozdulatlanságba dermednek, a szín elsötétül../ 3. KÉP A színen mozdulatlanul a Ronsard és a Waitlaw-házaspár... Hirtelen megelevenednek... Új tükrösszekrényük van Waitlaw-éknak, acéltükörrel.. TERESA: Remélem, hogy most nem zavar bennünket senki, végre élhetünk legnagyobb szenvedélyünknek - az utazásnak.. Mrs. RONSARD. Isteni az új tükrösszekrényetek, Tercsa! WAITLAW: Annak befizetek, aki ezt az acéltükröt betöri! Mr. RONSARD: Akkor döntsük el, hogy hová megyünk! Jó? TERESA /új prospektusokat vesz elő/: Nincs Postás, de ez nem jelenti azt, hogy prospektus sincs! /elővesz vagy öt\fenet/Tegnap vettem ezeket, drágáim! Itt van mindjárt az első: a bolygók adatai, melyikükre menjünk? Mr. RONSARD: Fiúk-lánvok! Ajánlom, hogy most az egyszer egyezzünk meg az utazás végpontjában, és nem lesz semmi baj! Mr. RONSARD: Úgy tudom, hogy használtatok dongóirtót, nehogy az Arnolka esetleg itt bújjon meg a combjaim között, mi Waitlaw! /Meglöki a férfit/ Mr. FONSARD: Ne ribanckodj, Bessy, ne ribanckodj! A te hülyeségedre mindig lehet számítani! TERESA: A lényegre koncentráljunk drágám! Tehát döntsük cl, hogy melyik bolygóra megyünk! Mr. RONSARD: És mi legyen a támpont? A Bolygók Naptól való közepes távolsága - mil­ lió kilométerekben, vagy a bolygók Földtől való távolsága - ugyancsak millió kilométerekben? WAITLAW: Szerintem a bolygók keringési ideje a Földhöz viszonyítva - döntsön! Mr. RONSARD: Én inkább a tengelykörüli forgásuk időtartamát javaslom - kiindulásnak! Mr. RONSARD /önkényesen/: A Plútó van a Földtől legtávolabb - hétszázötvenmillió ki­ lométerre, javaslom, hogy odamenjünk, jó kis hosszú út lesz... WAITLAW: Akkor már a Merkúrra menjünk, az csak kétszázhuszmillió kilométerre van tőlünk.. 18 �Bessy, ne ribanckodj! Lörinczv Ist\’án TERESA /kifelé indul/: A Vénusz van hozzánk a legközelebb - negyvenmillió kilométerre oda menjünk, jó, gyermekeim! De hozok már egy kis itókat. Bourbon van csak jó lesz? Mr. RONSARD: Imádom a bourbont, hozzad, te édes! Mire bejövök, döntsetek ám... Az utóbbi napokban semmire se tudtunk jutni az utazással, megátkozott talán valaki bennünket - na, iparkodjatok /Kimegy/ Mr. RONSARD: Az a közveszélyt okozó Postásné átkozhatott meg bennünket, azért nem jutunk semmire! Úgy bizony! Pedig milyen közel van a Vénusz, egy ugrásnyira csak, igaz Waitlaw? /Meglöki a férfit/ Mr. RONSARD: Bessy, ne ribanckodj, ne ribanckodj - miattad nem jutunk semmire! WAITLAW: Nyugalom! Állapodjunk meg már végre! Elvégre házaspárok volnánk, meg földrajztanárok! Mr. RONSARD: És nem is akármilyen földrajztanárok! Én egyetemen tanítok, Bessy is, te meg Waitlaw földrajztudós vagy! WAITLAW: Most nincs itt Teresa - aki szintén földrajztudós, na de amíg jön, elmondok nektek egy viccet: Mit mond az ifjú férj a nászéjszaka előtt? - Ez a nap is jól kezdődik... - És mit mond a felesége a nászéjszaka után? Na, ma sem történt semmi... Mrs. RONSARD: Juj, de jó vicc, kár, hogy nem értem... De azért nevetek rajta. /Megteszi/ /Jön Teresa, a bourbont tálcán hozza, a poharakkal együtt.../ Mr. RONSARD: Röhejes, de úgy érzem, hogy ezek a poharak ma még eltörnek valakinek a fején... TERESA: Jókedvetek van, na megegyeztetek? Melyik bolygóra megyünk? Mrs. RONSARD. Még nem egyeztünk meg, mert a férjecskéd elmesélt egy isteni viccet, majd megszakadtam a nevetéstől, kár, hogy nem értettem a viccből semmit. TERESA: Na, elég a süket dumából, igyatok! /Tölt mindenkinek, isznak/ Mr. RONSARD: Kitűnő ez a bourbon! Illik a Bourbonokhoz! Tudjátok, hogy milyen ősrégi család a miénk? A nagy Picrrc de Ronsard az ükükük-apánk - úgy bizony! WAITLAW: Neked már egy pohár Bourbon is megárt? Mrs. RONSARD: Ne ócsárold a férjccskémct, szivi, igenis nektek nincsenek olyan őseitek, mint nekünk - mi magától a Pléliadc-tól származunk! TERESA: Drágám, ti ilyen hamar bccsiccsentettetck? A Pléliadc egy költői iskola volt a 16. században, Franciaországban... Mr. RONSARD: Ne nézz bennünket hülyének Teresa, hogy kioktatsz - ősünk a nagy Pierre de Ronsard volt a vezetője ennek a költői iskolának. WAITLAW: De az iskola programját Bcllay fogalmazta meg! TERESA: A francba vitatkozzunk már ezen is... Gyerünk a bolygókra, mire várunk még? /Csengetés hangzik../ 19 �Lőrinczv István Bessy, ne ribanckodj! TERESA: Te, Jóisten! Csak nem a Postás, vagy a felesége? /Beszerénykedik a Postás, imbolvogva, feje körül méhek rajzanak./ POSTÁS: Hukk, ne féljenek, most tényleg nem jön a feleségem, elutazott az anyjához, a kis édes, hehche.Én meg vettem neki egy kaptár méhet, így fel se tűnik neki az a pár dongócska, amik mindig jönnek velem, mindenhová... /Nekiesik Mrs. Ronsardnak/ MRS. RONSARD /még ribanckodni is elfelejt/'. És az Arnolka, legalább megvan? POSTÁS: Bezártam egy viszkisüvegbe az Arnoldkát, ráírtam az üvegre, hogy "Arnolka kalitkája", hukk.. Mr. RONSARD: Van abban az üvegben még viszki? POSTÁS: Csak félig uram, félig..Arnolka a viszki tetején úszkál, még berúg tőle, hahaha... TERESA: Na, jól van, akkor nincs baj, mit hozott a Postás úr? POSTÁS: Én? Hukk, hukk... semmit se hoztam... Az egész kerület pénzét és levelét elhagy­ tam valahol, mert a viszkis üveg egyik felét én ittam ki, másikat meg az Arnolka issza még most is a drága kis kalickájában, hukk... Mrs. RONSARD: Jaj, de édes vagy, szivi /Átöleli a roskadozó Postást/ Ugye téged Artúr­ nak hívnak ? Mr. RONSARD: Bessy, ne ribanckodj, ne ribanckodj... /Elrántja a feleségét a Postástól/ /A Postás leül a kisasztalra, a Bourbonos-üveg mellé.../ POSTÁS: Ni, a pija! /Húz egy hatalmasat az üvegből/ Jó viszki, ügyi, szegény Arnolka /zokog/ még berúgsz a sok viszkitől, ott az üvegben... WAITLAW. Ezt az embert el kell innen távolítani, mert ha idejön a felesége - megint bot­ rány lesz! TERESA: Vigyük be a konyhába, fogd a kezét Waitlaw, te meg fogd a lábát Ronsard /megfognák a Postást és vinnék, de megint csengetés hangzik.../ Mrs. RONSARD: Jön a közveszélyt okozó Helga! /A többiek rémülten elengedik a Postást, az leesik a szőnyegre./ /Beront Helga.../ HELGA: Mi ez itt, kupleráj? Micsoda viszkiszag van itt, berúgnak a falak! Á, itt járt a férjem, itt is van, na, persze a földön. /A Postáshoz ront, pofozza/ Te szemét! Mit tettél? Elvesztetted az egész kerület küldeményét, a postástáskádat, üresen találtam meg a rakparton... Hol a rengeteg nyugdíj, amit ma kellett volna kéz­ besítened, meg a sok levél, he, s hol van a többi pénz? A viszkimet azt megittad, te féreg! Az én üvegem volt, alig hagytál benne, pedig kell a fájós fogamra! Azt a kicsit, ami még az üvegben volt, most megiszom, de csak fáj a fogam... 20 �Lőrinczy István Bessy, ne ribanckodj! POSTÁS /éledezve/: Helga, te kiittad azt az üveget? HELGA: Ki én, miért? POSTÁS: Abba az üvegbe zártam be a drága Amoldkádat, édesem, hukk, hukk, hukk... /Zokogni kezd/ A Helga kiitta az Amoldkát az üvegből. /Most meg nevet/ Hihihi... /Lehanyatlik a szőnyegre/ HELGA /visítva/'. Micsoda? Amoldka az üvegben volt? Te gyilkos! /Üti a Postást a földön/ Akkor azért ment le a torkomon olyan nehezen az a kis pia, jaj istenem, megit­ tam az Arnoldkámat! Mr. RONSARD: /Aki a fenti szöveg alatt állandóan ivott a Bourbonos-üvegből/: Hihihi, megitta az Arnolkáját - úgy kell neki! Hihihi! HELGA: Ni, a madárijesztő! Te szemét, röhögsz rajtam és az Arnoldkámon, mi? Felkapja a viszkisüveget és a tükrösszekrénybe vágja. /Csodálkozva nézi, hogy a tükör nem törik össze/ WAITLAW: Acéltükröt vettem, asszonyom, közveszélyálló ez a tükör, nem lehet eltörni... HELGA: Na jó, akkor agyonütöm ezt a madárijesztőt. /Mrs. Ronsardhoz rohan, elkezdi azt püfölni/ Mr. RONSARD /hátulról hatalmasat sóz Helga fejére, aki szó nélkül a szőnyegre esik, a férje mellé.../ Mrs. RONSARD: Mind a két bajkeverő a földön van, győztünk. /Táncolni kezd/ Hol a bourbon? TERES A: Hozok még egyet! De ezektől /a postásra és Helgára mutat/ most végleg meg­ szabadulunk! Állandóan akadályozták az utazásainkat! Hívom a mentőket, vite­ tem őket a kijózanítóba! Mrs. RONSARD: Oda, oda, kapnak majd egy jó kis gyomormosást, hehehe... /A ""gyomormosás” szóra a Postás és Helga hirtelen kijózanodik... Felállnak a sző­ nyegről. ../ HELGA /Húzza maga után a férjét/'. Gyere szivi, keressük meg az elvesztett pénzt, meg a leveleket, hátha megvan mind valahol... POSTÁS: Nem sajnálod az Arnoldkát, akit mcgittál? HELGA: Ugyan már... Majd elnevezek egy másik méhecskét Arnoldkának... Gyere éde­ sem, keressük meg az elvesztett pénzt, meg a leveleket... /Egymásba karolva el­ mennek, szirénabúgás hangzik, a Waitlaw és Ronsard-házaspár mozdulatlanság­ ba dermed, a szín elsötétül/ 21 �Lőrinczv István Bessy, ne ribanckodj! 4. KÉP A színen mozdulatlanságba dermedt Waitlaw és Ronsard-házaspár megelevenedik... TERESA: Ma sem jutottunk semmire sem, ettől a postásházaspártól nincs nyugtunk - hiába... WAITLAW: Akkor sem jutottunk semmire, amikor ők még itt sem voltak... Semmilyen úticélban nem tudtunk megegyezni, nem is tudom, érdemcs-e az egészet folytat­ nunk... Mr. RONSARD: Már hogyne volna érdemes, Waitlaw! Folytassuk csak, ma biztos megta­ láljuk a közös úticélt... Mrs. RONSARD: Már hogyne volna érdemes, Waitlaw! Folytassuk csak, ma biztos megta­ láljuk a közös úticélt.. Mrs. RONSARD /meglöki Waitlawt/ Ma megtaláljuk a célt, érzem, érzem mindenemmel... Mr. RONSARD /nyakon vágjak. Ne ribanckodj, Bessy, ne ribanckodj! Főleg miattad nem jutunk semmire! WAITLAW: Van még prospektusunk! TERESA /előszedi a tükrösszekrényből az útikönyveket/; Itt tartom őket, van még elég! Gyerünk ma a Föld nevezetes alagútjaihoz! Jó? WAITLAW: Oda már egyszer akartunk menni, hiába, az ember sosem jut cl oda, ahová készül... Mr. RONSARD: Közúti, vagy vasúti alagutakhoz menjünk? És mi számít: a hosszúság, vagy a megnyitás éve, mi? Mrs. RONSARD: Egyik se! Csak te számítasz, szivi! /Most a férjét nyaggatja/ WAITLAW: Csend legyen már, a hétszentségit! Otthon szerelmeskedjetek! Ide utazni jöttetek, nem? Mi Teresával komolyan vesszük az egészet, de Bessy mindig el­ ront a hülyeségeivel mindent! Mrs. RONSARD: Kikérem magamnak, én nem vagyok hülye! Én földrajztanárnő vagyok, és ez a kettő nem ugyanaz! Mindig jó jegyem volt föciből, csak matekból buktam meg háromszor - beee, mégis tanárnő lettem. /Kiölti a nyelvét Waitlawra/ TERESA: Viselkedj már Bessy, te tényleg a Postás közveszélyes feleségének a szintjén állsz... Mr. RONSARD: Mit személyeskedsz, Teresa? Gyerünk hát a leghosszabb alagúthoz, a Seikanhoz... Ami ötvenháromezer-nyolcszáznegyvenegy méter és még építenek hozzá... WAITLAW: Hát ez az! Olyan alagúthoz menjünk legalább, ami már felépült! TERESA: Akkor legbiztosabb a Szent Gotthárd! Mert azt már 1881-ben felépítették! Mrs. RONSARD: De az egy régi alagút! Újhoz menjünk már, ha megyünk! Mr. RONSARD: Mondtam már, hogy gyerünk a Seikanhoz! Mrs. RONSARD: Kitaláltam valamit, gyerekek! A Nakayamohoz kell utaznunk, az egy új alagút! TERESA /nézi a prospektust/: Sajnos a Nakayamo még építés alatt áll - ez nem lesz jó! 22 �Bessy, ne ribanckodj! Lörinczy István WAITLAW: Addig tötyörészünk, hogy megint itt lesz a Postás, meg a közveszélyt hozó felesége! TERESA: Ide ugyan be nem jön egyik se! /Csengetés... Jön a Postás, valamit lobogtat a kezében, feje körül méhek dongának.../ POSTÁS: Uraim, hölgyeim! Önök társas utazást nyertek, úgy bizony! TERESA: Kitől, ha szabad kérdeznem? POSTÁS: Hát a Földrajzi Társaságtól! Valami pályázatot nyertek el, na! WAITLAW: Ja, tényleg, még tavaly pályáztunk meg egy ösztöndíjas társasutazást, emlékeztek? Mr. RONSARD: Hát persze, hogy emlékszünk! Hová szól ez a társasutazás? POSTÁS /a fejét vakarja/'. Azt sajnos nem lehet megállapítani... Amikor a táskámat elve­ szítettem, az önök társasutazási jegye is benne volt... A jegy tetejéről lemosta a víz a betűt, mert a folyóban találta meg a kis feleségem az elveszett küldemény egy részét... Hát nem tudom hová nyertek önök társasutazást... TERESA /magába roskadva/: Hát nem megy, ez sem megy... De hogy lehet maga még mindig postás? POSTÁS: Mert hiány van a kézbesítőkből, asszonyom! Meg aztán a kis feleségem elintézte a főnökségen, hogy maradhassak. Mr. RONSARD: Példátlan törvénysértés! Egy ilyen ember postás maradhat! Megáll az eszem... Mrs. RONSARD /simogatja a Postást/: Én nem haragszom magára. Postáska! Maga igazi férfi. Én is férfi vagyok, de nem igazi... Mr. RONSARD: Bessy, ne ribanckodj. ne ribanckodj, mert szájon váglak... /Elrántja a feleségét a postástól/ /Újabb csengetés... Minden megdermedve néznek az ajtó felé... Bevánszorog Helga.../ HELGA: Már mindenütt kerestelek, Artúr! Tudtam, hogy' csak itt lehetsz végül... Elveszett Arnoldka kettő, érted? Reggel még megvolt, most nincs, kész! /A kezét tördeli/ WAITLAW: Hát a megboldogult Arnoldka I. helyett már Arnoldka II. is van, illetve volt? HELGA: Mit képzelt, maga szerencsétlen? Hát azt hiszik maguk, hogy tudnék a kedvenc méhecském nélkül élni? Nagyot tévednek, mert nem tudok! TERESA: Itt nincs a kedvenc méhecskéje, asszonyom! Tűnjön el innen, vigye a férjét is! WAITLAW /békítőleg/'. Ilyen szép fiatalasszony, mint maga Postásné és folyton botrányt csinál nálunk! Már nagyon elegünk van ám a garázdálkodásaiból, viselkedjék nyugodtan, menjen haza szépen, vigye a férjét is, hagyjanak nekünk békét! Mrs. RONSARD: Úgy van! Menjen innen az a nő, ki nem állhatom ezt a spinkót! HELGA /harciasán/: Még csipogni mersz, te száraz veréb? Na, most adok én neked! /Ráront Mrs. Ronsardra, tépi, üti-veri/ /Waitlaw végre a helyzet ura, hatalmas pofont kever le Helgának, aki meglepetésében elengedi a megtépett Mrs. Ronsardt./ 23 �Lörinczy lst\>án Bessy, ne ribanckodj! WAITLAW: Na, kifele kisanyám! /Kilódítja az ajtón Helgát, majd a Postást, akit már nem is nagyon kell lökdösni, megy magától is/ TERESA: Hát ezektől megszabadultunk! Megint tönkretettek az utazásunkat! Mrs. RONSARD /rendbe szedi magát, parókáját igazgatja/: Ez a szemtelen nőéi folyton engem maceráit... És a férjem hagyta ezt, bezzeg Waitlaw lovagiasan kiállt mel­ lettem! /Cirógatni kezdi Waitlawt/ Mr. RONSARD: Ne ribanckodj már, ne ribanckodj... Gyerünk haza, hiszen úgyse utazunk mi már sehová se... TERESA: Nem adom fel olyan könnyen! Itt van a világ leghosszabb folyóinak a névjegyzé­ ke. /Nézi a prospektust/ Gyerünk hát a leghosszabb folyóhoz! WAITLAW /reménykedve/: És melyik a leghosszabb, Teresa? TERESA: Hát a Nílus, az hatezer-hatszázkilencven kilométer... Mr. RONSARD: Nem jó! Inkább kisebb folyóhoz menjünk, úgyis nagyon elfáradtunk már az örökös utazás-megbeszélésektől... Mrs. RONSARD: Akkor hát hová menjünk, kedveskéim? WAITLAW: A Murray-Darling csak háromezer-hétszáztizenhét kilométeres, gyerünk hát ahhoz! Mr. RONSARD: Nana! Még az is túlságosan hosszú nekünk! Mi már belefáradtunk ebbe az utazásba, még ennél is kisebb folyót kell találnunk! Mrs. RONSARD /nézi a prospektusokat/: Itt egy aranyos folyóka! Az Eufrátesz! Kétezer-nvolcszázkilcncvcnkilenc kilométerke a hossza a drágámnak - ez a mi folyónk! TERESA: Jól van, gyerünk az Eufráteszhez! /Végre megegyeznek, szedelőzködni kezdenek, mintha tényleg utazni mennének... Teresa kimegy az előszobába, behozza Ronsardék kabátját, a magukét kiyeszi az acél tükrös szekrényből... Hatalmas csengetés kívülről.../ Mrs. RONSARD: Istenem! Itt az ütődött nő! Én félek tőle, bebújok a szekrénybe! /Kinyitja az acéltükrös szekrényt, s belebújik/ /Waitlaw elszántan indul ajtót nyitni... Szirénabúgás hallatszik... Mrs. Ronsard hirtelen kibújik az acéltükrös szekrényből, mind­ nyájan mozdulatlanságba dermednek, a székeken, az asztal körül... Bejön a Postás és Helga - fehér köpenyben.../ POSTÁS: Helga nővér! Kedves uraim és hölgyeim! Remekül játszották a szerepeiket a kis színdarabomban, igaz én és Helga nővér is beszálltunk, hogy színesebbé tegyük a játékot! Na, most már elég a katatóniából, megmozdulhatnak! /Újabb szirénabúgás. A Ronsard és Waitlaw-házaspár megelevenedik.../ 24 �Lörínczy István Bessy, ne ribanckodj! HELGA /a Postáshoz/: Főorvos Úr! Akkor összeszedem tőlük a civil ruhákat és kiosztom nekik a kórházi ruhákat és köpenyeiket. POSTÁS: Persze, Helga nővér! Úgy, mint máskor! Most sokkal jobbak voltak uraim, höl­ gyeim, mint a múltkori színdarabomban! Még egyszer köszönetét mondok ma­ guknak a játékukért! POSTÁS: És maga, Helga nővér milyen vidáman játszotta szerepét! HELGA: A főorvos úr is nagy kedvvel komédiázott a saját komédiájában... / Újabb szirénabúgás... A betegek megindulnak Helga nővér után - a civilruhákat leadni, teljesen személytelenné válva követik a főnővért, Helgát. A főorvos mosolyognia néz utánuk, fehér köpenye zsebéből előhúzza postás sapkáját, tiszte­ leg a közönségnek.../ VÉGE Mustó János: A Dunánál - Kapcsolatok 25 �Mustó János: A Dunánál - Európa 26 �MŰHELY G. Komoróczy Emőke Nagy Pál intellektuális művészetéről "Az igazi író számára a lényeg maga a nyelv" lete fokozatosan átformálódik. A Magyar Műhely 29. (1968. okt. 15-i) számában közzétett Szcntkuthy-variációja (Épülő velencei hajó éjjel - Prae-palimpszeszt) már megdöbbent markáns nyelvezetével, egyedi asszociációival. A jegyzetekkel kísért szö­ veg magasfeszültségű vibrálása sok irány­ ban mozgatja meg gondolkodásunkat. A 36. (1969. nov. 15-i) számban közzétett palimpszcszt (Omnis dics, omnis hóra) pedig latin nyelvű betétjeivel, kulturális képzeteinket előhívó dinamikájával új ars poeticára enged következtetni: "A nemlevőről csak az felelhet, aki a nemlévőből levőt tudott csinálni" - azaz: teremtett. A 34. (1969. júl. 15-i) irodalomelméleti különszámban Teorémák címen elmélkedve az irodalom funkciójáról, megállapítja: az író "nem azért ír, hogy tudást adjon tovább, hanem mert a nyelv, a nyelvezet, a szöveg és a beszéd különös térközeiében akar ka­ landozni. Műve 'témája' tehát maga a meg­ írás lesz (nem pedig valamiféle esemény "sztori" stb.) Ebben az értelemben min- A Magyar Műhely-triász lcgteoretikusabb, azaz a problémákat elméletileg is feldolgozó, azokat intellektuális élmény­ anyagként kezelő tagja Nagy Pál. Ifjúkorá­ ban a népi írók, Németh László és Bibó István hatottak rá elementárisán; s még az emigráció első éveiben is az ő "szellcmujjuk" jegyeit viselte magán. Első novclláskötcte (Reménység, hosszú évek, 1964.) szinte még nyomát sem mutatja az avantgárd jellegzetességeknek - hazai em­ lékképeit, az '50-es évek nyomasztó világát, a kiútkeresés kínlódásait örökíti meg, meglehetősen hagyományos eszközökkel. Az írói szemléletet és formálási módot tekintve már jóval modernebbnek hat 1968ban megjelent regénye (Hampstcadi sem­ mittevők); de igazán csak a következő években teremti meg egyéni költői világát. Az 1971-es Monologium már a próza és a vizuális szövegköltészet határán mozog, sok "látható nyelvi elcm"-mel lazítja fel a szer­ kezet tömbszerűségét. Miután elméletileg egyre többet foglal­ kozik a nyclwcl. Nagy Pál alkotói szemlé­ 27 �G. Komoróczv Emőke Nagy Pál intellektuális művészetéről dcn mű öncélú, vagyis önmaga minél töké­ letesebb megvalósítására törekszik, s rend­ szerében minden az írás specifikus törvé­ nyeinek van alárendelve”; vagyis a mű Nagy Pál szerint a "reálisához csupán magasabb, fogalmi szinten, gondolati átté­ telekkel kötődik. 1970-78. közötti kritikai írásait a Kor­ szerűség / Kortárs irodalom (Magyar Mű­ hely K. 1978.) fogja egybe - ezekből egy rendkívül eleven, minden új jelenségre élénken reagáló irodalmár szellemi arculata bontakozik ki. A Magyar Műhelyben közzétett saját al­ kotásai a továbbiakban mindinkább kísérleti jellegűek: megjelennek a labirintus­ alakzatok, a pcrmutált, kihagyásos szerke­ zetek; egyre fontosabb szerepet kap a vizualitás. Ezek a szövegek majd az 1984ben kiadott Journal in-time c. költői album­ ban nyerik cl végleges formájukat Objektívnek mondható, intellektualizált alkotás­ módja a tárgyi világ pontos (képi) megje­ lenítésével indít cl bennünk asszociáció­ sorokat. Mégsem nevezhető "konkrét iroda­ lombnak az, amit csinál: az általános sze­ miotika felől közelít a modern életproblé­ mákhoz. Nagy Pál számára az absztrakció az életfeladatok elvégzését megkönnyítő tevékenység: a lényeg elválasztása a lényeg­ telen mozzanatoktól. Ennek megfelelően úgy alakítja-válogatja eszközrendszerét, hogy az a befogadást is megkönnyítse; azaz "ne okozzon észlelési, felfoghatósági, nyel­ vi, stb. problémát", s "a mai technika csodái között magát törpének érző, politikai el­ nyomásnak, vak gazdasági erőnek kiszol­ gáltatott, szorongó ember önbizalmát úgy adja vissza, hogy megtanítja gondolkodni, játszani, alkotni, önmagán uralkodni" amint az Az új művészet c. írásában hang­ súlyozza (in: Kassák-Emlékkönyv Bp. 1988.) 28 Nagy Pál tehát hisz az alkotás létformá­ ló hatásában, a léthicrarchia fokozatait átrendezni képes erejében. Hisz abban is, hogy a kor legmagasabb szintű technikai eszközeinek birtokbavétele az ember elemi érdeke: megkönnyíti tájékozódását a világ­ ban. Az alkotást a szellemi ellenállás leg­ magasabb rendű formájának tartja, amely megvédi (mind az alkotót, mind a befoga­ dót) mindenféle ideológiai-politikai mani­ puláció, messianisztikus ábránd roncsoló hatásától. A Journal in-time mint önálló mű-egész könyvészeti megformáltságával is hat. Az oldalak változatos tipográfiai megmunkáltsága, belső harmóniát sugárzó tisztasága, a legvariábilisabb grafikai meg­ oldások (üres fehér mezőben változatos "rendben" elhelyezett vonalak, sorok, szö­ vegtöredékek; behatárolt terek, rácsok, arcok a rácsok között és mögött, egymásra montírozott emberi figurák, fényképek, stb.) sugallják: "a szó clfogódott / a szó félrelé­ pett / a szó szótalan". A végtelen Térben, a Kozmoszban, csillaghullásban (fekete ala­ pon alázuhanó fehér betűk, illetve fehér alapon cikázó-villogó-mozgó fekete ábrák), hegyvidékszerűen feltüremkedő, jelzésekkel teleírt meggyűrt lapokon, labirintus- és sugáralakban elrendezett sorok épületegyütteseiben megbúvik az emberért, az emberi jövőért aggódó félelem. A kötetet egy felülről (repülőgépről?) szemlélt nagyvárosi térképalakzatot imitáló betű-kompozíció indítja: a Monologium. Magános elmélkedés az uTbánus létmód lehetőségeiről és ellentmondásosságáról, a "szabadság" és az "clidegenültség" határmezsgyéjén toporgó kényes egyensúlyozás­ ról. A Zárszó pedig egy önvallomás: "1956 decembere óta élek Párizsban. (...) Itt sze­ reztem diplomámat s élettapasztalataim nagy részét, ide köt munkám és hivatásom: �Nagy Pál intellektuális művészetéről G. Komoróczy Emőke a nyomdászat, a hivatásom cs munkám: az írás. Kétnyelvű vagyok; ezt a kétnyelvűsé­ get életem egyik legnagyobb nyereségének tekintem.” A Monológium és a Zárszó egymásra ráfelcl: kerekdeddé teszi, a Tel­ jességet magába foglaló szemléleti Egység­ be fogja a kötet-kompozíciót. Nagy Pál tudatosan kísérletezik a for­ mával. Ennek fontosságát fejti ki a Maurice Roche-ról 1975-ben írt esszéjében (amit a kötet szerves részeként épít be ide). "Nem a különböző műfajok - a festészet és az iroda­ lom, a zene és az irodalom, stb. - heterogén vegyítése a cél, hanem az irodalom önálló nyelvének a megteremtése: idiomorf iroda­ lom kialakítása”. A tipográfiai munka - az ő felfogásában - nem csupán a reprodukálás technikája, hanem a "tetoválás", a nyelvi alakítás művészete. Amit M. Roche munká­ iról ír, az az ő kötetére is érvényes: "a nyelvi tér vizuálisan, tipografikusan szer­ kesztett" alkotások hieroglifák, piktogrammák, többjelcntésű, többdimenziójú hipogrammák - szövedéke, amelyek autonóm vizualitásukkal éppoly intenzíven kívánnak hatni, mint magával a szöveg "jelentésével". Mallarmé híres "Kockadobásáról írt eszmefuttatásában (1978) pedig a nagy előd tipográfiai újításának lényegét körvonalazza (a Mester saját mesterművéhez írt egykori Előszavát elemezve - értelmezve). "Az olvasás tér-közösítése" - azaz a gondolatok térben való elhelyezése - a célja: feldarabol­ ja és szétosztja az üres papírmezőt - "annak a pontos szellemi rendeződésnek aktív elemévé teszi, amelyben kép kép után, szövegrész szövegrész után szöveggé rende­ ződik". A részek nála már nem a szokásos verssorok, hanem szavak és szócsoportok, amelyek elhelyezése "nem lineáris és sík­ beli, hanem térbeli: helyük a szöveg logiká­ 29 ja szerint változhat". Az ilyen szövcgelrendezési mód természetesen másféle befoga­ dói magatartást kíván, mint a hagyomá­ nyos. Ezt már Mallarmé is jól tudta - ezért adott instrukciókat a nyomdatechnikai megoldásokat illetően (is). A "seriptovizuális egység" percepciója ritmusváltásra készteti-kényszeríti az olvasót: egyszerre gyorsítja s lassítja a befogadást. A szabályos íráskép megtörik, a szétszóródó szavak, szócsoportok lehetetlenné teszik a szöveg történetté, anekdotává "csomósodását", az alkotó hipotetikus gon­ dolat-elemeket épít be a szövegbe, amelyek "dekódolása" a befogadó kreatív együttmű­ ködését kívánja meg. S valóban: Nagy Pál vizuális szöveg­ montázsai rendkívül tág teret hagynak az értelmező fantáziának. Az első kompozíció (Zolderdó) - szán­ dékosan torzítva az ékezetet - az "elsivatagosodott" természetet idézi meg. "Fordított világ" alakult itt ki - a XX. szá­ zadban az élet alaptrendjeit Dobcrdó (amire a zolderdó szó tudatosan rárímel) határozta meg: erdő-sivatag, "az erdó völgye sivatag" ezért hát "dőre igyekezet" itt minden törek­ vés, amely a (természeti) világ helyreállítá­ sára irányul. "Vihar - "villámlik" "villanyóra" - "másodállásokat tornyoz a vihar a domberdőre /doberdóra": tehát innen származnak mindazok a bajok, ame­ lyek most - a század végén - tetőznek. A kisvonat azóta is a "sebe sült /sebe sótlan" kiskatonák ezreit szállítja; "micsoda félig emészett csontdarab csontíu" - "malom zokog mint pokol tornáca", "zamárdi lelle ííircd fület vet és vihart arat". A kompozíci­ óba angol és francia szövegrészietek is beépülnek (mint a többibe is); ezzel jelzi a költő: nem csupán sajátosan magyar prob­ lémákról van szó. Valójában "lepusztult" az �G. Komoróczy Emőke Nagy' Pál intellektuális művészetéről cgcsz XX. századi Európa, s ennek "koncentrátuma" az, ami a magyar viszo­ nyokban lecsapódik. "Eltömegcscdet" az élet, s maga alá temette a szellemi Teremtő Erőt. A Városok című ciklus még fokozot­ tabban felerősíti ezt az élményt. A vizuális tabló bal alsó sarkában H betűjel (Hungária), s itt is fájdalmas-ironikus szövegvariációk: "kiemelt helyen ját­ szunk a bajnokságban, "Hungarocscllel szigetelt háztető" fejünk fölött; "féktávolságon belül folyik a csel/e pa­ tak", s "clár/v/vult gyerek a fák alatt", valahogy minden nagyon megromlott itt. A költő hiába töpreng: "lesz-e méz? máz?" - /f/cl kell ismernie: "a játszma vége" közelít /utalás Bcckettre/. A "sokknyomozó történelem" is csak azt fedi fel, ami a jelenhez: a "végjátékéhoz vezet/ett/, de megoldást kínálni nem tud (kommentárok a Jelenésekhez). Az aacheni pályaudvar éjszakai képe az atomizált élet, az elárvult, magukba forduló arcok döbbent, feloldhatatlan idegenségét, a kapcsolatteremtés lehetetlenségét árasztja magából: "létürcs tér előregyártott tetemek sír szélén álló fiatalok trehányás bcvégcztctett". Lelki halottak és valóságos holttestek, őrtorony, szögcsdróttal körülvett kopár terek: ezek mind a XX. század ismerős tájai. A Házkutatás emlékezetember című ciklus töredékes képsorokat, emlékrögökct villant elénk a múltból: apja-anyja, a gyer­ mekkor mozaikfoszlánya, pisztolyos ember az ajtó mögött, élelem és ruha nélküli rohanások az óvóhelyre, rémálmok és rémfclriadások, háború. '56 - végül az elhagyott otthon, "és ami mindig hívogat: az elmu­ lasztott utolsó vacsora". A kötet egyik legizgalmasabb és legna­ gyobb szabású kompozíciója a József Attila emlékére készült - majdnem 20 lapos 30 imago! (claborintus). Azaz: a labirintus "lebontása", a József Attila-problémával való szembenézés. Ami voltaképpen a "felnőtté válás", a realitásokkal való birkózni-tudás alapkérdése. Egyetlen szellemi ember sem kerülhette meg e században ezt a kérdést: vagy az Abszolutumhoz ragasz­ kodik, s akkor felszámolja reális életét (öngyilkosság); vagy elfogadja a realitáso­ kat, de velük szcmbeszállva, tőlük függet­ lenítve magát, kiküzdi és megőrzi belső autonómiáját (ezt tette Kassák; ezért tartja e tekintetben fontosabbnak Nagy Pál a kas­ sáki szuverenitást, mint a József Attila-i "eszmehívő" lobogást, majd annak a teljes kudarcát). "A virágnak agyara van" - idézi Kassák híres sorát: a világ tehát - a Szépség álarcában - ellenségesen, támadóan közelít felénk. Ha nem tudunk védekezni ellene: végünk van. A "labirintust" meg kell is­ mernünk, bizonyos értelemben cl kell fo­ gadnunk, hogy a kiutat belőle megtaláljuk; hiába támadjuk, változtatni úgysem tudunk rajta. Ez a modern élet szervezeti formája. Nagy Pál nem áll harcban ezzel a labirin­ tussal; ellenkezőleg: "megszelídítette" azt a maga számára, mint a Kishcrccg a Rókát. Épp ezért e költeményt ars poétikának s egyszersmind ellcn-ars poétikának is fel­ foghatjuk. Az óriás-labirintusban árván tévelygő költőelőd mintha az egész XX. századi Költészet sorsszimbóluma lenne. A kegyetlen és közömbös világba "kivetetten" - mint lélekvesztőbcn - imbolyogva keresi a védettebb pontokat, sóvárog az "anyaméh" mclcgségc-otthonossága után. Nagy Pál magát a labirintus-szindrómát állítja elénk szuggesztív képszcrkczctcivcl, a legkülönfé­ lébb labirintus-alakzatokkal, s Paolo Santarcangeli szövegeiből összeszerkesztett montázsai azt a belső lelkiállapotot próbál­ ják visszaadni, amit ez a Szépségre és Sze- �G. Komoróczy Emőke Nagy> Pál intellektuális művészetéről rctctrc szomjazó költő valójában soha meg nem kap/hat/ott: "a mágikus mindenható­ ság boldogító káprázatában élni"-tudást (voltaképpen ez a "regressus ad uterum"élmény, ami a férfinak a szerelemben meg­ adatik - szerencsés esetben, s ami magában hordja az "újjászületés" élményét, ami min­ den beavatási szertartás alapmozzanata. "A magzat szívesen maradna továbbra is az anyaméhben ámde kegyetlenül a világba helyeztetik mint a világnak virága mint a szép híves patakra mint a lélckszerv lélekvesztőbe ül". József Attila nem volt képes ezzel a "kivetettséggcl" megbirkózni, nem tudott felnőtté válni; így aztán az "édenkert" nem is nyílhatott meg előtte. Fél-életet élt félhalottként: a valóság elől hiába menekült "Pathmos szigetére" (a Szellem birodalmába) - újjászületni nem tudott. A József Attila-idézctckből összeállí­ tott szövegegyüttes telítve van filozófiai utalásokkal (Platón, Protagoras, Hermész Triszmegisztosz, Nietzsche, János Jelenései, Santarcangcli, Hcidcgger, stb.) Nagy Pál szerint - aki eme bölcselők felismeréseit saját tapasztalataival vetette össze - az em­ beri élet voltaképpen a kezdeti (gyermeki) boldogító mindenhatóság-érzet és a valóság állandó konfliktusainak színtere. Vagyis az örömelv és a valóságelv folyamatos konfrontálódásából születik meg az, akivé egy idő után leszünk. Az író minden korban erről a térről beszél: erről szeretne valami lényegeset mondani, ami a többi ember (netán az emberiség) tudását gyarapítja. Az "imago-mágia-tipográfia-topográfia" eszközeivel, az egymásba torkolló labirintu­ sok felrajzolásával próbálja mindezt kife­ jezni a vizuális költészet. Nem a labirintus­ ból való "szabadulás" a végcél (hiszen az lehetetlen), hanem a labirintus megismeré­ se: az útvonal, a módszer, a "bejárás": "a 31 felderítő út a gondolkodó agy tekervényein, a tudatalatti rejtett homályos járataiban a nyelv ariadné fonalával". József Attila már részben elindult a labirintus felderítésének útján (ha nem is eszközeiben, de látásmód­ jában); ugyanakkor fennakadt "a Semmi ágán". Hiába várta a "jutalom"-vonatot, hiába remélt "fizetséget" hazájától. Csak kitaszítást, megaláztatást kapott. Amit nem tudott elviselni. Példája ezért nem lehet "példa" a továbbélők számára. Azóta foly­ vást "bőrtokban dübörög a vonat a gát utca és a józsefvárosi teherpályaudvar között", egy véres főt görgetve maga előtt, s a költő "kéz és lábtalan", "világtalan" lohol "a Mindenhatóság boldogító káprázatában" álmai után. Ámokfutó volt - ezért nem tudott életben maradni. Mindazok, akik túlélik őt (vagyis túlhaladják a "krisztusi kort", a 32/33. évet) belső immunitást sze­ reznek a személyiségerőket felmorzsolni törekvő Valósággal szemben. Mert nem akarnak hiábavaló áldozatként elpusztulni. Mégis őrzik a kegyeletet a "mártírokkal", az Eszmék halottaival szemben. - Ezt a tiszte­ letadást fejezi ki a labirintus-variációk záróképc: a költő - "talpig feketében" - fejet hajt a Nagy Előd előtt, elismervén: "kora zseniális lélckszerv-mérnöke, akinek nem­ csak emlékét, de írásait is" élesztgetnünk kell, "hogy fehéren derengjen" mindazokkal együtt árnyképe, akik nem tudták elviselni a labirintus elviselhetetlen zártságát, és nem tudtak felnőttek módjára szembenézni a valóság kemény törvényeivel. A XX. század nem ismert irgalmat, meggyalázta minden korábbi kor emberi reménységét, az életértékekbe vetett hitét. Ugyanakkor arra is megtanította az embert: próbáljon lélekben felülkerekedni azokon a meghatározottságokon, amelyekből kilépni nem tud. A labirintus nemcsak az �G. Komoróczy Emőke Nagy Pál intellektuális művészetéről "clctvcszclycs bolyongás", hanem a "kellemes időtöltés" színtere is lehet: fel­ foghatjuk betűláncnak, rejtvénynek, szójá­ téknak, találós kérdésnek, stb. stb. S akkor megtanulunk "játszani", amit József Attila szintén csak vágyképként élt meg ("jó szó­ val oktasd, játszani is engedd szép, komoly fiadat"). A vizuális költészetnek - Nagy Pál felfogásában - ilyen szerepe is van: magára a szövegre (a szöveg külső képére) irányítja a figyelmet, s ezzel feloldja a benne kifeje­ ződő tragikumot. Hiszen a modern költészet önmagában véve egy tragikus létállapot "lecsapódása": az ember és a világ közötti harmónia meg­ bomlásának, a világ "idegenné" válásának jelzése. A magára maradt ember otthontalanságának tudata fejeződik ki benne. Ke­ ressük az elveszett otthonosságot: s ebben a költészet épp azáltal segít bennünket, hogy kimondja helyettünk - értünk mindazt, ami fáj. És tudatossá teszi bennünk, hogy az "emberiség-folyamat" részei vagyunk, nem a lét magános száműzöttei. Kultikus ábrák, kő-írásjelek, ősi szer­ számok, őskori kövületek kelnek Nagy Pálnál is Életre. A múltból, amely "idők mélyébe vesző kaverna. emberszabású bar­ lang-lakók" üzenetét hozza, hihetetlen erejű energia árad: minden tárgy, jel az "emberiségfolyamatba" ágyazódva kapja meg értelmét, jelentését. Talán a mi korunk lcpusztultsága is magában hordja a diadal­ mas megújulás ígéretét? - vagy egyre sivárabb lesz minden, mint azt a táj (hiányzó figurával) című ciklus mutatja? A záróciklus (kézről kézre) mintha mégis jelezne egy kis reményt: a század ugyan "a minden Egész eltörött" élménykörében fogant, a kultúra azonban tovább él, hidat teremt múlt és jövő között, stafétabotszerűcn nemzedékről nemzedékre továbbadva a 32 bizonyosságot: "az Ige testté lett". Bibliai szövegrészletek, francia és magyar betűso­ rok, Mallarmé, Maurice Roche, Ady, Kas­ sák, József Attila-idézctek kavarognakkanyarognak a tenyereken és a háttérben, s bár "kérdéssessé válik a felelet", a "négykezes" cgvmásba-fonódó ábrándja sugallja: talán még nem veszett cl minden. A kötetet záró írói "üzenet" alternatívákat mutat fel: "konzervativizmus-előrehaladás, dogmatizmus - szabad-gondolkodás, indivi­ dualizmus - közösségi tudat, nemtörődöm­ ség-felelősségvállalás (és így tovább)". Rajtunk múlik, melyik irányba indulunk: "s bár a helyi adottságok erősen befolyásolják döntéseinket, magatartásunkat, ezekre a világméretű kihívásokra egyetemes érvényű válasz keresendő". A kötet francia nyelvű változata - mint könyvészeti remekmű - 1994-ben jelent meg, ugyancsak a Magyar Műhely kiadásá­ ban. Ezzel Nagy Pál mint kétnyelvű alkotó kivívta rangos helyét a világlírában. A kötet tökéletes autonóm műalkotás, amelyben kép és szöveg egymás hatását erősíti, s amelyből olyan szuggesztív hangulatiság árad, hogy még azok is "értik", akik számára a szöveg nem hozzáférhető. A záróképek (önportré-sorozat) a szerzőt kedvelt tevékenységei közepette mutatják, nyomdagépek, tipográfiai esz­ közök, számítógépes képernyők társasá­ gában. Ezek Nagy Pál életének meghitt mindennapos "kellékei": otthonosan érzi magát közöttük, mint az urbánus létben. Az utolsó fotó a nyüzsgő város dinamiz­ musát érzékelteti: hatalmas házak, szá­ guldó autók a háttérben. Előttük a költő zsebre tett kézzel áll. arcán magabiztos, derűs nyugalom: az örök mozgásbanváltozásban az egyetlen biztos pont: ő maga. �Nagy Pál intellektuális művészetéről G. Komoróczy Emőke Nagy Pál filozófiai érzékenységet, az elméleti problémák iránti nyitottságát leg­ inkább a Magyar Műhely kiadványaként 1993-ban megjelent kötete ("posztmodern" háromszögelési pontok: lyotard, hahermas, derrido) bizonyítja. Megkísérli továbbgon­ dolni a modern költészet gyakorlati alap­ kérdéseit s a továbblépés feltételeit, módo­ zatait. Úgy véli: az ezredfordulón válságba jutott emberiség számára (továbbra is) a költészet önértelmezése lehet(ne) az egyik legfontosabb "orvosság”, de semmiképp sem tölthetik be ezt a szerepet az illuzionista-mcssianisztikus ars poétikák. A technikai eszközök gazdagodása, a kifejezési formák­ kal való új és újabb kísérletek korlátlan lehetőségeket kínálnak egy dinamikusabb, a vizuális kultúrát jobban integráló, s a "közember" számára is felfoghatóbb művészmodcll kialakulásához; a művészetteo­ retikusoknak ezt a folyamatot kell elősegíteniök. A szerző szcmügvre veszi a reneszánsz óta folyamatosan tartó - nagyobb hullámok­ ban jelentkező - művészeti megújhodás különböző stációit, amelyek során a tradíció az új és újabb kísérletek eredményeivel gazdagodott. Összefoglalja mindazt, amit a filozófiatörténet a "postmodern" tárgyában mondott; számba veszi a három fent emlí­ tett filozófus nézeteit, felmutatva a különb­ ségeket és a megfeleléseket elméleteik kö­ zött; végül kifejti saját elméletét is e tárgy­ kört illetően. Az Amerikában élő és a posztmodern prófétájénak tartott Lyotard a posztmodernt mint a posztindusztrialista társadalom kul­ túráját a modernitás koronájának tekinti. "Freudo-marxista" alapállása valójában a kartcsiánus gondolkodásmód kiteljesedése (az ember fokozatosan urává válik előbb társadalmi környezetének, majd saját ter­ 33 mészetének). E gondolkodásmód gyakor­ latilag csődbe jutott - az emberi történelem egészen más dimenziókban halad. Maga az emberi létezés vált kérdésessé a Földön, amely lassan-lassan kozmikus szemét­ dombbá válik. A posztmodern tudomány így saját fejlődését is távlattalannak érzi: "a gondterhelt, szomorú ember" lemond a korlátlan technikai haladásba vetett illúzió­ ról, s visszatér "gyökereihez", a múlthoz, újraértelmezve, folytonosan pcrlaborálva azt. Ez lenne a "metamodernitás" alapja, ami viszont a szubjektivizáló tendenciák eluralkodásához vezet, s nem utolsó sorban a nyelvi kommunikáció széteséséhez. Vol­ taképpen ez a szemlélet indukálja Gadamcr nyelvfilozófiáját. "A nyelv mint világta­ pasztalat megszűnt létezni". Habermas nem látja ennyire sötétnek a helyzetet, ezért nem is ért egyet a szubjektivizáló felfogásokkal. Szerinte (is) a racionalitás a filozófia szubsztanciája; erre épül a modernitás korszelleme (melynek lényege a spontánul meg-megújuló aktuali­ tás). Ha az alany filozófiájában gondolko­ dunk, az azt a veszélyt rejti magában, hogy lehetetlenné válik bármiféle társadalmi konszenzus. Márpedig az egyének szociali­ zációja csak úgy mehet végbe, ha a kom­ munikációs egyetértés áthatja mind az egyént, mind a társadalmat - azaz az egész kultúrát. A kollektív cselekvés színtere az autonóm nyilvánosság; a konszenzusra épülő társadalmi együttműködéshez nélkü­ lözhetetlen a kultúra és a hétköznapi élet közötti kölcsönhatások megerősítése. Ő úgy véli: a pre- és a posztmodem találkozik a múlt konzerválásában - ez mindenképpen tévőit. Dcrridával - akinek posztmodernértclmezésével leginkább egyetért a szerző külön interjút is készít (1992. évi budapesti �G. Komoróczy Emőke Nagy Pál intellektuális művészetéről tartózkodása alkalmából). A posztmodern lényegét Dcrrida abban látja, hogy az meg­ kérdőjelezi a történelem tclcológikus, "haladó” felfogását, s a múlt újragondolásá­ ra késztet bennünket. A történelemben végbemenő változások - véli - sokkal in­ kább az "átalakulás", "mutáció", "elmozdulás", stb. kategóirákkal írhatók le, semmint a "fejlődéssel". Természetesen nem szabad lemondanunk a felvilágosult gondolkodásról, de lényege szerint kell továbbvinnünk: megőrizve belőle a vallás­ tól, politikától, napi érdekektől független, tárgyilagos látásmódot. Figyelmeztet arra, hogy mind a XX. századi szellemi totalita­ rizmusok, s az azokra épülő diktatúrák, mind pedig a szcicntizmus - a tudomány, a racionalizmus totális győzelmére alapozott térclmélet - a felvilágosodásban gyökere­ zett. Ezért - épp a felvilágosult gondolko­ dásmód nevében - Dcrrida a dckonstrukciót fontos szellemi eszköznek tartja: a rekonst­ rukció, a megújulás első fázisa (lehet). "Nem hiszek a mindent meghatározó elsza­ kadásban, a páratlan "episztemológiai tö­ résiben" - hangoztatja: a történelem szöve­ tét tovább kell szőnünk, új és újabb struktú­ rák kialakításával". Habermas és Dcrrida álláspontja tehát a tekintetben, hogy a modernitás "folyamatosság" és "törés" egyszerre, közel áll egymáshoz, Nagy Pál is cgvetéert velük, s úgy véli: a modern művészet a tradíció és az újítás metszéspontján megszü­ lető kifejezésformák szövevénye. Osztja Dcrrida véleményét abban is, hogy az ez­ redvég csőd-elméleteiből kilépni a "haladás" illúziójából kiábrándult emberi­ ség csakis az emberi megújulás útján képes. A modern művészet ehhez ad segítséget (miután a vallások nagyjából hitelüket vesztették). A történelem - a szakadások 34 ellenére - megy tovább; az emberiség élete nem ér véget, ha korábbi ideológiái, messianisztikus illúziói zsákutcába jutottak is. Fukuyama híres könyvével (A történelem vége) egybehangzóan Nagy Pál úgy látja: egyetlen lehetséges út az emberiség számá­ ra a liberális demokrácia (nem azért, mert tökéletes, hanem mert minden más elképze­ lés csődöt mondott). A felvilágosodás naív tévhitét (hogy a világ megismerhető, átte­ kinthető, rendezett) maga a XX. századi emberiség rombolta szét; a szellemi kisko­ rúságból való kilábalás az emberiség egé­ szének nem, csak legtisztábban látó egyedeinek sikerült. Horkheimer és Adorno már a II. világháború botrányakor konstatálta: "a felvilágosodás a tömegek totális becsapása volt" (A felvilágosodás dialektikája 19401944; magyarul: 1990). Nagy Pál az alternatív kultúra szabad kibontakoztatásában látja a kiutat ebből a válságból. Az "cllenkltúra" reprezentánsai az árucikké vált álkultúra, a művészet kufárai ellenében - a társadalom margóján, nagy nehézségekkel küzdve, kis hatásfokkal dolgozó alkotók, lazán szervezett csoportok, spontán művészeti mozgalmak (az avantgarde éclairée) próbálják a befoga­ dáshoz szükséges körülményeket megte­ remteni. "Korunk autonóm művészete számára létfontosságú - véli -, hogy dckonstrukciója: változása-átalakulása-adaptálódása a XXI. századi felvilágosodás szellemében, az újítás, a kísérletezés, ugyanakkor a fokoza­ tosság és a folyamatosság szellemében menjen végbe". Legsürgetőbb feladatnak az új médiumok, technikai eszközök kínálta lehetőségek kiaknázását látja: talán így több irányból lehetne "bombázni" a befogadói tudatot, s lassan-fokozatosan kialakulna az elektronikus művészetek, az esemény- és �G. Komorócz\> Emőke Nag\> Pál intellektuális művészetéről akció-művészetek iránt érdeklődő szélesebb közönség is. Sajnálatosnak tartja, hogy az elcktro-akusztikus zenei stúdiók, jól felsze­ relt vizuális műhelyek mind Nyugaton, mind Keleten a kultúripar érdekcsoportjai kezében vannak, s hiányzik a jól kiépített terjesztői hálózat is. A modernizáció szel­ leme - Nagy Pál felfogásában - az aktualizá­ lás, az újítás felvállalása. A metafizikai gondolkodás több évszázados korszaka lassanként lezárul (a dekonstruktív filozó­ fiai irányzatok valójában annak lebontását tűzik célul). Az alternatív művészet: konst­ ruktív dekonstrukció, korábbi művészetfel­ fogásunk átértelmezése. Lyotard-HabermasDcrrida elméletei - mint "háromszögelési pontok" - behatárolják jelenkorunk látóte­ rét; az ő kultúra-koncepciójuk a XX. század második felének értelmiségi "látlelete". Az amerikai lét- és életforma már a ’40-es években produkálta azokat a jelenségeket, amelyek a mai európai posztmodern jegyé­ ben tűnnek fel: Európa átveszi s valame­ lyest "curopaizálja" az amerikai prakszist. Éppen ezért "sok és sokrétű munka vár mindazokra, akik a ma művészeti modern­ izmusát keresik" hangsúlyozza "búcsúképpen" Nagy Pál. Formálniok kell a közönség-ízlést is; meg kell nvcrniök az elektronikus művészetek, az esemény- és akcióművészetek számára az ifjúság mind szélesebb rétegeit, mert csak így alakulhat ki egy kreatívabb, a dinamikus változá­ sokat aktívan élő embertípus: a jövő év­ ezred embere. "Ideje, hogy a posztmo­ dern közjátékát elfeledve" munkához lássanak korunk művészei (és művészetteoretikusai) - zárja fejtegetéseit a szerző. Ezért vallja magáénak Lyotard kijelenté­ sét: "Újraírni a modernitást annyit jelent, mint ellenállni az úgynevezett posztmo­ dern stílusnak". 35 Nagy Pál 60. születésnapjára Nógrád megy közgyűlése a Nógrád megye díszpol­ gára címet ajándékozta, ezzel fejezvén, hogy távolra-szakadt szülöttét ma is fiának tekinti. A Palócfold 1994/4. számát egészé­ ben neki szenteli. A Palócfold szerkesztősé­ ge, a Nógrádi Történelmi Múzeum és Sal­ gótarján önkormányzata szeptember 16-án irodalmi estet és fogadást rendezett a tiszte­ letére. A pedagógiai erosz Nagy Pál személyi­ ségének igen fontos összetevője. Újabb elméleti kötete (Az irodalom új műfajai, Bp. 1995.) annak a 13 előadásnak az anyagát mélyíti el, amelyet az ELTE vendégprofeszszoraként az 1993/94-cs tanév tavaszi sze­ meszterében tartott A ’posztmodern' eklekti­ kától az elektrovizuális képszövegig címen. Műveiben - mint az előzőekben is - ha­ talmas kulturális anyag halmozódik fel; a legősibb időktől napjainkig tekinti át és rendszerezi a művészet mágikus hatásokra épülő vonulatát. Felfogásában a művészet: varázslat, teremtés; "feladata" (ha ilyesmi­ ről egyáltalán beszélhetünk) a "felderítés": új égtájak megnyitása, a Holnap azon lehe­ tőségeinek "kikémlclése", amelyeket a leg­ korszerűbb technikai eszközök (jelenleg a videó, a számítógép) kínálnak. Gazdag illusztrációs anyaggal mutatja be egy-egy önálló fejezetben a hangköltészet, vizuális költészet előzményeit, vizsgálja virágzásuk szellemi előfeltételeit. Meg van győződve arról, hogy a jövő az "anyagtalan" vagy anyag-független - azaz virtuális - elektroni­ kus művészeté. Korunk legeredetibb és leghatékonyabb műfaja a képszöveg (természetesen nem kommersz reklám­ szövegekre, tömegszórakoztató bugyutaságokra gondol itt a szerző, hanem valódi műalkotások rematerializációjára, ami vizuális absztrakció-készségünket rendkí­ �Nagy Pál intellektuális művészetéről G. Komoróczy Emőke csakhamar elérik Közép-Európát is. Ezzel párhuzamosan 1961-ben hozza létre Hermann Nitsch az Orgia- és Mystcriumszínházat, ahol a mazochista akciók a krisztusi szenvedést, a mártirium vállalását szimbolizálják ("imitatio Christi"). A '70-es évek végén Jean Jacqucs Lebel a happening helyett a "dirckt költészet" fogalmát vezeti be, s megalapítja a Polvphonix alternatív művészeti fesztivált. Az USA-ban a '70-cs évektől gombamód szaporodnak az alterna­ tív pinceklubok, kamaraszínházak (s nyo­ mukban Európában, Közép-Európában is). A kommunikáció esztétikája c. fejezet izgalmas tudnivalókat összegez a lézerművészetről, a holográfiáról, a telekom­ munikációs, transzmissziós illetve vidcokommunikációs akciókról. 1969-ben rendezték meg a Cincinatti Art Museumban az első lézerművészeti kiállítást - azóta a hologram meghódította a világot. A fény­ művészetnek is megvannak az előzményei már a '20-as évek avantgárdjában (Dushamp, Bauhaus, Moholy-Nagy tér- és fénymodulátorai, stb.); ezen a működési elven alapszik SchöíTcr Miklós világhírű Kibernetikus tornya, 1972.) Tokióban 1978-ban Aliz Fényországban címmel fényművészeti kiállítást rendeztek. A mé­ dia-művészetek nemzetközi folyóirata, a Leonardo 1992-ben holografikus különszámot adott ki. Az eletronikus művészetek elsősorban technológiai művészetek - hangsúlyozza Nagy Pál. A '80-as évek óta a nagyobb amerikai és európai egyetemeken informá­ ció- és kommunikáció-elméletet is taníta­ nak. A kölni oktatóközpontban (Kunsthochschule fúr Medien) tananyag­ ként oktatják az új vizuális médiumok felhasználását a művészetben. Budapesten 1990 óta működik a Képzőművészeti Főis- vüli módon fejleszti). Imponáló teoretikus felkészültséggel és naprakész világirodalmi tájékozottsággal mutatja be az elektronikus irodalom kialakulásához vezető utat, s a vizuális költészeten belüli gazdag műfajská­ lát (konkrét vers, képvers, vizuális szöveg, képszöveg, valamint a vizuális performancc: a vetített szöveg). Egyenként veszi szemügyre mindegyiket, s többszáz nevet vonultat fel eközben - a vizuális mű­ vészet világszerte ismert élvonalát. A fran­ cia lettristák már 1946-tól, a brazil Noigrandes konkrét költészeti csoport 1952-től, a Tel Quel csoport 1960-82 között kísérletezett intenzíven ez irányban; a '80as években pedig virágkorát élte a műfaj. Ide lehet sorolni voltaképpen minden olyan művet, amelyben a képzőművészeti és az irodalmi elv összefonódik (tehát a mail-art, a küldemény-művészet alkotásait is). A miivészköny\>ek is e körbe tartoznak - mint a "totális könyvek" (a Magyar Műhely ki­ adványai ilyenek). Külön fejezetet szentel a szerző a happening, performansz, költő akció kü­ lönböző formáinak, mint az audio-vizuális kommunikáció sajátos válfajának. Az ak­ cióművészet eredete is az őskorba nyúlik vissza (a rítusok, beavatási szertartások, vallásos ceremóniák, lovagi tornák, sőt a misztériumjátékok is az előzményeinek tekinthetők). Bemutatja a performansz "klasszikus korszakát" a dadaista-fúturista varietéktől egészen John Cage 1952-cs "őshappcning"-jéig (a 4'33" csend c. kompo­ zícióig), amelytől egyenes út vezet a Flu­ xusig (1960-78). Ekkortájt virágzanak ki az avantgárd új változatai (akcionizmus, mazochizmus, francia újrealizmus, neonomadizmus, fonikus költészet stb.). A Fluxus-fesztiválok a '60-as években végig­ söpörnek Amerikán és Nvugat-Európán. s 36 �Nagy Pál intellektuális művészetéről G. Komoróczy Emőke kólán Intermedia Tanszék, Petemák Miklós vezetésével. A videoszöveg: műalkotás - hangsúlyoz­ za Nagy Pál - megvannak a sajátos műfajai is (video-performansz, videó-grafika, iro­ dalmi videózás, stb.). Maga Nagy Pál 198095. között 7 magyar és 7 francia nyelvű videoszöveggel számos európai és amerikai modem művészeti fesztiválon vett részt; leggyakrabban az 1985-ben készült 13'-es francia nyelvű Afetropolice-t, a 12'-es Dcrrida-parafrázist (Secret, 1992) és a magyar nyelvű Phone-t (1988) láthatták a nézők. 1995. márc-ban készült el az Autodafc c., Brúnó Montcls-szel közösen forgatott képszöveg. 1987 januárjában Párizsban p'ART cí­ men irodalmi és művészeti video-folyóiratot indítottak Albert Pál. Dávid András, Major Kamill, Matolcsy Eszter, Molnár Katalin, Nagy Pál és Somlósi Lajos szerkesztésében. Eddig összesen 11 száma jelent meg, köz­ tük a Magyar Műhely történetét feldolgozó 6/7. duplaszám (1990.márc.). A számítógépen készült képszöveg (a komputergrafika) a videóval szövetkezve lehetővé teszi a virtuális világba való beha­ tolást; tehát nagymértékben közelebb visz bennünket a mikro- és makrokozmosz megismeréséhez, játékos felfedezéséhez. 37 A számítógépes ikonografikus művészettel itthon is sokan foglalkoznak már (Erdély Dániel, Komoróczky Tibor, Sugár János, Tóth Gábor, Waliczky Tamás, stb ). 1994 októberében a Mozsár Műhely rendezett közös kiállítást az új nemzedék alkotásaiból (Tilmann J.A., Ravasz András, Mingó Szert Károly, Pásztor Erika Katalin). Ez alapos áttkintés után a kötet zárófe­ jezetében (Folyóiratok, fesztiválok, archí­ vumok, könv\fesboltok) sok-sok hasznos gyakorlati tudnivalóval ismertet meg ben­ nünket a szerző. Mindenki haszonnal for­ gathatja e lapokat is, hiszen a modern mű­ vészet "propagandája" nálunk oly csekély, hogy ember legyen a talpán, aki önállóan tájékozódni képes e tekintetben. A kultúra nem más, mint az életre adott reflexív válasz. Bonyolult modern vilá­ gunkban már nem lehet a puszta empíria síkján tájékozódni. Nagy Pál tehát "elkalauzol" bennünket a modem művészet útvesztőiben, s megkísérli fogalmilag megvilágítani azokat a pontokat, amelyek­ ről belátható az előttünk kinyíló út - a Jövő útja, s megkönnyíti számunkra az eligazo­ dást a modern élet "labirintusában". Intel­ lektuális problémának tekinti magát az életet is - ezért "intellektualizálja", teoreti­ kusan közelíti meg a művészetet. �A íustá János: ADunánál - Égtájakon 38 �NEG YVEN ÉV MÚLTÁN Szokács László Úgy éreztük, tiszta a lelkiismeretünk A leszámolás a nemzeti érzelmekért, a lelkesedésért, a hazaszeretetért, az embe­ ribb, jobb társadalom akarásáért, vagy akár a rend fenntartásáért 1957-ben jött el. Egymást érték a letartóztatások, az interná­ lások, s a perek. Sok dolguk volt a rögtön­ ítélő bíróságoknak és az állami ítéletvégre­ hajtó sem maradt munka nélkül. Nógrád megye sem volt kivétel. Per pert követett. A megyei bíróságon Balassagyarmaton tárgyalták a "megyei ellenforradalmi banda" ügyét, amikor a megyei munkástanács tagjait fogták perbe. Szabó Ervin 8 évet, Jeesmenik Andor 7 évet, Beda József 8 évet, Kiss István két év hat hónapot. Szádvári Béla két évet kapott. S ezzel még nem volt vége. A megyei lap május 1-i számában adta hírül, hogy kik azok "az ellenforradalom irányításában résztvett vezető személyek", akiknek az igazságszplgáltatás előtt kell felelniük. A megyei rendőrfőkapitányság jelentése alapján a megye lakossága megtudta a súlyos vádat: "hogy az október 23-i ellen­ forradalom előkészítésében, annak szellemi irányításában, majd az ellenforradalom ideje alatt az ellenforradalom csoportos 39 akcióinak szervezésében vezető szerepet vittek" és következett a névsor Sartóris Kálmán, Lénárd Andor, Vörös Lajos, Pödör Mihály, Deme Attila, Verebélyi Gyula, Lassan József és Bajtai Jenő. A jellemzések­ től most tekintsünk el. Négy halálos ítéletet hozott és egy 15 éves börtönbüntetést sza­ bott ki Budapesten a statáriális bíróság az úgynevezett hídrobbantók és fegyverrejtegetők ügyében. Gcczkó Istvánt és Alapi Lászlót felakasztották, Kiss Antal és Tóth Mihály halálos ítéletét "kegyelemből" életfogytiglanra változtatta az Elnöki Tanács elnöke, Kelemen Károlyt 15 évre ítélték. A bosszú nem maradt el az acélgyári nemzetőrökkel szemben sem. A csoport két vezetőjét Hadady Rudolfot és Hargittai Lajost még 1956 decemberében lefogták és brutálisan meggyilkolták. A többiekre bör­ tön várt. Ponvi József 1952-ben végzett az acél­ gyári általános iskolában, majd ősszel munkaszerződéssel az Acélgyárnak lett villanyszerelő tanulója, 1954-ben végzett és lett segéd, a kezdett el dolgozni a gyár vil­ lamos központjában, az üzemfenntartásnál �Szokács László Úg y éreztük tiszta a lelkiismeretűnk volt karbantartó. Tagja volt az acélgyári nemzet- és gyárőrségnek és fegyverrejtegetésért tíz év börtönre ítélték. - Tarjánban volt 1956. október 23-án? - A Mohács-közben egy váltótáborban értek az események. A dunai árvíz okozta károk helyreállítá­ sán dolgoztunk, kormányfelhívásnak tet­ tünk eleget, s voltunk ott az Acélgyárból vagy huszonhatan. Az ottani falvakban dolgoztunk, a fizetést a gyárban kaptuk, ott írták a műszakot. Velem volt Mcdc Lajos. Márton Imre, Juhász Attila, Vics Anti. Volzovár Jóska, Fcrcncz József... Van is fényképem, ahol egy sátor előtt áll a társa­ ság. Sátrakban laktunk, katonák voltak a parancsnokok. Egy hete dolgozhattunk, amikor jöttek a hírek Budapestről. Volt egy katonai adóve­ vő, amit tekerni kellett, mindig beült valaki és hangosan "közvetített". Amikor nem szólt a Kossuth Rádió, akkor a Szabad Európát hallgattuk. Pár nap múlva már helyzetképet adott a rádió a különböző városokból. Salgótarjánt is említette. Voltak köztünk családos emberek is. s elhatároz­ tuk. hogy hazajövünk. Az egyik reggel összepakoltunk, bementünk Mohácsra, de nem jutottunk tovább. Nem volt közlekedés. Emlékszem egy kirendeltségen, talán DISZ irodán, próbáltunk pénzt kérni. Nem tudtak adni, de adtak egy írást, hogy ahol lehet segítsenek nekünk. Az állomáson az egyik veszteglő vonat kocsijában töltöttük az éjszakát, majd másnap nagy szerencsénkre egy Pestre induló gőzhajó kapitánya meg­ szánt bennünket, felvett, még enni is adott és elhozott a Csepcl-szigct elejéig. A budai oldalon indultunk el gyalog, de útközben figyelmeztettek, hogy ne menjünk együtt, mert felkelőknek nézhetnek minket és kö­ zénk lőnek. Mi hatan-heten lehettünk háti­ 40 zsákokkal. bőröndökkel felszerelve, s már a sziget közepén jártunk, ahol már négyeme­ letes lakóházak voltak, amikor egy fegyve­ res csoport karjaiba futottunk. Igazoltattak, megnézték a csomagjainkat, s az volt a szerencsénk, hogy Márton Imrét megismer­ te az egyik, mert együtt voltak katonák. Nem akarták elhinni, hogy tarjániak vagyunk. Miután kikérdeztek, tanácsokat is adtak. Lehe­ tőleg kettesével menjünk, ne szaladgáljunk és tőlük tudtuk meg. hogy Pestre, ahol már oro­ szok vannak, csak a Lánchídon lehet átmenni, forradalom van. a diákok csinálták és hogy Sztálin szobrát is már ledöntölték. - Mit láttak Budapesten? - Már a Csepcl-szigctnél. ahogy kiszáll­ tunk a hajóból, robajokat hallottunk. Lát­ tunk repülőket, az egyik a Citadella fölött géppuskázott. Végigmentünk a budai olda­ lon. átmentünk a Lánchídon, ahol magyar és orosz katonák igazoltattak, tőlem az egyik orosz el akarta venni a fényképezőgé­ pet. de lebeszélték. Továbbengedtek azzal, hogy ne menjünk sehová, megmondták hogy érjük cl legrövidebb úton a Keleti pályaudvart. Sajnos itt sem volt közlekedés, nem jártak a vonatok. - Hogyan értek haza? - Gyalog mentünk Pestről Hatvanig! Két na­ pig gyalogoltunk. Útközben egy cipész megcsi­ nálta a cipőm, mert nagyon törte a lábam. Félig megfagyott píiradicsomokat ettünk. Ám Hatvanban már vonatra ülhettünk és meg sem álltunk Tarjáig. - Müven volt a város, a hangulat? - Már a vonatból láttuk, hogy a szovjet emlékművet lerombolták: másnap, bejöt­ tünk a gyárba, jelentkeztünk, állt a munka, október vége volt. - Mikor léptek be a Nemzetőrségbe? - Egv vagy két nap múlva, november elején lehetett a hivatalos alakulás, bár mint �Szakács László Úg y ereztük tiszta a lelkiismeretűnk mondták, már korábban is volt a kapuknál fegyveres őrség. Hadad) Rudolf cs Hargittai Lajos szervezte, a nagyirodán lehetett je­ lentkezni. Lehettünk vagy hus/.onötharmincan. s amikor megalakult az acél­ gyári nemzet- és gyárőrség, lementünk a rendőrkapitányságra, s ott a második emele­ ten megkaptuk a fegyvereket, név’ szerint sorszámmal, és kétnyelvű igazolványt is kaptunk. A nemzeti zászló előtt esküt tet­ tünk. hogy a gyárat megvédj ük. a rendet fenntartjuk és semmiféle olyan akcióban nem veszünk részt, ami a forradalom tiszta­ ságát veszélyezteti. - Mi volt o feladatuk? - Őrséget adtunk a kapuknál. Járőröztíink. ellenőriztük az Acélgyár környéki kutakat, egészen Vízválasztóig, s a sorom­ póig - a Salgó utat is beleértve - tartottuk fenn a rendet. - Mi történt a november 4-i fordulat után? - Arra emlékszem, hogy nov ember 4-én éjszaka felfestették a Salgó útra. hogy éljen a Kádár-kormány. Akkor a "festőket”, há­ rom pufajkást. behoztak járőreink, lcfcgvvcrezték őket. felírták nevüket, de semmi bántódásuk nem történt. A kihallgatás után elengedték őket. Talán egy hónapig működ­ tünk. s közben voltak érdekes esetek. Ki kellett mennünk Karancslapujtőre. mert az onnan bejáró emberek, akik itt dolgoztak a gyárban, mondták, hogy mit védünk mi itt. miközben Lapujtőn a pufajkások fosztogat­ ják az üzleteket, s azt mondják, hogy Kádár visszafizeti. Kérték, követelték, hogy men­ jünk ki. Kiderült, ez egy összeugratás lett volna, de Hadady. Hargittai és Fancsik Gyuri rendbetették a dolgokat. Egv másik alkalommal telefon érkezett, hogy menjünk őrséget adni a megyei tanácsra, mert az ottani nagybátonyi nemzetőrök már fárad­ 41 tak. Teherautóra ültünk, lementünk, s itt derült ki. hogy nekik meg azt telefonálták, hogy jönnek az acélgyáriak, támadnak, el akarják foglalni az épületet. Halomra lőhet­ tek volna bennünket, ha bedőlnek a provo­ kációnak, mert mi beálltunk a teherautóval a megyei tanács épülete elé. A helyzet tisz­ tázódott, s a bátonviak mondták, hogy itt az épületben, valamelyik emeleten működik a Szabad Nógrádi Rádió. (A Szabad Nógrádi Rádió története mint annyi más részlete a forradalom ese­ ményeinek - máig feldolgozatlan. Szerkesz­ tőségünk szívesen fogad minden informá­ ciót a SZNR működésével kapcsolatban egv későbbi publikáció megalapozása ér­ dekében. -A szerk.) Abban az időben hallgattuk ezt a rádiót, s nem tudtuk, hogy honnan jön az adás. Elképesztő dolgokat beszéltek fasisztákról, kulákokról. nyilasokról, beszivárgott ame­ rikai felbujtó elemekről Hadadyt és a 18 éves Juhász Attilát is SS-nek titulálták. Hárman közülünk felfedezték a szobát, rájuktörtek, s a bemondót és a két pufajkást kizavarták, le fegyverezték, cseh gyártmá­ nyú Zetka géppisztoly volt náluk, amit mi csak hurkatöltőnek hívtunk. A rádiót üzem­ képtelenné tették, nem is szólt egy ideig, aztán valahová áttelepítették. Ha nem megvünk le "őrséget adni", soha nem fedezzük fel a rádiót. A szovjetek fegyvereztek le, úgy. hogy előzőén már kétszer jártak a gyárban. Mindkétszer tankokkal jöttek és Szuhacsev Sándor volt a tolmács, aki az első világhá­ ború után maradt itt, orosz ember volt. Keresték a Szuezi-csatornát. úgy tudták, hogy minden fán. itt a gyári úton kommu­ nisták lógnak. Ezeket mind fordította Szuhacsev. Volt olyan, hogy Márton kol­ básszal kínálta őket. Nem merték elvenni, �Szokács László Úgy éreztük tiszta a lelki ismeretünk akkor beleharapott, úgy adta oda nekik. Körülnéztek, s hogy a parancsnok nem látta, elfogyasztották Amikor harmadszor jöttek vissza, akkor szedtek össze a fegy­ vert. A parancsnokkal Hadadv. Hargittai cs Szuhacscv elvonult, tárgyaltak az igazgatói irodában, s nemsokára mi a fegyvereket lehordtuk egy nyitott, páncélozott teherau­ tóba. amelyik beállt az iroda kapujába. Fcldobáltuk a 48-as karabélyokat, a dobtá­ ras géppisztolyokat, a "dióverőket". Ketten még segítettek is a zárakat szétszedni, mert az oroszok nem boldogultak velük. Minket leszereltek, bár igaz. hogy még egy páran akik később disszidáltak - adtak még fegy­ veres kapuőrséget. - Mégis maradt fegyver. - Maradt az őröktől és azoktól, akik de­ cember elején disszidáltak, mert közben a városból jöttek a figyelmeztetések, s ezek jóindulatúak voltak, mert jelezték, hogy jön a megtorlás és ajánlatos egyeseknek odébbállni. Többen elmentek. így Fancsik Gyuri is, aki katonatiszt volt. De többség­ ben maradtunk. Ugv éreztük, tiszta a lelki­ ismeretűnk. nem csináltunk semmit, egy pofont, egy fenékberúgást sem adtunk, senkit nem bántottunk a gyárból és a gyá­ ron kívül sem. Szóval mi. villamosközpontiak így gondolkodtunk. Kapott jelzést a kél parancsnok. Hadadv és Hargittai is. Maradtak ... Szegények, naivak voltak, mert láttam, megmutatták azokat a kis egyujjnyi hosszú fűrészlapocskákat, amit a gallérjukba bevarrtak, hogy elfogatásuk esetén majd a rácsot ezzel elfűrészelik. Már megszűnt a nemzet- és gyárőrség, statárium volt. akkor nem is úgy szóltak, hogy a megmaradt fegyvereket - lehetett kilcnc-tíz darab géppisztoly, puska és lőszer - cl kellene rejteni. Először arra gondol­ 42 tunk, hogy bedobjuk azokat a gyári tóba. Aztán mégis úgy döntöttünk, hogy felrakjuk a fegyvereket a villamosközpont padlására. Elraktuk a tekercselő fölé, de a nádas mennyezet megroggyant. Akik a tekercse­ lőben dolgoztak, mind röhögtek, nem vet­ tük az egészet komolyan. Ott voltam, ami­ kor fülem hallatára Márton Imre megmond­ ta Berkes Istvánnak, az üzemvezetőnek, hogy hol vannak a fegyverek. Ő nagyon megijedt, valami olyasmit mondott, hogy miért mondod ezt nekem, semmi közöm az egészhez. Itt jegyzem meg. hogy Berkes. Mede Lajos és Óvári János nem volt a fegy­ verek elrejtésénél, csak később szeretek erről tudomást. Óvári János a gyár főelcktronikusa volt. később a villamosközpont üzemvezetője, majd vitte a ládát a szerszámokkal, fizikai munkára helyezték, mert kétszeri felszólításra sem volt hajlandó belépni az MSZMP-be. Egyik éjszaka, hogy le ne szakadjon a mennyezet, bejöttünk és átpakoltuk a fegyvereket a műhely közepére, egy "futómacska" fölé, a gerendák közé. Ez 1957. januárjában volt. - / lógván szereztek tudomást a rejtek­ helyről? - M. József tclcpkczclő jelentett fel min­ ket. később a tárgyaláson ő volt a koronata­ nú. Nem akarok jelzőt használni, de olyan ember volt. hogy még ő bíztatott minket, hogy ne dobjuk a tóba a fegyvereket, rejtsük cl, s egy alagútban. mert a villamosközpontból volt cgv átjáró a kazán­ házba. még ki is próbálta őket. mert azt terjesztette, hogy a katonaságnál fegyvermester volt. Tudta, hogy hol vannak a fegy­ verek. Korábban lopásért kizárták a pártból, s most ezért a "szolgálatáért" - a tárgyalás szünetében az ügyvédek mondták nekünk visszavették, illetve felvették az MSZMP-be és még órabér-emelést is kapott. �Szokács László t'gy ereztük tiszta a lelkiismeretűnk - Mikor tartózta ltok le? - Éjszakai műszakban voltam április 12crc virradóan. Meg délelőtt felvettem a fizetést, hazajöttem, itt laktunk akkor is a gyári úton. lementem a városba, visszajöt­ tem, felakasztottam a kabátom, lehetett úgy fél négy. amikor csengettek, s az ajtóban ott állt M. Gyula és egy civilruhás nyomozó, s közölték, hogy pakoljak össze, vegyem a kabátom és bevittek a városi rendőrkapi­ tányságra. - Nem tiltakozott? Nem kérdezte hogy miért? - Nem. mert már tudtam, hogy miről van szó. mert délelőtt, amikor felvettem a fizetésem, mondták, hogy megtalálták a fegyvereket, s már vártam, hogy jönnek értem. Bevittek, s másnap volt a kihall­ gatás. Közben mindenki megkapta a magáét. Én azért kaptam, mert volt cgv Kossuthcímcrcs jelvényem, s ezt fasisztának mi­ nősítette a nyomozó. Két napig voltunk a rendőrségen, utána sorakoztunk az udva­ ron. s aztán az acélgyári busszal vittek bennünket Pestre, a Gyorskocsi utcába. Kettesével voltunk összebilincselve, a fe­ jünket le kellett hajtani, nem nézhettünk ki az ablakon, ott voltak velünk a "jóemberek". D. István. M. Gyula és N. József. F. Gyula. H. Gyula és H. Tibor. G. László, akikre emlékszem, nyomozók is, s útközben még Kistarcsán felvettük Hárs Lászlót, akit már internáltak, aki a gyári kapuőrség parancsnoka volt. Tanúnak hozták. Útközben ment a szöveg, s a kísérőink meg is mondták nyíltan, hogy öt halálos ítéletet várnak. Említették annak a Karancs-mcnti ügyésznek a nevét is, aki majd ott lesz és akit csak "halálügyésznek" hívtak. Két nap múlva, a Fő utcában, a 43 katonai bíróságon kezdődött a tárgyalás, ha jól emlékszem április 15-én volt az ítélet­ hirdetés. - Mi volt az ítélet? - Mint mondtam, kísérőink biztosak voltak a dolgukban, gyors döntésre számí­ tottak. úgy gondolták, hogy fegyveres öszszcsküvésért, hazaárulásért ítélnek cl. Még egy beadványt is becsatolták a bírósághoz ezt is az ügyvédektől tudtuk meg -. hogy az acélgyári kollektívák mélységesen elítélik fasiszta cselekedetünket és a legszigorúbb büntetést követelik. Igen, voltak ügyvédeink is. hármunkra jutott egy ügyvéd. A lényeg, hogy a kísérőinket a bíróság elnöke még rendre is utasította, mert öt emberre kértek kötél általi halált. Én is köztük voltam. Fegyverrejtegetésért tíz év börtönt kaptam és öt évre eltiltottak a közügyek gyakorlásá­ tól. Bcrecz Dezső ügyét, aki tizenhat éves volt. és véletlenül éppen akkor volt éjszakai műszakban, amikor másodszor raktuk át a fegyvereket, s cl is zavartuk onnan, de ő ott maradt, áttették a fiatalkorúak bíróságához. A gyarmati bírósághoz került Vics Anti, mert beteg volt a tüdeje. Girtl Emmát is Gyarmaton ítélték el. Ők mindhárman öt-öt évet kaptak. Persze Vics Anti öt évét "szétosztották", mert Márton Imre tizenhá­ rom, Óvári János tizenkét évet kapott, Mede Lajos. Juhász Attila, Ponyi Gyula tíz­ tíz évet. Berkest fölmentették. A tárgyalás nyilvános volt, a hozzátartozók ott lehettek. Amikor visszavittek minket a cellákba, még örültünk is. hogy csak tíz évvel megúsztuk. Fiatalok voltunk, fel sem fogtuk mit jelent a börtön... - Hol, hogy an töltötte a börtönéveket? - A Kozma utcában kezdtem, aztán Vácott töltöttem tizenegy hónapot. Itt a filatériai üzemben is dolgoztam napi két forint tíz fillérért, majd újra a Kozma utca �Szokács László l 7g v ereztük tiszta a lelkiismeretűnk következett. ahol a kisfogház első emelclén létrehoztak a belügyminisztériumnak egy motorjavitó üzemet, foglalkozásomnál fog­ va ide kerültem. Itt emberségesebb volt a bánásmód, többet is spájzolhattunk, cigaret­ tát is adtak a rendőrök, s az üzem vezetője, egy százados is lehúzott három evet a Rajkügy kapcsán. A spájzolás fontos volt. mert száztíz forintért vételezhettünk egy hónap­ ban. Ha többre sikerült a kitöltés, s nem figyelt az ember, akkor a nevelőtiszt lehú­ zott tételeket, s az ember ezt megérezte. (Egy papírlapocskát rak elém Ponyi Jó­ zsef. A spájzoló lapon ez áll: 1 kg cukor 10,60, 1 kg zsír 28,- 5 kg paradicsom 5,-3 kg paprika 9,60, l fogkrém 3,-, 300 db Terv 42,-, 3 kg alma 10,20, 5 dob gyufa 1,50, 1 db levélboríték 1,- Összesen 110,30 Ft) Aztán az egyik napon egy fcgyőrrcl megkeresett Márton Imre, hogy van egy házi villanyszerelői hely. elvállalnám-e. Örültem, mert azért csak szabadabban mo­ zoghattam. Lazább volt az ellenőrzés. Egyébként negyedévenként írhattam egy cenzúrázott levelet, erre kaphattam egy választ. Félévenként érkezhetett egy há­ romkilós csomag, elő volt írva mi lehetett benne. Félévenként volt egy tízperces láto­ gatás, mindig egyvalaki jöhetett a család­ ból. s ezeknél a beszélőknél a hátunk mö­ gött mindig ott állt egy smasszer, csak családi dolgokról lehetett beszélni. A bör­ tön, mondják, jó iskola, sok mindent tanul az ember. Nekem az volt, bár fájdalmas ezekről beszélni, de ma már csak rossz álomnak tartom az egészet. Sok mindenki­ vel megismerkedtem a segédmunkástól a professzorig. Volt köztünk Kossuth-díjas bányász is, aki elmondta, hogyan kapta meg a díjat. Az első meglepetés már akkor ért, amikor az ítélethirdetés után visszavit­ tek a cellába, s voltunk vagy húszon. Ott az 44 egyik ágyon ült cg\ idős ember, hetven éven felül volt. magas, szikár parasztember és sírt. Kezében zsebkendő, s abban volt a fogsora. Elmondták, nagyon megverték tizenhárom évet kapott, s nem ezért, hanem azért sírt mert őt az édesanyján kívül más még nem ütötte meg. Csősz volt az öreg és helyére valaki pályázott, aki feljelentette fegyverrejtegetésért, mert volt egy elöltöltős durrogatós pisztolya, amivel a madarakat riasztotta cl. Ezt megtalálták a csőszkuny­ hóban, miután feljelentette a rivális és a fegyverszakértő emberélet kioltására alkal­ masnak találta a pisztolyt, s ezért sóztak rá tizenhárom évet. Később, amikor idős poli­ tikai foglyokkal beszélgettem, tőlük tudtam meg mi történt Rákosiék alatt a szociálde­ mokratákkal, a kisgazdákkal. Majdhogy­ nem kikértem magamnak, hogy ilyet mon­ danak. Nem hittem cl. aztán kiderült, hogy minden igaz, amit meséltek. Sok mindenről nem volt tudomásom, amire itt a börtönben jöttem rá. Különféle emberek voltak a fegyőrök között is. Voltak, akik szimpatizáltak velünk. Emlékszem egy őrmester mutatott egyszer egy Lentiből behozott embert, aki embercsempészésért került ide. mert a Drá­ ván embereket vitt át jó pénzért. Megfogad­ ta. ha kiszabadul bosszút áll. Szabadult. Megleste a gyakorlatozó munkásőröket és közéjük lőtt. Újra itt volt, most már mint halálraítélt. így mesélte az őrmester. Egyszer kaptam tíz nap szigorítottat. Négyen voltunk egy zárkában, s három társam meszelte a "kaptárt". Közülük az egyik, aki tizenöt évet kapott, mi csak "Dagadtnak" hívtuk, ceruzával felírta az ajtó fölé. hogy "A smasszer az ajtó előtt áll, a szabadítóink ezerkétszáz mérföldre van­ nak". Ez idézet volt Hemingwaynek az Akiért a harang szól című regényéből. "Ez lesz a jelmondatunk Dodikám!" - mondta. �Szokócs László í g y ereztük tiszta a lelkiismeretűnk mikor visszajöttem a munkából. Ezt felfe­ dezték. s ezen kaptuk a büntetést, ami azt jelentette, hogy az. egyik nap nem kaptam enni. a másik nap mindenből fél adagot. A "Dagadt" ugyan magára vállalt mindent, kapott is húsz napot, de minket azért von­ tak felelősségre, hogy nem jelentettünk. Megmondtam nyíltan, hogy én vanzer nem leszek, nem leszek jelentgető, mert akkor végem van. Rám szállnak a fegyőrök. s a társaid besúgónak hívnak. Mikor már ki­ szabadultam. háromszor is próbáltak jobb belátásra bírni a rendőrségen, akkor sem álltam kötélnek. - Mikor szabadult? - Amnesztiával. 1962. április 3-án, déle­ lőtt. Előző é^jcl nem aludtam. Kijöttem, fel kellett üljek a villamosra, a Keletiből egye­ nesen Tarjánba kellett jönnöm, másnap jelentkeztem a rendőrségen, aztán a mun­ kahelyen. a pártirodán volt a "fogadás" nyomozók jelenlétében Itt a szokásos lelkifröccs következett, majd a legalacso­ nyabb órabérért álltam munkába, s dolgoz­ tam több üzemrészben. Már családos vol­ tam. havi ezerszáz forintot kaptam kézhez és szerettem volna tanulni, technikumba járni. Nem javasoltak. Borsos Gábor igaz­ gató úr, aki az általános iskolában is taní­ tott engem, megmondta, nem tehet semmit, nem vehet fel. ha nem javasolnak. Egv év múlva mondták, mehetek közgazdasági technikumba. Minek? - kérdeztem, nem ez a szakmám. Jutalmat nem kaptam, hiába dolgoztam jól. men az üzemi háromszög tagjai közül a pártot képviselő ember mindig kihúzott. Ezt megsúgták nekem. Miért adjunk jutalmat cllenforradalmárnak. ha másnak adhatunk? - volt az indoklás. Elhatároztam, minden tanfolyamot elvég­ zek. amin részt vehetek. Beiratkoztam a villamos műkezelői tanfolyamra, szereztem 45 másfél év alatt három oklevelet. A darukczclői tanfolyamot is elvégeztem, aztán ami­ kor alkalmam adódott, otthagytam az Acél­ gyárat. elmentem a tanácsi építőipari válla­ lathoz. ahol háromszor annyit kerestem, mint itt. - Hogyan cl, hágván telnek napja? - Rokkantnyugdíjas vagyok. Negyve­ negy év és kétszázhat napot dolgoztam le. Mindkét szemem operálták. Voltam mun­ kanélküli segélyen is. Kapok a börtönéve­ kért ezerötszáz forint kiegészítést, az első évért ötszázat, a további évekért kétszázöt­ ven-kétszázötven forintot. A POFOSZ-ban Beda Jóska bácsinak - szegény már nagyon betegeskedik - segítettem a kárpótlási ügyek intézésében. Bejárok a cserkészekhez is. Ez úgy történt, hogy olvastam valahol, hogy. újra alakult az acélgyári cserkészcsapat. Ennek megörültem, mert annak idején és farkaskölyök voltam, de fogadalmat már nem tehettem, mert jöttek az úttörők. Meg­ kerestem Frics Gyulát, aki osztálytársam volt az általános iskolában és nagy termé­ szetbarát, mint ahogy én is. Mondtam neki: "Hallottad, megalakult a cserkészcsapat?" Gyula rám nézett és válaszolt: "Én vagyok a parancsnok." Ennek megörültem. - Salgótarjánban él. Találkozott, talál­ kozik azokkal az emberekkel, akik tneghurcolták. Erez haragot? - Már a hengerlőben dolgoztam, amikor egy reggeli műszakban elmentem egy gép mellett, amelyiknél a párttitkár állt és be­ szélgetett egy munkással. Utánam szólt: "Még köszönni sem tudsz, te ökör?" Meg­ álltam, visszaszóltam: "Nekem szólt?" kérdeztem. "Neked" - mondta, tegezett. "Megnézem, hogy kinek köszönök!" - vá­ lasztoltam és otthagytam. Hétkor már a nagyüzemi pártbizottságon voltam Tóth Károlynál. Kérdezte mi történt. Elmond- �Szokács László L’g v ereztük tiszta a lelkiismeretűnk tani. én tiszteletből szoktam köszönni, s akit nem tisztelek, annak nem köszönök. E/ az ember ott \olt a buszon. A sógorát föl akarta akasztatni, de nem ez volt az érde­ kes. Már akkor elvált, züllött, iszákos élet­ módot folytatott. így a nemköszönésscl elkerültem azokat, akiket cl kell. Tóth Ká­ rolyt nem. Neki a mai napig előre köszö­ nök. mert egyszer a gyárudvaron megállí­ tott és azt mondta, ha bármilyen problé­ mám van. nyugodtan menjek hozzá, keres­ sem meg. Soha nem kerestem meg, de ez a gesztusa akkor nagyon jól esett. Úgy vagyok ezzel a haraggal, hogy ezek az emberek, akik ártottak nekem, nagyobb pofont kaptak akkor, amikor összeomlott a rendszer és csalódniuk kellett mindabban, amit addii! hittek. (Nézem az oklevelet. A száma 493. Azt tanúsítja, hogy Ponyi József megkapta a Magyar Köztársaság nevében az 1956-os emlékérmet. A kiállítás kelte: 1991. október 23. Az oklevél felső részére fehér lapocskát illesztett a kitüntetett. Ezen áll tintával írva: a salgótarjáni Acélgyárban megalakult nemzetőr bajtársaim: Hadady Rudolf, Hargittai Lajos brutálisan meggyilkolt pa­ rancsnokok 1956. decemberében. Márton Imre. Vics Antal. Girtl Emília - már mind­ hárman meghaltak - Óvári János, Ponyi Gyula. Juhász Attila, Mede Lajos és Bcrecz Dezső. A börtönben töltött idő: 1957. április 12 - 1962. április 3.) Mustó János: A Dunánál - A kék bolygó vize 46 �SZOMSZÉDSÁG ÉS KÖZÖSSÉG A harmadik szlovák-magyar történésztalálkozó margójára A tudatlanság nem mentesít és ... . . . a tudatlanság nem enyhítő körülmény. Ezek Magyarországon és Szlovákiában is ismert jogi kifejezések, amelyek nem csak a jog és a bíróságok világában érvénye­ sek. Ha szemügyre vesszük az élet más területeit, például a szlovák-magyar kapcso­ latok köréből a történelmet, hiszen ehhez is mindkét oldalon mindenki - a tudatla­ nokat is beleértve - ért, akár a futballhoz, akkor láthatjuk, a tudatlanság nemhogy megbocsátható, enyhítő körülmény, hanem egyenesen megbocsáthatatlan. A történelmi és kulturális örökséghez való nem tudatos és méginkább a tudatlan hozzáállás nemcsak a közömbösség, kulturális ignorancia vagy barbárság táptala­ ja, hanem mindenekelőtt a nem teljes, vagyis féligazságok melegágya. Mint mind­ annyian tudjuk, itt is és ott is, a nem teljes, a féligazság általában teljes, azaz egész hazugság, a hazugság pedig az előítéletek, egyoldalúság és türelmetlenség apadhatatlan forrása. így komoly akadály, nehezen leküzdhető korlát áll az emberek, társadalmi cso­ portok, nemzetiségek és nemzetek közti kommunikáció útjába. Az emberiség törté­ nelme, főleg a legújabb kori, viszont arra is tanít bennünket, hogy a nem teljes tudás- és műveltségi háttér többnyire a többség ”előjoga” és az emberi társada­ lom kisebbik részének éppen ez az állapot felel meg. Mert ily módon a kisebbség manipulálhatja a többséget. Eg\> divatos publicisztikai kifejezéssel élve, a kisebbség könnyedén a kívánt formára és a kívánt irányban medializálhatja a közvéleményt. A medializált, manipulált csordatudatba nagyon egyszerű beépíteni bármilyen, min­ denekelőtt persze a hamis, információt, amely egyébként szót sem érdemelne, mert ingatag alapokon áll, esetleg szélsőségeket tükröz, más szóval a hamis társadalmi tudat középpontjában és a valós társadalmi tudat perifériáján ereszkedik el. Ha azonban megfelelő ”transzplantáció” következtében az egyik környezet perifériá­ járól a másik középpontjába kerül jelentős információs csúsztatások hordozójává válik, 47 �Karol 11’lachovskv A harmadik szlovák-magyar történésztalálkozó margójára mert az egyediből és különlegesből általános lesz, ez pedig a hamis ludat létrejöttének alapfeltétele. A közép-európai térségben nagyon ismerős ez a folyamat. Az utóbbi 150 évben egyetlen generációnak sem sikerült elkerülnie ezeket a csapdákat, sem az egyik, sem a másik oldalon. Ezért nem csodálkozhatunk azon, hogy magasabb társadalmi egységek (főként a nemzeti és nemzetiségiek) egymás közti kommunikációja nem ment túl egyszerűen. Nem sokat változtattak ezen a totalitarizmus bukása utáni demokratizálódási folyamatok sem. (Emlékezzünk csak a legutóbbi "mélységes bölcsességre", amely bejárta a Duna egész árterületét és egészen biztosan eljut a Marsra is: az előrelátó kuvik szerint nem szabad felújítani vagy újjáépíteni az Esz­ tergom és Párkány /Stúrovo/ Farkán közti hidat, mert majd éppen azon áthaladva fogják a magyar csapatok elfoglalni Szlovákiát. Kár, hogy> ennek a historikus és hisztérikus butaságnak nincsenek fecskeszárnyai, mert akkor csak lebeghetne a szélben és nem ”medializálódna" a sajtóban. rádióban, televízióban, nem boríta­ ná el az agyakat és nem szítana indulatokat.) A totalitarizmus c féligazságon, hamis tudaton egyetlen meggyőződésen, egyér­ telműségen és türelmetlenségen alapuló emberi ész, akarat és tett szüleménye volt. Előfeltétele az irányított gondolkodás. Az ilyen elmélkedés csakis zsákutcába vezet­ hetett. A gondolkodás és a gondolatok útjába dogmák, fetisizált és tabuizált állítá­ sok álltak, melyeknek nincs helyük az alkotó gondolkodásban. Az új társadalmi körülmények között mindkét oldalon tapasztalható felszaba­ dult, tabuktól mentes gondolkodás jellemzi a szlovák történészek érett generációját, miként a többnyire fiatal magyar kollégáikét is. A ’90-es évek elején háromszor találkoztak (Balassagyarmat 1992, Salgótarján 1993, Budapest 1995). Minden alkalommal olyan szlovák témák kerültek terítékre, amelyek "átnyúltak” a szlovákmagyar történelmi és politikai kapcsolatok kérdéskörébe. A T. Olvasónak bizonyá­ ra nem kell hangsúlyozni, mekkora jelentőséget ad ennek a három tanácskozásnak az a körülmény, hogy mindegyeiket magyarországi közegben tarthattuk meg... Per­ sze ehhez hozzátehetjük, hogy magyar környezetben ez a lehető legnagyobb mérték­ ben volt aktuális és az ma is. Hiszen a művelt magyar már nem tagadja a szlovákok és a szlovák nemzet létezését. Csakhogy egyszerre a szeme előtt, jóformán egyik napról a másikra (egyetlen puskalövés nélkül, de a szellemi tűzharc szűnni nem akaró zajában) létrejött az önálló Szlovák Köztársaság. Létrejöttét bonyolult fejlő­ dési folyamat előzte meg. Ennek, valamint a hozzá kapcsolódó alakuló szlovák nemzeti identitás elemeinek eredetét a közös államalakulatban, a történelmi Ma­ gyarországon kel! keresnünk és nyomon követnünk. Az ember környezetét a termé48 �Karol Wlachovskv A harmadik szlovák-mag\>ar történésztalálkozó margójára szeti és a társadalmi világok alkotják. IJgy van elrendezve. hogy semmi sem törté­ nik benne összefüggések és következmények nélkül Ezek a körülmények határozták meg az önálló Szlovákia létrejöttét is. Ennek a bonyolult folyamatnak a különböző oldalait próbálják - természetesen nem kimerítően - megvilágítani és közelebb hozni a szlovák és magyar történészek írásait, melyek a harmadik találkozón han­ goztak el (Szlovák Intézet, Budapest, 1995.). A tanácskozás vezérfonala már a salgótarjáni eszmecsere során form át öltött: "Nemzeti identitás - nemzetállam...". Bonyolult és időszerű témakör. Valószínűleg térségünkben hosszabb ideig aktuális is marad. A konferenciát megtartottuk, a szakemberek higgadtan szóltak. Meggyőződésem, hogy az írások, illetve előadások kiadása valóban kiegészíti az olvasók ismereteit. Segítenek megvilágítani ami megtörtént és ami már nem tehető meg nem történtté, még ha felm entést kereshe­ tünk is. Közleményünk célzottja szándékunk szerint szívesen lenne a széles közvélemény. Azt reméljük, hogy legalább a gondolkodó személyiségeknek adhattunk támpontot. A megjelentetés (amelyre ismét a Palócföld Szerkesztősége vállalkozott, miként 1994-ben is) lehetővé teszi, hogy bármikor visszatérhessünk az elhangzott szavak­ hoz. Hiszen tartósan megmaradnak, fehéren-feketén, ha nem is maradnak tartósan érvényesek. Karol Wlachovsky 49 �Dusán Kovac Nacionalizmus, nemzetpolitikai program, nemzetállam A nemzeti identitás napjainkban eléggé gyakran használt fogalom. A nemzeti identitást ugyanakkor viszonylag bonyolult napjainkban meghatározni, mivel e foga­ lom struktúrája gazdag és módosult a törté­ nelem folyamán. A nemzeti identitás lehet egyéni, vagy kollektív. Az etnikai másság egyéni tudatá­ nak ugyancsak megvan a maga történeti fejlődése. A saját ctnicitás és a másoktól való eltérés tudatosítására akkor kerül sor, amikor az egyén más etnikai közösséggel találkozik - akár utazóként, vándorló ipa­ rosként, gyarmatosítóként stb. A másság megmutatkozik a nyelvben, a szokásokban, a ruházatban stb. A másságnak és a tulaj­ don identitásnak ez a felismerése kizárólag idegen környezetben kap jelentőséget, illet­ ve idegen környezettel való találkozás ese­ tén. A saját községünkben, ahol nincs nyelvi és kulturális másság, nem merül föl önmagunk identifikálásának igénye. Ilyen induviduális, egyéni identitás, a másság és a hovatartozás tudata, a történelem folya­ matában létező tény. Hasonlóképpen történelmi a kollektív identitás is - a kollektív másságnak a tudata. Akárcsak az egyéni identitás, mindig ott keletkezik, ahol kollektív etnikumok talál­ koznak. Szlovákiában ez elsősorban a né­ met gyarmatosítással, illetve a történelmi Magyarországon a szlovák és a magyar etnikum érintkezésével függött össze. Ak­ kor merült föl annak a szükségessége, hogy magukat nevesítéssel különítsék el. Erre az időre esik néhány etnikailag eltérő község megnevezéses megkülönböztetése (pl. Slovcnská Lupéa, illetve Ncmecká Lupca Zólyom- és Némctlipcsc). A szlovák város­ okban általában három etnikai csoport találkozott - a szlovák, a német és a ma­ gyar. A városokban tehát kialakul a kollek­ tív nemzeti, illetve etnikai identitás. Ez a lokálisan behatárolt kollektív tudat. A történelem folyamán azonban fokoza­ tosan sor kerül arra, hogy egy ilyen tudat, az összetartozás és a másság tudata (pozitív és negatív identifikáció) kivetül az etnikai egészre, s kialakul az össznemzeti tudat és az össznemzeti identitás. Mint számos eu­ rópai nemzet esetében, így a szlovákoknál is, a XVIII. század végén indult meg ez a folyamat. Az Európában lezajlott gazdasági változásokkal volt összefüggésben, az ipari 50 �Duian Kovád Nacionalizmus, nemzetpolitikai program, nemzetállam fejlődéssel, az ipari fejlődéssel, az ipari forradalommal, az úgynevezett harmadik rendnek a politikai életbe való bekapcsoló­ dásával, továbbá a felvilágosulás, majd később a liberalizmus gondolataival. Ez a történelmi folyamat, amelyet ná­ lunk "nemzeti megújhodásnak" neveztek el, nem más, mint a modern európai nemzetek kialakulásának folyamata. Ennek a felisme­ résnek a következtében történetírásunkban, de még etnológiai kutatásainkban is egy álprobléma keletkezett - a szlovák nemzet XVIII. század előtti létezésének kérdése. Annak céljából, hogy a modern nemzet fogalmát megkülönböztessék a fejlődés korábbi szakaszaitól, a régebbi kor megne­ vezésére a nemzetiség, illetve a feudális nemzetiség terminus tcchnicust használták. Ez az álprobléma elsősorban ezzel a helyte­ lenül föltett kérdéssel függött össze: amennyiben a szlovák nemzet a XIX. szá­ zadban jött létre, akkor Szlovákia lakosai a régi időkben nem voltak szlovákok? Érde­ kes, hogy a történetírás nem fogalmazta meg így a kérdést sem a feudalizmus idején szétdarabolt Németországban, sem Franciaországban, de még Csehországban sem. Az ily szofisztikusan fölvetett kérdés nem veszi figyelembe, azt, hogy: a) az egyéni és a kollektív identitás lokális szinten már a középkorban is megvolt a szlovákok között, b) a XVIII. század végétől az etnikum fej­ lődésének folyamatában minőségileg új fázis áll be - a modern nemzet kialakulása. Ilyen értelemben a XVIII. század előtt is lehet szlovák nemzetről beszélni, mivel ez a nemzet meghatározásától függ, mint olyantól. Az új szakasz tehát, amely a XVIII. szá­ zad végétől kezdődik, minőségileg új sza­ kaszt jelent a nemzeti közösség történelmi fejlődésében - a modern nemzet kialakulá­ sának szakaszát. 51 A modern nemzet kialakulási folyama­ tához két döntő tényező szükségeltetik: a) létre kell jönnie az össznemzeti kollektív tudatnak, b) meg kell határozni az adott államhoz való kapcsolatot. Az össznemzeti kollektív tudat fokoza­ tosan alakul ki, az értelmiségnek köszönhe­ tően, az ő felvilágosító tevékenysége követ­ kezményeképpen. A szlovák történetírásban az embereknek ezt a csoportját általában "nemzetébresztők"-ként szokás emlegetni. Az össznemzeti tudat territoriális és szociá­ lis értelemben egyaránt egy közös program alapján teremtődik meg. Ez a közös prog­ ram eleinte nyelvi és kulturális jellegű. Fokozatosan kap szociális, gazdasági, végül pedig politikai dimenziót. A nemzeti politi­ kai program kialakítása és a nemzeti közös­ séggel való elfogadtatása e folyamat csúcs­ pontja, s azt jelenti, hogy a modern nemzet programját tekintve is végleg kialakult. A szlovákok esetében erre a XIX. század derekán kerül sor. A Stúr által kidolgozott és propagált program - a szlovák nemzeti és területi autonómia - a különböző térségek és társadalmi hovatartozású szlovákok számá­ ra egyesítő erővé vált. Meg kell jegyezni, abban az időben volt még Szlovákia terüle­ tén - a történelmi fejlődés következtében olyan területek, ahol a nemzeti mozgolódás nem hagyott nyomot. Ez azonban így ala­ kult a többi európai nemzet esetében is. Egy nemzeti közösség a fennálló állam­ hoz fűződő viszonyának alapján is modern nemzetté alakulhat. Elvben ez a viszony kétféle lehet: centripetális és centrifugális. Amennyiben az állam elismeri a nemzeti közösséget, amennyiben saját fejlődésének pilléreként tekint rá, tehát pozitív lesz a nemzeti közösségnek az államhoz fűződő viszonya, abban az esetben a fennálló állam elősegítheti a modern nemzet és a modern �DuSan Kovac Nacionalizmus, nemzetpolitikai program, nemzetállam nacionalizmus gyorsabb kialakulását. Amennyiben viszont ez a nemzeti közösség centrifugálisan viszonyul a létező államhoz, tehát elutasítja azt, úgy az államnak ezt az elutasítását éppen a nemzet és a nemzeti politikai program formálódásának a folya­ mata siettetheti. Csupán ködös elképzeléseink és hipoté­ ziseink vannak arról, hogy szervezkedett a történelem előtti korokban a társadalom. Még ha lenne is elfogadható feltételezésünk arról, hogy az ősközösségi társadalom vér­ ségi, törzsi szövetségekből alakult, a törté­ nelmi időkben már olyan állammal találko­ zunk, amely ezeket a törzsi kereteket túllép­ te. Az államok, az ókoriak is, területi elven alapszanak. A modern korban a nemzet mint a törzsi, etnikai közösség magasabb formája, újra államra tart igényt. Megjele­ nik a nemzetállam eszméje. Minthogy azonban a már létező államok rendelkeznek a maguk hagyományaival és tulajdon belső erejükkel, s minthogy a migráció Európá­ ban eltörölte az etnikai határokat, a tiszta nemzetállam eszméje megvalósíthatatlan, s csupán különféle hibridek keletkezhetnek, mégpedig a tcrritoiiális és az etnikai elv kombinációja alapján. A szlovák nemzet formálódásához fon­ tos keretet biztosított a történelmi Magyarország. A történelmi magyar állam megala­ kulásának első szakaszában még hatott a nagymorva tradíció, ám annak nem lehetett elég kreatív ereje. A történelmi Magyaror­ szág határainak kialakulása után fontos szerepet játszott, hogy a szlovák etnikum az államhatárok révén elszakadt a hozzá legközelebb álló nyugati szláv nemzetektől - a cschcktől és a lengyelektől. A történelmi Fclső-Magyarország nyelvileg jelentősen heterogén lakossága a határok megvonásá­ val leválasztódott a közeli nyugati szlávok52 tól, a magyar etnikum pedig az ország többi lakosától is elhatárolta. Egyedül a ruszinok voltak az a közeli etnikum, akik a szlová­ kokkal közvetlen kontaktusban, egyazon államközösségen belül éltek. így alakult ki az a keret, amelyben kiteljesedésnek indult a szlovák nemzeti identitás. E folyamat fokozatos volt. A szlovákok hosszú évszázadokon át éltek pozitív vi­ szonyban az állammal, s a "hungarus" (uhorské) hazafíság egyik meghatározó tulajdonságuk volt. A történelmi Magyaror­ szág - Hungária - Uhorsko mint keresztény és soknemzetiségű állam befolyásolta a szlovákokat, ők pedig részt vettek az állam fölvirágoztatásában, akárcsak a többi etni­ kum. Az össznemzeti tudat nem csupán a szlovákok esetében hiányzott, hanem a többi etnikai csoport esetében is. A szó modern értelmében vett nacionalizmust nem lehet a középkorba transzplantálni. Ott egyszerűen nem volt helye. Adódtak nem­ zetiségi villongások és konfliktusok, melye­ ket dokumentumok őriztek meg. Ezek azonban helyi és lokális konfliktusok vol­ tak, s nem lehet nacionalista jelleget tulaj­ donítani nekik. Nacionalista szempontból nézve a törté­ nelmet, a szlovákok számára több évszázad mutatkozott "halottnak”. A valóságban azonban Szlovákia és a szlovákok gazdag, nemegyszer viharos "történelmi életet" éltek. Ennek a történelemszemléletnek tipikus mcgszólaltatója Július Botto könyve, a Slováci. Vyvin ich národného povedomia (A szlovákok. A szlovákság nemzeti tuda­ tának fejlődése). A szerző a Nagy Moráviával kezdi, majd kihagyva néhány századot az ún. megújhodás korától kezd a szlovák öntudattal és a szlovákok történel­ mével foglalkozni. Ebből a koncepcióból született a "nemzeti megújhodás" szlovák, �DuSan Kovád Nacionalizmus, nemzetpolitikai program, nemzetállam vcgső soron pedig cseh meghatározása. A nemzeti történelem a XVIII. századig úgy rajzolódik elénk, mint valami évszázados álom ideje. Csak a modern korban, a nem­ zeti "ébresztők" hatására ébredt föl a nem­ zet hosszú álmából s kezdett nemzeti életet élni. Ez a nacionalista koncepció jelen társadalmunkban hosszú életűnek bizo­ nyult, s eltorzítja a történelmi fejlődésről, mint folyamatról, kontinuitásról alkotott szemléletet. A modern szlovák nemzet kialakulásá­ nak folyamata elvben ugyanúgy zajlott le, mint a többi európai nemzet esetében. A séma, amelyet M. Hroch dolgozott ki, elv­ ben alkalmazható szinte valamennyi nem­ zeti mozgalomra, még ha a séma csak séma marad is. A történelmi Magyarországon zajló szlovák nemzeti mozgalom ugyanak­ kor néhány sajátosságot mutat. Az egyik, a régi Magyarországra nézvést legkülönlege­ sebb vonás, melyet máig kevéssé vettek tekintetbe, a korai magyar nacionalizmus megléte. Ez még azelőtt felkavarta a mély­ ségeket a soknemzetiségű történelmi Ma­ gyarországon, mielőtt napvilágot láttak volna a felvilágosodás és Hcrdcr gondola­ tai. A magyar nacionalizmus nemesi elmé­ lete szerint a magyar államnak nem soknemzetiségűnek kell lennie, hanem magyar államnak, melyben a többi lakos - a nem magyarok - másodrendű, nem teljes jogú polgárok lettek volna. Ezek ellen a nyíltan hangoztatott elméletek ellen szlovák részről tiltakoztak, s több publikáció jelent meg, részben védekező, részben a szlovák nemze­ tet dicsőítő, mely nemzet hagyományai a XVII. században kezdődtek s egészen a XIX. század végéig tartottak. Ezért talált előkészített talajra a szlovák értelmiség köré­ ben a nemzeti agitáció, s az európai ideológia ugyancsak termékem talajra leltek itt. 53 A szlovák nemzeti mozgalom a legfejlet­ tebb európai nemzeti mozgalmakkal egyide­ jűleg fejlődött, s színvonala, valamint lefo­ lyása nem csupán a cseh nemzeti mozga­ lommal, hanem a németországi és a len­ gyelországi eszmeáramlatokkal is összevet­ hetők. A vízválasztó, amikor a szlovák nemzeti mozgalom fokozatosan és egyre észlelhetőbben lemarad, a dualizmus idő­ szaka. A szlovákok már a XIX. század derekán rendelkeztek nemzeti politikai programmal, melynek megvalósításáért fegyvert fogtak 1848-49-bcn. A forradalom leverése nem fékezte le teljesen a nemzeti fellángolást - memorandumban fektették le a szlovák államjogi programot, s megala­ kult a Matica slovcnská. A dualizmus alatt a magyar kormány és a fővárosi hatalmasságok tervszerűen és céltudatosan kezdték megvalósítani a ma­ gyarosítást, mely elsősorban a szlovák ér­ telmiséget és a középvezető rétegeket vette célba. Ennek következtében a szlovákság fokozatosan elidegenedett a magyar állam­ tól, s a nemzeti mozgalomban a centrifugá­ lis tendenciák kezdtek felülkerekedni, noha hivatalosan egészen az első világháborúig a program a memorandumban megfogalma­ zott, a történelmi Magyarországon belüli autonómia maradt. A centrifugális tendencia az első világ­ háború éveiben érte el tetőfokát, amikor kedvező nemzetközi feltételek keletkeztek. 1918-ban a szlovákok elhatározták, hogy kiválnak a történelmi Magyarországból, s közös államot alapítanak a csehekkel. En­ nek a döntésnek a jelentősége máig nincs kellőképpen megvilágítva a szlovák közvé­ lemény előtt. Az a nézet uralkodik ugyanis, hogy ez egy magától értetődő és logikus kibontakozása volt az addigi fejlődésnek. Mint hogyha a szlovákok a Nagymorva �DuSart Kováé Nacionalizmus, nemzetpolitikai program, nemzetállam államnak, mint olyannak a létével. A nemzet identitásának problémáját szélesebb összefüggéseiben is szükséges vizsgálni. A XX. századi Európa történel­ mére az autokrata, totalitárius rendszerek és a demokrácia közötti harc jellemző. A de­ mokratikus mozgalom, amely már a XIX. század végén megindult, különböző szán­ dékú antidemokratikus erők fokozott el­ lenállásába ütközött. Valamennyi nemzet esetében e szélesebb keretben zajlott a nem­ zeti mozgalom. A nemzeti identitás sehol sem létezik "magánvalóként", mindenütt interakcióba lép a történelmi folyamattal. Nagyon fontos a nemzeti mozgalom belső értékeinek megismeréséhez, milyen mér­ tékben tükrözi e mozgalom korának igé­ nyeit. A nemzeti identitás mindig konkrét történelmi összefüggések között létezik, és személyes kapcsolatban a korral s annak irányával. Ha a demokratikus mozgalmat pozitívnak és progresszívnek minősítjük, akkor meg kell válaszolnunk azt a kérdést is, milyen mértékben van összhangban e demokratikus mozgással a nemzeti mozga­ lom és a nemzeti program. Ha a nemzeti közösség elfordul a tágabb értelmű felada­ tok elől és kizárólag a saját közösségére összpontosít, szükségszerűen kezd degene­ rálódni és eltorzulni. Mert ahogy a nemzet­ nek is csupán akkor van értelme, ha létez­ nek más nemzetek is, a nemzeti program­ nak sem lehet értelme "önmagában" és önmagáért, hanem konfrontálnia kell a szélesebb közösséggel. Birodalom szétesése óta mást nem óhajtot­ tak volna, mint ez a megoldást A valóság­ ban egy igencsak forradalmi és elvi válto­ zásról volt szó a szlovák politikában. 1948-al csúcsosodott ki Szlovákia szá­ mára a XIX. század. A nemzeti fejlődés, amely a mostoha Magyarországon leküzd­ hetetlen akadályokba ütközött, elvi döntésre jutott: Magyarországon kívül keresni a helyét. Ezt a döntést a szlovákok valamenynyi jeles politikai képviselője, valamint a szlovák nemzet többsége elfogadta, amint arról K. A. Mcdvecky értékes monográfiája, továbbá a levéltári dokumentumok tanús­ kodnak. Ezt a döntést, amely megtört egy ezeréves hagyományt, nem volt könnyű meghozni, s csak egy öntudatos, szuverén nemzet fogadhatta el. Az első csehszlovák köztársaság valósá­ ga egy kicsit más volt, mint az eredeti szlo­ vák elképzelések. Az első köztársaság vol­ taképpen fölülmúlta a szlovák várakozáso­ kat a kultúra és az oktatás terén. A problé­ ma politikai területen adódott. A szlováko­ kat fokozatosan a szlovák autonómia gon­ dolata kezdte foglalkoztatni. A autonómia ez hagyományos szlovák politikai program volt. A centralista állam modelljével szem­ ben szlovák oldalon egy olyan modell állt, mely szerint Szlovákiában széles jogkörrel rendelkező saját nemzetgyűlést és kormányt kell létrehozni. Azok az elégedetlenségek, amelyek Szlovákiában az első köztársaság végéig megnyilvánultak, az állam belső elrendezésével függtek össze, s nem az 54 �Hévízi Józsa Területi és egyházi autonómia a nemzettéválás folyamatában Bár a nemzetállamok a XIX. században alakultak ki, a történelem kezdetétől küz­ döttek a népek és népcsoportok az identitá­ suk megőrzéséhez szükséges közigazgatási, gazdasági, kulturális (vallási és nyelvi) különállásukért. Egy ókori példa: Róma történetének kutatói feltételezik, hogy a római népet alkotó plebejusok, patríciusok és cliensek közül a plebejusok azért kény­ szerülnek külön "törvénykezni" (comitia tributa), mert a genshez a betelepedéskor valószínűleg csak a patríciusok és a cliensek tartoztak. A középkori példák közül elegendő csak az angol, francia, orosz fejlődés sajátossága­ ira utalni. Anglia attól az időponttól kezd­ ve, hogy Walest, Skóciát, Írországot magá­ hoz csatolta, a közigazgatási önállóságuk felszámolására és nyelvi asszimilálásukra törekedett. Ennek része volt az egyházügyek is, csupán a skót presbitériánusok rendelkeztek némi önállósággal. A centrali­ záló középkori államvezetésnek esik áldoza­ tul Franciaországban a XVI. századi val­ lásháborúktól kezdődően a helyi parlamen­ tek mögé rejtőző területi különállás. Itt már 55 1538-ban államnyelvvé teszi I. Ferenc a franciát s a folyamatot mintegy betetőzi az egységet teremtő francia forradalom a breton, baszk, német, olasz és flamand nyelv betiltásával. Oroszországban Nagy Péter uralkodásától kezdve a helyi önkor­ mányzat maradványait felszámolják. Kis népek tűnnek cl a nyelvi olvasztótégelyben. A magyar nemzetállam fogalma a Szent István-i államalapítás eszmerendszeréhez nyúlik vissza. A keresztény uni verzál izmus szellemében fogalmazza meg azt az évszá­ zadokon keresztül érvényesülő államszerve­ zési elvet, hogy az idegen népeket, vendé­ geket nyelvükkel, szokásaikkal egyetemben kell befogadni, "mert az egynyelvű és egy­ szokású ország gyenge és esendő". A király szerint a vendégek és jövevények akkora hasznot hajtanak, hogy méltán állhatnak a királyi méltóság hatodik helyén. Magyarországon a betelepülő népek, népcsoportok a területi és egyházi autonó­ mia itt megvalósuló különböző formáiban megőrizhették identitásukat, nyelvüket, vallásukat a természetszerűleg működő �Hévivi Józsa Területi és egyházi autonómia a nemzettéválás folyamatában asszimiláció ellenére is a modern nemzetál­ lam létrejöttéig. A széttagolt, sokszor anarchikusnak tű­ nő feudalizmusban a király központosító tevékenységét segítették a társadalom kü­ lönbözőjogú és érdekű csoportjai. A területi autonómia különféle változatainak megva­ lósulása Magyarországon (horvát bánság, jász-kun kerületek, székely székek, szász egyetem, felvidéki bányavárosok szövetsége stb.) lehetőséget nyújtott a különböző jogál­ lású társadalmi csoportoknak, saját önigaz­ gatásuk megszervezésére, az etnikai csopor­ tok regionális szintű szerveződésére, érde­ kek érvényesítésére. A fent említett népcsoportok - a szászo­ kat kivéve - főleg katonáskodásért kapták kiváltságaikat, a közösség tagjaként élvezték területi különállásukat, adómentességüket. Horvátországot erős rokoni kapcsolatok fűzték a XI. században Magyarországhoz, s midőn a horvát királyi család kihalt, I. (Szent) Lászlónak ajánlották fel a trónt. A kiegyezésig megőrizte területi közjogi kü­ lönállását, külön politikai nemzet volt terü­ leti önkormányzattal, saját országgyűléssel. A horvát-magyar kiegyezés példamutatóan széles körű autonómiát biztosított számára 1868-ban: A kormányzástól a nyelv-, zász­ ló-, címerhasználaton át a horvát ezredekig, horvát honvédségig az önálló állami lét számos jegyéig. gycli. Oroszi. Horváti). A tatárjárás utáni pusztaságokra IV. Béla, majd az Anjouk kezdték a tervszerű betelepítést. A királyok megyényi területeket adományoztak erdőir­ tásra, új falvak alapítására. (A telepítők között van a Szcnt-Iványi és a Görgey csa­ lád őse, de Csák Máté is.) A morva, cseh, lengyel, rutén földről beáramlók számára a vonzást a csökkentett földesúri terhek jelen­ tették. (Az irtásfalu cseh eredetű neve lehota, könnyebbség volt.) Az ország három részre szakadása után a középkori 300-500 ezres északi szláv népesség a 17. század végére 1 milliónál is nagyobb etnikummá fejlődött. Ugyanakkor a délvidéki szerbek, románok, rutének már feudális keretek közt élve kiváltságos réte­ geik (vajdák, kenézek) vezetésével teleped­ tek be. A felső rétegükhöz tartozók a ma­ gyar nemességgel egyazon jogokat kaptak, azaz egyénenként kapták a nemesi kiváltsá­ gokat. Nemességük beolvadt az évszázadok során a magyar nemességbe. A reformáció­ val meginduló anyanyelvű igehirdetés után a törökkori és az azt követő idők hatalmas betelepülései a határok mentén nagy nem­ zetiségi tömbök kialakulásához vezettek. (A magyarság aránya a nemzetiségekhez hoz­ závetőleg: 45-55 %). Amikor az 1789-cs forradalom eredmé­ nyeképp mindenki polgárrá lett, s eltűntek a bíráskodásban, adózásban és minden másban meglévő egyenlőtlenségek, egyben a kiváltságokkal együtt eltörölték a csoportérdekek regionális szintű érdekérvényesíté­ sét is. A különböző kiváltságos csoportok­ kal tagolt társadalom helyébe azonos jogú és kötelezettségű egyéneket állítottak. Az egyenlő polgároknak lakhelyül szolgáló településformákra (város, falu) egységesen A honfoglaláskor itt talált szlávok nagy többsége a 12. századra beolvadt a magyar­ ságba. kivéve a Vág és Nyitra völgyi morva-szlávokat. Mivel a magyarság az itt talált szlávságot a gepidák népnevéből származó /thuat/ tót népnévvel jelölte, az új szláv telepeseket ettől megkülönböztetve cseheknek, lengyeleknek, horvátoknak stb. nevezték (helynevekben: Csehi, Tóti, Lcn56 �tíévivi Józsa Területi és egyházi autonómia a nemzettéválás folyamatában modern közigazgatási rendszert terveztek, így számolta föl a modern polgári állam az emberek közti egyenlőtlenséggel együtt a regionálisan elhelyezkedő kisebbségi nép­ csoportok kollektív érdekvédői mének lehe­ tőségét is. Magyarországon ennek helyébe az egy­ házi autonómiát engedte kiteljesedni a Habsburg-kormányzat, ami egyfajta kultu­ rális és gazdasági önszerveződésnek is bizo­ nyos mértékig kereteket tudott biztosítani. Az egyenjogúsággal együtt az egyházi birtokok gazdasági alapjául szolgáltak tö­ rekvéseiknek. Ugyanakkor sem az. egyházi birtokok, sem a gyűjtés és az adományok nem voltak elégségeket - például a románok esetében - az egyházi kiadások fedezésére. A magyar állam a Vallásalapból (a római katolikus közvagyonból) és államsegélyből fedezte a központi hivatalok működését, a papképzést, a templomépítést,- javítást, egy­ házi méltóságok, papok sürgős kiadásait. Az oktatás területén érdemes a görögkeleti és protestáns iskolák nagyobb szabadságára utalni a XIX. században: Az 1791. évi 27. te. kimondta, hogy a görögkeleticknek az "alapítványok, a ta­ nulmányi rendszer, az ifjúság nevelése... irányában megillető jogai ... érvényben maradván" vagyis autonóm módon, önma­ guk intézték egyházi és nevelési ügyeiket. Az 1791. évi 2. te. általában mondta ki a protestáns egyházaknak az állammal szem­ beni önállóságát. (Ez jogi keretül szolgált a német és szlovák evangélikusok nemzeti, nyelvi törekvéseihez.) A magyarosiénak nevezett 9. paragra­ fus (miszerint minden iskolában kötelező a magyar tannyelv) kizárólag a katolikus és az un. királyi tanintézetekre (egyetemek, akadémiák, líceumok, gimnáziumok) vo­ natkozott, az elemikre és a tanügyi auto­ 57 nómiát élvező protestáns és görögkeleti egyházak közép- és főiskoláira nem terjedt ki érvényessége. A 19. század elején a nemzeti öntudatra ébredéskor a szellemi vezetést szükségsze­ rűen az egyházak soraiból kiemelkedő orto­ dox, görög katolikus és evangélikus papok veszek át, akik az egyházi kereteket intéz­ ményesítve törvényi fedezettel munkálkod­ nak a mind teljesebb egyházi autonómia kiépítésén, hogy azon belül felekezeti isko­ láikban, kulturális egyleteikben ápolhassák a nemzeti összetartozás tudatát. Az egyházi autonómia lényegileg összefüggő nemzeüségi tömbökben élő területek fölött valósul meg! A magyar állam törvényhozása évszáza­ dokon át oklevelekben biztosította a külön­ böző etnikai és vallási közösségeknek adott jogokat és privilégiumokat. Ezek közül az alábbiakat emeljük ki: - II. András király 1224-ben a széke­ lyeknek, és besenyőknek adott kiváltságo­ kat, rögzítve gazdasági, közigazgatási, jogi és katonai helyzetüket. - A kunok és jászok betelepítésükkor IV. Bélától (1246) területi autonómiát kapnak. Jogaikat Károly Róbert 1323. évi oklevele megerősíti. A jászok és kunok közjogi vi­ szonyait Mária Terézia kiváltságlevele rendezi 1745-ben. - A Nagyszeben vidéki szászokat II. Gé­ za telepíti be, jogaikat védelmi és gazdasági szerepükért cserébe kapják, II. András ki­ rály 1224-es szabadságlevele pedig területi autonómiát és kollektív jogokat biztosít számukra. Törvényeiket 1583-ban Hutter Albert nagyszebeni királybíró összcszedette, s e törvénykönyvüket Báthori István erdélyi fejedelem, majd I. Lipót császár is meg­ erősítette. �Hévivi Józsa Területi és egyházi autonómia a nemzettéválás folyamatában - A szepcsscgi szászok külön közjogi helyzetét V. István 1271. évi szabadság­ levele erősíti meg. Károly Róbert 1312. és 1328. évi kiváltságlevele további gaz­ dasági megerősödésüket segíti. (1370-ben összegyűjtik és írásba foglalják törvé­ nyeiket.) - 1. Lipót 1691. évi oklevele szabályozza Erdély helyzetét. 1701-cs oklevele rendezi a román görög katolikus egyház gazdasági oktatási és szervezeti kérdéseit (egyházi autonómiáját). II. Lipót idején 1791-ben törvény biztosítja az ortodox vallás szabad­ ságát. 1868-ban pedig a magyar törvényho­ zás elismeri a román görögkeleti egyház különállását és önkormányzatát román nemzeti egyházként. - I. Ulászló 1440-ben privilégiumokkal telepíti Ráckcvére az aldunai szerbeket. I. Lipót 1690. és 1691. évi oklevele biztosítja számukra a hajdúkéhoz hasonló katonainemesi társadalmi státust és az egyházi autonómiát. - Mátyás király 1458-ban hiteles okle­ véllel erősíti meg a ruszinok munkácsi görögkeleti püspökségét. Az 1495. évi tör­ vény szokásjogaik szerint rendezi társa­ dalmi állásukat és szervezetüket (a romá­ nokkal és a szerbekkel együtt). I. Lipót 1692. évi oklevele biztosítja a keleti szertar­ tások sérthetetlenségét, az egyesült papság pedig megkapta mindazokat a kiváltságo­ kat, amelyeket a latin szertartású papság élvezett. A kiegyezést követően a korabeli Euró­ pában egyedülállóan az alkotmány mellett külön töménnyel rendezték Magyarorszá­ gon a nemzetiségek helyzetét, ha külön nemzetiségi kerületek, megyék kikerekíté­ sére ugyan nem is került sor. Ez a nemzeti­ 58 ségeknek csalódottságot okozott, esetenként a törvény elutasítását váltotta ki. Az 1868. XLIV. te. kimondotta, hogy Magyarországon az egységes magyar poli­ tikai nemzet létezik, amelynek a bármely nyelven beszélő polgárok egyenjogú tagjai. A nyelvtörvény biztosította a magyar ál­ lamnyelv mellett a lehetőséget arra, hogy ahol a törvényhatóság (ma: önkormányzat) képviselőtestületének 1/5-c kívánta, ott a kisebbségi nyelvet használhatta hasábosán a jegyzőkönyvezésben, a hivatali ügyintézés­ ben, egymás és a kormánnyal való kapcso­ lataiban: "Az ország minden polgára saját közsé­ géhez, egyházi hatóságához és törvényható­ ságához, annak közegeihez s az államkor­ mányhoz intézett beadványait anyanyelvén nyújthatja be." - Törvény biztosította tehát a nemzetiségi nyelvek használatát a községi és megyei politikai életben, az egyházak­ ban, a bíróságokon. Bárki alapíthatott közművelődési, tudományos, gazdasági szerve­ zeteket és intézményeket, s ezek nyelvét kizárólag az alapító határozhatta meg. Minden község, egyház, magánszemély alapíthatott és tarthatott fenn általa megha­ tározott nyelven tanító iskolákat. Ezt erősí­ tette a népiskolai törvény (XXXVIIÍ. te.), amely kimondta, hogy "minden növendék anyanyelvén nyerje az oktatást", intézkedett a községi népiskolák megszervezéséről. Figyelembe véve azokat a gazdasági és kulturális eredményeket, amelyeket a századfordulón a nemzetiségek maguk­ nak mondhatnak, s amelyek révén sokuk vezető szerepet tölt be a Trianon után létrejövő nemzetállamokban, illetve vé­ gigkövetve a nemzetállammá válás fo­ lyamatát az alábbi következtetéseket állapíthatjuk meg. �Hévivi Józsa Területi és egyházi autonómia a nemzettéválás folyamatában Az állami garanciákkal (adománylevél, rendelet, törvény, alkotmány) létrehozott területi és egyházi autonóm szerveződési formák biztosíthatják a népcsoport, nemze­ tiség önmegőrzését, belső fejlődését: 1/ A törvényi szabályozás ugyan csak az egyéni jogokat ismerte cl, azonban a közigazgatást szabályzó valamennyi törvény­ ben következetesen érvényesíti a nyelvtör­ vény előírásait. 2/ Az általános közigazgatási rendszer­ től eltérő regionális egységek (székely, szász székek, kun kerületek) saját választott közigazgatási tisztviselői karral biztosítják az önigazgatást. 3/ Ahol a területi autonómia az egyházi autonómiával összekapcsolódik (pl. erdélyi szászok), ott biztosított az évszázadokon keresztüli fönnmaradás, az identitás megőr­ zése. 4/ Az egyházi autonómia biztosíthatja a nemzetiség (népcsoport) önmegőrzésén túl a gazdasági és kulturális fejlődést: - ha önálló egyházi kerület szervezhető (melyben az ott élő lakosság elkülönülhet a többségi nemzet egyházszervezetétől); - ha az önálló egyházmegye egyházi méltóságait maga választhatja (azok nem függnek a többségi nemzet egyházi főméltó­ ságaitól); - ha ugyan nem rendelkeznek területi autonómiával, de az egyházmegye területén kompakt tömbökben élnek; - ha az egyházi szervezet fennmaradá­ sához, működéséhez szükséges anyagi ala­ pokat (pl. birtokok), költségeket alkotmá­ nyosan biztosítja az állam (szerb, román, szlovák, ruszin példa); - ha az etnikum a világi értelmiségi ve­ zetőit (politikusait) is bevonhatja az egyház vezetésébe, a gazdasági, kulturális életének, intézményrendszerének kialakításába. 59 Irodalomjegyzék: 1. Arató Endre: A nemzetiségi kérdés M agya­ rországon. 1790-1848. I-I. köt. Bp., 1960. 2. Arday Lajos: A mai Vajdaság (a történelmi Bács-Bodrog, Torontói Szerém vármegyék) rövid története, kézirat J. Ács Zoltán: Nemzetiségek a történelmi Magyarországon. Kossuth Kiadó. Bp., 1986. 88-89. pp. 4. Altematt, Urs: Svájc - az európai modell? in: Regi, 1944. 2.sz. 19-30. pp. 5. Balassa Zoltán: Hogyan változik tájaink nemzetiségi összetétele. Szabad Újság, 1992. július 25. 6. Bánjfy Dezső: M agyar nemzetiségi politika. Bp. 1903. 7. Beksics Gusztáv: A román kérdés és a fajok harca Európában és Magyarországon. Bp., 1895. 8. Bellér Béla: A magyarországi németek rövid története. Bp., 1981. 9. Bellon Tibor: Nagykunság. Gondolat. Bp., 1979. 10. Benedek András: Kárpátalja története, és kultúrtörténete. Népek hazája sorozat. Be reményi könyvkiadó, h.n.é.nándor: Ki­ sebbségben és többségben (Románok és ma­ gyarok 1857-1940) 11. Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem, Bem, 1989. 107-108. pp. 12. Bényei Miklós: Oktatáspolitikai törekvések a reformkori Magyarországon, Debrecen, Csokonai Kiadó, 1994. 13. Boia, Lucián: Relationships between Romanians, Czeclis and Slovaks, 18481914. Bucit resti, 1977. 14. Bonkáló Sándor: A miének (Ruszinok). Franklin Társulat. Bp., 1941. 15. Bulla Béla: A Ruténföld. Magyar Szemle, 1939. 4.sz. 16. Bmckner Győző: A szepesség múltja és mai lakói. in. dr. Loisch János: A Szepesség. Kókai lMjos kiadása, Bp., 1926. 10-11. pp. �Hévívi Józsa Területi és egyházi autonómia a nemzettéválás folyamatában 17. Constantinescu, Aíiron (szerk): Erdély története. 2. kötet. Bukarest, 1964. 18. Connert János: A székelyek intézményei a legrégibb időktől az 1562-iki átalakulásig. Kolozsvár, 1901. 19. Diószegi István: Nemzetiségi politika Európában, in: Üllő és kalapács, A íagvarságkutató Intézet, Bp., 1991. 20. Domokos Pál Péter: Rendületlenül. EötvösSzent Gellért kiadó. 20-21. pp. 21. Dudás Gyula: A bácskai és bánsági szerbek története a XVI-XIII. században. Zombor, 1896. 22. Dús László: Dalmátia a magyar közjogban. Bp., 1906. Grill 23. Demkó Kálmán: A szepesi jog. Keletkezése, viszonya országos jogunkhoz és a németor­ szági anyajogokhoz. Bp., 1891. Akadémia 24. Edelényi Szabó Dénes: Magyarország köz­ jogi alkatrészeinek és törvényhatóságainak teriiletváltozásai. Bp., 1928. Horánszky Viktor RT. 25. Fügédi Erik: Szlovák telepítés a török alól felszabadult területeken, in: Agrártörténeti Szemle, 1966. 3.sz. 26. Gáldi iMszló-Kiakkai Im s z Ió (szerk.): A románok története különös tekintettel az er­ délyi románokra. Magyar Történelmi Társu­ lat, h és év nélkül. 27. Gergely Jenő: Az erdélyi görögkatolikus román egyház. in: Régió, 1991. 3.sz. 106117. pp. 28. Gratz Gusztáv: A dualizmus kora. Magyarország története 1867-1918. 2. kötet. Bp., 1934. 29. Glatz Ferenc (szerk.): Magyarok a Kárpát­ medencében. Pallas Ixtp- és Könyvkiadó Vállalat, 1988. 30. Goldis, Vasile: A nemzetiségi kérdésről. Bukarest, 1976. 31. Gondos Albert: Az öreg hárs faggatása. Csíkszereda, 1994. (a szerző magán kiadása) 60 32. Gömfíri János: Eperjes és az evangélikus kollégium története. Evangélikus Országos Múzeum, dr. Fabinyi Tibor (szerk.) Bp., 1994 33. Iladm vics Im s z Ió : A déli szláv népek kultú­ rája. szerk. Szekfü Gyula, Bp., 1942. 34. Hajnóczy R. József: Szepes vármegye törté­ neti változásai, in: dr. Loisch János: A Szepesség... 35. Hanzó Im Jos : A z erdélyi szász önkormányzat kialakulása. Értekezések a M agyar Királyi Honffy Miklós Tudományegyetem Magyar Történeti Intézetéből, Szeged, 1941. 36. Hévízi Józsa: Területi és egyházi autonómia mint a kollektív jogok gyakorlásának színte­ re a történeti Magyarországon, Budapest, Bird's.-Eye Juadüm 1885, 37. Hodinka Antal: A munkácsi görögkatolikus püspökség története. MTA, Bp., 1910. 38. HunfaIvy János: Magyarország és Erdély. IIII. Damstadt, 1856, 1860, 1864. Lángé Gusztáv György>kiadása 39. Jancsó Benedek: A román irredentista moz­ galmak története. Bp., 1920. 40. Jakabjfy Elemér: Adatok a románság törté­ netéhez a magy>ar uralom alatt. Lugoj, 1931. 41. Joó Rudolf: Etnikumok és regionalizmus Nyugat-Európában. Gondolat, Bp., 1988. 42. Hunyady Béla: A hajdúvárosok régi közigazgatási és igazságszolgáltatási szerveze­ te. Bp., 1934. 43. Katus Im s z Ió : Egy kisebbségi törvény szüle­ tése. Az 1858. évi nemzetiségi törvény évfor­ dulójára. in: Régió, 1993. 4.sz. 44. Kafer István: A miénk és az övék. Mag\>ető, Bp., 1991. 45. Kékén András: A magyarországi evangéli­ kusság történeti statisztikája. Bp., 1932. 46. Kiss József: A jászkunok meghonosodása. História. 1991. 2-3. sz. 47. Kniezsa Ist\>án: A szlávok. M agyar Szemle Társaság. Bp., 1932. �Hévív i Józsa Területi és egyházi autonómia a nemzettéválás folyamatában 48. Kordé Zoltán: Besenyők az Árpád-kori Magyarországon. História. 1991. 2-3.sz. 49. Köpeczi Béla (föszerk.): Erdély története IIII. Akadémiai Kiadó, Bp., 1986. 50. Lozoviuk, Petr: Tirol - kettéosztott tarto­ mány az egyesülő Európában? in: Régió, 1993. 3.sz. 51. Macartney, C. A: The Habsburg Empire 1790-1918. London, 1970. 52. Makkai lAszló: Magyar-román közös múlt. Teleki Pál Tudományos Intézet, Bp., 1948. 53. Makkai László: Erdély betelepülése. Histó­ ria, 1986. 54. Manga János: Palócföld. Gondolat. Bp., 1979. 55. Mályusz Elemér: A középkori magyar nem­ zetiségi politika, in: Századok, 1939. 56. Mikó Imre: Nemzetiségi jo g és nemzetiségi politika. M inen’a Kiadó, Kolozsvár, 1944. 57. Miskolczy Gymla: A h on át kérdés története és irományai a rendi állam korában. /-//. kötet. Bp., 1927. 58. Moldován Gergely: A románság. Politikai, történelmi, néprajzi és nyelvészeti közlemé­ nyek. I. köt. Nagvbecskerek, 1895. II. köt. u.o. 1896. 59. dr. Pechány Adolf: A tótokról. Bp., 1913. 60. dr. Pirigyi István: A magyarországi görögkatolikusok története. Görögkatolikus Hittudományi Főiskola, Nyíregyháza, 1990. 61. Polányi Imre: A szlovák társadalom és polgári nemzeti mozgalom a századfordu­ lón. Akadémia, Bp., 1987. 62. Puskánszky Béla: Erdélyi szászok és magya­ rok. H.n. 1943. 63. Raffay Ernő: A vajdaságoktól a birodalo­ mig. Az újkori Románia története JATE. Szeged, 1989. 64. Sárközi Zoltán: Az erdélyi szászok a nemzeti ébredés korában (1790-1848) Bp., 1963. 61 65. Seton-Watson: A History of the Roumanians. Cambridge, 1934. 66. Sokcsevits Dénes-Szilágyi Imre-Szilágyi Károly: Déli szomszédaink története. Népek hazája sorozat. Bereményi kiadó, Bp. 67. dr. Szabó Oreszt: A magyar oroszokról. Bp., é.n. 68. Szász Zoltán: A románok története. Népek hazája sorozat. Berményi könyvkiadó, h.n. é.n. 69. Szűcs Jenő: Nemzet és történelem. Bp., 1974. 70. Szentkláray Jenő: A karlócai patriarchális és fruskagórai monostori szerb levéltárak. Századok. 1883. IV. füzet. 71. Székely András Bertalan: A Rábától a Mu­ ráig. Nemzetiségek egy> határ két oldalán. Püski, Bp., 1992. 72. Taylor, A.J.P: The Habsburg Monarchy 1809-1918. Név Work, 1965. 73. Thim József: A h o n ito k és a hazai szerbség a magyar történetben. A magyarság és a szlávok, szerk. Szekfú Gyula, Bp., 1942. 74. I.Tóth Zoltán: Magyarok és románok. Bp., 1966. 75. I.Tóth Zoltán: Az erdélyi román nacionaliz­ mus első százada. 1697-1792. Bp., 1946. 76. Töttösy Ernő: Dalmácia. Mécses kiadó. Bp., 1992. 77. Trifunovits Andrea: Az olaszországi kisebb­ ségek helyzete, in: Régió, 1994. 2.sz. 127144. pp. 78. Tustner Ignác: Déli tartományaink földje, népe és jövője. Értekezések a bosnyák jo g és balkanológia köréből. Debrecen, 1918. 79. Udvari István. A ruszinok XVIII. századi historiográfiája. (Tudománytörténeti vázlat) Szabolcs-Szatmári Szemle. 1991. 2.sz. 143157. pp. �Balassa Zoltán Nemzetállam és/vagy nemzeti identitás A nemzetállam és a nemzeti indentitás a XX. század legsúlyosabb kérdése, mégha annak gyökerei a francia felvilágosodásban és forradalomban keresendők is. A kettő ellentéte, vagy éppen összefonódása véres tragédiákat éppen e században okozott. Annak az elképzelésnek, hogy egy álla­ mon belül hasznos, racionálisan indokolt, ha az emberek egy nyelven beszélnek, van ésszerű magva. Nem kell a törvényeket, a rendeletckct, az okmányokat és híreket több nyelven közzétenni. Ezzel idő és pénz ta­ karítható meg, tehát az adófizető polgár terhei csökkenthetők. Ez a doktriner szem­ lélet nyilvánvalóan a középkori latinitás hasznosságát ismerte föl és annak elő­ nyeit - korlátozott mértékben bár - kíván­ ta alkalmazni egy adott területen, mellyel rendelkezett, s melynek neve állam. Ám a rációnak vannak korlátái, melyeket az emberi méltányosság és empátia, illetve az adott helyzet alkot. Általában: "amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek."1 Vagyis: "Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselckcdjétek velük..."2 62 A fenti ésszerű célt követte II. József osztrák császár is, amikor a német nyelvet kívánta megtenni birodalma "állam­ nyelvévé". Világosan látjuk, kísérlete ku­ darcot vallott éppen azért, mert későn látott neki a megvalósításnak. Doktriner elképze­ léseinek a közeg, mely fölött uralkodott, már ellenállt és ezzel pont ellenkező előjelű folyamatokat indított el. Azon a kényes geopolitikai területen, mely az Elbától ke­ letre terül el, már kialakulóban voltak a modern nemzetek csírái, s azokat már nem lehetett kigyomlálni. A nemzeti ébredés korszaka Közép-Európában is beköszöntött. A mai szóhasználat szerinti nemzetekről csupán az ezt követő időszaktól kezdődően beszélhetünk. Azután, hogy a nemzeti ér­ zés, vagy identitás - ez a sajátos, irracioná­ lis és racionális gyökerekből táplálkozó növény elhintette, magvait az emberek szí­ vében és elméjében. Miután egyre több és több ember vérévé vált. Korábban a vallási hovatartozás, a szo­ ciális helyzet és egyáltalán a lojalitási rend­ szer egészen másképpen tagolta a társadal­ mat és a nemzettudat mai formája csupán néhány értelmiségi csoport koponyájában �Balassa Zoltán Nemzetállam és/vagv nemzeti identitás szunnyadt. A vallási ellentetek azonban fokozatosan veszítettek erejükből, a társa­ dalmi mobilitás meg lehetővé tette a betö­ rést a kiváltságosok csoportjába. Sikeresen vehette föl a verseny a nemességgel, mely ezen a területen szinte kizárólagos módon jelentette és képviselte a nemzetet. Az ipa­ rosodás, a jómódú polgárság térnyerése, a vállalkozói réteg gazdasági súlyának, mű­ veltségének megfelelő teret indikált magá­ nak a társadalmon belül. A többség számára azonban minden mozgás ellenére, az ural­ kodó iránti lojalitás volt a mérvadó, szinte függetlenül társadalmi helyzettől, vagyon­ tól, anyanyelviéi vagy vallástól. Ezért nem váltott ki különösebb indulatokat, ha egy terület az egyik uralkodó fennhatósága alól a másikéba került át. Azért a 24 szepesi város elzálogosítása 1412-ben sohasem vált lengyel-magyar, vagy lengyel-szlovák vi­ szály forrásává. Igaz, visszacsatolásukra 1772-ben került sor. tehát jóval a modern nemzettéválás kialakulása előtt, s így nem lett belőle tömegindulatokat kiváltó maté­ ria. Házasságkötések, adományok, vesztes csaták nyomán gyakorta kerültek területek mások fennhatósága alá. Az élet szinte változatlanul folyt tovább, csak a lojalitás alanya lett más. Birodalmak duzzadtak, majd soványodtak, határok mozogtak ideoda anélkül, hogy komoly, tömegméretűnek nevezhető lelki válságot, kollektív veszé­ lyeztetettségérzést idéztek volna elő az alattvalókban. Az emberek zöme eltűrte és elfogadta a cserét, jóval inkább gazdasági vagy vallási érdekei motiválták érzelmeiket. Ezeket az eseményeket, mint sérelmeket már egy későbbi kor, a romantika "fedezi föl" és plántálja korábbi korszakok emberé­ nek érzclemvilágába teljesen önkényes módon. Ettől a történelmietlen kölönctől azóta sem tud szabadulni Közép-Kclet63 Európa hátrafelé pillantgató legendáriuma. Ez a statikus szemlélet, mely a ma érzel­ meit a múltban is fellclhctőnek véli, azáltal, hogy ma már széles néprétegeket érint és szinte mindenkit szembesít vele, tömegmé­ retűvé vált. Ezzel egy új, de annál rázósabb korszak kezdődött. Megjelent a tömegember és amint Gustav Le Bon a múlt század végén jól segítette, a tömegek fogják irányí­ tani századunk mozgásait. "A tömegeknek mindig jelentékeny szerepük volt a népek életében, de sohasem olyan nagymértékben, mint napjainkban. A mai kor egyik legfőbb jellemvonása, hogy a tömegek tudattalan tevékenysége lép az egyének tudatos tevékeny­ ségének helyére."3 A tömegben azonban túl­ zott és egyoldalú, brutálisan leegyszerűsítő látásmód uralkodik. "Egy csekélyke ellenszenv vagy rosszallás, amelyből az izolált egyénnél alig lesz valami, rögtön vad gyűlöletté fajul a tömeghez tartozó egyénnél. A tömegérzclmck erősségét (...) fokozza a felelősség hiánya."4 Ilyenkor kellenek a bölcs politikai egyéniségek, akik megfelelő mederbe és irányba tudják a tömegeket vezetni. De rendszerint nem ez történik. "Eddig, és még nem is olyan régen, a kor­ mányok tevékenysége, néhány író és a ke­ vés számú újság voltak a közvélemény igazi szabályozói. Ma már az írók elvesztették minden befolyásukat, s az újságok csak visszahatnak a közvéleményre. Ami az államférfiakat illeti, távol attól, hogy irányítsanak, a közvéleményt igyekeznek követni. Rettegnek a közvéleménytől, amely nem egyszer a terrorig megy és megfosztja őket minden határozott magatartástól. Mind nagyobb tért nyer az a törekvés, hogy a tömegek véleménye legyen a politi­ ka legfőbb szabályozója."5 Száz éve jelentek meg ezek a sorok, de úgy tűnik, mintha szerzőjük ma vetette volna őket papírra. �Nemzetállam és/vagy nemzeti identitás Balassa Zoltán A korábbi szemléletet az első világhábo­ rú utalta visszavonhatatlanul a múltba, s azt pecsételte meg igazságtalanságaival a Párizs-környéki békerendszer, mely még egy további, sokkal nagyobb és gyászosabb világháborút készített elő. A Balkánon zajló események mindmáig erre figyelmeztetnek bennünket. Wilson önrendelkezési jogot hirdetett minden népcsoport számára. Ezt egyszerű­ en nem lehetett megvalósítani, hiszen az egyes népek nem gettószerű mozaikként éltek egymás mellett, hanem a legtöbb esetben a nyelvhatárok mentén létezett egy hol szélesebb, hol szűkebb, hol markánsabb, hol elmosódottabb sáv, melyben több nép­ csoport élt egymás mellett, gyakorta kibo­ gozhatatlan vérségi kapcsolatban. Ráadásul úgy, hogy mindennapjaiban két, vagy há­ rom nyelvet is használt és ez számára telje­ sen megszokott és természetes volt. hiszen ezt hozta magával az évszázados szerves fejlődés. Ezt a természetes folyamatot boly­ gatta meg teljesen mesterségesen és dilet­ táns módon az új, sokszor mesterséges határok születése. Ennek az lett az eredmé­ nye - annak ellenére, hogy NyugatEurópában a fejlődés inkább volt mondható szervesnek és a határok természetes módon alakultak ki az esetek nagy többségében -, hogy Portugáliát kivéve - leszámítva a tör­ peállamokat -, kontinensünkön nem létezik egyetlen egy, nemzetileg homogén államalakulat. Ez ugyan megkerülhető, illetve szőnyeg alá söpörhető az államnemzet fogalmával, melyet azonban térségünkben, mivel már kiforrott nemzetek élnek egymás mellett, vagy részben egymásba ékelődve, igazából nem lehet semlegesíteni. Szeren­ csés lehetőség a német, olasz, francia és rétoromán számára, hogy egyformán érez­ heti magát svájci hazafinak anélkül, hogy 64 ez számára identitászavarokkal járhatna. Ám ez az államalakulat jóval a mai érte­ lemben vett nemzettéválás előtt lett szuve­ rén országgá. Az egyes népcsoportok képvi­ selői önszántukból alkották meg. Működőképességét az egyenrangúság politikája szavatolja, figyelembe véve az arányokokat és sajátos igényeket. A francia példa már kevésbé biztató. A breton, a korzikai, a baszk ugyanis a francia politikai nemzet tagja. Ez viszont elmossa a határokat a nemzetfclfogások között. De a regionalizáció tág teret nyújt a szabad nyelvhasználat számára. A francia modell hasonlít a leginkább az 1918 előtti Magyar­ hon gyakorlatához. Ebből azonban a nem­ zetiségek képviselői nem kértek. De miért feltételezik még ma is egyesek, hogy a szlovákiai magyarok a szlovák politikai nemzet tagjai kívánnak lenni? Hiszen fennáll a veszélye annak, hogy ez a kisebb­ ségek felszámolásához vezető út. A népcso­ port beolvadva a politikai nemzetbe, végül is feloldódhat a másik nemzetben, ha a kettő közötti különbség elmosódik, ha nem világos a kettő közötti határ. Tiszta nemzetállam kialakításához több út vezet, de ma nincs lehetőség ezt humá­ nus módszerekkel megvalósítani az adott realitások közepette. Az egyik leghatáso­ sabb módszer a tömeggyilkosság, "kifinomultabb" formájában az etnikai tisztogatás, mely vegyíti az előbbi tevékeny­ séget a lakhelyről való elűzéssel. Népirtást követtek cl a szó legdurvább értelmében a törökök az első világháború idején az ör­ ményekkel szemben. Hátborzongató össze­ függés, hogy éppen az a Franz Werfel örökítette meg halhatatlan regényében ezt az eseményt, akinek nemzettársai egy részé­ re ugyanez a sors várt 1945 urán Cseh- és Morvaországban. A másik radikális megol­ �Balassa Zoltán Nemzetállam és/vagy nemzeti identitás dás a ki- illetve áttelepítés, melynek élhar­ cosait nem kell külön bemutatnunk. Ez lett a végzete számtalan szlovákiai magyarnak is. Külön kell említenünk, mint speciális esetet a lakosságcserét. Hogy távoli példá­ val éljünk, az 1923-as lausanne-i konfe­ rencia értelmében valósult meg a görög­ török lakosságcsere, mely stabilizálta a két ország közötti határt, mégis mindmáig fájó emlékeket fakaszt. De akár cseréről, akár kitelepítésről értekezünk, nem hagyható figyelmen kívül az egyre inkább előtérbe szűrendő kérdés a szudéta-németek eltávolí­ tásával kapcsolatban, hogy vajon alapvető emberi jog-e a szülőföldhöz való jog? Joga van-c egy népcsoportnak ősei földjén élni úgy, hogy megőrizhesse nemzeti sajátossá­ gait? Ugyanez a kérdés merül föl az izraelipalesztin viszonyban is. Ott most az auto­ nómia létrehozása tehet pontot az évtizedes öldöklésre. De ha a válasz nemleges lesz, akkor csupán a fenti embertelen politikai gyakorlatok bármelyike kerül ismét előtérbe. Leginkább a határmódosítással kombi­ nált ösztönzött lakosságcserének lehetne egyes esetekben jogosultsága, de ez egyrészt szintén a szülőföld részleges elhagyásával járna, másrészt senki sem veszi magának a bátorságot, hogy határmódosítással álljon elő. Az eredeti Balladur-tcrv csöndes kimú­ lása ennek beszédes bizonyítéka. Holott a Szovjetunió és Csehszlovákia megszűnése, de főleg a balkáni helyzet képlékcnysége rég megdöntötte a határok megváltozhatatlanságáról hirdetett dogmát. Mégis súlyos traumát jelentenének a területi veszteségek azok számára, akiknek ezt el kellene szen­ vedniük. Ez pedig mérgezné a szomszédok közötti kapcsolatokat. Persze kérdés, hogy a rendezetlen problémák elodázása alkalmasc a légkör megnyugtatására. Az ódzkodás érthető. A két világháború közötti határvál­ 65 tozások mindmáig súlyos traumaként élnek és tömegindulatokat gcrjcsztenck. De nézzük most az egyik szelídebb for­ mát, a kényszerasszimilációt. Megítélésünk szerint, az asszimilációnak erről a válfajáról csupán a XX. században beszélhetünk, mivel korábban a nemzeti hovatartozás lazább, ködösebb és fejletlenebb volt az első világháborút követő korszakénál. Amíg az egyén számára többé-kevésbé világos, hogy mely nemzetközösség tagja s ezt valamilyen kényszer - legyen az lélektani, gazdasági, vagy éppen jogi jellegű - hatására egy má­ sik tagjává kénytelen nyilvánítani önmagát, akkor beszélhetünk erőszakos beolvasztás­ ról. Korábban a többnyelvű közegben élő egyént nem állították ilyen dilemma elé. Legfeljebb anyanyelvét volt kénytelen be­ vallani a népszámlálások idején. De hogy c fogalom még ma is sokak számára tisztázat­ lan kérdés, mutatja a nemzetiségi és anya­ nyelvi létszám közötti nem jelentéktelen különbség az utolsó csehszlovákiai népszámlálás adatai szerint. A kényszer hatására megváltoztatott identitás velejárója egy sor keserves és bonyolult folyamat beindulása, mely szo­ rongással, stresszel, esetleg lelkiismerctfurdalással járhat. A mindenki által ismert reszlovákizáció erre kitűnő példa, melynek következményei mindmáig élnek az embe­ rek zsigereiben. Ez a gyakorlat is kimeríti a genocídium nemzetközileg elfogadott kritériumát, mivel lelki kínnal járt. A nemzetállam és nemzeti identitás ne­ gatív kiscbbségpolitika gyakorlása esetén a kisebbségi népcsoportok tagjainál óhatatla­ nul szembekerül egymással. Az ilyen erő­ szakos módszerek abból a mitikus elképze­ lésből merítenek, hogy az egynyelvű ország az ideális megoldás és a boldogulás záloga. �Balassa Zoltán Nemzetállam és/vagv nemzeti identitás Erre természetesen nincsen semmilyen garancia és a történelem sem igazolta az effajta torz álmokat. Csupán azt lehet elérni az ilyen mesterkedésekkel, hogy az állam­ polgárok érintett része nem tud tisztesség­ gel lojálissá válni az ilyen országgal szem­ ben. De mivel a hatalom nem minden pol­ gára számára biztosítja az esélyegyenlősé­ get, korlátozott demokráciát hoz létre. Az így generált folyamat tág kapukat nyit a totalitárius állami berendezkedés számára, melyre a többség is ráfizet. A többség a kisebbség túszává válhat. A csch-német viszony rendezésének nehézségei intő pél­ daként tornyosulnak minden ilyen kísérlet elé. Holott a mai Cseh Köztársaság volta­ képpen majdnem teljes mértékben nemzetileg homogén. Mégsem tud megszabadulni a múlt tisztességtelen gyakorlatától. Nem képes bevallani múltját. Kiutat jelenthetne az etnikailag sem­ leges állam eszményképének a fokozatos megvalósítása. De vajon melyik nemzete e régiónak felkészült erre a megoldásra? A szlovák nemzetről ez jelenleg aligha mondható el. Az autonómiák kérdése szintén minduntalan teljes elutasításba ütközik ugyanúgy, mint a társnemzeti koncepció elfogadása. A nemzetközi közeg sem hajlandó még most észreven­ ni, hogy az egyén autonómiája csonkul, ha nem kapaszkodhat meg a kollektív jogok által nyújtott hálóba. Az egyházi autonómiák létezése, mely ma már alig irritál bárkit is, erre pozitív analóg pél­ dákkal szolgál. A többség kollektív jogokat gyakorol az élet minden területén anélkül, hogy ennek tudatában lenne. A kisebbségi jogoknak is csupán csoportos léptékben van értelmük. Egy ember önmagában nem tud mit kez­ deni az individuális jogokkal Az egyén élete csak így tud kiteljesedni, így tudja megőrizni integritását, nemzeti identitását, hiszen társas lény. A jelenlegi oroszországi folyamatok még inkább rá kellene hogy ébresszenek bennün­ ket arra a sanyarú történelmi tapasztalatra, hogy Közép-Európa szétszabdalása apró álla­ mokra, csupán a mindenkori agresszoroknak nyújtott könnyű zsákmányt, akármilyen esz­ merendszerre hivatkoztak. A pánszlávizmus, a kommunizmus és a nemzeti szocializmus csak a hatalmi étvágyak leplezésére szolgáltak. Humánus kiutat a pozitív politikai gya­ korlat nyújthat. Ma úton-útfélen hivatkoz­ nak az európai hagyományokra, melyek alaprétegét épp a kereszténység eszméi alkotják. Ne csak hivatkozási alapnak hasz­ náljuk őket, hanem váltsuk valóra a taní­ tást: M Jaj azoknak, akik jogtalan rendcleteket hoznak...6 Mert minden dübörögve menetelő csizma és véráztatta köpönyeg elég, és tűz martaléka lesz."7 Jegyzetek: 1. Máté evangéliuma 7:2 2. 7:12 3. Gustave Le Bon: A tömegek lélektana, Franklin Társulat, Bp. 1920“, 1.0. 4. 43.0 5. 140.0 6. Ezsaiás Könyve 10:1 7. 9:4 66 �Milán Podrimavsky A szlovákok nemzeti identitása és a történelmi magyar állam A nemzeti identitás és a nemzeti ál­ lam kapcsolatának kérdése a szlovák politika történetében mindenekelőtt ere­ detének vizsgálatát és magyarázatát kö­ veteli meg. Ugyanis csak a történelmi visszatekintés adja meg azokat a koordi­ nátákat, amelyek az adott fejlődési szaka­ szokon belül nemcsak a nemzeti identitás és a nemzetállam kapcsolatának specifi­ kus voltát láttatják, hanem mindenekelőtt segítenek teljes képet alkotni azon mo­ dernkori szlovák törekvések folytonossá­ gáról, melyek a szlovákok nemzeti identi­ tásának egy nemzetállam keretén belül történő kiteljesítésére irányultak. Mivel a szlovák államiság gondolata és megvalósításának szándéka a történeti Magyarországon született, ahol a szlovákok mint autochton nemzet éltek, magától érte­ tődő, hogy e szándékokat is az országon, ill. a Habsburg birodalmon belül akarták ér­ vényre juttatni. Ilyen összefüggésekben hangot adhatunk annak az alapvető gondo­ latnak, mely szerint éppen a saját államiság bizonyos formájának kialakítása jelenthette volna a nemzeti identitás elismertetéséért 67 vívott harc csúcspontját, hiszen a szlovákok elismert államalkotókká váltak volna. A szlovák nemzeti identitás értelmezé­ sével tehát szervesen összekapcsolódtak az azonosság államjogi kifejezésére és elismer­ tetésére irányuló törekvések.1 Meg kell mondanunk, hogy ezek a törekvések azon belső források és kötődések koncentrált kifejeződései voltak, melyek a társadalmi élet minden területén életben tartották a nemzeti identitás gondolatát. Ilyen értelem­ ben a nemzeti identitás megnyilvánulásai közé nemcsak az annak államjogi kifejezé­ sére és elismertetésére irányuló törekvések tartoznak, hanem mindazon társadalmi tevékenységek is, melyek a nemzeti élet érdekeit és szükségleteit követték nyomon. Ebből az következik, hogy a nemzeti identi­ tás nem egyszerűen elvont fogalom volt. Tartalma közvetlenül kötődött a nemzeti identitás konkrét megjelenítési formáihoz a kultúrától a politika szféráján át a gazda­ ságig. Éppen ezek a megjelenítési formák bizonyították az identitás életképességét és a történelemi folyamatban való aktív érvé­ nyesülését. �Milán Podrimavskv A szlovákok nemzeti identitása és a történelmi mag\>ar állam A szlovákok nemzeti identitásának kér­ dését az 1848-49-cs forradalomtól az első világháborúig terjedő időszakban a nemzeti identitás-nemzetállam kontextusában a szlovák nemzet politikai és államjogi identitásának kérdéseként értelmezzük. Tudjuk azonban, hogy a nemzeti identitás és a nemzeti egyéniség definíciójának kü­ lönböző filozófiai, etnikai, szociális, jogi, történelmi, nyelvi, gazdasági, kulturális és egyéb aspektusai vannak, melyeket figye­ lembe kell venni a probléma politikai és államjogi összefüggésekben történő vizsgá­ latakor. E tanulmány célja, hogy rámutas­ son a szlovák nemzeti identitás értelmének és jelentésének néhány aspektusára az adott időszak nemzeti emancipációs törekvései­ nek politikai és államjogi szférájában. Kimutatható, hogy az 1848-49-es forra­ dalom fordulópontot jelentett, mely fokozta a szlovák társadalomban a nemzeti identitás gondolatának megértését és elsajátítását, mert azóta, elemezve a forradalmi esemé­ nyek következményeit is, a szlovák politika tartotta magát ahhoz a meggyőződéshez, hogy a szlovákok további emancipációjának alapvető és elengedhetetlen feltétele nem­ zeti identitásuk érvényesítése megfelelő államjogi intézkedések révén. Ugyanis a L. Stúr által kidolgozott nemzeti identitás koncepcióhoz és az 1848-49-es forradalom szlovák emancipációs programjához kap­ csolódtak a szlovákok törekvései a követke­ ző évtizedekben. A bachi neoabszolutizmus időszakában a nemzeti identitás gondolata leginkább a politikai publicisztikában jutott szóhoz, mely elsősorban a nemzeti identitás érvé­ nyesítésének politikai feltételeit és lehető­ ségeit kutatta a többnemzetiségű történeti Magyarország, ill. a Habsburg birodalom keretein belül. Kiindulópontja a nemzetek mint önálló ctnikai-kulturális-politikai individuumok, természetes egyenjogúsága volt, melynek kifejezői - többek közt - a nemzetgyűlések lehettek volna, szemben a történelmi-jogi elv, ill. a területi egységek megőrzése alapján szerveződőkkel.2 A poli­ tikai publicisztika igyekezett teret adni az oktatás, a kultúra és a gazdasági-szociális szféra specifikus nemzeti érdekeinek és szükségleteinek is.3 Megújultak például egy szlovák tudományos társaság és egy nem­ zeti kulturális intézmény létrehozásának tervei.4 Az említett viszonyok közé szerve­ sen illeszkedett Ján. D. Makovicky azon elképzelése, mely egy "nemzeti bizottság" létrehozását szorgalmazta, mely a nemzet gazdasági felemelkedése érdekében tevé­ kenykedett volna, és nem lett volna ncmzctpolitikai funkciója. Mindenesetre ez a terv figyelembe vette, hogy a szlovákok nemzeti érdekeit intézményesített formában kell képviselni, és hogy szükséges az egész nemzetre kiterjedő integráció, mivel a szlo­ vákoknak nincsen "nemzeti összekötőjük", azaz egy szerv vagy intézmény, amely a nemzeten belül és kifelé is nyilvánosan képviselné identitásukat és a belőle fakadó törekvéseket.5 A szlovák nemzeti identitás az Októberi Diploma (1860) és a Februári Pátens (1861) kiadása utáni alkotmányos viszonyok közt definiálódott az 1861-es programdokumen­ tumokban (memorandum)6. Alkotói gazda­ gon indokolták a nemzeti identitás kardi­ nális alaptételeit, kihasználva nemcsak a természetes jog elveit, hanem történelmi jogi indokokat is, hogy a történeti Magyarország adja a szlovák nemzeti identitás megvalósításának keretét. A szlovák fél részéről egyértelmű volt az igyekezet: ki­ használni minden alkotmányos lehetőséget, beleértve az uralkodó befolyását is, hogy az 68 �Milán Podrimavskv A szlovákok nemzeti identitása és a történelmi magvar állam alkotmányos rend bevezetésekor kellő mó­ don \ cgyck figyelembe azt a tényt, hogy az ország alapjainak szilárdsága szempontjá­ ból szükségszerű minden nemzeti szubjek­ tum létezésének elismerése. Azaz az etni­ kai-nemzeti elvnek, mely a nemzetek emancipációs érdekeit és szükségleteit fejezte ki, ilyen értelemben természetes tömörítő és integrációs tényezőként kell működnie, mivel az adott körülmények között a nemzetek természetes jogait tük­ rözi, és lehetővé teszi identitásuk érvényesí­ tését. Tulajdonképpen a föderáció és az autonómia elveinek felhasználásáról volt szó, a szlovák politika ugyanis ebben látta a lehetőséget minden nemzet modus vivendijénck elérésére. A hatvanas évek első felében szlovák politikai körökben még számolhattak annak lehetőségével, hogy a történelmi Magyaror­ szágon, illetve a birodalmon belüli nemzeti­ ségi kapcsolatok megfelelő jogi normákkal rendeződhetnek oly módon, hogy a szlová­ kok nemzeti identitását államjogilag is elismerik. A nemzetiségi törvény előkészü­ letei és a magyar politikai reprezentáció Béccsel folytatott tárgyalásai kapcsán egyre világosabbá vált, hogy a nemzeti identitás kérdése háttérbe szorul. A birodalom 1867es dualista elrendezése végeredményben szertefoszlana az ilyen irányú reményeket. Ideiglenesen valamelyest stabilizálódtak a monarchia belső viszonyai, de távlati fejlő­ dése szempontjából megoldatlanul hagyott egy alapvető problémát, mely ugyan a fel­ szín alatt egyre jelentősebb vált. de a vezető politikai körök kerülték a lényegét. A szlovák politikai élet szereplői külön­ böző nyilvános szerepléseik alkalmával emlékeztettek azokra az ellentétekre, me­ lyek az állami berendezkedés elvei és a lakosság valódi nemzetiségi összetétele; az 69 egyik nemzet jogai és más nemzetek identi­ tásának cl nem ismerése, valamint az egy elismert államalkotó nemzet és a többnem­ zetiségű ország között feszültek. Következ­ tetéseikben egyértelműen figyelmeztettek arra, hogy az ilyen állapot nem garantálja sem az állam belső, sem külső stabilitását, mivel nem felel meg a többségi lakosság természetes igényeinek és szükségleteinek.7 A feltételezések, melyeket a kiegyezés távlati hatásairól a szlovák politikusok megfogalmazták, végeredményben beigazo­ lódtak és a "nemzeti egyenjogúság elvének elvetése a monarchia szempontjából később sorscsapássá vált".8 Ennek az eseménynek a kortárs szlovák értékelései még visszate­ kintve is józan, racionális mérlegelés ered­ ményének tűnnek, melyben nem találhatók meg az egyoldalú elfogultság érzelmi össze­ tevői. Előrejelzés-értékük abból fakadt, hogy pragmatikusan ítélték meg azon törté­ nelmi, nemzeti és politikai tényezők fejlő­ désének legvalószínűbb tendenciáit, melyek meghatározták a monarchia belső fejlődését és külkapcsolatait. A magyar (hungarus - uhorsky) politikai nemzet koncepciója több szempontból is elfogadhatatlan volt a szlovák politikai reprezentáció számára. A legfontosabbak közé tartozott az a tény, hogy ez a koncep­ ció megtagadta az etnikai nemzetek állam­ alkotói jogait, a valóságban tehát etatista elveken és az egyik nemzet hegemóniáján alapult, bár a történeti Magyarország soknemzetű államként alakult és fejlődött. Mikor a nemzetiségi törvény 1868-as elfogadásával végleg világossá vált, hogy a magyar politikai körök számára elfogadha­ tatlan a nemzeti egyenjogúság koncepciója, a szlovák nemzeti identitás gondolata, me­ lyet a memorandumok programja koncent­ ráltan tartalmazott, továbbra is a szlovák �Afi lan Podrimavskv A szlovákok nemzeti identitása és a történelmi magyar állam tételből indultak ki, hog> a szlovákok a történelem alanyaként jelennek meg, tehát mint történelcmformáló tényező, és hogy a szlovák történelem egy önálló nemzet törté­ nelme, mely tudományos vizsgálódás tárgya is. F.V. Sasinck, J. Záborsky, S.M. Daxncr, J. Hlo/ansky, A.S. Osvald, J. Skultéty, J. Botto. S. Húrban Vajansky, M. Hodza és egy sor más szerző munkái, bár voltak különbségek az egyes kutatók eltökéltsége ill. az érdeklődési köreik között, egyértel­ műen kifejezik a szlovák nemzeti identitás történelmiségét. Ez a megállapítás attól függetlenül is érvényes, hogy a szlovákok fejlődését explicit módon fogalmazzák-e meg vagy a szlovák történelem elméleti hátterét a konkrét történelmi probléma tárgyalása tartalmazza.9 Tekintettel arra, hogy a szlovák nemzeti identitás elismertetésére irányuló törekvé­ sek helytállóságának történelmi bizonyítása szükségszerű volt, a történetírás adekvát kategóriákkal és fogalmakkal dolgozott (pl. nemzeti jogok, történelmi jogok, nemzeti egyenjogúság, a szlovákok autochtóniája a történeti Magyarországon, az etnikai és a történelmi jogi elv, a nemzet történelme. Szlovákia történelme, nemzeti emancipáció, stb.), melyek azt bizonyították, hogy a nem­ zeti identitás kérdése nem célszerű politikai jelszó volt; lényege a szlovákok történelmi fejlődésében rejlett. Az identitás tudatos manifesztáció formájában nyilvánult meg és abban az emancipációs folyamatban, amely ezt az identitást erősítette és előkészítette államjogi keretek közti megvalósulásának feltételeit.10 . Amennyiben a XIX. században a szlo­ vák tudományos kutatások a szlovák nem­ zeti identitás kérdését elsősorban a nyelv, az irodalom, a történelem és a néprajz terü­ letén vizsgálták, úgy a XX. század elején a politika stratégiai célja maradt. Ezt az irányt nem kérdőjelezték meg még a Szlo­ vák Nemzeti Párt (SNS) aktuális - legin­ kább választási - programjai sem, mivel elvből a nemzetek egyenjogúságát támogat­ ták. Mindemellett szem előtt tartották a fennálló jogrendet és ennek keretein belül emeltek szót a nemzetiségi törvény gyakor­ lati betartásáért. A nemzeti önkormányzat (autonómia) gondolata annak ellenére visszhangra talált a szlovák környezetben, hogy az államjog területén az adott körülmények között nem volt aktuális. Mindazonáltal lényeges voná­ sai és fontos elemei kihatottak a nemzeti identitás megőrzésére irányuló törekvésekre a társadalmi élet minden szférájában (politika, gazdaság, oktatás, kultúra, evan­ gélikus egyház stb.), még ha nem lehetett szó ezen törekvések teljes körű megvalósu­ lásáról. A szlovákok nemzeti identitásának gon­ dolata azonban nemcsak arra a tényre tá­ maszkodott, hogy a szlovák nemzet az ál­ lam területén valóban létező szubjektum, hanem mindenekelőtt nemzeti identitásá­ nak és fejlődése sajátosságainak történelmi­ leg megkérdőjelezhetetlen gyökereire. Az adott időszak szlovák történetírását éppen az ennek a folyamatnak a megvilágítására helyezett hangsúlyt jellemezte; dokumentál­ ták továbbá az önálló szlovák nemzet fejlő­ désének folytonosságát, tekintetbe véve nemcsak az immanens etikai - kulturális attribútumokat, hanem a többnemzetiségű történeti Magyarország állami - politikai berendezkedéséből következő tényezőket is. A szlovák történelcmközpontú gondol­ kodás világosan megmutatkozott a tudomá­ nyos igényű munkákban és jelentős mérték­ ben jelen volt a publicisztikában is. A for­ málódó történelem-koncepciók abból a 70 �Afiion Podrímavskv A szlovákok nemzeti identitása és a történelmi magyar állam szlovák tudomány koncepciója fokozatosan bővült és pontosabbá vált, ami például a nemzeti identitás jellegének univerzálisabb és globálisabb értelmezésében is megnyil­ vánult. Ezt az irányvonalat a fiatal generá­ ció tagjai képviselték, akik közül meg kell említenünk J. Lajciakot és F. Ruppeldtet. A tudomány feladatait J. Lajéiak, a szakmai érdekeltséget szem előtt tartva, a nemzeti identitás megerősítésében látta. A tudományos tevékenységet a nemzeti erők aktivizálásának és eredeti tudományos gondolatok és az elméleti képességek bemu­ tatásának fontos területének tartotta, mi­ közben elsősorban a szlovák nemzeti életről és a szlovák valóságról szóló új tudományos munkákra gondolt. Nem véletlen, hogy éppen a szélesebb néprétegek egyértelműen aktívabb politikai szerepvállalása idején tartotta fontosnak a szlovákiai politikai mozgás politikatudo­ mányi és szociológiai vizsgálatát, valamint a társadalmi kérdések tanulmányozását. Éppen a szlovák nemzeti kérdés igényes vizsgálatának szükségességében látta a filozófia, különösen a történelemfilozófia feladatát. Hangsúlyozta, hogy ennek a tu­ dományágnak foglalkoznia kellene pl. azzal a kérdéssel, milyen jelentőséggel bírnak a szlovákok a nemzetek történelme szempont­ jából, hiszen egy nemzet jelentősége attól függ, hogy milyen szerepet játszik a többi történelmi nemzet kontextusában, mert "nekünk nem elég politizálgatni, politiku­ sán kell gondolkodnunk és történelmileg filozofikusan kell mérlegelnünk". Megál­ lapíthatjuk, hogy J. Lajciak felhívása a nemzet tudományos megismerésére, a nem­ zeti identitás aspektusán túl, kapcsolódott ahhoz a szükségszerűséghez is, hogy a társadalom potenciálját a nemzet - pers­ pektivikusan egyéniség - attribútumainak 71 fejlesztésére fordítsák. Ily módon emlékez­ tetett arra, hogy a nemzetek értékét "intellektusuk" és erkölcsük határozza meg. F. Ruppeldt hangsúlyozta, hogy "tudományos-kulturális munkánk során az egyetlen lehetséges alaphoz kell ragaszkod­ nunk, mégpedig a szlovák nemzethez, egész éltéhez és létéhez."13 Ez azt jelentette, hogy a szlovák tudomány érdeklődésének közép­ pontjában a szlovák nemzet identitásának kell állnia. A szlovák tudományos törekvé­ sek alapvető irányának ilyen meghatározása egyúttal magába foglalta a szlovákok önálló nemzetként való létét is. Ebből az orientá­ cióból szervesen következik az is, hogy egy önálló nemzet létezése már önmagában is életének, továbbá azoknak a feltételeknek, jellemző attribútumoknak és tényezőknek a tudományos vizsgálatát igényli, amelyek meghatározták és kifejezték a többi önálló kultúrnemzet közt elfoglalt helyét ugyan­ úgy, mint belső viszonyait és szellemi, valamint anyagi forrásait. A felvázolt koncepció szerint a szlovák tudománynak nemcsak a klasszikus és modern nyelvekre kellett kiterjednie, ha­ nem mindenekelőtt a történelemre. És nemcsak a régebbi korok vizsgálatára, ha­ nem a jelen (azaz a XIX. század, melyre a nemzeti és kulturális élet folyamatosan támaszkodott) megismerésére. Épp a nem­ zet saját történelmének kutatása bírt aktuá­ lis jelentőséggel a történelmi múltra, a nemzeti identitás történelmi összefüggései­ re vonatkozó ismeretek szempontjából. Ebben az összefüggésben F. Ruppeldt a következő elvet emeli ki: "Ahogyan a törté­ nelmi jogok sem őrizhetik meg a nemzet életét és szabadságát anélkül, hogy a jelen­ ben is állandó munka folyna, úgy viszont: a nemzetnek minden történelmi jog nélkül, csak földje és fiai munkája alapján kell �Milán Podrimavskv 1 szlovákok nemzeti identitása és a történelmi magyar állam fennmaradnia és így van joga az cicihez és a szabadsághoz”.14 A koncepcióban fontos helye cs küldeté­ se van még a szlovák nyelv és a szlovák irodalom vizsgálatának, melyek pótolhatat­ lanok a nemzet identitásának megismerésé­ ben az élet más területein, a geográfiai és természeti viszonyoktól kezdve a nemzetgazdasági és politikai tevékenységen ke­ resztül a néprajzig és a művészeti alkotá­ sokig. Egyfelől a nemzet életének általános jelenségeit hangsúlyozza, másfelől a sajátos értékek és erők vizsgálatának szükségessé­ gét, melyekkel a szlovák tudománynak kellene foglalkoznia. Ruppcldt szerint ezek a feladatok és kötelezettségek a nemzetek természetes jogainak alkalmazásából és a történelmileg kialakult nemzeti identitás - beleértve a politikai identitást is - korabeli tudatából fakadtak. A nemzeti identitás gazdasági és politikai aspektusainak vizsgálatára fekte­ tett hangsúly az egész szociális problemati­ ka komplexebb megismerésének szükséges­ ségévé alakul, mely nem nélkülözheti a történelmi visszatekintést és a szociálpszi­ chológiai dimenziók feltárását. Gondolatait és elképzeléseit F. Ruppcldt így foglalta össze. "Tudományos megismerésünk célja csak egy lehet: megismerni saját nemzetün­ ket, örökölt földjét és lelkét. És ezen isme­ retek alapján gyakorlati ténykedésünk célja is csak egy lehet: megtartani nemzetünk számára a földjét, nemzctileg-gazdaságilag megerősíteni, saját érdekében fejleszteni szellemi képességeit és erőit, hogy így biz­ tosítsuk helyét a kullúrncmzetck sorában."15 A szlovák politikai életben a nemzeti identitás kérdését komplex módon értel­ mezték, vagyis nem szűkítették le azon történelmileg kialakult attribútumok öszszességére, amelyek a szlovákokat mint önálló nemzetet jellemezték. Ellenkezőleg: figyelmet fordítottak a nemzeti identitás adott politikai - hatalmi körülmények közti megvalósításának lehetőségeire is. Bár a vélemények a korabeli szlovák társadalom problémáiról szerzőik elvi és politikai po­ zíciói szerint különböztek, a nemzeti identi­ tás alapvető kérdése nem volt kétséges. Emellett világosan megmutatkoztak a nem­ zeti lét aktuális állapotára, az emancipációs folyamat egyes szellemi tényezőinek felada­ tára, ill. a nemzeti erőknek a gazdaság, politika, kultúra stb. területén kívánatos programjára vonatkozó értékelések közti különbségek. Nem a nemzeti identitás elemi összetevőiről volt tehát szó, hiszen elsősorban a kérdések voltak jelentősek, amelyek a nemzeti identitás egyes attribú­ tumai megőrzése és gondozása útján történő védelmével és oltalmával függtek össze. Ennek lényegében megfelelt a nemzeti autonómia fő programvonala, valamint a Szlovák Nemzeti Párt részleges - leginkább választási - programja. Különösen fontos küldetést teljesített a sajtó ill. a publicisztika. Az 1848-49-cs forradalomtól az első világháborúig terjedő időszak a szlovák nemzeti identitás fejlődésének lényeges fázisa. A szlovákok emancipációs folyama­ tait gátló és deformáló tényezők ellenére nemcsak fönnmaradt, hanem új momentu­ mokkal is gazdagodott a szlovák nemzeti individualitás koncepciója. Ezek révén egyrészt az Osztrák-Magyar Monarchián belüli politikai viszonyok változásaira rea­ gált, másrészt alátámasztotta a folyamatos fejlődés és a gazdasági, szociális és kultu­ rális szférában végbemenő globális trendek összefüggéseit. Az 1848-49-cs forradalom idején a szlo­ vák nemzeti identitás kérdésének megoldá­ sa összekapcsolódott az államjogi változá­ 72 �Milán Podrimavskv A szlovákok nemzeti identitása és a történelmi magyar állam sok szükségességével és az adott időszakban a szlovák emancipációs törekvések állandó és alapvető része volt. Megállapíthatjuk, hogy a Habsburg birodalom széteséséig nem létezett annak a problémának reális alternatív megoldása, amit hagyományosan nemzetiségi kérdésnek nevezünk, mint a nem magyar nemzetek államalkotókként való államjogi elismerése, hogy teljesértékűekként vehessenek részt saját államuk ügyeinek irányításában. Ez olyan modell bevezetését jelentette, amely a nem­ zet - állam viszonylatban tiszteletben tartot­ ta volna a történeti Magyarország nemzete­ inek történelmileg kialakult konstellációját. Igaz, hogy a történeti Magyarország hi­ vatalos politikája a nem magyar nemzetek identitásához való másfajta hozzáállásból indult ki. így logikus, hogy a szlovák nem­ zeti identitás gondolata is ellentmondásos helyzetbe került és ebből volt kénytelen kiegyezni az adott körülményekkel, miköz­ ben egy olyan állam modellje érvényesült, amely nem jelentett megoldást a nemzetek kapcsolatának problémáira. Ez azt jelenti, hogy a többnemzetű állam egyik kulcsfon­ tosságú alapél vét hagyta megoldatlanul. A következmények az első világháború ered­ ményeinek tisztázásakor jelentkeztek, ami­ kor a nemzeti identitás érvényesítésének kérdését egy más államjogi platformon és más államban lehetett objektív és megfelelő módon megoldani. 2. Dokumenty k slovenskému národnému hnutiu v rokoch 1848-1914. Dokumentumok a szlovák nemzeti mozgalomról/ I. Bratislava 1962, p. 125-150. 3. U.ott. p. 123-125, 156-159. 4. U.ott, p. 150-156, 171-178. 5. U.ott, p. 178-184. 6. Az 1861. június 6-7-iki "A szlovák nemzet memoranduma" szövege megtalálható a Z pramehov národa /A nemzet forrásai/ (Ed.: ÉLIÁS. m.). mARTJN. 1988. P. 257-262. A Javaslat az önálló szlovák Környék létrehozásáról és szervezéséről (1861. dec.6.) szövegét kiadja: RAPANT, D.: Viedenské memorandum slovenské z roktt 1861. Turőiansky Sváty M artin 1943, p. 136-157. 7. . M. Daxner a monacrchia államjogi beren­ dezkedéséről folytatott tárgyalásokról a kö­ vetkezőket irta 1866. szept. 25-én a Pest'budinske vedomosti c. újságban: Min­ denesetre egy dolog biztos, a nemzeti egyenlőség igazi és őszinte megvalósítása nélkül nincs kilátás a belső viszonyok meg­ nyugtató rendezésére.” DAXNER, É. A / .: V sluzbe národa /A Nemzet Szolgálatában/. Bratislava 1958, p. 271. 8. REBRO, K.: Cesta národa. Svedectvo o boji Slovákov za národny Étát. /A Nemzet Útja. Tanúság a szlovákok nemzeti államukért ví­ vott harcáról./ Bratislava 1969, p. 18. Jegyzetek 1. A probléma rövid elemzését lásd: PODRIA ÍA ISK)\A /. Államjogi törekvések a szlovák nemzeti emancipációs folyamat ke­ retében (1848-1914). Palócföld 1994, 6.sz. p . 562-566. 9. A szlovák történetírás alapvető kérdéseiről valamint a bibliográfiát lásd: OTÚENÁÉ, M.: Slovenská historiográfia v druhej polivici 19. storoöia. Kandidátska 73 �Milán Podrimavskv A szlovákok nemzeti identitása és a történelmi magyar állam dizertácia. /A Szlovák Történetírás a 19. század második felében. Kandidátusi diszszertáció. Prefov 1988. Lásd még: POTEMRl A/.: Slovenská histotiografia vrokoch 1901-1918. Kóficé 1980. 10. A nemzeti identitás történelmi aspektusainak megvilágításában fontos szerepet játszottak J. Maily-Dusarov, P. Kellner és J. Iílotny jogtörténeti nézetei. Elemzésüket lásd: POTEMRA, A / .: Právnéhistorická argumentáció v slovenskom národnom programé v polovici 19. storoéia. /A jogtu­ dományi argumentáció szerepe a 19. századi nemzeti mozgalmakban./ Právnéhistőrieké studie 21. Praha 19~8, p. 145-181 és MACHO, P.: Kncepcia historicko-politickej individuality Slovenská v kontexte státoprávnych fmuti národov líabsburskej 74 monarchie v 60. rokoch 19. storocia./ A szlovákok történelmi -politikai egyéniségének koncepciója a Habsburg birodalom népei­ nek államjogi mozgalmain belül a 19. szá­ zad 60-as éveiben./ Historické stúdie 35. Bratislava 1994, p. 23-48. 11. LrUClAK, J.: Nafe litemme úlohy. /Inxlalmi feladataink'Slovenské pohl'ady 1908, p. 473. 12. U.ott, p. 474. 13. RUPPELDT, F.: Slovenská vedecko-kidtúma práca. /Szlovák tudományws-hdtumlis munka./ Slovenské pohl'ady, 1910, p. 339. 14. U.ott, p. 341 15. U.ott. p. 350. �Dusán Skvarna A szlovákok modern nemzeti identitásának alakulása és a politika /1780-1849/ Identitáson - egyszerűen fogalmazva az egyén vagy valamilyen csoport bizonyos értekekkel való azonosulását értem. Tekin­ tettel találkozónk témájára, az identitásnak csak azon aspektusait fogom vizsgálni, amelyek összefüggnek a politikai élettel. Egy létszámát tekintve kicsi, ám nagyon jelentős réteg, az ún. szlovák hazafias vagy megújhodási mozgalom intelligenciájának identitásával foglalkozom. Éppen ez az új elit volt a hordozója és az alakítója az új minőségnek, az új valóságnak. Kezdetben a társadalom szélén állt. ám véleményét és értékrendjét egyre több ember fogadta el, míg végül azonosult velük az egész társada­ lom, illetve a társadalom túlnyomó része. Már első pillantásra szembetűnő a XIX. század első felében tapasztalható kontinui­ tás a szociális viszonyok terén és az erősödő diszkontinuitás a politikai elveket illetően. A történeti Magyarország társadalmi viszo­ nyai II. József nagyvonalú, ám sikertelen reformkísérlete után egészen 1848-ig meg­ őrizték hagyományos feudális jellegüket. Csak jelentéktelen mértékben és részlege­ sen módosultak. Jóval dinamikusabb válto­ zásokon ment keresztül ezalatt az intelli­ gencia és a politikusok egy részének men­ talitása és értékszemléletc. Ez a szellemi átalakulás kényszerítette ki a konzerváló­ dott társadalmi viszonyok szisztematikus változásait is. Az 1848-as év kodifikálta vagy kodifikálta volna - őket. A XIX. század 30-40-es éveiben már természetes volt. hogy a szlovák megújho­ dási mozgalom intelligenciája nyíltan rclativizálta vagy elutasította a hagyomá­ nyos rendi értékeket és a reformpárti, mo­ dernizációs törekv éseket támogatta. Ezek a modernizációs törekvések két egyetemes érvényű alapclvrc támaszkodtak. Mindkettő az új társadalom és állam kiépítésének és az egyének identitásának alapjává vált. A polgárság alapclve a törvény előtti egyenlő­ ség és a hatalomban való részv ételt biztosító jog szinonimája volt. A nemzeti alapelv pedig ezt az egyenlőséget erősítette az öszszetartozás érzése és a nemzeti társadalom egysége révén. A történeti Magyarország és nemzetei sorsára egyértelműen hatással volt az a tény, hogy a modernizáció itt nem össze­ hangolta. hanem bonyolította a viszonyo­ kat. Mégpedig oly mértékben, hogy a part75 �Dusán Skvama A szlovákok modem nemzeti identitásának alakulása és a politika /1 780-1849/ nerség és az összetartozás helyett a bizal­ matlanság, az elidegenedés és ellenséges­ kedés erősödött. A XIX. század első felében ez a tendencia leginkább a magyar-szlovák viszonyt jellemezte. Mi volt ennek az oka? Elsősorban a nemzet fogalmának különböző értelmezéseire kell figyelmet fordítanunk. A modern magyar politikai gondolkodás abból az elképzelésből indult ki, hogy a történeti Magyarország modernizációjának elengedhetetlen velejárója a gyors /akár erőszakos/ vagy fokozatos magyarosítás. A szlovák fél kiindulópontja ezzel ellentétes volt. A modernizáció és harmonizáció felté­ telének az ország etnikumainak modern nemzetté alakulását és egyenlőségük biz­ tosítását tartotta. A XVIII. század végén még lényegesen más volt a helyzet. A felvilágosodás előtti és a felvilágosodás-kori intelligencia és a társadalom más rétegei is pozitív, kétségbe­ vonhatatlan értéknek tekintették a történeti Magyarországot.1 A magyar /hungarus/ hazafiság természetes volt, erős integráló tényezőként működött és a magyarországi összetartozás alapját jelentette. Attribútu­ mai jelentősége és a vonzereje éppen a XVIII. században volt a legnagyobb. Olyan gondolkodók munkáiban is dominált, mint Sámuel Timon, Matej Bel, Adam FrantiSek, Kollár vagy Pavcl Valasky. Megalapozott az ő és más kortársaik munkásságához való mind szlovák, mind magyar kötődés. A domináns magyar /hungarus/ érzület mellett sokáig léteztek az etnikai dualizmus jelei is. Ha magyar környezetben a történeti Magyarországot a magyarok államának tekintették, a szlovák fél a szlovákok pozitív értékeit és az országgal kapcsolatos érde­ meit, az egyenlőséghez való jogukat hang­ súlyozta. Az etnikai különbségek miatt néha vitákra is sor került, de éppen az erős 76 hungarus-tudat tompította térben és időben ezeket az ellentéteket, harmonizálta a vi­ szonyokat. A harmónia az ország egésze és a nemzet között a Felvilágosodás korára is jellemző volt. A felvilágosult szlovák ér­ telmiség megbecsülte a történeti Magyaror­ szág történelmét, dicsőítette a megalapító­ ját, a magyar királyokat és szenteket /szent István, Imre, László/. Ugyanakkor hasonló­ an intenzíven ápolták a saját hagyományai­ kat is - a Szent Cirill és Metód nevéhez fűződőt, a Nagymorva Birodalomét, mint a szlovákok államáét, Szent Svorad és Benedikt hagyományát. A szlovák katoliku­ sok különösen nagy tisztelettel övezték a Mária-kultuszt. Juraj Papánck lelkész megalkotta annak a 31 ószlovák királynak a panteonját, akik szerinte Mojrnír nagymorva fejedelem előtt uralkodtak. A felvilágosultak azonban összhangot keres­ tek a Nagymorva Birodalom és a történeti Magyarország között, hiszen ez utóbbit a nagymorva tradíció folytatójának tartották. Mások, hogy ne legyenek összeütközések, elutasították az ószlovákok és a Nagymorva Birodalom kapcsolatáról szóló elképzelé­ seket. A politikai követelések első jelének azután Juraj Fándly Compendiata história gentis Slavae című, 1793-ból származó munkájának néhány fejezetét tekinthetjük. Ezekben azt követelte, hogy a törvények ugyanolyan jogokat biztosítsanak a szlovák nyelvnek, mint amilyenekkel 1791 óta a magyar rendelkezett /tantárgy a fő- és kö­ zépiskolákban, a létrehozandó tudományos intézmények általi védelme/.2 Ezek a köve­ telések azonban csak azután születtek meg, hogy megjelentek az első törvényes akadá­ lyok és eltérő körülmények között fejlődött a szlovák és a magyar nyelv. II. József re­ formjai ugyanis élénk tiltakozást váltottak �Dusán Sk\>ama A szlovákok módéni nemzeti identitásának alakulása és a politika /1780-1849/ ki a magyarországi nemesség körében. A magyar nemzetgyűlés 1791-ben elfogadta az első törvényeket, melyek szélesebb teret biztosítottak a magyar nyelv használatára. Batthyány József esztergomi érsek elutasí­ totta a fiatal Bemolák-követők javaslatát, hogy a Bibliát az új szlovák irodalmi nyelv­ re /melyet A. Bemolák kodifikált/ fordítsák. Egészen új helyzetet kísérhetünk figye­ lemmel a XIX. század húszas éveitől. A magyar történeti Magvarországelképzelésckre a szlovákok kétféle módon reagáltak. A szlovák intelligencia továbbra is a hagyományos hungarus-koncepció pártján állt. Másfelől a szlovák politikai gondolkodás a magyar és a szlovák közti különbséget hangsúlyozta. Emellett első­ rendűnek a nemzetit - szlovákot tartotta. A történeti Magyarország értékét relativizálta, a szlovák nemzet életterének létrehozásától tette függővé. Leginkább J. Kollár követőit foglalkoz­ tatta a Magyarországon kívüli megoldások lehetősége. A szlovák, illetve szláv törté­ nelmet már nem elsősorban a történeti Magyarországgal hozták kapcsolatba, ha­ nem a Magyarország előtti időkkel. Pavol Jozef Safárik beszélt először a szlovákok ezeréves elnyomásáról. így megalapozta azt az érzést, hogy a szlovákok történelem nélküli nemzet. Ezt az elvet a szlovák fél gyakorlatilag a magyaroktól vette át. Kollár igyekezett elkerülni a történeti Magyarországgal való kapcsolatokat a szlo­ vákok /szlávok/ perspektíváit illetően is. Az államot magát is csak "származékos" érték­ nek tekintette. Elsődleges értéknek a nem­ zeti szellemi teret tartotta, melyet a szlová­ kok esetében "Össz-szláviának" nevezett.3 Hasonló kettősség jellemezte a XIX. század negyvenes éveiben a §túr-generáció tevékenységét is. Következetesen különbsé­ 77 get tettek a haza /a történeti Magyarország/ és a szülőföld /Szlovákia/ között. Igyekeztek a szlovák történelmet beilleszteni Magyarország történelmébe, L. étúr - hasonlóan A. Bcrnolák fél évszázaddal korábbi nézeteihez - elismerte a magyar nyelvet a történeti Magyarország diplomáciai nyelve­ ként. Határozottan kiállt egy új magyar /hungarus/ hazafiság mellett, mely az or­ szág nemzeteinek szabadságára és egymás kölcsönös tiszteletére támaszkodott volna. 1848 őszén azonban ez a platform elvesztet­ te vonzerejét. A szlovák politika képviselői eltávolodtak a történeti Magyarországtól, nem tekintették többé a szlovákok hazájá­ nak és a monarchia dcstabilizációs tényező­ jének tartották. Egészen 1918-ig fennma­ radt a történeti Magyarország többféle érté­ kelése, a kritikától a dualizmuson át egé­ szen a ncgációig. Ez a bonyolult viszony főleg 1867 után kapott nagy hangsúlyt. Ellentmondásos volt a szlovák politika nemességhez fűződő viszonya is. Az állítás, mely szerint a szlovák nemzeti mozgalom eleve nemesség-ellenes és plebejus volt, túlzottan egyszerűsít. A Szlovákia területén élő nemesi családok többsége pozitívan viszonyult a szlovák intelligencia tevékeny­ ségéhez még a XVIII. század végén is. Sok nemes számára természetes volt a szlovák nyelv ismerete, a szlovák, illetve cseh felvi­ lágosult egyházi és világi irodalom támoga­ tása, könyvek, folyóiratok rendelése. A Besztercebányán /Banská Bystrica/ megje­ lenő Staré noviny literního umcní c. lapot például a Révay és a Justh család is járatta. A XIX. század húszas éveire azonban világossá vált, hogy a nemesi értelmiség és a reformpárti politikusok nagy részének nézetei jelentősen különböztek a modern szlovák nemzeti gondolat támogatóinak elképzeléseitől. Ebben az időben a ncmes- �Dusán Skvania A szlovákok modem nemzeti identitásának alakulása és a politika / 1780-1849/ ség - néhány kivételtől eltekintve - a ma­ gyar szellemi élethez csatlakozott. Ez pedig arra kényszerítette a szlovák megújhodási mozgalom intelligenciáját, hogy tartózko­ dóan viselkedjen a nemességgel szemben. §túr követőinél ez nyílt kritikává érett, és az 1848/49-cs évek fordulóján már megveté­ süknek adtak hangot. Tekintettel ezekre a körülményekre, az alakuló szlovák nemzet magját csaknem kizárólag a kevésbé vagyonos és privilégi­ umokkal nem rendelkező rétegek - a nép alkotta. Ez befolyásolta a szlovák nemzeti mozgalom értékrendjét is, amit általában plebejusnak tartunk. Ez a népiség új jelen­ ség volt a szlovák történelemben. Nem programként jött létre, szükségmegoldás volt, válasz a deformált valóságra. A szlovák fél, főleg Stúr követői számá­ ra, a 40-cs években világos volt, hogy a közép-európai viszonyok között a nemesség a biztosítéka úgy a politikai háttérnek, mint a gazdasági és kulturális fejlődésnek. Stúr követői hajlandóak lettek volna akár a nemzet élére is állítani ezt a réteget. A nemesség megnyeréséért vívott küzdelem még nem volt szélmalomharc.1 Ebben az időben a nemesi családok nagy részének azonosulása a magyar környezettel még nem volt sem mély, sem végleges. Érzéseik még gyakran ingadoztak egyfajta hungarusmagyar és szlovák kettős identitás között.5 Sok nemes várakozó álláspontra helyezke­ dett. Ezt az állítást támasztják alá azok a nézetek, melyeket több ismert nemesi csa­ lád vallott az 1849-cs szlovák politikai törekvésekkel kapcsolatban. Meg kell emlí­ tenünk az Ostrolúcky, a ZmeSkal, a Vietoris, az Andrcánsky és a Lehocky csa­ ládot. Néhányan pedig még azzal is egyetér­ tettek, hogy Szlovákia területileg és politi­ kailag kiváljon a történeti Magyarországból 78 és autonóm módon éljen tovább. Amennyi­ ben ez az ambiciózus ausztroföderalista modell megvalósult volna, a "szlovák or­ szágban" épp a hazai nemesség jutott volna meghatározó politikai szerephez. így való­ színűleg identitásuk szlovák összetevői is megszilárdultak volna. Az 1849-es év eredményei azonban háttérbe szorították ezt az alternatívát. A következő évtizedekben is igyekezett a szlovák fél, főleg a hungarofil Új Iskola, a nemesség körében "felébreszteni a szlovák­ ságot". Ez a remény véglegesen 1875-ben fulladt kudarcba, amikor a magyar hatalom megszüntette a szlovák nemzeti önállóság legalapvetőbb intézményi jelképeit is /Matica slovenská, három szlovák gimnázi­ um/. Az utolsó ötven évben a szlovák kultu­ rális és politikai gondolkodás terén is fel­ erősödtek a népiség jelei. Szószólóinak nagyobb része apatikusan tekintett a nemes­ ségre. A kisebbség pedig - amelyhez Svetozár Húrban Vajansky is tartozott, aki metaforikusán száraz sarjnak nevezte el a nemességet - nosztalgiával. Az az egységes hungarus tudat és hazafiság, amelyet Grcgor Bcrzeviczi még büsz­ kén vallott, a modern nemzeti elv /nacionalizmus/ dinamikus előretörése következtében szorult háttérbe. Mi eredmé­ nyezte az új jelenség vitalitását és vonzere­ jét? A modern nacionalizmus néhány fontos ismérve a következő. Képes volt eliminálni a nyelvi, kulturális és szociális különbsége­ ket. A nemzeten belül erősítette az egyenlő­ séget és az egységet, másrészről hangsú­ lyozta a más nemzetekkel szembeni különb­ ségeket. Egyúttal kialakult az a meggyőződés, hogy a nemzet saját, önálló életét éli. Való­ ban, ebben az időben a társadalmi gondol­ kodásban is több új kategória jelent meg, �Dusán Skvania A szlovákok modem nemzeti identitásának alakulása és a politika / l 780-1849/ melyeket a felvilágosodás meg nem ismert. Az első a nemzeti szellem volt, melyet a nemzet tulajdonságai, erkölcsei, szokásai, hagyományai és történelme alkottak. Épp ennek köszönhetően jelenthetett a nemzet zárt, különleges sőt egyéni világot. A nem­ zeti szellem leghívebben az anyanyelvben és a nemzeti kultúrában jelentkezett /főleg a népművészetben, mindenekelőtt a népda­ lokban/. Míg a felvilágosodás korában a nyelv kommunikációs eszközként funkcio­ nált, a XVIII-XIX. század fordulóján már kifejezetten pozitív, szinte szent értéket képviselt. Hasonló helyzetben volt a kultú­ ra, mely kezdetben elsősorban magyar /hungarus/ és kozmopolita vonásokkal rendelkezett, és csak ebben az időben ér­ telmezték önálló jelenségként. Ezek a moz­ zanatok nem annyira a magyar, mint in­ kább a szlovák nemzet egységét és összetar­ tozását erősítették. A befejező részben a XIX. század első felének politikai gondolkodását, ezen belül a nemzet fogalmának szlovák és magyar értelmezését szeretném áttekinteni. A ma­ gyar és a szlovák elképzeléseket gyakran tartják két különböző koncepció klasszikus példáinak. Az első politikai /állami/ nem­ zetként definiálhatjuk, mely az állam összes lakosának összetartozására és egységére épül. Éppen a történelmi állam és intézmé­ nyei játszanak fontos integráló szerepet és egyúttal nagy értéket képviselnek. A másik, a szlovák példa etnikai nemzetként jelle­ mezhető, mely leginkább a közös nyelv, kultúra, történelem, eredet hatására formá­ lódik. Legfőbb jellemzőit az előző bekez­ désben soroltam fel. Úgy gondolom, hogy ez a bipoláris jellemzés csak a probléma általános meghatározására vonatkoztatható. Nézetem szerint Európában az egyetlen valódi politikai nemzet a svájci. A többi 79 modern, ún. politikai /állami/ nemzet ki­ alakulásakor közrejátszottak - kisebb vagy nagyobb mértékben - etnikai elemek is. Azon nemzet nyelve és kultúrája körül jöttek létre, amelyhez a történelmi állami­ ság maradéktalanul vagy nagy mértékben kötődött Ebben az esetben a többi etnikum asszimilációra volt ítélve. A fent említett etnikai vonások /szellem, nyelv, kultúra/, és a Hcrderre való hivatko­ zás egyformán nyomon követhetőek a szlo­ vák és a magyar értelmiségi körökben már a XVIII-XIX. század fordulóján. Később vonzerejük tovább nőt /édes nyelv, magyar nemzeti szellem stb./. így a modern magyar nemzet alakulásakor együttesen volt jelen az állami - politikai és az etnikai - nyelvi tényező.6 A másik, etnikai pólust a szlovák eset. Valóban, a szlovák gondolkodást egészen 1848-ig egyértelműen a kulturális és nyelvi kérdések ösztönzik. Általuk formálódott a modern szlovák nemzet alapja. A modern történelem azonban azt bizonyítja, hogy a modern nacionalizmusok magukban hord­ ják az önálló nemzeti állam megteremtésé­ nek igényét (az államforma nem lényeges). Arra törekszenek, hogy az etnikai nemzet rendelkezzék a politikai nemzet jellemzői­ vé. Szinte az etnikai nacionalizmus meg­ születésével egy időben jelentkeznek egyér­ telmű vagy rejtett államjogi ambíciói. Ez jellemzi a szlovák nemzetet is. Ter­ mészetesen 1848 előtt nem voltak ezek hivatalos követelmények, csak rejtett vá­ gyakra utaltak. Nem értékelhető a szlovák államjogi alternatíva első jeleként sem Kollár többjclentésű imaginatív víziója "össz-szláviáról" a húszak évekből, sem a harmincas évek közepén keletkezett elmélet a szabad szláv nemzetek szláv föderációjáról, mint ahogy nem tekinthetünk így azokra a �Duían Sk\>ania A szlovákok modem nemzeti identitásának alakulása és a politika 71780-1849/ magyar sajtóban napvilágot látott megjegyzé­ sekre sem, amelyek arról szóltak, hogy a szlovákok cs a csehek fel akarják újítani a Nagymorva Birodalmat. Először Ján Kollár Vlastenec (Hazafi, 1821) című verse veti fel az önálló szlovák államiság radiális lehetőségét. 1834-ben a Selmecbányái akadémia professzora Mikulaá Suhajda megjelentetett egy írást Dér Magyarismus in Ungarn cí­ men. Ebben világosan kifejti a föderalizmus elvét, amely az elkövetkező száz évben a szlovák politika egyik alappillére volt. Suhajda nyolc nemzeti egységre osztotta a történeti Magyarországot és javasolta, hogy - tekintettel az ország perspektivikus érde­ keire - hozzanak létre államszövetséget. A föderáció gondolata kapott szerepet abban a petícióban is, amelyet Stúr fiatal követői fogalmaztak 1840-ben azzal a céllal, hogy eljuttassák az uralkodóhoz. A következő­ képpen fogalmaznak: amennyiben folyta­ tódna a magyarosítás, úgy "egyetlen lehető­ ség marad: Szlavónia és Horvátország mintájára saját önálló nemzetgyűlés révén létrehozni Szlovákiánkat, mely az igazságos király védelmét élvezné."7 Ezek a nézetek is alátámasztják azt a tényt, hogy a szlovák hazafiak körében az államjogi elem látensen ugyan, de állandó­ an jelen volt. 1848-ban meglepő intenzitás­ sal törtek a felszínre a fiatal nacionalizmu­ sok önálló államra irányuló vágyai. Ez a szlovákokra is vonatkozik. Már a forrada­ lom kezdetén felváltotta az előző látomáso­ kat a hivatalos államjogi program és az a törekvés, hogy befolyást gyakorolhassanak a monarchia legfontosabb politikai döntésho­ zóira. A hungarus orientáció kudarca után a szlovák politika Szlovákia jövőjét a monarchia föderalizációjával (ausztrofödcralizmus) kap­ csolta össze. 1848-49 azon kevés esemény 80 közé tartozott, amelyek lehetőséget kínáltak a közép-európai nemzeti viszonyok rendezésére. A bécsi politika a monarchia foderalizációjával való kacérkodás után az erős centra­ lizmus híve lett. A problémákat nem oldotta meg, csak elodázta őket. Végsősoron magának a monarchiának az alapjait ásta alá.8 Emiatt a szlovák társadalom nem tudott megszabadulni azoktól a deformációktól, melyek a XIX. szizad első fele óta jellemezték. Épp ellenke­ zőleg: ez£k folyamatosan erősödtek, főleg szociális és kulturális téren.9 Jegyzetek 1. A magyar (hungarus) hazafiság fejlődéséről részletesebben lásd: Éliás Stefan: Uhorské vlastenectvo a Slováci I. /A hungarus hazafiság és a szlovákok] Kosice 1991 2. Fándly, Juraj: Vyber z diela [Válogatott írásai] Sajtó alá rendezte J. Tibensky, Bratislava 1954, p .386-7. 3. Ijásd: Sfo’ama, Dusán: Ján Kollár - A szlo­ vák politikai gondolkodás megteremtője. In: Protestáns szemle, 1994, 2.sz., p.94 4. Stúr, Ludovit: Neopiist’ajme sa! In: Slovenskje národnje novini, 1846, 55.sz., p.94. 5. Kitűnő példa • Kossuth György, Kossuth Lajos unokafivére. Fő kezdeményezője volt annak az aláírásgyűjtő akciónak, mellyel 150 Túróc vármegyei nemes szlovák politi­ kai újság kiadását támogatta. 6. Lásd: Sundhaussen, Hóim: D ér Einfluss dér Herderschen Ideen auf die Nationalbildung bei dér Völkeni dér Habsburgén Monarchie. München 1973, p.95. �Dusán Sk\>ama A szlovákok modem nemzeti identitásának alakulása és a politika / 1780-18497 7. Rapant, Dániel: Slovensky prestolny prosbopis. [.Második kötet - Dokumentu­ mok] Liptovsky Svaty Mikulás 1943, p.25. A monarchia perspektívái, a nemzeti tole­ rancia és a nemzeti kérdés megoldása közti összefüggéseket több politikus és tudós érzé­ kelte. Maga Windischgrátz is figyelmeztetett a nemzeti kérdés aktualitására, hisz figyel­ men kívül hagyása veszélyeztethette volna a birodalmat. Lásd: Rapant, D.: idézett müve, p.462. Juraj Sklenár felvilágosult gondolkodó már l~HS-ban kijelentette, hogy> "aki Magyaror­ szágon gyűlöletet kelt más nemzetekkel szemben, az az ország vesztét okozza". Tibensy, Ján: Chvály a obrany slovenského národa. Bratislava 1965, p.130. 8. Részletesebben lásd: Skvama, Dusán: Nagysá­ gunk és kicsiségünk. In: Szlovákok az európai történelemben. Budapest 1994, p. 27-41. Mustó János: A Dunánál - Emberhid 81 �Tóth István Adalékok az alföldi szlovákok nemzeti azonosság tudatának kérdésköréhez /XIX-XX. század/ hez tartozott. Ez az egyszerű tény is azt igazolja, hogy az Alföldre települt szlová­ kok keresték a kapcsolatot egymással. Tudták, érezték és vállalták, hogy ők össze­ tartoznak. Kapcsolatot tartottak pozsonyi, pesti szlovák körökkel. Olvasták és meg­ rendelték a Zora /Hajnal/ c. lapot, több folyóiratot, színdarabokat s történeti régisé­ geket. Könyvtáruk pedig ekkor mintegy 50 kötetből állt. Leveleztek a pozsonyi Cseh­ szlovák Tudós Társasággal. Amikor érte­ sül Straka Palkoviő, Juraj a Tanszék éléről való leváltásáról megjegyzi: "Ő minket nem buzdított a nemzet iránti szeretetre és a szeretet anyanyelvűnk gyakorlásárára...". Viszont Stur L. kine­ vezését örömmel nyugtázta. Az alföldi helyzetet persze még így sem látta kielégítőnek, hiszen akárcsak Zscllo Lajos kiskőrösi ev. tanító úgy Straka Károly is arra panaszkodik, hogy "most az egész Alföldön az anyanyelv /szlovák/ iránti szeretet megfogyatkozott, s a nemzetiség lelke átváltozott...". Sok szerinte az "elfajzott", akik persze még nem olyan A XVIII. század nagy népmozgásai nem­ csak a szlovák-magyar nyelvhatár délre való eltolódását eredményeztek, hanem az egykor tisztán magyar területeken - a nyelvhatártól jóval távolabb - is megjelen­ tek a szlovák telepesek. Itt komoly települé­ seket keltettek ismét életre. így válhatott Békéscsaba Európa legnagyobb szlovákok lakta településévé. Használt nyelvük és erős, jól szervezett egyházuk segítségükre volt hovatartozásukat illetően. A XIX. szá­ zad első felében is - annak ellenére, hogy beszélt nyelvük a szlovák - szükség volt olyan tanítókra, kántorokra mint Karol Straka Békéscsabán. Az ő levelezéséből értesülhetünk arról, hogy az 1839-es évben Békés megyében 45.000-nél több szlovák van s ezeket 12 lelkész és 22 tanító látja el lelki és értelmi szükséglettel. 1837 óta Békéscsabán működött - Karol Straka és Zajac Dániel lelkész alapításával - egy Szlovák Olvasó Társaság. 1839-ben 28 tagja van. Ezek közül 2 földműves és 3 pedig kézműves. Tehát a 23 fő lelkész, kántor ill. tanító, egyszóval az értelmiség 82 �Tóth István Adalékok az alföldi szlovákok nemzeti azonosság tudatának kérdésköréhez ridegek szívükben az anyaméhükön írott irodalmi termékek iránt. Identitásukat erősítettek, jeles tudásaik, fő­ ként munkáikkal. Ilyen volt Jancsovics István szarvasi lelkész 1847-48-ban megjelent két kötetes szótára és nyelvtana. Igaz e munkát a Magyar Tudományos Akadémia felkérésé­ re kezdte el. Öt követte nemsokkal Haán Lajos a történetíró. Jancsovics és Haán is levelezése­ ivel kapcsolatot tartott a szélesebb értelemben vett Alföld - konkrétabban a Bácska és Bánát szlovákságával. Jancsovics a kétkötetes művé­ ből (szótár és nyelvtan) a Bácskában Godra Mihály segítségével - szintén jeles nyelvész, több mint 40 példám! adott cl. Haán Lajos pedig hasznos tanácsokkal és érdekes részletekkel látta cl Mrva György pctrováczi lelkészt a település alapí­ tásával kapcsolatosan. Arra buzdított, hogy aki jó szolga, az ismeri a közösség múltját is - fogjanak hozzá a település történetének megírásához. A nemzethez való tartozás tudatát, an­ nak fokát, mérhetjük le Koreny István szar­ vasi ev. gimnáziumi tanár leveleiből. Koreny a Matica Slovcnska békési megbí­ zottja volt. így leveleit Viliam-Pauliny Tóthnak küldte, mint az Irodalmi Társulat tikárának. Ő szervezte a Matica pénzalapjá­ ra a gyűjtést, a különböző lapokra és év­ könyvekre az előfizetéseket. Igen komoly szervezőmunkát végzett. Bár a levelek alapján kapcsolata a mezőberényi, békés­ csabai vezető személyiségekkel nem felhőt­ len. Talán ide illik az a tény is, hogy id. Kutlik János 1858-ban barátjának Ctibor Zochnak írja:" .. a mi Korcnyünk is már jól beszél szlovákul" Az elküldött jelentései azért fontosak és értékesek számunkra, mert ezekből kiderül kik voltak a békési térség­ ben azon a tudati szinten, hogy támogassák saját egyesületüket, lapjukat, kiadványukat. 83 Ezekből kiderül, hogy legfőképpen a tanítók, papok, kántorok a támogatói a különböző akcióknak s csak igen kis mér­ tékben található közöttük - leginkább Csa­ bán és Szarvason - kézműves vagy földmű­ velő polgár. Ezek szinte mindegyike vidéki híreket küldözgetett az Obzor a Národny Hlásnik ill. más szlovák folyóiratokba. Egy bizonyos, Koreny aggodalma nem volt alaptalan, hiszen a Matica Adminiszt­ ratív Levéltára alapján 1864 és 1874 között a szűkén vett Alföld területéről a valóban tag ill. alapítótag csak Koreny és Kvacala tagok Szarvasról ill. Makón Ottinger Fran­ ko. A többi pesti illetve bácskai lakos. Koreny levelei ugyanott megtalálhatók s ott az ő elszámolása alapján jóval több az alapító tag ill. támogató. A többi megyék megbízottjainak anyagai alapján Pestet is beleszámítva - Csanád, Békés megyék va­ lamint a Bácska és Bánát területén az első tíz évben mintegy 30 alapító tagja van e területeken a Matica Slovenskának. Ha átvizsgáljuk a korabeli lapok megrendelői­ nek névsorát az Orol, a PeStbudínské vedomosti 1861-1874 közötti előfizetői ugyanazok a személyek, egy-egy ritka eset­ ben bővül a kör egy-egy iparos pl. szabó­ mester ill. egy-egy község előjáróságának megrendelésével. Többségében azonban azonos személyekről van szó. így az egyes előfizetőknél 2-3 szlovák lap is jelen volt. Ez a 30 körüli, olykor 40-ct közelítő meg­ rendelői kör nem túl nagy a szíovákok létszámához viszonyítottan. Ám a kor olva­ sói szokásainak és a lapok megfizethetőségének függvényében már nem is olyan csekély. Főként ha figyelembe vesszük azt, hogy Csaba, Pest, Petrőcz, Pitvaros, Tótbánhcgyes településeken az Olvasó Egyletek is az előfizetők között szerepelnek, így egy-egy újságnak, folyóiratnak jóval �Tóth István Adalékok az alföldi szlovákok nemzeti azonosság tudatának kérdésköréhez nagyobb kisugárzó hatása volt s jelentősebb tömegek tudatát befolyásolhatta. Az is igaz, hogy ennek akkor van igazán jelentősege, ha figyelembe vesszük, hogy az alföldi szlovákok a XIX. sz. közepéig jelen­ tős izoláltságban éltek a környező települé­ sek lakosságától. Ezzel párosult a szlovákok szigorú endogámiája. Ebben változás csak a XIX. sz. végén és a XX. sz. végén és a XX. elején történt, ám ez sem volt jelentős mér­ tékű. A vegyes házasságok megjelenése a beolvadást segítő tényezőként értékelhető. Itt történhet meg persze leghamarabb a nyelvváltás is. Ezzel egyidejűleg a tudati és nemzetiségi hovatartozás is változhat. Nemzetiséget fenyegető tényezőként ez azonban nem fogható fel a dél-alföldi szlo­ vákok esetében. Egy 1897-es országos öszszesítő adat szerint a szlovákok az év házassá­ gaiból 11,57 %r*ot értek el. Ebből 10.89 % szlovák és szlovák között köttetett. A vegyes házasság mindössze 0,68 %. Ebből is csak 50 % esett a magyar nem­ zetiségre (az összes házasságok 0,38 %). Ezt a tendenciát támasztja alá egy tótkomlósi vőfély (StarejSí), Franko János. 1888-tól 1924-ig (46 éven át) vezetette a házasságkötések jegyzékét /788 házasság kötődött ez idő alatt). Ebből jól kirajzoló­ dik, hogy a tótkomlósiak a 46 év alatt egy­ más közt, ill. Pitvaros, Ambrózfalva, Tótbánhegyes, Csanádalbert, Békéscsaba és Nagylak szlovákságával házasodtak. Mindezek ellenére az eddig vizsgált for­ rások a valamely nemzettel való azonosu­ lásnak nem manifeszt megjelenéseit alkot­ ták. Pontosabban szólva a lapok megrende­ lése, egyleti tagság felvállalása nem a poli­ tikai értékű manifesztumok közé tartoznak. Más vonatkozású anyagot viszont nem leltünk vizsgálódásunk során. Csupán indirekt igazoló megnyilatkozásokat, amelyek 84 szerint az egyház (főként a katolikus), va­ lamint a közhivatalok részére gondot jelen­ tett, hogy az alföldi nagyobb települések sem asszimilálódtak a múlt század végére. Ezen a helyzeten az első világháborút követő években következett be változás. Ugyanis az északi szomszéd anyanemzettől és a déli ill. keleti szomszéd szlovák kisebb­ ségeitől egyaránt izolálva lettek. Folyóira­ tokat, naptárokat a kultúra írott formában megjelenő hordozóit önmaguknak kellett létrehozni. S így a tudatosabb rétegnek idővel meg kellett szólalnia, hivatalosan kérvényeznie kellett. Szeberényi Lajos Zsigmond még a román megszállást ki­ használva felsőbb hatóság engedélyével útjára bocsátotta a tabiansky Kalendárt (1920-1948). Mindez azonban már kevés volt - emelkedő példányszáma ellenére is. A kulturális mozgalom aktivistái közül 1923ban Dorkovics Mihály lapindításra kért engedélyt, amit hosszú hónapokig tartó tortúra ellenére sem kapott meg. 1918-ban országos hatáskörű művelő­ dési egyesületet kívántak létrehozni ugyancsak az alföldi szlovák aktivisták. Itt már érezhető, hogy a manifeszt szándékok manifeszt megfogalmazásokban nyilvánul­ nak meg. Meg tudják fogalmazni céljaikat tömören, célirányosan s megítélhctően képesek átfogni a célul tűzött feladatokat. Itt nyíltan vallják magukat szlovákoknak, de mindenkor megfogalmazódik a haza (Magyarország) iránti lojalitás. 1932-ben két önálló fogalmazványban az egyik a Törvényhatósági Bizottsághoz a másik Békés vármegye Közgyűléséhez intéződött - a szlovákok kulturális igényeit fogalmazták meg. így a hőn óhajtott szlo­ vák nyelvű gazdasági, közművelődési és kulturális időszaki lap, kulturális egyesület és a szlovák nyelv széles körű bevezetése a �Tóth Ish’án Adalékok az alföldi szlovákok nemzeti azonosság tudatának kérdésköréhez különböző iskolatípusokban. Ez volt Kvasz György ügyvéd megfogalmazásában. Osgván Béla mérnök pedig azzal is kiegé­ szíti a követelések sorát, hogy az idegen hivatalnokokat cseréljék ki békéscsabai szlovák hivatalnokokkal. E tekintetben az 1939. február 5-én készült fogalmazvány a Vallás és Közoktatási Miniszterhez, minő­ ségi változást jelent. A 12 pont követelés (ahogy írták nagyvonalakban) első pontja hangsúlyozottan követeli, hogy a szlovák néphez való tartozás, valamint Szlovákia mint őshaza nyílt felvállalása ne lehessen oka bárminemű üldözésnek és rendőrségi, csendőrségi eljárásnak. A második pont követeli a "tót” szó használatának eltörlését s helyette a szlovák használatának azonnali bevezetését. A harmadik még jobban szé­ lesíti a kisebbségi jogokat s határozottan amellett foglal állást, hogy a hivatalos, közigazgatási nyelv azokon a településeken, ahol többségben szlovákok vannak legyen a szlovák nyelv. A további pontok a különbö­ ző iskolatípusok létesítésével, szlovák vá­ lasztókörzetek létrehozásával foglalkozik, valamint azok parlamenti képviseletével. Végül a 11. és 12. pont egy önálló szlovák egyházi cspcrcsség (evangélikus) létrehozá­ sát tartja szükségesnek, s a közvetlen, aka­ dálytalan kulturális kapcsolatok biztosítását Szlovákiával. Ezek a követelések eljutottak cgv válto­ zatban Dr. Szcbcrényi Lajos Zsigmondhoz, azzal a kéréssel, hogy a miniszterelnökhöz memorandum formájában juttassa cl - mi­ vel felsőházi tag (1932 óta) -, erre őt látták 85 legalkalmasabbnak. A memorandumok sorsát nem ismerjük. Az országos levéltári iratok között ennek nyomát nem lehetett fellelni. Ám mindenképpen hasznos az utókor és a kutató szempontjából, hogy mégis fennmaradtak. Ezek a korábbi célkitűzésekhez és meg­ nyilatkozásokhoz képest már híven repre­ zentálják, hogy bár statisztikailag a tárgyalt időszakon belül az alföldi szlovákság foly­ ton csökkentés mutat, ám ezzel szemben nyílt, manifeszt megnyilatkozásaik a szlo­ váksághoz való tartozásukról egyre erőseb­ bek, egyre konkrétabbak. Ezek anélkül, hogy névsorok állnának a szövegek után mégis nem egyedi, egyszemélyi szándékok­ nak tekinthetők, hanem egy' tudatos szlovák tömeg felszínretörő szándékának reprezen­ tatív megnyilvánulása. S hogy mivel ma­ gyarázható a két korszak (XIX. sz. és XX. sz.) dél-alföldi szlováksága eltérő viselke­ dése, arra álljanak itt Rév István sorai: "Nem minden történelmi helyzetben, nem minden sérelmet szenvedett csoportnak van ugyanis lehetősége nyílt konfliktusba bo­ nyolódni, gyakran kerülni kell a demonstrativitást, de még a tömegességnek a látszatát is. Ilyen helyzetekben csak egyéni akciók lehetségesek, de az egyéni akciók tömegessége mégis csoportos társa­ dalmi konfliktus meglétére utalhat." Ez alapján nem lehet azt állítani, hogy a dél-alföldi szlovákság azonosságtudatában komoly zavarok lettek volna. Hovatartozá­ suk tiszta, érthető volt mindig is, csupán nem nyert mindenkor kellő demonstraüvitást. �Molnár Imre A kisebbségi magyar népcsoport identitásának kialakulása Csehszlovákia történetének első időszakában 1918. október 28-án a Csehszlovák Nemzeti Tanács elfogadta az első csehszlo­ vák törvényt, amely az önálló csehszlovák állam megalakulását deklarálta. Két nappal később ugyan, de a túrósszentmártoni szlo­ vák gyűlés is kimondta, hogy a szlovák nemzet "az egységes cseh-szlovák nemzet része".1 A több szempontból is vitatható megállapítás ellenére megalakult Csehszlo­ vákia. Az 1910-es népszámlálás szerint a mai Szlovákiára számított területen 896 000 magyar nemzetiségű lakos élt. Az 1921-es csehszlovákiai népszámlálás sze­ rint ugyanitt már csak 651 000 magyar élt. E nagy eltérésnek a népszámlálási pontatlan­ ságokon és visszaéléseken túl is több oka volt. nagytöbbségben magyar kultúrájú zsidósá­ got külön kategóriaként kezelték a népszámlálásokban. Zsidó nemzetiség, mint népszámlálási kategória korábban nem létezett. A zsidóság vallási felckezctként élte meg saját identitását. A zsidóságot tehát kihívás érte identitásában és hovatar­ tozásában is. Mindez jelentősen árnyalta a magyarság demográfiai adatait a két háború között. A csökkenés okaként kell feltételeznünk azt a tényt is, hogy a vegyes lakosságú területeken évszázadok során kialakult egy olyan kettős identitású lakónépesség, amely "békeidőben" valóban kettős identitással, kettős kötődéssel rendelkezett. Ismerte azon kultúrákat, amelyek határán ált. Nem volt különös problémája abból, hogy éppen magyarnak, németnek vagy szlováknak vallotta magát. Abban a pillanatban, ami­ kor érezte, hogy a népszámlálási bevallás­ nak már tétje van, azaz hátrányt, illetve Mintegy 100 000 főre tehető azon közalkalmazottak száma, akik állásvesztés miatt Magyarországra települtek illetve menekültek át. A csökkenésnek egy másik oka az volt, hogy a történelmi észak­ magyarországi területeken élt. korábban 86 �Molnár Imre A kisebbségi magyar népcsoport identitásának kialakulása Csehszlovákia történetének első időszakában előnyt jelenthet számára az, ha ide vagy oda tartozónak vallja magát, abban a pillanat­ ban óriási átrendeződés következett be a népszámlálási statisztikában. Ennek is tulajdonítható az a százezres ingadozás, amely hol az egyik, hol pedig a másik oldal népszámlálás statisztikáiban jelenik meg. Ugyanez nyomon következő a későbbi tör­ ténelmi sors hozta változások során is több vegyeslakosságú kommunitás népszámlá­ lási adataiban. Szvatkó Pál írja visszaemlé­ kezésében "Én tizenhat évemmel és a belémgyömöszölt fogalmakkal tényleg magyarnak láttam Nagyszombatot. Másnap Trnava tényleg szlovákká vált. Odavoltam a csodálkozástól. A két elképzelés közül me­ lyik volt a téves, a magyar vagy a szlovák, ebben a viszonylatban nem fontos, mert én mind a kettőt kénytelen voltam elhinni és időrendi sorrendben abszolútumnak felfogni".2 1921-ben tehát ez a kettős identitású népességcsoport, nagy többséggel átsorolt a többségi nemzet oldalára, hiszen 1918 óta tapasztalhatta, hogy ez az átsorolás számára kifejezett előnyökkel jár. A népszámlálások idején magát magyarnak valló népesség, viszont kénytelen kelletlen együtt kellett hogy éljen a saját nemzetiségivé váló sorsá­ val együtt járó negatív hozadékkal is, ame­ lyek a többségi oldalt választókat részben vagy egészben elkerülték. Elég csak olyan intézkedések következményeire gondol­ nunk, mint pl. a csehszlovák államra való hűségeskü kényszere. Ezzel együtt is a magyar nemzetiségű személyek állami hivatali szolgálatba gyakorlatilag nem ke­ rülhettek be. Kezdetben szinte állandó ne­ hézségek mutatkoztak az állampolgársági kérelmek ügyében is. Az elutasított kérel­ mek száma egyre nőtt, az állampolgárságot nem kapott egyéneket pedig bármelyik 87 pillanatban kiutasíthatták az ország terüle­ téről. Ilyen helyzetben a nemzetiség beval­ lása tulajdonképpen létkérdéssé vált. A létszámcsökkenés magyarázatához ez is hozzátartozik.3 Nézzünk most meg a népszámlálás tényein kívül néhány konkrét rendeletét a köztársaság kialakulásának időszakából: Vavro Srobámak, Szlovákia teljhatalmú miniszterének 1919. augusztus 2-i 4397.sz. rendelete szerint: "Oly egyének, kik 1914. aug. 1-jén nem voltak a magyar királyság állampolgárai és nem bírtak illetőséggel Szlovákország mostani területén fekvő valamely községben, a Cseh-szlovák Köz­ társaság területét legkésőbb 1919 szept. végéig elhagyni tartoznak. Ezt a határidőt a zsupán (Pozsonyban és Kassán a városi főkapitány) egészen 8 napra leszállíthatja." E rendeletét 1919. augusztus 25-én egészí­ tették ki: "Azon egyének, kik 1914. aug. 1jén a volt magyar királyság állampolgárai voltak ugyan, de akik nem voltak illetéke­ sek Szlovákország jelenlegi területén fekvő valamely községben a Cseh-szlovák Köztár­ saság területét 121/1919. sz. (4397/1917. adm.) rendeletem értelmében elhagyni kötelesek." E rendelet érvényességén nem változtatott a Csehszlovákia valamint a Szövetséges és Társult Hatalmak képviselői által Saint-Germain-en-Laye-ben aláírt kisebbségvédelmi szerződés sem, amely a kisebbségek jogairól csak. általánosságban szólt.4 1920. február 29-én Csehszlovákia ki­ nevezésen alapuló forradalmi nemzetgyűlé­ se - amely kizárólag cseh és szlovák képvi­ selőkből állt - elfogadta az ország alkotmá­ nyát. Az alkotmány részét képezte a nyelvhasználati jog alapelveiről 122. sz. alatt �Molnár Imre A kisebbségi magyar népcsoport identitásának kialakulása Csehszlovákia történetének első időszakában bccikkclyczctt törvény, mely szerint a nem­ zeti kisebbségek azokban a járásokban, bírósági kerületekben és törvényhatósági városokban használhatták anyanyelvűket, ahol számarányuk legalább a 20 %-ot elér­ te. A nyelvhasználattal kapcsolatos jogsza­ bályok végrehajtása azonban számos nehéz­ ségbe ütközött és állandó pontja volt a nem­ zetiségi sérelmek hosszú listájának.5 zsupákat (megyéket) vonjon össze, szabá­ lyozza a szolgabírói járások területét és azok székhelyét, rendezett tanácsú város­ okat nagyközségekké, törvényhatósági jogú városokat pedig rendezett tanácsú városok­ ká vagy nagyközségekké fokozzon le. így kívánták elérni, hogy ott ahol a fenti ren­ delkezések ezt lehetővé teszi, a kisebbség aránya a kritikus 20 % alá süllyedjen. A húszas években végrehajtott földreform során a magyar kisebbség kisebb mértékben jutott földhöz, mint a szlovákok és csehek. A magyar többségű vidékekre szlovákokat és cseheket telepítettek tömegével." Az új állam 1920. évi alkotmánylevelének VI. fejezete (Csehszlovákiának a szö­ vetséges és társult íohatalmakkal kötött szerződése értelmében) biztosította a "nemzeti, vallásfclckczcti és a faji kisebbsé­ gek" védelmét; a törvény előtti egyenlősé­ get, a szabad nyelvhasználatot, az anya­ nyelvi oktatást. Az említett alkotmányiéval utolsó §-nak rendelkezése bűncselekmény­ nek nevezi és megtiltja az erőszakos elncmzctlenítést. Ennek ellenére az új köz­ társaság keretébe került nemzeti-etnikai kisebbségek száma népszámlálásról népszámlálásra rohamosan csökkenő tenden­ ciát mutatott. E tendencia alól kivételt ké­ pezett a két uralkodó nemzet, a csehek és a szlovákok létszáma, amely a legutóbbi népszámlálási adatok szerint az 1921-cs adatokhoz viszonyítva rohamosan növeke­ dett. 1921 1980 cseh 6 831 120 (52,5%) 9 691 122 (64,1 %) szlovák 1 968 598 (15,1 %) 4 676 378 (30,6%) ukrán (ruszin) 102 313 (0,8%) 54 582 (0,4%) német 3 207 213 (24,7%) 61129 (0,4%) magyar 657 647 (5,1%) 579 176 (3,8%) lengyel 109 580 (0,8%) 68 176(0,4%) zsidó 110 138 (0,8%) -6 A magyar kisebbség azon tagjainak ál­ lampolgárságát. akik még ekkor is az or­ szágban tartózkodtak csak 1926-ban, a Lcx Dércr et Szcnt-lvány néven emlegetett al­ kotmánytörvény rendezte visszamenőleges hatállyal. Százszázalékos védelmet azonban ez sem jelentett, hiszen pl. Körmendy Ékes Lajost az Országos Kercsztényszocialista Párt ellenzéki országgyűlési képviselőjét állítólagos államellcnes tevékenysége miatt egyszerre fosztották meg állampolgárságá­ tól és képviselői mandátumától, majd ezek után kiutasították őt Csehszlovákia területé­ ről.8 Említetünk kell még a magyar kisebb­ ség gazdasági erejének csökkentését előidé­ ző földreformhoz kapcsolódó hátrányos helyzetet előidéző adó és egyéb gazdasági törvényeket, valamint az 1923-ban szüle­ tett, de 1937-ben kiegészített nemzetvé­ delmi törvényi is, amely az állam biztonsá­ gát bármilyen módon veszélyeztetőkkel szemben 306 féle büntetést tartalmazott. (Egy Bocskai-sapka viselése pl. egy heti fogdával ért fel.) Leginkább e törvénynek köszönhető, hogy a Wilson által kidolgozott 1920. március 22-én a 210. sz. törvény­ ben a csehszlovák nemzetgyűlés felhatal­ mazta a kormányt arra, hogy rendeleti úton 88 �Molnár Imre A kisebbségi magyar népcsoport identitásának kialakulása Csehszlovákia történetének első időszakában és a Csehszlovákiában elő kisebbségi veze­ tők így a magyarok által is szorgalmazott önrendelkezési el\ck a köztársaságban sosem válhattak a gyakorlatilag is megvaló­ suló demokratikus politika eszköztárának részévé.9 A magyarokat érintő törvények és ren­ deletek többségét akkor hozták, amikor a magvar kisebbség politikai szerveződése még nem létezett vagy éppen csak a beindu­ lás stádiumában volt. Az Országos Keresz­ tényszocialista Párt (kezdetben Magyar­ német Keresztényszocialista Párt) 1919 novemberében alakult meg. A másik nagy ellenzéki magyar párt Országos Magyar Kisgazdapárt néven kezdte meg működését, s először a Nagyatádi-féle magyarországi párt csehszlovákiai ágának volt tekinthető és 1920 elején önállósult. 1925-től Magyar Nemzeti Párt néven létezett. A két párt képviselőiből 1920. december 7-én ÓTátrafürcdcn megalakult a Szlovcnszkói és Ruszinszkói Szövetkezett Ellenzéki Pártok Közös Bizottsága, majd 1922. február 4-én a Szlovcnszkói és Ruszinszkói Szövetkezett Ellenzéki Pártok Központi Irodája. E poli­ tikai pártok országos hálózatának kiépülése, valódi érdekvédelmi munkájának beindulá­ sa azonban még hosszú időt vett igénybe.1" A fenti tényezők jelentősen befolyásol­ ták a Csehszlovákiába került magyar nép­ csoport identitástudatának kialakulását. Ez az identitástudat a kezdetektől fogva meg­ lehetősen hézagos képet mutat. A dolgozat­ ban tudatosan kerüljük a nemzeti identitás képének elemzését, mert esetünkben a Csehszlovákiába került magyarok "természetes nemzeti identitása" a Csepeli György által végzett vizsgálati eredmények tükrébe állítva a szakadás következtében eleve zavartnak, sérültnek tűnik.11 Ez a zavar a "haza" és "nemzet" egymással nem azonosítható fogalmából ered. Különösen igaz ez a két világháború közti "csehszlovákista időszak" első éveire de a zavar, nevezhető leegyszerűsítve akár foga­ lomzavarnak is, lényegében végighúzódik a közép-európai magyar kisebbségek egész húszadik századi történelmén. Amint a fentiek során említettük, a kis­ ember döntéskényszerében az egyik végletet a saját életének jól felfogott érdekében hozott döntése alkotja, a másik végleten azonban ott állt a döntést a végletekig elo­ dázni kívánó közember. Ő ameddig módjá­ ban állt, igyekezett nem tudomást venni a történelmi döntés tényéről, arról, hogy szülőhelye és ezzel politikai értelemben hazája is, a hozzá tartozó területekkel máról holnapra gazdát cserélt és ő maga ugyanígy máról holnapra a többségi előnyöket élvező magyar állampolgárból állampolgárság nélküli kisebbségi magvarrá vált. Ez esetben nem is annyira vélt vagy valós előnyök elvesztéséről van szó, mint inkább arról, hogy a "sorsforduló" váratla­ nul s ami még ettől is fontosabb, felkészü­ letlenül érte a felvidék érintett részein élő magyarságot. Haizl Kálmán írta a trianoni határokat ábrázoló első térkép kézbevétele után, hogy ezt "magam is mint mindnyájan a túlhajtott fantázia szüleményének tartottuk".12 A felkészületlenség azonban ugyanúgy érvényes volt a felvidék szlovák társadal­ mára is. Frantisck Miklósko a rendszervál­ tozás utáni első szlovák parlament elnöke említette egy előadásában, hogy amikor a trianoni döntés híre szüleihez eljutott édes­ apja sírva fakadt. Édesanyja ekkor megkér­ 89 �Molnár Imre A kisebbségi magyar népcsoport identitásának kialakulása Csehszlovákia történetének első időszakában maradtunk." - hangzik Fábry lakonikus összegzése erről az időszakról.15 Ebben a helyzetben "időre volt szükség, hogy a nemzeti kisebbséggé vált felvidéki magyar­ ság némiképp felocsúdjon az új viszonyok között és a passzív csodavárásból kiemel­ kedve keresni kezdje megmaradásának, gazdasági, kulturális, nyelvi és nemzeti jogai védelmének, valamint politikai törek­ vései realizálásának járható útjait" - írja a korszakot elemző tanulmányában Popely Gyula.16 Ez a szükséges időhatár Szvatkó Pál időzítése szerint az 1918-1925 közti időszaknak felel meg. Nagyjából erre az időszakra tehetjük a "szloveszkói" magyar­ ság identitása kialakulásának legfontosabb korszakát is. Itt ebben a kezdeti szakaszban két markáns lehetőség kínálkozott a szlo­ vákiai magyar közember számára. dezte tőle, hogy vajon bánatában vagy örö­ mében sír-e? Mire a válasz némi gondolko­ dás után az volt, hogy "nem tudom". "Minket nem kérdeztek meg arról milyen államban kívánunk élni. Megkérdezésünk nélkül döntöttek hovatartozásunkról" hangzik sokáig a két háború közti magyar kisebbségpolitikai érvelés legfőbb mondata Csehszlovákiában és annak határain túl is. A mondat még hangsúlyosabbá tette azt a tényt, hogy az új ország területén alig akadt olyam magyar ember, aki a terülctátrendezést tartós állapotnak vélte. "Úgy hittük az élet erősebb lesz mint az emberek önkényes döntése. Azt hittük, hogy a nagyhatalmak idővel belátják a gazdasági egységek szétdarabolásának értelmetlenségét és ez a felismerés a szerződés módosítására készteti majd őket." - írja visszaemlékezésében Esterházy Lujza.13 Az első az volt. hogy a helyén állva va­ lamilyen passzív rezisztenciával nézze végig a változásokat - várva a fejleményeket - még akkor is, ha ezek létében érintik is őt, mint pl. az ezerszámra elbocsátott közhiva­ talnokokat vagy az állami alkalmazottakat. A második lehetőség az volt, hogy az egyén kilátástalannak érezve további sorsát, elme­ nekült addigi lakóhelyéről. Akinek fizikai­ lag erre nem volt módja az nem egy esetben az öngyilkosságba vezető menekülés útjára talált rá. Az első helyen említett lehetőség magá­ ban hordozta a saját egzisztenciáért meg­ indított küzdelem lassú kibontakozását is. Ez nem egy esetben együttjárt a lényegesen alacsonyabb társadalmi szintre való visszacsúszással, amit azóta csúnya szóval dcklaszszálódásnak neveztek el. A lecsúszás és az ebből fakadó letargia, mint lassan ölő mé­ reg áradt szét a kisebbségbe szakadt magyar társadalom tagjaiban. Ugyanakkor ezzel a A történetekről tudomást venni nem akaró közember ábrándozását arról, hogy a mai helyzet legfeljebb egy rossz álom, amely úgy múlik cl, olyan hirtelen ahogy jött, az állami törvénykezés fentebb is emlí­ tett gyor$ és hatékony rendelkezései kérlel­ hetetlenül szétszakították. De még így is, ebben a helyzetben is sokszor felfelhangzott a Jócsik Lajos által is lejegyzett lclkiismeretbe fúródó kérdés, amely szinte predesztinálta a pesszimizmus száműzettetését a lclkekből: "Hát már te sem bízol, te sem remélsz?14 A bizakodás valahogy kötelezővé vált ott és akkor is. amikor a kisebbségbe került magyarság egyszerre saját bőrén érezhette az őt és családját, vagyonát, jövőjét érintő törvények következményeit. "Kiestünk egy változat­ lannak hitt, beidegzett nagy közösségből, az ezeréves Magyarországból: az édesanyát vesztett árvák sorsa lett a miénk. Magunkra 90 �Molnár Imre A kisebbségi magyar népcsoport identitásának kialakulása Csehszlovákia történetének első időszakában folyamattal ellentétes irányban megindult egy lassú felemelkedés is. elsősorban kisvá­ rosi-kispolgári vagy ezen túlmenően a pa­ rasztsorban élő néprétegek tagjai közül is. Igaz ez a felemelkedés leginkább egy másod illetve harmadgencrációs társadalmi mig­ ráció eredménye volt. Mégis talán ez a polgári középosztályként is megnevezhető részben régi, részben új egyénekből és cso­ portokból álló leginkább kisvárosi réteg volt az, amelynél a saját identitástudat felisme­ résének folyamata legelőször bizonyítható. Mindez azzal az egyszerű ténnyel magya­ rázható, hogy bár az impériumváltással ez a réteg súlyos sebeket kapott mégis ő kötődött leginkább az első világháború előtti magyar államcszméhcz és ezen keresztül a magyar politikai nemzettudathoz. Ez a nemzettudat generálódott át egyfajta "identitáskeret­ ként"17 olyan öntudattá, amely más összete­ vőkkel együtt a szlovákiai magyar kisebb­ ség kezdeti kohéziós erejévé vált. Ettől az állameszmétől távol cső kevésbé öntudatos ún. népi rétegeket a változás ebben "a kez­ deti időszakban jószerével érintetlenül hagyta."18 Elsőként a dél-szlovákiai magvar kisvá­ rosok polgári középosztályának megmaradt tagjaiban, illetve ezek leszármazottaiban érett meg a felismerés, hogy az új helyzet­ ben elkerülhetetlen egy újfajta identitástu­ dat kialakulása, melynek alapja, lélektani oldala a VÁLLALÁS és első, kezdő lépése az egyéni DÖNTÉS. Döntés a maradás mellett és döntés a magyarság mellett. Ez a döntés mint fentebb említettük, nem csupán egy népszámlálási válaszadás egyszeri deklarációjából állt, hanem beláthatatlan időre szóló sorsvállalást is jelentett. Az egyéni döntés természetesen magában hor­ dozta a csoportválasztás automatikus kény­ szerét is. A csoport - esetünkben tehát a 91 magyarság - felvállalása egyet jelentett annak hagyományainak, kultúrájának fel­ vállalásával is. A korábban automatikus létállapotot jelentő élethelyzet ez esetben tudatos vállalást követelő döntéshelyzetté vált. Ezt a folyamatot a társadalmi "lecsúszás" kikerülhetetlen ténye sem gátol­ ta meg, legfeljebb áttételesen késleltette. A szociális helyzet rosszabbra fordulásával együttjáró állandósulni látszó létállapot egy idő után már nem számított a kisebbségi léthelyzctből fakadó állapotnak. Jócsik elmondása szerint*is, ebben a helyzetben "emberi és nemzetiségi tudatom egybeesett. Nem tudtam szétválasztani a kettőt, s talán van valami hitelesség ebben."19 Az új ál­ lamalakulat égisze alá kerülő magyarság minden társadalmi rétegét, igaz más-más mentalitással vállalt, de mégis ugyanazon terhek elviselése tette hasonlóvá. Az identi­ tástudat közösségi dimenziója kialakulásá­ nak első és talán legfontosabb összetevője tehát a felismert KÖZÖS SORS, az össze­ tartozás tudat kialakulása volt. Ez persze nem azt jelenti, hogy ennek a rétegnek egy csapásra sikerült az új hely­ zethez alkalmazkodnia, ami sok esetben egyet jelentett az új állam új rendelkezései­ nek betartásával, kikerülésével vagy épp kijátszásával, hisz ehhez nem egy esetben új nyelvet, új mentalitást kell megértenie és megtanulnia. A szlovákiai magyarság ezen utat vá­ lasztó rétegében azonban ugyancsak további szemléletváltásra került sor. Az idetartozók első generációja, mint említettük, egyfajta kényszerből tudomásul véve a történteket, magától továbbra is teljes mértékben ide­ gennek tartotta az új körülményeket, igye­ kezett azokhoz a legnagyobb távolságtartás­ sal viszonyulni. Jól jellemzi ezt a típust a már említett Jócsik Lajos esszéjének ide �Molnár Imre A kisebbségi magyar népcsoport identitásának kialakulása Csehszlovákia történetének első időszakában vonatkozó részlete. A "levcgőnélküliség" állapotába került középosztály egy része "passzivitással zárkózott el, nem próbált, nem cselekedett, csak várt. Dátumokat írt a falakra a képek mögé és várta, hogy a dá­ tumok régi rangjába és régi társadalmi helyzetébe helyezzék vissza."20 Az alkalmazkodás lassú és nehéz útját megkezdő, korábban talán perifériára szoru­ ló rétegek identitástudatának kialakulásá­ hoz azonban újabb lépések és újabb dönté­ sek meghozatalára és az ebből fakadó fel­ ismerésekre volt szükség. Szükség volt az új körülmények pontos megismerésére és feltérképezésére. Ehhez természetesen a kisebbségi társadalom kiépülésére, teljesen új típusú oktatási, nevelési rendszer kidol­ gozására lett volna szükség, hiszen az új helyzetben az új információk (pozitív és negatív értelemben vett) egész tömege zú­ dult a kisebbségi magyarságra. Az infor­ máció érkezést információ adással lehetett ellensúlyozni, amely a kisebbségi magyar sajtó kialakulását tette elkerülhetetlen szükséggé. Ezeket a lépéseket nem lehetett kettős tudattal, félvállról vett vállalások és dönté­ sek meghozatalával megtenni. E lépések s a bennük rejlő lehetőségeknek már az áttekin­ tése is lelki és fizikai jelenlétet kívánt. E jelenlét markáns megnyilatkozása a szabad akaratnyilvánítás folyamata volt. amely a csehszlovák polgári demokráciában, ha bizonyos korlátok közt. de mégis egyet jelentett a csoportszolidaritás érzésének kialakulásával, s lassan meginduló önszer­ veződéssel és az ebből fakadó érdekérvé­ nyesítés politikai gyakorlatba átcsapó érési folyamatával. Ez utóbbi esetben sem beszélhetünk azonban máról holnapra kialakult identitás­ tudatról. Közismertek Szüllő Gézának, az első csehszlovákiai magyar politikusncm92 zedék tagjának szavai, mely szerint: "Mi nem csehszlovákiai magyarként kívántunk politizálni, hanem magyarként akartunk politizálni Csehszlovákiában. "Nyilvánvaló, hogy szemében és sok kortársa véleménye szerint is a "csehszlovákiai magyar" kifeje­ zés értékszemléletben is valamiféle degra­ dációt jelentett a magát, kultúrájával és hagyományaival együtt "érintetlenül" meg­ őrző "tősgyökeres magyarral" szemben. A történelmi fejlődés és az idő - tegyük hozzá, hogy túlnyomórészt - nem ezt a nemzedéket igazolta, hanem sokkal inkább az utána következő "csehszlovákiai magyarként" aposztrofált generációt. A húszas évek végén, a harmincas évek elején színre lépő második generáció a polgári demokrácia és jogállamiság biztosí­ totta lehetőségeket kihasználva próbált pozitív színezetet teremteni a kisebbségi magyarság életstratégiájának hátteréhez. Ez az új nemzedék, amely már a kisebbségi viszonyok közt nőtt fel és eszmélődött, az őt ért veszteségen túltekintve minden területen egyfajta "kisebbségi heroizmus" felvállalásával (gondoljunk csak a jól ismert Győri Dezső által megfogalmazott "kisebbségi géniusz" fogalmára) arra törekedett, hogy az új állapotokat kiindu­ lópontnak tekintse és ebből a helyzetből próbálja meg sorsát, jövőbeni lehetősé­ geit értelmezni. "Verekedtünk, próbál­ tunk, igazságot ismertünk meg és téved­ tünk. és élni akartunk a dátumok betelje­ sedéséig, s fenntartani addig egy nép eszméletét, tudatát, megalapozni öntuda­ tát." - írja erről a generációról Jócsik Lajos.21 Mindez természetesen a parla­ mentáris viszonyok közt politizáló pártpolitikusokra is vonatkozott de még in­ kább az e politika keretiből kiszoruló ifjúsági mozgalmi tevékenységre. �Molnár Imre A kisebbségi magyar népcsoport identitásának kialakulása Csehszlovákia történetének első időszakában E ponton az identitástudat egy újabb fontos ismérvéhez - az öntudat meghatáro­ zásához érkeztünk. Az éntudatból fakadó öntudat alapeleme az ismeret. Az új nemze­ dék és Szvatkó Pál szavaival szólva a velük együtt születő "új magatartás" meghatározó ismérve az volt, hogy az eszmélődésscl együtt szinte lázas sietséggel igyekezett bepótolni az előző nemzedékek hiányos ismeretanyagát. E nemzedék egyenrangú tagjaként Jócsik Lajos minderről így vall: "a legnagyobb eredmény az volt, hogy kezdtük megismerni a kisebbségi tájakat és bennük a kisebbségi magyart, a táji élmé­ nyeink és az emberre vonatkozó élményeink teljesen egybefonódtak... A táj nem hatott meg később bennünket külön, csak akkor, ha az ember sorsán keresztül nyilatkozott meg."22 Jócsik szavai alapján jól felismerhető a fentebbekben már felvázolt, a "körülmények pontos ismeretére" vonatkozó igény kiala­ kulásának pillanata. Utóbb talán annyit igazíthatunk a képen, hogy mindez nem­ csak kizárólag egy fiatal generáció lelké­ ben, öntudatában lezajló elszigetelt folya­ mat volt, hanem ugyanez az igény vezérelte az élvonalbeli szlovákiai magyar politiku­ sokat Dél-Szlovákia korábban tán soha nem látott, nem hallott tájaira, hogy ott saját választóik élethelyzetével, problémáival megismerkedjenek. A kiindulási pont mindkét esetben ugyanoda, a személyes élmények feldolgo­ zására vezethető vissza. Ezek az élmények kettős felismerése, azaz "a múltban ugyanő valami mást élt át mint a jelenben" és ezt a felfedezést és az ebből fakadó következmé­ nyeket "a jelenben valaki mások is átélik" fontos eszköze volt a történelmi identitás kialakulásának.23 A különbség talán az ismeretanyag feldolgozásában mérhető le. Amíg az ifjabb generáció a társadalom 93 szociális igazságosságában, szélesebb érte­ lemben vett egyenlőségének fejlesztésében lát kiutat, addig a korábbi generáció biza­ kodásával egyidejűleg a magyar népcsoport helyzetének, elsősorban nemzeti értékei kollektív felemelésében reménykedett. Egy­ szerűbben mindezt úgy is fogalmazhatnánk, hogy a generációsnak is felfogható ellentét abban mutatkozott meg leginkább, hogy vajon új célok kitűzésére és az értük folyta­ tott küzdelemre van-e inkább szükség, mint az addig meglévő értékek megőrzésére? A feltett kérdésre végül is az idő adta meg a maga válaszát. Az értékek megőrzésének követelménye (amely az új nemzedék tudatában is egyér­ telműen felfedezhető az ősi, romlatlanak tartott népi kultúra felé fordulásban) már egyértelműen a kulturális identitás kialaku­ lásának irányába mutató jelenség, amely magában hordozza az "én kultúrám és an­ nak mássága" felismerésének kezdő mo­ mentumát. A kulturális identitás kialakulá­ sának gyorsasága parallelnek bizonyult az e kultúrát ért veszélyezettség tudatának erős­ ségével. A korábban magától értetődő lét­ helyzet helyett ez esetben újabb kérdésekkel találta magát szemben a kisebbségi népcso­ porthoz tartozó egyén. Pl. azzal a ténnyel, hogy ezerévesnek hitt ősi kultúrájával olyan tálalásban találkozott a többségi propagan­ da felfogásában, amely ezt a kultúrát, a másokat ezer évig elnyomó, kirabló, felfor­ gató kultúraként ábrázolta, a kultúrát ma­ gáénak valló népet pedig horribile dictu "ősellenségnek" nevezte - miként ezt a Csehszlovák Nemzeti Bizottság által kine­ vezett első ideiglenes szlovák kormány 1918. XI. 5-én fogalmazott első nyilatkoza­ ta is kimondta.24 Nem is szólva Benes hír­ hedt pamfletjéről, a "Verjétek szét AusztriaMagyarországot" c. műről és a hozzá ha­ �Molnár Imre A kisebbségi magyar népcsoport identitásának kialakulása Csehszlovákia történetének első időszakában sonló tömegével megjelenő propaganda kiadványról. Mindez a saját kultúra autentikusságának avagy újraértékelésének kér­ dését vetette fel, amely természetesen kez­ dettől fogva védekező alapállást jelentett a kisebbségi magyarság részére. Nem csodál­ kozhatunk ezen, hisz a sajátjának vallott kultúra megkérdőjelezése egyúttal a saját múltjának megkérdőjelezését is jelentet­ te. A magyar történelmi múlttal szemben megjelent a többségi nép - korábban teljesen más kontextusban értelmezett ősi szláv kultúrája és annak dicső megje­ lenési formája a Nagy-morva Birodalom. A "magyar urat" gátlástalan elnyomó zsarnokként ábrázoló - nemcsak politikai pamfletok, deklarációk -, hanem kulturá­ lis alkotások, mint pl. a Jánosikról szóló első szlovák filmbemutató, nemcsak a magyar kisebbség identitástudatát kérdő­ jelezték meg, hanem elindítottak egy rendkívül káros és máig ható folyamatot, a kultúrák szétválasztásának, méghozzá jó - rossz előjellel történő megkülönböz­ tetésének folyamatát. Ezen a ponton ér­ demes felidéznünk Rémi Brague kulturá­ lis identitásról írt könyvének egy részle­ tét, mely szerint "Az európai kultúra sosem lehet a szó szoros értelmében az enyém".25 Ezt a kultúrát tehát nem lehet sem megosztani, sem kisajátítani. A kultúrát legfeljebb csak másodlagosan lehet birtokolni vagy elsajátítani, mert a kultúra mint olyan mindig a pluralitás megtestesítője és mint olyan az önazo­ nosság legfontosabb alkotója. A kisajátított vagy az elhatárolódásra késztetett kultúra tehát következményében egyértelműen a befeléfordulásra, egyfajta gettósodásra rendezkedik be. Találóan nevezi Jócsik ez az állapotot a "nádi létre" való berendezkedésnek. A befelé fordulás 94 szinte állandó kelléke az önön múltban való vájkálás, az önmarcangoló kérdésfelvetés: Miért jutottunk ide? Hol rontottuk el? Mi az oka a romlásnak? stb. Mindez pedig szinte melegágya lesz a kisebbrendűségi tudat, illetve az ezt kompenzálni akaró különböző "pszichotechnikák" kitermelődésének. Van azonban egy ettől súlyosabb köve­ telménye is ennek a folyamatnak Brague szerint. Ez pedig az, hogy az ebbe a hely­ zetbe sodort egyén akár kisebbségi, akár többségi helyzetben van sosem lesz képes igazán arra, hogy a saját kultúrájával szem­ be állított más kultúrát valódi tisztelettel kezelje. A számára felkínált kultúra ugyanis részére mindig megmarad egy "elszenvedett kultúrának", amely valódi tisztelet helyett jó esetben is csak udvarias érdeklődést érdemel, sosem jut cl az igazi befogadást feltételező elsajátításig. A hátrányos, ki­ sebbségi helyzetben lévő befelé forduló kultúra alkotásaiban is a védekezés me­ chanizmusainak kitermelésére korlátozódik, amely nemritkán olyan eredménnyel jár, mintha egy színpompás virágoskert minden évszakban csupán ugyanazt az egyetlenegy virágot teremné. A kulturális identitásról megfogalmazott tételek érvényesek a vallási identitás vonat­ kozásában is. A vallásnak elsősorban a hiten kell alapulnia, nem pedig az érdekek­ re épülő rideg emberi számításon. A törté­ nelmi Magyarország északi részét megszál­ ló cseh csapatok egyértelműen tudtára ad­ ták a szlovák és a magyar lakosságnak, hogy a többséginek tekinthető katolikus vallást idegennek, mi több ellenségnek tekintik. E véleményüknek a jó néhány helyen elvégzett oltárrombolással és temp­ lomkifosztással adtak nyomatékot. Ez a folyamat a későbbiekben az újonnan létre­ hozott, és az államvallás ápolásával megbí- �Molnár Imre A kisebbségi magyar népcsoport identitásának kialakulása Csehszlovákia történetének első időszakában zott Csehszlovák Egyház nem éppen áldá­ sosnak nevezhető tevékenységében és a katoli­ kus egyházzal folytatott vég nélküli alkudo­ zásban folytatódott. Mindez mind a katolikus mind pedig a református magvar egy ház ide­ gen testként való kezelését, ha úgy' teszik ugyancsak gettóba szorítását eredmény ezte az egész két háború közti időszakban.26 A fentiekben említett folyamatok, mint már említettük, teljesen új helyzetbe kerül­ ve korábban nem ismert tapasztalatok, új információk özönét jelentették a kisebbség­ be szorult magyarság számára. A szinte szemlátomásra lejátszódó asszimilációs és homogenizációs folyamatok (pl. az új tele­ pesek betelepítése a színmagyar nyelvterü­ letekre), a korábbi - tradicionálisnak is nevezhető - értékek felbomlása és az ezzel együttjáró "információrobbanás", a váratla­ nul kialakuló új élethelyzet kihívásai (a keresethez való jutás reményében tömegé­ vel meginduló elvándorlás, ingázás, ame­ lyet persze megelőzött a helyi tradicionális kis- és nagyipar bázisainak ellehetet­ lenítése, felszámolása), olyan politikai kategóriákkal leírható magatartás kirajzo­ lódását jelentette a magyar kisebbség szá­ mára, amelyet egyértelműen azonosított a többségi társadalom értékrendjével és amellyel szemben tudatosan kialakíthatta saját politikai identitását. Ez a politikai öntudat természetes módon vállalja fel az érdekek egyértelmű és határozott autonóm artikulálásának és képviseletének feladatát. Talán ezzel magyarázható leginkább, hogy a két világháború közt a minimálisnál is kisebb tere volt a kormányi kiszolgáló ún. aktivista politikának a csehszlovákiai ma­ gyar kisebbségi népcsoport körében. A csoportszolidaritás kialakulása, az önszerveződés megindulása és az érdekérvé­ nyesítés lépcsőfokain keresztül haladó poli­ tikai öntudatosodás folyamata, mint a fenti­ ekben már céloztunk rá, nem tekinthető öncélú folyamatnak a magyar kisebbségi identitás kialakulásában. A szabad identi­ tásválasztás joga, szinte törvényszerűen hozza magával az önrendelkezési jog gya­ korlattá váló követelését.27 Az önrendelkezési jog követelése ebből a szempontból tehát természetes része volt a csehszlovákiai magyar pártok politikai gyakorlatának. Az önrendelkezési jog, a wilsoni elvek értelmében is olyan szabad­ ságjognak tekinthető, amely célja a fentiek­ ben elemzett történelmi-, vallási- és kultu­ rális identitás "hosszú távú biztosítása".28 Az önrendelkezési jog gyakorlata talán az egyetlen kivezető út a közép-európai törté­ nelmi útvesztők teremtette "zsákutcás fejlő­ dési" rendből. Más kérdés az - és sajnos újra csak egy jellemző adaléka történelmi tévelygéseinknek, hogy a magyar kisebbségi népcsoport az önrendelkezés jogáv al e szá­ zadi történelme során szabad akarattal sosem rendelkezhetett. Jegyzetek: 1. Gyönyör József: Terhes örökség, MadáchPosonium, Pozsony, 1994, 8-9 p. 2. Sz\}atkó Pál visszaemlékezését Filep Tamás Gusztá\>: Az ellenállás víz c. könyvéből idézzük, Széphalom, Budapest, 1993, 104-105. p. 3. Gyönyör József: int. 25-26. p. 4. Gyönyör József: Közel a jog asztalához, Madách, Pozsony, 1993, 87-101. p. 5. Gyönyör József: Terhes, im. 84-138. p. 6. G yuriik László, Magyar mérleg, Kallignmi, Pozsony, 1994, 84-85, p. A 91-es adatok helyett azért közöljük az 1980-as népszámlálási adatokat, mert a legutolsó 199I-es csehszlo\ák népszámlálás 95 �Aíolnár Imre A kisebbségi magyar népcsoport identitásának kialakulása Csehszlovákia történetének első időszakában kategóriái közt új, eddig nem szereplő népszámlá­ lási kategóriákjelentek meg, mint pl. a morva, rú­ téi, roma, stb., melyek az összehasonlítást illetően jelentősen módosították a korábbi adatokat. 7. Gyönyör József: Terhes, uo. 27. p. 8. Nép, 1925, július 5. l.p . 9. Wojatsek Károly: A magyar kisebbség hely­ zetének áttekintése, kézirat, TLD Dók. 3.p. 10. Rády Elemér: A felvidéki magyar politika húsz éve, In.: Felvidéki mártírok és hősök arany­ könyve, MEFHOSZ, Budapest, 89-134. p. 11. Csepeli György: Nemzet által homályosan. Századvég, Budapest, 1992. 108-137. p. 12. Ilaizl Kálmán, Egyháztörténeti emlék, Esz­ tergom, 1940. 3. p. 13. Esterházy>Lujza: Szivek az ár ellen, Piiski, Budapest, 108-137. p. 14. Jöcsik Lajos: Iskola a magyarságra, Buda­ pest, Nyugat, 6. p. 15. Fábry Zoltán: Stószi délelőttük, Pozsony, 1968,18. p. 16. Popely Gyula: Ellenszélben, Kalligram, Pozsony, 1995, 11. p. 17. Csepeli György: irn. 109. p. 18. JÖcsik Lajos: int. 84. p. 19. uo. 23. p. 20. uo. 18. p. 21. uo. 22. uo. 42. p. 23. Garai László: "Elvegyültem és kiváltam", Twins, 1993, 48-49. p. 24. Popely Gynda: int. 14. p. 25. Rémi Brague: Európa a római modell. PPKE, Budapest, 1994, 111-120. p. 26. Molnár Imre: Vallás és egyház a szlovákiai magyarság életében. In: Egyház-Fórum 1991/3-4. sz. 27. Bíró Gáspár: Az identitásválasztás sza ­ badsága, Századvég, Budapest, 1995, 177-202. p. 28. uo. Mustó János: A Dunánál - Régiók 96 �Peter Zelenák A kisebbségi kérdés és a szlovák autonomista törekvések a két világháború közti időszakban A kisebbségi kérdés a két háború közti időszakban Szlovákiában igen érdekes és összetett problémának számított. Rajta keresztül jelentkezett a társadalom több fontos problémája, melyek a kulcsfontosságú időkben, pl. 1938-ban, túllépték a szlovák, ill. országos kereteket és a nem­ zetközi politikai viszonyok részévé váltak. A kisebbségi kérdés és lehetséges megoldá­ sai - függetlenül attól, hogy javaslatok for­ májában éltek-e vagy megvalósultak - so­ sem jelentkeztek önállóan: minden esetben fontos szerepet játszottak a modern szlovák társadalom alakulásakor. így a szlovák autonomista törekvések, bármennyire is igyekeztek függetleníteni magukat a nem­ zeti kisebbségek lététől, közvetlen kapcso­ latban álltak velük. Legalábbis a kisebbsé­ gek rendelkezésére álló potenciál szempont­ jából. Ez leginkább a magyar kisebbségre vonatkozott, amely létszámával, szervezett­ ségével (pártok, szakszervezetek, egyesüle­ tek) és a konzekvens politikai önvizsgálat révén nagy mértékben befolyásolták Szlo­ vákia politikai fejlődését. Az a tény, hogy politikusaik is a kisebbségi helyzet megol­ 97 dásának feltételét látták az autonómia kér­ désében, kihangsúlyozta a két probléma összefüggéseit és megfelelő teret kínált az autonomista mozgalmak számára. A prog­ ramok bizonyos hasonlósága ellenére az együttműködési nehézségek nemcsak a kommunikáció szintjén jelentkeztek, hanem a szlovák-magyar kapcsolatok egészében. A történelmi szükségszerűségek, különböző traumák, az aktuális valódi és fiktív sérel­ mek stb. már akkor nagy hatással voltak mindkét nemzet tudatára és pszichológiai akadályokat emeltek a szlovák autonómia tervei elé. Az eddigiek alapján is egyértel­ mű, hogy a kapcsolódási pontok ellenére összetett problémát jelent a kisebbségi kér­ dés és az autonómia kölcsönös viszonya. Tekintettel hozzászólásom terjedelmére, megpróbálok röviden jellemezni néhány tendenciát. A Szlovákia autonómiájára irányuló tö­ rekvések nemcsak a csehszlovák állam megalakulásának és a szlovák, ill. cseh nemzet rendezetlen államjogi viszonyának következtében erősödtek fel - a szlovák környezetben jóval mélyebb gyökereik vol­ �Peter Zelenák A kisebbségi kérdés és a szlovák autonomista törekvések a két világháborúi közti időszakban tak. Tulajdonkeppen a szlovák politikai gondolkodás egyfajta kontinuitásáról van szó. Ez meg abban az esetben is igaz, ha figyelembe vesszük, hogy ez a gondolkodás - tekintettel a történeti Magyarország kö­ rülményeire - leginkább a szlovák nemzet létének megőrzésére összpontosult. Az 1918 után bekövetkezett változás annyira jelentős volt, hogy a politikusok egy része is hinni kezdett a problémamentes fejlődés illúzió­ jában és a cschekhez fűződő minél szoro­ sabb viszony szükségességében. Sőt: haj­ landó volt elfogadni az új csehszlovák nem­ zet kialakításának elvét is, nemcsak politi­ kai, hanem etnikai értelemben is. Túl azon, hogy ez visszatérést jelentett volna a §túr előtti időkhöz - ami a nemzettudat már elért szintjéhez képest nemcsak megalapozatlan, hanem lehetetlen is volt -, már a kezdeti időszakban világos volt, hogy a cschoszlovakizmus gondolata, bármennyire is igyekeztek nemzetállami érdekekkel megin­ dokolni, csak ideológiai lepel volt a cseh poli­ tika azon törekvése előtt, hogy egységes álla­ mot hozzon létre. Ez szlovákiai hatalmi igé­ nyeket is jelentett. így de facto kétségbe von­ ták a szlovák nemzet önállóságát és az ön­ meghatározáshoz való jogát és végeredmény­ ben megteremtették a szlovák autonomizmus egyik legfontosabb alapelvét. Az a tény, hogy a mozgalom főszereplője a Szlovák Néppárt és katolikus háttere volt, bizonyos mértékben meghatározta kifejezőeszközeit is: népi, nem­ zeti jelleget kölcsönzött neki. A vallási megnyilatkozások ellenére a szlovák autonomista politika mindenekelőtt Szlovákia köztársaságon belüli inadekvát helyzetével foglalkozott. Elgondolásai, melyekkel az új államba lépett, széleskörű önigazgatással számoltak. Ez azonban nem valósult meg. A Szlovák Nemzeti Tanács megerősítése helyett annak felszámolása kö­ vetkezett be. Szlovákia a csatolt területek szintjére került, ennek minden államjogi kö­ vetkezményével együtt, önkormányzati fejlő­ désének garantálása nélkül.1 A politikai és egyéb struktúrák így nem Szlovákia belső mozgására és erőforrásaira alapozva jöttek létre, hanem az egynemű állam szükségletei­ hez igazodva. Épp az önszabályozás imma­ nens mechanizmusainak hiánya okozta, hogy a strukturális viszonyok szempontjából Szlo­ vákia nyílt rendszerként működött. Tehát a politikai és az intézményi szférát dcformáltnak tekinthetjük. Ez különösen élesen jelentkezett azokkal a politikai pártokkal kapcsolatban, melyek nemzeti alapon szerveződtek. Nem­ csak a Szlovák Néppártról van szó, hanem a magyar és a német pártokról is és részben a szociáldemokratákról. Bár létrejöttüket bizo­ nyos mértékben épp Szlovákia államjogi meg­ határozottságának hiánya okozta, működésük állandó ellentétben állt a hangoztatott integ­ rációs célokkal, melyeket a centralista, állam­ alkotó pártok képviseltek. Tekintettel a rend­ szer nyitottságára, rendelkezésükre állt minden eszköz és mechanizmus nemcsak az országos, de a szlovákiai szen ek létrehozásához is.2 Az autonomista pártok szinte a köztár­ saság születésével egy időben léptek színre. Határozottabban azonban csak a csehszlo­ vák-magyar konfliktus rendezése után, amikor a viszonyok stabilizálódtak és létre­ jöttek a pártpolitikai struktúra működési feltételei. Az autonomista mozgalom két irányban fejlődött. Egyrészt Szlovákia egé­ szének érdekeire és szükségleteire reflek­ tált, azaz olyan fokú önállóságot akart el­ érni, amely biztosította volna Szlovákia fejlődését immanens mechanizmusai alap­ ján. Másrészt a nemzeti kisebbségek ily módon kívánták megőrizni saját identitásu­ kat. Ez a két irány nem volt ellentétes, bár az autonómia fogalmának értelmezésekor 98 �Peter Zelenák A kisebbségi kérdés és a szlovák autonomista törekvések a két világháború közti időszakban adódtak különbségek. Összességében egy széles bázisú folyamatba tömörültek, amelynek nem volt ugyan szervezeti struk­ túrája, de a nemzetiségi kérdésre és Szlo­ vákia köztársaságon belüli helyzetére rea­ gált. Meg kell még jegyezni, hogy ez a folyamat a társadalom demokratizálódásá­ nak része és jellemzője volt. A magyar autonomista törekvésekkel kapcsolatban az a véleményem, hogy - főleg a kezdeti idő­ szakban, amikor még csak kialakulóban volt a politikai rendszer - az autonómia gondolatát a magyar kisebbség új, 1918 utáni helyzete eredményezte. Még akkor is, ha később a magyar politikai pártok Ma­ gyarország felé fordultak és elfogadták a revízió koncepcióját azáltal, hogy a Szlovák Néppárt kezdettől fogva a nemzeti érdekek megjclenítőjeként és a szlovák autonómia politikai biztosítékaként lépett fel. csökkent a társadalmi problémák átfogó reflexiójá­ nak lehetősége. Úgy tűnik, hogy a nemzeti érdekek túlzott hangsúlyozása lényegesen meghatározta az autonómia értelmezését. Ezt bizonyítja a tervek sorsa is. Valószínű­ leg a szorosan vett nemzeti érdek követ­ kezménye, hogy a párt az autonómiát nem az új állami berendezkedés értelmében definiálta, hanem mint Szlovákia köztársa­ ságon belüli helyzetének megváltoztatását. Ezáltal az egész kérdés a Kárpátaljai Oroszország alkotmány által garantált önállóságáért folytatott harccá degradáló­ dott. Jellemző volt, hogy leszámítva V. Tuka javaslatát, mely a laza konföderáció mellett állt ki, a néppárt irányvonala oly mé­ lyen rögződött, hogy még a második világhá­ ború vége után is érvényesült. Ekkor a kom­ munista párt vallotta magáénak. Jelentős változás csak a 60-as évek második felében következett be, amikor a föderális berendezke­ désért folyt a harc. Az autonómia ilyen szűk 99 értelmezése4 kétségtelenül rontotta a megva­ lósítás esélyét. Bár a Szlovák Néppárt autonomista programját területi alapon fogalmazta meg, tartalma kétségtelenül kifejezetten nacionális volt. Az autonómia célja mindenekelőtt a szlovák nemzet új helyzetének biztosítása lett volna, mégpedig önállósága elismerése által. És a szlovák - cseh kiegyezésre orientá­ lódott. Ebből a szempontból nem is meglepő, hogy a pártot nem foglalkoztatta annyira a kisebbségi kérdés, hogy megoldására önálló koncepciót dolgozott volna ki. A békeszerző­ dések által kijelölt keretek között mozgott. Vagyis kiindulópontja a polgári (állampolgári) elv volt. Ebből az álláspontból a párt nem engedett a két háború közű időben. Érezhető hát, hogyr a magyar politikai pártok autonomista követeléseivel szemben - függet­ lenül azok ideológiai profiljától - ha nem is elutasító, mindenesetre tartózkodó magatartást tanúsított. Vagyis a párt elutasította a kisebb­ ségi kérdés autonómián keresztüli megoldását. Bonyolult volt a magyar kisebbség poli­ tikai arculatának alakulása. Hasonlított ugyan valamelyest a szlovák helyzethez, ám sajátosságai abból a tényből fakadtak, hogy a történeti Magyarország szétesése után a szlovákiai magyarság uralkodó nemzetből nemzeti kisebbséggé vált. Ez ugy an egyfajta kulturális sokk volt, azonban a politikai pártok nagyon hamar érvényesültek. Kez­ detben a szociáldemokrácia játszott megha­ tározó szerepet, mivel a proletár érdekekre helyezte a fő hangsúlyt és így rugalmasab­ ban viszonyulhatott a nemzeti kérdésekhez. Ez azonban nem jelentette azt, hogy kedve­ ző véleménye volt a köztársaság létrejötté­ ről. Voltak ezen kívül különbségek a párt pozsonyi és kassai vezetése között is, me­ lyeket az eltérő körülmények eredményez­ tek. Igaz, hogy az új politikai arculat kere­ �Peíer Zelenák A kisebbségi kérdés és a szlovák autonomista törekvések a két világháború közti időszakban sésének első jelei már 1919-ben jelentkez­ tek - főleg Pozsonyban -, de igazán jellem­ zővé csak Kun Béla rezsimjénck bukása, illetve a Horthy rendszer kezdete után vál­ tak. Ettől kezdve a magyar és a német szer­ vezetek a csehszlovák államiság pártján állnak és ebből kiindulva alkotnak véle­ ményt nemcsak a munkás- és szociálde­ mokrata mozgalmakról, hanem a nemzeti­ ségi kérdésről is. Legalábbis a pozsonyi vezetés saját politikai identitása részeként értelmezi. A kassai vezetés a magyar Tanácsköztársaság hatására radikális baloldali néze­ teket vall és a nemzetiségi kérdést a győztes proletárforradalom utáni időkbe utalja. Bár a felvázolt viszonyok igen leegysze­ rűsítettek, tény, hogy a kisebbségi kérdés komplex rendezésének programját, tekin­ tetbe véve az állami berendezkedés kérdését is, csak a Magyar Szociáldemokrata Párt fogalmazta meg, amely az 1920-as politikai differenciálódási folyamat során jött létre. Nem véletlenül, hiszen a nemzeti kérdés a differenciálódási folyamat szerves része volt. A kisebbségi kérdés megoldásának kiindulópontját a párt a nemzeti önigazga­ tásban (autonómia) látta, mely kezelte vol­ na a nemzetek és nemzetiségek minden ügyét, főleg a kultúra és az oktatás terén. Ebből a célból lehetőleg egynyelvű járáso­ kat és nemzeti tanácsokat kellett volna létrehozni. A nemzetgyűlés csak azokban a kérdésekben döntött volna, amik nem tar­ toztak a nemzeti tanácsok hatáskörébe.3 Tulajdonképpen ez volt az első olyan prog­ ram, amely a magyar kisebbség körében fogalmazódott meg és az állam berendezke­ dését is érintette. Nagy horderejű következ­ tetéseket azonban nem vonhatunk le ebből a tényből, hiszen a párt befolyása fokozatosan csökkent, nemcsak a kisebbségen belül, hanem a szociáldemokrácia egészében is. A szociáldemokrácia válsága feltétlenül közrejátszott az olyan politikai pártok tér­ nyerésében, amelyek kifejezetten nemzeti alapon szerveződtek. Kialakulásuk egybe­ esett a politikai differenciálódás folyamatá­ val, ami bizonyos mértékben érezhető volt első programnyilatkozataikból is. Magától értetődik hogy a kisgazda és a keresztényszocialista párt is foglalkozott programjá­ ban a szociális kérdés megoldásával, de azt elsősorban nemzeti kérdésként kezelte. 1920 után a szociális szempont fokozatosan háttérbe szorul és egyértelműen a nemzeti­ ségi kérdés kerül előtérbe, amit bizonyít az autonómia gondolatától (mint a kisebbségi kérdésnek a csehszlovák állam alapjain történő megoldása iránti belső érdeklődés) való eltávolodás is. Továbbra is támogatják ugyan az autonomista törekvéseket, minde­ nekelőtt pedig a Szlovák Néppártot, de már a magyar külpolitika szükségleteinek meg­ felelően. Ebben az értelemben a Szlovák Néppárt is óvatos politikát folytat a magyar pártokkal szemben. Ez a magyar pártok revizionista megnyilatkozásai után, és főleg lord Rothcrmcre akcióját követően állandósult. Ellentétben a szociáldemokráciával, a magyar pártok sosem fogadták el egyhangú­ lag a Csehszlovák Köztársaságot, bár kez­ detben hajlandóságot mutattak arra, hogy Szlovákiára mint politikai önmegvalósítá­ suk terére tekintsenek. így értelmezhető pl. a nemzetiségi kérdés megoldására tett kis­ gazda javaslat, amely kantonokat kívánt létrehozni.4 Bár a részletek nem ismertek, feltételezhető, hogy nemcsak Szlovákiára, hanem az egész államra vonatkozott volna. Az, hogy a kantonok elsősorban nemzeti­ ségi alapon szerveződtek volna - ami a magyar szociáldemokraták programjának egy változata -, eredményezhette volna azt, hogy a szlovák politika egésze befolyásolha- 100 �Peter Zelenák A kisebbségi kérdés és a szlovák auionomista törekvések a két világháborít közti időszakban tatlanná válik. Valószínűleg ez is közreját­ szott abban, hogy a terv nem szerzett túl sok támogatót és 1920-ban tulajdonkeppen a kisgazdák is föladják. Ekkor veszik át a kcresztényszocialisták programját, mely egyértelműen Szlovákia autonómiájára, a nemzetiségi kérdés megoldásának kiindu­ lópontjára irányul. Elképzeléseit azonban nemcsak Szlovákia autonómiájával kapcso­ latban nem pontosította: azt sem részletezte, hogy kellene rendezni a magyar kisebbség helyzetét az autonómián belül. A támoga­ tás, melyet ilyen értelemben a Szlovák Néppártnak nyújtott, a szlovák politikára gyakorolt cseh hatás kiküszöbölésére volt hivatott. így a Szlovákia őslakosairól szóló elmélet is azt a célt szolgálta, hogy a párt érvényesülhessen Szlovákiában a Szlovák Néppárt segítségével. Az elmélet arra a gondolatra épített, hogy Szlovákiát ideigle­ nesen cseh csapatok tartották megszállva. Jellemző volt, hogy ez a gondolat nem talált támogatókra a Szlovák Néppárt tagjai köré­ ben, mely autonómiát követelt ugy an, de egy­ értelműen a csehszlovák állam pártján állt. A támogatásnak, melyet a magyar poliükusok biztosítottak a szloyák autonómia gondolatá­ nak, több oka volt. Ha eltekintünk azoktól a mozzanatoktól, amelyek Magyarország külpoliti­ kai irányvonaláyal függtek össze, úgy tűnik, hogy tudomásul vették az autonómia által kínált lehe­ tőségeket mindenekelőtt a szlovák politikában. Egyidejűleg javult volna a magyar kisebbség helyzete is, tekintet nélkül a Szlovák Néppárt vélemény ére. Abból, hogy' a magyar pártok nem pontosították jayaslataikat arra következtethe­ tünk, hogy csak mozgásteret próbáltak kialakítani * az autonómia utáni időkre Az. autonomista blokk azonban a Szloyák Néppárt távolmaradása miatt nem jött létre és így szorult hely zetbe kcriilt a magyar pártok politikája is. Többek közt ez is szerepet játszott ab­ 101 ban, hogy jclcntésbeli eltérések keletkeztek az autonómia értelmezésekor. Bizonyos fokig összefügg a magyar ellenzék körében ekkor tapasztalható válsággal és a politikai színtér krízisével is (utaljunk a politikai erőviszonyok megváltozására). Szüllő el­ nöksége jelképezte a keresztényszocialisták eltávolodását Szlovákia autonómiájának egyértelmű támogatásától és erősítette a magyar kérdés néprajzi alapokon történő megoldásának pozícióit.5 Ez a vonal foko­ zatosan mélyült és a 30-as évek végén az egyesített párt már nem számolt annak lehetőségével, hogy a kisebbségi kérdést Cseh­ szlovákia keretein belül oldják majd meg. Befejezésül még egy megyjegyzés. Ez a jelentősen leegy szerűsített kép is azt mutatja, hogy ha nem is járt nagy sikerrel az autonomista politika, a mozgalom hozzájárult Szlovákia területi integritásának mélyebb megértéséhez. Függetlenül a szereplők indíté­ kaitól és céljaitól. Különösen az első időkben, amikor a kisebbségi kérdést még a magyar pártok is alárendelték a szlovák autonómia gondolatának és a megoldás előfeltételének tartották. Az autonomista mozgalom ezen kívül jelentős mértékben dinamizálta a szlo­ vák politikát és hozzájárult kiteljesedéséhez. Jegyietek 1. Hronsky M.: slovensko pri znxie Óeskoslowiska [SzknáJáa Csehszlovákia születésekor]. Bratisla\u 1987,p. 312-321. 2. Zelenák, P.: Vstup madarskych politickych strán na politickú scénu. [A magyar politi­ kai pártok megjelenése a politika színpa­ dán]. In: Slovensko v polifickóm systéme Ceskoslovenska. Bratislam, 1992, p. 216-217. 3. Volksrecht, 5. 12. 1920. 4. Barázda, 7. 11. 1920. 5. Tésnopiseeké zpnhy o sdntzkh PS MS RÍ, 3. schúze, 18.12.1925. SN/\,f, PR-NB, mát 67/1, eni 241. �Valérián Bystricky Szlovákia államjogi helyzete a harmincas évek végén Szlovákiában a harmincas évek második felében a politikai pártok, sőt a politikusok nagy része is elégedetlen volt azzal az ál­ lamjogi berendezkedéssel, amely a köztár­ saság létrejötte után alakult ki. A fennálló helyzet megváltoztatására irányuló követe­ lések széles spektrumban jelentkeztek: a túlzott centralizáció megszüntetésétől az önkormányzatiság megerősítésén át az állam szövetségi alapokon történő átalakítá­ sáig. A köztársaság helyzetének romlása következtében 1938-ban minőségileg új elemeket tartalmazó elképzelések és tervek láttak napvilágot. Arra az estre kerestek Szlovákia számára alternatív megoldást, ha a létező állam szétesne, ha agresszor, ill. agresszorok szállnák meg és így megvál­ tozna Közép-Európa területi elrendezése, és arra az eshetőségre is gondoltak, hogy Szlovákia helyzetét egy Csehszlovákián kívüli állam keretében rendezzék. A mün­ cheni egyezmény után pedig önálló állam­ ban gondolkodtak, hogy Szlovákia helyzetét egy Csehszlovákián kívüli állam keretében rendezzék. A müncheni egyezmény után pedig önálló államban gondolkodtak. Összességében ennek a folyamatnak több dimenziója volt, mert nemcsak a meglévő viszonyok megváltoztatására és így az ál­ lam összetartozásának és erejének fokozásá­ ra irányuló törekvésekből fakadt, hanem tudatosan támogatták külföldről is: céljuk a belpolitikai helyzet destabilizálása, a köz­ társaság létének veszélyeztetése és, vég­ eredményben, erőszakos felszámolásának megindoklása volt. Az elnök, a kormány és a szlovákiai koalíciós pártok koncepciója a bürokrácia széleskörű decentralizációjának elvétől a nemzetiségi státuszon át egészen. E. Bcncá "A csehek és szlovákok köztársaságon be­ lüli kölcsönös viszonyának módosításáról" szóló javaslatáig terjedt. Elveikben ezek a javaslatok mind lényegesen megváltoztatták Szlovákia államjogi helyzetét és a megol­ dást nem a politikai - gazdasági nemzeti egység meghatározásában, hanem az ad­ minisztratív - területi elvben látták. A koalíciós pártok szlovák politikusai sem terveztek, készítettek vagy hoztak nyil­ vánosságra más koncepciót az ország jövő­ jéről, csak azt, mely szerint Szlovákia Csehszlovákia része marad. Nem készültek tervek Szlovákia helyzetéről agresszió, a 102 �Valérián Bystrickv Szlovákia államjogi helyzete a harmincas évek végén köztársaság bukása és a győztes agresszorok közti felosztása esetére sem. Elnökké választása után E. Benes elkép­ zelései és koncepciói a köztársaság védel­ mének általános megerősítésére irányultak. Ezen szándékait mindenekelőtt a politikai erők egysége és a kormánypártok kapcsola­ tának megerősítése révén kívánta megva­ lósítani. Céljai közt szerepelt a bürokrácia bizonyos decentralizációja, az önkormány­ zat megerősítése, az arányosság érvényesí­ tése a kormányhivatalnokok kinevezésekor, tekintettel a köztársaság nemzetiségi össze­ tételére, stb. Szlovákiával kapcsolatban következetesen elutasította az autonomista követelések elismerését, mivel az állam fenyegetésének, a dualizmus megalapozá­ sának tartotta őket.1 Mindamellett szokat­ lanul lényeges volt, hogy továbbra is el­ utasította a szlovák nemzet létének elisme­ rését. Köztársasági elnökké való megválasztá­ sa után helyet kínált a kormányban a nép­ pártiaknak is, mivel egy esetleges általános válság alkalmával a kormányban akarta tudni minden erősebb szlovákiai politikai párt képviselőjét. Bár a tárgyalások ered­ ménytelenek voltak, ez a gondolat 1938-ban újra napirendre került, amikor M. Hodza forszírozta, mint Szlovákia Csehszlovákián belüli helyzete megváltoztatásának eszközét. M. Hodza elképzelése a szlovák kérdés­ ről a köztársaság fennállása alatt nem fejlő­ dött jelentős mértékben. A lényeg azonban az, hogy M. Hodza sohasem kezelte ezt a kérdést bilaterális cseh-szlovák ügyként, hanem az államon belüli viszonyok részé­ nek tekintette. A harmincas évek végén azt az álláspontot képviselte, hogy ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban elengedhetetlenül szükséges az összefogás a néppártiakkal. Emellett koncepciója az országos elnök és 103 képviseletek jogkörének kibővítéséből in­ dult ki. Egy bizonyos decentralizált, nem­ zetgyűlések nélküli közigazgatási autonó­ mia terve volt ez, mely toleráns volt a szlo­ vák nemzet önállóságának kérdésével szemben. Egyúttal sor került volna Szlová­ kia gazdasági felzárkóztatására a cseh or­ szágrészekhez.2 Az 1938-as általános választásokkal kapcsolatban a koalíciós pártokba tömörült hívei megpróbáltak hatást gyakorolni a politikai szituációra egy olyan tervezettel, mely a szlovákok közigazgatásban való részvételének kibővítésére tett javaslatot.3 Csehszlovákia nemzetközi helyzetének megromlása az Anschluss után, a nyugati nagyhatalmak nyomása, hogy komplexebb módon kezeljék az ország nemzetiségi vi­ szonyait, új irányba terelték M. Hodza el­ képzeléseit. A nemzeti állam (nemzetiségi státusz alapján) nemzetiségivé alakításának kirajzolódó koncepciójában látta és kereste a szlovákok államjogi helyzetének komplex megoldását. A nemzetiségi statútumot 1938 márciu­ sa és júliusa között készítették elő. Négy változata volt és gyakorlatilag azokból a törvényekből állt, melyek a tulajdonképpeni nemzetiségi státuszt definiálták, valamint az új nyelvtörvényből és az önkormányzat decentralizációján belüli nemzetiségi auto­ nómia törvényéből. Lényege a polgárok egyenlőségének garantálása volt, tekintet nélkül nemzetiségi hovatartozásukra; biz­ tosítékokat kívánt adni számukra az "elnemzetietlenedés" ellen, biztosítani akarta arányos részvételüket az állami hiva­ talokban, stb. Azokban a járásokban, ahol a nemzetiségi lakosság aránya meghaladta a 15 %-ot, a nemzetiségieknek jogukban állt volna írásban és szóban is a saját nyelvükön fordulni a hivatalokhoz. �Valérián fíystricky Szlovákia államjogi helyzete a harmincas évek végén A tervezet legfontosabb része a decent­ ralizált önkormányzatokon belüli nemzeti­ ségi autonómiáról szóló törvény lett volna. Az államot a következő önkormányzati egységre osztották volna: Csehország, Mor­ vaország, Szlovákia, Kárpátaljai Oroszország. Ezek az egységek, országok jogi személyekké váltak volna és átvették volna a közigazgatás némely jogkörét a területi és érdekvédelmi önkormányzatok­ ban, az egészségügy, a kultúra, a szociálisés humanitárius ellátás területén, amennyi­ ben ezek nem országos jelentőségűek. Az országos képviselőtestületet felváltotta volna a nemzetgyűlés, melyben önálló jog­ körökkel rendelkező nemzetiségi kúriákat kellett volna létrehozni. Az országok par­ lamentjei saját végrehajtó szervekkel ren­ delkeztek volna, melyet a kúria választott volna az arányosság elve alapján.4 A nemzetiségi statútum mindenekelőtt a Csehszlovákiában élő németek helyzetét volt hivatott rendezni, de lényegesen érint­ hette volna Szlovákia köztársaságon belüli helyzetét is. Lehetőséget adott a koalíciós pártoknak arra, hogy érvényt szerezzenek a szlovák politika néhány követelményének anélkül, hogy konkrétan felvetődne az au­ tonómia problémája. Hodza koncepciója volt az, amely az országos viszonyokból indult ki, és tiszteletben tartott néhány olyan követelést, amit még a Pittsburghi Egyezmény fogalmazott meg. Az agrárpár­ tiak szerint egyértelműen Szlovákia auto­ nómiájáról volt szó. Később, a második világháború idején az E. BcneS-sel folytatott viták során M. Hodza erre a tervre is hivat­ kozott, mikor a csehek és szlovákok közti viszony rendezésének új modelljét próbálta érvényre juttatni. A Szudétanémct Párt ellenállása miatt a nemzetiségi statútum terve nem valósult 104 meg. A szlovák kérdés azonban mit sem vesztett aktualitásából, ellenkezőleg: az élesedő belpolitikai helyzet miatt megoldása akut problémává vált. A tárgyalások irányí­ tását, a néppártiak kérésére is, E. BeneS vette át. A köztársaság elnöke szeptember folya­ mán három javaslatot dolgozott ki a cseh­ szlovák viszony rendezésére, melyek közül az utolsót, "A csehek és szlovákok köztársa­ ságon belüli kölcsönös viszonyának rende­ zéséről" szólót 1938. szeptember 22-én adta át J. Tisonak. Ez a dokumentum három alapvető problémát érintett. A szlovák nemzet önállóságának kérdé­ sében bizonyos engedményeket tett és java­ solta annak az alapelvnek az elfogadását, mely szerint "a jövőben tiszteletben kell tartani a szlovákok és csehek egyik és má­ sik részének is a szlovák önállósággal kap­ csolatos nézeteit és következetesen tisztelet­ ben kell tartani az egymás iránti toleranci­ át, legyen szó szlovákokról vagy csehckről, függetlenül attól, hogy cseheknek, szlová­ koknak vagy csehszlovákoknak tartják-e magukat". Személy szerint azonban még mindig kitartott amellett, hogy csak cseh­ szlovák nemzet létezik. Gazdasági ügyekben tartósnak bizonyult az a követelmény, hogy a szlovákok arányos képviselethez jussanak a központi hivata­ lokban és a közigazgatásban. A Szlovákiá­ ban dolgozó cseh állami alkalmazottak arányát 30 %-ra kellett csökkenteni, mi­ közben a többi járásban ezeket a helyeket szlovákokkal kellett betölteni. Állami befek­ tetéseket kellett eszközölni, hogy Szlovákia gazdasági fejlődése fokozatosan elérje a cseh országrészek szintjét. A politikai - közigazgatási részben arra fektették a fő hangsúlyt, hogy Szlovákia területi egységét abban az esetben is meg �Valérián Bysthcky Szlovákia államjogi helyzete a harmincas évek végén kell őrizni, ha elfogadják a megyei beren­ dezkedésről szóló törvényt. Létre kellett volna hozni a szlovák országgyűlést, mely­ nek korlátozott törvényalkotó, igazgatási, gazdasági és tanácsadói jogköre lett volna és jogában állt volna néhány törvény kiadása is.5 A javaslatról további tárgyalások folytak a szlovák politikai pártok szintjén. Közülük a legerősebbnek, Hlinka Szlovák Néppárt­ jának (HSZNP) lényegesen eltérő vélemé­ nye volt a lehetséges megoldásokról. A néppártiak célja még a harmincas évek második felében is Szlovákia auto­ nómiája volt, miközben ezt az elképzelést kiterjedtebben értelmezték és tulajdonkép­ pen szövetségi államban gondolkodtak. Ám az elképzeléseik és követeléseik mindig csak Szlovákia helyzetére koncentrálódtak és sosem dolgoztak ki vagy hoztak nyilvá­ nosságra egy olyan programot, amely a szlovák kérdést országos összefüggésekben, a németekre, Kárpátaljai Oroszországra, stb. való tekintettel rendezte volna. Az Anschluss után és a nemzetközi helyzet romlásának következtében a HSZNP politi­ kájában is megjelentek a szlovák kérdés rendezésének újabb alternatívái. Ezek a politikai kombinációk abból indultak ki, hogy az európai fejlődés szempontjából az 1938-as évnek hasonló jelentősége lesz, mint az 1918-asnak volt, vagyis lényeges területi változások mehetnek végbe a közép­ európai térségben, mindenekelőtt bekövet­ kezhet Csehszlovákia erőszakos likvidálása és felosztása. Az így elképzelt fejlődés eredményeként radikálisan megváltozna Közép-Európa államjogi berendezkedése és a néppártiak már az új erőviszonyok között keresték Szlovákia helyét, miközben való­ színűleg abból a téves elképzelésből indul­ tak ki, hogy egy hosszabb és stabilabb idő­ szakról van szól Ezen politikai kombináci­ 105 ók keretében a HSZNP, apró kivételektől eltekintve, Münchenig nem hozott nyilvá­ nosságra semmit, amit az önálló szlovák állam alternatívájának tekinthetnénk, csak Szlovákia betagozódásáról volt szó, még­ pedig autonómia, föderáció, ill. unió révén, valamely szomszédos államba. A szomszé­ dos államok és az európai nagyhatalmak sem úgy gondoltak Szlovákiára, mint lehet­ séges önálló államra, a nemzetközi jog önálló alanyára, hanem mint egy nagyobb egység részére. Tovább bonyolította a hely­ zetet, hogy a szlovák nemzetet nem ismerte el egyetlen államalakulat sem azok közül, amelyekben részt vett, és az adott körülmé­ nyek között sok ország - hacsak formálisan is - átvette az elvet, mely szerint csak cseh­ szlovák nemzet létezik. A szlovák nemzet és nyelv önállósága elismerésének követel­ ménye, amelyet a néppártiak oly vehemen­ sen támogattak, azt jelentette, hogy a szlo­ vák nemzetet minden körülmények között és minden európai változás ellenére önálló alanyként ismerjék cl. Ezekkel a követelé­ sekkel összhangban biztosítani kellett volna a szlovák országrész területi integritását, vagyis meghatározását már Csehszlovákia keretein belül;7 valamint ennek tiszteletben tartását abban az esetben, ha az ország szétválna. Az említett célokat a cseh, len­ gyel és magyar politikai körökkel folytatott tárgyalások révén kellett volna elérni. A néppárt Csehszlovákiát érintő követe­ lései, melyek az autonómia javaslatának 1938. június 5-i beterjesztésében csúcsosod­ tak ki, a szlovák államiságot már egyértel­ műen a föderáció keretében kívánták meg­ valósítani - eltekintve a fent említett törek­ vésektől. A HSZNP vezető politikusai, tekintettel tagjaik és választóik véleményé­ re, valamint gazdasági és egyéb okokra, még 1938-ban is viszonylag egyhangúan �Valérián Bvstrickv Szlovákia államjogi helyzete a harmincas évek végén foglaltak állást amellett, hogy a szlovák kérdést Csehszlovákiárr belül kell megol­ dani, mivel az esetleges "vívmányok" eléré­ se, megvalósítása és biztosítása valószínűbb volt a CSZK-ban, mint bármilyen más államalakulaton belül. Ilyen szempontból az autonómia 1938. június ötödikéi8 terve valamiféle program, ill. cél volt. A gyakor­ lati politikában a nemzetiségi statútumról folyt a vita, 1938 szeptemberétől pedig a Bene§ által vezetett tárgyalásokon kerestek megoldást a szlovák kérdésre. Szlovákia államjogi helyzetének másfaj­ ta rendezésére, a néppárt szerint, az állam erőszakos szétverése vagy kikényszerített szétesése után kerülhetett volna sor. A nép­ pártiak Magyarországgal és Lengyelország­ gal folytatott titkos tárgyalásainak az volt a célja, hogy a fenti esetben erősödjenek pozícióik, de arra nincs bizonyíték, hogy ez az alternatíva más körülmények közt is felmerült. A HSZNP kihasználta azt a tényt, hogy a magyar kormány 1938 tavaszán foglalkozott annak lehetőségével, hogy Csehszlovákia szétverése esetén autonómiát adna Szlovákiának és a budapesti eukarisztikai világkongresszuson J. Tiso tárgyalt is Kánya magyar külügyminiszter­ rel ezekről a kérdésekről.9 Az itt megfo­ galmazott javaslatokat a magyar kormány nevében Esterházy János képviselőnek kellett volna továbbgondolnia és megvalósí­ tania. A megbeszélések intenzitása 1938 szeptemberében volt a legnagyobb, amikor köztársaságot közvetlen veszély fenyegette. Bizonyos irányokban az álláspontok köze­ ledtek ugyan,10 de a HSZNP számára a létező alternatívák közül a magyar orientá­ ció volt a legkevésbé elfogadható. És a szudéta-probléma "békés" megoldásának terve után egyre kevésbé volt napirenden. A fejlődés adott szakaszában egy rövid időre a lengyel variáns került előtérbe arra az eset­ re, ha az ország szétesne. A néppárt K. Sidor, sőt A. Hlinka által vezetett lengyelbarát szárnya nagy reményeket fűzött a lengyel segítséghez. A. Hlinka már 1938 áprilisában arról beszélt W. Lacinski po­ zsonyi lengyel konzullal, hogy "a csehekkel valószínűleg szakítunk", és jelezte, hogy igen élénk az érdeklődés a lengyelekkel való együttműködés iránt. A HSZNP gya­ korlatilag azt akarta elérni, hogy a lengye­ lek támogassák Szlovákia helyzetének ren­ dezését egy nemzetközi konfliktus esetén, a szlovákok politikai nemzetként való elisme­ rését; hogy Lengyelország garantálja Szlo­ vákia autonómiáját, ha az Magyarország részévé válna, valamint vállalja Szlovákia nemzetközi képviseletét, stb.11 Ezek a ten­ denciák 1938. szeptember 28-án kulminál­ tak, amikor a HSZNP javaslatot tett a len­ gyel - szlovák unió létrehozására Csehszlo­ vákia szétverése esetén. A lengyel kormány nem is reagált a javaslatra. Másnap, szeptember 29-én délután és szeptember 30-án a néppártiak a többi szlo­ vákiai politikai párt képviselőjével együtt tárgyaltak Prágában a szlovák kérdés komplex rendezéséről. Ez volt az első ilyen jellegű találkozó, melyen a pártok vezetői vettek részt. A tárgyalások kiindulópontja E. BeneS 1938. szept. 22-i javaslata volt, melyet a HSZNP részben elfogadott, bár némely bizonytalan megfogalmazásával szemben fenntartásai voltak. Mindenekelőtt az összes politikai párt által támogatott határozatot követelt a szlovák nemzet önállóságának elismeréséről, továbbá egy törvény elfogadását, mely Szlovákia terüle­ tén hivatalos nyelvként ismerte volna el a szlovák nyelvet. A követelései között szere­ pelt még, hogy a szlovák nemzetgyűlés kapjon elsődleges törvényalkotói jogkört és 106 �Ja Jenán Bvstncky Szlovákia államjogi helyzete a harmincas évek végén egy minisztérium létrehozása, mely Szlo­ vákia igazgatására lett volna hivatott. An­ nak ellenére, hogy a megbeszélések ered­ mény nélkül értek véget, az akkori esemé­ nyek, főleg a nagyhatalmak által elfogadott müncheni dekrétum, lényegesen befolyásol­ ták a további eseményeket. E. BcncS elnök, és leginkább Syrovy új kabinetje folyamato­ san visszakozott és elfogadta a HSZNP követeléseit. A kormány 1938. október 5-i ülésén a miniszterek egyetértettek egy olyan törvény elfogadásával, amely elismeri a cseh és a szlovák nemzet önálló létét; a szlovák nyelvről, mint Szlovákia hivatalos nyelvéről szóló törvénnyel, és az országgyű­ lések jogkörének kiterjesztésével mindenre, "amivel nem sértik az ország egységét". Szervezték a Szlovákiát igazgató miniszté­ riumot.12 A kormány és az elnök kezdeményezése­ ivel párhuzamosan tevékenykedett a HSZNP és 1938. október 5-6. között Zsol­ nán tartotta a végrehajtó szervek, a képvise­ lők és a szenátorok találkozóját. Tekintettel a München utáni helyzet bonyolultságára, más politikai pártok képviselői is részt vettek a gyűlésen. A HSZNP vezetése ki­ használta az adott helyzetet és tárgyalási alapként elfogadhatta júniusi autonómiatervezetét, amelyet a politikai pártok nagy része elfogadott. így a szlovákiai politikai erők túlnyomó többsége megállapodott és az elfogadott javaslatot már közös álláspont­ ként lehetett a cseh politikai pártok, a kor­ mány és az elnök elé terjeszteni. Gyakor­ latilag egyszerre deklarálták a szlovák nemzet önállóságát saját területével és igazgatásával, bár a HSZNP ezt önállóan is megtette a Szlovák Nemzet Kiáltványában. Az állam létrehozása, a szlovák államiság Csehszlovákián belüli alapjainak a megte­ remtése tulajdonképpen a szlovákiai politi­ kai erők többségének egységes döntését és akaratát volt hivatott demonstrálni, amelyet később (1938. okt. 7-én) a cseh pártok képviselőivel kötött megállapodás végle­ gesített volna. A Szlovákia autonómiájáról szóló törvény elfogadása és érvénybe lépése (1938. nov. 22.) a meghozott határozatok törvényes beteljesülését jelentette. A föde­ ráció asszimetrikus modelljéről volt szó, néhány esetben pedig egy államszövetség létrehozására irányultak a törekvések. Zsol­ nán elfogadtak egy olyan dokumentumot is, amelyben a résztvevők leszögezik: "Ezen javaslat alkotmányos elfogadásával Szlo­ vákia államjogi helyzete végleg megoldó­ dik", ám ez a záradék csak öt hónapig ma­ radt érvényben. A Zsolnán elfogadott egyezmények gya­ korlatilag a Pittsburghi Egyezmény elismer­ tetéséért folytatott húszéves harc kiteljese­ dését, pontosabban az autonómiakövetelések elfogadtatását jelentették. Más­ részről a HSZNP 1938. október 6. után nagyon hamar megkezdte az autoritatív rezsim kiépítését, megsértve a Pittsburghi Egyezmény más elveit. Az államjogi válto­ zások így egyrészt a demokratikus nemzeti követelések megvalósulását jelentették, másrészt viszont olyan párt juttatott hata­ lomra politikai erőket, mely autoritatív rezsimet épített ki és megszüntette a de­ mokratikus rendszert. A müncheni döntés és a közép-európai hatalmi struktúrák azt követő átalakulása a szlovák politikában is új gondolatokat hív­ tak életre. Az államjogi berendezkedés kérdésével nem politikai pártok, hanem radikális egyének foglalkoztak, főleg a HSZNP soraiból (F. Duréansky, A. Mach, V. Tuka és mások). Ezek a koncepciók Közép-Európa pillanatnyi politikai beren­ dezkedésére és főleg a náci Németország 107 �Valérián Bystricky Szlovákia államjogi helyzete a harmincas évek végén közcp-európai terjeszkedésére reagáltak, ill. ezen tényezők hatására jöttek létre. A szlo­ vák társadalomban nem volt szilárd hátte­ rük és gyökerük, és gyakorlatilag a pilla­ natnyi politikai helyzetre, illetve az ebből következő félelemre adott válaszként kelet­ keztek és terjedtek el. Tulajdonképpen a koncepciók megvalósítása - az önálló szlo­ vák állam létrejötte is - a náci Németország nyomására következett be, része volt agreszszív terveinek, tekintet nélkül a szlovák politikusok államjogi elképzeléseire és a jelenség későbbi intcgpretációira. így 1939. március 14-én Szlovákia államjogi helyze­ tének különböző alternatívái nyugvópontra jutottak. Mindazonáltal a Szlovák Köztársaság - tekintettel létrejöttének módjára, további létének körülményeire, kül- és belpolitikájára és arra a tényre, hogy egyre nagyobb mérték­ ben függött a náci Németországtól - csak addig volt jelentékeny része Európának, amíg a harmadik birodalom létezett. Jegyzetek 1. BENES, E.: Rec k Slovákom o na sej národnej pritomnosti a hudúcnosti. [Szózat a szlová­ kokhoz nemzeti jelenünkről és jövönkröl] Bratislava, 1934, p. 34. BeneS, E.: Mnichovské dny. Praha 1968, p. 11. 7. ATGM-BAR A, kart. 261. Poiiadavky J. Tiso v rozhovore s E. BeneSom. [J. Tiso követelé­ sei az E. BeneS-sel folytatott megbeszélések idején] 1938. 3. 25. 8. A javalat követelte a szlovák nemzetgyűlés és kormány létrehozását, egy rendelet arról, hogy a hivatalos nyelv és az oktatás nyelve a szlovák a jogkörök megosztását a központi kormánnyal, stb. 2. Archív Listavu T.G. Masaryka [T.G. Masaryk Intézet Archívuma]. Praha. F.38. V. Klecanda, 492/2. sz. 3. Vojensky historicky archív [Hadtörténeti Arclmnmi] Praha MNO. Hlavny&táb. 3. oddelenie. [l'ezérkar. 3. szakasz. ] kart. 291, 6. 4213/1938. 9. Deák, L : Ura o Slovensko. [Játék Szlovákiá­ ért] Bratislava 1991, p. 95. 4. Státni ústredni archív [Országos Központi I^e\>él- 10. Egyetértettek egy központi közigazgatási szerv, xégrehajtó hatalom, parlament, stb. létrehozásá­ val LANDAU, Z -TOKEISZEHSKI, 1 : Monachium 1938. IVarszawa 1985. Dók 398, p. 454. tár] Praha. PMR, kart, 3217, 1958/38. sz. 5. ATGM-B/ÍR A, kart. 3, Id. még BeneS, E.: Uvahy o slovansh’í. [Gondolatok a szlávságrólj Praha. 1947, p. 317-322. 6. 11. U.a., Dók. 33, p. 77. 12. SÚA, Praha, PMR, kart. 4143. Zasadnutie vlády [Kormányülés] 1938. 10. 5. OL Küm. po.. 1938, 7/43-1361/574. Bratislava 23. 4. 1938; Slovák 25. 3. 1938. 108 �Mustó János: A Dunánál - Az élet vize 109 �Jozef Zatkuliak Politikai elképzelések a második világháború utáni Szlovákia helyzetéről A szlovákok jelentősnek minősíthető nemzetállami törekvéseiről csak a rövid, 1945-47-cs, 1968-70-cs és az 1990-92-cs időszakokban beszélhetünk. Ez csak az egy ötödé a második világ­ háború vége óta eltelt éveknek. Vajon ezen kívül olyan kevés lehetősége volt a szlovák nemzetnek elképzelései megvalósítására? A második világháború végén a szlovák nemzet ellentétekkel teli helyzetben találta magát. Volt ugyan saját állama, ám az szorosan összekapcsolódott a náci Németor­ szág politikájával. Már csak azért sem volt fenntartható, mert a szövetségesek nem ismerték el Közép-Európa rendezésének ezt a módját. Emellett a szlovákok nemzeti öntudata jelentősen megerősödött az első Szlovák Köztársaság idején. Elutasították E. BeneS "csehoszlovakizmusájt". Nemzetál­ lami követeléseik részben egy saját államalakulat felé irányultak, még ha kénytele­ nek voltak is tiszteletben tartani a szövetsé­ gesek nézeteit, miközben Szlovákia területe a Szovjetunió érdekszférájába került. Ők Csehszlovákia megújítását szorgalmazták, bár kijelentették, hogy a szlovák és cseh nemzet államjogi kapcsolatának rendezése az ország belső ügye lesz.1 A nemzetközi helyzet előrevetítette Csehszlovákia új, demokratikus alapokon való megújulását. Vonatkozott ez a szlovák és a cseh nemzet államjogi viszonyának rendezésére is. A Szlovák Köztársaság politikai képviselőinek, beleértve J. Tisot is, az állam további fenntartására irányuló törekvései nem voltak reálisak. A polgári és a kommunista ellenállás már a Szlovák Nemzeti Felkelés idején síkra szállt a demokratikus Csehszlovákia, két egyenrangú nemzetállamának megújítá­ sáért. Ám E. BencS elutasította a szlovákok nemzetként való elismerését és egyenjogú­ ságát a cseh nemzettel, valamint azt, hogy a Szlovák Nemzeti Tanács legyen a szlovák nemzeti akarat egyedüli képviselője, a tör­ vényhozó és végrehajtó hatalom birtokosa Szlovákia területén. Létre kellett jönniük a cseh és szlovák nemzeti szerveknek és a közös dolgok intézésére a központi kor­ mánynak és parlamentnek. A kommunisták /G. Husák/ és a demokraták /J. Lettrich/ elképzelései megegyeztek az "egyenlő az 110 �Jozef Zatkuliak Politikai elképzelések a második világháború utáni Szlovákia helyzetéről egyenlővel egy szimmetrikus elrendezésű államban" elvében. Ám egyik párt sem gondolkodott nemzeti államok közösségé­ ben egy ország keretein belül. A "csehoszlovák" államiság pártján álltak /"egységes és közös állam"/. Elutasították az országos berendezkedést és Szlovákia autonómiáját. A Kassai Kormányprogram azonban az ország asszimetrikus elrendezését alapozta meg /nem jöttek létre cseh nemzeti szer­ vek/. A három prágai egyezmény 1944 júniusából és 1945 áprilisából, illetve júliu­ sából, fokozatosan csökkentette a szlovák nemzeti szenek hatáskörét a kormány és az elnök javára. Az új alkotmányért vívott küzdelem sem változtatott a szlovákok helyzetén. Épp ellenkezőleg: az 1948-as alkotmány eltörölte az "egyenlő az egyenlő­ vel" elvét és a szlovák nemzeti szervek rosszabb helyzetbe kerültek, mint a harma­ dik prágai egyezmény után. Szlovákia 1948 utáni helyzetét a cseh országrészhez történő gazdasági, szociális és kulturális felzárkóz­ tatásával kívánták megoldani. Bár 1956ban kibővítették a szlovák nemzeti szervek hatáskörét, a födcralizációt és Szlovákia autonómiáját elutasították. Az 1960-as alkotmány értelmében az állam elrendezése egységes /"unitáris"/ volt. A szlovák nem­ zeti szervek helyzete a Megbízotti Testület feloszlatása révén formálissá vált.2 1963-tól Szlovákiában erősödni kezdett a nemzetpolitikai mozgás, mely az állam föderalizálásának követelésébe torkollott. Ez az "egyenlő az egyenlővel" elv követke­ zetes érvényesítését tételezte fel a szlovák és a cseh nemzet viszonyában, és két "szuverén" nemzeti állam közösségét ered­ ményezte volna. Az egységes államnak kétpólusúvá kellett volna válnia. Alulról, a nemzeti szervek jogköreiből kiindulva kel­ lett volna szerveződnie, mivel ezeket tekin­ tették az eredeti nemzeti szuverenitás meg­ jelenítőinek. A nemzeti államoknak szuve­ renitásuk /kompetenciáik/ egy részét az államszövetségre kellett volna ruházniuk. A 143/1968. alkotmánytörvény a cseh­ szlovák államszövetségről lényegében rögzítette a szlovákok ezen elképzeléseit. Teret nyitott a cseh és szlovák nemzeti államiság fejlődésének. 1969 januárjában létre jöttek a szocialista nemzeti köztársa­ ságok. A nemzetállamok fejlődésébe azonban jelentős mértékben beleszólt a normalizáció, mivel az "integrációs" folya­ matok nyomot hagylak a szlovák és cseh társadalom minden területén. Az 1970 decemberéből származó "kompetcnciós törvények" további 20 évre eltemették az "egyenlő az egyenlővel" elvét, a szlovák és cseh nemzeti államiságot.3 1989 novembere után egyértelművé vált, hogy a centralizált szocialista föderáció nagy károkat okozott a cseh és szlovák államiság fejlődésében. Amíg a két nemze­ tet összekötötte a kommunista rezsimmel szembeni gyűlölet, nem éleződtek ki az ellentétek közöttük. Amint a hangsúlyok áttevődtek a deformált államszövetség "kijavítására", előtérbe került a nemzeti államiság eltérő értelmezése. Innen is ere­ deztethető a cseh-szlovák kapcsolatokat terhelő ellentétek mélysége. Emellett a cseh és a szlovák társadalom sokban különbö­ zött: nemzeti tekintetben, a nemzeti álla­ mok kialakításához szükséges államjogi lépések tekintetében, a keresztény és politi­ kai orientációban, szociális összetételében, mentalitásban, stb.4 1990-ben fokozatosan gyöngült a cseh-szlovák identitás és a poli­ tikai képviseletek különbözni kezdtek a közös államiság érdekeinek értelmezése 111 �Jozef Zatkuliak Politikai elképzelések a második világháborúi utáni Szlovákia helyzetéről tekintetében. A Nyilvánosság az Erőszak Ellen /VPN/ mozgalom és más pártok, melyek államjogi nézetei nem léptek túl az államszövetség keretein, csak átmenetileg tompították a szlovák társadalom egy ré­ szének Szlovákia nemzeti-állami érdekei­ nek hangsúlyosabb érvényesítésére irányuló törekvéseit. A Kereszténydemokrata Mozgalom /KDH/ 1990 februári alakuló közgyűlésén szót emelt a szlovákok nemzeti öntudatának felemeléséért, a kereszténység elmélyítésé­ ért és a szlovák nemzet helyzetének megszi­ lárdításáért a világban. A KDH több válto­ zatot is kidolgozott: az "egyenlő az egyen­ lőver elv alapján szerveződő államszövet­ ségét, a konföderációét, valamint az önálló államét. J. Carnogursky a programban az "egyenjogú” föderáció tervét juttatta ér­ vényre.5 A KDH a kereszténység pozíciói­ ból kiindulva akart érvényt szerezni a szlo­ vák nemzeti érdekeknek. A köztársaságokra akarta ruházni a jogköröket és a közös államot csak ideiglenesnek képzelte, hogy Szlovákia már a saját "csillaga" alatt csat­ lakozhasson az egységesített Európához. Erősödtek a Szlovákia függetlenségét támogató hangok, melyek egybecsengtek a Kanadai Szlovák Liga. a Szlovák Liga Amerikában és a Szlovákok Világkongrcszszusa törekvéseivel. A Szlovák Nemzeti Párt /SNS/ programjában szerepelt Szlová­ kia önállósága. A Szabadság Párt, a Szlo­ vákok Független Pártja és az SNS között 1990 áprilisában létrejött a Szlovák Nem­ zeti Blokk, ám rövid időn belül szétesett. A Szabadság Párt ugyan a nemzeti elv alapján állította össze a programját, de a konföde­ ráció mellett tört lándzsát. Az addigi föde­ rációt elégtelennek találta és két egyenran­ gú, független köztársaság konföderációjává akarta alakítani. így elkerülhető lett volna 112 az egyik nemzet másik általi majorizációja, a diszkrimináció érzése és biztosítva lett volna a két nemzet valódi egyenjogúsága az államigazgatás terén. Szlovákiában a nemzetállami követelé­ sek /§túr Társaság, SNS/ a nemzeti jelké­ pek körül folyó harcban koncentrálódtak, mely fontos része volt az identitás keresésé­ nek, valamint a nemzet és államjogi szük­ ségletei külső megjelenítésének. A föderá­ ció nem garantálta a nemzeti szervek adekvát helyzetét, így nem volt véletlen, hogy az önazonosság keresésének folyamata - a R. Schustar elnöklése alatti Szlovák Nemzeti Tanács kezdeményezései révén is - a cseh­ szlovák, illetve cseh identitással szemben a saját identitás kifejezésére irányult és a nemzeti jelképek beiktatásába és a közös állam nevének megváltoztatásába torkollott. A nemzeti jelképekért folyó harcot a nemzeti köztársaságok föderáción belüli államjogi pozícióinak bonyolult, három évig tartó kristályosodási folyamata indítot­ ta cl. Nemcsak az államszövetség egészének megváltoztatásáról volt szó, hanem eredeti tartalmának megvalósításáról, a hozzá és a nemzeti szervek eredeti jogköreihez való visszatérésről. Ebben az értelemben a szlo­ vák és cseh fél elképzelései nem lépték túl az 1968-as javaslatok kereteit. Ellenkező­ leg. Ez vonatkozott a három alkotmány (a Csehszlovák Szocialista Köztársaság, a Szlovák Szocialista Köztársaság és a Cseh Szocialista Köztársaság alkotmánya) "szentháromságának" tervére is, melynek előkészítői (M. Öalfa, K. Laco és mások) részleges ellenállásba (V. Mináé) ütköztek a Szlovák Nemzeti Tanácsban. Arról volt szó, hogy az alkotmányokat önállóan kell kidolgozni, bár K. Laco úgy érvelt, hogy egy alkotmány is tartalmazhatná az összes olyan cikkelyt, amely nemcsak a födcráció- �Jozef Zatkuliak Politikai elképzelések a második világháborúi utáni Szlovákia helyzetéről ra, hanem a nemzeti köztársaságokra is vonatkozna és nem kellene ismétlődniük külön-külön minden alkotmányban6 1990ben abbamaradtak az ezzel a tervvel kap­ csolatos munkák. Ilyen összefüggésekben világossá vált, hogy a VPN nem lépett fel határozottan a nemzeti jelképekért és a nemzeti alkotmány kidolgozásáért folytatott küzdelemben. F. Gál, aki J. Budajhoz képest a VPN kevésbé nemzet-orientált programját képviselte, elismerte a cseh-szlovák. szlovák-magyar kapcsolatok körüli ellentétek és viták in­ tenzitását: "Évekig, évtizedekig ezen a területen is frusztráltak voltak a teljesen természetes szükségleteink. így azok a kér­ dések, melyeket eleinte irrelevánsnak, lé­ nyegtelennek tartottam - az elnevezés, a kötőjel vagy a nagy Sz problémája - egy­ szerre sokkal mélyebb problémák - az öntu­ datunk, identitásunk és a föderáción belüli helyzetünk - indikátorává váltak."7 A VPN valóban alábecsülte azt a tényt, hogy a nemzeti jelképekért folytatott küzde­ lem a teljes államiságra irányuló törekvések kezdete, valamint a szlovák társadalom nagy részének a deformálódott államszövet­ ségre adott válasza volt. Ám a VPN prog­ ramja legalább részben hangsúlyozta Szlo­ vákia nemzeti-állami érdekeit. A VPN szerint a nemzeti köztársaságok szuvereni­ tása volt alapvető és ebből következett a föderáció szuverenitása. A nemzeti köztár­ saságok maguk intézték volna ügyeiket: "Államszövetségi modellünk az erős köztár­ saságokat, kompetens köztársasági kormá­ nyokat és parlamenteket tűztek ki célul". Az 1990-es parlamenti választások után a VPN vezetői mint A. Dubcek. M. Calfa és V. Meéiar, elképzelései az állami berendez­ kedésről még az államszövetségi modell keretein belül voltak. Elképzeléseik mély­ 113 ségükben különböztek, vagyis abban, hogy milyen mértékben rendelkezzenek jogkö­ rökkel a nemzeti köztársaságok a közigaz­ gatás terén. A Trencsénteplicbcn (Trcncianske Teplice) augusztusban a cseh és a szövetségi kormánnyal folytatott tár­ gyalásokon V. Mcőiar szorgalmazta a nem­ zeti köztársaságok eredeti helyzetének, egyenlőségüknek és döntéseiknél a teljes kompetencia biztosítását. Szerinte fel kellett volna számolni a kapcsolatok azon politikai rendszerét, amely, tekintettel a föderációra, 1970 után alakult ki. A köztársaságok gaz­ dasági függetlenségét elengedhetetlennek tartotta. A cseh és a szlovák nemzet érdeke­ inek leginkább a nemzeti köztársaságok önállóságán és egyenjogúságán alapuló államszövetség felelt meg. Meéiar elhatá­ rolta magát a konföderációtól és "elfogadhatatlan volt számunkra a szlovák állam megteremtését célzó változat", jelen­ tette ki.8 A rózsahegyi (Ruzomberok) gyűlés (1990 augusztus) elfogadott egy memoran­ dumot, melyet a Szlovák Nemzeti Tanács­ nak cs Szlovákia kormányának címeztek és amelyben kérik Szlovákia szuverén állam­ má való átalakítását, a szlovák nemzet önmeghatározási jogának elismerését és a szlovák nyelv Szlovákia egyedüli hivatalos és állami nyelveként való "kivétel nélküli" elfogadását. A nyelvtörvényért folytatott harc 1990 őszén robbant ki. Szlovákiának az államszövetségtől való elszakadását követelő hangokra a cseh fél érzékenyen reagált. P. Pithart tudomásul vette, hogy a föderáció addigi formája elfo­ gadhatatlan volt a szlovákok számára. Ők újjá akarták építeni, méghozzá a szövetségi hivatalok nélkül, ezt viszont a cseh fél volt képtelen akceptálni. Az államszövetséget az új alapokra kellett helyezni és ez volt V. �Jnzef Zatkuliak Politikai elképzelések a második világháborúi utáni Szlovákia helyzetéről Meéiar, M. £ié és J. Őamogursky vélemé­ nye is. A szövetségi kormány / M. Calfa, V. Klaus és mások/ ezt elfogadhatatlannak tartotta és minél több szövetségi jogkört akart megőrizni, mégpedig az egységes gazdasági irányítás szükségletei miatt. Ehhez elengedhetetlen volt a szövetségi kormány primátusa. P. Pithart azt a nézetet vallotta, hogy a föderáció csak másodlagos, amivel V. Klaustól és másoktól a közös állam szétverésének vádját "érdemelte ki".9 Az alkotmányok kidolgozásakor is el­ lentétek merültek fel. V. Meéiar az alkot­ mányozás meggyorsítását szorgalmazta, ám Zd. Jiéinsky a szövetségi parlamentben ezt nem javasolta. P. Pithart az alkotmányok párhuzamos kidolgozásáról nyilatkozott.10 A föderáció megújhodásával kapcsolatos legösszetettebb kérdés a kompetenciák felosztása volt az államszövetség és a köz­ társaságok között. V. Havel szerint a szlo­ vák kormány kezdeményezései a szlovák nemzet 1918-as, 1945-ös és 1968-as be nem teljesült reményeiben gyökereztek. A szö­ vetségivel szembeni bizalmatlanság, vala­ mint a csehekkel való laza szövetségen belüli nemzetállam jelentős szuverenitására irányuló törekvések ezekből a keserű ta­ pasztalatokból következtek és a "centralizmus vaspántjainak széttöréseként értelmezhetők".11 Sok cseh sokkal inkább az egységes csehszlovák állami-politikai identitást érzé­ kelte, mint a csehet és emellett a szlovák nemzethez fűződő paternalista viszony is jelentős volt. "Szövetségi" nemzet nem létezett, csak szlovák és cseh. Szó lehetett tehát úgy nemzeti, mint állami csch-szlovák identitásról. V. Havel szerint egy "autentikus" államszövetségben az erős köztársaságok mellett a szövetségnek is erősnek kell lennie és közöttük kell éssze­ rűen megosztani a kompetenciákat. Nem akarta azonban, hogy a szövetségi alkot­ mány tartalmazza a nemzetek azon jogát, hogy kiléphetnek a föderációból. Először a nemzeti alkotmányokat kellett volna kidol­ gozni, és majd csak ezek alapján a szövet­ ségit13 Az 1990. december 2-i 556/1990. sz. al­ kotmánytörvény, amely megváltoztatta a 143/1968. sz. alkotmánytörvényi, módosí­ totta a CSSZSZK gazdaságára vonatkozó cikkelyeket. Ezt a Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság "gazdasági integráció­ jaként értelmezték /a 125/1970. a "gazdaság egységét" hangsúlyozta. A törvény azokra a területekre vonatkozott, amelyek állandó vita tárgyát képezték a föderáció és a köz­ társaságok között: a költségvetési, tör­ vényhozási /leginkább a nemzeti taná­ csok jogalkotói kezdeményezéseiről/ kérdésekre.14 A gazdasági kompetenciákkal kapcso­ latos kérdések azonban a törvény megje­ lenése után sem jutottak nyugvópontra. 1991 áprilisában a szlovák kormány nem fogadta el az egységes gazdasági reform koncepcióját, amire a szövetségi kormány ellenintézkedésekkel reagált. V. Klaus "funkcionális" államszövetsége azonban a centralizáció felé haladt. Kijelentése, hogy "funkcionális föderáció" vagy semmi más, ultimátum jellegű volt és megfogalmazta az államjogi válság megoldásának alternatíváját: a duális államközösségét, ennek minden követ­ kezményével együtt, ám ez nem különbö­ zött a csehszlovák föderációval kapcsola­ tos egypólusú elképzelésektől. A cseh és szlovák politikai erők - kivéve a Szlovák Nemzeti Pártot - a közös államért emel­ tek szót és a készülő alkotmánytervezetek még lehetőséget kínáltak kompromisszu­ 114 �Jozef Zatkuliak Politikai elképzelések a második világháborít utáni Szlovákia helyzetéről mok kötcscre, így a kölcsönös megegyezés­ re is. 1991 februárjában a prágai Vikárkában azzal a javaslattal állt elő, hogy először készítsék cl a köztársaságok alkotmányait, majd Csehország és Szlovákia írjanak alá alapszerződést. Ám a Polgári Fórum és a VPN egyszerre akarták az alkotmányokat. A föderatív szövetség cseh és szlovák ér­ telmezése különbözött. A szlovákok elkép­ zelései erős - szuverén - államokban kon­ centrálódtak, melyek rendelkeztek volna minden kellő kompetenciával és a közös állam berendezkedésével kapcsolatban a nemzeti elvet részesítették előnyben. 1991 márciusában V. Havel elnök a szövetségi alkotmány előzetes tervezetét, J. Öarnogursky a szlovák - cseh alapszerződés előzetes tervezetét, a SZNT elnöke, F. Miklosko a Szlovák Köztársaság Alkotmá­ nyának előzetes tervezetét terjesztette be. A cseh nacionalizmus a polgári elv mögé rejtőzött és az egység-orientált J. Kalvoda sem fogadta el, hogy a szerződő felek a nemzeti államok legyenek. A nemzetálla­ mok föderáción belüli helyzetével kapcsola­ tos ellentétek ugyanis áttevődtek a nemzeti tanácsok üléseire. A Cseh és a Szlovák Köztársaság közti államszerződés KDH által benyújtott tervezete a közös állanyól /az államjogi berendezkedésről/, abból indult ki, hogy a nemzeti tanácsok a köztársaságok szuverenitásának megtestesítői voltak. Ezek alkották két egyenjogú állam önkéntes szövet­ ségét - a közös államot. A tervezet meghatá­ rozta a közös állam helyzetét és kompetenciáit, melyeket a köztársaságok bíztak rá. (elnök, védelem, külpolitika, közös pénz. stb.. vala­ mint a végrehajtó szerveket, melyek ezekkel a hatáskörökkel rendelkeztek) Ez a javaslat megegyezett a szlovák fél 1968 tav aszán han­ goztatott elképzeléseivel.15 115 Lényegében ellentétes nézeteket vallott a szövetségi kormány, melynek a "funkcionális" föderáció optimális elrende­ zésére vonatkozó tervei, mely a szövetség alábbi kompetenciáit tartalmazták: külkapcsolatok, védelem, polgárjog. Nagyon széles jogkörrel rendelkezett a gazdaság irányítá­ sának területén (az ország mint egységes egység). A kormány emellett hangsúlyozta, hogy: "A felsoroltak közül bármely jogkör kihagyását vagy elutasítását a ... föderáció veszélyeztetésének tekinti".16 A kormány koncepciója tulajdonképpen egy "erős" államszövetség terve volt, mely kiterjedt jogkörein alapult. A kormány így arra utalt, hogy a szlovák nemzet törekvé­ seit, melyek az önmeghatározás természetes jogának és a teljes nemzeti államiság eléré­ sére irányultak, a közös állam gyengítésé­ nek, sőt lerombolásának, a szeparatizmus és a nacionalizmus megnyilvánulásának tartja. Alábecsülte azonban azt a tényt, hogy a valóságban a közös állam nem teljesítette a szlovákok állam iság­ igényét. Ráadásul a kormány tervezete nem tette lehetővé az államszövetség alulról, a nemzeti államoktól történő felépítését. Ez a meggyengülésüket jelen­ tette volna, ami ellentétben állt a szlová­ kok elképzeléseivel. Emellett a nemzeti tanácsok közti ál­ lamjogi tárgyalásokat ellentmondásos kijelentések és gyakori zavarok kísérték. Feszült volt a kapcsolatuk, mert az erővi­ szonyok nagyon szorosak voltak. A VPN, KDH és a Demokratikus Szlovákiáért Moz­ galom egy olyan terv elfogadását szorgalmaz­ ta, amely a föderáció és a konföderáció hatá­ rán mozgott. Ezt azonban a cseh fél kitartóan visszautasította. Úgyszintén nem akarta elfogadni a szerződés tervezetét mint ál­ lamközi szerződését, ellentétek voltak az �Jozef Zatkuliak Politikai elképzelések a második világháborút utáni Szlovákia helyzetéről alkotmányok tekintetében, az állam műkö­ dését illetően, stb.17 Az ellentétekhez jöttek még V. Havel javaslatai, aki a szövetségi parlamentet próbálta rekonstruálni. (200 képviselő és a szövetségi tanács, melyet a nemzeti tanácsokból jelölnének ki.) A szlovák képviselők ezt azért is elutasították, mert a Polgári Demokrata Párt (ODS) és a Polgári Demokrata Szövetség (ODA) nem fogadták cl a köztársaságok szuverenitá­ sáról szóló javaslatot. V. Havel javaslata, mely a Szövetségi Gyűlés paritásos össze­ tételű Nemzetek Parlamentjének meg­ szüntetését tartalmazta, annak az elvnek a végét jelentette volna, mely szerint tilos az egyik nemzet mások általi majorizációja18, melyet a szlovákok 1968-ban nagy nehézségek árán harcol­ tak ki. Az ellentétek kiéleződtek. 1992 januárjában a KDH azt a felté­ telt szabta, hogy amennyiben nem írják alá az államszerződést, a konföderációt fogja támogatni: "A csehek ezt valószínű­ leg nem fogják elfogadni, és így Szlová­ kia kénytelen lesz önállósulni." A nem­ zeti tanácsok szakértőinek 1992 februári Mílové-i tanácskozása alapján elkészített szerződéstervezet az államjogi berendez­ kedésről tartalmaz ugyan rendelkezéseket a köztársaságok szuverenitásáról, önmeghatározási jogukról, a föderációból való egyoldalú kilépés - melyről népsza­ vazás dönt - jogáról, a szuverenitás köl­ csönös elismeréséről, ám kompetenciái a közös állam helyzetét erősítették. A szerződéstervezet kompromisszum volt. Azonban nem a köztársaságok közti államszerződés tervezete volt. A föderá­ ció fogalma eltűnt a szövegből, csak a "közös állam" kifejezést tartalmazta. A nemzet fogalmát a "Cseh Köztársaság 116 népe" és a "Szlovák Köztársaság népe" kifejezés váltotta fel.19 A SZNT Elnöksége nem fogadott el egy ilyen ellentmondásos tervet (nemmel szavaztak az SNS, HZDS és a baloldal képviselői, valamint négyen a KDH 6 képviselőjéből). A parlamentek elnökei­ nek, A. Dubéeknek, D. BureSovának és F. MikloSkonak az államjogi tárgyalások sikertelenségét kellett konstatálniuk.20 P. Pithart és J. Öarnogurskv kormány­ főknek abban az időben már jelentős ellenzékük volt /a cseh polgári unitarista és a szlovák nemzeti/. A HZDS viszakozott saját államjogi elgondolásai­ tól, mert a szövetségi parlamentben keresztülvihetctlcnnek tűntek. Itt a szlovák képviselők, tekintettel Szlovákia nem­ zetállami terveire, a blokkolás taktikáját választották. A HZDS választási prog­ ramjában éppen ezek az érdekek kaptak nagy hangsúlyt. Demokratikus módsze­ rekkel akarta végigvinni "Szlovákia egyenrangúvá válásának és cmancipálódásának folyamatát.", bejelenteni Szlo­ vákia szuverenitását, elfogadni alkotmá­ nyát, elérni nemzetközi jogi szuverenitá­ sát, népszavazást kezdeményezni a füg­ getlenségről és a Csehországhoz fűződő újfajta viszony kialakításáról. A Szlovák Köztársaság szuverenitásáról szóló dekla­ ráció tervezetének 1. cikkelye kimondta, hogy a SZK szuverén állam, amely a szlovák nemzet önrendelkezéshez való, elidegeníthetetlen jogán, nyelvének ál­ lami jellegén és saját sorsáról történő önálló rendelkezésen alapul." Az SZKnak rendelkeznie kellett szuverenitásának minden attribútumával. A 10. cikkely tartalmazta azt a rendelkezést, mely sze­ rint az SZK "szabadon, önként és önálló­ an dönt a más országokkal kötendő szö- �Jozef Zatkuliak Politikai elképzelések a második világháborit utáni Szlovákia helyzetéről vétségbe való be- ill. kilépésről". E cik­ kely értelmében javasolták, hogy a Szlo­ vák Köztársaság önállósulása után kös­ sön államszerződést a Cseh Köztársaság­ gal. A Deklarációnak ünnepélyes és mobilizáló jellegűnek kellett lennie. 1992 májusában azonban, mikor nem szerezte meg a szükséges kétharmados többséget, elvetették.21 A KDH ekkor sem adta fel az államszerződésről szóló terveit. Egészében véve azonban a szlovák fél nem ragasz­ kodott ehhez, mindkét köztársaság a közös állam külpolitikájával összhangban folytathatta külpolitikai tevékenységét. A SNS választási jelszava a következő volt: "Szabad polgár, önkormányzó tele­ pülés, szuverén, független nemzeti ál­ lam". Hasonló volt a Szlovák Keresz­ ténydemokrata Mozgalom programja is. A szociáldemokraták és más politikai pártok a közös állam mellett foglaltak állást. 1992 májusában a HZDS két képvise­ lője, M. Kovác és J. Moravcík egy olyan javaslatot terjesztett a cseh fél elé, mely tulajdonképpen két szuverén egység államközösségénck koncepciója volt. (Közös pénznem, viszont saját jegyban­ kok, a nemzetközi jog önálló alanyai, saját hadseregek közös parancsnokság alatt.) A választások győztese, V. Meéiar, az utolsó pillanatig hitte, hogy a cseh fél egyet fog érteni a konföderációval. V. Klaus ezt egyértelműen elutasította.22 A HZDS-nck cl kellett állnia a konföderá­ ció tervétől. Még a szlovák közvélemény kezdte előnyben részesíteni a föderáció­ val szemben (36% és 1992 júliusában 27%), addig a cseheknél stabilizálódott az egységes állam képe (38%).23 1992. július 22-23-án a HZDS és az ODS /Polgári Demokrata Párt/ Pozsonyban megegyezett a föderáció legitim megszű­ néséről. Ezt megelőzte a július 17-én elfoga­ dott "A SzNT Deklarációja a Szlovák Köztársaság Szuverenitásáról", mely kimondta, hogy "a szlovák nemzet ezer­ éves törekvése az önállóságra elérte cél­ ját". Deklarálták a szlovák nemzet önrendelkezéshez való jogát, valamint a szabad nemzeti és állami élethez való természetes jogát és kinyilvánították a Szlovák Köztársaság szuverenitását, mely "a szlovák nemzet önálló államnak alap­ ja". A Deklaráció mindazonáltal a cseh nemzettel való együttélésért emelt szót, ám az egyenjogúság és a Cseh Köztársa­ sággal kötendő államszerződés által biz­ tosított egyenlőség elve alapján.24 V. Havel elnök lemondott. A Szlovák Köztársaság szeptember el­ sején elfogadott alkotmánya a nemzetek önrendelkezési jogából indult ki. Az 1. cikkely így hangzott: "A Szlovák Köztár­ saság szuverén, demokratikus jogállam. Nem kötődik semmiféle ideológiához vagy valláshoz". A polgári elvet a jogál­ lamiság eszméjével kombinálta. Rendel­ kezett az alapvető emberi jogokról és állampolgári szabadságjogokról, a terü­ leti önkormányzatról, a törvényhozó, végrehajtó és bírói hatalom szerveiről, különös tekintettel a köztársaság Nemzeti Tanácsára, az elnökre, a kormányra, bíróságokra, stb. A szlovák parlament elnöke, I. Gasparovic szerint a Cseh Köztársasághoz fűződő viszonyt "közös kelet-európai térségünkben együttélő és kölcsönösen együttműködő két szuverén állam" demokratikus viszonyaként kelle­ ne értelmezni.25 Azonban a Deklaráció és az alkotmány elfogadását a cseh fél a 117 �Jozef Zatkuliak Politikai elképzelések a második világháborúi utáni Szlovákia helyzetéről föderáció gyakorlati lezárásának tekintet­ te és a szeparatizmus megnyilvánulása­ ként értékelte. 1992 novemberében a szövetségi parlament törvényt fogadott el a CSSZSZK megszűnésének módjáról. 1993. január 1-jén a SZK Nemzeti Taná­ csa nyilatkozatot adott ki a független Szlovák Köztársaság létrejöttéről.26 Az államjogi koncepciók szempontjá­ ból a második világháború után a homo­ gén államberendezkedés koncepciója érvényesült (1948-1968), Szlovákia rövid asszimetrikus autonómiájával (1945-47). A domináns koncepció azonban a fö­ deratív berendezkedés volt. mely a politi­ kai fejlődés és a demokratikus körülmé­ nyek változásai alapján a következő sza­ kaszokra oszlik: 1970-1989. melynek rövid előzménye volt 1969-70, amikor nemzeti államokról beszélhetünk és az 1989- 1992 közötti időszak. 1970 után a totalitárius politikai rendszer következté­ ben a centralizált (deformált és formális) föderáció került túlsúlyba. Annak ellené­ re, hogy a föderáció 1989 után demokra­ tikusan fejlődött. Cseh - Szlovákia végébe torkollott. Kiindulóponttá a szlovákok és a csehek önálló nemzeti államai váltak.27 Az 1945-46-os, 1968-70-es és az 1990- 92-es években a szlovákok arra irányuló kísérletei, hogy a föderáción belül egyenjogúakká váljanak a csehek­ kel, nem találtak megértésre a cseh fél­ nél. Ezt részben a problémák részletes megvitatására és a kölcsönös célok és álláspontok tisztázására rendelkezésre álló idő rövidsége (mint 1968-ban), rész­ ben a politikai viszonyok nyomása (az 1946-os választások. 1948, 1968 augusz­ tusa, az 1992-es választások), továbbá a polgárok érdektelensége a politikai dön­ tésekkel szemben és az államjogi kérdé­ sekről folytatott viták szűk lehetőségei (különbözőek 1968 augusztusa előtt és után) eredményezték.28 így az 1969-70-es és az 1990-92-es időszakok kivételével nem létezett valóságos, két nemzetállam szövetségén alapuló föderáció. A szlová­ kok nemzetállami igényeinek a második világháború utáni elnyomása, a nemzet­ közi helyzet, az államszövetség deformálása a normalizáció idején, valamint a cseh és a szlovák fél eltérő állampolitikai és gazdasági érdekei vezettek az "egyenlő az egyenlővel” elv megvalósítására irá­ nyuló három kísérlet kudarcához. Vilá­ gossá vált, hogy olyan társadalmakról volt szó. melyek mind állampolitikai hagyományaik, mind nemzettudatuk és tudatformáló, nemzeti emancipációs folyamataik tekintetében különböztek. Bár a "cschoszlovakizmus már a má­ sodik világháború után sem volt meg­ alapozott, különböző formákban 1992ig jelen volt. Például az állami egység folytonos hangsúlyozásában. Egyike lett azon okoknak, amelyek miatt álta­ lában nem merült fel a cseh és szlovák kérdés, a nemzeti államok kérdése”.29 A "normalizált" föderáció a cseh és a szlovák nemzet kölcsönös elidegenedé­ sének különböző megjelenítési formáit eredményezte. 1989 után a két nemzet politikai képviselői képtelenek voltak megbékélni vele és alapjaitól újjáépí­ teni. Az önálló nemzetállamok megalaku­ lása azonban a szlovákok és a csehek nemzetállami törekvéseinek beteljesedését jelentette. 118 �JozefZatkuliak Politikai elképzelések a második világháborít utáni Szlovákia helyzetéről Jegyzetek 1. KsiPLAN, K.: Pravda o Ceskoslovensku 1945-1948. (Igazság Csehszlovákiáról 1945-1948.) Praha, Panorama 1990, p. 159. BARNOVSKY, A / .: Koncepcie a varianty zaélenenia a státoprávneho postavenia Slovenska /1 944-1988/. (Szlovákia betago­ zódásának és államjogi helyzetének kon­ cepciói és változatai /1 944-1948) In: Slovenská otázka v dejinách Öeskoslovenska /1 945-1992/. Bratislava, HÚ SAV 1994, p. 5-16. 2. BARNOl'SKY, ki.: Szlovákia 1945-1960 közötti államjogi helyzetének néhány kérdé­ séhez. In: Palócföld, XXVII. évf, 94/6., novdec., p. 613-619. 3. Z/iTKULIAK, J.: Szlovákia helye a cseh­ szlovák szövetségben és a Szlovák Köztársa­ ság megalakulása 1993-ban. In: Palócföld, XXVII. évf, 94/6., nov-dec., p. 620-626. 4. PREőAN, V: Cesi a Slováci v dejinách a perspektivy vzájemnych vztahu. (A csehek és a szlovákok a történelemben és viszonyuk perspektívái) In: Kongres slovenskej vedv 93. Zbomik z rokovania VI. sekcie. Slovensky národ - históría, kultúra a vzt'ahv k inym národom. (A szlovák nemzet - törté­ nelem, kultúra és más nemzetekhez fűződő viszony.) /Ed. D. Kovác/ Bratislava CSS SR a M KSR 23. 4. 1993, p. 14, stb. 5. PRllIODA, P.: Mutual Perceptions in Czech - Slovak Relationships. In: The End..., p. 136, stb., PITI!ART, P.: Towards a Shared Freedom, 1968-69. Ibid: p. 202. éesko-slovenské vzájemnosti. Liverec 199192. Liberec, Masan>kova akademie 1993, p. 130. 7. 8. Stenografxcká správa o schődzi SNR z 31.10. 1989. (A Szlovák Nemzeti Tanács 1989. október 31-diki ülésének jegyzőköny­ ve.) p. 4-43. PEKNÍ K. KI.: id.m., p. 9. Za naÉe Slovensko. (Szlovákiánkért) Kidata: Tlaéovy a inf odbor vlády SR, ÚSTK na Slovensku a Smena 1990, (A Szlovák Köz­ társaság Kormányának Sajtó- és Informáci­ ós Osztálya), p. 6. 10. ÁK, V: The Velvet Divorce - Institutional Foundations. In: The End..., p. 255. 11. PITWÍRT, P.: O éesko-slovenskej spoluzodpovednosti. (A közös csehszlovák felelősségről.) Národná obroda, 17.5.1993, p.12. 12. Národná obroda, 5.9.1991, p.13. 13. Národná obroda, 18.9.1990, p.3. 14. PETKO, J.: Slovenská politická emgrácia v 20. storoéi. Jej vzt'ahv k éeskej emigrácii a k Öechom. (A szlovák politikai emigráció a XX. században. Kapcsolatai a cseh emigrá­ cióval és a csehekkel.) p. 277-279. Praha, Danubius 1994. 15. AK, V: The Velvet Divorce - Institutional Foundations. In: The End..., p. 250, stb. 16. MÉC1IYR, J.: Slovensko v Ceskoslovensku. Slovensko - éeské vzt'ahy 1918-1991. Dokumentv, názory, komentáre. (Szlovákia 6. PEKNÍK, A / .: Bola to ianca őre Slovensko. (Esélye volt Szlovákiának.) In: Cestami 119 �Jozef Zatkuliak Politikai elképzelések a második világba borít utáni Szlovákia helyzetéről Csehszlovákiában 1918-1991. Dokumentu­ mok, vélemények, kommentárok.) Praha, Práca, p. 84-112. 24. 17. Práca, 12.7. 1991. Lásd még: MÉCHYR, J.: id. m., p. 118-120. 25. Ústava Slovenskej republiky. Köztársaság Alkotmánya) Remedium 1992, p. 7, stb. 18. Národná obroda, 28.11.1991, p.2. 19. A szerződésről 1991. november 11-12-én tárgyaltak. MÉCHYR, J.: id. m., p. 120-123. 26. 20. Krónika demokratického parlamemntu 1989-1992. (A demokratikus parlament krónikája.) Praha, Cesty 1992, p. 20-21. 21. Národná obroda, 12.2.1992, p. 3,7 és 12. 22. ÁK, V.: The Velvet Divorce - Institutional Foundations. In: The End..., p. 262. RYCHLÍK, J.: História nepozná "kebv”. (A történelem nem ismeri a "mi lett volna ha..." kérdést.) Národná obroda, 3.5.1993, p.12. 23. WOLCHIK, Sh. L.: The Politics Transition and the Beak-Up Czechoslovakia. In: The End..., p .235. C H O V A N E C , .1.KIOZP.: Státoprávne korene samostatnosti Slovenskej republikv. (A Szlovák Köztársaság törté­ nelmi és államjogi gyökerei.) Bratislava, Procom, 1994, p. 167-168. of of 120 CHOVANEX,J. 210-216. a (A Szlovák Bratislava, - M . 27. Ld.: ZEMKO, M.: K státoprávnym predpokladom geopolitickych reflexi i o Slovensku. (A Szlovákiáról szóló geopoliti­ kai reflexiók államjogi feltételeiről.) Medzinárodné otázky, I. 1992, 4, p. 18-20. 28. PREőAN, V.: Cesi a Slováéi v déjinácit..., p. 15. 29. PREőAN, V.: Úesky nacionalizmus revztahu k Slovákűm (A cseh nacionalizmus és a szlo­ vákok kapcsolata.) In: V kradeném őase. Vybér ze studii, clánkú a úvah z let 19731993. Bmo, Doplnék, 1994, p. 491. id.ni., �Hamberger Judit Szlovák nemzetállami törekvések az 1990-es években A térségben már számos nemzet próbál­ ta megvalósítani saját nemzetállamát, né­ hány pedig most próbálkozik vele. Ebbe a kísérletbe bukott bele a történelmi Magyarország is, hiszen a homogén nemzetállam megvalósítása szinte lehetetlen, különösen az etnikailag rendkívül kevert közép- és kelet-európai térségben. Csak Európában most körülbelül százmillió ember él kisebb­ ségi sorban. A nemzctállamiság általában és leegy­ szerűsítve azt jelenti, hogy az államot egy, rendszerint a többségi nemzet sajátítja ki, és az állam nemzeti jellegét gyakran alkotmányba is foglalja. Ez az államnak nevet adó nemzetet előnyös helyzetbe hozza, s arra törekszik, hogy saját terüle­ tén nemzeti hegemóniát hozzon létre. A nemzeti hegemóniára való törekvés mindig létükben veszélyezteti a területén élő kisebbségeket. Az állam és a nemzet azonosítása azt erősíti meg a többségi nemzethez tartozókban, hogy ott csak ez az egy nemzeti identitás létezik és mozgat minden közösséget. Más identi­ tás mint szervező elv nem létezhet, s ha létezik, az feszültséghez vezet mint nem legitim, tilos, elutasítandó, békétlenséget, nyugtalanságot eredményező dolog. A klasszikus nemzetállamiság az állam­ polgárok olyan homogén nemzeti jellegét feltételezi, amelynek alapján az államot poliükailag egy az egyben azonosítani lehet a területén élő etnikum tagjainak összességével. Az emancipált nemzetek saját nemzeti legitimitásuk megkérdőjelezése ellen nem­ zetállammal próbálják magukat biztosítani, aminek útjában állnak az államban élő, kényelmetlenségeket okozó kisebbségek. A nemzeti homogenitás erősítését a kisebbség létszámának csökkentésével, politikai sze­ repének gyengítésével lehet elérni, amire a történelem során több kegyetlen és kevésbé drasztikus módszert is kipróbáltak már, és próbálgatnak mind a mai napig. A legelter­ jedtebb és legenyhébb módszer az asszimi­ láció, amely hosszú időt vesz igénybe. Az érett szlovák nemzeti azonosságtudat 1993-tól állami kereteket kapott. Ezt a rendkívül fontos eseményt megelőzte a szlovák nemzetállam kialakítására irányuló törekvés, amely jelenleg is jellemző. E 121 �Hamberger Judit Szlovák nemzetállami törekvések az 1990-es években törekvés hordozói a kezdetben ellenzékben lévő, majd később mind nagyobb arányban kormánypozícióba kerülő szlovák naciona­ lista erők (közéjük sorolom a Szlovák Nem­ zeti Pártot, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom nemzeti szárnyát, az ellenzéki pártok egyes személyiségeit és a pártokba, mozgalmakba nem tömörült, főként értel­ miségi személyiségeket). Az állam etnikai vegyességének tényével ugyan tisztában vannak, de - talán éppen ezért - mégis arra törekednek, hogy Szlovákiát nemzetállam­ ként konstituálják. E törekvésüket fejezték ki az 1990-től megindított politikai moz­ galmukkal a Szlovákiában érvényesítendő nyelvtörvény érdekében. Ezt Maticás nyelvtörvénynck nevezték, és a "kivétel nélkül" jelszava tükrözte az egyértelmű homogcnizációs szándékot. Ezek a politikai csoportosulások a szlovák nemzetállam létrehozására irányuló törekvések jegyében, és a sértettség alapján, a más etnikumúak önszerveződéseitől tartva politizálnak. Nemzetállami ideológiájuk elemei közé tartozik az egy nemzettest, a nemzeti egy­ ség hangoztatása, a külső veszélyek hangsú­ lyozása; ide tartozik a nemzet egységének és az egység biztosításához szükséges be­ zárkózásnak a parancsa. A nemzeti elvet a polgári elv fölé kell helyezni. Első számú feladat a nemzeti identitás, a nemzettudat erősítése. A szlovák nyelv állami integratív funkcióval rendelkezik, ami vonatkozik a nem szlovák lakosságra is. A kétnyelvűség szerintük a polgári teljes értékűséget szol­ gálja az országban. A nyelvet védeni kell az clncmzetictlenítéstől az ország déli részén, különösen a nem szlovák iskolákban. A szlovák család kell legyen az állami társa­ dalom alapja. Az etnikailag tiszta magyar régiókat különféle törvényekkel, intézkedé­ sekkel, hatalmi szóval meg kell szüntetni. 122 amihez elegendő erőt ad a szlovák állami­ ság. Ezt a magyarok között élő szlovákok asszimilálásának meggátolása miatt kell megtenni. Mielőtt kijelölnék a kisebbségek jogait, előbb a többség jogait és a kisebbség kötelességeit kell meghatározni. Nem kell több jogot adni a magyar kisebbségnek, mert már elég jogot kaptak. A magyar ki­ sebbség követelései szerintük összhangban vannak a nagymagyar soviniszta politiká­ val, és annak részei. A szlovákiai kisebbségek lehető legszé­ lesebb körű asszimilálása a szlovák nem­ zetállami törekvések fő eszköze, célkitűzé­ se, amit több erre irányuló törvény, rendelet és társadalmi jelenség bizonyít. Ide tartoz­ nak a nyclvtörvények, az iskolarendszer lényegének átformálása, az alternatív okta­ tás bevezetésének szándéka, a kisebbségi kultúra és iskolák anyagi biztosításának megvonása, az új területi-közigazgatási beosztási reform-tervezet és számos politi­ kai intézkedés is. Többek között a magyar lakosság helyenkénti kompakt egységét kívánják fellazítani és megszüntetni. Ezek közé sorolható az önkormányzati és az önkormányzati választási törvény módosítá­ sának szándéka, a bősi erőmű megépítésé­ nek egyik, nem hangoztatott oka, és ide tartozik az, hogy a területi-közigazgatási törvénytervezettel a kisebbségi közösségeket a politikai döntéshozatalban leszavazhatóvá tegyék, kisebbségi helyzetbe kényszerítsék, így akaratukat, érdekeik képviseletét lehe­ tetlenné tegyék. Intézkedések sorozata kí­ vánja a magyar kulturális intézményeket és sajtót leépíteni, főként anyagilag lehetet­ lenné tenni olyan közhangulat kíséretében, hogy a magyarok indokolatlanul pénzt követelnek (mintha az országnak nem len­ nének ugyanolyan adófizető állampolgárai, mint a többiek). �Uamberger Juciit Szlovák nemzetállami törekvések az 1990-es években A kormánykoalíció konfrontatív politi­ kát folytat a magyar kisebbséggel szemben, mert olyan rcndclctckct, törvényeket hoz, amelyről nem kérdezi meg a kisebbség véleményét, sőt ellenkezőleg, velük szem­ ben, akaratukkal szemben hozzák meg ezeket. Erre a kisebbség reakciója az, hogy egyrészt a nemzetközi szervezetekhez, más­ részt a magyar kormányhoz fordulnak, és nagygyűléseket, polgári engedetlenséget szerveznek, végső, demokratikus megoldás­ ként. Az ilyen helyzetek oda vezetnek, hogy a nemzeti hovatartozás végletesen politikai kérdéssé válik. A szlovák részről megnyilvánuló nem­ zetállami törekvéseket tükrözi az a nézet is, mely szerint a magyar kisebbség puszta léte gát, akadály, és potenciális veszély a szlo­ vák nemzetállamra nézve. Ez eleve a bi­ zalmatlanság, a gyanakvás és a meg nem értés légkörét erősíti és terjeszti; nem vélet­ len, hogy a szlovák parlamentben a magyar pártokat izolálják. A bizalmatlanságot fo­ kozza az a fentiekből kiinduló szándék is, hogy a parlament minden képviselőjét újabb állami hűségcskiire kell kötelezni. Ide tartozik azon akarat megnyilvánulása is, hogy a magyar politikai pártokat tiltsák be, hiszen politikai tevékenységük államcllenes, az ország területi integritására törnek. A nemzetállamiságot megvalósítani szándékozó politikai erők érve az is, hogy minden kisebbségi személy, de főként poli­ tikusaik, annak a nemzetnek az ügynökei, amelyhez tartoznak. Az ilyen félelemkeltés a melegágya az állandó etnikai feszültség­ nek is. Ugyanakkor nem történt még meg, hogy a magvar kisebbséget érintő törvé­ nyekre és rendclctckrc vonatkozóan a szlo­ vák politikai vezetés kikérte volna a kisebb­ ségi politikusok véleményét, vagy figye­ lembe vette volna javaslataikat, kifogásai­ 123 kat, igényeiket. így nem teremthetők meg a kompromisszumos, a lehetséges megoldá­ sok létrejöttének feltételei a kisebbségeket érintő kérdésekben. A szlovák parlament­ ben csak akkor van "nemzeti egyetértés", amikor a magyar igényeket, követeléseket kell leszavazni, a magyar kisebbségre vo­ natkozó törvényeket kell megszavazni. A szlovák ellenzéki pártok is óvakodnak nyíltan elismerni, hogy adott esetben a politikai demokrácia követelményei miatt a magyarokkal közös koalíciót kellene létre­ hozni, még akkor sem, ha a magyar pártok is védik a parlamenti és alkotmányos de­ mokrácia értékrendjét. (Meg kell jegyezni, hogy a magyar pártok politikai "karanténben" tartása nem érvényes a par­ lamentből kiszorult polgári jobb és baloldali liberális csoportosulásokra.) A parlamenti tapasztalatok kegyetlenül mutatják, hogy a magyar koalíciót a demokrácia szabályaira, azaz a többségi szavazásra hivatkozva szo­ rítják ki a politikai játéktérről, ami radikalizálhatja a nézeteket, és etnikai po­ larizációt eredményezhet. A kisebbségvédelem alapelvei közé tar­ tozik a politikai képviselet, az anyanyclvcn való szólás szabadsága, az anyanyelvi kul­ túra ápolása és a helyi és regionális önkor­ mányzattal való rendelkezés. Ezek az alap­ elvek biztosítottak a szlovákiai kisebbségek és a magyar kisebbség számára is, de egyik sem annak teljes szabadságában. A politikai képviselet lehetősége adott, hiszen az or­ szágos és az önkormányzati politikában is képviselettel rendelkeznek, de ez nem az alkotmány biztosította kisebbségi jogból ered, hanem az általános választási és kép­ viseleti jogból. és csak azért, mert a magyar szavazók az érvényes küszöb fölötti arány­ ban tudnak saját képviselőket választani. (A többi szlovákiai kisebbség létszáma miatt �Uamberger Judit Szlovák nemzetállami törekvések az 1990-es években ezt nem tudja megtenni, ezért nincs orszá­ gos képviseletük, és jóval kevesebb az önkormányzati képviselőjük). Holott a szlovák alkotmányban benne az elv, hogy a kisebb­ ségekhez tartozó polgároknak joga van részt venni az identitásuk megőrzésére vonatkozó ügyekben való döntésekben. A nemzetállami törekvések fényében még világosabb, hogy az alkotmányos standard, az alkotmányos elv és a végrehajtás között milyen hatalmas a különbség. Az anyanyelvhasználat elvét az említett törvények szabályozzák, korlátozzák, a kultúra ápolásának és az anyanyelven való művelődés és oktatás szabadságának elvét pedig az alternatív iskolarendszerrel és a szlovákiai magyar egyetem tiltásával helye­ zik reális szlovák nemzetállami alapokig. A szlovák etnikum erős helyzetének és a magyar etnikum gyenge helyzetének tényét tehát a parlamenti demokrácia is megerősí­ ti, mert követeléseit demokratikus úton egyszerűen leszavazzák. A demokrácia a többségi elv alapján működik, amely kizár­ hatja a kisebbségi akaratot. így a kisebbsé­ gek érdekérvényesítő képessége sokkal gyengébb. Az állam feladata pedig az, hogy semlegesen viselkedjen minden polgárával szemben, hogy akceptálja minden kultúra egyenjogúságát a területén, s a polgári és etnikai elv közötti egyensúlyt kell biztosí­ 124 tania. Ha a többségi nemzet és a kisebbség közötti viszonyt etnikai alapon akarják megoldani, akkor a kompromisszum könynyen árulásnak tűnhet, ezért a többség hajlan­ dóságára és a pozitív diszkriminációra lenne szükség. Még nem merült fel az ellenzéki szlovák poliükusokban az a lehetőség, hogy' az ilyen helyzetben levő kisebbség igényeinek elébe menjenek, hogy a megoldásokat közös megegyezéssel, kompromisszumokkal keres­ sék meg. Ez annál inkább is szükséges lenne, mert a magyar pártok, amióta részt vehetnek a parlamentáris poliükai életben, szinte minden esetben az adott törvényes és demokratikus rend, az alkotmányos stabilitás megőrzése mellett szavaztak. Ha ezt a tényt tekintjük, nem lehet igaz, hogy a magyar kisebbség, és lóként politikai képviselői a szlovák állam demokratikus rendjének megdöntésére és az ország instabilitására játszanak. A demokrácia fokmérője az etnikainyelvi kisebbségek emancipációjának elis­ merése is. Ebben a térségben is az hozhatja meg a békét, ha a politikai nemzet eláll a saját kizárólagosságára, kivétclcsségére való építéstől, mert a kizárólagos nemzetál­ lam megvalósítása csak súlyos konfliktusok árán lehetséges. A szükséges békéhez közös államban kell tudnia együtt élni több kultúrközösségnek is, s ez nem csak Szlovákiá­ ra, hanem a térség minden államára érvényes. �Mustó János: A Dunánál - Életfa I. �120,- Ft Mtustő János: A Dunánál - Életfa II. � Dublin Core The Dublin Core metadata element set is common to all Omeka records, including items, files, and collections. For more information see, http://dublincore.org/documents/dces/. Title A name given to the resource Palócföld - irodalmi, művészeti, közéleti folyóirat Creator An entity primarily responsible for making the resource A Palócföld szerkesztősége Source A related resource from which the described resource is derived ISSN 0555-8867 Rights Information about rights held in and over the resource Balassi Bálint Megyei Könyvtár Format The file format, physical medium, or dimensions of the resource application/pdf Language A language of the resource HUN Type The nature or genre of the resource Folyóirat Identifier An unambiguous reference to the resource within a given context ISSN 0555-8867 Text A resource consisting primarily of words for reading. Examples include books, letters, dissertations, poems, newspapers, articles, archives of mailing lists. Note that facsimiles or images of texts are still of the genre Text. Text Any textual data included in the document https://dkvt.bbmk.hu/pf/0bd70737b020a32050104d25cd18da5f.pdf Dublin Core The Dublin Core metadata element set is common to all Omeka records, including items, files, and collections. For more information see, http://dublincore.org/documents/dces/. Contributor An entity responsible for making contributions to the resource A folyóiratot alapította : Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése Coverage The spatial or temporal topic of the resource, the spatial applicability of the resource, or the jurisdiction under which the resource is relevant Nógrád megye Creator An entity primarily responsible for making the resource Palócföld szerkesztősége Pál József Date A point or period of time associated with an event in the lifecycle of the resource 1997 Format The file format, physical medium, or dimensions of the resource application/pdf Identifier An unambiguous reference to the resource within a given context ISSN 0555-8867 Language A language of the resource hun Publisher An entity responsible for making the resource available Balassi Bálint Megyei Könyvtár Rights Information about rights held in and over the resource Balassi Bálint Megyei Könyvtár Subject The topic of the resource Irodalom Művészet Közélet Társadalompolitika Title A name given to the resource Palócföld – 1997/1. szám Type The nature or genre of the resource folyóirat 1997 folyóirat Irodalom Közélet Művészet Nógrád megye Társadalompolitika