Tartalomjegyzék

Zenthe Ferenc

Zenthe Ferenc, született Salgóbánya 1920. április 24., elhunyt Budapest 2006. július 30.

Foglalkozás

Magyar színművész, érdemes és kiváló művész

Iskolák

Színművészeti Akadémia

Díjak, kitüntetések

Művek

Események

A filmgyártás és a televízió is jobbnál jobb feladatokkal látta el. Romantikus vígjátékok, tévésorozatok népies, férfias, humoros karakterszínésze volt. Számos filmben szerepelt, de szinkronhangként is bizonyított. 1983-ban készült az Oscar-díjra is jelölt magyar-NSZK koprodukció, a Jób lázadása című filmben módos gyermektelen falusi zsidó szerepében tűnt fel. 1987–1999 közt a Szomszédok című teleregény szereplője. 2008 – ban Salgóbányán az erdészház udvarán fölavatták mellszobrát, Molnár Péter szobrász munkáját. Budapesten a Nemzeti Színház graffitijén együtt szerepel Sinkovits Imrével és Raksányi Gellérttel. Salgótarjánban 2012 – ben megalakult produkciós színház fölvette a nevét, ma már önálló színházként büszke Salgóbánya egykori szülöttjére, Zenthe Ferencre.

Források

Online források