Tartalomjegyzék

Zemlinszky Rezső

Zemlinszky Rezső, született Vágújhely 1824. augusztus 22., elhunyt Budapest 1885. március 15.

Foglalkozás

Bányamérnök, bányaigazgató

Iskolák

Középiskoláit Pozsonyban, Győrött és Komáromban végezte. A Selmecbányai Bányászati Akadémián 1847 – ben diplomázott.

Díjak, kitüntetések

1884 – ben királyi tanácsos címet kapott.

Művek

Események

1848. október 20-tól november 4-ig, a körmöcbányai ágyúkkal Beniczky Lajos nemzetőr-őrnagy trencséni táborában szolgált, mint „nemzetőrségi önkéntes tüzér” Részt vett Bem oldalán a verseci és temesvári ütközetbe. Ezért bujdosnia kellett. 1850 – től külföldön kereskedelmi szakemberként is gyakorlatot szerzett, melyet később a salgótarjáni szénbányák irányításában kamatoztatott. 1866 – ban Brelich János társulati igazgató alkalmazta bányafelügyelőnek a Szent István Kőszénbánya Társulatnál. 1868. augusztus 6-án alakult meg a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt., s első igazgatójának Zemlinszky Rezsőt nevezték ki. Ezt a beosztást 16 éven keresztül töretlen kitartással, szorgalommal, nagy hittel és kiváló eredménnyel töltötte be. Tagja volt a társaság budapesti igazgatóságának is. Mint Salgótarján közéleti szereplője a településnek és főleg lakóinak anyagi, szellemi érdekének előnyére szolgált, azt teljes odaadással igyekezett előmozdítani. Lakóházak, kolóniák, élelemtárak, iskolák, kórházak épültek vezetése idején a különböző bányatelepeken, illetve magában a községben. Elnöke lett a Salgótarjáni Takarékpénztárnak, 1879-ben a Salgótarjáni Casino Egyletnek. 1880-tól a Nógrád Megyei Gazdasági Egyesület létrehozásán fáradozott, szervezte a Vöröskereszt Egyletet. Kerámia domborműve a Dornyay Béla Múzeum Bányászati Kiállítóhelyének falán található.

Források

Online források