Tartalomjegyzék

Tittel Pál

Tittel Pál, született Pásztó 1784. június 28., elhunyt Buda 1831. augusztus 26.

Foglalkozás

Csillagász, római katolikus pap, a Budai Csillagvizsgáló igazgatója, egyetemi tanár

Iskolák

Iskoláit Pásztón, Gyöngyösön, Kecskeméten végezte. Az Egri Lyceumban tanult, majd tanított. Pesten filozófiai tudományokból doktorált. Bécsben és Göttingenben csillagászati ismeretit bővítette, Gauss hallgatója volt.

Díjak, kitüntetések

Művek

Események

Szülei iparosok voltak Pásztón, akik taníttatták tehetséges gyermeküket. 1807. január 4-én áldozópappá szentelték, a pesti egyetemen a filozófia doktora lett. 1810–ben Bécsben folytatott csillagászati tanulmányokat. 1815–ben Göttingenbe utazott, 2 évig Gausst hallgatta. 1817–ben Párizsban, Londonban és Greenwich csillagvizsgálóit tanulmányozta. Tittel 1818 áprilisában fogott hozzá az egri csillagda igazgatásához, szeretett volna a papi pályán is előbbre lépni, de nem kapott támogatást. 1824 szeptemberében királyi határozattal kinevezték a Gellérthegyi Csillagvizsgáló új igazgatójának. Tanulmányai főleg külföldi szaklapokban jelentek meg. 1827-től tartott előadásokat a Pesti Egyetemen, az MTA tagja. A Sárneczky Krisztián és Sipőcz Brigitta által 2003. augusztus 26-án felfedezett kisbolygó a tiszteletére megkapta a 114987 Tittel nevet. Emlékét tisztelet övezi Pásztón, Egerben egyaránt, több intézmény viseli a nevét.

Források

Online források