Régész, művészettörténész, festőművész, egyetemi tanár
Tanult Pozsonyban, Trencsényben, Tatán
1830–ban Benedek–rendi szerzetes, Bakonybélben Ipolyi Arnold tanulótársa. 1848–1849–ben honvéd és tiszti rangot ért el. A múzeumügy elkötelezettje, a győri múzeum alapítója. A Felsőmagyarországi Múzeumi Egyesület alapítója, a magyarországi régészet elindítója. 1860-ban végezte kutatásait az Árpás és Mórichida közötti román kori Szent Jakab apostol-templom történelmével kapcsolatban. 1868-ban egyetemi archeológia tanárrá nevezték ki, őskori, ókori és középkori régészetet és művészettörténetet is oktatott. Az ő kezdeményezésére és irányításával indult meg Budapesten a magyar régészképzés. 1869-ben a Magyar Nemzeti Múzeum régiségtárának igazgatójává nevezték ki. Bejárta az országot, pontosan felmérte és lerajzolta a romokat, épületmaradványokat, feltárásainak eredményét tanulmányokban, cikkekben tette közzé. 1867-ben részt vett a párizsi ősrégészeti és embertani kongresszuson. 1868-ban az egyetem az archeológia tanára, az MTA levelező (1860) majd rendes tagja (1871). 1876-ban Magyarországon rendezték az ősrégészek és antropológusok VIII. világkongresszusát, mely neki volt köszönhető. 30 önálló kötete és mintegy 450 tudományos közleménye jelent meg. Többkötetes, kiadatlan, saját rajzaival illusztrált naplója a magyar régészet, művészettörténet és műemlékvédelem becses forrása Nógrád megyében is. Alapító tagja volt a Magyar Történelmi Társulatnak. Egyike volt a műemlékvédelem első kezdeményezőinek Magyarországon. Ő alapította a nagyváradi római katolikus püspöki palota híres 20 000 kötetes könyvtárát.