Pintér Nándor, született Galgahévíz 1935. december 12., elhunyt Pásztó 2019. hó nap.
Középiskolai tanár, helytörténész
Középiskolát Aszódon és Cegléden végzett. 1957–ben Szegeden magyar–történelem szakos főiskolai diplomát szerzett. 1965–ben Budapesten az ELTE magyar–történelem szakán diplomázott.
Tanári pályáját Szurdokpüspökiben kezdte, majd Ágasváry Lajos igazgató hívására az induló pásztói gimnáziumban folytatta. Az ELTE helytörténeti szemináriuma felkeltette érdeklődését a helytörténet iránt. 144 darabos pásztói helytörténeti gyűjteményét átadta a pásztói múzeumnak. 1969–től ő vezette a Mikszáth–napok rendezvénysorozatát, amely szép hagyománnyá vált a helyi középiskolában. Szervezte a prózamondó versenyeket, melyeknek vendége volt Mikszáth Albertné, Mikszáth Kálmánné Mauks Ilona menye. Kezdeményezte a postaforgalmi képzést, majd a francia két tannyelvű tagozat létrehozását. Írásai megjelentek a Palócföldben, a Pásztói hírlapban. Nagy figyelmet fordított Pásztó jeles személyiségeinek bemutatására, a Csohány Kálmán grafikus, Ágasváry Lajos pedagógus pásztói munkásságának megőrzésére.