Tartalomjegyzék

Oláh Miklós

Oláh Miklós, született Beregszász> 1873. szeptember 25., elhunyt Salgótarján> 1933. hó nap.

Foglalkozás

Igazgató – tanító, a RIMA salgótarjáni iskolája építésének levezénylője

Iskolák

Sárospatakon diplomázott a tanítóképzőben. Debrecenben elvégezte a slöjd–gazdasági tanfolyamot.

Díjak, kitüntetések

Művek

Események

Hat évig Munkácson néptanítóskodott, majd feleségével, Balázsy Ilona okleveles óvónővel Szepesolasziban voltak pedagógusok. 1907/1908–ban elvállalták a Rimamurány–Salgótarjáni Vasmű Rt. árvaházi nevelőintézetének vezetését. 1922–től Ózdon dolgoztak. 1925–ben Oláh Miklós átvette az igazgatói munkát a RIMA salgótarjáni elemi iskolájában Porázik Györgytől. Levezényli az egyedülállóan korszerű új társulati iskola megépítését, a tradíciókat képviseli és új utakat is keres. Kidolgozta a Házirendet, az iskolába járás, a tanórák, a szünetek rendjét. Fontosnak tartotta a tanítók példamutatását, munkaköri leírásokat, szolgálati szabályzatot írt. A gyermekek számára mesedélutánokat, oktatófilmek vetítését valósította meg. A szülői értekezleteken a szülők pedagógiai ismereteit is bővíteni akarta. Igen elismert volt jótékonysági munkája, ebédakciói a szegény gyermekek számára. Mindhárom gyermekük pedagógus lett, követve szüleik pályáját.

Források

Online források