Tartalomjegyzék

Manusek Béla

Manusek Béla, született Salgótarján (Zagyvaróna bányatelep) 1948. február 28., elhunyt 2017. hó nap.

Foglalkozás

Vendéglátós szakember, borász

Iskolák

Díjak, kitüntetések

Művek

Események

Édesapja Vízválasztón volt kocsmáros, tőle tanulta a szakmát. 1972 decemberében a Salgótarjáni ÁFÉSZ megbízta a Tarján Vendéglő vezetésével. Az 1968–ban felépített vendéglőt feleségével, Edittel felvirágoztatta, majd bérlőként ért el eredményeket. A rendszerváltást követően, a privatizáció során a vendéglő saját tulajdona lett. Az épület kívül–belül új arculatot kapott. Betegségét követően gyermekei viszik tovább a vendéglátói hagyományokat, főleg csoportos nagyrendezvényeknek adnak otthont. Alapítója a Mátraaljai Hegyközségnek és egyben alelnöki tisztséget is ellátott a területen. Szabadidejében szeniorként sikeresen vett részt tenisztornákon.

Források

Online források