Tartalomjegyzék

Lányi Sámuel

Lányi Sámuel született 1792- április 4-én Iglón, elhunyt 1860. március 9-én Kékkőn.

Foglalkozás

Vízépítő mérnök, festőművész

Iskolák

A pesti Institutum Geometricumban ( Mérnöki Intézet ) szerzett diplomát

Díjak, kitüntetések

Művek

Események

Nógrád vármegyében kezdte munkáját a térképészet területén. Részt vett a magyarországi folyók felmérésében, Huszár Mátyás mellett dolgozott. 1830-as évek közepétől a Tisza és mellékfolyói felmérését vezette, tevékenysége kevésbé ismert Vásárhelyi Pálhoz képes. Térképeit és kéziratos feljegyzéseit a Magyar Országos Levéltár őrzi. 1826-ban Mocsáry Antal Nemes Nógrád vármegyének historiai, geographiai és statistikai esmertetése (Pest, 1826) című művében több rajza jelent meg. Önarcképét a Magyar Nemzeti Galéria őrzi. Mérnök, de tájképeket is festett, Barabás Miklós baráti köréhez tartozott. Vásárhelyi Pál halálát követően arra számított, hogy vezetői megbízatást kap, miután ez nem sikerült lemondott állami pozíciójáról. A Balassák kékkői uradalmában végzett mérnöki gyakorlatot.

Források

Online források