A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Korának legelismertebb sebészei közé tartozott.
1843-ban sebészdoktori oklevelét is megszerezte.
1848–1849-ben az egyetem orvosi karának titkári tisztét töltötte be.
1849-től haláláig a Pesti Szent Rókus Polgári Közkórház I. sebészeti osztályának főorvosaként tevékenykedett.
Jelentősen hozzájárult a sérvműtéti eljárások és orrsebészeti beavatkozások fejlődéséhez.
Elsőként ő ajánlotta az éter helyett a kloroform alkalmazását a műtéti narkózishoz.
A közegészségügy szervezési kérdéseivel és balneológiával is foglalkozott.
1879-ben családja alapítványt hozott létre, amelynek kamataiból fiatal orvosok külföldi tanulmányútjaihoz biztosítottak ösztöndíjat.
Sebészi munkássága elismeréseként 1875-ben címzetes miniszteri tanácsosi címet kapott.