Kmetyi Ferenc, született 1912. hó nap., elhunyt Salgótarján> 2004. december nap.
Középiskolai tanár, igazgató
1938–ban diplomázott Prágában, matematika és ábrázoló geometria szakon
Tanított a Beregszászi Gimnáziumban és Léván. 1942- 1946 között katonáskodott. Az új Csehszlovákiából kitelepítették, 1947. január 10–től a Salgótarjáni Magyar Állami Gimnázium tanára lett. Igazgatóhelyettes lett, majd 1949. augusztus 26–án igazgatói kinevezést kapott. Munkatársaival elérte, hogy 1951–ben a gimnázium Madách Imre nevét vette föl. 1950 júniusában megbízást kapott az iskolán belül a gépészeti tagozat megszervezésére, ez a tagozat lett az alapja az önálló salgótarjáni gépipari technikumnak. 1952–1968 között a Nógrád Megyei Tanács oktatási majd művelődési osztályán dolgozott csoportvezetőként, majd osztályvezetőként. Aktívan részt vett a centenáriumi Madách–rendezvények Nógrád megyei megvalósításában. 1968–1973 között a salgótarjáni Dolgozók Középiskolájának igazgatójaként végezte munkáját, alapítója és elnöke volt a megyei atlétikai szövetségnek, építette a magyar–szlovák kulturális és sport kapcsolatokat.