A főiskolán Balló Ede és hegedűs László tanítványa volt. Pozsonyban, Budapesten helyettesítő tanár. Beiratkozott a budapesti festészeti mesteriskolába, a világháború éveit özvegy édesanyjával Nógrád megyében, alsószánas-pusztai kisbirtokon éltek. Műveit bemutatták a Műcsarnokban.
1923–tól a dr. Chorin Ferenc Magángimnázium majd Főgimnázium rajtanára és tanári könyvtárának vezetője lett. 1928–ban már kiállított Salgótarjánban. Aktaív tagja lett a Balassi Bálint Társaságnak, illusztrálja Dornyay Béla, kollégája helytörténeti munkáit.
1931–ben a Műcsarnokban bemutatta „Jó palócok”és „Tót atyafiak” című sorozatát. Tagja lett a Magyar Képzőművészek Egyesületének. Tanítványai között Bojtor Károly, ifj. Szabó István, Haulisch Lenke művészeti pályát választot.t 1948–ban ő illusztrálta a „Vándortűz” című antológiát, a Palócföld c. folyóirat előzményét.