Tartalomjegyzék

Dombi András

Dombi András, született év. hó nap., elhunyt 2018?. hó nap.

Foglalkozás

Vendéglátóipari szakember, igazgató

Iskolák

Díjak, kitüntetések

Művek

Események

Az 1949. december 21–én létrehozott Salgótarjáni Vendéglátó Községi Vállalat sokadik igazgatója az 1970–es évektől. Fölfuttatja a vendéglátást Salgótarjánban és a megyei településeken. Nevéhez fűződnek a magyar–szlovák vendéglátó napok megvalósítása, amikor is Salgótarján és Besztercebánya vendéglátó szakemberei, szakácsai, zenekarai adtak hangulatos vendéglátást. 1988–tól egy 10 fős tanács állt az igazgató mellett, Dombi András 1991. december 31–gyel lemondott tisztségéről. 1993–ban olasz–magyar befektetők létrehozták a Lívia Csokoládá Kft–t, amely 3 évig Nagybátonyban, majd Salgótarjánban folytatta a termelést. Ügyvezető igazgatója Dombi András lett. A cég magas szintű minőségi mutatókat elérve, 70 fajta termékét helyezett el a piacon. 2011–ben a salgótarjáni gyár leégett, a termelés ekkor már csak idényszerűen működött. Dombi András és munkatársai a Dornyay Béla Múzeum Baráti Köre együttműködésével emlékeztek a vállalat fennállásának 70. évfordulójára.

Források

Online források