Dolgozott Budapesten a Magnezitipari Rt–nél Diósgyőrben, majd tanársegéd volt Selmecbányán 10 évig. A Kaláni Bánya és Kohó Rt. nádorhegyi vas– és acélgyárában dolgozott, amely 1911–ben a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű tulajdona lett. 1912–től a Hernádvölgyi Vasipari Rt. korompai gyárában dolgozott, majd igazgató lett.
Édesapja a Salgótarjáni Vasfinomító Társulat tisztviselője volt, a család francia eredetű
Oktatói és szakírói munkássága igen jelentős, a trianoni békeszerződést követően a soproni főiskola vaskohászati tanszékére került, volt tanszékvezető, dékán és rektor is
Kutatási területe a Martin-kemencék automatikus ellenőrzése és a hengerlés folyamata
Tanulmányai a Bányászati és Kohászati Lapokban és tekintélyes külföldi szaklapokban jelentek meg