Tartalomjegyzék

Bérczy Károly

Bérczy Károly, gyarmati (névváltozat: Stand Károly), született Balassagyarmat 1821. március 02., elhunyt Pest_(történelmi_település) 1867. december 11.

Foglalkozás

Magyar író, költő, újságíró, műfordító, akadémikus, szerkesztő.

Iskolák

Iskoláit Vácon és Pesten végezte. Jogi gyakorlata után, az ügyvédi oklevelet 1842-ben szerezte meg. 1842-ben,

Művek

Események

Madách Imre barátja és első életrajzírója. A MTA és a Kisfaludy Társaság tagja, az első magyar sportlap szerkesztője. 1842-től a helytartótanácson dolgozott. 1847-ben Széchenyi István mellett a közlekedési bizottság tollvivője volt, majd egy futárút során szerzett megfázás következtében súlyos szívbeteg lett, ezért lemondott hivataláról, és újságíró lett. 1850-es években a Pesti Napló külpolitikai rovatát vezeti. Az ötvenes évek egyik legműveltebb írója, sokat fordít angolból, de eredeti művein is érződik az angol irodalom hatása. Irodalmi működésének legmaradandóbb emléke Puskin Anyéginjének művészi fordítása, melynek kedvéért megtanult oroszul. A magyar sportirodalom megalapítója: 1857-ben a Lapok a vadászat és lovászat köréből c. újságot indította el. 1860-ban Madách Imre betegsége miatt ő olvassa fel Madách akadémiai székfoglalóját. 1867 – ben kiadja a Vadász és Versenylap c. sajtóterméket. Ő állította össze az első Magyar Méneskönyvet, s kiadott egy magyar-német, német-magyar vadász-műszótárt is. A Kerepesi úti temetőbe temették, majd 1908-ban felesége kérésére Jobbágyiba vitték hamvait. Síremléke ma is itt áll. Balassagyarmaton születésének 150. évfordulóján emléktáblát helyeztek el a Rákóczi fejedelem út 66. sz. házra, mivel a kutatások szerint itt állt egykori szülőháza, valamint 1969 óta utca viseli nevét a városban.

Források

Online források