Bél Mátyás (névváltozat szlovák: Matej Bel, névváltozat latin: Matthias Belius), született Nagyócsa (Ocsova) 1684. március 24., elhunyt Pozsony 1749. augusztus 24.
Magyar–szlovák származású evangélikus lelkész, történelem- és földrajztudós, író, polihisztor
Losoncon, Alsósztregován, Besztercebányán kezdte tanulmányait, majd Pozsonyban az evangélikus líceumban végzett. Veszprémben, majd Pápán a református főiskolán képezte magát. 1704-ben a halléi egyetemre utazott, ahol 1707-ig teológiát, orvostudományt és állattudományt tanult.
Nem sokkal halála után a Magnum decus Hungariae (Magyarország nagy ékessége) cím, a Honismereti Akadémia tiszteletére díjat alapított Notitia Hungariae emlékérem néven, melyet 2017 - ben a Nógrád megyei levéltáros, Hausel Sándor nyert el.
1704-1707 közötti halléi évek nagyon jelentősek voltak számára mind emberileg, mind tudományosan. Ekkor döbbent rá, hogy mennyire keveset tudnak külföldön Magyarországról, mivel nem volt megfelelő térkép, kézikönyv. Rövid németországi tanítás után 1708-ban tért haza Magyarországra. 1709-től 1713-ig Besztercebányán tanított, idővel ő lett a gimnázium rektora. A Németországban látott példa alapján átalakította a besztercebányai gimnáziumot. 1714-ben a híres pozsonyi evangélikus líceum meghívta igazgatójává. Ettől kezdve haláláig Pozsonyban élt. 1719-ben megválasztották a pozsonyi evangélikus egyház első lelkészévé, s ezt a tisztet 30 esztendőn keresztül töltötte be. Kiválóan beszélt magyarul, németül, szlovákul, tudományos könyveit kizárólag a közös latin nyelven írta.. Bél Mátyás a legtipikusabban hungarus-író volt: munkásságával az országot igyekezett szolgálni, részrehajlás nélkül. Munkássága egyaránt része és értékes öröksége a magyar, a szlovák és a magyarországi német nyelvű irodalomnak.