Basilides Sándor, született Balassagyarmat 1901. február 3., elhunyt Budapest 1980. május 25.
Festőművész, grafikus, gobelintervező, művészpedagógus
1920-ban iratkozott be a Budapesti Képzőművézeti Főiskolára, ahol Balló Ede és Rudnay Gyula tanítványa volt. Diplomáját 1928-ban szerezte meg. 1934-35-ben ösztöndíjasként járt Rómában.
Főiskolai évei alatt tanársegédként tevékenykedett 1924-től 1928-ig. Első kiállítását 1926-ban rendezte meg az Ernst Múzeumban, s ekkor lépett be a Spirituális Művészek Társaságába is. Festményein érezhetővé vált – a Remsey Jenő által is képviselt – érzelmes - patetikus késő szecessziós művészet hatása. Témái között a felvidéki táj és nép életének zsánerképszerű megörökítése került előtérbe. Bernáth Auréllal és másokkal volt csoportkiállítása 1928-ban az Ernst Múzeumban. 1934-35-ben ösztöndíjasként járt Rómában. Az 1939. évi New York-i Világkiállításon dekorációs anyagát dicsérő oklevéllel jutalmazták. 1940-től az Iparrajziskola, 1951 után a Képző- és Iparművészeti Gimnázium tanára. Alapítója volt a Pedagógus Művészeti Stúdiónak és a vörösberényi pedagógus művésztelepnek. Budapesten, az Ernst Múzeumban, 1926-ban és 1933-ban Balassagyarmaton (1967-ben) és Miskolcon (1971-ben) volt gyűjteményes kiállítása. Művei megtalálhatóak a Magyar Nemzeti Galériában (Engedjétek hozzám a kisdedeket…, 1931; Rőzseszedés, 1932; Zúzmara, 1934; Faluvége, 1938, valamint a pécsi Janus Pannonius Múzeumban, a párizsi Jean Epstein Galéria tulajdonában és számos külföldi magángyűjteményben. Több társaság tudhatta tagjai között: a SpirituáIis Művészek Társaságának tagja (1925), a bp.-i Pedagógus Képzőművészeti Stúdió alapító tagja (1953). A vörösberényi pedagógus művésztelep tagja (1953–1963).