Andreich János, glogoni, (névváltozat: Andreics János (1918-ig), született Glogon (szabad puszta Torontal Vármegyében) 1858. szeptember 07., elhunyt Budapest 1930. június 27.
Bányamérnök
A selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémián tanult, 1884-ben bányamérnöki oklevelet szerzett
Régi katonacsaládból származó édesanyja és édesapja 12 gyermeket nevelt. Édesapja macedóniai eredetű családból származott. 1891-ben id. Andreich János cs. és kir. kapitány 1891. dec. 31-én magyar nemességet nyert az alföldi árvízben tanúsított önfeláldozó magatartásáért. Ifj. Andreich János tanulmányai befejezése után 1884-1888 között a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémia tanársegéde, majd a mértani tanszék vezetője. 1888.júl.1-én lépett a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. szolgálatába 7 éven keresztül 1895-ig működött itt. 1894-ben az erdélyi petrozsényi szénbányák igazgatója lett. 1895-1907 között a zsilvölgyi szénbányák igazgatója. 1907-1908 között a Kereskedelemügyi Minisztérium főbányatanácsosa, majd minisztertanácsosi rangban az állami szénbányák központi igazgatója 1908–1912 között, nyugállományba vonulásáig. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület elnöke (1908-1912). 1905-1917 között az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület (OMBKE) alelnöke. A Bányászati és Kohászati Irodalompártoló Egyesület alapító tagja. A Délmagyarországi Magyar Közművelődési Egyesület budapesti osztályának elnöke (1913–1915). Számtalan tanulmányt publikált a salgótarjáni szénbányászatról, a salgótarjáni községi képviselő testületében képviselőként dolgozott. A zagyvarónai családi sírboltban temették el Miniszteri gyökerek.