Tartalomjegyzék

Alapi László

Alapi László, született Pásztó 1920. december 10., elhunyt Budapest 1957. május 6.

Foglalkozás

Gépkocsikisérő, 1957–ben kivégezték.

Iskolák

Hat elemit végzett Pásztón.

Díjak, kitüntetések

Művek

Események

Szegényparaszti családban nevelkedett, heten voltak testvérek. Munkácsra vonult be katonának, a szovjet hadifogságból 1948. május 9–én tért vissza. Dolgozott bányában, majd a pásztói tejipari vállalatnál lett gépkocsikísérő Geczkó István mellett. 1956. december 8–án szemtanúja volt a salgótarjáni sortűznek. Társaival (Geczkó István, Kiss Antal, Tóth Miklós, Kelemen Károly) a mátraszőlősi kőbányából 40 kg paxitot, gyutacsot, gyújtózsinórt hozott el két gépkocsival, hogy a Pásztó és Szurdokpüspöki közötti vasúti hidat felrobbantsák. Társai 1957. április 9–én végrehajtották az akciót. Alapi Lászlót, mint a robbantás értelmi szerzőjét, aki nem vett részt a robbantásban 1957. április 24–én letartóztatták és a Budapesti Katonai Bíróság, mint rögtönítélő bíróság 1957. május 6-án halálra ítélte. Az ítéletet még aznap végrehajtották.

Források

Online források