
„ Nincs még egy szeglete a világnak, ahol annyira nyilvánvaló lenne, mint itt, a hegyes-völgyes nógrádi tájon, hogy földünkön szétválaszthatatlanul egybeépült a természet, az emberi munka és a történelem”
R. Várkonyi Ágnes
6./A feladat
Környezetvédelem szókereső
Találjátok meg a környezetvédelemmel kapcsolatos szavakat, majd válasszátok ki a hozzá illő képet!
(a csapatnév megadása után indul a játék)
6./B feladat
Erdei vadászat az érzékszerveinkkel
„Azt mondják, az erdő csendes. Véleményem szerint, aki ezt állítja, az vagy túl hangos, vagy pedig túlságosan türelmetlen és figyelmetlen ahhoz, hogy meghallja az erdő és egyben a világ zenéjét. Azt a zenét, amelyet egy ismeretlen szerző komponált, és amit még a leghíresebb zeneszerzők is megirigyelhetnének.”
Sétáljatok ki a közeli erdőbe és hallgassátok meg az erdő zenéjét!
Fogalmazzátok meg néhány gondolatban, milyen élményt adott Nektek, milyen érzékszerveinkkel észlelhető kincsekkel gazdagodtatok (az erdő hangjai, színei, ízei…)!
6./C feladat
Kreatív alkotások, újrahasznosított tárgyak készítése szabadon
Minden háztartásban találhatók nem használt, kidobásra szánt tárgyak, amelyeket, ha egy kicsit átalakítunk, újrahasznosítunk, ötletes, értékes, szép alkotásokat készíthetünk.
Fotózzátok le és küldjétek el nekünk, miből mit és hogyan hoztatok létre!