A felvételen Lourdes-i barlang. A Szent Imre-hegyen (Meszes-hegy) 1928 tavaszán kezdték meg a Kálvária építését Bóna Kovács Károly szobrászművész tervei alapján. Az építkezés részeként épült meg 1931-ben a Magyar feltámadás barlang. A barlang…
A felvételen Salgótarján városrészlet látképe látható a Pipis hegyről. Előtérben az 1920-as években épült volt csendőriskola, jelenleg a Táncsics Mihály Közgazdasági és Kereskedelmi Szakközépiskola otthona. Távolabb a Szent József ferences templom…
A felvételen a természet alkotta védőmű - Baglyaskő kétágú megkövesedett lávaoszlopa látható, egykori várának romjaival. A magas hegyekkel körül kerített keskeny völgyben fekvő kerek kősziklán épített, kőfallal körülvett, többszintes toronyszerű…
A felvételen a Salgótarjáni Kohászati Üzemek Acélárugyár dróthúzó üzeme a dolgozókkal. A fotó 1911 után készült. Hazánk egyik legrégebbi ipari nagyüzeme. Salgótarjáni Vasfinomító Társulat néven jött létre 1868-ban, majd 1881-ben megalakult…