Tartalomjegyzék

Virág László

Virág László, született Vasvár 1930. április 9., elhunyt Salgótarján 2014. december 22.

Foglalkozás

Hegedűművész, zenetanár és karnagy

Iskolák

Díjak, kitüntetések

Művek

Események

Hatgenerációs muzsikus családban nevelkedett. Salgótarjánban 1952 január 16-án kezdte meg zenepedagógusi munkáját. A salgótarjáni zeneiskolában 1959-től igazgatóként tevékenykedett 1987-től az intézmény címzetes igazgatója volt. Alapítója volt a Salgótarjáni Szimfonikus Zenekarnak és a város Pedagóguskórusának is. Ez utóbbit több mint harminc évig vezette. Öt évig Finnországban oktatott. Kiemelkedő tevékenységéért számos díjat, elismerést kapott. Többek között átvehette Salgótarján „PRO ARTE„ díját és a Nógrád megyei Príma-díjat. 80. születésnapja alkalmából XVI. Benedek pápa apostoli áldásban részesítette. 20 évig vezette a Cantate Domina egyházi kórust. A salgótarjáni Váczi Gyula Művészeti Iskola hangverseny terme fölvette Virág László nevét.

Források

Online források