Tartalomjegyzék

Bakallár József

Bakallár József született Budapest 1940. március 27., meghalt Cserhátszentiván 2013. június 11.

Foglalkozás

Festő

Iskolák

Díjak, kitüntetések

Művek

Események

35 éven át, 1988-ig vezette a Tóth Menyhért Képzőművészeti Stúdiót. 1970-től öt évig tanított a zebegényi Szőnyi István Szabadiskolában. 1970-ben 3 hónapos tanulmányúton volt Japánban és ekkortól vendégprofesszorként gyakran tart előadásokat Japán egyetemek képzőművészeti fakultásain, illetve vezet szakmai kurzusokat.A 70-es évek elején szerepet vállalt a soroksári Kis-Duna Galéria megalapításában, melynek művészeti vezetését 1973-1989 között látta el.Eleinte kubista felfogású természetelvű portrékkal, tájképekkel jelentkezett. Majd kialakult expresszíven dinamikus, lendületes festésmóddal és választékosan gazdag kolorittal rendelkező egyéni stílusa, melynek alaptémája a soroksári Duna-ág és annak aprólékosan megfigyelt természeti világa. A 70-es évektől európai utazások mellett, tanulmányutakat tett Japánban, Indiában és más ázsiai országokban is. A 80-as évek közepétől egyre több hazai egyházi megrendelést teljesített. Grafikái folyamatosan jelennek meg irodalmi és napilapokban, több könyvet illusztrált. Itthon és külföldön készített mozaikjai monumentális hatással, a színek és az elvont formák festői kölcsönhatására épülő struktúrákkal rendelkeznek.

Források

Online források